A Hon, 1882. március (20. évfolyam, 60-89. szám)

1882-03-22 / 81. szám

KÜLÖNFÉLÉK. —Munkácsy képét ma csomagolták be s szállították el. A »P. Corr.« szerint a képet nem küld­ték egyenesen Angliába, mint eredetileg tervezve volt — hanem Sedelmayer távirati utasítására egyelőre Bécsbe Sedelmayer megbízottjához, Troeglhez, a­hon­nan a kép valószínűleg előbb Németországba fog szállíttatni s csak később fog Angliába küldetni. Mun­kácsy képét Budapesten százernél többen nézték. Az összes bevétel körülbelül 37,000 frt, s a fényképek eladásából körülbelül 6000 frt folyt be. A kép becso­magolása 4 óra hosszat tartott. Miután kiemelték a rámából, egy belül üres fahengerre göngyölítették. A henger átmérője 13/4, hossza 20 láb. A becsoma­golásról a következő jegyzőkönyvet vették föl: »A kép megtekintetett s hibátlannak állíttatott. A kép a keretből kiemeltetvén a földre, illetve egy sző­nyegre téríttetett. A képhez való fahengerre oly mó­don csavartatott fel, hogy arczczal kifelé feküdjék a kép s színe minden helyén a vele csavart viaszkos vá­szon által takarva legyen. A göngyölés minden egyes fordulatánál a kép állapota megvizsgáltatott s telje­sen sértetlennek, jó karban levőnek találtatott, mind­össze imitt-amott látszanak a festéknek beütödései, fénytelenségei. A kép és a viaszkos vászon göngyö­­lésére a legnagyobb gond fordittatván, hogy simán legyen s ránczokat ne vessen, az egész még két rét papirosba s végre egy vízmentes szurokpapirosba csavartatott s kötéllel leköttetett. A ládába való elhelyezés az előirt módon szabályszerüleg s szintén a legnagyobb gonddal történt. Csavarokkal lezárat­ván, a társulat pecsétjével elláttatott. Ládaszám: C. S. 71. Kelt Budapesten 1882. évi márczius hó 21-ikén. Keleti Gusztáv hely­­igazgató, Telepy Károly műtá­­ros. Előttünk: Horváth Károly titkár, Morelli Gusz­táv választmányi tag, Lichtenstein F. Lajos, táros. — Kirándulás Fiuméba. Csotta pol­gármester ma a következő táviratot intézte R­á­t­h Károlyhoz a kereskedelmi kamara alelnökéhez: A városi képviselet legbensőbb hazafias örömmel fogad­ta ama hirt, hogy az iparegyesület s a kereskedelmi csarnok több tagja városunkat meglátogatni szándéko­zik s a fogadtatás programmját a kereskedelmi kama­rával egyetemben megállapító Ciotta podesta. — Pest megye törvényhatósága ma délelőtt 10 órakor S­z­a­p­á­r­y István gr. elnöklete alatt évnegyedes rendes közgyűlést tartott, melyen számos vidéki bizottsági tag is részt vett. Az alispáni jelentés, mely a megye közigazgatási állapotát jónak jelzi,valamint a közigazgatási bizottság féléves jelentése és a számonkérő szék jelentése is egyszerűen tudo­másul vétettek. Tárgyaltatott ezután a belügyminisz­ternek az a leirata, melyben kérdést intéz, óhajtja-e Pest megye, hogy az eddig Nógrád megyéhez tartozott Felső-Pencz község Pest megyéhez csatoltassék. A közgyűlés kimondotta, hogy nem kéri ugyan a község idecsatolását, de nincs is ellene kifogása, ha az esz­közöltetnék. A belügyminiszter értesíti a megyét, hogy az adófelszólamlási bizottság elnökévé ez évre Bossányi Lászlót, helyettes elnökévé pedig M­a­­d­a­r­a­s­s­y István megyebizottsági tagokat nevezte ki. 11 órakor a főispán elhagyta a gyűlést s az elnöki széket Földváry Mihály alispán foglalta el. Ér­dekes és hosszú vita fejlődött ki a napirend 13-dik pontja felett. Ugyanis a rákos-ujszászi vasútvonalba eső Maglód községe, a határában építendő indulóházra 3000 irtot szavazott meg. E határozat hozatala al­kalmával azonban több községi képviselőt nem hívtak meg az ülésre, sem pedig e határozatot jóváhagyás vé­gett a megyéhez fel nem terjesztették, minélfogva azt a közgyűlés megsemmisítette. A miniszter most ez ügy­ben utóbbi határozathozatalra hívta fel a megyét. A vitát Gulner és Jordán által tett s Halász által tá­mogatott az az indítvány rekesztette be, mely a me­gye előbb hozott határozatának fentartására irányult s ennek alapján kimondatott, hogy a községnek tör­vény, illetve szabályellenesen hozott határozata meg­­semmisíttetik. