A Hon, 1881. október (19. évfolyam, 269-299. szám)

1881-10-18 / 286. szám

­int épen a krimitív és pártjának szónokai állították feltételül, hogy a trónbeszédnek a programmot kell nyújtani, s a válaszfeliratnak a többség hozzájárulá­sát kell kifejezni. A kormány összes politikája arra a feltevésre van építve — mondá szóló, — hogy az állandó és biz­tosított béke évei következnek reánk, és hogy Ma­gyarország állapota oly­nemű, hogy nem az államélet egyes ágai összes teendőinek tervszerű felkarolása és némely államigazgatási ág szervezetének teljes refor­málása a szükség, hanem meg lehet elégedni a tovább­fejlesztés, a részletes töredékes reformok politikájá­val, hogy a felmerülő reformok oly neműek, hogy nem egy meghatározott összefüggő terv valósításának egyes lánc­szemeit kell, hogy képezzék, hanem az egészbe a fennálló nagy részének épen hagyásával, mint egyes, bár fontos javítások beilleszthetők. Azt hiszik, hogy sikereket lehet elérni, a fennálló állapo­tok jobbra fordultát eszközölni, egy határozott össze­függő közgazdasági és közigazgatási politika nélkül.Én te­hát csakis ezen az alapon tudom megmagyarázni, a­mit a kormány az államéletnek legfontosabb ága­zataiban, a pénzügy, közgazdaság, közigazgatás, igaz­ságügyi reformokra nézve tenni akart. És mert ezen felfogást gyökerében tévesnek tartjuk, — azért — mellőzve itt egyes sürgős és életbevágó rendszabá­lyok felemlítésének elmulasztását — azért nem járul­hatunk a többségi felirathoz, mely a trónbeszédben kifejezett ezen felfogással teljesen egyetért. Áttér ezután szóló a pénzügyi politikára, s azt mondja, hogy a kormány felfogása a zavartalan bé­kére van építve; kérdi, mi lesz egy eshetőleges vál­ság esetén ? Szóló nem osztozik a trónbeszéd ama ki­jelentésében, hogy államháztartásunkban az egyensúly helyreállott. Az állami hitelnek helyreállításáról is szól a trónbeszéd, és a miniszterelnök kiemeli azt, hogy ez nem csupán a pénzpiac­ kedvező helyzetének eredménye, hanem része és pedig lényeges része van abban, azon belső viszonyok javulásának is, melyek hitelünk alapját képezik. Alkalma volt már szólónak elmondani, hogy a relatív javulást az állami hitelviszonyok terén elis­meri. De ezt lényegesen az átalános pénzpiac­ kedve­ző helyzetének tulajdonítja és a kormány érdemét abba kell helyezni, hogy a készen kínálkozó alkal­mat megragadta és felhasználta. De ama belső viszo­nyok újjáalakulását, melyekre hasonló súlyt fektet­nek, sehol sem találja, és az államháztartás mérlegé­nek stagnácziója nagyon is alkalmas arra, hogy e véleményében megerősítse. És nem sok reményt táp­lál arra nézve, hogy pénzügyi állapotunk fokozatosan javulni fog. Még kevésbbé kielégítőnek találja szóló a trón­beszédben azt, a­mi a kormány törvénykezési politi­kájáról mondatik. És itt Konczkés alá veszi ama há­rom különböző rendszabályt, a­melynek meghozata­lára nézve a trónbeszéd nyilatkozik. Szóló az igazság­ügyi politikában lehetetlennek tartja a reformot azon elszigetelt intézkedések által, a­melyek ígértettek. Sem a trónbeszéd, sem a többség felirata egyetlen szót sem tartalmaz a királyi táblák decentralizátiójáról, a­mely okvetlen szükséges. Legtöbbet látszik ígérni a kormány a közigaz­gatás javítására, de itt csodálatosan eltérő formulák­ban. Először olvassuk, hogy »a hivatalnokok és tisztvi­selők« ; már mi különbség van a kettő között, azt államjogilag fölfogni szóló nem tudja, hogy a hiva­talnokok és tisztviselők képzettségéről törvény fog intézkedni. Másodszor, hogy a megyék háztartása törvény által fog szabályoztatni, azután pedig az mondatik, hogy a közigazgatási bír­óságok beállítása lehetőleg mielőbb eszközlendő. A kormány által kétségtelenül szándékolt ezen reformokat vizsgálva ebben, mint képben a kormány politikájának egész hibássága világosan felismerhető. Mi az, a­mit a kormány és az előadó nyilatko­zataiból is a közigazgatási politikára nézve megértet­tünk ? Hogy kísérletet kell tenni a törvényhatóságok jelenlegi rendszerének fejlesztésére, s ha e kísérlet nem sikerül, akkor fel fogunk karolni egy gyökeresebb reformot, akkor más útra fogunk térni. A­mit tehát a miniszterelnök a közigazgatás körében meg akar honosítani, az a kísérletek politikája. De a­ki be­vallja magáról azt, hogy ő kísérletet akar tenni, az egyszersmind világosan elárulja, hogy neki a köve­tendő útra nézve nincs meggyőződése. Ha volna meg­győződése, bármilyen, akkor nem kísérletet akarna tenni, valamely rendszerrel, hanem határozottan meg­indulna az egyik, vagy a másik után. (Igaz! úgy van ! balfelől.) Minden helyzetnek megvannak a kötelessé­gei. A­ki