A Hon, 1881. október (19. évfolyam, 269-299. szám)

1881-10-23 / 291. szám

291. szám. 19-dik évfolyam. Szerkesztés] iroda.« Barátok­ tere, Athenaeum-építset A lap szellemi részét illető minden közlemény A szerk­esztőséghez intézendő. Bénnaentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK p.mning'? mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok- tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. Reggei kiadás: Budapest, 1881. Vasárnap, október 23. Isb­ító-h­ivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épü­let földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ......................................... . frt 3 hónapra . ............................ • . . 6 , 6 hónapra . II * Az esti kiadás postai kü­lönküldéseért felül* fizetés negyedévenkint ....... 1 • Az előfizetés is év folytán minden hónapban maga kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­t a­ikor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, október 22. A közös ügyek tárgyalására összehívott bizottságok rövid időn megkezdik működé­süket, és­pedig anomál helyzetben, a­meny­nyiben a külügyi tárc­a vezetése csak ideig­lenesen van ellátva. Ebből a viszonyokbal ismeretlen könnyen vonhatná le azt a követ­keztetést, hogy a delegácziók a külügyek fe­lől kellő tájékozást maguknak majd nem sze­rezhetnek és e szerint azok folytatására be­folyást nem gyakorolhatnak, vagyis, hogy ez idei működésük a parlamentáris ellenőr­zésnek bizonyos fokú csökkenésével lesz ösz­­szekötve. Ez azonban csak látszat, mert a kül­­ügyeknek nemcsak felelős képviselője, ha­nem egyszersmind oly vezetője van, kik mindarról, a­mi eddig történt, egészen ha képet adhatnak a delegáczióknak. Különben is monarchiánk politikája, úgy nyugattal, mint főleg a keleti eseményekkel szemben, oly biztos és szilárd alapra van fektetve, hogy arra egyének változása édes kevés be­folyással lehet. Tekintetbe veendő az is, hogy oly alkotmányos viszonyok közt vagyunk, melyek a delegác­iókat a felelős miniszterek ideiglenessége mellett sem akadályozhatják kötelességük teljesítésében, a monarchia és hazánk érdekeinek megfelelő politika hang­súlyozásában. Ha tehát a jelenlegi állapot nem képez akadályt abban, hogy az alkot­mányos testületek teljes fölvilágosítást nyer­jenek a múltra nézve, és ebből folyólag el­mondják nézeteiket, ítéletüket a jelenről és jövőről, bizonyára a helyzet látszólagos ano­máliáit sem a miniszterek, sem a delegác­iók nem fogják érezni vagy éreztetni. Ezt csak azok megnyugtatására emeltük ki, a­kik mindig a »nagy politika« külsősé­geiben keresik a dolog lényegét, mert egyéb­iránt a helyzet olyan, hogy nem ugyanezen személykérdésnél, hanem maga a helyzet természeténél fogva nem igen alkalmas az a nagy külügyi vitákra. Nem azért mond­juk ezt, mintha bármely jogosult kérdés föl­vetését vagy megvitatását kerülni akarnék. Arról, a­mi történt és — kapcsolatban a dán-Czigi talalk­oz^real —* *** x ^»1 «v — * ikv, télit, szerezzenek a delegátusok kellő felvilá­gosítást maguknak, hogy ítéletet hozhassa­nak a követett és a követendő külpoliti­káról. Egyébiránt újra annyira konzerva­tívvá vált külpolitikánk, hogy új kér­déseket, új akc­iókat még közel kilá­tásba sem helyez, annál kevésbé tár fel. Az ellenzéknek a magyar delegác­ióban helyet