A Hon, 1881. október (19. évfolyam, 269-299. szám)
1881-10-23 / 291. szám
291. szám. 19-dik évfolyam. Szerkesztés] iroda.« Barátok tere, Athenaeum-építset A lap szellemi részét illető minden közlemény A szerkesztőséghez intézendő. Bénnaentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK p.mning'? mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok- tere, Athenaeum-épület) küldendők. Reggei kiadás: Budapest, 1881. Vasárnap, október 23. Isbító-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ......................................... . frt 3 hónapra . ............................ • . . 6 , 6 hónapra . II * Az esti kiadás postai különküldéseért felül* fizetés negyedévenkint ....... 1 • Az előfizetés is év folytán minden hónapban maga kezdhető, de ennek bármely napján történik is, mint aikor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, október 22. A közös ügyek tárgyalására összehívott bizottságok rövid időn megkezdik működésüket, éspedig anomál helyzetben, amenynyiben a külügyi tárca vezetése csak ideiglenesen van ellátva. Ebből a viszonyokbal ismeretlen könnyen vonhatná le azt a következtetést, hogy a delegácziók a külügyek felől kellő tájékozást maguknak majd nem szerezhetnek és e szerint azok folytatására befolyást nem gyakorolhatnak, vagyis, hogy ez idei működésük a parlamentáris ellenőrzésnek bizonyos fokú csökkenésével lesz öszszekötve. Ez azonban csak látszat, mert a külügyeknek nemcsak felelős képviselője, hanem egyszersmind oly vezetője van, kik mindarról, ami eddig történt, egészen ha képet adhatnak a delegáczióknak. Különben is monarchiánk politikája, úgy nyugattal, mint főleg a keleti eseményekkel szemben, oly biztos és szilárd alapra van fektetve, hogy arra egyének változása édes kevés befolyással lehet. Tekintetbe veendő az is, hogy oly alkotmányos viszonyok közt vagyunk, melyek a delegációkat a felelős miniszterek ideiglenessége mellett sem akadályozhatják kötelességük teljesítésében, a monarchia és hazánk érdekeinek megfelelő politika hangsúlyozásában. Ha tehát a jelenlegi állapot nem képez akadályt abban, hogy az alkotmányos testületek teljes fölvilágosítást nyerjenek a múltra nézve, és ebből folyólag elmondják nézeteiket, ítéletüket a jelenről és jövőről, bizonyára a helyzet látszólagos anomáliáit sem a miniszterek, sem a delegációk nem fogják érezni vagy éreztetni. Ezt csak azok megnyugtatására emeltük ki, akik mindig a »nagy politika« külsőségeiben keresik a dolog lényegét, mert egyébiránt a helyzet olyan, hogy nem ugyanezen személykérdésnél, hanem maga a helyzet természeténél fogva nem igen alkalmas az a nagy külügyi vitákra. Nem azért mondjuk ezt, mintha bármely jogosult kérdés fölvetését vagy megvitatását kerülni akarnék. Arról, ami történt és — kapcsolatban a dán-Czigi talalkoz^real —* *** x ^»1 «v — * ikv, télit, szerezzenek a delegátusok kellő felvilágosítást maguknak, hogy ítéletet hozhassanak a követett és a követendő külpolitikáról. Egyébiránt újra annyira konzervatívvá vált külpolitikánk, hogy új kérdéseket, új akciókat még közel kilátásba sem helyez, annál kevésbé tár fel. Az ellenzéknek a magyar delegációban helyet foglaló tagjainak, úgy hiszszük, a külpolitika most sem fog anyagot és okot szolgáltatni