A Hon, 1881. október (19. évfolyam, 269-299. szám)
1881-10-18 / 286. szám
int épen a krimitív és pártjának szónokai állították feltételül, hogy a trónbeszédnek a programmot kell nyújtani, s a válaszfeliratnak a többség hozzájárulását kell kifejezni. A kormány összes politikája arra a feltevésre van építve — mondá szóló, — hogy az állandó és biztosított béke évei következnek reánk, és hogy Magyarország állapota olynemű, hogy nem az államélet egyes ágai összes teendőinek tervszerű felkarolása és némely államigazgatási ág szervezetének teljes reformálása a szükség, hanem meg lehet elégedni a továbbfejlesztés, a részletes töredékes reformok politikájával, hogy a felmerülő reformok oly neműek, hogy nem egy meghatározott összefüggő terv valósításának egyes láncszemeit kell, hogy képezzék, hanem az egészbe a fennálló nagy részének épen hagyásával, mint egyes, bár fontos javítások beilleszthetők. Azt hiszik, hogy sikereket lehet elérni, a fennálló állapotok jobbra fordultát eszközölni, egy határozott összefüggő közgazdasági és közigazgatási politika nélkül.Én tehát csakis ezen az alapon tudom megmagyarázni, amit a kormány az államéletnek legfontosabb ágazataiban, a pénzügy, közgazdaság, közigazgatás, igazságügyi reformokra nézve tenni akart. És mert ezen felfogást gyökerében tévesnek tartjuk, — azért — mellőzve itt egyes sürgős és életbevágó rendszabályok felemlítésének elmulasztását — azért nem járulhatunk a többségi felirathoz, mely a trónbeszédben kifejezett ezen felfogással teljesen egyetért. Áttér ezután szóló a pénzügyi politikára, s azt mondja, hogy a kormány felfogása a zavartalan békére van építve; kérdi, mi lesz egy eshetőleges válság esetén ? Szóló nem osztozik a trónbeszéd ama kijelentésében, hogy államháztartásunkban az egyensúly helyreállott. Az állami hitelnek helyreállításáról is szól a trónbeszéd, és a miniszterelnök kiemeli azt, hogy ez nem csupán a pénzpiac kedvező helyzetének eredménye, hanem része és pedig lényeges része van abban, azon belső viszonyok javulásának is, melyek hitelünk alapját képezik. Alkalma volt már szólónak elmondani, hogy a relatív javulást az állami hitelviszonyok terén elismeri. De ezt lényegesen az átalános pénzpiac kedvező helyzetének tulajdonítja és a kormány érdemét abba kell helyezni, hogy a készen kínálkozó alkalmat megragadta és felhasználta. De ama belső viszonyok újjáalakulását, melyekre hasonló súlyt fektetnek, sehol sem találja, és az államháztartás mérlegének stagnácziója nagyon is alkalmas arra, hogy e véleményében megerősítse. És nem sok reményt táplál arra nézve, hogy pénzügyi állapotunk fokozatosan javulni fog. Még kevésbbé kielégítőnek találja szóló a trónbeszédben azt, ami a kormány törvénykezési politikájáról mondatik. És itt Konczkés alá veszi ama három különböző rendszabályt, amelynek meghozatalára nézve a trónbeszéd nyilatkozik. Szóló az igazságügyi politikában lehetetlennek tartja a reformot azon elszigetelt intézkedések által, amelyek ígértettek. Sem a trónbeszéd, sem a többség felirata egyetlen szót sem tartalmaz a királyi táblák decentralizátiójáról, amely okvetlen szükséges. Legtöbbet látszik ígérni a kormány a közigazgatás javítására, de itt csodálatosan eltérő formulákban. Először olvassuk, hogy »a hivatalnokok és tisztviselők« ; már mi különbség van a kettő között, azt államjogilag fölfogni szóló nem tudja, hogy a hivatalnokok és tisztviselők képzettségéről törvény fog intézkedni. Másodszor, hogy a megyék háztartása törvény által fog szabályoztatni, azután pedig az mondatik, hogy a közigazgatási bíróságok beállítása lehetőleg mielőbb eszközlendő. A kormány által kétségtelenül szándékolt ezen reformokat vizsgálva ebben, mint képben a kormány politikájának egész hibássága világosan felismerhető. Mi az, amit a kormány és az előadó nyilatkozataiból is a közigazgatási politikára nézve megértettünk ? Hogy kísérletet kell tenni a törvényhatóságok jelenlegi rendszerének fejlesztésére, s ha e kísérlet nem sikerül, akkor fel fogunk karolni egy gyökeresebb reformot, akkor más útra fogunk térni. Amit tehát a miniszterelnök a közigazgatás körében meg akar honosítani, az a kísérletek politikája. De aki bevallja magáról azt, hogy ő kísérletet akar tenni, az egyszersmind világosan elárulja, hogy neki a követendő útra nézve nincs meggyőződése. Ha volna meggyőződése, bármilyen, akkor nem kísérletet akarna tenni, valamely rendszerrel, hanem határozottan megindulna az egyik, vagy a másik után. (Igaz! úgy van ! balfelől.) Minden helyzetnek megvannak a kötelességei. Aki a