foglaló tagjainak, úgy hiszszük, a külpolitika most sem fog anyagot és okot szolgáltatni arra, hogy ellenzéki pártállást foglaljanak, a­mi egyfelől előre biztos kilátásba helyezi a delegácziók működésének rövid időre terjedé­sét, másfelől bizonyítja, hogy mekkora csaló­dásban volt az ellenzék akkor, mikor a kül­politikát ostromolta. Mert ha sötét jóslatai teljesültek volna, akkor bizonyára most is elég oka lenne azokra hivatkozni. Hallgatása (mert Andrássy hivatalból kilépésével, Hay­­merle és Kállay működésének személyes okaival magyarázni ezt illetlen dolognak tar­tan­ók), fényes elégtétel külpolitikánknak és Andrássy grófnak, ki annak uj irányát inau­­gurálta. A hadügyi előterjesztésekről eleinte rossz hirek szárnyaltak. Nagy költségszaporulatról tudtak beszélni a lapok már a nyár közepén. Meg is énekelték azonnal ékes vezérczikkek­­ben a »nép terheinek« szaporítását Ennek a behatásnak tulajdonítjuk azt a vakságot, me­lyet tanúsítnak az ellenzéki lapok most is a közösügyi költségek összegének vizsgálásá­­nál. Meglátták, hogy quotánk a jövő évre 3 millióval többre van előirányozva, mint az idénre, s azonnal hozzáfogtak a vádaskodás­hoz, pedig néhány lapot kellett volna költ­ségvetésünkben átnézniük, hogy meggyőződ­jenek, hogy a quota látszólagos növekedése a közös (vám-) fedezet apadásával áll kapcso­latban, de hogy ez a magyar államháztartás­nak terhét nem szaporítja. Ez a közös fedezet apadása a vámvisszatérítésből származván, az nekünk a kiegyezés következtében visszaté­ríttetik annyira, hogy e czímen csaknem az utolsó százezer forintig visszakapjuk azt, mit a quotában kell fizetnünk. Ennélfogva tehát könnyelmű vagy lelkiismeretlen izgatásnak bizonyul a közös terhek nagy szaporításáról szóló jeremiád. Ezzel azonban nem akarjuk azt állítani, hogy a hadügyi költségek között a delegátusok törülni valót nem találnak. Lesz bizonyára ilyen is, és az átalános békés helyzet megengedi, valamint államháztartá­sunk égető szükségei megkövetelik, hogy a közös költségvetés vizsgálatánál a delegátu­sok lehető szigorral járjanak el. A közös ügyek sorában most jelentékeny helyet foglalnak el a boszniai ügyek is. Most ugyan már elértük azt, hogy a boszniai belko­rmányzat egyetlen árva kraj­­czárt nem kér a monarchiától. Mivel azonban a csapatoknak ottani tartása fokozza költségein­ket, nevezetesen a magyar quptát nem egészen millióval, elmondhatjuk, hogy az a sok száz­­ millió teher, melyet a megszállásból jósolt az ellenzék, nem esett a nyakunkba. Mindamel­­lett eleget költöttünk Boszniára, miért is, de még azért is, hogy annak szomszédsága, va­lamint a keleti eseményekkel való viszonya fontossággal bír, elég ok van arra, hogy a boszniai állapotokról a delegácziók részletes és ha tudomást szerezzenek maguknak. Szük­séges ez annyival is inkább most, mert külön­böző forrásokból nagyon különböző hírek kerültek nyilvánosságra az ottani közigazga­tási bajokról. Nem tagadjuk, hogy e több­nyire szerb források gyanúsaknak tűnnek fel ClCSbitit aj3^} mluauuw***\».v«i - t Boszniában, melyeknek okairól és elenyész­­tető módozatáról a delegátusoknak tudomást kell maguknak szerezniük, mert határaink és keleti pozicziónk biztosítása szempontjából fogadtuk el azt a súlyos áldozatot, mely a megszállással kapcsolatban áll és igy ezt a czélt