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a község most már újabban, a törvényes formák fen­­tartása mellett új hasonló határozatot hozzon. Ez­után több megye átiratát tárgyalták és tudomásul vették. Ezután elnöklő alispán felkérte a közgyűlést, hogy délután 5 órakor a megyei állattenyésztési bi­zottság felállítása tárgyában tartandó értekezleten jelenjenek meg. Még néhány folyó ügy tárgyaltatott. Holnap a közgyűlést folytatják. — Értekezlet Pest megyénél. A Ko­­vásznay Zsigmond által kidolgozott, az állandó választmány által elfogadott s a holnapi közgyűlésen tárgyalandó, a megyei állattenyésztést előmozdító testület alapszabálytervezetének tárgyalására ma d. u. Szapáry István gróf elnöklete alatt értekezlet tartatott. Hosszas vitára adott alkalmat az alapsza­bálytervezet azon intézkedése, hogy a megye terüle­tén levő községek és városok a lakosok számaránya szerint bizonyos évi járadék fizetésére köteleztetné­­nek. Ez volt azon sarkpont, a­mely miatt többen nem hajlandók ezen alapszabálytervezetet átalánosságban sem elfogadni. A hosszas vitának Balog Imre azon indítványa vetett véget, hogy a holnapi közgyű­lés, érezvén közgazdaságunkban egy ily egyesület hiá­nyát, elvben fogadja el a létesítendő egyesület eszméjét, azonban a kiviteli módozatok megállapítása végett küldjön ki kebeléből egy bizottságot. A rész­letes tárgyalásba az értekezlet nem bocsátkozott. — A rákos-t­jszászi vonalon való sze­mélyszállításról egy balbir jutott a »B. Corr.« útján a lapokba, nevezetesen az, hogy ott a személyszállítás jul. 1-én kezdődnék, holott az említett vonalon a sze­mély és áruforgalom már f. hó 11-én megnyílt s folyó év május 15-ével úgy ezen, valamint a központi vas­úti hálózaton új nyári menetrend fog életbe lépni, mely naptól fogva a rákos-ujszászi vonalon a gyors­vonatok járásai is megkezdődnek. — A hazai ipar pártolása. A magyar gazdasszonyok országos egyesülete Damjanics Jánosné elnöklete alatt tegnap tartott választmányi ülésén Bartókyné indítványára elhatározta,hogy árvaházának vászon és fehérnemű szükségletét ezen­túl nem kereskedői után szerzi be, hanem a hazai kézműipar emelése érdekében, egyenesen a késmárki szövő iskolából hozatja. Az első megrendelést már tegnap tették 100 asztalkendőre és 36 törülközőre.­­ A Il-dik csendőrparancsnokság területéhez tartozó megyékben alkalmazva volt központi és járási csendbiztosok, azon egynéhány ki­vételével, kik az állami csendőrségnél alkalmazást nyertek, már mindannyian megkapták a megyék házi pénztárából azon végkielégítési összeget, a­mely ré­szükre az eziránt folytatott tárgyalás rendén a bel­ügyminiszter által megállapíttatott. A csendőrlegé­­nyek, kik a csendőrségbe beosztásra alkalmatlanok­nak találtattak, a fennálló szabályok értelmében vég­kielégítésre nem tarthatnak számot. — Hadmentességi díj. A besorozott,de időközben mentességi czímet nyert hadkötelesek had­mentességi díja tárgyában a pénzügyminiszter elren­delte, hogy azon hadköteles, a­ki a hadsereghez (had­­tengerészethez) vagy honvédséghez besoroztatik, b­e­­soroztatása évére, habár még azon évben elbocsátás útján mentességi czimet nyerne is, had­mentességi adóval meg nem róvható és annálfogva az ily hadköteles díjfizetési kötelezettsége csakis a legközelebbi, a mentességi czím keletkezését követő évben áll be.­­ — A B­ud­ap­e­s­t-B­u­d­af­o­k-T­é­t­én­y kö­zötti helyihajók márcz. 22-től következőleg közleked­nek. Az eskütérről Budafokra 6, 7, 8,30, 10, 12 óra­kor délelőtt, 2, 3, 4, 6, 7, 8 órakor délután. Az eskü­térről Tétényre 7 órakor délelőtt és 3, 7, 8 órakor délután. Tétényről Budapestre 5.30 és 8 órakor dél­előtt, 4 és 8 órakor délután. Budafokról Budapestre 6, 7.30, 8.30, 9.30, 11.30, 12.30 délelőtt és 3, 4.40, 5.30, 6.30, és 8.40 p. délután. — Dr. Tauscher Gyula ercsű­ urodalmi orvos s Fehérmegye tiszteletbeli főorvosának f. hó 16-án bekövetkezett halálát jelentik nekünk. Tauscher számos bel- és külföldi tudományt művelő társulatnak volt tagja, s a botanikában páratlan jártassága s a tudomány szenvedélyes szeretete a főváros természettudós kitűnőségeinek szoros össze­köttetését szerezték meg számára. Összeköttetéseinek hálózata a messze külföldre is kiterjedt. Növénygyűj­teménye ritkítja párját a maga­ nemében.Haynald érse­kén kívül neki volt a legnagyobb növénygyűjteménye hazánkban, körülbelül tizenkétezer példányból áll, s képviselve van benne csaknem minden száraz­földi növényzet. Mellkasban szenvedt az 51 éves férfi s­orsában keresett enyhét, de onnan közelebb sú­lyos betegen hozták haza. Neje és két árva siratja. Márcz. 