A Hon, 1881. november (19. évfolyam, 300-329. szám)

1881-11-26 / 325. szám

Budapest, november 25. Semmi sem bizonyítja annyira amaz ál­lítás igaz és alapos voltát, hogy ha az olasz irredentista párt kerülne egyszer többségre, ez egyúttal a Savoya-ház trónjának romba­dőlését s a köztársaság győzelmét jelen­tené Olaszországban,­­ mint az esti la­punkban közlött olasz forradalmi prok­­lamáczió, melyben csakugyan tényleg Trieszt és Trient visszakövetelésével egy szusz alatt proklamáltatik a forradalom és a köztársaság s a királyt, nemkü­lönben a királysággal együtt járó intézmé­nyeket, úgy szintén a pápaságot is a leggyű­­löletesebb kifejezésekkel illetik a forradal­márok. Most már hát lehet érteni az olasz király bécsi látogatását megelőzött hosszas habozá­sokat és ingadozásokat: tartottak tőle, hogy i­l­y­e­n tüntetések és manifesztácziók követ­keznek, a minthogy csakugyan nem is ma­radtak el s nem voltak kikerülhetők, nem, még azon nagy ovácziók s üdvözlő feliratok, sürgönyök által sem, melyek az olasz királyi pár bécsi látogatása feletti öröm-­s lelkese­désnek adtak kifejezést. Ím’ a tuniszi eseményeken kívül egy olasz belpolitikai ok is, mely Olaszország in­téző köreit a monarchiánkhoz való csatlako­zásra bírta. Lett volna egy mód, mely által elkerül­hető lesz vala a republikáno-irredentista tün­tetés, vagy a mi fontosabb és annak kutfor­­rása: e mozgalom nagyra növekedése. S ez a mód az, hogy nem kellett, nem lett volna szabad annak nagyra növekedését összedugott kezekkel nézni s még kevésbé lett volna szabad, azt úgy suba alatt dédel­getni , éleszteni, bátoritni. Ha nem voltak egyes olasz állam- és kormányférfiak, kiket megszédítet­t a népszerűség, kik nem gondol­va meg a dolgok végét, vagy tán szándékosan is, jónak látták kaczérkodni a felforgató ele­mekkel , melyek most ugyancsak hallatják szavukat. És miután gyarapodtak, szervez­­kedtek, sokfelé iC/^LiicUcw1w6gK8.t alapítottak, nehezebb lesz szétugrasztásuk, mert nagyobb resensust keltettek, mint kellett volna, mindjárt kezdetben. Cairoli persze mos­sa kezét. Az ultram­ontán lapok, az olaszok úgy, mint más külföldiek, különös kedvteléssel és kárörömmel szokták regisztrálni az olasz­­bitorlói dynasztia ellen a felforgató tábor­ból keletkezett inzultusokat. Az említett pro­­lamáczió azonban, azt hiszszük, le fogja kissé hűteni ebbeli kedvtelésüket, mert abból vilá­gosan láthatják, hogy az irredentista repub­likánus forradalmárok ép úgy gyűlölik a ki­rályt, mint a pápát s ép úgy törnek a Quirn­­nál, mint a Vatikán ellen. Sőt a forradalmá­rok Humbert király elleni gyűlöletének egyik oka épen az, hogy a király törvényszabta kö­telessége szerint védelmezheti kormánya, rendőrsége és katonái által a pápa független­ségét és biztosságát a római múdt mind gya­koribb inzultusai ellen. Különösen az olasz ultram­ontán lapok ezért igen áldástalan mun­kát végeznek, midőn szakadatlanul aláásni igyekeznek az olasz király tekintélyét, min­den alkalmat felhasználva, hogy engesztel­­hetlen modoruk s taktikájuk szerint azt bitor hatalomnak mondják és tüntessék fel. ily­en munkával ártanak a királyságnak, de ártanak a pápaságnak is; hajtják a vizet a közös ellenség malmára s vágják a fát ma­guk és a pápa alatt. Hanem hát a szenvedély és elfogultság sugalla harczmód nem is lehet más, mint ilyen. Pedig nem szenved kétséget, hogyha az olasz forradalmi elemek egyszer felül kerekednének, a mozgalom hullámai nemcsak a királyi korona, de a pápai tiara felett is összecsapnának, legalább