a reformok élén akar állni, a­ki egy ily nagy intézményt akar ebben, vagy abban az értelem­ben az ország használata számára hosszú időre meg­állapítani, annak kötelessége a meggyőződés. (Igaz ! balfelöl.) A trónbeszéd megígéri, hogy a hivatalnokok és tisztviselők képzettsége törvény útján fog szabályoz­tatni. Miért tartja szükségesnek ezen reformot a kor­mány ? Semmi kétely, azért, mert azon gépezetet, azon orgánumokat, kikkel az állam nagy közigazgatási fel­adatai teljesíttetnek, feladataikra alkalmasabbakká, képzettebbekké, szóval jobbakká tegye. Nincs dicsé­­rendőbb ezen törekvésnél, de ne feledjük el, hogy ezt ha igazán és a lehető teljes mérvben el akarjuk érni, akkor kénytelen lesz a miniszterelnök a reformok terén egy lépéssel tovább menni és a sikernek ezen feltételét is megadni, hogy meg lehessen ítélni, hogy a képesített hivatalnokkal mennyire javítható Ma­gyarország közigazgatása. A trónbeszédben ígéri továbbá, hogy a megyék háztartása törvény által fog szabályoztatni. Ennek értelmét nem tudja magának megmagyarázni. Átalá­­ban az a felfogása szólónak, hogy lehetetlen a köz­­igazgatás reformjához nyúlni a­nélkül, hogy az orga­nikus reformok egész sorozatának tiszta fogalmával a termelő ne bírjon. A kormány törvényhozási politi­kájának főhibája felfogásának összefüggés nélküli rendszertelenségében áll. Ezután a felsőház reformjára tér át, kijelentvén, hogy erről sem ad érdemleges nyilatkozatot a trón­­beszéd. Magyarországon ma két kamararendszer van, s a felsőház sem törvényhozási, sem ellenőrzési feladatá­nak szervezetében meg nem felel. Ezen segíteni kell, de a reform módjairól nincs a kormánynak program­ja.­­ A választásoknál felmerült visszaéléseket ille­tőleg, melyről Iványi beszélt, szóló nézete az, hogy a kormány nem járt el azokkal szemben elég erélyesen, s elvárja, hogy azok megfékezésére minél hatásosabb rendszabályokhoz fog nyúlni.­­ A nemzetiségi törek­vésekre megjegyzi, hogy nem tartja elégnek a minisz­terelnök nyilatkozatát, amely szerint a magyarelle­nes törekvéseket le fogja küzdeni, hanem kívánja, hogy nemzetiségektől lakott vidékeken az igazságos és tiszta kormányzás jótéteményei biztosíttatnak. Ez a legjobb mód a gyűlölködés leküzdésére. A hadsereg kérdésére tér ezután szóló. Véle­ményének helyes kifejezését találja az Apponyi által beterjesztett felirati javaslatban. Midőn a miniszter­­elnök nyilatkozatát erre nézve hallotta, a­ki a közös hadügyminiszter kérésére és felszólítására — Tisza Kálmán miniszterelnök: Felkérésére! Szilágyi Dezső: Tehát felkérésére is nyilat­kozott, a­midőn hallotta azon kijelentéseket, azokra az a nyilatkozata szólónak, hogy őrködni fognak a felett, hogy e szép nyilatkozatoknak a tények is megfeleljenek. Végül a szélsőbalról az egyesült ellenzék ellenében felhozottakra reflektál s kijelenti, hogy ő és pártja felirati javaslatukban nem a kormánypolitika hiányait akarták pótolni, ha­nem önnön felfogásukat és irányukat fejtették ki ad­dig a vonalig, sőt azon túl is, a­meddig az az ellen­zéknek kötelessége. Hosszas beszéde végezetén az Apponyi javaslatához járul. (Helyeslés a baloldalon.) Vucsetics István: T. képviselőház! (Hall­juk ! Felkiáltások: öt percznyi szünetet kérünk!) Hor­vátországi követtársaim nevében van szerencsém ezen t. ház előtt kijelenteni, hogy mi a válaszfelirati javas­­latot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadjuk; azon megjegyzéssel azonban, hogy azon a lineákat, a­melyek Fiuméra és a fiumei kerületre vonatkoznak, (Halljuk! Halljuk! zaj.) csak azon föl­tevéssel és kikötéssel fogadjuk, ha ezen kérdés nem fog másképen tárgyaltatni és eldöntetni, mint azon az úton és módon, mely az 1868. évi kiegyezési tör­vény 66. §-ában meg van állapítva. (Helyeslés). Egy­úttal kijelentem, hogy e tárgyban a mi szavazatunk ki nem terjedend épen ezen fiumei kérdésre és a bi­laterális szerződés tárgyára, valamint azon ügyekre, a­melyek csupán Magyarországot illetik. Ezen kijelentés után engedje meg a t.hát, hogy dr. Polti képviselő úrnak minapi beszédére csak né­hány reflexiót tegyek. (Halljuk!) Dr. Polit úr egész határozottan azt állította, (Halljuk!) hogy a mostani horvátországi többség nem képviseli a horvát nemzet közakaratát azért, mert a választások erőszakkal eszközöltettek. T. hát! Horvátország alkotmányos ország lévén mint másutt, úgy ott is voltak a pártok között tusák voltak küzdelmek. Mindenik párt iparkodott fölényt szerezni a másik felett. Mindenik pá­rt törekedett győzelmet biztosítani a maga számára. Ez igaz. És sikerült a volt kormánypártnak oly többséget sze­rezni, mint ez eddig Horvátországban évek hosszú során át nem sikerült. A kormány azonban csak annyiban vett részt ezen küzdelem, a­mennyiben szük­sége volt, hogy a választási szabadságot minden hon­polgár részére biztosítsa. (Élénk helyeslés. Úgy van­­ a jobboldalon.) Ez a való tényállás, és ha a kormány többet tett volna ezen küzdelemben, biztosíthatom­­. Polti Mihály képviselő urat, hogy Horvátországban a különféle pártárnyalatok nem volnának úgy képvi­selve, mint épen képviselve vannak. (Úgy van­­ a jobb oldalon.)Ezt az igazságnak és helyreállításának érdeké­ben kötelességemnek tartottam inszinuácziójára fel­hozni. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) Sajnálom, hogy nincs itt jelen a házban, mert különben kérdést intéztem volna hozzá arra nézve, mi jogosította föl őt arra, hogy Horvátországnak tisztán belügyeit ide a ház elé hozza, mely pedig erre inkompetens fórum ? Polti Mihály t. képviselő úr beszélhet orosz hatalomról, beszélhet Szerbiáról, a Balkán-félszigetről, mindezekről beszélhet, a­mi neki tetszik, de Horvátország belügyeibe ne avatkozzék. (Átalános élénk helyeslés.) Horvátországnak van múltja, Horvátországnak vannak törvényei, Horvát­országnak van képviselete s a horvátok a maguk jo­gairól, azok biztosításáról és védelméről gondoskodn fognak a nélkül, hogy Polit Mihály t. képviselő úrra szorulnának. (Elénk tetszés és derültség.) Polit Mihály t. képviselő úr csak azért, hogy a magyar kormány ellen mérhessen csapást, azt mondja, hogy a magyar kormány a szerbeket Magyarországon elnyomja, Horvátországban ellenben protegálja, és hi­vatkozik néhány szerb férfiúra, a­kik Horvátország­ban magas hivatalokat kaptak. Nem tudja Polti Mi­hály­t. képviselő úr, hogy Horvátországnak autonó­miája van, s hogy ezen autonómia alapján csak a hor­vát bán és a horvát miniszter előterjesztésére ő fel­sége maga nevezi ki a hivatalnokokat? Mit akart ő tehát ezzel mondani ? Gyanúsítani akarta a kormányt és ezen szerb férfiakat is. Én azonban nekik jobb bi­zonyítványt állítok ki. Ők nem azért vannak ezen pol­­c­on, mert eszközök a magyar kormány kezében, mely egyenetlenséget, bizalmatlanságot akar szítani, ha­nem azért mert Horvátországban mindenki vallás és nemzetiségi különbség nélkül hivatalt viselhet. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) Ha okoskodásának támo­gatására a jövőben argumentumokat akarna felhozni, azt javasolnám, hogy jobbakat, igazságosabbakat hoz­zon fel. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) Még csak arra kérem a t. házat, hogy Szalay Imre t. képviselőtársam beszédére egy kis reflekcziót tehessek. Én egy kérést intézek hozzá (Halljuk ! Halljuk !) és az abban áll, hogy valahányszor jövőre Horvátországról és a horvátokról beszélni fog, hasz­náljon kissé szebb képleteket. Megmondom miért (Halljuk !) azért, mert nemcsak itt minálunk, hanem a horvát országgy­űlésen is vannak olyan goromba kaliberű emberek. (Nagy derültség és tetszés. Taps a jobboldalon) hogy ezek képesek volnának talán csú­nyább hasonlatokkal, csúnyább képletekkel a nemes magyar nemzetet sérteni, pedig megvallom, sem én, sem képviselőtársaim azt nem kívánjuk, hanem ellenkezőleg mi azt kívánjuk, hogy a két nemzet között a barátság, a testvériség, az összetartás ér­zete öregbüljön, erősbüljön (Élénk tetszés és átalá­nos helyeslés.); azon az után azonban kételkedem, hogy ezt el lehetne érni. (Átalános élénk helyes­lés, éljenzés.) Tisza Kálmán miniszterelnök: T. képviselő­ház ! (Halljuk!) A zárbeszédek tartása e szerint a holnapi napra halasztatván, és mert azt gondolom, hogy a t. képviselő urak, kiknek még zárbeszéd tar­tására joguk van, azon szokást fogják követni, hogy a többség előadója után beszélnek, — nem tudom jól fogom-e fel (Úgy van! balfelől) — és még idő lévén rendelkezésre, bocsássanak meg, ha a ma mondottak közül egy­némelyekre kívánok lehetőleg röviden ref­lektálni. (Halljuk!) Mindenekelőtt nyilvánítani kívánom azt, — s ebben azt hiszem, az egész ház egyetért velem, hogy valamint Fiuménak közjogi helyzetét illetőleg ragasz­kodunk törvényeinkhez és az arra vonatkozó okmá­nyokhoz, úgy a részletek elintézésének módja alatt senki sem értett, egy törvényen kívüli módot, hanem értette azt a módot, a­mely a törvényben meg van határozva. (Helyeslés.) Az iránt tehát, hogy a meg­oldás kezdeményezése mi módon szándékoltatik, sen­kinek kétsége nem lehet. (Helyeslés.) Ezt egyszerűen megjegyezve, Szilágyi Dezső t. képviselő urat kívánom megnyugtatni az iránt, hogy én legalább az ellenzéktől azon teendők megjelölését, melyek a kormányt illetik, soha nem kívántam. Épen