arra, hogy ellenzéki pártállást foglaljanak, ami egyfelől előre biztos kilátásba helyezi a delegácziók működésének rövid időre terjedését, másfelől bizonyítja, hogy mekkora csalódásban volt az ellenzék akkor, mikor a külpolitikát ostromolta. Mert ha sötét jóslatai teljesültek volna, akkor bizonyára most is elég oka lenne azokra hivatkozni. Hallgatása (mert Andrássy hivatalból kilépésével, Haymerle és Kállay működésének személyes okaival magyarázni ezt illetlen dolognak tartanók), fényes elégtétel külpolitikánknak és Andrássy grófnak, ki annak uj irányát inaugurálta. A hadügyi előterjesztésekről eleinte rossz hirek szárnyaltak. Nagy költségszaporulatról tudtak beszélni a lapok már a nyár közepén. Meg is énekelték azonnal ékes vezérczikkekben a »nép terheinek« szaporítását Ennek a behatásnak tulajdonítjuk azt a vakságot, melyet tanúsítnak az ellenzéki lapok most is a közösügyi költségek összegének vizsgálásánál. Meglátták, hogy quotánk a jövő évre 3 millióval többre van előirányozva, mint az idénre, s azonnal hozzáfogtak a vádaskodáshoz, pedig néhány lapot kellett volna költségvetésünkben átnézniük, hogy meggyőződjenek, hogy a quota látszólagos növekedése a közös (vám-) fedezet apadásával áll kapcsolatban, de hogy ez a magyar államháztartásnak terhét nem szaporítja. Ez a közös fedezet apadása a vámvisszatérítésből származván, az nekünk a kiegyezés következtében visszatéríttetik annyira, hogy e czímen csaknem az utolsó százezer forintig visszakapjuk azt, mit a quotában kell fizetnünk. Ennélfogva tehát könnyelmű vagy lelkiismeretlen izgatásnak bizonyul a közös terhek nagy szaporításáról szóló jeremiád. Ezzel azonban nem akarjuk azt állítani, hogy a hadügyi költségek között a delegátusok törülni valót nem találnak. Lesz bizonyára ilyen is, és az átalános békés helyzet megengedi, valamint államháztartásunk égető szükségei megkövetelik, hogy a közös költségvetés vizsgálatánál a delegátusok lehető szigorral járjanak el. A közös ügyek sorában most jelentékeny helyet foglalnak el a boszniai ügyek is. Most ugyan már elértük azt, hogy a boszniai belkormányzat egyetlen árva krajczárt nem kér a monarchiától. Mivel azonban a csapatoknak ottani tartása fokozza költségeinket, nevezetesen a magyar quptát nem egészen millióval, elmondhatjuk, hogy az a sok száz millió teher, melyet a megszállásból jósolt az ellenzék, nem esett a nyakunkba. Mindamellett eleget költöttünk Boszniára, miért is, de még azért is, hogy annak szomszédsága, valamint a keleti eseményekkel való viszonya fontossággal bír, elég ok van arra, hogy a boszniai állapotokról a delegácziók részletes és ha tudomást szerezzenek maguknak. Szükséges ez annyival is inkább most, mert különböző forrásokból nagyon különböző hírek kerültek nyilvánosságra az ottani közigazgatási bajokról. Nem tagadjuk, hogy e többnyire szerb források gyanúsaknak tűnnek fel ClCSbitit aj3^} mluauuw***\».v«i - t Boszniában, melyeknek okairól és elenyésztető módozatáról a delegátusoknak tudomást kell maguknak szerezniük, mert határaink és keleti pozicziónk biztosítása szempontjából fogadtuk el azt a súlyos áldozatot, mely a megszállással kapcsolatban áll és igy ezt a czélt el kell érnünk s épen nem szabad ellenkező meglepetések lehetőségének