el kell érnünk s épen nem szabad ellen­kező meglepetések lehetőségének kitenni ma­gunkat. Meg vagyunk győződve, hogy Szlávy József, ki a boszniai ügyek élén áll, e te­kintetben sem maga semmi illúziót nem táp­lál, sem másokat illúziókban ringatni nem fog. Ily módon hasznos és üdvös lehet a delegácziók működése, ha mindjárt sok »nagyszabású« dikéziót és akc­iót nem fo­gunk is hallani! — A közös ügyek tárgyalására kiküldött orsz. bizottság f. október hó 27-én délután 5 órakor Bécsben az ő felsége személye körüli minisztérium épületében alakuló ülést tart. A tagok felkéretnek, hogy tekintettel az ügyrendre, ez ülésre teljes szám­mal megjelenni szíveskedjenek. — A valuta szabályozására vonatko­zólag az osztrák pénzügyminiszter részéről — még pedig a módozat közelebbi megjelölése nélkül — a magyar pénzügyminiszterhez megkeresés intéztetett. Tekintettel azonban arra, hogy sem a nemzetközi pénzkonferenczia, sem pedig a sokoldalú elméleti fej­tegetések e kérdés gyakorlati megoldását mostanság A HON TARCZÁJA. SZERETVE MIND A­Z ÉRVADIG. Történeti regény a Rákóczy-korból. Irta JÓKAI MÓR 16-dik ELSŐ KÖTET. Folytat ás. Aztán milyen szép dolgok vannak abban a könyvben, a­mit a »szerelmem« diákból magyarra for­dít. Azt Ilonka azon melegében olvassa, a­hogy a toll hegyéből kisül. De azoknál­ szebb dolgokat embernek kigondolni sem lehet. Bellarminiusnak hívják a szerzőjét. (No megütheti a kaszakő ezt a mulatságot! mondá ennek az olvastára Tiszáné nagyasszony. Ő már hallotta hírét ennek a Bellarminiusnak. Ennek az olvastatásával térítették el a jó Bran­,­denburgi Katalint is a kálvinista hitről, úgy, hogy már akkor, mikor az ő anyjának ajándékozta azt az imádságos könyvet, pedig akkor még Bethlen Gáborné volt, már ezt a gúnydalt énekelték róla: »Gyakran térdet képeknek hajtok, Titkos boltban melyeket tartok, Isten helyett — holt szenteket, Feszültet imádok, Olvasókra Sok szapora Ávékat mondok.« Most már nem bánta volna a nagyasszony, ha inkább azon panaszkodott volna egy kicsit a fiatal menyecske, hogy a férje naphosszant vadászni jár, mintsem hogy azzal dicsekedik, hogy a »drágalátás egyetlene« Bellarminiust fordítja magyarra, s azalatt a feleségét a térdén ringatja. A nagyasszony erősen hitbuzgó volt. Mai napság fel nem tudja ezt már fogni senki. Hogyan gyűlölhette egyik magyar ember a másikat, testvér a testvérét azért, mert az egyik igy, a másik amúgy dicsérte az Istent! Pedig hát száz esztendőn át ez volt a kor uralkodó gondolatja. Császárok, királyok, főpapok, lelkészek, iskolamesterek, urak és parasztok, magyarok és tótok, férfiak és asszonyok mind abban vetekedtek, hogy ki hogyan ragad­hasson el egy lelket a másiknak az aktából a magáé számára? A hittérítők odatelepedtek a ré­vek átjáróikhoz s a kompon átkelőket igyekez­tek megtéríteni; a vásárokban prédikáltak egymás ellen, színdarabokat adtak elő, a­mikben a papokat agyoncsúfolták, s hogy már a megszólalásnál felis­merjék egymást, az egyik felekezet az »ly«-piolont »l«-nek, a másik »l«-nek ejte ki, s a mely napon egy kálvinista prédikátort a pápisták áttérítettek a maguk hitére, ugyanaznap tromfra tromfot a kálvinisták is fogtak maguknak egy francziskánus barátot, a­kiben diadalmaskodjanak, a­mely családban pedig egy con­­vertita támadt, az nagyobb gyászt hozott