azon érte­lemben, hogy a pápa kénytelen volna oda­hagyni Rómát. Senki meg nem mondhatja, hová fejlőd­hetik még e mozgalom. A napokban érkezett tudósítások szerint e mozgalom nem szorítko­zik csupán olasz területre, hanem kiterjed Francziaországra s nevezetesen ennek déli részeire is. Itt tehát egy nemzetközi for­radalmi ligáról volna szó, mely csak arra volna alkalmas, hogy az alig-alig tű­rhetővé lett olasz-franczia viszonyokat ismét feszül­tekké tegye. Egyébiránt Rómában ezen in­­czidensből szép számmal történtek elfogatá-­­ok s ezek nyomán majd jobban kiderül a­­ tényállás. Addig is a magunk részéről csak sajnál­hatjuk e tüneteket Olaszországban, mint mely jóbaráti viszonyba lépett monarchiánkkal. Reméljük azonban, hogy most már király és kormány a történtek után teljesen fölvilágo­­sítva lévén, a mozgalom tulajdonképeni jel­lege és irányzata felől, tudni fogják, mit te­gyenek, gyorsan és erélyesen, a­míg bizton számíthatnak az olasz nemzet nagy többsé­gének támogatására és helyeslésére. — A kamatbiztosítást élvező vasutakat, illetőleg azokat, melyek saját bevételeikből még el­sőbbségi kötvényeik kamatát sem képesek fedezni, sze­­questrálni szándékozik a kormány; vagyis­ állami kezelésbe venni azokat mindaddig, míg prioritásaik kamatját nem fedezik. Az erre vonatkozó törvényja­vaslat már készen van és annak forgalmi politikánkra vonatkozó nagy fontosságát mindenki, első pillanatra beláthatja! — A Krivoscziében teendő intéz­­kedésekről a »Presse« a következőket írja: »A mértékadó körök, mint halljuk, az általunk jelentett t^fLl8^e^ri¥btsíH'z* 1ígo#azt hanem csak, a­mint jelentettük, a Kriwuscziében a rablók által esetleg fenyegetett bocche di cattarói tengerparti pontoknak biztosságot akarnak nyújtani. Továbbá hírlik, hogy az osztrák kormány e czélból már egyezkedett a közös kormánnyal, vagyis S­z­­­á­vy közös pénzügyminiszterrel, mint a boszniai osztály fejével, hogy a rablóknak Herczegovinából Krivos­­cziébe való további tódulását meggátolják. — Mon­tenegrót illetőleg, melynek területén át törtek be a rablók Herczegovinából Krivoscziébe, hír szerint szintén diplomácziai lépések vétettek kilátásba.­­ Mindez intézkedések mellett a mértékadó körök ép úgy tudnak különbséget tenni a rablók betörése közt Krivoscziébe és néhány krivoscziei meg nem jelenése közt a honvédsorozásnál, annál is inkább, minthogy nem hiányoznak biztos jelek, hogy a krivosczieiek na­gyobb része inkább ma hódolna meg a tör­vénynek teljesen, mint holnap.« — A »P. Lt.« egy prágai táv­irata szerint a cseh képviselők közt ő felsége követ­kező szavait kolportálják : »Nem akarok háborút vi­selni a boch­éban.« — A pápa — mint a »N. W. Tagbl.«nak jelentik —Berlinbe bizalmas kérdést intézett, adna-e neki a német kormány Puldában menhelyet. Az an­gol kormány a pápa hasonló kérdését Máltát illető­leg, hír szerint visszautasította. — Bismarck tegnapi parlamenti ebédjén körülbelül harminc­an voltak jelen, köz­tük Win­dhorst, Frankenstein, Bennig­sen, Rickert, Minnigerode. A kávénál a kanczellár megkezdte a politikai beszélgetést. Az egyházi kérdésről nem beszéltek. Arra a kérdésre, készen lesz-e a birodala gyi­s karácsoniy munká­lataival, a kanczellár aztilásíita: »Természetesen!