kitenni magunkat. Meg vagyunk győződve, hogy Szlávy József, ki a boszniai ügyek élén áll, e tekintetben sem maga semmi illúziót nem táplál, sem másokat illúziókban ringatni nem fog. Ily módon hasznos és üdvös lehet a delegácziók működése, ha mindjárt sok »nagyszabású« dikéziót és akciót nem fogunk is hallani! — A közös ügyek tárgyalására kiküldött orsz. bizottság f. október hó 27-én délután 5 órakor Bécsben az ő felsége személye körüli minisztérium épületében alakuló ülést tart. A tagok felkéretnek, hogy tekintettel az ügyrendre, ez ülésre teljes számmal megjelenni szíveskedjenek. — A valuta szabályozására vonatkozólag az osztrák pénzügyminiszter részéről — még pedig a módozat közelebbi megjelölése nélkül — a magyar pénzügyminiszterhez megkeresés intéztetett. Tekintettel azonban arra, hogy sem a nemzetközi pénzkonferenczia, sem pedig a sokoldalú elméleti fejtegetések e kérdés gyakorlati megoldását mostanság A HON TARCZÁJA. SZERETVE MIND AZ ÉRVADIG. Történeti regény a Rákóczy-korból. Irta JÓKAI MÓR 16-dik ELSŐ KÖTET. Folytat ás. Aztán milyen szép dolgok vannak abban a könyvben, amit a »szerelmem« diákból magyarra fordít. Azt Ilonka azon melegében olvassa, ahogy a toll hegyéből kisül. De azoknál szebb dolgokat embernek kigondolni sem lehet. Bellarminiusnak hívják a szerzőjét. (No megütheti a kaszakő ezt a mulatságot! mondá ennek az olvastára Tiszáné nagyasszony. Ő már hallotta hírét ennek a Bellarminiusnak. Ennek az olvastatásával térítették el a jó Bran,denburgi Katalint is a kálvinista hitről, úgy, hogy már akkor, mikor az ő anyjának ajándékozta azt az imádságos könyvet, pedig akkor még Bethlen Gáborné volt, már ezt a gúnydalt énekelték róla: »Gyakran térdet képeknek hajtok, Titkos boltban melyeket tartok, Isten helyett — holt szenteket, Feszültet imádok, Olvasókra Sok szapora Ávékat mondok.« Most már nem bánta volna a nagyasszony, ha inkább azon panaszkodott volna egy kicsit a fiatal menyecske, hogy a férje naphosszant vadászni jár, mintsem hogy azzal dicsekedik, hogy a »drágalátás egyetlene« Bellarminiust fordítja magyarra, s azalatt a feleségét a térdén ringatja. A nagyasszony erősen hitbuzgó volt. Mai napság fel nem tudja ezt már fogni senki. Hogyan gyűlölhette egyik magyar ember a másikat, testvér a testvérét azért, mert az egyik igy, a másik amúgy dicsérte az Istent! Pedig hát száz esztendőn át ez volt a kor uralkodó gondolatja. Császárok, királyok, főpapok, lelkészek, iskolamesterek, urak és parasztok, magyarok és tótok, férfiak és asszonyok mind abban vetekedtek, hogy ki hogyan ragadhasson el egy lelket a másiknak az aktából a magáé számára? A hittérítők odatelepedtek a révek átjáróikhoz s a kompon átkelőket igyekeztek megtéríteni; a vásárokban prédikáltak egymás ellen, színdarabokat adtak elő, amikben a papokat agyoncsúfolták, s hogy már a megszólalásnál felismerjék egymást, az egyik felekezet az »ly«-piolont »l«-nek, a másik »l«-nek ejte ki, s a mely napon egy kálvinista prédikátort a pápisták áttérítettek a maguk hitére, ugyanaznap tromfra tromfot a kálvinisták is fogtak maguknak egy francziskánus barátot, akiben diadalmaskodjanak, amely családban pedig egy convertita támadt, az nagyobb gyászt hozott arra a halálesetnél. Úgy beszéltek