A Hon, 1881. december (19. évfolyam, 330-359. szám)
1881-12-01 / 330. szám
330. szám. 19-dik évfolyam. Budapest, 1881. Csütörtök, deczember 1. Szerkesztési Iroda« (Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a M.szkesztöséghez intézendő. Bémentetlen levelek csak ismert kezektől fogad* tét: stk el — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK pímeift mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoké Un. Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. I?intó-hivatal , Barátok-tere, Athenaeum-épület földsstl. Ill.fizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggel és esti kiadás együtt: 1 hónapra..........................«« 9 tét 8 hónapra .. ..«.«■«•« 6 » hónapra ............................................«.N» az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ....... 1 » Az előfizetésiz év folytén minden hónapban maga kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min*denkor a hó első napjától számíttatik. Előfizetési felhívás ^ T3: ·D 3»T Xiv. évi folyamának okt.-deczemberi negyedére Előfizetési Árak : Egy hónapra . . ■ • 2 frt Évnegyedre .... ® * fél évre . • • • 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés ívnegyedenkint 1 forint. A/ ■ Kifizetés postai utalványnyal Budapestre A HON kiadó-hi, - Hiába (barátok-tere Athenaeum-épület) küldendő. A HON kiadóhivatala. Budapest, november 30. Zűrzavaros viszonyok között áll Bismarck herczeg. Híveinek száma kevés. Maga elébe nagyszabású feladatokat tűzött, de a liberális németek nem akarják követni, nem akarják megérteni. Csak ellenezni tudják törekvéseit, de pozitívumot egyik liberális vezér sem képes előterjeszteni. Pedig bármit tartson is valaki akár elvileg, akár részleteikben a kanczellár terveiről, javaslatairól, kétségtelen igaz az, hogy a német birodalom megszilárdítására czéloznak s e nagy czéllal szemben csupa negáczió az, mit ellenfelei művelnek. Minden államnak s igy Németországnak is most nyilik legkedvezőbb alkalma, belügyeinek rendezésére, mert a külpolitikai viszonyok olyanok, hogy az évek hosszabb sorára a béke fönmaradásával kecsegtetnek. Ki tudja mikor kínálkozik még ily kedvező alkalom, melynek könnyelmű elszalasztása keményen megboszulhatja magát. Tényleg látjuk is, hogy valamennyi állam serényen és szorgalmasan dolgozik is a maga belreformjain. Legtöbb helyen mind igen lényeges reformok és alkotások vannak napirendre tűzve. Eltekintve a Németországban tervezettektől, Francziaországban alkotmányrevízióval foglalkoznak, nálunk és Olaszországban a parlament átalakítása van tervben, Szerbiában előkészítik a királyság proklamáltatását, Bulgáriában az államtanács megalkotásával a sarkalatos belreformok óriási halmaza foglalkoztatja az embereket. Valamennyin pedig véres fonálkép vonul végig a törekvés, megfeszített erővel javítni az állam pénzügyi és nemzetgazdasági viszonyait. Bismarck törekvései tehát egészen azonosak, a czélra nézve legalább, a többi államok iparkodásaival. De, szerencsétlenségére, míg máshol a kormányok bírják parlamentjük támogatását, Bismarck herczeg épen ezt a nevezetes támaszt nélkülözni kénytelen. Ő nemcsak süket füleknek beszél, hanem ha szól, mindig a legkíméletlenebb támadásokat és bántalmakat aratja. Más ember, más államférfi, ilyen viszonyok között, tekintve törekvéseinek magas czélját, arra gondolna, hogy a parlamentet föloszlassa, meg arra, hogy a baj egyik fő okozója, az átalános választási jog oly módon szokíttassék meg, hogy ne a