arra a ha­lálesetnél. Úgy beszéltek arról, mint az öngyilkosról. II. Ferencz (Rákóczy) fejedelem kezdé azon a had­járatát, hogy ennek a kölcsönös torzsalkodásnak egy minden vallásfelekezetet egyesítő oltárral vessen vé­gett, a­min a hazaszeretet lángjánál áldoztak, ezt pél­dázta amaz emlékpénz is. De bizony a kor fogalmai még nagyon erős gyökerekk­é voltak belenőve a szi­vekbe . — Tiszáné nagyasszonynak tehát alig tudott volna Ilonka valami szomorúbb tudósítást küldeni, minthogy ő vele Ocskay azt a veszedelmes Bellarmi­niust olvastatja. Tudta ő azt Ocskayról, hogy az vala­mikor maga is barát is volt. A mai kor gyermekei előtt mindennek a nagy keserűségnek nincsen más értelme. Hogy valamikor háborút lehetett viselni azért, hogy az Úrvacso­rája egyes vagy kettős szín alatt szolgáltas­­sék-e ki ? Most már csak azért háborodunk fel, ha a magunk vacsoráját redukálja valaki. A szerelmes ifjú pár úgy élt ocskói magányá­ban, akár egy szigetben a Csendes-tenger közepén. Hogy a világ nagy zaja meg ne háborítsa idylli nyu­galmát, arra nézve Ocskay László egy igen jó strata­­gemát gondolt vala­ki. Tartott egy kis ébénumfa lá­­dikót s a mint valahonnan levele érkezett, azt men­ten becsukta fölbontatlanul abba a ladikéba s a kul­csát fölakasztotta a fogasra. Miatta talpra állhatott, fejére állhatott az egész világ tetszése szerint. Pedig azokban a levelekben aligha fontos pa­rancsolatok nem foglaltattak Bercsényitől, a fővezértől, Károlyi Sándortól, az alvezértől ; el kellene már foglalni Kékkőt, Csábrág várát régen ostromolják. De Ocskay sokkal nevezetesebb hadműveletnek tartá e helyett azt, hogy egy odvas fát megostromoljon egy mókusfészekért. Ilonka na­gyon szeretett volna egy mókussal birni. Az volt a valódi parancsolat. Fogott is Ocskay egyet, az meg is harapta a kezét, megczáfolva ezáltal azt a hitet, hogy az ő testét nem fogja semmi fegyver. Volt bez­zeg nagy sírás az asszonyka részéről, mikor a rac­­kusharapás sebét kendőjével letörülgeté s azt a miatta hulló vért meglátta. Boldog Isten ! Ilyen sirfist követni el egy mókusharapás, meg három csepp vér kihullása miatt ! — Hátha egyszer . . . ? Bizonyosan az a rendelet is benne volt valame­lyik fogságba dugott levélben, hogy serénykedjék Ocs­kay László uram Léva várát hevenyében uj sánczok­­kal és pallizációkkal ellátni, mert jön Bécs felől Schlick tábornok, a­ki nem érti a tréfát. Hanem ennél sokkal előbbvaló dolognak tarto ő az elfogott mókus számá­ra egy olyan körülforgó kalitkát készíteni, a­miben a tréfás állatka az asszony mulattatására szaladgál­hasson. Épen azon kapta Csajághy Márton a sze­relmes párt, mikor a mókust etették; a kalitka az asszony ölében volt, Ilonka meg a férje ölében. Ocs­kay a fogaival törögette a mogyorót: a mókus fur­­csálkodott, a menyecske pedig nevetett rajta. Csa­­j­ághy minden bejelentés nélkül toppant be a pitvar­ba. A menyecske aztán nagy szégyenkedve futott be a szobájába, ott hagyva a mókust kaliczkástul a férje kezében. A vasember arcza semmivel sem volt mosoly­gásra hajlandóbb, mint máskor. — Adjon Isten jó napot. — Fogadj Isten. Csaj­ághy szemrehányásteljes arczc­al állt kar­jait egymásba fonva Ocskay előtt. — Mit csinálsz te itt ? — A­mit megfogadtam. Boldogítom a felesé­gemet. — Hat hét óta teszed ezt már. — S tenni fogom, a­mig