A Hon, 1882. január (20. évfolyam, 1-31. szám)
1882-01-01 / 1. szám
I A HON TÁRCZÁJA. Búcsú a házamtól. Irta: Jókai Mór. Útban állsz már te is, épen mint a gazdád, A kinek már senki sem veheti hasznát. Odadnák jó olcsón, csak venné valaki, Párisnak, Berlinnek, csak vándorolna ki. Biztatják szép szóval: »ügyiő!talaki!« — No de én maradok, s te mégy el fölülem. Nekem volna szárnyam, mégis te repülendsz. Porrá, sárrá válhatsz, eltakarittatol, Jó messze, a hová emberzaj nem hatol: Verem tölteléknek ; — ott nagyot alhatok Nem siratlak ám meg, édes lakóházam! Találok náladnál jobbat akárhányat; — Hanem nem keresek; — megyek bérlakásnak; Nem való poéta háztulajdonosnak; Maradjon ő ura csak a papirosnak! Sok hivatallal járt, most is fázom tőle: Adóiv, népszámla kitöltögetője, Rendőrségnek cseléd bejelentgetője, Adóhivatalnak örök fizetője; — S mindezen dolgoknak hű elfelejtője. Mégis elővesz egy-egy méla gondolat, Mikor úgy messziről meglátom a falad, Hosszú sáros utczán végig bandukolva. (Egy kicsit messzire is valál kitolva: Ottan látszik már a kálvária dombja.) Hirdeti messziről, hogy kinek a háza? A külső falát is gyöngyén felczifrázza Egy-egy papirfoszlány, szélben lengedező; A veresen »Soma«, a zöldellőn »Dezső. — A többit zsákjába dugta a rongy szedő. Ezek az ablakok látták azt a pompát, A minőt Budapest nem lát századon át. A mily hosszú utcza, olyan végig zászló; Ezernyi ezer nép, aztán száz meg száz ló; Koszorú és virág csizmaszárig gázló! Ezek az ablakok mind utczára néznek, Kellemetes tárgyak demonstráló kéznek. Ők szenvedének ki, mind a tizenketten, Hogy németül szóltam a bécsi banketten. Beverték. — Hát azt is köszönettel vettem. A házam »státzio« Kálvária mentén. ott áll a kapunál fülkében egy szent kép. Áhitatos népek az egész nagy héten körül térdepelték, s énekeltek szépen Németül és tótul, és az jól esett nékem. Valahány halottat temetőbe vittek, Az mind az ablakom előtt ott pihent meg. Itten végzett a pap a jámbor kimulttal Délutáni álmot circumdederunttal És gyászzene mellett de sokszor aludtam! Más zaj nem volt, soh se láttam ily jó népet . Rendőr ide csak úgy egy ünnepnap téved. Két kutyádmagammal őrködtem e várba’. Koldus, kéregető, özvegyasszony, árva Tudta, hogy az ajtóm soha sincs bezárva. S belül is csak olyan csendes volt a telked. A szeretet tartott össze minden lelket. A ki benned lakott, mind hozzám tartozott, Örömemben, bámban velem megosztozott; Ifjan jött; itt vénült; soha nem változott. Házi állatoknak egész nemzetsége; Azok közt is itt benn örök volt a béke; Tanultak ildomot az öreg gunártúl, Mikor estenden az udvaron sétáltunk, Úgy elbeszélgetett ott tipegve hátul — Ezek is mehetnek most már, merre látnak! Vége van a régi falusi világnak! Úr lesz a gazdátok ezután, nem paraszt, Mije volt, itt-amott elhagyogatja azt. Hát te szép virágos kertem kire maradsz ? Örök tavasz volt itt; egy hervadt, nyílt másik. Megtartotta zöldjét uj, virág nyitásig. Nyíló virágbimbó beszédét hallgattam, Lehulló levélnek gondom átaludtam. — Nyílhatnak, hullhatnak már eztán miattam! Jőnek a csákánynyal; tető és fal ledől; Senki sem kérdezi: mi lehetett belől ? Miről gondolkoztak, a kik itten laktak? Mi titkai voltak e csöndes falaknak ? Elmúltak, utánuk még nyomot se hagytak. A hol most dűlök az Íróasztalomra, Itten megy végig a tramvay majd robogva; A hol most a múzsák suttognak sub rosa, A hol a pegazus lépteit aprózza: Elfoglalja helyét a praktikus próza, így van jól! Ez illik! Ez a világ sorsa. Hogy ami útban áll, magával sodorja. Nem érzelgünk sokat: dűljön, a mi régi! Mi magát túlélte, fejszét, kapát néki! Jöjjenek helyébe új kor jelenségi! Magam is segítek, mikor lerombolják. — Valahol elférek, hisz a világ oly tág! — A hány köved lehull, szivemről esik le. Irigység, kajánság benne nem botlik be, S nem szúr többé szemet a szentképes filke. S majd jön az utókor, és azon a helyen, A hol én mostan a kadencziát verem, Ércztáblát emel föl, s arra lesz felróva, A mi hírem, nevem nagy soká megóvja: — »Itt van az omnibus le- és felszállója!