reformok élén akar állni, aki egy ily nagy intézményt akar ebben, vagy abban az értelemben az ország használata számára hosszú időre megállapítani, annak kötelessége a meggyőződés. (Igaz ! balfelöl.) A trónbeszéd megígéri, hogy a hivatalnokok és tisztviselők képzettsége törvény útján fog szabályoztatni. Miért tartja szükségesnek ezen reformot a kormány ? Semmi kétely, azért, mert azon gépezetet, azon orgánumokat, kikkel az állam nagy közigazgatási feladatai teljesíttetnek, feladataikra alkalmasabbakká, képzettebbekké, szóval jobbakká tegye. Nincs dicsérendőbb ezen törekvésnél, de ne feledjük el, hogy ezt ha igazán és a lehető teljes mérvben el akarjuk érni, akkor kénytelen lesz a miniszterelnök a reformok terén egy lépéssel tovább menni és a sikernek ezen feltételét is megadni, hogy meg lehessen ítélni, hogy a képesített hivatalnokkal mennyire javítható Magyarország közigazgatása. A trónbeszédben ígéri továbbá, hogy a megyék háztartása törvény által fog szabályoztatni. Ennek értelmét nem tudja magának megmagyarázni. Átalában az a felfogása szólónak, hogy lehetetlen a közigazgatás reformjához nyúlni anélkül, hogy az organikus reformok egész sorozatának tiszta fogalmával a termelő ne bírjon. A kormány törvényhozási politikájának főhibája felfogásának összefüggés nélküli rendszertelenségében áll. Ezután a felsőház reformjára tér át, kijelentvén, hogy erről sem ad érdemleges nyilatkozatot a trónbeszéd. Magyarországon ma két kamararendszer van, s a felsőház sem törvényhozási, sem ellenőrzési feladatának szervezetében meg nem felel. Ezen segíteni kell, de a reform módjairól nincs a kormánynak programja. A választásoknál felmerült visszaéléseket illetőleg, melyről Iványi beszélt, szóló nézete az, hogy a kormány nem járt el azokkal szemben elég erélyesen, s elvárja, hogy azok megfékezésére minél hatásosabb rendszabályokhoz fog nyúlni. A nemzetiségi törekvésekre megjegyzi, hogy nem tartja elégnek a miniszterelnök nyilatkozatát, amely szerint a magyarellenes törekvéseket le fogja küzdeni, hanem kívánja, hogy nemzetiségektől lakott vidékeken az igazságos és tiszta kormányzás jótéteményei biztosíttatnak. Ez a legjobb mód a gyűlölködés leküzdésére. A hadsereg kérdésére tér ezután szóló. Véleményének helyes kifejezését találja az Apponyi által beterjesztett felirati javaslatban. Midőn a miniszterelnök nyilatkozatát erre nézve hallotta, aki a közös hadügyminiszter kérésére és felszólítására — Tisza Kálmán miniszterelnök: Felkérésére! Szilágyi Dezső: Tehát felkérésére is nyilatkozott, amidőn hallotta azon kijelentéseket, azokra az a nyilatkozata szólónak, hogy őrködni fognak a felett, hogy e szép nyilatkozatoknak a tények is megfeleljenek. Végül a szélsőbalról az egyesült ellenzék ellenében felhozottakra reflektál s kijelenti, hogy ő és pártja felirati javaslatukban nem a kormánypolitika hiányait akarták pótolni, hanem önnön felfogásukat és irányukat fejtették ki addig a vonalig, sőt azon túl is, ameddig az az ellenzéknek kötelessége. Hosszas beszéde végezetén az Apponyi javaslatához járul. (Helyeslés a baloldalon.) Vucsetics István: T. képviselőház! (Halljuk ! Felkiáltások: öt percznyi szünetet kérünk!) Horvátországi követtársaim nevében van szerencsém ezen t. ház előtt kijelenteni, hogy mi a válaszfelirati javaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadjuk; azon megjegyzéssel azonban, hogy azon a lineákat, amelyek Fiuméra és a fiumei kerületre vonatkoznak, (Halljuk! Halljuk! zaj.) csak azon föltevéssel és kikötéssel fogadjuk, ha ezen kérdés nem fog másképen tárgyaltatni és eldöntetni, mint azon az úton és módon, mely az 1868. évi kiegyezési törvény 66. §-ában meg van állapítva. (Helyeslés). Egyúttal kijelentem, hogy e tárgyban a mi szavazatunk ki nem terjedend épen ezen fiumei kérdésre és a bilaterális szerződés tárgyára, valamint azon ügyekre, amelyek csupán Magyarországot illetik. Ezen kijelentés után engedje meg a t.hát, hogy dr. Polti képviselő úrnak minapi beszédére csak néhány reflexiót tegyek. (Halljuk!) Dr. Polit úr egész határozottan azt állította, (Halljuk!) hogy a mostani horvátországi többség nem képviseli a horvát nemzet közakaratát azért, mert a választások erőszakkal eszközöltettek. T. hát! Horvátország alkotmányos ország lévén mint másutt, úgy ott is voltak a pártok között tusák voltak küzdelmek. Mindenik párt iparkodott fölényt szerezni a másik felett. Mindenik párt törekedett győzelmet biztosítani a maga számára. Ez igaz. És sikerült a volt kormánypártnak oly többséget szerezni, mint ez eddig Horvátországban évek hosszú során át nem sikerült. A kormány azonban csak annyiban vett részt ezen küzdelem, amennyiben szüksége volt, hogy a választási szabadságot minden honpolgár részére biztosítsa. (Élénk helyeslés. Úgy van a jobboldalon.) Ez a való tényállás, és ha a kormány többet tett volna ezen küzdelemben, biztosíthatom. Polti Mihály képviselő urat, hogy Horvátországban a különféle pártárnyalatok nem volnának úgy képviselve, mint épen képviselve vannak. (Úgy van a jobb oldalon.)Ezt az igazságnak és helyreállításának érdekében kötelességemnek tartottam inszinuácziójára felhozni. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) Sajnálom, hogy nincs itt jelen a házban, mert különben kérdést intéztem volna hozzá arra nézve, mi jogosította föl őt arra, hogy Horvátországnak tisztán belügyeit ide a ház elé hozza, mely pedig erre inkompetens fórum ? Polti Mihály t. képviselő úr beszélhet orosz hatalomról, beszélhet Szerbiáról, a Balkán-félszigetről, mindezekről beszélhet, ami neki tetszik, de Horvátország belügyeibe ne avatkozzék. (Átalános élénk helyeslés.) Horvátországnak van múltja, Horvátországnak vannak törvényei, Horvátországnak van képviselete s a horvátok a maguk jogairól, azok biztosításáról és védelméről gondoskodn fognak a nélkül, hogy Polit Mihály t. képviselő úrra szorulnának. (Elénk tetszés és derültség.) Polit Mihály t. képviselő úr csak azért, hogy a magyar kormány ellen mérhessen csapást, azt mondja, hogy a magyar kormány a szerbeket Magyarországon elnyomja, Horvátországban ellenben protegálja, és hivatkozik néhány szerb férfiúra, akik Horvátországban magas hivatalokat kaptak. Nem tudja Polti Mihályt. képviselő úr, hogy Horvátországnak autonómiája van, s hogy ezen autonómia alapján csak a horvát bán és a horvát miniszter előterjesztésére ő felsége maga nevezi ki a hivatalnokokat? Mit akart ő tehát ezzel mondani ? Gyanúsítani akarta a kormányt és ezen szerb férfiakat is. Én azonban nekik jobb bizonyítványt állítok ki. Ők nem azért vannak ezen polcon, mert eszközök a magyar kormány kezében, mely egyenetlenséget, bizalmatlanságot akar szítani, hanem azért mert Horvátországban mindenki vallás és nemzetiségi különbség nélkül hivatalt viselhet. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) Ha okoskodásának támogatására a jövőben argumentumokat akarna felhozni, azt javasolnám, hogy jobbakat, igazságosabbakat hozzon fel. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) Még csak arra kérem a t. házat, hogy Szalay Imre t. képviselőtársam beszédére egy kis reflekcziót tehessek. Én egy kérést intézek hozzá (Halljuk ! Halljuk !) és az abban áll, hogy valahányszor jövőre Horvátországról és a horvátokról beszélni fog, használjon kissé szebb képleteket. Megmondom miért (Halljuk !) azért, mert nemcsak itt minálunk, hanem a horvát országgyűlésen is vannak olyan goromba kaliberű emberek. (Nagy derültség és tetszés. Taps a jobboldalon) hogy ezek képesek volnának talán csúnyább hasonlatokkal, csúnyább képletekkel a nemes magyar nemzetet sérteni, pedig megvallom, sem én, sem képviselőtársaim azt nem kívánjuk, hanem ellenkezőleg mi azt kívánjuk, hogy a két nemzet között a barátság, a testvériség, az összetartás érzete öregbüljön, erősbüljön (Élénk tetszés és átalános helyeslés.); azon az után azonban kételkedem, hogy ezt el lehetne érni. (Átalános élénk helyeslés, éljenzés.) Tisza Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk!) A zárbeszédek tartása e szerint a holnapi napra halasztatván, és mert azt gondolom, hogy a t. képviselő urak, kiknek még zárbeszéd tartására joguk van, azon szokást fogják követni, hogy a többség előadója után beszélnek, — nem tudom jól fogom-e fel (Úgy van! balfelől) — és még idő lévén rendelkezésre, bocsássanak meg, ha a ma mondottak közül egynémelyekre kívánok lehetőleg röviden reflektálni. (Halljuk!) Mindenekelőtt nyilvánítani kívánom azt, — s ebben azt hiszem, az egész ház egyetért velem, hogy valamint Fiuménak közjogi helyzetét illetőleg ragaszkodunk törvényeinkhez és az arra vonatkozó okmányokhoz, úgy a részletek elintézésének módja alatt senki sem értett, egy törvényen kívüli módot, hanem értette azt a módot, amely a törvényben meg van határozva. (Helyeslés.) Az iránt tehát, hogy a megoldás kezdeményezése mi módon szándékoltatik, senkinek kétsége nem lehet. (Helyeslés.) Ezt egyszerűen megjegyezve, Szilágyi Dezső t. képviselő urat kívánom megnyugtatni az iránt, hogy én legalább az ellenzéktől azon teendők megjelölését, melyek a kormányt illetik, soha nem kívántam. Épen