a bosszú életben tart. — De az alatt, a mig te itt a feleségeddel CsÓ-­kolózol, velünk meg csókolóznak a v­allon dragonyo­­sok kardjai. — Csókoljátok őket vissza. — Nem kaptad a táborból a leveleket? — Kaptam, de egyet sem bontottam fel. — Hát micsoda ? — Tudtam jól, hogy mit írnak benne. Azt, hogy rögtön üljek lóra, hagyjam itt a feleségemet, s menjek ide meg amoda tábort járni. Úgy sem fogad­tam volna meg. — Nem fogadtad volna meg ? — Oly kevéssé, mint a­hogy nem jön vissza semmi imádkozásra egy ember a másvilágról, a­ki már ott az idvességnek részese lehet, hogy a ti bajai­tokban részt vegyen. — Ember! Mi történt te veled ? Kilopták be­lőled a lelket ? — Úgy van. Kilopták. Nem tartom magamnál. Bűvkör van körülem kerítve, a­melyen belül olyan boldog vagyok, hogy nem törődöm az egész világgal. — Nem úgy egyeztünk, baj­társ. Két föltételt hallottál tőlem. Az egyik az volt, hogy tedd ezt a nőt olyan boldoggá, a­hogy azt megérdemli, a másik az, hogy vezesd azt a zászlót, a­mit kezedbe ragad­tál, végső diadalra. — Hát Isten vagyok-e én, hogy két ellenkező dolgot tudjak teljesíteni ? A nő boldogságát nem ad­hatja más meg, mint magam: a zászló diadalához vagytok elegen. — De olyan, mint te, nincs senki közöttünk. A­mióta te elvonultál közülünk boldog magányosságod­ba, nemcsak a megkezdett diadalút akadt fenn, ha­nem visszafelé megy minden. A hősök, a­kik vészbe­­viharba mentek akkor, mikor azt látták, hogy te elől megy, most egy vak lármára szétszaladnak, s árulást ordítanak, ha jön az ellenség, s a házaikat mutogat­ják neki. Egész táborodat úgy szétzavarta az első ösz­­szemérkőzésnél vak Bottyán, hogy mind a világba, szaladt a kuruczság. — Szedje őket össze, a ki akarja. (Folytatása következik.) ■Sri — A magyar delegáczió albizott­ságai a ma délben tartott értekezleten következőleg jelöltettek ki: Külügyi albizottság: Apponyi Albert gr., Bánffy Béla gr., Mersics János, Bausznern Guidó, Csernátony Lajos, Kármán Lajos, Szilágyi Dezső, Szögyény László, Fáik Miksa, Láng Lajos, Miska­­tovics József, Andrássy Gyula gr., Angelics Permán, Ipolyi Arnold, Kussevics Szvetozár, Miske Imre, Széchen Antal gr., Zichy Ferencz gr. Hadügyi albizottság: Beniczky Gyula, Éber Nándor, Jóki Mór, Kemény Kálmán b., Mihaj­­lovics János, ifj. Ráday Gedeon gr., Baross Gábor, Ivánka Imre, Bánhidy Béla b., Hegedűs Sándor, Bíbóz Ikv­áiBlatt Jilófestfl’, 1M.WrEngpA&­ski Lajos b. Keglevich István, gr. Zichy Henrik gr. Tengerészeti albizottság: Luká­­csy Béla, Rudics József., Andaházy Pál, Karácsonyi Guido gr., Latinovits Gábor, Zichy Ágost gr., Nu­gent Arthur gr., Csáky Albin gr., id. Erdődy István gr., Eszterházy Kálmán gr., ifj. Mailáth György. Pénzügyi albizottság: Pásztély János, Palavicini Sándor őrgr., Bánffy Miklós gr., Harká­nyi Frigyes, Móricz Pál, Sváb Károly, Szlávy Olivér, Boross Bálint, Wodianer Albert br., Voncina Iván, Nemes Vincze gr. Naplóbiráló albizottság: Beniczky , Gyula, Eszterházy Kálmán, gr. Keglevich István, gr. Kuszevich Szvetozár, Lukácsy Béla, Rudics József. Gazdasági albizottság: Miske Imre, Szlávy Olivér, Wodianer Albert b. — Kissé furcsa. A brassói oláh lap eze­ket mondja: »október 1­3-ik napját Bukovina el­rablásának és Ghiga György lefej­eztetésének gyászos évfordulóját Jassyban következőleg ünne­pelték