17-én temették el Ercsiben a lakosság nagy részvéte mellett. Béke hamvaira! — Tolvajok rejtek­e. A külső váczi út mentén az újpesti útból kivezető úton levő hid mel­lett tegnap a föld beszakadt és egy ötnél mélyebb gödör tárult fel. Erről a kerületi elöljáróság értesit­­tetvén, az út megvizsgálására és kijavítására vonat­kozó intézkedéseket megtette. Ez alkalommal kitűnt, hogy a beszakadt helyen a föld alatt egy körülbelül 3 négyszög méter nagyságú barlang volt, melyhez a híd alatt egy szűk nyílás szolgált bejáratul. Ez oda valószínűleg tolvajok búvó­helye volt, mert annak megvizsgálása alkalmával ott 3 szalmazsákot, több cseréptányért, üres palaczkokat és 4 vastag botot ta­láltak.­­ Bizonyos Orsin­i Caesar Rómából nem rég azon kérelemmel fordult volt Kemény Gábor báró kereskedelmi miniszterhez, hogy csatla­kozzék egy az 1885-ben és 1886-ban Rómában végbemenő világkiállításon való részvétel ügyében Magyarországon megalakítandó bizottsághoz s törekedjék arra, hogy Magyarország minél nagyobb részvételt tanúsítson e kiállítás ügyében. Kemény Gábor b. kereskedelmi miniszter illetékes helyen in­­formác­iót szerzett magának ezen ügy mibenléte felől és megtudta, hogy az olasz kormány nem is gondol arra, hogy egy Rómában megtartandó világkiállítás érdekében kezdeményezéshez fogjon, s hogy ebben az irányban csupán magánszemélyek agi­tálnak, a­kiktől azonban az olasz iparosok nagyobb része távol áll, és hogy végre a jelen évtizedben egy­­átalában alig lehet szó arról, hogy Rómában világ­kiállítás tartassák. — Törvényszéki hírek. A Beleznay Árpád gr. ellen sikkasztás miatt folyamatban levő fe­­nyitő eljárás előreláthatólag meg fog szüntettetni. A panasztott gróf védője ez iránt már lépéseket tett a fe­­nyitő törvényszéknél s eljárásának annál valószínűbb a sikere, mivel a feljelentők legnagyobb része pana­szát visszavonta.­­ A gyökér-utczai gyil­kosság ügyében Sárközy vizsgáló­biró befejezte a vizsgálatot s az iratokat beterjesztette a törvényszék­hez. A vizsgálatból kitűnt, hogy Prusánszki Jó­zsef vádlott a gyilkosságot S­i­n­a­g­l István vinczel­­léren teljesen beszámítható állapotban követte el. Erre vall a tanuk azon állítása, hogy Prusánszki, mi­kor az élesre fent konyhakést magához vette, úgy nyilatkozott, hogy szeretné, ha Sinaglt most megta­lálná. A gyilkos azon állítása tehát, hogy tettét ré­szeg állapotban követte el, ezen tanúvallomás folytán meg van erőtlenítve.­­ Az öngyilkos Hoffer Ernő hírlapíró temetése holnap, azaz szerdán f. hó 22-én d. u. 112 4 órakor megy végbe a Rókuszkórház halottas házából. A temetésről a hirlapirói egyesület gondoskodik. — A Ludovika akadémia hallgatói a Ludoviczeum termében márczius 25-én hangver­senyt rendeznek, mely tánczvigalommal lesz egybe­kötve. A hangverseny műsora ez: 1. S­z­a­b­a­d­s­á­g­­induló, Gáthy Zoltántól; előadja a Ludov. akad. magán zenekara. 2. Nemzeti zászló, Hubertől, előadja az intézet dalköre. 3. Sonata Mozarttól és Spanyol-tánczok Moszkovszkitól, előadja zon­gorán Jakobey Ilonka úrnő, hegedűn kiséri Bereczky Ferencz úr. 4. Olasz népdalok, énekli Farkas Hana úrhölgy, zongorán kiséri Szemner Emil hon­véd. 5. Egyveleg, Tell Vilmosból, fuvola és zon­gorára, előadják Winkler Rezső és Petrovics János honvédek. 6. Emlékezés Hunyadi Jánosra, irta és szavalja Bodó Ádám honvéd. 7. »Dans macabre« Saint-Saenstól 4 kézre, előadják Gujdan Ilona és Wolf Lujza urhölgyek. 8. Repülj fecském, át­írta és hegedűn előadja Gáthy Zoltán. 9. Részlet Lammermo­ori Lucia dalműből, Donizetti­től, előadja az intézet dalköre. — Sikkasztás. A »Hircsarnok« a késő esti órákban a következőkről értesül: Az Athenaeum részvénytársulat igazgatósága egy a hirlaphirdetési osztályban több éven át tervszerűen űzött sikkasztás­nak jutott nyomára, melynek eddigi palástolása úgy volt lehetséges, hogy a hírlapi hirdetések pénzeinek kezelője, Torosy Ede, az egyenesen részére kiren­delt ellenőrrel, K­o­b­s­z­i­n Károly nyugdíjazott fő­­hadnagygyal egyetértett. Az Athenaeum igazgatósága az egész, mintegy harminczezer forintnyi összeget azonnal leírta a múlt évről készült mérlegben, úgy, hogy az egész veszteség az 1881-ks üzletév jövedel­mének terhére esett. A sikkasztott összegnek eddig kilátásba helyezett megtérítése alaptalannak bizo­nyulván, a bűnvádi feljelentés ma megtétetett. — Rendőri hírek. Bauer Ágoston bi­­xárdi (Pozsony megye) születésű 32 éves dijnok, a­ki ily minőségben a kőbányai vasúti állomásnál volt al­kalmazva, onnét f. hó 18-án 100 frt elsikkasztása után megszökött. A főkapitányság az esetről távirat utján értesittetvén, a sikkasztó dijnok nyomozását azonnal elrendelte. — A Promontoron elköve­tett betörés egyik tettesét Zomborban — mint onnan táviratilag tudatták a főv. rendőrséggel — F­á­r­d­i czigány személyében elfogták. — T­a­s­s­y Marczell volt 1848/49-ki honvédkapitányt s később megyei tisztviselőt tegnap egy rendőr csavargás miatt letar­tóztatta. A szegény ember utczai könyöradományok­­ból tengeti életét. — Minka Mihály szolgálatnél­küli kocsist ma az utczán egy rendőr letartóztatta, minthogy 60—70 kiló súlyú kősó volt nála, melynek harszerzése iránt nem tudott felvilágosítást adni. A rendőrség előtt végre bevallotta, hogy a kősót egy kocsiról lopta le. A sót tulajdonosa a terézvárosi rendőrségnél átveheti.