arról, mint az öngyilkosról. II. Ferencz (Rákóczy) fejedelem kezdé azon a hadjáratát, hogy ennek a kölcsönös torzsalkodásnak egy minden vallásfelekezetet egyesítő oltárral vessen végett, amin a hazaszeretet lángjánál áldoztak, ezt példázta amaz emlékpénz is. De bizony a kor fogalmai még nagyon erős gyökerekké voltak belenőve a szivekbe . — Tiszáné nagyasszonynak tehát alig tudott volna Ilonka valami szomorúbb tudósítást küldeni, minthogy ő vele Ocskay azt a veszedelmes Bellarminiust olvastatja. Tudta ő azt Ocskayról, hogy az valamikor maga is barát is volt. A mai kor gyermekei előtt mindennek a nagy keserűségnek nincsen más értelme. Hogy valamikor háborút lehetett viselni azért, hogy az Úrvacsorája egyes vagy kettős szín alatt szolgáltassék-e ki ? Most már csak azért háborodunk fel, ha a magunk vacsoráját redukálja valaki. A szerelmes ifjú pár úgy élt ocskói magányában, akár egy szigetben a Csendes-tenger közepén. Hogy a világ nagy zaja meg ne háborítsa idylli nyugalmát, arra nézve Ocskay László egy igen jó stratagemát gondolt valaki. Tartott egy kis ébénumfa ládikót s a mint valahonnan levele érkezett, azt menten becsukta fölbontatlanul abba a ladikéba s a kulcsát fölakasztotta a fogasra. Miatta talpra állhatott, fejére állhatott az egész világ tetszése szerint. Pedig azokban a levelekben aligha fontos parancsolatok nem foglaltattak Bercsényitől, a fővezértől, Károlyi Sándortól, az alvezértől ; el kellene már foglalni Kékkőt, Csábrág várát régen ostromolják. De Ocskay sokkal nevezetesebb hadműveletnek tartá e helyett azt, hogy egy odvas fát megostromoljon egy mókusfészekért. Ilonka nagyon szeretett volna egy mókussal birni. Az volt a valódi parancsolat. Fogott is Ocskay egyet, az meg is harapta a kezét, megczáfolva ezáltal azt a hitet, hogy az ő testét nem fogja semmi fegyver. Volt bezzeg nagy sírás az asszonyka részéről, mikor a rackusharapás sebét kendőjével letörülgeté s azt a miatta hulló vért meglátta. Boldog Isten ! Ilyen sirfist követni el egy mókusharapás, meg három csepp vér kihullása miatt ! — Hátha egyszer . . . ? Bizonyosan az a rendelet is benne volt valamelyik fogságba dugott levélben, hogy serénykedjék Ocskay László uram Léva várát hevenyében uj sánczokkal és pallizációkkal ellátni, mert jön Bécs felől Schlick tábornok, aki nem érti a tréfát. Hanem ennél sokkal előbbvaló dolognak tarto ő az elfogott mókus számára egy olyan körülforgó kalitkát készíteni, amiben a tréfás állatka az asszony mulattatására szaladgálhasson. Épen azon kapta Csajághy Márton a szerelmes párt, mikor a mókust etették; a kalitka az asszony ölében volt, Ilonka meg a férje ölében. Ocskay a fogaival törögette a mogyorót: a mókus furcsálkodott, a menyecske pedig nevetett rajta. Csajághy minden bejelentés nélkül toppant be a pitvarba. A menyecske aztán nagy szégyenkedve futott be a szobájába, ott hagyva a mókust kaliczkástul a férje kezében. A vasember arcza semmivel sem volt mosolygásra hajlandóbb, mint máskor. — Adjon Isten jó napot. — Fogadj Isten. Csajághy szemrehányásteljes arczcal állt karjait egymásba fonva Ocskay előtt. — Mit csinálsz te itt ? — Amit megfogadtam. Boldogítom a feleségemet. — Hat hét óta teszed ezt már. — S tenni fogom, amig a bosszú életben tart. — De az