az a különbség köztünk, hogy — igen jól emlékszem midőn én az ellenzék padjain ültem, a t. képviselő úr pedig a kormány padjain, ők kívánták tőlem az ily részletes programm adását, — helytelenül mint maga a képviselő úr most igen jól kifejtette — én azonban soha nem kívántam és nem is kívánom ezt. (Halljuk!) Azonban tagadom, hogy a kormány nem felelne meg ebbeli hivatásának, tagadom, hogy a kormány nézete a fenforgó főbb tárgyak iránt ismeretes nem volna. A kormány a részletes programmot törvényja­vaslatok alakjában fogja és kell, hogy a t. ház aszta­lára letegye. Egyes eszméket, vagy együtt 20—25 nevezetes kérdést a képviselő úr kifejezése szerint: határozott átalánosságban a kormánynak csakugyan nem lehet feladata vita tárgyává tenni. Nem lehet annál kevésbbé, mert a kormánynak kötelessége azon lenni, hogy az égető kérdések megoldathassanak, az ilyen átalánosságban provocált viták pedig, melyek­nek eredménye nem lehet, de a­melyek fonalán hete­kig lehet vitatkozni, a munkát soha elő nem mozdít­ják, soha a kérdések megoldására nem, de a megol­dás akadályozására vezetnek. (Helyeslés jobb felől.) Azonban a képviselő úr, midőn a trónbeszédet hasonlítgatja, azt mondja: igaz, hogy az angol trón­beszédben sincsenek meg ezek, de ott azon keveset , vagy semmit mondó trónbeszédek háta mögött van­nak a miniszterek nyilatkozatai, itt azonban a minisz­terek nem nyilatkoznak. Én te­hát, bátran hivatkoz­­hatom mindenkire, a­ki a törvényhozásnak tagja volt és visszaemlékezni tud és akar, hogy van-e a szőnye­gen levő fontos kérdések között olyan, melyre nézve magában a ház kebelében is természetes nem törvény­javaslati részletességgel, de legalább is a Szilágy képviselő úr által kívánt határozott átalánosságban sőt azon jóval túlmenől­eg is, az elmúlt években nem nyilatkoztam volna én, vagy nem nyilatkozott volna a kormány más tagja. Más itt a különbség te­hát; ezt példával fogom igazolni. Angliában — meglehet a hiba bennünk van — de Angliában a miniszterek nyilatkozatait számba szokta venni az ellenzék nyi­latkozatai tételénél. Nálunk ez nem történik. Sokkal könnyebb állítani, hogy a miniszter nem nyilatkozott, mint figyelemmel kísérni, hogy mint nyilatkozott.­­ Hogy ez így van, hivatkozom épen arra, hogy Szilá­­gyi Dezső képviselő úr nagy szónoki tehetségének, bonczoló elméjének egész erejével találgatta, vájjon mit ért a trónbeszéd vagy mit értek én a megyei ház­tartás költségeinek törvény által való szabályozása alatt. Ez történetesen oly kérdés, melyről nyilatkoz­­tam a múlt évben tartott közigazgatási enquetben melynek tárgyalásai nemcsak a hírlapokban megje­­lentek, de külön füzetben is kiadattak, s a t. ház tag­­jai közt szét is osztattak. Ha a t. képviselő úr csak egy kis figyelmet lett volna kegyes arra fordítani, hogy én e tárgyban nyilatkoztam, megkímélhette volna magát szándékaim találgatásától, és mindattól, a­mit azután azokhoz fűzött, s fentarthatta volna nézetei elmondá­sát akkorra, midőn az általam jelzett és megjegyzem, az enquete részéről majdnem mindenki által helyeselt alapon készült­­javaslat a napirendre ki lesz tűzve e kérdés valóban megoldhatóvá válik. De te­hát, nem kívánok ép azon általam jelzett szempontnál fogva, mert a diskussziót, a részletest, a behatót akkor szeretem, mikor valamely kérdés meg­­oldhatóvá válik, nem kívánok, mondom, ma sem pénzügyi helyzetről, sem a közigazgatási tervezetekről részletesebben szólni; egy pár megjegyzést azonban okvetlenül tennem kell. Mindenekelőtt szabad legyen egyet megjegyez­­nem, a­mely átalánosságban szól és ez az. A t. kép­viselő úr apostrophálva azokat, kik e padokon ülnek, azt mondja: »Hiszen ők nem is tudják, a kormány mit akar és előlegezik neki a bizalmat.« Én azt hi­szem, te­hát, hogy egy 6 évig kormányon ülő kor­mánnyal szemben ez állítás csakugyan alaptalan. De ha igaz, hogy nem lehet tudni, a kormány mit akar, s hogy a­ki bizalommal viseltetik iránta, ez a­nélkül hogy tudná, miért bízik, előlegezi a bizalmat, akkor azután tisztelem azon tárgyilagos felfogást, a­mely — mondom, ha áll, a­miből a képviselő úr kiindult, hogy nem lehet tudni, a kormány mit akar — előle­gezi a bizalmatlanságot, pedig a t. képviselő úr ne­künk meglehetősen bőkezűleg előlegezte ezt. Az oly modorú vita, t. ház, a­midőn valamely exemplifikáczió gyanánt felhozott állítás úgy tekinte­tik, mint az egyedüli, a­mire valaminek vonatkoznia lehet és egy egész fényes okoskodás erre építtetik, én csakugyan nem hiszem, hogy a tárgyilagos parlamen­táris vitákat előmozdítsa, így tett pedig a képviselő úr a pénzügyi rendre vonatkozólag. Én