« Mindent, a­mit az izene beleptett, még most fog előterjeszteni. Különben e­eülhetetlen, hogy az or­szággyűlést és birodal­mülést egy ideig együtt hagyja ülésezni. Ezzel az o­almi gyűléssel, legalább ebben az ülésszakban ne­­sz konfliktus. A biro­dalmi gyűlés feloszlatása nem gondol. Az ország­gyűlést januárban, a bizalmi gyűlést húsvét után akarja ismét összehívni, kimondott elvektől nem fognak eltérni; ő — Bistrol — fáradságos életet visz, csak politikai lelkiéröm­re inti, hogy végig ki­tartson. Ha tervei ne si­kerülnek, akkor a külügyi hivatalt elasz­tj­a öreg nap­jaira és a belügye egy alkanczellár­­nak adja át. Ha a bizalmi gyűlés mindent visszautasít, akkor a komán eleget tett lelkiismere­tének és meg fogja látni,mi teendő. A választáso­kat a kanczellár nem tekiti vereségnek, mert a be­adott összes szavazatok sám szerint, a konzervatívok kivételével, minden párt vízisít erejéből. Ő nem riad vissza az átalános válasz­j­ogtól és búik benne, hogy a nép végre mégis egér tér, ismét visszautasították és erre a költségvetés első ol­vasását befejezték. Richter tehát egyedül be­szélt a költségvetés fölötti vitában. Parlamenti zökben az eset nagy feltűnést kelt. kö­. A budapesti főhadparancsnok­­s­ág átvétele iránt, a­mint a »B. C.« értesül, eddig­­elé semminemű elhatározás sem történt. A képviselőhöz b­zottságaiból. A pénzügyi bizottság tárgyalásának folytatása. Szögyény László kérdést tesz, vájjon több törvényszéknek az országgyűléshez intézett kér­vénye fizetésfelemelés iránt nem érkezett-e meg a bi­zottsághoz. Szontagh Pál elnök és Pauler miniszter megjegyzik, hogy ez a budget megállapítására befo­lyással nem bírhat, mert ezen kérvények külön tör­vényhozási cselekvénynek szolgálhatnak ugyan ala­pul, de a törvényen alapuló budgetet nem alterál­­hatják. H­e­­­f­y Ignácz azt kívánja, hogy a bírósá­gok papírszükséglete hazai gyárakból fedeztessék, habár némileg drágább lenne is a hazai papír­­gyártmány. Wahrm­ann Mór több visszaélést konstatál azon eljárás mellett, hogy belföldi gyárak előnyben részesülnek, mert e czimen nagyobb árakat érnek el , a legtöbb esetben azután külföldi c­égekre ruház­zák a szállítást. A­p p­o n­y­i Albert gr. a statisztikai kimutatá­sok kérdését bolygatja, mire Pauler miniszter ki­jelenti, hogy a dologi kiadások decentralisatióját az idén elrendelte és foganatosíttatta is, ezért az ily féle kimutatások elesnek. Egyébiránt az ügymenet megbí­­rálhatása szükségessé tesz bizonyos kimutatásokat, melyektől el nem térhet. A p p o n y i Albert gr. továbbá a a 9357 frtnyi bevételt, annak részleteiben, az állam méltóságával meg nem férőnek találja. Pauler miniszter megjegyzi, hogy ezen ösz­­szeg abból kerül ki, a­mit egyes községek és városok a dologi kiadásokhoz köteleztek és önkényt megaján­lottak. Hegedűs Sándor ezen összegeket törölhe­­tőknek nem tartja, mert szerződési kötelezettségen ügyész javaslata alapján pedig a munkához képest jutalmazást kapnak. Telekkönyvezés. Kiadás 7000 írt. Elfo­­gadtatik. Helyszínelési és telekkönyvi át­alakítási költségek. Rendes kiadás 100.000 forint. Pauler miniszter bemutatja a központi telek­könyvezés haladását igazoló kimutatást. Szilágyi Dezső a központi telekkönyvi hi­vatalt a törvényszéki telekkönyvvel egyesíteni kívánja, mert a külön állásnak értelme nincs, mert a referá­lást szintúgy egy bíró is elvégezné. Aztán várjon a vasúti kisajátításoknál nem szándékozik-e a miniszter az ideiglenes telekkönyvi betétek iránt intézkedni. Pauler miniszter megjegyzi, hogy a vasutak részéről ez irányban felszólalás nem történt. Szilágyi Dezső kérdi, hogy a helyszínelési praeliminált 100,000 írt hány községre nézve lesz elég. Pauler miniszter utal az indokolásra, mely­ben részletezve vannak e körülmények s