tudatlan, értelmetlen, nagy tömeg legyen bírája oly törvényhozási intencióknak, melyeket felfogni, megítélni nem képes. De Bismarck nem gondol sem az egyikre, sem a másikra. Sőt kijelenté, hogy ha a német birodalom megszilárdítására, anyagi tekintetben talpra állítására célzó javaslatait a törvényhozás visszaveti, ő nem fogja javasolni még sem Vilmos császárnak a parlament feloszlatását, hanem akkor visszavonul kizárólag a külügyi politika terére s a belpolitikát egy kinevezendő alkanczellárra bizza. Ami pedig a suffrage universelt illeti, oda nyilatkozott, hogy azt ezentúl is a német alkotmány egyik sarkalatos pontjának tekinti, melyet bántani nem szabad és pedig annyival kevésbé, mert ő meg van győződve, hogy a német nép előbb-utóbb észre tér, meg fogja őt érteni s igazolva lesznek a föltevések, melyekből kifolyólag a német birodalom és nemzet sorsa az átalános szavazatjog széles alpjára lön fektetve. A mennyire mutatja ez Bismarck lelki nagyságát, és annyira védi őt elleneinek amaz igazolatlan vádaskodásaival szemben, mintha a kanczellár reakczionáriusi irányban haladna, diktátori hatalmat gyakorolna Németországban s megvetné, ignorálná a német nemzetet — mint Hänel vádolá. A szerencsés kibontakozásra, Bismarck jelzett félig-meddig visszavonulásától eltekintve, még nem mutatkozott semmi indicium. A sámra legtekintélyesebb párt az ultramontán centrum egyik vezére a tegnapi parlamenti vitában oda nyilatkozott ugyan, hogy egy kormányképes konzervatív párt alakítása elsősorban attól függ, hogy az egyházpolitikai harcznak vége vettessék s egy konzervatív képviselő is kijelenté pártja nevében, hogy sokkal inkább szövetkeznek a hivő katolikusokkal, mint az atheista haladókkal, — de Bismarck részéről sem a »császári üzenetben«, sem pedig a vita folyama alatt, vagy a parlamenti ebéden, hol következetesen kerülte e thémát, ez irányban semminő nyilatkozat, vagy ujjmutatás nem történt s igy a parlamenti diskusszió sem tisztázta, eddielé legalább, semmivel a haotikus helyzetet. Igen érthető és elhihető tehát, hogy a pápának Fuldába költözéséről szárnyalt hir megcáfoltatik. Hogy ez valósulhasson, ahhoz különben nem csak Német-, hanem Olaszországban is igen nagy változásoknak kellene végbemenniök ! — A minisztériumok kezelő és számvevőségi tisztviselői fizetéséről a november 20-án tartott minisztertanácsban maga Tisza miniszterelnök tett szóbeli előterjesztést, hogy az egyes minisztériumokban némely hivatali állások, különösen a kezelési és számvevőségi hivatalokban egymástól eltérő fizetésekkel és illetményekkel lévén rendszeresítve, e tekintetben a szóban levő hivatalnokok fizetése arányos javítást, illetőleg rendezést igényel. Ezen előterjesztés folytán a minisztertanács azon határozatot hozta, hogy már a legközelebbi, tehát az 1883. államköltségvetés összeállításánál a miniszterelnök által tett előterjesztés, a fizetések arányosítása czéljából tárgyalás alá vétessék. A HON TÁRCZÁJA | '■ 1 ---- • - —-------- 1 — ' | A Kisfaludy-társaság felolvasó ülése. Budapest, nov. 30-án. A Kisfaludy-társaság mai ülésén ismét oly nagy közönség jelent meg, mint a múlt ülés alkalmával. Még a nők közül is többen állottak s az akadémia kis üléstermének előszobájából is sokan hallgatták az előadásokat. Gyulai Pál elnök megnyitván az ülést, mindenekelőtt a társulat egyik halottjáról s volt elnökéről Lukács Móriczról emlékezett meg következőleg: Tisztelt társaság! Bánatos szívvel nyitom meg a mai ülést, mert hivatalosan