« SZERETVE MIND A VÉRPADIG. T0rt£n«ti regény a Rákóczy-korból. Irta JÓKAI MÓR. 61-dik HARMADIK KÖTET. Folytatás. Ocskay László, a mint a lova alól kiszabaditált s sebesült czombjával nem tudott többé lóra ülni, azt parancsoló, hogy hozzanak neki valami szekeret. Kerítettek számára egy ágyufaligát. Arra feltétette magát s tovább vezényelte az ostromot. A vére folyhatott, a sebe sajoghatott, nem törődött vele. Csak az volt a gondja, hogy a sáncz-árok be legyen temetve rőzsével, s akkor aztán láblókat lehessen vetni a sánczfalaknak. A munkát nem lehetett félbenhagyni. Az ellenség égő szurok-koszorúkat hajigált a rőzsetömeg közé, azokat a kuruczok földes kosarakkal fojtották el, az égő gránátokat innen is, túl is kézzel hajigálták már egymásra. Ocskay az ágyutaligához köttetve magát derekánál fogva, egyik veszélyes pontról a másikra vágtatott tüskén-bokron keresztül, s harsogó szava füldörögte az ostromzajt, puskaropogást. A csillagsáncznak el kellett esni bizonynyal. Az elszánt hajdúság ellenében nem volt azt képes tovább védeni a labancz zsoldos had. Ekkor egyszerre a gránátoktól felgyújtott cziheren keresztül egy lovag vágtat Ocskay felé, fehér kendőt lobogtatva kezében. Nem ismert rá, pedig talán látta is valamikor. — A fejedelemtől jövök! lihegő a lovag, amint Ocskay elé ért. A fejedelem palotásainak egyenruháját viselte. — Épen jókor. Mondá neki a sebesült vezér. — Sürgetés leveleket hoztam kegyelmednek. — Ha megérem a reggelt, akkor majd elolvasom. — A fejedelem parancsa, hogy rögtön él kegyelmed és teljesítse parancsát. — Ez a parancsolat ? Akkor hát menj a világossághoz közelebb, hogy meglássuk a b( Az a bizonyos világosság valami megy.háztető volt a csillagsánczon belül, melynek tüzét az ostromlottak nagy erőlködéssel igy elfojtani. Ocskay odahajtatott közel ehhez a A veszedelmes világításba kerülve, feltörte sem levelét s a fény elé tartá, így igen jó a mutatott a sánczot védő muskétásoknak. S egyre fütyöltek a füle körül. El is olvasta már a levelet, nem is de kétszer is, és még sem mondta a szekta hogy menjenek el erről a helyről. — A golyók ugyancsak fütyölnek, brig!uram! rebegé a nyargoncz. — Hát hiszen van okuk fütyölni, úgy nem bukott meg komédiás az aktus élén. A fejedelem azt parancsolja, hogy »Lufer azonnal Vöröskővár ostromlásával nem kel sérteni a bánt.« — És mire vár most kegyelmed ? — Arra, hogy majd talán egy golyónak lesz annyi esze, hogy nem a fülembe fütyöl, hanem a fejemen megy keresztül, akkor én nem hajthatom végre a parancsot, a hajdú pedig a maga bolonc fejével elfoglalja Vöröskővárt. Keresse azután a bán hogy ki sértette meg ilyen nagyon ? Hanem hát a golyónak volt több esze. A sánc.a tetőről abbahagyták a lövöldözést. A labanczs agyon volt rémülve. Megadásról gondolkozott ” Ekkor kellett Ocskaynak takarodó, a hajdúságát visszahivatni a félig elfoguszofcól. Egész hiábavaló diadal volt a megszálló pártoknak is meghagyá, hogy szedjék fel sátorát; térjenek téli szállásaikra; pihenő idő van várbelieknek megizené, hogy az ostrom megszüntetve. Tréfa volt az egész. Csali ezt szőttünk. 