felemlíti, hogy csak az alkalmas egyéniségek hiánya okozza, hogy a munka befejezése hátráltatik. Szilágyi Dezső kivánja továbbá, hogy az ap­róbb birtokokban előfordult, de évek óta ki nem tün­tetett birtok­vásár­lásokhoz is képest a telekkönyvi álla­pot kipuhatolása és helyreigazítása hivatalból eszkö­zöltessék. Pauler miniszter a határőrvidéki házközösség megszüntetése folytán törvényjavaslat behozatalát helyezi kilátásba s ez alkalommal a telekkönyvezés teljes keresztül vitele iránt is fog intézkedni. Törvényszerkesztés: rendes kiadás 6000 frt. Elfogadtatik. Szilágyi Dezső kérdésére Pauler minisz­ter kijelenti, hogy kidolgozás alatt van i. büntető el­járás, a szóbeliségre alapuló perrendtartás és a pol­gári törvénykönyv. Nyugdíjak és végki­elégitések­­r­e 659,804 frt elfogadtatott. Beruházások 323,333 frttal elfogadtatott. Ezzel az ülés véget ért A jövő ülés holnap, az országos ülés után lesz. Tárgy: a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minisz­ter budgetje. A képviselőház közigazgatási bizott­sága ma d. u. 6 órakor P­é­c­h­y Manó gr. elnök­lete alatt tartott ülésében, melyen a kormány részé­ről Tisza miniszterelnök volt jelen, tárgyalás alá vette Tolna megyének a képviselőházhoz intézett kér­vényét, melyben a szándékolt egyesítéssel szemben magát továbbra is, mint önálló törvényhatóságot meghagyatni kéri.­m a w*ntta&or rövid vita után, melyben az ellen­zék Torna megye kérvényét igen melegen pártolta,­­ abban állapodott meg, hogy a képviselőháznak, előbbi határozatának fenntartását, azaz Abaúj- és Torna megyék egyesítéséről szóló törvényjavaslat el­fogadását fogja ajánlani. A megyék közigazgatósági és gyámhatósági ki­adásairól szóló törvényjavaslat érdemleges tárgyalá­sába sem bocsátkozott a bizottság, hanem mint első­sorban pénzügyi kérdést, j­avaslatot a pénzügyi bi­zottsághoz utasítandónak véleményezte. Előadó: Pé­­chy Jenő. A képviselőház közgazdasági bizott­sága ma délután Fálk Miksa elnöklete alatt ülést tartott, melyen a kormány részéről T­i­­sza Kálmán, Kemény Gábor dr. miniszterek és Matlekovics államtitkár voltak jelen.­ Tár­gyaltattak a kereskedelmi viszonyoknak Francziaországgal való ideiglenes ren­­dezéséről, továbbá Szerbiával 1881. máj. 6. között kereskedelmi szerződé­s­­r­ő­l szóló törvényjavaslatok, melyek úgy általá­nossá­gban, valamint részletekben a magyar szö­vegnek csekély helyreigazításával elfogadtattak. Az első­­javaslat átalános tárgyalásánál föl­szólal Gál Jenő, nézete szerint a szerződés oly tárgyakat részeltet kedvezményben, melyekből Ma­gyarország keveset exportál, hanem igenis Ausztria javára szolgál e kedvezményezés A bornál és égetett folyadékoknál a vámtételek tetemes kárunkra vannak. A talpbőr, finomított czukor vámtételei felemel­tettek. A legfontosabb vámtétel a 8°/0-nyi, kevesebb gabonát viszünk Szerbiába, mint Szerbia hozzánk. Mi fizetünk gabonánk után 8°/0-ot, a szerb gabona nem fizet semmit — konyhasó szintén 8°/0 vámot fizet. Nagyobb fontosságú vámtétel ökör és sertésre nem — Richter con r. Bismarck. A né­met birodalmi gyűlésnek tigap nevezetes ülése volt. A költségvetés első olvasánál — mint már jelez­tük — Richter Jenő hoszui beszédet mondott, melyben a birodalmi gyűlő megnyitásakor felolvasott üzenetet és Bismarck herczeget hevesen meg­támadta. Richter mindemelőtt megjegyezte, hogy minden pártnak versenyen kell abban, hogy a csá­szárnak mint tanácsadók szolgáljanak; hova vezet a plebiszczitum, megmuta t£ II. Napóleon vége 1870- ben. Bismarck aláírása