az a különbség köztünk, hogy — igen jól emlékszem midőn én az ellenzék padjain ültem, a t. képviselő úr pedig a kormány padjain, ők kívánták tőlem az ily részletes programm adását, — helytelenül mint maga a képviselő úr most igen jól kifejtette — én azonban soha nem kívántam és nem is kívánom ezt. (Halljuk!) Azonban tagadom, hogy a kormány nem felelne meg ebbeli hivatásának, tagadom, hogy a kormány nézete a fenforgó főbb tárgyak iránt ismeretes nem volna. A kormány a részletes programmot törvényjavaslatok alakjában fogja és kell, hogy a t. ház asztalára letegye. Egyes eszméket, vagy együtt 20—25 nevezetes kérdést a képviselő úr kifejezése szerint: határozott átalánosságban a kormánynak csakugyan nem lehet feladata vita tárgyává tenni. Nem lehet annál kevésbbé, mert a kormánynak kötelessége azon lenni, hogy az égető kérdések megoldathassanak, az ilyen átalánosságban provocált viták pedig, melyeknek eredménye nem lehet, de amelyek fonalán hetekig lehet vitatkozni, a munkát soha elő nem mozdítják, soha a kérdések megoldására nem, de a megoldás akadályozására vezetnek. (Helyeslés jobb felől.) Azonban a képviselő úr, midőn a trónbeszédet hasonlítgatja, azt mondja: igaz, hogy az angol trónbeszédben sincsenek meg ezek, de ott azon keveset , vagy semmit mondó trónbeszédek háta mögött vannak a miniszterek nyilatkozatai, itt azonban a miniszterek nem nyilatkoznak. Én tehát, bátran hivatkozhatom mindenkire, aki a törvényhozásnak tagja volt és visszaemlékezni tud és akar, hogy van-e a szőnyegen levő fontos kérdések között olyan, melyre nézve magában a ház kebelében is természetes nem törvényjavaslati részletességgel, de legalább is a Szilágy képviselő úr által kívánt határozott átalánosságban sőt azon jóval túlmenőleg is, az elmúlt években nem nyilatkoztam volna én, vagy nem nyilatkozott volna a kormány más tagja. Más itt a különbség tehát; ezt példával fogom igazolni. Angliában — meglehet a hiba bennünk van — de Angliában a miniszterek nyilatkozatait számba szokta venni az ellenzék nyilatkozatai tételénél. Nálunk ez nem történik. Sokkal könnyebb állítani, hogy a miniszter nem nyilatkozott, mint figyelemmel kísérni, hogy mint nyilatkozott. Hogy ez így van, hivatkozom épen arra, hogy Szilágyi Dezső képviselő úr nagy szónoki tehetségének, bonczoló elméjének egész erejével találgatta, vájjon mit ért a trónbeszéd vagy mit értek én a megyei háztartás költségeinek törvény által való szabályozása alatt. Ez történetesen oly kérdés, melyről nyilatkoztam a múlt évben tartott közigazgatási enquetben melynek tárgyalásai nemcsak a hírlapokban megjelentek, de külön füzetben is kiadattak, s a t. ház tagjai közt szét is osztattak. Ha a t. képviselő úr csak egy kis figyelmet lett volna kegyes arra fordítani, hogy én e tárgyban nyilatkoztam, megkímélhette volna magát szándékaim találgatásától, és mindattól, amit azután azokhoz fűzött, s fentarthatta volna nézetei elmondását akkorra, midőn az általam jelzett és megjegyzem, az enquete részéről majdnem mindenki által helyeselt alapon készültjavaslat a napirendre ki lesz tűzve e kérdés valóban megoldhatóvá válik. De tehát, nem kívánok ép azon általam jelzett szempontnál fogva, mert a diskussziót, a részletest, a behatót akkor szeretem, mikor valamely kérdés megoldhatóvá válik, nem kívánok, mondom, ma sem pénzügyi helyzetről, sem a közigazgatási tervezetekről részletesebben szólni; egy pár megjegyzést azonban okvetlenül tennem kell. Mindenekelőtt szabad legyen egyet megjegyeznem, amely átalánosságban szól és ez az. A t. képviselő úr apostrophálva azokat, kik e padokon ülnek, azt mondja: »Hiszen ők nem is tudják, a kormány mit akar és előlegezik neki a bizalmat.« Én azt hiszem, tehát, hogy egy 6 évig kormányon ülő kormánnyal szemben ez állítás csakugyan alaptalan. De ha igaz, hogy nem lehet tudni, a kormány mit akar, s hogy aki bizalommal viseltetik iránta, ez anélkül hogy tudná, miért bízik, előlegezi a bizalmat, akkor azután tisztelem azon tárgyilagos felfogást, amely — mondom, ha áll, amiből a képviselő úr kiindult, hogy nem lehet tudni, a kormány mit akar — előlegezi a bizalmatlanságot, pedig a t. képviselő úr nekünk meglehetősen bőkezűleg előlegezte ezt. Az oly modorú vita, t. ház, amidőn valamely exemplifikáczió gyanánt felhozott állítás úgy tekintetik, mint az egyedüli, amire valaminek vonatkoznia lehet és egy egész fényes okoskodás erre építtetik, én csakugyan nem hiszem, hogy a tárgyilagos parlamentáris vitákat előmozdítsa, így tett pedig a képviselő úr a pénzügyi rendre vonatkozólag. Én