1-ső szám, 20-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1882, Vas, Szerkesztési Irodai fiarátok tere, Athenaeum-épület A lap szelemi részét illató minden közlemény 4 szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. UmDEIÉSEK mintúgy mint előfizetések a kizdö-hiiatalbz (Barátok* tere, Attenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. m Barátok-tere, El Portán küldve, út reggelit 1 hónapra . . . • hónapra . ■ , • hónapra . ■ Az esti kiadás postai fizetés negyedévenk. Az előfizetés 1z év is kezdhető, ha ennek i deokor a hó első napi Előfizetési felhívás A HOST 1892-aik XX-aik évi folyamára. A »Hon« a mai nappal huszadik évfolyamába lép. Lapunknak, mint politikai orgánumnak ez egész idő alatt mindig a legnehezebb rész jutott az alkotmányos küzdelemből. Egyetlen ellenzéki lap volt akkor, midőn az ország alkotmányos jogait védelmezni az abszolutizmus ellen erős feladat volt, s épen olyan erős feladata van most, amidőn az alkotmányos kormányzatot kell védelmeznie az ellenzéki támadások ellen. Hiven teljesítettük az akkori feladatunkat, hiven teljesítjük a mostanit, s egynek tartjuk mind a kettőt. Nem hivatkozunk érdemekre, de azt igen méltányos óhajtásul mondhatjuk , hogy amidőn a szabadelvű párt kormánytartó politikája az országban többségben van, az ezen politikát támogató, magyarázó hírlapok olvasó és pártoló közönsége is megfeleljen e többség arányainak. Mi mindent elkövetünk, hogy lapunkat tartalom és kiállítás dolgában azon színvonalra emeljük, amelyet egy magyar lap elérni képes. Munkatársainkat sokkal hosszabb idő óta ismeri a közönség, hogysem azokat felsorolni szükség legyen. Lapunkból a közönség csak azt tudja meg, ami igaz és csak akkor, amikor annak közlése ildomos. Elismerjük, hogy ez a lap érdekességének rovására történik, hogy nem közlünk érdekes mendemondákat, nem híresztelünk el diskrécziónkra bízott titkokat, nem előzzük meg koránszedett éretlen hírekkel a be nem fejezett tényeket, ahogy ezt más lapok tehetik ; de viszont egész öntudattal hivatkozhatunk rá, hogy lapunkból hamis adatokat, tévútra vezető közleményeket nem olvas a közönség. Információink pedig mindenkor elég gyorsak és pontosak, külföldi és belföldi híreink teljesen megbízhatók, közleményeink a szigorú morál és társadalmi igazság hű kifejezői a tudományos és irodalmi haladás tolmácsai, s azt hiszszük ezek által felelünk meg egy komoly lap valódi feladatának. A mulattató részt Tárcza-rovatunknak hagyjuk fel, amelyet eredeti munkálatokkal érdekesebbé tenni törekedünk. Jókai Mór, a jövő évben minden más kisebb lap szerkesztésétől visszalépvén, egész munkásságát a »Hon«-nak fogja ezentúl szentelni. Históriai regénye, mely jelenleg folyik lapunkban, folytonos, csaknem mindennapi közlés mellett, az egész jövő negyedévben el fog tartani. Kivonatukra az újonnan belépő előfizetőinknek, az eddig megjelent három kötetre menő részét a regénynek, ingyen megküldeni készek vagyunk. Minden áldást és békességet kívánva olvasóinknak s egész hazánknak az uj évre, maradunk a »Hon« szerkesztősége. Előfizetési sirak : Egy hónapra . . . . 2 frt Évnegyedre .... 6 » Fél évre . . . . 