például hoz­tam fel egy pregnáns, egy szembeszökő esetet és ő úgy vette, mintha az egyetlenegy dolog lett volna, melynél a rend helyreállíttatott. Én röviden hivatko­zom csak arra, hogy vájjon ne tudná azt azon képvi­selő úr, ki ezt így állította — ha már beszélni kel róla — hogy hautírozni kellett a magyar állam pa­pírjaival 5—10 irányban, hogy megkapják azt, a­mire már holnapután szük­ség volt; ne tudná-e azt, hogy ezen eljárás által az állam hitele, az államháztartási rend iránti hit úgy megingott, hogy igenis erélyes és következetes kormányzatra volt szükség, míg ezt hely­reállítani lehetett. (Helyeslés jobbfelől.) Igaz, azon legpr­egnánsabb bajok orvosoltattak rögtön 1874 után — nem tagadom, sőt elismerem, de az idő na­gyon rövid volt 1875-ig arra, hogy egészében a bajt orvosolni lehetett volna, hogy orvosoltatott, ez az 1875 óta létezett kormány és pénzügyminiszterek tette. A képviselő úr beszélve a közigazgatási kér­désről, — a­melyről azon szempontból, hogy ő a kí­sérleteket annyit fejtegette, még fogok egy pár szót szólni — megtámad és azt mondja, hogy a kormány­nak ebben nincs nézete. Azt mondja, hogy a kor­mánynak kötelessége, nem nézni azt, hogy ingadozik a közvélemény, hanem maga nézetével előre menni, azt érvényesíteni, vagy helyét másnak átadni. Tehát a kormánynak kötelessége, nem gondolni a közvéle­ménnyel, nem gondolni az országos érzülettel. Midőn a képviselő úr ezt mondta, eszembe jutott: furcsa, mennyit vádoltak ; 1877-ben, 1878-ban, hogy a kor­mány nem gondol az ország közvéleményével, reá erőszakolja saját nézetét; pedig másutt alkotmányos országban, Angolországban minden egyes intézkedés­nél a kormány aggódva puhatolja, mi a közérzület, a közkívánat és annak igyekszik eleget tenni. Azonban én azt hiszem, hogy nem szükséges ennyire vissza­mennem, hogy a képviselő úr ebbeli eljárása követke­zetlenségét előadjam, mert még ugyanazon egy be­szédben, szólva a felsőház szervezéséről, a képviselő úr ismét azt mondja: miért nem mondta el ebben a kormány nézetét, hogy a közvélemény tájékozhassa magát s viszont a kormány megismerkedhessék idejé­ben a közhangulattal, nem pedig rögtönözve egyszer­re akarja az ő nézetét elfogadtatni ? No hát ugyan azon egy beszédben egyszer hiba, hogy a kormány a közvéleményt, a közhangulatot figyelemmel kíséri, s ugyanazon egy beszédben egy másik ügynél hiba, hogy nem kiséri. Én pedig azt hiszem , hát, hogy mindegyiknél figyelemmel kiséri; az egyik kérdés közelebb van a megoldáshoz, mint a másik; a kormány mindegyik­ben igyekezik olyat alkotni, a­mi a közvéleményt ki­elégítse ; de ha a közvélemény ellentétbe jön saját meggyőződésével, saját meggyőződésének, nézeteinek alapelveivel, akkor szembe­ fog vele szállni, és be fog következni az, a­mit a képviselő úr óhajt, hogy ha ki­sebbségben marad, nem fog késni átadni a helyét azoknak, a­kik szerencsések lesznek a többéget meg­nyerni ; értve természetesen — mert minden félreér­téstől itt óvakodni kell — nem hogy ha valamely mellékes dologban, hanem ha valamely fontos javas­latnál kisebbségben marad. (Nyugtalanság a szélső balon.) Mert — és a t. képviselő uraknak némely része mosolyoghat rajta — én úgy tudom, hogy par­lamenti kormányforma mellett minden egyes cseké­lyebb dolog kormánykérdés lenni nem szokott, és en­nek megvan a maga jó és helyes alapja. Megvan az az alapja, hogy ha minden egyes csekélység kormány­kérdéssé tétetik, mindaddig míg valamely kormány átalános politikája helyesléssel találkozik, azt lehet mondani absolut hatalommal igazgatja a törvényho­zást, míg ellenben, ha nem minden egyes csekély kér­dés képezi kormánykérdés tárgyát, a törvényhozás bizottságaiban, kebelében egyes javítások, néha igen fontosak is eszközölhetők. Ezen — engedelmet kérek — abc-jét a parla­menti kormányzatnak csakis azért mondtam el, mert úgy láttam, visszatetszést, mosolygást szült némelyek­nél ama nyilatkozatom, hogy nem minden csekély­ségnél való leszavazás lehet kormány­krízisnek az oka. De visszatérve te­hát a kérdésre, a képviselő úr azt állítja, hogy én azt mondtam: meg kell tenni a kísérletet az ősi közigazgatási rendszerrel. Nem egé­szen így mondtam, mert egy ősi, egy más meglevő r­endszerrel ily értelemben kísérletet tenni nem is le­het, ily értelemben kísérletet csak új dologgal lehet tenni, hanem azt mondottam és mondom ma is, hogy meg kell tenni minden lehetőt arra nézve, hogy a nemzet történelmi életéből kifejlett rendszer meg­­javíttassék, úgy, hogy a jelen idő igényeinek megfe­leljen. (Helyeslés a jobb oldalon) és miután ma, jó közigazgatás nélkül állam meg nem lehet, csak azon esetben, ha ez lehetetlenné válnék, tartanám helyes­nek az egészet megváltoztató rendszer életbelépteté­sére törekedni. Ezt mondottam és mondom ma is. Én nem tehetek róla, ha ebben is, Isten tudja miféle tak­tikát lát a képviselő úr. Neke­m, hogy ez a helyes út, erős meggyőződésem. — Midőn belügyminiszterré lettem — 6 éve már — mondottam, hogy meg kell mindazoknak, a­kik azt akarják, hogy gyökeres rend­rendszerváltozás ne történjék, mindent tenni arra, hogy a közigazgatás jó legyen, mert a czélnak a jó igazgatásnak kell lennie, a többi csak egyiknek vagy másiknak többé vagy kevesbbé kedves eszköze, de a czélt magát az eszközért feláldozni nem szabad.