­­ Utczai koldulás miatt tegnap letartóztatták Zlinszky János csavargót. Mi­dőn be akarták kisérni, a földre vetette magát és csak nagy nehezen tudtak vele boldogulni. kertész rabszolganője. A szolga,Pedrillo, cselt forral, ráveszi urát, hogy szöktessék meg szerelmeseiket. Ezt véghez is viszik, hanem rajta vesztenek: elfogják őket. A veszély az elfogottakra nézve annál nagyobb, mert kiderül, hogy Belmonte atyja volt az, a­ki miatt a re­negát Szelimnek hazáját el kellett hagynia. Hanem a dolog váratlanul jóra fordul: Szelim megkegyelmez a foglyoknak, mert azt mondja: a­kit szép szerivel meg nem hódíthat, jobb azt útjára engedni, — s egy hajó elszállítja a két boldog szerelmes párt. — Az előadás részben nagyon balul ütött ki. Gassi Fe­rencz, a­ki Belmonteot énekelte, mindjárt első meg­jelenése alkalmával bizonyos gyöngeséget árult el; ez egyre jobban fokozódot, míg végre hangja egészen megtagadta a szolgálatot s ő kénytelen volt integeté­sekkel tudatni, hogy nem képes tovább énekelni. A zenekar aztán úgy folytatta tovább a­­megkezdett részt. Felvonás közben Káldy rendező jelentette, hogy Gassi hirtelen elrekedt s kéri a közönség elné­zését. A második felvonásban aztán el is hagyták Belmonte egy nagyobb áriáját s Gassi csak apróbb részeket énekelt még mindvégig. Hanem e malheuret jóformán elfeledtette Wilt asszony (Costance), a­ki ma megint bámulatos bravourral énekelt s főképen a második felvonás nagy áriájában oly lelkesedést kel­tett, hogy nyílt jelenetben háromszor kitapsolták. Mellette kedves volt N­á­d a­y­n­é (Bionda) fürge já­tékával és néhány csinos dalával, s Neyneki3 (Oz­min) több ízben alkalma nyílt hatalmas mély hang­jával a köztetszést megnyerni. Pedrillo szerepé­ben Pauli tűrhetően viselte magát. A rendezés kivált azért érdemel dicséretet, mert új költség nélkül, a meglevő díszletekkel hozta színre a darabot, mégis igen csinosan. A színház tömve volt. — Theodorát, az idei Teleky-pályázat nyer­tes darabját nem C­s­i­k­y Gergely írta, hanem H­o­­r­o­v­i­c­z Lipót plébános, a­ki már néhány év előtt dicséretet nyert az akadémiánál »Sophonisbe« czímű tragédiájával, mely a vidéki színpadokon manapság is megfordul néha.­­ Egyúttal megemlítjük, hogy a szintén némi dicséretre méltatott »Zách Feliczián« szerzője az »A. és V.« szerint Plathy Adorján, a ki Pásztor név alatt eléggé ismert lírikus. — Az akadémia nemzetgazdasági bizott­sága csütörtökön f. hó 16-án d. u. 5 órakor az akadé­mia Kisfaludy-termében ülést tart. Tárgya : Bányá­szatunk jelen állapota és jövője. Előadja dr. Konek Sándor. — V­a­h­o­t Imre emlékiratait Abafi Lajos az általa szerkesztett »Nemzeti Könyvtár« czímű válla­latban most újból kiadta egy vaskos kötetben. Az emlékiratok a terjesztést mindenesetre megérdemlik, különösen a Petőfire vonatkozó emlékek miatt, kiről szerző igen részletesen szóls sok apró jellemző dolgot jegyez fel. Sajnáljuk azonban, hogy a kiadó némi re­víziót nem tett a kötetben. Egy pár sikamlós s külön­ben is érdektelen hely kimaradhatott volna s minde­­nekfelett elhagyhatta volna azt a nem igazolt s ha­szonnal úgy sem járó támadásokat, melyeket Vakot életének utolsó éveiben elkeseredésében a nemzeti színház drámai igazgatósága s mások ellen intézett. .. Zenészeti matinék. A philharmoni­­kusok elhatározták, hogy a jövő ősszel kisebb zene­karral leszállított belépti díjjal matinékat fognak rendezni. Ez alkalommal új és eredeti szerzeménye­ket is bemutatnak és csakis azokat a darabokat fog­ják a nagy hangversenyek műsorába fölvenni, me­lyek a matinén a kisebb zenekar által előadva meg­nyerték a közönség tetszését. — Természettudományi est. A ter­mészettudományi társulat legközelebbi estéje folyó hó 24-én pénteken esti 6 órakor lesz a vegytani intézet­ben (múzeum-körút 4.) Ez alkalommal dr. S­a­y Mó­ricz fog kísérletekkel egybekapcsolt előadást tartani »a gyújtó történetéről.