12 * Az esti kiadói postai különküldéseért falulfizetéi ívnegyeden kint 1 forint. Az lefizetés postai utalványnyal Budapestre A HON kiadóhivalába (barátok tere Athenaeum-épület) küldendő. A HON kiadóhivatala, Budapest, deczember 31. Újult erővel folytassuk küzdelmünket az új évben mint nemzet: a létért, mint állam : a jóllétért. Ne ámítsuk magunkat egy percig sem azzal a gondolattal, hogy a küzdelem csak véletlen eredménye vagy tőlünk függő politikai és társadalmi okok következménye. Törvény az, mely átalánosan és változatlanul érvényes a természetben és társadalomban, a fizikai és erkölcsi világban egyaránt. Amely nemzet kitér előle vagy meg nem felel neki, amely nemzetből az erőt vagy az önbizalmat és öntudatot azzal akaják kiölni, hogy valamely kormány vagy kormányzási forma megváltoztatásához fűzik a küzdelem nehézségeitől és terheitől való szabadulás reményét, az el fog sodortatni, tiportatni menthetetlenül. Nem az a jó politikus és igaz honfi tehát, ki ily elfogultsággal iparkodik a nemzetet félrevezetni, hanem az, ki e küzdelemhez hozzá szoktatni, arra képesíteni iparkodik. Vannak népek, melyeket a czivilizáczió kipusztít, mert ennek élvezeteit elsajátítják ugyan, de munkásságát magukévá tenni nem tudják. Ezt nemcsak azon vádakra lehet alkalmazni, kikről az utazók írják, hogy sokkal fogékonyabbak az európai betegségekre és kicsapongásokra, mint maguk az európaiak, mert ezek a legszélsőbb tudatlanságot és legvészesebb élvezeteket akarják egyesíteni, hanem aránylagosan alkalmazható ez állítás és érvényesülne e tapasztalás minden oly nemzeten, mely többet vesz át a czivilizácziótól élvezetekben, mint munkában. Nálunk sincs e tekintetben a mérleg még egészen rendben. Tartsuk ezt nyilván latban és iparkodjunk helyreállítani e nagy mérleget, melynek egyensúlyától nemzetek élete és felvirágzása függ. Ez óhaj nem sorakozik azon vádakhoz, melyek elfogultságból mindig csak »pusztulásról, romlásról szólnak csak azért, hogy ebből politikai tőkét csináljanak ideiglenes pártállásuk erősbítésére. A nemzet által eddig tett erőfeszítés tényleges eredményei előtt épen mi szoktunk legkevésbé szemet hunyni, épen mi szoktuk a kulturális, forgalmi és közgazdasági téren mutatkozó fejlődést felmutatni azon jogosult, egyszersmind aránylag hiú vágyból, hogy visszautasítsuk a vádat, mintha ezt politikánk megakadályozná, de azon kívül cselekszük ezt azon mélyebb és maradandóbb kötelességérzetből is, hogy a nemzet lássa, érezze erőfeszítésének eredményét és ezáltal öntudata, önbizalma, munkakedve és munkaereje fokozódjék. Midőn így cselekszünk, sokkal állandóbb és magasabb érdekeknek hódolunk, mintsem, hogy elfogultsággal vádolhatók lennénk. Egyszersmind az igazságnak is szolgálunk ezzel. Mert csak a számokra kell tekintenünk és meggyőződünk, hogy a magyarság, a tudományos képzettség és népnevelés, a vasúti, posta, távirda és hitelforgalom évrőlévre fejlődik, fokozódik, márpedig ezekben nyer kifejezést a nemzet haladása és ha másfél évtizeden át állandóan és fokozatosan, számokban kimutatható a fejlődés: a szellemi és anyagi haladás eredményei tekintetében (mert a forgalom már ezeket öleli fel) ez a tény nem ad helyet az átalános »pusztulás« és »romlás« azon tanának, melyet nálunk némelyek egész kedvteléssel hirdetnek. Ha nemzetünk nem előre, de hátra menne, bármely téren, régen észlelhető és számokkal kifejezhető lenne a kimerülés. A számok az ellenkezőt bizonyítják. Nem hunyunk mi szemet a küzdelem áldozatai felett sem. Annál kevésbé tehetjük ezt, mert a középbirtokos és kisiparos osztály igen becses elemei közt legnagyobb mértékben találjuk azokat. Sőt még a földmivelésnek és iparnak ezek bukásával, más kezek útján való előhaladása és annak is a nemzet javára válása sem vigasztal, mert nem kell, hogy dhauvinisták legyünk ahhoz, hogy a nemzet bármely tagjának és különösen fontos politikai tényezőjének pusztulását nagy kárnak ne tartanák. Sajnáljuk és a kormány, valamint törvényhozás kötelességének is ismerjük — a minthogy a hitelviszonyok javítása, a perrendtartás egyszerűsítése, a vízszabályozás, a helyi