­­ (Helyeslés a jobb oldalon.) Én tehát te­hát, kísérletet oly modorban, mint a képviselő úr mondotta, tenni nem fogok. Tovább megyek. Belátom azt is, hogy az ország összes viszo­nyait szem előtt tartani szükséges és épen, mert be­látom ezt, azért foglal helyet a trónbeszédben azon passzus, melyet a képviselő úr megérteni nem akar, a­mely azt mondja, hogy igenis kell befektetéseket tenni a fejlődés érdekében, de nem szabad ebben is a kellő határon túlmenni a pénzügyi rend érdekében. Hogy pedig erre szükség van, arról nem csak a múlt or­szággyűlés utolsó évében különösen, de a jelen vita folyamán hallottak is, meggyőztek. Mert a­míg minduntalan hallom a vádat, hogy az egyensúly még sincs helyreállítva, ugyanakkor, ugyanazon beszédekben hallok részint befektetési, részint rendszerváltoztatásra vonatkozó oly követe­léseket, melyek milliókat igényelnének. Ezen egymás­sal ellenkező m­tust én részemről összeegyeztetni nem tudom, korlátolni kell az egyiket úgy, mint a mási­kat, s meglelni azon középutat, a­melyen az ország és az egyesek vagyonossága emelkedvén, az egyensúly helyreállítása lehetővé tétessék. Mondom a közigazgatás részleteiről nem szó­lok; felhagyom ezt akkorra, midőn a kérdés napi­renden lesz, azonban megvallom, hogy azon dupla közigazgatást a megyében, hogy egyik vigye az auto­­nőm, a másik az állami ügyeket, a­mint itt hangoz­tatni hallottam, mert külön kell őket választani, — határozottan körül kell vonatozni — nem értem tán majd ha a tárgy napirenden lesz, meg fogom ér­teni, de most ismétlen, bár több ízben hallottam nem értem. Mielőtt beszédemet befejezném, illetőleg mi­előtt reflektálnék Irányi Dániel t. képviselőtársam előadására, (halljuk) meg kell jegyeznem azt, hogy az előttem szólott t. képviselő úr s azok, kik vele egyet­értenek, minduntalan emlegetik, hogy csak egy nagy gyökeres, rendszeres reform lehetséges, hogy eldara­bolva segíteni egyik-másik szükségen helytelen, czél­­talan eljárás. Ez felfogás dolga t. ház ! Hisz én már azt is hallottam e házban és pedig igen jeles férfiútól hogy eltörölni a mi van, csinálni egészen,újat, ez helyes conservativ politika. (Derültség.) Én legalább azt tapasztaltam, hogy szabadelvű vagy conservativ, de a fokozatos fejlődést, a consolidált viszonyokat elő­­mozdító politika mindig az volt, mely nem rontott le semmit szükség nélkül, javította azt és ott a hol baj volt, és a mi javítandó volt. Ez vezette Angliát száza­­dokon keresztül nyugodt alkotmányos életre s az a másik vezette a Sieyes és elvrokonai alkotmányait, egyiket a másik után bukásra. Ha a nemzetek, mint mondani szokták és helyesen, nincsenek a kormá­nyokért, de a kormányok a nemzetekért, azt is el lehet mondani, hogy a nemzetek nincsenek a theoriákért, hanem a theoriáknak kell alkalmazkodniok a nemze­tek szükségeihez. (Helyeslés jobb felől.) Te hát ! A t. képviselő úr némileg panaszko­dott, hogy az a kormány, mely nem is tud, nem is akar, mégis a maga helyén megmarad. De hát, t. hát, bajos dolog az, menni addig, míg az embert nem bo­csátják. Hogy mi az oka, hogy nem bocsátanak, azt én nem vitatom. Meglehet az az oka épen, mit a t. képviselő úr is hangoztatott, hogy a kísérletektől borzadnak az emberek. Gondolják , ezt már ismerjük jó és rossz tulajdonaival, ki tudja, a ki helyébe jönne, milyen lenne ? (Élénk derültség jobb felől.) Arra nézve, a­mi ma ismételve fölhozatott, is­mételve hivatkozom az egész házra, mondtam-e va­laha olyasvalamit, midőn a korrupczióról volt szó, ne bántsuk azt, hiszen másutt is meg van, mi se le­­gyünk jobbak másoknál. El merem mondani s ha tetszik, adatokkal tu­dom bebizonyítani, hogy a­mint már egy alkalommal mondtam , több szó a korrupczióról most azért van mert sok, régibb időben felgyűlt piszok azóta kezdett tisztáztatni, mióta miniszter vagyok , s el merem mon­dani azt is, hogy úgy azzal, mi akkortól maradt, mint azzal, mi sajnos, tagadhatlanul azóta is