az izenet alatt őt azért fele­lőssé teszi. Bismarck közgazdasági politikája kudar­­czot vallott, minden véd város vezér megbukott. Ha a szabadelvűeknek többségük volna, akkor a trónbe­szédre felirattal válaszolnának. A szabadelvűpárt gya­korlatilag akar dolgozni a szoc­iálpolitikai kérdésekben tiltakozik az élelmi­szerekre kivetett vámok és minden állami pótlék ellen a balesetek elleni törvénynél; a kezességi kötelezettségi törvény kibővítését követeli a mivel aztán szolgálat létetik a munkásnak. Bis­marck — folytatja Richter — a szoczialistákhoz kö­zeledik és a szoczialista mozgalomba új erőt lehel. Az izér­etben mindenféle szép ígéret létezik, az állam­­ alapulnak, azonban semmi mást sem adhat, mint a­mit más mó­don azelőtt elvett. A magas katonai terhek okai az adó­fölemeléseknek. Nagy Frigyes is behozta ugyan a dohánymonopóliumot, de ez később ismét eltörölte­tett. Nagy Frigyes azonban, ellentétben Bismarckkal, a szegények valódi szószólója volt, eltörölvén a gabo­na - és marhavámokat, míg Bismarck azokat behoz­ta. Mi a haladópárt emberei, a­kiket most republiká­­n stein-hardenbergi kornak valódi konzervatív képviselői vagyunk. Az üzenetben foglalt tervek homlokukon viselik a reakc­ió beálltát. A­mi ott kijelentetik, e század törvényhozásának mögötte áll. Az üzenet czélja az, hogy a császár födözze a kanczellárt. A külföld Ausztria-Magyarország han­gulatáról az üzenettel szemben — folytatta Richter — a Wolf-féle távirói ügynökség hamisított sürgö­nyöket terjesztett. A választások a kanczellár veresé­gét jelentik. Bismarck hírszerint azt mondta egyszer, hogy lehet szabadelvűen és diktátori módon kor­mányozni; most Bismarck, habár népképviselettel úgy látszik, diktátori módon akar kormányozni. A német nemzet a kanczellárnak Németország egyesí­téséért nagy hálára van kötelezve, de ennél még ma­gasabbra tartja a német nép érdekeit. (Élénk, zajos helyeslés.) Erre oly eset következett, a­milyen aligha fordult elő­­ a láb­a bármely parlamentben. Minni­gerode konzervatív képviselő felhivatott szólásra, azonban elállt a szótól, mert nem képes Richter­­nek válaszo­ni. Ez nagy mozgást idézett elő, mely még növe­kedett, midőn a következett szónokok is mind elállták a szót­­, Lasker és Rickert is, a­kik ki­jelentették, hogy csak akkor akarnak beszélni, ha a jobboldal beszélt Richter fejtegetései ellen. Ebben a zavarban a konzervatívok úgy iparkodtak magukat a zavarból kihúzni, hogy e halasztási indítványt tet­tek , ez az indítvány azonban visszautasíttatott. Erre Windthorst szintén eláll a szótól. Zajos derültség és nyugtalanság. Midőn erre az el­nök Mayer Károly ismert néppárti képviselőnek akarta a szót átengedni, Sonnemann tartós nev A tétel elfogadtatik. Tárgyalás közben megjelent Tisza Kálmán miniszterelnök. Királyi ügyészségek. Személyi járandó­ságok 971,723. Dologi kiadások 1.141,367 frt, össze­sen 2.113,090 frt. Bevétel 185,000 frt. Szilágyi Dezső a bagatell-biráskodás tár­gyányszolgáltatás telj­es meghiúsulására vezetett a községekben Kérdi, hogy ruháztatott-e fel sokszolga­­biró a békebiró teendőivel, s vállalkozott-e sok ember ex nobili officio a békebirói teendők ellátására. Kérdi tovább, hogy szándékozik-e a miniszter a hiányokon­­javaslattal segíteni. Pauler miniszter megjegyzi, hogy szolga­biró 70 en felül, mag­ánember pedig 30 egynéhány vállal­kozott. A hiányok orvoslása czéloztatik s ez irányban a belügyminisztériummal a tárgyalások folyamatban vannak. Szilágyi Dezső kijelenti, hogy ha a