alatt, a mig te itt a feleségeddel CsÓ-kolózol, velünk meg csókolóznak a vallon dragonyosok kardjai. — Csókoljátok őket vissza. — Nem kaptad a táborból a leveleket? — Kaptam, de egyet sem bontottam fel. — Hát micsoda ? — Tudtam jól, hogy mit írnak benne. Azt, hogy rögtön üljek lóra, hagyjam itt a feleségemet, s menjek ide meg amoda tábort járni. Úgy sem fogadtam volna meg. — Nem fogadtad volna meg ? — Oly kevéssé, mint ahogy nem jön vissza semmi imádkozásra egy ember a másvilágról, aki már ott az idvességnek részese lehet, hogy a ti bajaitokban részt vegyen. — Ember! Mi történt te veled ? Kilopták belőled a lelket ? — Úgy van. Kilopták. Nem tartom magamnál. Bűvkör van körülem kerítve, amelyen belül olyan boldog vagyok, hogy nem törődöm az egész világgal. — Nem úgy egyeztünk, bajtárs. Két föltételt hallottál tőlem. Az egyik az volt, hogy tedd ezt a nőt olyan boldoggá, ahogy azt megérdemli, a másik az, hogy vezesd azt a zászlót, amit kezedbe ragadtál, végső diadalra. — Hát Isten vagyok-e én, hogy két ellenkező dolgot tudjak teljesíteni ? A nő boldogságát nem adhatja más meg, mint magam: a zászló diadalához vagytok elegen. — De olyan, mint te, nincs senki közöttünk. Amióta te elvonultál közülünk boldog magányosságodba, nemcsak a megkezdett diadalút akadt fenn, hanem visszafelé megy minden. A hősök, akik vészbeviharba mentek akkor, mikor azt látták, hogy te elől megy, most egy vak lármára szétszaladnak, s árulást ordítanak, ha jön az ellenség, s a házaikat mutogatják neki. Egész táborodat úgy szétzavarta az első öszszemérkőzésnél vak Bottyán, hogy mind a világba, szaladt a kuruczság. — Szedje őket össze, a ki akarja. (Folytatása következik.) ■Sri — A magyar delegáczió albizottságai a ma délben tartott értekezleten következőleg jelöltettek ki: Külügyi albizottság: Apponyi Albert gr., Bánffy Béla gr., Mersics János, Bausznern Guidó, Csernátony Lajos, Kármán Lajos, Szilágyi Dezső, Szögyény László, Fáik Miksa, Láng Lajos, Miskatovics József, Andrássy Gyula gr., Angelics Permán, Ipolyi Arnold, Kussevics Szvetozár, Miske Imre, Széchen Antal gr., Zichy Ferencz gr. Hadügyi albizottság: Beniczky Gyula, Éber Nándor, Jóki Mór, Kemény Kálmán b., Mihajlovics János, ifj. Ráday Gedeon gr., Baross Gábor, Ivánka Imre, Bánhidy Béla b., Hegedűs Sándor, Bíbóz IkváiBlatt Jilófestfl’, 1M.WrEngpA&ski Lajos b. Keglevich István, gr. Zichy Henrik gr. Tengerészeti albizottság: Lukácsy Béla, Rudics József., Andaházy Pál, Karácsonyi Guido gr., Latinovits Gábor, Zichy Ágost gr., Nugent Arthur gr., Csáky Albin gr., id. Erdődy István gr., Eszterházy Kálmán gr., ifj. Mailáth György. Pénzügyi albizottság: Pásztély János, Palavicini Sándor őrgr., Bánffy Miklós gr., Harkányi Frigyes, Móricz Pál, Sváb Károly, Szlávy Olivér, Boross Bálint, Wodianer Albert br., Voncina Iván, Nemes Vincze gr. Naplóbiráló albizottság: Beniczky , Gyula, Eszterházy Kálmán, gr. Keglevich István, gr. Kuszevich Szvetozár, Lukácsy Béla, Rudics József. Gazdasági albizottság: Miske Imre, Szlávy Olivér, Wodianer Albert b. — Kissé furcsa. A brassói oláh lap ezeket mondja: »október 13-ik napját Bukovina elrablásának és Ghiga György lefejeztetésének gyászos évfordulóját Jassyban következőleg ünnepelték meg. Tíz órakor a