meg. Tíz órakor a metropolitán egyházban gyász isteni tisztelet tartatott meg. Ennek bevégeztével a moldvai metropolitával az élén indult a processio a főbb utczákon keresztül a főpiaczig a dicső fejedelem emlékszobráig. A menet egész ideje alatt a 13-ik dorábancz ezrednek zeneka­­r­a gyászindulókat játszott. Ezen ünnepen részt vettek az összes katonai és polgári hatóságok, a román nők egylete, az egyetemi polgárok, az nem tüntetik fel lehetségesnek, nevezetesen pedig mi­előtt az értékviszony az ezüst és az arany közt végle­gesen nincs szabályozva- a valuta­rendezés kérdésé­nek gyakorlati megvitatására egyelőre szó sem lehet, minélfogva több bécsi honal erre vonatkozó külön­böző közleményei csupa önlényű kombináczión ala­pulnak. — A delegáczió­­albizottságainak megalakulásáról írja az »O.fe.« . A külügyi albizott­ság elnöke az eddigi megálmodások szerint Zichy Ferencz gróf, előadója Fák Miksa lesz. A tenge­részeti albizottság elnökévé mint már korább is, va­lószínűleg­ Karácsonyi Guido gr., előadójává Zichy Ágost gr. fog válaztatni; a hadügyi albi­zottság elnökségét rendesen a delegáczió alelnöke, ez­úttal tehát Tisza Lajos fogja vezetni, előadó Ba­ross Gábor leend. — A lugosi választókerület szabad­elvű pártja Szende Béla m. kir. honvédelmi mi­niszterhez, ki tudvalevőleg a szegedi mandátumot tartotta meg, a következő levelet intézte : Nagymél­­tóságú honvédelmi miniszter úr ! Kegyelmes urunk ! Exczellencziádnak e hó 5-ről a szabadelvű pártunk elnökéhez intézett, mai értekezletünkben fölolvasott bucsúzóleveléből fájdalommal értettük, hogy Nagy-­j méltóságod a lugosi választókerület képviseletéről , lemondott. Fájdalommal űttük tudósítását, mert ex- , czellencziádban megyénk nagy fiát, választókerüle- t­­ünk több országgyűlésen át buzgó képviselőjét , nemcsak mélyen tisztelni, de mint magunkét, lel­­­­künkből szeretni tanultuk. Fájdalmunkat némikép csak azon tudat enyhítheti, mit egyébkép exczellen­­cziád is kiemel , hogy habár tőlünk elváltan, mégis szeretetében miénk marad. Fogadja nagyméltóságod örökké tartandó bizodalmunk, tiszteletünk kifejezé­sét, melylyel maradunk. A lugosi választókerület szabadelvű pártjának Lugoson, 1881. évi okt. hó 19-én tartott értekezletéből. Makay Sándor, s. k. elnök, összes iskolák testületileg,a nemzeti gárda és a polgárságnak roppant száma.«­­ Az orosz és osztrá­k-m­agyar ural­kodók közti találkozás elhalasztásának kér­dését, mint Szentpétervárról jelentik, csak f. hó 18-án Vladimir Alexandrovics nagyherczegnek a külföldről történt visszatérte után vetették föl és mint állítják, abban állapodtak meg, hogy Ferencz­ J­ó­z­s­e­f ő felségére kell bizni, hogy az általa óhajtott időpontot Szentpétervárott tudassa, mire aztán a dispo­­zíc­iók azonnal bekövetkeznek. Továbbá azt állítot­ták, hogy a találkozás csakis a két uralkodó szemé­lyes rokonszenvének fog kifejezést adni, minthogy a berlini béke óta a külpolitika semmiféle ügye se vál­tozott oly jelentékeny mértékben, hogy új tárgyias fejtegetéseket tegyen szükségessé. — A boch­ézek magatartásáról a sorozással szemben a »N. W. Tagbl.