minisz­ter ezen kérdés sürgősségét elismerni nem akarná, kénytelen lesz a dolgot az országgyűlés elé vinni. A czim változtatás nélkül elfogadtatik. Orsz. fegyintézetek és kerületi bör­tönök. Kiadás 594.765 frt. 111.500 forint. Elfo­gadtatik. Hegedűs Sándor megjegyzi, hogy a közve­títő intézet czim alatt az 1878. V. tcz. 27. §-a alap­ján az elbocsátott szegény foglyok segélyzésére és a felállítandó javító intézet alapja javára be­olyt ösz- 87.egik között 4 °/0 kamatoztatásra 29 280 frt . magasabb kamatoztatásának eszközlését kivánja. Ezután a fegyházakban alkalmazandó lelkészek ügyében tesz kérdést, hogy az egyes vallásfelekeze­tek közötti egyenlőséget, hogy értelmezi. Az egyik körülmény a kinevezés mó­dára vonatkozik; a má­sik, hogy a kinevezési okmány egy-egy évre szól, a javadalmazás pedig nem egyenlő. Az egész protes­táns egyh­áz határozottan követeli, hogy ez állomá­sok véglegesíttessenek. Pauler miniszter válaszolta, hogy a kineve­zés az egyházi hatóság propozíc­iójára történik. A vetés közt jegyezte meg, hogy Mayer elhagyta a­ javadalmazás pedig tekintettel az ügykörre j­a­va termet. Az erre másodszor tett elhalasztási indítványt í­rás felekezetek közt különbséget nem ismer. A fő- A HON TÁRCZÁJA. Kulturális törekvéseink ismertetése a külföldön. Az irak­i művészek társaságában a napokban tárgyalt kérdésről, mikép lehetne kulturális törek­véseinket a külföldön alaposan ismertetni, Szász Ká­roly úr, ki hazánkban e kérdésre nézve kétségkívül a legilletékesebb szakférfiak közé tartozik, lapunk egyik munkatársához a következő figyelemreméltó sorokat intézte: Tisztelt barátom! Jelen voltam ugyan tegnap az írók és művészek körében tartott értekezleten, melyen »Kultúrtörekvéseinknek a külfölddel megis­mertetése« tárgyaltatott. De tartózkodnom kelle a felszólalástól, mert későn érkezvén, mikor már nem csak az előadó dr. Silberstein bevégezte előadását, hanem az első felszólalók, Tóth Béla és Heltai urak beszédét sem hallhattam, sőt a negyedik szó­nok dr. Heinrich G. is beszéde vége felé járt; a később szólók: Hermann Ottó, Viss Imre és Pálik beszédei pedig csak a kérdés egyes ágai körül forog­tak s nem vehettem ki jól, miről van szó tulajdon­kép ; bővebb tájékozást voltakép csak az előadó zár­beszédéből nyertem, utána pedig már nem volt jogom felszólalni. Annyira érzem a megindított mozgalom czél­­jának fontosságát s annyira óhajtanék a magam ré­széről is, bármi csekély mértékben az ügy előmozdí­tásához járulni, hogy e szokatlan utat választom, le­vélben szólva egy már befejezett értekezlet után, an­nak vitáihoz és pedig oly ember, a ki azon jelen volt ■ szólhatott volna, sőt a hozzászólásra fel is hivatott.­­ — Levelemet önhöz intézem s kérem, ha benne va­­­­lami figyelemre méltót talál, legyen szives azt köz­­­­zé tenni. Hermann Otto azon állítása, hogy a külföld nem kiváncsi arra, mikép ítélünk mi magunkról s tudományos és egyéb kulúrai törekvéseinkről és mozgalmainkról, a külföld csak a tényeket s munkál­kodásainkat akarja látni, majd formál ő azokból ítéletet magának,­­ csak némi megszorítással fo­gadható el. A­mit Hermann Ottó s társai a nem­zeti múzeum formája alatt kiadott Természet­rajzi füzetekben tesznek, az igen helyes, de nem alkalmazható minden irányban s kultúrái törek­véseink minden ágára. Ők természetrajzi kutatá­saik s vizsgálódásaik eredményeit, tehát tudomá­nyuk anyagát, úgy a­mint van, előterjesztik s for­dításokban vagy kivonatokban a külföldnek is bemu­tatják. Ezt lehet tenni egyes, részletes