«­­ A művészeti akadémia tárgyá­ba­n a festő­művészek csütörtökön szűkebb körű ér­tekezletet fognak tartani, hogy az e fontos tárgy kö­rül fölmerült különféle nézeteket tisztázzák és az ügy érdekében elfoglalandó álláspontot meghatározzák. Ez előértekezlet eredményét egy vasárnap a műcsar­nokba összehívandó nagy értekezlet elé fogják ter­jeszteni, melyre a festőművészeken kívül a fővárosi sajtót is meghívják, mely alkalommal az előértekez­­leten megállapított pontok fogják a megbeszélés tár­­gyát képezni.Ez értekezlet egyszersmind tisztázni fogja a festő iskolának már egy ízben felmerült kérdését és a felállítandó akadémia szervezetét. Fősúlyt fog fek­tetni az értekezlet — mint a­­Hírcsarnok értesül — arra a kérdésre, hogy az esetleg felállítandó akadé­mia vezetése mily kezekre bizassék ? Befolyást óhajt gyakorolni arra is, hogy az esetleg ne valamely távol eső helyre, eldugva, hanem a központban építtessék. Mivel továbbá átalános az az óhaj, hogy a felállí­tandó akadémia a kor minden igényeinek megfelve, a külföldi hasonló intézetekkel versenyezhessen és a külföld előtt is tekintélylyel bírjon, az értekezlet arra is ki fog terjedni, hogy ez óhaj mikép volna megvalósítható. Végre az értekezlet kebeléből egy állandó működő bizottság fog kiküldetni, hogy az ez ügyben felmerülő minden mozzanatot figyelemmel kisérjen és esetleg az ügy érdekében újabb értekezle­tet hívjon egybe.­­ A földrajzi társaság alapító tagjai­nak száma ismét kettővel gyarapodott. Legújabban ugyanis kistelki Lévay Henrik az első magyar ált. bizt. társ.­igazgatója és Lafranconi Enea az ismeretes hydrotechnikus, 100—100 forinttal lettek a társaság alapító tagjaivá. A társaságnak a nyár előtt még két felolvasó ülése lesz , az egyik f. hó 23-án, a másik pedig ápril 20-án. A legközelebbi al­kalommal Tauscherné Gedulyi Hermine a híres hegymászónő fog olvasni a Montblancra tett utazásáról , áprilban pedig dr. Török Aurél fog értekezni Algírról. — L­e­vin­sz­ky József, e hó 28-án kedden délután Budapestre érkezik, s még az­nap este tartja meg felolvasását a Vigadó kis termében. Programmja következő: I. szakasz: »Az a pogány Filcsik«, Mik­száth Kálmán rajza, »Hadnagy uram« Gyulai Páltól, »Ágnes asszony« Arany Jánostól. II. szakasz: »Tí­már Zsófi özvegysége«, Mikszáth Kálmán rajza, »Esernyő alatt« Bartók Lajostól, »Egy asszony halt itt meg az éjjel« gr. Zichy Gézától, »Simon Judit« Kiss József balladája. III. szakasz: »Sápadt asszony« Tóth Kálmántól, »A magyar zene« Szász Károlytól, a »Gyilkos harang« Kiss Józseftől, »A beteg és az orvosok«, szatíra Greguss Ágosttól, végül pedig Pe­tőfi következő költeményei: »A Tisza«, »Pál mester«, »Ezrivel terem«, »Falu végén kurta korcsma«, »Bú­csú« és »Csatadal«, valamennyi Neugebauer László fordításában. Lewinszky valószínüleg már szerdán reggel visszautazik Bécsbe. — Értekezlet: Az irók s művészek társa­ságának helyiségében f. hó 23-én csütörtökön d. u. 3 órakor értekezlet lesz, melyben P. Szathmáry Károly előadó a nemzeti képcsarnok ügyét hozza ismét szőnyegre. Az értekezlet nyilvános s kü­lönösen a művészeket s ma történelemmel foglalko­zókat szívesen látják. Irodalom, tudomány és művészet. — A nemzeti színházban egy régi opera került ma először színre: «Szöktetés a szeráj­­ból», Mozarttól. A dalművet egyszerűség, de mégis kedves dallamosság jellemzik, s habár szövege egé­szen érdektelen, mindvégig gyönyörködtető. A szöveg meséje az, hogy Szelim pasának rabságába kerülvén Constance, szeretné ennek szerelmét megnyerni, de ezt nem érheti el, mert Constance Belmonteot szereti. Ugyancsak Szelim pasa udvarában van a Belmonte szolgájának a kedvese, Bianda, a­ki meg az Ozmin Napirend, márczius 22-én. Naptár: Szerda, márcz. 22. E. kath. Katalin, Oktávián; prot. Kázmér, Alfréd; görög-orosz (márcz. 10.) Kodrat: zsidó (nizam 2.) Áron gy. halála. — Nap kel 6 ó. 2 p. nyug. 6 6. 12 perez. Hold kél 7 ó. 7 p. reg. nyug., 10 ó. 26 perez este. — Saturnus a hold mellett áll és este látható. A főváros törvényhatósági képviselő bizottságának rendes közgyűlése d. u. 4 órakor. Pest megye évnegyedes közgyűlésének folytatólagos ülése d.