is be kell jelentenem azt, amiről már fájdalmasan értesültünk más után is, t. i. hogy Lukács Móricz társunk, társaságunk egykori elnöke, f. hó 5-én jobblétre szenderült. Társaságunk egyik kitűnő tagját s mi mindnyájan barátunkat vesztettük benne. A pálya, melyet bevégzett, szép pálya volt, egy művelt lelkű, nemes szivü férfiú, egy hit hazafi és valódi gentleman pályája. Élete mindig megoszlott az irodalom, közélet és a társas körök között ; épen oly tiszteletben részesült, mint iró és politikus, mint a mily kedvencze volt a szalonoknak, s midőn mindettől néha évekre visszavonult, ezt mindig oly indokból tette, mely nemes és gyöngéd szivéről tett tanúságot. Ifjan és műfordításokkal lépett az irodalmi pályára, az Auróra, Árvizkönyv és Társalkodó hasábjain angol lyrai költőket ültetett át nyelvünkre, különösen Byront, a ki kedvencz költője volt. Ez okból választotta meg 1842- ben társaságunk tagjául, ahol Pope-nak a kritikáról irt tankölteménye jeles fordításával köszöntött be s egyszersmind lefordítá kiadványaink számára spanyolból Cervantes Bőkezű szeretőjét. Majd azon írói csoportozathoz csatlakozott, mely először igyekezett a politikát és tudományt, az életet és irodalmat szorosabb kapcsolatba hozni. Dolgozótársa lett az Eötvös és Szalay alapitotta »Budapesti Szemlé«-nek s ezt kitűnő essaykkal gazdagitta. A Szalay, majd Csengery »Pesti Hirlap«-jába is irt, de a negyvenes években leginkább a külföldi lapokba dolgozott, melyekben a magyar politikai viszonyokat, nemzetünk újabb törekvéseit ismertette s védte az ellenséges indulat, tudatlanság vagy épen rágalom ellen. Az 1848-ai nagy átalakuláskor ő is kormányhivatalt vállalt, de csakhamar visszavonult. Beteg anyját kellett ápolnia, éveket töltött beteg ágyánál,s halála után üdülni külföldre utazott.Az 50-es évek vége felé ismét hazájába térvén, újra dolgozgatott régi barátai társaságában a uja Budapesti Szemléébe. Azonban 1862-ben megházasodván, neje csakhamar betegeskedni kezdett, újra visszavonult mindentől s éveken át, egészen haláláig ápolta beteg nejét, Merán enyhe völgyében. íme a fiúi kegyelet és a férj gyöngédség kétszer szakítja meg közpályáját. Hibáztassuk e érte, sajnáljuk-e, hogy írói és politikai becsvágyát feláldozta anyjáért és nejéért? Bizonyára nem, mert a szerető szív sugalmai mindig előbbvalók, mint a dicsvágy álmai. A hetvenes években újra visszatért hazájába s midőn megjelent társaságunkban, örömmel választottuk elnökünknek az elhunyt Toldy Ferencz helyébe. Midőn megvittem neki megválasztatása hírét, igy szólott hozzám: »Köszönöm szives bizalmatokat, de különösnek tetszik előttem, hogy rólam, ki csak ifjúságomat áldoztam a szépirodalomnak s férfikoromban leginkább politikai író voltam, épen csak ti emlékeztek meg. Úgy látszik, a szépirodalmi pálya hálásabb, mint a politikai. De én már fáradt és beteges ember vagyok; nagyrabecsülésem jeléül elfogadom ugyan a választást, de ne végyétek rossz néven,ha mielőbb visszavonulok. Vissza is vonult, hiába marasztottuk, szeretetünk kísérte és övezte körül egész haláláig. Hogy mennyire szívén viselte a magyar tudományosság és szépirodalom érdekeit, mutatja az is, hogy végrendeletében akadémiánknak húszezer, társaságunknak pedig tízezer forintot hagyományozott. Lukács Móricz élete tükörkép tisztán sugározza vissza-vissza majd a jeles író és hazafi, majd pedig a hü fiú és férj nemes alakját. De ha változtak is körülményei, mindig hű maradt magához: jó ember és valódi gentleman