kérdésekkel s ki­sebb terjedelmű, irodalmi vagy tudományos dolgozatok­kal. De már nagy könyvekkel nehezebben; ezeket csak nagyon essay-szerű dolgozatok által lehet a külföld­del megismertetni. Annál inkább valamely tudomány­ág összes haladását, melyre többen működtek közre ; vagy pl. az akadémia, természettudományi vagy tör­ténelmi társaság tudományos működését, melyeknek összes — avagy csak fontosabb — kiadványait a kül­földnek egész terjedelmükben vagy csak kivonatok­ban is, be nem mutathatjuk. Még inkább áll ez a nem szorosan vett irodalmi és tudományos művekre, hanem egyéb, szintén kultúrás törekvésekre. Ha pél­dául azt akarjuk bemutatni a külföldnek, mi történt nálunk az utóbbi évtizedben a közoktatás terén, vagy a képző- és egyéb művészetek emelése kö­­­­rül, vagy műemlékeink konzerválása és restaurá­­c­iója érdekében , ha arról akarunk képet adni, mit­­ teszünk s mire törekszünk az igazságszolgáltatás ja­vítása érdekében ; a földmivelés, az erdőgazdaság, a kultúrmérnökség terén ; milyen nálunk az egyesületi tevékenység ; mi történik a közlekedési eszközök ja­vítása, a vasúti hálózat kiterjesztése körül ; mik pl. a szépirodalom s annak egyes ágaiban, a regény a drá­ma, az epikai és lyrai költészet mezején nem csak egyes legkiválóbb termékeink, melyeket műfordítások­ban is meg lehet ismertetni, de irányaink és áramla­­t­­aink stb. mind­ezt s száz mást, lehetetlen a nyers­­­anyag egyszerű felmutatásával, mindezt lehetetlen máskép, mint szemle- vagy essay-szerű, összefoglaló dolgozatokban mutatni fel s ismertetni a külfölddel. Még az irodalmi műfordítások sem elegendők. Mondatott, talán épen az előadó által, hogy mennyi történt a külföldi irodalmak ismertetésére nálunk s mily kevés a mi irodalmunk ismertetésére a külföl­dön. Én is részt vettem, fordításaimmal s tanulmá­nyaimmal, a külföldi költői irodalmak ismertetésében. Bizonyára nem a külföldi irodalmak kedvéért, hanem, hogy remekeik átültetésével a magunkét gazdagítsam, ismertetésével eszmekörünket bővítsem. A külföld nem ismeri irodalmunkat, mert nyelvünket nem ismeri, s hogy ezt ismerje, szükség azon meggyőződésre jutni, hogy a magyar irodalom megérdemli, hogy érette a magyar nyelvet megtanulja valaki, mint mi megta­nuljuk a németet Goethéért és Schillerért, a fran­­cziát Molieréért, az angolt Shakespeareért és Mil­tonért és Macaulayért, az olaszt Dantéért stb. Az angolnak és francziának nincs szüksége rá, hogy nagy írói megismertetése czéljából maga gon­doskodjék azok fordításáról ; nekünk még erre is szükségünk van, mert irodalmunkat csak most kezdik ismerni s egy Petőfit, Aranyt, Jókait méltá­nyolni. De természetes, hogy ezek összes műveinek Európa valamennyi irodalmi nyelvére lefordításáról nem gondoskodhatunk. — S várjon, a visegrádi vagy vajdahunyadi vár, a kassai dóm s a budavári Mátyás­templom restaurá­nsát rösz­mintákban, vagy részlet­rajzokban mind bemutathatjuk-e? Tehetjü­k-e ezt a pannoniai avarkori sírokkal vagy egyéb archaeologiai leletekkel stb. stb? Mindebből az a következés, hogy a tudomány egyes ágaiban jó lehet, s valóban jó is, a Hermann Otto módszere, de csak igen kis részére alkalmazható kultúrtörekvéseinknek; a többire é­s a legnagyobb részre nézve pedig a Literarische Berichte, Ungari­sche Revue s Revue Hongroise-féle vállalatok ép oly hasznosak s jó szolgálatokat tehetőek, a mily hasznos lenne pl. egy illusztrált vagy nem illusztrált ismerte­tése összes kulturéletünknek, vagy egy, Bécsben vagy Páriában alapítandó