«-nak Kattaróból aggodalmas dolgokat jelentenek, a­mit azonban neve­zett lap csak teljes fentartással közöl. E jelentés sze­rint a krivojeziai területen fekvő Horavicza hegyi kis falu lakosai a honvédségi sorozás végett hozzájuk intézett háromszori felhívásnak nemcsak nem tettek eleget, hanem egyszersmind vonakodtak a hivatalos idézést elfogadni. Miután a sorozás napja elmúlt a­nélkül, hogy a renitensek megjelentek, a helytartó el­rendelte egy csendőrszakasz kiküldését, hogy a hon­véd­köteleseket szükség esetében erőszak alkalmazá­sával állítsa a sorozás elé. Ez a szakasz azonban állí­tólag nem volt képes a ráesett feladatnak eleget tenni, minthogy fegyveres krivoseziaiak, nagyobbrészt lede­­niczei lakosok, mind a Risano feletti két utat, mind a Krivoscziébe vezető ösvényt és a Ledenicze felé ka­nyargó utat megszállva tartották és a csendőröktől megtagadták az átvonulást. — Haymerle utódja. A Szlávy-Kállay­­interim a külügyminisztériumban, mint a »N. fr. Pr.« értesül, egyidőben ér véget a delegáczió ülésszakának befejezésével. Közvetlenül ezután következik be az új, külügyminiszter kineveztetése. Beavatott körökben azt állítják, hogy eddig Kálnoky Gusztáv Zsig­­mond gróf, szentpétervári nagykövet egyedül vonatott komomolyan kombináczióba és hogy Andrássy gróf is, ez iránt a koronától megképeztetvén, sok melegséggel nyilatkozott a jelöltség mellett. Kál­noky grófot legfelsőbb helyen persona gratának­­ mondják s ennek bizonyságául politikai körökben a­­ következőket beszélik: Midőn Kálnoky gróf még hágai követ volt, jelentéseit az ottani állapotokról az uralkodó elé terjesztették, a­ki ezek egyikére saját­kezűig a következő megjegyzést írta: »A jelentések szerzője különös képességűnek látszik és esetleg fon­tosabb állomáson is találhatna alkalmazást.« Nem­sokára erre Langenau báró beadta lemondását és lani a szentpétervári nagyköveti­­ állomásra K­al­­noky gróf hihetőleg a delegácziók ülésszakának tartama alatt Bécsbe fog hivatni, a­hol aztán meg­történik a végleges elhatározás. Kálnoky gróf je­lenleg 49 éves, máltai lovag, nőtlen és az elhunyt Waldstein János gróffal, a­ki a magyar arisztok­­rácziához tartozott, sógorságban volt, azonkívül szol­­gálatonkívüli vezérőrnagy. Kálnokynak a belpolitikát illető felfogásáról csak annyi bizonyos, hogy nem tar­tozik az alkotmánypárthoz; habár testvére, Kál­noky Béla gróf, Morvaország alkotmányba nagy­birtokosságához tartozott és ez őt beválasztotta a tar­­tománygyűlésbe és a reichsrathba. Kálnoky Gusz­táv gr. politikai állására nézve azonban jellemző, hogy midőn Béla testvére az alkotmánypárt jelöltje volt, vonakodott választói teljhatalmát ennek ja­vára átadni és csak egy másik testvére erélyes sürgetésére volt erre bírható. Azt hiszik azon­ban, hogy legalább eleinte passzív magatartást fog követni a belkérdésekkel szemben. Ama hírt, hogy a római nagyköveti állomást Kállay veszi át, hiva­talos körökben nem tartják valónak. Kállay a külügyminisztériumban ez idő szerint az egyetlen fő­nök, a ki az ügyekben teljesen jártas s ezért egy kül­ügyminiszter sem fogja akarni nélkülözni. — Áruforgalmi statisztikánk. A m. kir. statisztikai hivatal már pár nap előtt összeállitá a folyó év julius havi statisztikai adatokat áruforgal­munkról Ausztriával és a külfölddel. Az eredmény ez alkalommal is konstatálja azon örvendetes tényt, hogy kivitelünk tetemesen meghaladja a behozatalt , tehát aktív kereskedelmi mérlegünk van. Emlékezhetünk az első két havi kimutatásból, hogy akkor 352 