volt. Szalonainkban nemcsak a finom élet külsőségeinek volt képviselője, hanem a belső műveltségnek és nemes kedélynek is. Szüleitől öröklött vagyona jövedelmét soha sem költötte egészen magára. Életében sok jót tett s halála után valóságos maecenássá vált. Ő társaságunk legnagyobb, egyetlen nagy alapítója. Áldás poraira, őrizzük szívünkben emlékét. Utána Beöthy Zsolt titkár emlékezett meg Dux Adolfról, kinek habár mint a titkár melegen kifejezett rövid nekrológjában felemlítette — irodalmi működése nagy része német volt, de szelleme mindig magyar s a magyar irodalom terjesztése érdekében senki sem tett annyit, mint ő. Petőfi, Arany s más nagy költőink műveinek fordításán kivül irodalmunknak essay-szerü ismertetése által nagy érdemeket szerzett magának. Az első előadó Sturm Albert volt, ki székfoglaló értekezést tartott a »A Nibelungok Buda haláláéban czim alatt. Értekező köszönetét mondván megválasztatásáért, előrebocsátja, hogy élete czéljává tette nemzeti irodalmunkat a külfölddel megismertetni. Áttérve tanulmányának tárgyára, kifejti, hogy több motívumBuda haláláéban világosan emlékeztet a névtelen német költő csodálatos művére. Tözsgyökeres pogány világnézet uralkodik itt is, ott is. Ugyanaz a naiv sószerű hang, amely a Nibelung énekből hozzánk szól, látható Buda halálában is, de helylyel-közzel, főleg a leírásokban átváltozik az ószerű krónika jellemző előadása ama plasztikus irálylyá, mely a hellén világeposzban világtörvényt szabva, — nyilvánul, s melynek e hun rege legszebb adatait köszönjük. Egyátalában rokon az elbeszélő előadás szubjektív modora mind a kettőben ; valamint a Nibelung ének szerzője, úgy a mi eposzunk regélője sem áll nyugodt szemlélő gyanánt tárgyával szemközt. Krónikás mind a kettő és nem epikus azon műszabályok értelmében, amelyeket az aestthetika az antik eposzok tanulmányozásából levont. És még egy pontban esnek távol mind a ketten az antik eposzban megjegeczesedett azsthetikai kánontól — a végzet felfogásában. Az antik felfogásban a végzet a cselekvőn kivül álló ama kényszerűség, a mely előre meg van határozva s a melyen sem isten, sem ember többé nem változtathat. A Nibelung énekben s a magyar eposzban elesnek a hősök, mert saját bűneik következményeiért kell lakolniok. Átmenve az egyes alakokra, értekező azt találja, hogy egészen másféle jellemek a magyar költő Eteléje és Budája, mint a német krónika Etzelje és Blödelinje; nem egyezik meg a mi Zángó hegedűsünk ama Färbelinnel s Schwemmelinnel, a kik asszonykérőkül jelennek meg Burgundiában; más itt a Nibelungének Ditriche, mint a Berniokus Detre, a ki visszás tanácsadásával a két királyi testvért egymás ellen uszítja. De teljesen azonos mind a két költeményben Krimbild költői alakja. Vizsgálva már most, hasonlít-e a magyar költemény Eteléje a Nibelungének Etzeljéhez, felolvasó a következő eredményre jut. Etzel meglett, dicsősége delén túl lévő férfiú, de jelleme merő szenvedőleges. A német krónikás Etzel udvarát úgy írja le, mint Arany Buda királyét, így éle gond és bú nélkül vitézid hőseivel Tornát, lovagjátékot tartottak eleget, Hős udvarára méltán kevély is lehetett. És valamint a mi költőnk Budája »bajnok vala ifjan skus élete végén,« igy a Nibelungének Etzelje sem jelenik többé, mint — hogy igy nevezzük — tényleges hős. Ellenben a magyar költő Eteléjének tavasza épen megnyillott. Ebben az Etelében csupán a név emlékeztet a Nibelungok hatalmas, de csak festett bábkép megjelenő hun királyára. A két alak