heti- vagy napilap, mely érde­keinket képviselje s politikai, társadalmi, művészeti és irodalmi mozgalmainkat folyvást figyelemmel ki­sérje és ismertesse. Hogy az Európa főbb városaiban rendezendő felolvasások vagy egyéb nyilvános előadások szintén tehetnek ez érdekben valamit, nem kételkedem, nyil­vános, kivált ingyenes előadásokra a közönség nálunk is másutt is, csak úgy tódul s bár az élőszó elröpül és egy hallásra nem sok marad a hallgatók fejében, kik a meleg teremből üzleti dolgaikra vagy mulat­ságaikra sietnek , a hallottakkal többé nem igen gon­dolnak; nem akarom kicsiny­leni a pillanatnyi benyo­mást sem, melyből, kivált ha pil­anatig élénk volt — mindig marad valami, ha nem is a világos tudatom­­ban, de az érzetben, a kedélyben s nem kicsinylem (mint dr. Heinrich barátom) a tömegre, az alsóbb rétegekre való hatást sem. Egy kis egér is megmen­tette egyszer a nagy oroszlánt; s nekünk nemcsak a műveit külföld, hanem a népek rokonszen­­vére is,szükségünk van. Átalában — s ezzel végzem — nem kicsinylek s nem is óhajtanék felhasználatlanul hagyni semmi eszközt, arra a czélra, hogy kulturtörekvéseink a külföld előtt megismertessenek, hogy a világot jóra­­valóságunkról, művelődési s haladási törekvésünk ko­molyságáról és őszinteségéről meggyőzhessük. Talán messze van még az idő, de én hiszem és bízom, hogy el fog jőni, mikor nyelvünk és irodal­munk fel fog vetetni az európai műveit nemzetek iro­dalmai és nyelvei közé a az emberek úgy meg fogják tanulni — irodalmi kincseikért — a magyar nyelvet, mint ma megtanulják a németet, a francziát, az an­golt, az olaszt, sőt kisebb nemzetekét: a svéd, spa­nyol, hollandit is; bizony nem azon irodalmak érde­kében, hanem a magok é­s a magok érdekében. Arra kell törekednünk, hogy úgy tudományos, mint költői irodalmunk, magában véve oly értékes le­gyen, hogy érte nyelvünket érdemes legyen megta­nulni ; s mivel irodalmunknak — tudományosnak úgy mint költőinek — ma is vannak már oly termékei melyek e fáradságot kifizetnék akárkinek is, figyel­meztetnünk kell a külföldet, hogy vannak ilyenek. E figyelmeztetésnek nem szabad az öndicséret, a kriti­­kátlan magasztalás s a hiú dicsekvés alakját öltenie. A­mennyiben az anyagnak, a tényeknek, fordítások­ban vagy kivonatokban bemutatása lehetetlen, az is­mertetéseknek is objectiveknek, őszintéknek kell lenni. Az ítéletet magát bizhatjuk a külföldre, de törekvé­seink irányáról s vezérszempontjairól magunknak kell számot adnunk, hogy az ítélethez kulcsot nyújt­sunk, mely nélkül kincses házunkat az idegen alig nyithatja fel. Budapest, 1881. nov. 24 én.­­ Szász Károly. 1­ 325. szám. 19-dik évfolyam. Reggel kidás. Budapest, 1881 Szombat, november 26. Szerkesztési iroda* :Barátok­ tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény » szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadk­­sznak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK Adutofry mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok» tere, Arbenaeum-épitet) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Eladó-Avatal * Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Portán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra . • .......................................* ** 8 hónapra .•••••••••• * *­­ hónapra .••••••••••“* Az­ esti kiadás portai különküldéséért felül­fizetés negyedévenkint . . . . • • • * *__ Az előfizetés is ár folytán minden hónapban ae is kezdhető, ha ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíthatik.

Next