­e. 10 órakor. A »Gazda-körben« este 6 órakor Dorner egy újabb olcsó és hasznos takarmány­nemről és általában a ta­karmány czélszerű kezeléséről.A nyilvános vitatkozással egy­bekötött értekezést tart. A harmadik kamarai zeneest a Vigadóban este 7 ’/8 órakor. Könyvészeti kiállítás az akadémiában dél­előtt 9 órától délután 5 óráig. Belépti dij 30 kr. Akadémiai könyvtár d. u. 3—7-ig. Egyetemi könyvtár d. u. 3—7-ig. Múzeumi könyvtár délelőtt 9 órától délután 1 óráig. Múzeumban: Ásványtár d. e. 9-től d. u. 1-ig. H­o­r­v­á­t­h-f­éle »A föld körül« ez. nagy mozgó diorama a sugár­ uton. Állatke­rt nyitva egész nap. KÖZGAZDSÁGI ROVAT. Üzleti táviratok. Gabona és AriUiSzsdék, Ber­lin, márcz­ 21. Gabnaüzlet. (Zárlat.) Búza április—májusra 219.—, június—júliusra 218.—. — Kozs helyben 166. — , márcziusra 163.—, ápril—májusra 181.’/,. május— júniusra 159. —. — Zab ápril—májusra 138.’/,. május—júniusra 139.Vs­ — Bepczeolaj helyben 55.—, ápr.—máj. 54.80, máj.—júniusra 55.20. — Szesz helyben 45.—, márcziusra 46.20, ápril—májusra 46.60, jun.—jú­liusra 47.80. Főm­, márcz. 21. Búza márcziusra 22.80, májusra 22.20.— Bors márcziusra 16.15, májusra 15.85. — Rep­czeolaj helyben 30.*/., májusra 1882. 28.70. Stettin, márcz. 21. (Gabonatőz­sde.) Búza ápr. —májusra 222.’/,, május—júniusra 221.—. — Bors febr. 161.—, ápril—májusra 158.70, máj.—júniusra —.—. Olaj februárra 55.20, ápril—májusra 55.*/«. — Szesz helyben 43.30, februárra 45.30, ápril—májusra 46.80, jun.—júliusra —.—. —Bepcze ápril—májusra —.—, jun.—jul. 259.— . Amsterdam, márcz. 21. (G­a­b­o­n­a t­ő­z­s­d­e.) Búza márcz. 321.—, máj. 305.—. Bors márcz. 185.—. május 181.—. repczeolaj helyben 33. — . májusra 32 őszre 32.a/s. tavaszi repcze —.—. őszre 355.—. Páris, márcz. 21. (Áru tőzsde.) Búza márcz. 30.40, áprilisra 30.40, május—júniusra 29.80, május—augusztusra 29.30. — Liszt (9 márkás) márcziusra 62.*/«, áprilisra 62.*/«, május—júniusra 63.10, május—augusztusra 62.60. — Olaj márcziusra 69.3/«, áprilisra 70.’/,, májusra augusztusra 72.*/,, szept.—decz. 73.8/«. — Szesz márcziusra 60.’/«, áprilisra 61.7«, május—augusztusra 62.—, szept.— deczemberre 07.8/«. — Búza, liszt, olaj, szesz szilárd. — Idő­járás : Szép. firtéktőzsdék. BéCS, márcz. 21. (Magyar ért. zárlatja.) Magy. földte­­herm. kötv. 98.—. Erdélyi földtehermt. kötv. —.—. Magy. záloglevél 100.50. — Erdélyi vas. 160. — . Magy. keleti vas. 93.75. Magy. sorsjegy 117.50. Szőlődézsmav.—.—. 6% Arany­járadék 118.70. Tiszavölgyi sorsjegyek 110.—. Magy. vasut­­kölcsön 133.—. Magy. hitel 311.—. Alföld 165.50. Magyar északkel. 158 25. Keleti vasúti elsőbleg. 88.25. Tiszai vasút 247.—. Magy. leszámítoló bank 98.—. Kassa-oderbergi vasút 141.—. Magyar papirjáradék 86.40. BéCS, márcz. 21. (Osztrák ért. zárlatja.) Hitelrészvény 315.60. Lombard 144.40. Aranyjár. 93.20. London 120.40. Galicziai 299.25. 1864-es 169.25. 1860-as 129.50. Frankfurt —.—. Nemzeti bank 820.—. Angol-osztrák bank 125.50. Államvasut 307.50. Napoleon d’or 9.53*/,. Járadék 74.90. Hi­­telsorjegy 176.75. Porosz pénzutalvány 58.77. Arany 5.62­­ . Török sorsjegy 23.24. Ezüstjáradék 75.80. BÉCS, márcz. 21. (Esti tőzsde.) Hitelrészvény 314.25. Magyar hitel 310.25. Lombard 143.’/,. 1864-es —.—. Ma­gyar aranyjáradék —.—. Járadék 74.85. Galicziai 298.—. Angol-osztrák 125.—. Államvasut 306.50. 1860-as —.—. M. sorsjegy —.—. Napoleon d’or 9.59’/,. Unit­bank —.—. Osztr. aranyjáradék 93.20. Magyar papirjáradék —.—. 4°/,,-on m. aranyj. 87.—. Berlin, márcz. 21. (Zárlat.) Papirjáradék 63.40. Ezüstjáradék 64.30. 40/0-os Magyar aranyjáradék 74.30. Magyar állami kötvények —.—. Hitelrészvény 549.'/,. Osz­trák államvasuti részvények 525.—. Károly Lajos vasut­­részvények 127.’/,. Romániai vasúti részvények 62.—.Orosz­bankjegyek 205.*/,, 5 százalékos osztrák papirjáradék —.—. 6 százalékos magyar aranyjáradék 101.—. 5 százalékos ma­gyar papirjáradék 72.40. 5 százalékos keleti vasúti elsőbb­ségi kötvények —. Magyar hitelrészvények —.—. Déli vasúti részvények 246.—. Kassa-oderbergi vasúti részvények 59.60. Váltóárf. Bécsre 169.10. 4 */,1/0 földhitelzáloglevél 57.10. Magy. leszám. —.—. Berlin, márcz. 21. (U t­ó t­ő z s d­e). Papirjár. —.—. Ezüstjáradék —.—. 4 százalékos magyar aranyjáradék —.—. Magyar állami kötvények —.—. Hitelrészvény 549.—. Osz­trák államvasuti részvények 525.—. Károly Lajos vasúti részvények 126.90. Romániai vasúti részvények —.—. Orosz bankjegyek 204.­/,. 5 százalékos osztrák papírjáradék —.—. 6 százalékos magyar aranyjáradék —.—. 5 százalékos ma­­gyar papírjáradék —.—. 5 százalékos keleti vasúti elsőbb­ségi kötvények —.—. Magyar hitelrészvények —.—. Déli vasúti részvények 245.’/«. Kassa-oderbergi vasúti részvények —.—. Váltóárf. Bécsre —.