egymásnak ellenlábasa és teljesen ellentétes felfogás alkotása. Blödelin nem különbözik ugyan oly teljesen Budától, mint Etzel Etelétől, de vajmi kevés a közös jellemvonás mind a kettőben, ami kimagyarázható ama személycseréből, melyet a két költemény a két királylyal végbe visz. A Nibelungénekben Blödelinnek, Etzel hun király mellett csak a királyfi szerény és alárendelt szerepe jutott. A vén Detre pedig, aki már csak tanácsadásaival bir szolgálni Bendegaz sarjának nem ama Detrik, aki a Nibelungénekben ura ármányszövő nejét a pokol mátkájának nevezi. A Nibelungének hősei mind valamennyi gránitszobrok, holott a magyar költő hun regéje a szindus képek egész sorát tárja fel elénk. A germán énekes annyira elvész saját tárgyában, hogy azon kívül a világ számára üres és tartalmatla. Ellenben a hun rege költője fennen kimagaslik tárgyából; mind hunjai, mind gótjai erős egyéni és nemzetiségi öntudattal vannak feltüntetve és a költő példálózó bölcsesége nemcsak alakjai benső életébe, de az emberbe és világba is mélyen enged bele tekintenünk. A második előadó volt Frankenburg Adolf, ki maga olvasott fel egy kis kedélyes rajzot a nőkről, mint hódítókról. Különösen kiemeli, hogy a nők szépsége s kedélye oly fegyver, melyet takarékosan kell használni, hogy erősebbek legyenek. Hatásosabb még a könyv duzzogás. A klasszikus czélzásokkal fűszerezett rövid kis elmefuttatás egyes részeinél vidámságot keltett fel s azt egészen hálásan megtapsolta a közönség, mely a veterán írót már felléptekor elismerőleg fogadta. A harmadik előadó Beöthy Zsolt volt, ki »Egy látogatás« czím alatt rajzot olvasott fel. A rajznak tulajdonképi meséje alig van, az egész egy kis csinos lélektani vázlat. Koltay gróf neje szerelem nélkül megy férjhez, ki őt elhanyagolja. Egy elkeseredett órájában a nő oltár előtt tett esküjére emlékezve megfogadja, hogy csak igazat mond. Fogadását megtartja s ezáltal elidegeníti magától az emberek nagy részét. Özvegységre jutva, fiának gyöngéd nevelésében találja gyönyörét. E fiút is elhagyja kedvese, máshoz megy nőül s az ifjú bánatát elölni külföldre megy. De a bánat folyton üldözi s anyja aggódik. Egy ily aggodalmas pillanatban meglátogatja őt a »kedves«, hogy bánatában gyönyörködjék s az anya oly sok év után először megszegi fogadását s magát megerőltetve, fia boldogságáról beszél. Épen akkor érkezik fia levele, ki kétségbeesésében öngyilkossági kísérletet tett, de azután kigyógyult. Ez a rövid vázlat, melyet B. érzéssel Krts olvasott fel s ezért tapsokat aratott. A fölolvasások után a folyó ügyek közt legelőször Szász Károly tett jelentést az »Árvízkönyv«-ről s előterjesztette a lapunkban már közlött indítványt. A társaság Greguss indítványára neki köszönetet szavazott. Bejelentették továbbá a spanyol Calderon ünnepi bizottság köszönő iratát. A nemzeti színház igazgatósága felelve a társaság hozzá intézett fölhiívására, örömmel üdvözli annak tervét, hogy a mai gyár színészet történetét megírják s kész*nek nyilatkozik, hogy a kitűzendő 200 arany pályadij felét maga fizeti, egyúttal tudatja, hogy a nemzeti színház történetének megírását maga az intézet akarja elkészíttetni s Paulay Ede drámai , igazgató már régóta gyűjti az adatokat, hogy a színház megnyitásának 50 ik évfordulója alkalmából a mű elkészülhessen. Beöthy titkár jelenti, hogy Kisfaludy Károly sírját halottak napján földiszittette, kéri a 10 frt utalványozását: megtörténik. A társaság két pályázatára a határidő ma jár le s igy szükséges