millió fo­rintnyi behozatallal szemben 452 millió forintot tett kivitelünk, úgy, hogy az két hó alatt kerek 10 millió írttal s tehát átlag egy-egy hóban 5 millió forinttal aktív mérlegünk volt. A július havi forgalomban tett a behozatal 22­8 millió irtot, a kivitel 28­3 millió fo­rintot; kiviteli többletünk tehát most 61­ millió írtra rúg. S megjegyzendő, hogy hazánk úgy Ausztriával, mint más országokkal tíz aktív kereskedést. Ausztriá­ból ugyanis tett behozatalunk júliusban 16­6 millió irtot, kivitelünk 19,5 milliót; kiviteli többletünk te­hát 2.900,000 frt; más országokból behoztunk 6’2 millió frtot, kivittünk 8-8 milliót; kiviteli többletünk 2’6 millió forint. Ha már most az egész más.a július havi évnegyedről összeállítjuk az adatokat, kitűnik hogy a összesen 58.114,000 73.691,000 15.577,000 Nem jogosult ugyan a forgalmi statisztikában a következtetés egy évnegyedről az egész évre, de azért némi tájékozást nyújt addig is, míg az adatok pon­tosan össze lesznek gyűjtve. S így hát feltételezhet­jük, hogy Magyarország évi kivitele mintegy 294 millió frtot, behozatala 232 millió irtot tesz s igy 62 millió frt értékű kiviteli többletünk van. Összehason­lítva ez állapotot a 10 év előtt gyűjtött adatokkal — melyek megbízhatósága ugyan kifogás alá eshetett — a mikor is 120 millió írttal haladta meg a behozatal a kivitelt, azt látjuk, hogy forgalmi életünk egy évti­zed alatt roppant nagy­mérvű átalakuláson ment át, úgyhogy nemcsak elenyészett a forgalmi defic­it, ha­nem igen tetemes többletünk van, mely felér azon összegekkel, a­melyeket hazánk investicziókra éven­­kint a külföldtől kölcsön vesz. Behozatal május 17.166,000 június 18.050,000 julius 22.898,000 kivitel kiviteli többlet 0. é. forintokban 21.959.000 4.793,000 23.343.000 5.293.000 28.389.000 5.491,000 Budapest, október 22. Az olasz király látogatása a habsburg­­háznál immár kétségtelen. Az ideje is meg van állapítva Humbert Bécsbe érkezésének. Az osztrák főváros jövő­ csütörtökön fogja látni falai közt az olasz fejedelmi vendéget. E politikai horderejű tényről most már nem csak az olasz király látogatása által hi­­latkozni fik, hanem n­áifza­tbiK''e "iVieAran­tV au­ í­­gok Angliából, sőt Oroszországból is. Megszólal Anglia nagy dobja: a »Ti­mes« és nyilatkozatából látszik, hogy kissé savanyú képet vág az eseményhez, a­mit különben eléggé megmagyaráz az angol föld­közi-tengeri politika. Anglia sem nézte ennek folytán, jó szemmel, hogy az olasz hatalom kezdi magát megfészkelni Észak-Afrikában, tartva attól, hogy Francziaország mellett még Olaszország is félelmes hatalommá nőheti ki magát az Angliára nézve oly nagyon fontos Földközi tengeren és vidékén. Az angol laví­­rozások és kétértelműségek között azonban Francziaország gyorsan cselekedett s el­­foglalá úgy Anglia, mint Olaszország orra elől a terrénumot. Teljesült tehát Anglia egyik vágya, hogy Olaszország nem fészkelhető meg magát Észak- Afrikában s igy nem lehet attól tartani, a mi­től a Themse partjain tartottak, hogy az igy meggyarapodandott Olaszország egyszer kezet fogna és szövetségre lépne a különben is an­gol szempontból félelmes Francziaországgal, kérdésessé tegye Angliának a Földközi ten­gert, annak vidékeit és ezekkel együtt az Indiába vezető utat. Történt angol szempontból a kisebb

Next