metropolitán egyházban gyász isteni tisztelet tartatott meg. Ennek bevégeztével a moldvai metropolitával az élén indult a processio a főbb utczákon keresztül a főpiaczig a dicső fejedelem emlékszobráig. A menet egész ideje alatt a 13-ik dorábancz ezrednek zenekara gyászindulókat játszott. Ezen ünnepen részt vettek az összes katonai és polgári hatóságok, a román nők egylete, az egyetemi polgárok, az nem tüntetik fel lehetségesnek, nevezetesen pedig mielőtt az értékviszony az ezüst és az arany közt véglegesen nincs szabályozva- a valutarendezés kérdésének gyakorlati megvitatására egyelőre szó sem lehet, minélfogva több bécsi honal erre vonatkozó különböző közleményei csupa önlényű kombináczión alapulnak. — A delegáczióalbizottságainak megalakulásáról írja az »O.fe.« . A külügyi albizottság elnöke az eddigi megálmodások szerint Zichy Ferencz gróf, előadója Fák Miksa lesz. A tengerészeti albizottság elnökévé mint már korább is, valószínűleg Karácsonyi Guido gr., előadójává Zichy Ágost gr. fog válaztatni; a hadügyi albizottság elnökségét rendesen a delegáczió alelnöke, ezúttal tehát Tisza Lajos fogja vezetni, előadó Baross Gábor leend. — A lugosi választókerület szabadelvű pártja Szende Béla m. kir. honvédelmi miniszterhez, ki tudvalevőleg a szegedi mandátumot tartotta meg, a következő levelet intézte : Nagyméltóságú honvédelmi miniszter úr ! Kegyelmes urunk ! Exczellencziádnak e hó 5-ről a szabadelvű pártunk elnökéhez intézett, mai értekezletünkben fölolvasott bucsúzóleveléből fájdalommal értettük, hogy Nagy-j méltóságod a lugosi választókerület képviseletéről , lemondott. Fájdalommal űttük tudósítását, mert ex- , czellencziádban megyénk nagy fiát, választókerüle- tünk több országgyűlésen át buzgó képviselőjét , nemcsak mélyen tisztelni, de mint magunkét, lelkünkből szeretni tanultuk. Fájdalmunkat némikép csak azon tudat enyhítheti, mit egyébkép exczellencziád is kiemel , hogy habár tőlünk elváltan, mégis szeretetében miénk marad. Fogadja nagyméltóságod örökké tartandó bizodalmunk, tiszteletünk kifejezését, melylyel maradunk. A lugosi választókerület szabadelvű pártjának Lugoson, 1881. évi okt. hó 19-én tartott értekezletéből. Makay Sándor, s. k. elnök, összes iskolák testületileg,a nemzeti gárda és a polgárságnak roppant száma.« Az orosz és osztrák-magyar uralkodók közti találkozás elhalasztásának kérdését, mint Szentpétervárról jelentik, csak f. hó 18-án Vladimir Alexandrovics nagyherczegnek a külföldről történt visszatérte után vetették föl és mint állítják, abban állapodtak meg, hogy Ferencz József ő felségére kell bizni, hogy az általa óhajtott időpontot Szentpétervárott tudassa, mire aztán a dispozíciók azonnal bekövetkeznek. Továbbá azt állították, hogy a találkozás csakis a két uralkodó személyes rokonszenvének fog kifejezést adni, minthogy a berlini béke óta a külpolitika semmiféle ügye se változott oly jelentékeny mértékben, hogy új tárgyias fejtegetéseket tegyen szükségessé. — A bochézek magatartásáról a sorozással szemben a »N. W. Tagbl.