intézkedni bírálókról. Az eddig beérkezett 9 magyar történeti beszély bírálására Vadnai, Beöthy s Csiky, a műfordításokra Ábrányi Kornél, Greguss Ágost s Győry Vilmos kérettek föl. Lukács Móricz fölött az emlékbeszédet Szász Károly, Dux fölött pedig Sturm A. fogják tartani. Két műfordítás is érkezett be a társulathoz, egyik Virgil Aeneise, a másik Horatius költeményei. A trencséni gymnázium könyvtára számára a társulat kiadványait kéri, az évkönyveket megszavazták. E folyó ügyek elintézése után még rövid zárt ülés következett. — A jelzálog-konvertálási kölcsönök bélyegmentessége. Esti lapunkban közöltük Szapáry dr. pénzügyminiszter azon törvényjavaslatát, mely kimondja, hogy a konvertálási kölcsönök az 50 krig állandó okiratbélyegen kívül bélyegmentesek, ha az ily kölcsönátváltoztatás folytán a jelzálogkölcsön állandó leszállítása mellett az eredeti kölcsöntőke és a kamatokon kívül fizetendő mellékjárulékok összege nem növekedik; s hogy ezen kedvezmény az esetben is megadatik, ha a kölcsönkonvertálás végett más pénzintézettől vetetik fel. E törvényjavaslat igen okszerű intézkedéseket tartalmaz s csak kívánatosnak tartjuk, hogy az mielőbb törvényerőre emeltessék, mert egyfelől igen jelentékenyen megkönnyítendi a drága kölcsönöknek olcsókra változtatását, mi a jó gazdálkodásnak legégetőbb követelménye , s másfelől a pénzintézeteket arra bírhatja, hogy egymással versenyezve lehetőleg leszállítsák a jelzálogkölcsönök kamatát, amit pedig általános közgazdasági helyzetünk érdekében mindenki kívánatosnak tart. — Temes megye, ínséges lakosai számára 137.000 frtnyi vetőmag-kölcsön kieszközlését kérte a belügyminiszternél. A belügyminiszter készséggel elvállalta a közbenjárást, minthogy azonban utóbbi időben számos község visszalépett a vetőmagkölcsön fölvételétől, csak 60,000 frtnyi kölcsön fog fölvétetni. E vetőmagkölcsön 21 község ínséges lakosai közt fog kiosztatni. A pesti hazai első takarékpénztáregyesület késznek nyilatkozott a kölcsönt Temes megyének 6 százalékos kamat és három évi törlesztés mellett megadni. — Szerbiával egy hajózási szerződés megkötése iránt huzamos idő óta folytatott tárgyalások — a »B. C.« szerint — annyira haladtak, hogy a szerződési tervezet néhány kevésszámú pontozat kivételével már meg van állapítva. Most a külügyminisztérium diplomácziai után folytatja tovább e tárgyalásokat a végből, hogy azok legközelebb befejeztessenek. — A marhavész megszűnt. Mivel hivatalos jelentések szerint — hála a kormányközegek kiváló erélyének — folyó hót ike óta Magyarországon egy marhavész-eset sem fordult elő, holnap Magyarország egész területe valószínűleg hivatalosan vészmentesnek fog nyilváníttatni. — A »B. C.« közli annak a levélnek szövegét, melyet a német császárné Károly Lajos főherczeghez, mint a magyar vörös keresztegylet elnökéhez egy 1000 frtos adomány átküldése alkalmával intézett, Károly Lajos főherczeg ur ő császári fenségének. Cs. fenséged természetesnek fogja találni, ha arra kérem, hogy egy óhajomat közvetíteni szíveskedjék, mely a magyar vörös keresztegylet utolsó évi jelentésének áttekintése alkalmával támadt bennem, s melynek megvalósítása nagy megelégedésemre fogna szolgálni. Sokkal nagyobb értéket helyezek azon kölcsönös viszonyokra, melyek e békítő jelkép alatt az összes nemzeteket átölelik, hogy sem ne vennék örömmel részt mozgalmas korunk e nagy emberbaráti eszméje előmozdításában még ott is, ahol a saját tevékenység köre ezáltal nincs közvetlenül érintve. Őszintén