jelentkezett, én ugyan elnézsét, kegyelmet nem éreztem, mert a hol kezem ügyébe esik, a törvény által nekem adott jo­got a megfenyítésre használtam. (Élénk helyeslés jobb felől), de azt igenis mondom, bántsuk azt, a­ki rossz, kötelezzük a kormányt, hogy fenyítse meg a korrup­­cziót, de ne akarjuk úgy odaállítani a dolgot, mintha ez irányban, ha fájdalom, jobbak nem vagyunk is,­­ rosszabbak volnánk, mint mások, mert ez mindenütt előforduló betegség, mely ellen küzdeni kell s a­mely elleni küzdelemben, azt hiszem, senki által magamat megelőztetni nem engedem. (Élénk helyeslés jobb­felől.) A t. képviselő urak és Iványi képviselő úr sokat mszéltek illetéktelen kormánybefolyásról, választási vesztegetésekről és más hasonlókról. Én, te­hát, hivat­kozom arra, hogy a mi jogot 1874-iki törvényünk a belügyminiszternek ad, én azt e tekintetben — el me­rem mondani, s kihívok minden megtámadást ez irányban, minden pártra való különbség nélkül, a leg­nagyobb rigorosítással gyakoroltam. De méltóztassék megnézni a törvényt, a megfenyítés jogát egyes vissza­élések ellen, s azt hiszem, ezt helyesen teszi, nem a miniszternek, hanem a bíróságnak adja. Ha már most azok, a­kik ilyet tapasztaltak, nem akarnak a bíróság elé menni panaszaikkal: szabad-e a miniszternek őket helyettesíteni és pótolni ? Ugyan kérem, mi lenne be­­őle, ha a miniszter venné ezt kezébe? Ha igazságosan is járna el, gyanúsítanák azzal, hogy csak azokkal éreztette a szigort, a­kik ellene voltak. De lehet még oly miniszter is, a­ki e hatalmat csakugyan felhasz­nálja arra, hogy úgy legyen, a­mint önök már ma is állítják: a kormánypárt mellett minden szabad, a kormánypárt ellen semmi. (Helyeslés jobb felől. Moz­gás, zaj a szélsőbalon. Egy hang: ügy van!) Nem fogom azzal sem most, sem máskor a t. láz idejét rabolni, de ha a t. képviselő úr, a­ki azt mondja, hogy úgy van, meg akar róla győződni, hogy nem úgy van,­­ mert ha történtek visszaélések az egyik irányban, busásan történtek a másik irányban is, én neki szívesen fogok adatokkal is szolgálni. (He­­veslés jobbfelől.) Részemről te­hát, szívesen fogok hozzájárulni mindahhoz, a­mi a választásoknak illetéktelen befo­lyástól és megvesztegetéstől való mentté tételére ve­zethet. De nem tagadom, hogy ugyanakkor követelni ,­ogom, hogy hozzunk törvényt arra is, hogy a válasz­tót, a­kit hivatali presszióval megzavarni, a­kit meg­vesztegetés útján demoralizálni nem szabad, a­mint­hogy nem is szabad, ne lehessen adóelengedéssel és más hasonló ígéretekkel se demoralizálni. (Élénk he­lyeslés jobbfelől. Zaj, mozgás a szélsőbalon), mert .. . (Felkiáltások a szélsőbalon. Ki mondta, hogy szabad ?) Senki sem mondta, hogy szabad, de mindenki tudja, hogy történt és senki sem mondta, hogy nem szabad. (Úgy van­­ jobbfelől) Ismétlem, t. hát, nagyon szégyenletesnek tar­tom, bár ez sem csak magyar tulajdon, a lakmározá­­sokat, az etetést és itatást kortes czélból, habár, mint mondom, nemcsak mi nálunk van így. Tudom, hogy történt is ez egyes helyeken, de — és ezt saját lelki­ismeretünk meg fogja mondani — ez a szélsőbalol­dali kerületben épen úgy történt, mint a többiekben. Szalay Imre (közbeszól:) A kormánypárt ré­széről. (Helyeslés a szélső­baloldalon. Zaj és mozgás a jobboldalon.) Tisza Kálmán miniszterelnök: De uraim, ha ez gátolandó, ha ez nem helyes, higgyék el önök: ezt a mámort az az ember még kialussza és kiheveri, de a lelkében elvetett mámort, ha a törvény iránti tisz­teletet bélyegezzük meg, nem bírja kiheverni, s ez az országra nézve nagy baj. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Tökéletesen megnyugtatott Szilágyi Dezső kép­viselő úr azzal, hogy még ő sem esik kétségbe aziránt hogy a kormánynak követett rossz politikája tönkre menni hagyná a nemzetet. Ha már ő így érez, a­ki ezen politikát oly rossznak tartja, engedjék meg, hogy mi, a­kik nem tartjuk oly rossznak, még inkább bíz­zunk abban; engedjék meg, hogy éppen azért, mert meg vagyunk győződve, hogy ezen politika az orszá­got nemcsak tönkre juttatni nem fogja, de mint a szorgalmas, folytonos, minden valódi szükségletre figyelmét kiterjesztő munkának politikája hazánk fel­virágzására fog vezetni, engedjék meg, hogy ezen po­litikát kövessük és fogadjuk el a bizottság részéről beterjesztett válaszfelirati javaslatot. (Élénk helyes­lés és tetszés a középen.) Elnök : T. ház! A holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülés napirendje lesz , a most félbenszakadt vita folytatása és esetleg a szavazás. Mielőtt a mai ülést bezárnám, kérem a t. házat, méltóztassék meg­engedni, hogy Baranyi Ödön képviselő úr, ki most megérkezett, mint a bíráló bizottság tagja, az esküt letehesse. (Helyeslés.) Rakovszky­­István jegyző olvassa az eskü­mintát. Baranyi Ödön leteszi az esküt. Elnök : Egyéb tárgy nem lévén az ülést be­zárom. Az ülés végződik 1­6. 