«-nak Kattaróból aggodalmas dolgokat jelentenek, amit azonban nevezett lap csak teljes fentartással közöl. E jelentés szerint a krivojeziai területen fekvő Horavicza hegyi kis falu lakosai a honvédségi sorozás végett hozzájuk intézett háromszori felhívásnak nemcsak nem tettek eleget, hanem egyszersmind vonakodtak a hivatalos idézést elfogadni. Miután a sorozás napja elmúlt anélkül, hogy a renitensek megjelentek, a helytartó elrendelte egy csendőrszakasz kiküldését, hogy a honvédköteleseket szükség esetében erőszak alkalmazásával állítsa a sorozás elé. Ez a szakasz azonban állítólag nem volt képes a ráesett feladatnak eleget tenni, minthogy fegyveres krivoseziaiak, nagyobbrészt ledeniczei lakosok, mind a Risano feletti két utat, mind a Krivoscziébe vezető ösvényt és a Ledenicze felé kanyargó utat megszállva tartották és a csendőröktől megtagadták az átvonulást. — Haymerle utódja. A Szlávy-Kállayinterim a külügyminisztériumban, mint a »N. fr. Pr.« értesül, egyidőben ér véget a delegáczió ülésszakának befejezésével. Közvetlenül ezután következik be az új, külügyminiszter kineveztetése. Beavatott körökben azt állítják, hogy eddig Kálnoky Gusztáv Zsigmond gróf, szentpétervári nagykövet egyedül vonatott komomolyan kombináczióba és hogy Andrássy gróf is, ez iránt a koronától megképeztetvén, sok melegséggel nyilatkozott a jelöltség mellett. Kálnoky grófot legfelsőbb helyen persona gratának mondják s ennek bizonyságául politikai körökben a következőket beszélik: Midőn Kálnoky gróf még hágai követ volt, jelentéseit az ottani állapotokról az uralkodó elé terjesztették, aki ezek egyikére sajátkezűig a következő megjegyzést írta: »A jelentések szerzője különös képességűnek látszik és esetleg fontosabb állomáson is találhatna alkalmazást.« Nemsokára erre Langenau báró beadta lemondását és lani a szentpétervári nagyköveti állomásra Kalnoky gróf hihetőleg a delegácziók ülésszakának tartama alatt Bécsbe fog hivatni, ahol aztán megtörténik a végleges elhatározás. Kálnoky gróf jelenleg 49 éves, máltai lovag, nőtlen és az elhunyt Waldstein János gróffal, aki a magyar arisztokrácziához tartozott, sógorságban volt, azonkívül szolgálatonkívüli vezérőrnagy. Kálnokynak a belpolitikát illető felfogásáról csak annyi bizonyos, hogy nem tartozik az alkotmánypárthoz; habár testvére, Kálnoky Béla gróf, Morvaország alkotmányba nagybirtokosságához tartozott és ez őt beválasztotta a tartománygyűlésbe és a reichsrathba. Kálnoky Gusztáv gr. politikai állására nézve azonban jellemző, hogy midőn Béla testvére az alkotmánypárt jelöltje volt, vonakodott választói teljhatalmát ennek javára átadni és csak egy másik testvére erélyes sürgetésére volt erre bírható. Azt hiszik azonban, hogy legalább eleinte passzív magatartást fog követni a belkérdésekkel szemben. Ama hírt, hogy a római nagyköveti állomást Kállay veszi át, hivatalos körökben nem tartják valónak. Kállay a külügyminisztériumban ez idő szerint az egyetlen főnök, a ki az ügyekben teljesen jártas s ezért egy külügyminiszter sem fogja akarni nélkülözni. — Áruforgalmi statisztikánk. A m. kir. statisztikai hivatal már pár nap előtt összeállitá a folyó év julius havi statisztikai adatokat áruforgalmunkról Ausztriával és a külfölddel. Az eredmény ez alkalommal is konstatálja azon örvendetes tényt, hogy kivitelünk tetemesen meghaladja a behozatalt , tehát aktív kereskedelmi mérlegünk van. Emlékezhetünk az első két havi kimutatásból, hogy akkor 352 millió