—. Berlin, márcz. 21. (Tőzsde.) Kedvező külföldi hírek folytán az orosz értékpapírok állandóan emelkedtek ; játékpapírok élénkek, bankok fedezetre vásároltatnak, vas­utak, bányapapirok nyugodtak, osztrák járadékok tartva. S’m­alkfurt, márcz. 21. (Zárlat.) Papirjárad. 63.8/«. Osztr. aranyjáradék 79.—. Osztr. hitelrészv. 274.’/«. Osztr. államv. részv. 262.’/,. Lombard 121.8/s. Magy. Galicz. vas. 134.—. Váltóárf. Bécsre. 169.90. Ezüstjáradék 64.8/a. 68/0 Magy. aranyjáradék 100.93. Osztr. bank.-r. 695.—. Galicziai 254.—. Erzs. nyug. vasút 177.06. Tisz. v. vasúti elsőbbs. 86.—. Kincstári utalvány —.—. Magy. papirj. 73.’/« 4°/0 magyar aranyjáradék —.—. 5%, osztr. papirjáradék 76.8/,. 4’/, szá­­­zalékos­­földhitelzáloglevél 80.’/«. — Magy. leszám. —.—. Frankfurt, márcz. 21. (Esti forg.) Papir­járad. 63.8/8. Osztrák aranyjáradék —.—. Osztrák hitelrészvények 274.12. Osztrák államvasuti részvények 261.’/,. Lombard 121.9/«. Magy. galicziai vasút —.—. Váltóárfolyam Bécsre —.—.Ezüst-jára­dék 63.68. 61/o Magy. arany-járad.—.—. Osztr. bank-r. —.— Galicziai 253.8/«. Erzs. nyug. vasút —.—. Tiszavidéki vasúti elsőbbs. —.—. Kínost. utalvány —.—. Magyar papir-járadék —.—. M. leszmitológ. 102.—.­­*Áris, márcz. 21. (Zárlat.) 3°/0 Évjárul. 83.—. Tö­r­lesztési évjár. 83.95. Lombard 310.—. 6 százalékos magy­r aranyjáradék —.—. Magyar vasúti kölcsön —.—. Bi­si Unio­bank —.—. 5°/0 Évjárulék 116.65. Osztrák állami vasút 652.—. Osztrák földhitelrészvény 805.—. Osztr­a­­aranyjáradék —.—. Magyar jelzáloghitelbank —.—. 4­­/a magyar aranyjáradék 73.08. Union generale —.—. Län­­derb. —.—. Bécs —.—. London, márczius 21. (Zárlati árfolyam.) Conzol 101.*/i«. Lombard 12.15. Ezüst 51.V». Amerikai 103.8/,. Olasz 798/,. Váltóárfolyam Bécsre —.—. Papirjára­dék —.—. Ezüstjáradék —.—. Aranyjáradék 73.—. Ma­gyar aranyjáradék 6 százalékos 99.’/­. 4 százalékos ma­gyar aranyjáradék 83.8/,. Magyar kincstári utalvány —.—. Helyi kamatláb 3’/,. Bankbev. 42.000 font sterl. Bankkiv. —.— font sterling. — Marhavásár. A*1 f. é. márczius 20-kán tartott hetivásáron felhajtatott ,összesen 1699 da­rab nagy és 341 darab apró marha. Ebből eladatott: 29 drb bika drja 68—149 ftig » 231 »] ökör párja 197—345 » ^» 300 » v. tehén » 152—280 » eladatott 131 drbf. tehén drbja 76—160 frtig» - E» bivaly p. ----------341 » borjú drbja 9—271 -- » bárány párja 4- 6*/,­ — Az országos magyar iparegye­sület ipartársulati és kézműipari szakosztályai ma d. u. 5 órakor. R­á­t­h Károly elnöklete alatt közgyű­lést tartott. R­á­t­h Károly jelentést tett, annak a küldöttségnek eljárásról, mely az ipartörvény reví­zióját megsürgetni a kereskedelmi miniszternél járt. A miniszter kijelente, hogy e kérdés tanulmányozását már befejezte, s a törvényjavaslat nem nagy idő múlva a törvényhozás elé kerül. A jelentést tudomásul vették. Eőri Farkas Kálmán a két iparosegylet fúziójáról, Mudrony Soma az 1884-iki orsz. kiál­lítás ügyének mai stádiumáról tettek jelentést. Ez utóbbira vonatkozólag, mint újabb részlet kiemelen­dő, hogy a miniszterelnök, a kiállítás ügyében nála járt küldöttségnek azt a választ adta, hogy ő teljesen méltányolja a tartandó kiállítás fontosságát, s bizto­sítja a kormány anyagi és erkölcsi támogatását; azon­ban addig, míg a kiállítás előkészítésére vonatkozó összes adatokból a kiállítás idejére és mértékére néz­ve véleményt magának nem szerezhet, addig a kért támogatásra nézve semmi pozitívumot nem mondhat. Kiemelendő még Mudrony jelentéséből, hogy az első hazai takarékpénztár 3000, az ált. hitelegylet 1000— 1000 frtot szavaztak meg a kiállítás költségeire. A garanczia-alap eddig már 93.000 frt. Az ülés végén több ipari tárgyat és találmányt mutattak be. Ezek közt különös figyelmet keltett Pichler Nándor gázelőállító gépe. A gép 5 főrész­ből áll s óra szerkezetre van alapítva. Felhúzó ke­rekek által a gáz rögtön fejlődik benne, s egyszeri töl­­­téssel 20 órán át 6 lánggal ég. Egy egy láng óránként 11/2krba kerül s a feltaláló állítása szerint 50°/v­al ol­csóbb, mint a mai gáz. E találmánynyal kapcsolatosan egy ugyan­ilyen szerkezetű forrasztó készüléket is mu­tatott be. Az előbbinek ára 150 ft­s állómotorok haj­tására is alkalmas. Az utóbbit különösen bádogos, kovács, iparosok, aranyművesek használhatják. Ennek ára 35 frt. Az értekezlet elismerését fejezte ki a fel­találónak s a találmányt ajánlani fogja. — Testory díszműáru kereskedő magyar készítésű lámpákat, s edényeket mutatott be; Békessy A. pedig gépen kö­tött harisnyákat.