érdekű vasutak, a gazdasági és az ipari szakoktatás által eddig is sok történt — megmentésükre minden lehetőt megtenni, de másfelől konstatáljuk azt, hogy átalános bajjal van itt dolgunk, melyet pl. a német, olasz középbirtokos és kisiparos ép úgy érez, mint a mieink és biztosan nem is gyógyítható máskép, mint az egyéneknek a küzdelem által követelt feltételekhez való alkalmazkodásával , az intenzívebb munkával és felszereléssel a termékekben , a közönség szükségeihez és kívánalmaihoz a nagy verseny által szabadon fogott térn való alkalmazkodással. Minkező eljárás, erőfecsérlés , miru, magyarázat, önáliítás. Pedigjobb erőfeszítést és önbizalmat nemzetünk minden tagjától a küzdem, hogysem pártszenvedélyből vagy társadalmi hiúságból és elfogultságból megengedhetőnek tartanók akár az erőfecsérlést, akár az önámitást. Kis nemzet, nagy államcsoportok közt csak erejének czélszerű felhasználásával és czéljainak minden illúzió és elfogultság nélkül való megszabásával, követésével, tarthatja meg helyét a nemzetközi küzdelemben és haladásban. Erre, nemcsak a belénk ojtott átalános emberi hajlamoknál és kötelességeknél , de a nemzeti létfentartás kényszerűségénél fogva is utalva vagyunk. És amint nem szabad illúziókat táplálnunk erőnk nagysága iránt és többet követelnünk , közjogi nemzetközi tekintetben, mint amennyit megbízunk, úgy másfelől pártszenvedélyből vagy skepticzizmusból nem szabad kicsinyleni erőnket, ignorálni haladásunkat, hanem az erős küzdelem árán elért eredményekből újabb erőt kell és lehet ismerününk, hogy az újévben is újult erővel folytassuk azt. Mert van abban valami lelkesítő, nemesitő, ha látjuk, hogy a haladás és czivilizáczió mennyivel bővebb szertárával bírunk most , és mennyivel gazdagabban adhatjuk át azt utódainknak, mint amekkorát mi örököltünk. E szertárt szaporítottuk a múlt évben, szaporítsuk az új évben is, és akkor boldog újévet, jó politikát fogunk csinálni. — A jövő hét folyamában több magyar miniszter Bécsbe fog utazni, hogy ott ő felsége elnöklete alatt tanácskozzanak s másrészt az osztrák miniszterekkel közösen konferáljanak. — A reáliskolák ügyében enquet volt ma a közoktatásügyi miniszter elnöklete alatt. Részt vettek benne a budapesti főreáliskolák igazgatói: Felsmann, Hofer, Ney, Say; továbbá: a műegyetem részéről Színezek és Szily; — Lutter Nándor tankerületi főigazgató, Berecz Antal, — végül Szász Károly, Gönczy, Hegedűs K. miniszteri tanácsosok, Trefort miniszter a tanácskozmány összehívását indokolta reáliskolák sorsa, szervezete és hivatása feletti kontroverziókkal, miért is szükségesnek látta illetékes szakférfiak véleményének meghallgatását. Ezek előrebocsátása után a miniszter — mint értesülünk odanyilatkozott, hogy a reáliskolák, mint a modern műveltség és ismeretek speciális intézetei, okvetlenül föntartandók. Ez iskolák kivált nálunk nagy szükséget vannak hivatva betölteni és nagy feladatnak megfelelni. (A miniszter úr e határozott nyilatkozata nemcsak a jelenlevőkre gyakorolt igen kedvező benyomást, miért is egyikük meleg szavakban mondott köszönetet és elismerést a miniszternek, hanem kétségkívül országszerte is osztatlan örömet fog kelteni a reáliskolák tanári köreiben úgy, mint a nagyszámú szülőknél, kik gyemekeiket emez intézetekben taníttatják, melyeket némelyek a sajtó terén és egyebütt mintegy feladatokul tűztek, nem annyira kritizálni, mint inkább diskreditálni — nem gondolva meg, mily kárt tesznek nagy érdekeknek.) Hozzátéve még a miniszter, kellő indokolással, hogy a latin nyelv nem a reáliskolákba való s hogy 8 évi tanfolt arcukhoz ragaszkodik. Végül