üdvözöltem ennélfogva az Erzsébet betegápolóháznak Pesten szándékolt azon czélból való alapítását, hogy az intézet legfőképen betegápolónők kiképezésében lássa le czélját, az osztrák hazafias segélyegylet tiszteletbeli tagságával járó különös előjogomul tűnik fel előttem, hogy én is részt vegyek egy betegágy alapítása által ezen áldásos vállalatban s felkérhessem es.fenségedet arra, hogy a csatolt öszszeget legjobb kívánságaim kíséretében a magyar vörös keresztegylet elnökéhez juttatni méltóztassék. Baden-Baden, 1881. okt. 30-án. Császári fenségednek tisztelője. Augusta, s. k. — A pápa átköltözéséről szóló hírek, melyek az utóbbi időben bizonyos szabályszerűséggel térnek vissza, a »P. Lt.« római levelezője szerint czélzatos eredettel bírnak és egyátalán nem veendők komolyan. Ha a Vatikánban itt-ott meg is pendítik ezt a tárgyat, ez főkép csak azért történik, hogy az olasz kormányt megijesszék vagy más katholikus államok kormányait a pápa ügye iránt bizonyos buzgóságra sarkalják. Valósággal azonban, eltekintve minden erkölcsi októl, sokkal bajosabb volna a pápára nézve, hogy Rómát elhagyja, mint a franczia vagy angol kormányra nézve volna, hogy székhelyét Párisból vagy Londonból más városba tegye át. A pápaság nem csak erkölcsileg magasan álló, hanem technikailag is komplikált intézmény. A vatikán kiterjedt pompás tévéivel, a Szent Péter temploma szent hagyományaival, a csarnokok és gyűjtemények, a bíbornoki paloták stb. nem tehetők át se Máltába, se Fuldába, se Salzburgba. A pápaság nagy zavarba jönne, ha a pápaság átköltözésének eszméje komolyan fontolóra vétetnék. Egyelőre a dolgok még korántsem állanak oly rosszul és a bibornokok és rendek tulajdonképen kénytelenek bevallani, hogy a garancziatörvény oltalma alatt Rómában egészen jól lehet megélni. A legújabb szentpétervári merénylet most új világításban jelenik meg. APressernek ugyanis azt írják az orosz fővárosból, hogy Szenkovszky pénteki merénylete Ignatiew grófnak volt szánva s csak a véletlen okozta, hogy Tserewin tábornok ellen intéztetett. Ignatiew gróf belügyminiszter éppen abban az időben, midőn Szenkovszky a palotába jött, akadályozva volt az ülésteremből távozni. Helyette államtitkára, Tserewin tábornak ment ki a mellékterembe s a merénylő, ki nem ismerte sem a grófot, sem a tábornokot, abban a hitben, hogy Ignatiev áll előtte, sütötte el pisztolyát Tserewinre. Félhivatalosan most azt a hírt igyekeznek terjeszteni, hogy se Szenkovszky, se elfogott kísérője, Menikow nem állanak semmi összeköttetésben a nihilistákkal. E 8 építgetés azonban a szentpétervári körökben sehol se talál hitelre. Apróságok. Tudvalevőleg mikor Ghyczy Kálmán visszavonult a politikai élet aktív tényezői sorából, folytonos és kíméletlen támadások értéke miatt a Tisza-kormányt, mint a mely alatt minden »politikai egyéniség« elkövetkezik a fórumtól, megunván azt a dicsőséget, hogy egy »veszni induló« nemzet ügyeiben szerepeljenek. Kezdettől fogva kicsinyesnek tartottam azt a felfogást, mely így ítél Ghyczy Kálmánról. A ki csak távolról látta, de el nem felejtette, e férfiú nagy harczát, lelkiismeretes küzdelmeit s kitartó igyekvéseit a magyar közélet annyi különböző terén, a ki látta, hogy Ghyczy Kálmán tudott el nem csüggedni, mikor mindenki elcsüggedt, s tudott pesszimista lenni, mikor mindenki optimista volt; ki látta, hogy ez agg ember, mit bizony nem azért nem nevezünk igmándi bölcsnek, mintha meg nem érdemelné, a magyar financziák élére