például hoztam fel egy pregnáns, egy szembeszökő esetet és ő úgy vette, mintha az egyetlenegy dolog lett volna, melynél a rend helyreállíttatott. Én röviden hivatkozom csak arra, hogy vájjon ne tudná azt azon képviselő úr, ki ezt így állította — ha már beszélni kel róla — hogy hautírozni kellett a magyar állam papírjaival 5—10 irányban, hogy megkapják azt, amire már holnapután szükség volt; ne tudná-e azt, hogy ezen eljárás által az állam hitele, az államháztartási rend iránti hit úgy megingott, hogy igenis erélyes és következetes kormányzatra volt szükség, míg ezt helyreállítani lehetett. (Helyeslés jobbfelől.) Igaz, azon legpregnánsabb bajok orvosoltattak rögtön 1874 után — nem tagadom, sőt elismerem, de az idő nagyon rövid volt 1875-ig arra, hogy egészében a bajt orvosolni lehetett volna, hogy orvosoltatott, ez az 1875 óta létezett kormány és pénzügyminiszterek tette. A képviselő úr beszélve a közigazgatási kérdésről, — amelyről azon szempontból, hogy ő a kísérleteket annyit fejtegette, még fogok egy pár szót szólni — megtámad és azt mondja, hogy a kormánynak ebben nincs nézete. Azt mondja, hogy a kormánynak kötelessége, nem nézni azt, hogy ingadozik a közvélemény, hanem maga nézetével előre menni, azt érvényesíteni, vagy helyét másnak átadni. Tehát a kormánynak kötelessége, nem gondolni a közvéleménnyel, nem gondolni az országos érzülettel. Midőn a képviselő úr ezt mondta, eszembe jutott: furcsa, mennyit vádoltak ; 1877-ben, 1878-ban, hogy a kormány nem gondol az ország közvéleményével, reá erőszakolja saját nézetét; pedig másutt alkotmányos országban, Angolországban minden egyes intézkedésnél a kormány aggódva puhatolja, mi a közérzület, a közkívánat és annak igyekszik eleget tenni. Azonban én azt hiszem, hogy nem szükséges ennyire visszamennem, hogy a képviselő úr ebbeli eljárása következetlenségét előadjam, mert még ugyanazon egy beszédben, szólva a felsőház szervezéséről, a képviselő úr ismét azt mondja: miért nem mondta el ebben a kormány nézetét, hogy a közvélemény tájékozhassa magát s viszont a kormány megismerkedhessék idejében a közhangulattal, nem pedig rögtönözve egyszerre akarja az ő nézetét elfogadtatni ? No hát ugyan azon egy beszédben egyszer hiba, hogy a kormány a közvéleményt, a közhangulatot figyelemmel kíséri, s ugyanazon egy beszédben egy másik ügynél hiba, hogy nem kiséri. Én pedig azt hiszem , hát, hogy mindegyiknél figyelemmel kiséri; az egyik kérdés közelebb van a megoldáshoz, mint a másik; a kormány mindegyikben igyekezik olyat alkotni, ami a közvéleményt kielégítse ; de ha a közvélemény ellentétbe jön saját meggyőződésével, saját meggyőződésének, nézeteinek alapelveivel, akkor szembe fog vele szállni, és be fog következni az, amit a képviselő úr óhajt, hogy ha kisebbségben marad, nem fog késni átadni a helyét azoknak, akik szerencsések lesznek a többéget megnyerni ; értve természetesen — mert minden félreértéstől itt óvakodni kell — nem hogy ha valamely mellékes dologban, hanem ha valamely fontos javaslatnál kisebbségben marad. (Nyugtalanság a szélső balon.) Mert — és a t. képviselő uraknak némely része mosolyoghat rajta — én úgy tudom, hogy parlamenti kormányforma mellett minden egyes csekélyebb dolog kormánykérdés lenni nem szokott, és ennek megvan a maga jó és helyes alapja. Megvan az az alapja, hogy ha minden egyes csekélység kormánykérdéssé tétetik, mindaddig míg valamely kormány átalános politikája helyesléssel találkozik, azt lehet mondani absolut hatalommal igazgatja a törvényhozást, míg ellenben, ha nem minden egyes csekély kérdés képezi kormánykérdés tárgyát, a törvényhozás bizottságaiban, kebelében egyes javítások, néha igen fontosak is eszközölhetők. Ezen — engedelmet kérek — abc-jét a parlamenti kormányzatnak csakis azért mondtam el, mert úgy láttam, visszatetszést, mosolygást szült némelyeknél ama nyilatkozatom, hogy nem minden csekélységnél való leszavazás lehet kormánykrízisnek az oka. De visszatérve tehát a kérdésre, a képviselő úr azt állítja, hogy én azt mondtam: meg kell tenni a kísérletet az ősi közigazgatási rendszerrel. Nem egészen így mondtam, mert egy ősi, egy más meglevő rendszerrel ily értelemben kísérletet tenni nem is lehet, ily értelemben kísérletet csak új dologgal lehet tenni, hanem azt mondottam és mondom ma is, hogy meg kell tenni minden lehetőt arra nézve, hogy a nemzet történelmi életéből kifejlett rendszer megjavíttassék, úgy, hogy a jelen idő igényeinek megfeleljen. (Helyeslés a jobb oldalon) és miután ma, jó közigazgatás nélkül állam meg nem