forintnyi behozatallal szemben 452 millió forintot tett kivitelünk, úgy, hogy az két hó alatt kerek 10 millió írttal s tehát átlag egy-egy hóban 5 millió forinttal aktív mérlegünk volt. A július havi forgalomban tett a behozatal 228 millió irtot, a kivitel 283 millió forintot; kiviteli többletünk tehát most 61 millió írtra rúg. S megjegyzendő, hogy hazánk úgy Ausztriával, mint más országokkal tíz aktív kereskedést. Ausztriából ugyanis tett behozatalunk júliusban 166 millió irtot, kivitelünk 19,5 milliót; kiviteli többletünk tehát 2.900,000 frt; más országokból behoztunk 6’2 millió frtot, kivittünk 8-8 milliót; kiviteli többletünk 2’6 millió forint. Ha már most az egész más.a július havi évnegyedről összeállítjuk az adatokat, kitűnik hogy a összesen 58.114,000 73.691,000 15.577,000 Nem jogosult ugyan a forgalmi statisztikában a következtetés egy évnegyedről az egész évre, de azért némi tájékozást nyújt addig is, míg az adatok pontosan össze lesznek gyűjtve. S így hát feltételezhetjük, hogy Magyarország évi kivitele mintegy 294 millió frtot, behozatala 232 millió irtot tesz s igy 62 millió frt értékű kiviteli többletünk van. Összehasonlítva ez állapotot a 10 év előtt gyűjtött adatokkal — melyek megbízhatósága ugyan kifogás alá eshetett — a mikor is 120 millió írttal haladta meg a behozatal a kivitelt, azt látjuk, hogy forgalmi életünk egy évtized alatt roppant nagymérvű átalakuláson ment át, úgyhogy nemcsak elenyészett a forgalmi deficit, hanem igen tetemes többletünk van, mely felér azon összegekkel, amelyeket hazánk investicziókra évenkint a külföldtől kölcsön vesz. Behozatal május 17.166,000 június 18.050,000 julius 22.898,000 kivitel kiviteli többlet 0. é. forintokban 21.959.000 4.793,000 23.343.000 5.293.000 28.389.000 5.491,000 Budapest, október 22. Az olasz király látogatása a habsburgháznál immár kétségtelen. Az ideje is meg van állapítva Humbert Bécsbe érkezésének. Az osztrák főváros jövő csütörtökön fogja látni falai közt az olasz fejedelmi vendéget. E politikai horderejű tényről most már nem csak az olasz király látogatása által hilatkozni fik, hanem náifzatbiK''e "iVieArantV au ígok Angliából, sőt Oroszországból is. Megszólal Anglia nagy dobja: a »Times« és nyilatkozatából látszik, hogy kissé savanyú képet vág az eseményhez, amit különben eléggé megmagyaráz az angol földközi-tengeri politika. Anglia sem nézte ennek folytán, jó szemmel, hogy az olasz hatalom kezdi magát megfészkelni Észak-Afrikában, tartva attól, hogy Francziaország mellett még Olaszország is félelmes hatalommá nőheti ki magát az Angliára nézve oly nagyon fontos Földközi tengeren és vidékén. Az angol lavírozások és kétértelműségek között azonban Francziaország gyorsan cselekedett s elfoglalá úgy Anglia, mint Olaszország orra elől a terrénumot. Teljesült tehát Anglia egyik vágya, hogy Olaszország nem fészkelhető meg magát Észak- Afrikában s igy nem lehet attól tartani, a mitől a Themse partjain tartottak, hogy az igy meggyarapodandott Olaszország egyszer kezet fogna és szövetségre lépne a különben is angol szempontból félelmes Francziaországgal, kérdésessé tegye Angliának a Földközi tengert, annak vidékeit és ezekkel együtt az Indiába vezető utat. Történt angol szempontból a kisebb