állítva, hogy lett a legmesszebb látó, legszakavatottabb, legtájékozottabb irányzója egy állam olyatén bonyolult ügyeinek, melyek megpróbáltak volna bármely ifjú, a finánczgazdaság iskolájában fejlődött , a hivatalnoki labirinthus rendes útján állásáig jutott erőt is: az tudta, hogy Ghyczy Kálmán ellen a legméltatlanabb vádat emeli, aki azt mondja, hogy azért vonul vissza magányába, hogy ne kelljen küzdenie hazája érdekében valamely irányzat ellen vagy mellett. Ghyczy Kálmán lelkiismerete aggódó, kényes, tépelődő lelkiismeret, szent igaz, nem a hirtelen fellobbanások pillanatnyi heve alkotja meggyőződéseit, hanem a megfontolás legmélyebbre ható mérlegelése; de mentül inkább áll ez, annál nagyobb igazságtalanság volt, oly felfogással kapcsolatban emlegetni e férfiú visszavonulását, amely felfogás — az aprés nous le de luge-hez nagyon hasonló felfogás — lehet könnyelmű sport, vakmerő kalandor, s unatkozó gavallérpolitikusok felfogása: azé a lelkiismeretetes politikusé, aminőnek Ghyczy Kálmánt is-merte a világ, nem lesz soha. * * * S ha lenne ember széles Magyarországon, akit e részben az 1879. tavaszán a Ghyczy visszalépése alkalmából kitört ellenzéki lárma megtévesztett; s a ki komolyan azt hitte volna, hogy Ghyczy Kálmán a felelősség terhe alól menekülendő, vonul vissza a közügyek intézői sorából, ahol mindvégig oly kitűnő helyet foglalt el, annak ajánlanám, olvassa el Ghyczy Kálmán imént megjelent könyvét s győződjék meg az ellenkezőről. Eötvös Károly ugyan, miután az »Egyetértés«ben majdnem utolsó betűig lenyomatta Ghyczy könyvét, megírta volt az »Egyetértés«-ben is, a »Pesti Hírlap«-ban is, hogy a szerep, melyet Ghyczy játszik e könyvben, nem méltó hozzá; én mindazonáltal pedig azok közé sorolom magamat, kik a magyar közélet e veteránjának legbámulóbb tisztelői, lelkemből tanácslom: olvassa el e könyvet, aki nem pusztán az ügy, hanem azon sajátságos és nevezetes alak iránt, ki évtized hosszán egy nagy magyar párt élén, egy ideig a kormányban, egy ideig a képviselőház elnöki székén ült s győződjék meg mindama kicsinyes, kapcráskodó, alaptalan vádaskodás hiábavalóságáról, amit e férfiú ellen kifundálnak.* * * Hát igen, nem ilyen »szerep«-ben szeretné az »Egyetértés« és »Pesti Hírlap« (EÖ)je a mi közéletünk veteránjait látni. Neki »kicsinyes« alak az a Ghyczy Kálmán, ki remetesége napjaiban egy világkérdést, mely két nagy czivilizácziót (az amerikait s a francziát) tett képessé arra, hogy az idők terheivel daczoljon s a megpróbáltatások súlya alól diadalmas erővel emelkedjék fel, a ki ezt a világkérdést, a nemzetek fogyasztásának helyes megadóztatását igyekszik hazája szükségleteivel, nemzete körülményeivel, népe viszonyaival összhangba hozni. Nem tartja méltónak múltjához, nem az általa hajdan elfoglalva tartott állás jelentőségéhez azt a hangyamunkát, mely törvényjavaslatok apróra kidolgozott intézkedéseiben véli a helyzet bajait orvosolni s nem éri be azzal, hogy a bajra rámutat: megadja orvosszerét is. Bizonynyal, nem ily szabású férfiak nem ily szabású munkája az, melyért a Carolusok nemzedéke lelkesedni tanult. A nehéz kötelességek lelkiismeretes teljesítése a gondos, tapsot nem arató, fárasztó, zajjal nem járó szakkérdések magányos bivárlása, hogy lelkesednék ezen a politikusok azon fajtája, melynek eleme a zaj, levegője a felhangzó népriadal, eszköze az intruiga, a szenvedély, a botrány is néha, de csak legritkábban vagy talán soha az, ami nélkül valódi siker nincs soha: — a munka.* * *