lehet, csak azon esetben, ha ez lehetetlenné válnék, tartanám helyesnek az egészet megváltoztató rendszer életbeléptetésére törekedni. Ezt mondottam és mondom ma is. Én nem tehetek róla, ha ebben is, Isten tudja miféle taktikát lát a képviselő úr. Nekem, hogy ez a helyes út, erős meggyőződésem. — Midőn belügyminiszterré lettem — 6 éve már — mondottam, hogy meg kell mindazoknak, akik azt akarják, hogy gyökeres rendrendszerváltozás ne történjék, mindent tenni arra, hogy a közigazgatás jó legyen, mert a czélnak a jó igazgatásnak kell lennie, a többi csak egyiknek vagy másiknak többé vagy kevesbbé kedves eszköze, de a czélt magát az eszközért feláldozni nem szabad. (Helyeslés a jobb oldalon.) Én tehát tehát, kísérletet oly modorban, mint a képviselő úr mondotta, tenni nem fogok. Tovább megyek. Belátom azt is, hogy az ország összes viszonyait szem előtt tartani szükséges és épen, mert belátom ezt, azért foglal helyet a trónbeszédben azon passzus, melyet a képviselő úr megérteni nem akar, amely azt mondja, hogy igenis kell befektetéseket tenni a fejlődés érdekében, de nem szabad ebben is a kellő határon túlmenni a pénzügyi rend érdekében. Hogy pedig erre szükség van, arról nem csak a múlt országgyűlés utolsó évében különösen, de a jelen vita folyamán hallottak is, meggyőztek. Mert amíg minduntalan hallom a vádat, hogy az egyensúly még sincs helyreállítva, ugyanakkor, ugyanazon beszédekben hallok részint befektetési, részint rendszerváltoztatásra vonatkozó oly követeléseket, melyek milliókat igényelnének. Ezen egymással ellenkező mtust én részemről összeegyeztetni nem tudom, korlátolni kell az egyiket úgy, mint a másikat, s meglelni azon középutat, amelyen az ország és az egyesek vagyonossága emelkedvén, az egyensúly helyreállítása lehetővé tétessék. Mondom a közigazgatás részleteiről nem szólok; felhagyom ezt akkorra, midőn a kérdés napirenden lesz, azonban megvallom, hogy azon dupla közigazgatást a megyében, hogy egyik vigye az autonőm, a másik az állami ügyeket, amint itt hangoztatni hallottam, mert külön kell őket választani, — határozottan körül kell vonatozni — nem értem tán majd ha a tárgy napirenden lesz, meg fogom érteni, de most ismétlen, bár több ízben hallottam nem értem. Mielőtt beszédemet befejezném, illetőleg mielőtt reflektálnék Irányi Dániel t. képviselőtársam előadására, (halljuk) meg kell jegyeznem azt, hogy az előttem szólott t. képviselő úr s azok, kik vele egyetértenek, minduntalan emlegetik, hogy csak egy nagy gyökeres, rendszeres reform lehetséges, hogy eldarabolva segíteni egyik-másik szükségen helytelen, czéltalan eljárás. Ez felfogás dolga t. ház ! Hisz én már azt is hallottam e házban és pedig igen jeles férfiútól hogy eltörölni a mi van, csinálni egészen,újat, ez helyes conservativ politika. (Derültség.) Én legalább azt tapasztaltam, hogy szabadelvű vagy conservativ, de a fokozatos fejlődést, a consolidált viszonyokat előmozdító politika mindig az volt, mely nem rontott le semmit szükség nélkül, javította azt és ott a hol baj volt, és a mi javítandó volt. Ez vezette Angliát századokon keresztül nyugodt alkotmányos életre s az a másik vezette a Sieyes és elvrokonai alkotmányait, egyiket a másik után bukásra. Ha a nemzetek, mint mondani szokták és helyesen, nincsenek a kormányokért, de a kormányok a nemzetekért, azt is el lehet mondani, hogy a nemzetek nincsenek a theoriákért, hanem a theoriáknak kell alkalmazkodniok a nemzetek szükségeihez. (Helyeslés jobb felől.) Te hát ! A t. képviselő úr némileg panaszkodott, hogy az a kormány, mely nem is tud, nem is akar, mégis a maga helyén megmarad. De hát, t. hát, bajos dolog az, menni addig, míg az embert nem bocsátják. Hogy mi az oka, hogy nem bocsátanak, azt én nem vitatom. Meglehet az az oka épen, mit a t. képviselő úr is hangoztatott, hogy a kísérletektől borzadnak az emberek. Gondolják , ezt már ismerjük jó és rossz tulajdonaival, ki tudja, a ki helyébe jönne, milyen lenne ? (Élénk derültség jobb felől.) Arra nézve, ami ma ismételve fölhozatott, ismételve hivatkozom az egész házra, mondtam-e valaha olyasvalamit, midőn a korrupczióról volt szó, ne bántsuk azt, hiszen másutt is meg van, mi se legyünk jobbak másoknál. El merem mondani s ha tetszik, adatokkal tudom bebizonyítani, hogy amint már egy alkalommal mondtam , több szó a korrupczióról most azért van mert sok, régibb időben felgyűlt piszok azóta kezdett tisztáztatni, mióta miniszter vagyok , s el merem mondani azt is, hogy úgy azzal, mi akkortól maradt, mint azzal, mi sajnos, tagadhatlanul azóta