45 p. Fővárosi ügyek. A fővárosi magánépítési bizottság mai ülésén a következők részére javasla kiadni az épí­tési engedélyt: Steindl Károlynak a Svábhegyen levő nyaralójában átalakításokra és toldalékra; Szólás Józsefnek hársfa­ utcza 7. sz. a. földszintes czipészmű­­helyre; Zsigmondy Pálnak Damjanich utcza 12. és 14. szám alatti virágtenyésztő kertekben melegházra; Feinel Lipótnak VI. kér. aradi-utcza 60. sz. a. föld­szintes tárra; Bubala Györgynek király-utcza 68. sz. a. műhely- és fészerre; Mattoni és Wille ezégnek a Kelenföldön levő Erzsébet sósfürdőben emeletes lakó­házra és két földszintes fürdőtoldalékra; Gombár Tivadar ügyvédnek a várban uri-utcza 72. sz. a. ház­ban átalakításokra; Schmiedt József és Császárnak a VIII. kerület felsővámvonal-utczában fészerre; a Schwindt-féle szeszgyár-részvény társulatnak malom­­utcza 2. sz. a. gépháztoldalékra; Kraiczer Ferencznek a VIII. ker. szigetvári-utcza 3. sz. a. toldalékra; írnek Marinak VIII. kerület tömő-utcza 46. sz. a. földszin­tes házra pincze nélkül; Machiup H. és fiának nyul­­utcza 37. sz. a. lépcsőházra; Gürsch Magdolnának koronaőr-utcza 6. szám alatt átalakítások és tolda­lékra. A regale megszüntetése végett egye­sült fővárosi ipartársulatok ma délután 4 órakor D­i­­v­­­á­c­z­k­y János elnöklete alatt ülést tartottak, me­lyen elnök bejelentette, hogy az összehívandó nagy­gyűlés határnapjául f. é. október 27-ét tűzte ki, s hogy a Redout-termet a bérlő e gyűlés megtartására ingyen felajánlotta, mi tudomásul vétetett. Előadta ezután elnök, hogy az országgyűléshez beterjesztendő petíczió elkészítésére Ács Imre ügyvédet kérte fel, s ez azt azonnal fel is olvasta. A felolvasott kérvény némi hozzátétellel elfogadtatott. Végül még a nagygyű­lés összehívásának módozatai beszéltettek meg s az ülés véget ért. A magyar államvasutak igazga­tósága felszólalt a fővárosnál azon terv ellen, hogy a köztári telep mint vámmentes terület bekerí­tése alkalmával a köztári szárnyvonalnál is egyik so­rompó szűkítése s egyéb biztossági munkájat fogana­tosíttassák, mert a vámházhoz közlekedő vonatok egy­két kocsiból fognak állni s oly lassan haladnak, hogy szükföldön semmi intézkedést sem tartanának ily vonal­nál szükségesnek. A hely­színére bizottság kiküldé­sét kéri. Az élelmi piaczok rendezése alkal­mával kiszorittattak az élelmi piaczokul kijelölt he­lyekről minden más iparczikkárusok. Ezzel együtt az utczasarkokon való gyümölcsárulás is megvitatott, mivel most már a piaczon minden kofának helye van. Ennek daczára unos untalan panaszolják, hogy a ko­fák még mindig az utczasarkokon állnak. A tanács most körrendeletben követeli az elöljáróságoktól, hogy a piac­rendezést ezen részében is hajtsák végre. Törvényszéki csarnok. Mihályffy Vilma bűnügyéhez. E sze­rencsétlen asszony bukása sokkal megrendítőbb, sem­hogy érdektelen volna a bukását előidézett okokat közelebbről megvilágítani. Daczára azon nagy pénz­összegnek, mely kezei között megfordult, mint a »M. H.« teljesen megbízható forrásból értesül, Mihályffy Vilma a legszerényebb viszonyok között élt, sőt nem egyszer nélkülözések közt is. A felvett pénzeknek csak egy igen csekély részét fordította a saját czél­­jaira, a legtőbbet pedig szerencsétlen családjának anyagi támogatására s az uzsorapénzek kamatjára. Nem pénzvágy, annál kevésbé gonosz szándék volt az indító ok arra, hogy oly sikamlós útra lépjen, a­mit legjobban bizonyít a hitelezők azon eljárása, mely sze­­rint azok minden kártérítés nélkül elállanak követe­léseiktől. Igaz, hogy a lelketlen uzsorások eme látszó­lagos »nagylelkűségé«nek még van egy más magya­rázata is. Nem látszik ugyanis valószínűtlennek a vizsgálat során ellenük felmerült ama gyanú, hogy tudomással bírtak a váltók hamisított voltáról s bizo­nyos tekintetben a szerencsétlen asszonynak bűnré­szesei. Különben alig volna képzelhető, hogyan escomp­­tálták e­gyénák az általa kibocsátott s a gróf Szapáry Ivánné s más nagy vagyonnal rendelkezők elfogad­­mányával ellátott váltókat 300—400 nerczenttel, hi­szen a dúsgazdag elfogadók elég garancziát nyújt­ottak a váltóértékre nézve. Az itt hintett gyanú nagy paniquot idézett elő az érdekelt uzsorások közt, de már be is idéztettek a vizsgáló­bíróhoz. Mind­annyian hirhedt fővárosi uzsorások, kik már nem egy ízben szerepeltek — fájdalom csak tanukképen— ily tragikus bűnügyeknél.

Next