hangsúlyozá, hogy a reáliskolák felsőbb osztályaival párhuzamosan, ahol annak érezhetőbb szüksége mutatkoznék, kereskedelmi és gazdasági tanfolyamokat kellene felállítni. A tárgyalás folyamából, melynek valószínűleg még folytatása lesz, kiemelendő, hogy a műegyetem képviselői teljes elismeréssel nyilatkoztak a reáliskolai abszurensek készültségéről, miért is e főiskola részéről javaslatba fog hozatni az 5 évi tanfolyamnak 4 évire leszállítása. Némelyek azt fejtették ki, hogy a reáliskolai tananyag elvégezhető 7 év alatt is, a többség azonban a 8 év mellett nyilatkozott; végül némelyek a latin nyelv tanítását mondák jónak és szészerűnek a reáliskolában, míg mások arra nem nagy súlyt fektetni látszottak. — A sudani fölkelés, mint Alexandriából jelentik, napról-napra növekedik Sudan fővárosa, Chartum kormányzóját a lázadók megölték. A pápa utolsó beszédéről az »Osservatore Romano« és a »Journal de Rome« czikksorozatot kezd közölni, mely ki akarja mutatni, hogy az egész világot megindította. A cikkek engesztelhetetlen szelleműek. Vatikáni körökben a római kérdés diplomácziai megpendítését egészen bizon yai számunkhoz egy iv marléklatran «zatolyá nyosnak tartják és a »Joui megerősítő sürgönyt hoz s megbeszéli a pápa elutazás, mondja, hogy gyermekes dfcpápát ettől visszatartani. — Az olasz királyi gyár uralkodó párral — mint a nitorec jelentik — már a karácsonával a legszívesebb újévi üdvöz utóbbi kilátásba helyezte közel álló országban. — Az izlandi katholik következő tartalmú okmányt kö*-«-4 denkinek közöstulajdona.« (. egy leveléből.) Minden orsj' jének közös tulajdona, teremtő, a ki alkotta — a önkénytes ajándékot. »Te» minum,«a föld, melyet Minthogy tehát minden egyen teremtése és fia és mi teremtmény egyenlő emek földjének bárminemű szabálozása, njabbat ebben vagy abban az ő örökségben való részéből kizárni talanság volna e férfiú ellen, hanem e télen ellenállás teremtője jóakaró szánt Nulty Tamás, menthi püspök.« A telepítési kérdés írta Érkövy Adolf. I. Az állami költségvetés ’ közelebb törvényhozási tüzetes fogván vétetni, a telepitét is, kapuban az állami birtokok. kérdést szintén napirendre kerülené nálunk,, mert az utóbbi években ész, , hazánk, Észak-Amerikába, Bulgáriába és Dobrudzsát való kivándorlások és a közfigyelmet szakágképpen a telepítési kérdésre irányozták úgy a törvényhozásban, valamint egyes vényhatóságokban, a magyar tudomán akadémiában, a gazdakörben s a sajtóban, telepítési kérdés méltó közérdekeltséget keltett A kincstári uradalmakban létező haszonbéres telepítések megörökítését az 1873-ik évi 22-ik törvény értelmében eszközlött mivel ő is az országos gazdasági egyesület által elbeáltatott s az állami mezőgazdasági birtoka eladása is folyamatban van. Minthogy a telepítés kérdésével 40 óta foglalkozom úgy a sajtóban, valamint gyakorlati keresztülvitel útján is tevéken közremunkálni sok alkalmam volt, hazafi ktelességemnek ismerem ezen ügyben tünetes felszólalni, álláspontom megjelöléséül teli őszinteséggel kijelentvén azt, hogy az előadandókban a magán és nemzetgazdaság szempontokon kívül a magyar állami eszm követelményeit is lelkiismeretesen szem elől tartották mindazok, kik egy század óta a teleítési ügyben felszólaltak. Szabadjon mindenek előtt tájékozás rövid pillantást a hazai telepítés és az ez irán eszmeáramlatok történetére vetnem. Az innentova ezer év előtt a magyarsök által meghódított magyar birodalom igen nagy mérvű telepítéseknek volt tere, századokban beköltözött Jász, Kun, Besei s egyéb rokonokon kivül a tekintélyes szejségi s a volt Németalföld vidékeiről az