is jelentkezett, én ugyan elnézsét, kegyelmet nem éreztem, mert a hol kezem ügyébe esik, a törvény által nekem adott jogot a megfenyítésre használtam. (Élénk helyeslés jobb felől), de azt igenis mondom, bántsuk azt, aki rossz, kötelezzük a kormányt, hogy fenyítse meg a korrupcziót, de ne akarjuk úgy odaállítani a dolgot, mintha ez irányban, ha fájdalom, jobbak nem vagyunk is, rosszabbak volnánk, mint mások, mert ez mindenütt előforduló betegség, mely ellen küzdeni kell s amely elleni küzdelemben, azt hiszem, senki által magamat megelőztetni nem engedem. (Élénk helyeslés jobbfelől.) A t. képviselő urak és Iványi képviselő úr sokat mszéltek illetéktelen kormánybefolyásról, választási vesztegetésekről és más hasonlókról. Én, tehát, hivatkozom arra, hogy a mi jogot 1874-iki törvényünk a belügyminiszternek ad, én azt e tekintetben — el merem mondani, s kihívok minden megtámadást ez irányban, minden pártra való különbség nélkül, a legnagyobb rigorosítással gyakoroltam. De méltóztassék megnézni a törvényt, a megfenyítés jogát egyes visszaélések ellen, s azt hiszem, ezt helyesen teszi, nem a miniszternek, hanem a bíróságnak adja. Ha már most azok, akik ilyet tapasztaltak, nem akarnak a bíróság elé menni panaszaikkal: szabad-e a miniszternek őket helyettesíteni és pótolni ? Ugyan kérem, mi lenne beőle, ha a miniszter venné ezt kezébe? Ha igazságosan is járna el, gyanúsítanák azzal, hogy csak azokkal éreztette a szigort, akik ellene voltak. De lehet még oly miniszter is, aki e hatalmat csakugyan felhasználja arra, hogy úgy legyen, amint önök már ma is állítják: a kormánypárt mellett minden szabad, a kormánypárt ellen semmi. (Helyeslés jobb felől. Mozgás, zaj a szélsőbalon. Egy hang: ügy van!) Nem fogom azzal sem most, sem máskor a t. láz idejét rabolni, de ha a t. képviselő úr, aki azt mondja, hogy úgy van, meg akar róla győződni, hogy nem úgy van, mert ha történtek visszaélések az egyik irányban, busásan történtek a másik irányban is, én neki szívesen fogok adatokkal is szolgálni. (Heveslés jobbfelől.) Részemről tehát, szívesen fogok hozzájárulni mindahhoz, ami a választásoknak illetéktelen befolyástól és megvesztegetéstől való mentté tételére vezethet. De nem tagadom, hogy ugyanakkor követelni ,ogom, hogy hozzunk törvényt arra is, hogy a választót, akit hivatali presszióval megzavarni, akit megvesztegetés útján demoralizálni nem szabad, aminthogy nem is szabad, ne lehessen adóelengedéssel és más hasonló ígéretekkel se demoralizálni. (Élénk helyeslés jobbfelől. Zaj, mozgás a szélsőbalon), mert .. . (Felkiáltások a szélsőbalon. Ki mondta, hogy szabad ?) Senki sem mondta, hogy szabad, de mindenki tudja, hogy történt és senki sem mondta, hogy nem szabad. (Úgy van jobbfelől) Ismétlem, t. hát, nagyon szégyenletesnek tartom, bár ez sem csak magyar tulajdon, a lakmározásokat, az etetést és itatást kortes czélból, habár, mint mondom, nemcsak mi nálunk van így. Tudom, hogy történt is ez egyes helyeken, de — és ezt saját lelkiismeretünk meg fogja mondani — ez a szélsőbaloldali kerületben épen úgy történt, mint a többiekben. Szalay Imre (közbeszól:) A kormánypárt részéről. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. Zaj és mozgás a jobboldalon.) Tisza Kálmán miniszterelnök: De uraim, ha ez gátolandó, ha ez nem helyes, higgyék el önök: ezt a mámort az az ember még kialussza és kiheveri, de a lelkében elvetett mámort, ha a törvény iránti tiszteletet bélyegezzük meg, nem bírja kiheverni, s ez az országra nézve nagy baj. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Tökéletesen megnyugtatott Szilágyi Dezső képviselő úr azzal, hogy még ő sem esik kétségbe aziránt hogy a kormánynak követett rossz politikája tönkre menni hagyná a nemzetet. Ha már ő így érez, aki ezen politikát oly rossznak tartja, engedjék meg, hogy mi, akik nem tartjuk oly rossznak, még inkább bízzunk abban; engedjék meg, hogy éppen azért, mert meg vagyunk győződve, hogy ezen politika az országot nemcsak tönkre juttatni nem fogja, de mint a szorgalmas, folytonos, minden valódi szükségletre figyelmét kiterjesztő munkának politikája hazánk felvirágzására fog vezetni, engedjék meg, hogy ezen politikát kövessük és fogadjuk el a bizottság részéről beterjesztett válaszfelirati javaslatot. (Élénk helyeslés és tetszés a középen.) Elnök : T. ház! A holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülés napirendje lesz , a most félbenszakadt vita folytatása és esetleg a szavazás. Mielőtt a mai ülést bezárnám, kérem a t. házat, méltóztassék megengedni, hogy Baranyi Ödön képviselő úr, ki most megérkezett, mint a bíráló bizottság tagja, az esküt letehesse. (Helyeslés.) RakovszkyIstván jegyző olvassa az eskümintát. Baranyi Ödön leteszi az esküt. Elnök : Egyéb tárgy nem lévén az ülést bezárom. Az ülés végződik 16. 45 p. Fővárosi ügyek. A fővárosi magánépítési bizottság mai ülésén a következők részére javasla kiadni az építési engedélyt: Steindl Károlynak a Svábhegyen levő nyaralójában átalakításokra és toldalékra; Szólás Józsefnek hársfa utcza 7. sz. a. földszintes czipészműhelyre; Zsigmondy Pálnak Damjanich utcza 12. és 14. szám alatti virágtenyésztő kertekben melegházra; Feinel Lipótnak VI. kér. aradi-utcza 60. sz. a. földszintes tárra; Bubala Györgynek király-utcza 68. sz. a. műhely- és fészerre; Mattoni és Wille ezégnek a Kelenföldön levő Erzsébet sósfürdőben emeletes lakóházra és két földszintes fürdőtoldalékra; Gombár Tivadar ügyvédnek a várban uri-utcza 72. sz. a. házban átalakításokra; Schmiedt József és Császárnak a VIII. kerület felsővámvonal-utczában fészerre; a Schwindt-féle szeszgyár-részvény társulatnak malomutcza 2. sz. a. gépháztoldalékra; Kraiczer Ferencznek a VIII. ker. szigetvári-utcza 3. sz. a. toldalékra; írnek Marinak VIII. kerület tömő-utcza 46. sz. a. földszintes házra pincze nélkül; Machiup H. és fiának nyulutcza 37. sz. a. lépcsőházra; Gürsch Magdolnának koronaőr-utcza 6. szám alatt átalakítások és toldalékra. A regale megszüntetése végett egyesült fővárosi ipartársulatok ma délután 4 órakor Diváczky János elnöklete alatt ülést tartottak, melyen elnök bejelentette, hogy az összehívandó nagygyűlés határnapjául f. é. október 27-ét tűzte ki, s hogy a Redout-termet a bérlő e gyűlés megtartására ingyen felajánlotta, mi tudomásul vétetett. Előadta ezután elnök, hogy az országgyűléshez beterjesztendő petíczió elkészítésére Ács Imre ügyvédet kérte fel, s ez azt azonnal fel is olvasta. A felolvasott kérvény némi hozzátétellel elfogadtatott. Végül még a nagygyűlés összehívásának módozatai beszéltettek meg s az ülés véget ért. A magyar államvasutak igazgatósága felszólalt a fővárosnál azon terv ellen, hogy a köztári telep mint vámmentes terület bekerítése alkalmával a köztári szárnyvonalnál is egyik sorompó szűkítése s egyéb biztossági munkájat foganatosíttassák, mert a vámházhoz közlekedő vonatok egykét kocsiból fognak állni s oly lassan haladnak, hogy szükföldön semmi intézkedést sem tartanának ily vonalnál szükségesnek. A helyszínére bizottság kiküldését kéri. Az élelmi piaczok rendezése alkalmával kiszorittattak az élelmi piaczokul kijelölt helyekről minden más iparczikkárusok. Ezzel együtt az utczasarkokon való gyümölcsárulás is megvitatott, mivel most már a piaczon minden kofának helye van. Ennek daczára unos untalan panaszolják, hogy a kofák még mindig az utczasarkokon állnak. A tanács most körrendeletben követeli az elöljáróságoktól, hogy a piacrendezést ezen részében is hajtsák végre. Törvényszéki csarnok. Mihályffy Vilma bűnügyéhez. E szerencsétlen asszony bukása sokkal megrendítőbb, semhogy érdektelen volna a bukását előidézett okokat közelebbről megvilágítani. Daczára azon nagy pénzösszegnek, mely kezei között megfordult, mint a »M. H.« teljesen megbízható forrásból értesül, Mihályffy Vilma a legszerényebb viszonyok között élt, sőt nem egyszer nélkülözések közt is. A felvett pénzeknek csak egy igen csekély részét fordította a saját czéljaira, a legtőbbet pedig szerencsétlen családjának anyagi támogatására s az uzsorapénzek kamatjára. Nem pénzvágy, annál kevésbé gonosz szándék volt az indító ok arra, hogy oly sikamlós útra lépjen, amit legjobban bizonyít a hitelezők azon eljárása, mely szerint azok minden kártérítés nélkül elállanak követeléseiktől. Igaz, hogy a lelketlen uzsorások eme látszólagos »nagylelkűségé«nek még van egy más magyarázata is. Nem látszik ugyanis valószínűtlennek a vizsgálat során ellenük felmerült ama gyanú, hogy tudomással bírtak a váltók hamisított voltáról s bizonyos tekintetben a szerencsétlen asszonynak bűnrészesei. Különben alig volna képzelhető, hogyan escomptálták egyénák az általa kibocsátott s a gróf Szapáry Ivánné s más nagy vagyonnal rendelkezők elfogadmányával ellátott váltókat 300—400 nerczenttel, hiszen a dúsgazdag elfogadók elég garancziát nyújtottak a váltóértékre nézve. Az itt hintett gyanú nagy paniquot idézett elő az érdekelt uzsorások közt, de már be is idéztettek a vizsgálóbíróhoz. Mindannyian hirhedt fővárosi uzsorások, kik már nem egy ízben szerepeltek — fájdalom csak tanukképen— ily tragikus bűnügyeknél.