­­— A kötélipar érdekében. Bakai Nándor szegedi kötélgyáros Csikmegye közönségének azon ajánlatot tette, hogy hajlandó saját fonó- és kö­télgyárában egyelőre 9 csikmegyei ifjút önálló meste­rekké, munkavezetőkké és gépészekké kiképezni; — ezen hazafias ajánlat a megye közgyűlésén tárgyaltat­ván, az nemcsak nagy elismeréssel elfogadtatott, ha­nem Erthes Elek tanfelügyelő indítványára a Bakai Nándor gyárába felveendő 9 ifjú részére a megyei nevelési alapból 50—50 frt segély szavaztatott meg. — Az orsz. ló vásár f. hó 19. és 20-án kedvező eredmények mellett tartatott meg. Számos külföldre szóló vétel történt. Összes felhajtás volt 5295 drb. ló. Ebből átiratás mellett eladatott 938 drb. uj lólevél mellett 136 drb. összesen 1074 drb. Könnyű jobbfajta ló páronként 160 — 1000 frtig, gyengébbek 140—180 írtig, igás ló 50—180 írtig közönséges 30—110 frt-jával kelt. Bécsi vágóra véte­tett 60 drb. 15—42 írtjával. — Köztárak ipari czélokra. Érdekelt körök olynemü ajánlatokkal szándékoznak a magyar leszámítoló és váltóbankhoz fordulni, nem volna-e az hajlandó a termény köztárak mellett, a hol ilyenek­nek terük nincs, ipari czikkekre köztárak felállítá­sát elősegíteni. A köztárak intézménye eredetileg ugyan a magyar termény kereskedelemnek megszi­lárdítását s igy a gazdaság segélyezését és emelését vette czélba. Azonban az ország számos oly városa, melyet majdnem kizárólag kézi iparosok laknak, s hol az ipar képezi egyetlen jövedelmi forrásukat, minden­esetre megérdemlik a figyelmet, hogy a mostani sok­­nemű elméleti segítség mellett egy kis gyakorlati reális segélyt nyerjenek, úgy hiszszük, hogy a bank nem idegenkednék az eszmétől s valószínüleg segélye­zését sem vonná meg attól, ha az kellő formák és ga­­rancziák mellett életképessé tétethetnék.­­ A budapesti kisiparosok taka­rék- és kölcsönegylete mint szövetke­zet ma délután 5 órakor tartotta Il­ik rendes köz­gyűlését dr. Links Ármin elnöklete alatt. A Korz­­sák titkár által előterjesztett igazgatósági jelentés szerint a szövetkezet rövid működése daczára, a for­galom az üzlet minden ágában kedvező volt és örven­detes emelkedést mutat. Az összes pénztári forgalom 123,457 frt. 60 kr, a pénztári bevétel 61,728 frt 80 kr. s a kiadás 60,626 frt 18 kr volt; tehát a pénztári készlet 1881. végén 1102 frt 62 kr. a szövetkezetnek jelenleg van 379 tagja 15,188 frt törzsbetéttel. A múlt évi mérleg 564 frt 98 kr. tiszta nyereményt tüntet fel, melyből az alapszabályszerű levonások után fenmaradó összeget osztalékul fogják kiosztani, s ez a törzsbetét 7°/0-ának felel meg. Az igazgatóság je­lentését a közgyűlés tudomásul vette s a felment­vényt úgy az igazgatóságnak, mint a felügyelő bizott­ságnak megadta. A jövő évre a felügyelő bizottság tagjaiul megválasztottak: Diviáczky János, dr. Grün­hut Fülöp, Richtmann Márkus és Ta­kács Gyula. Pár kissebb fontosságú indítvány letár­gyalása után a közgyűlés véget ért. -- » birka párja 7—11» Ökörhús 100 klgramja 51—55 2‹ tehénhús 2‹ 47—52 2‹ borjúhús‹ 56—71 2‹ bivalyhús 47—49» nyers szalonna » 70—72 sertészsír 2‹» 76—80 A budapesti áru- és értéktőzsde. Gabonatőzsde. Délután. A délutáni tőzsdén búza határidők egy kissé lanyhábbak. Kötések nem fordultak elő. Este jegyeznek: Szokványbuza ta­vaszra 12.01—12.03. — Szokványbuza őszra 10.82—10.85. — Bánsági tengeri május— júniusra 7.23—7.25. — Szokványzab tavasz­­ra 7.45—7.48. — Szokványzab őszre 6.72 —6.77. Terménytőzsde. Terményekben igen gyenge volt a forgalom. — Zsiradék városi áruért hordó nélkül 73 forinttal köttetett. Értéktőzsde. Az esti tőzsdén igen gyenge üzlet volt. Osztrák hitelrészvények 315.25-ön indulva, sülyedt 313.50-ig, emelkedett ismét 314-ig, 4 százalékos magyar arany­járadék 87.15-től 87.10-ig árultatott. Egyéb értékek­­ben­ szünetelt az üzérkedés. 6 óra 30 perczkor. Osztrák hitelrészvény 314.50. Nemzeti színház. Ma, márcz. 22-én Wiltné Mária asszony mint vendég. Rang és mód. Szinma 3 felvonásban, irta Szigeti József. Bannai Gábor Bercsényi Clarissa Helvey L. Irma Márkus E. Bannai Gerő Szigeti J. Erzsébet Prielle K. Sándor Hetényi Auenburg gróf Újházi Éltes Oszkár Benedek Tauer Pintér Weber Szigeti I. Klein Kőrösmezei Szobaleány Viz­váriné nas Sántha Népszínház. Ma, márcz. 22-én. BLAHA LUIZA assz. mint vendég. Először: Viola-Ibolya. Operette 3 felv. írták A. Yan­­loo és E. Leterrier. Ford. Evva L. és Fái J. Béla. Zenéjét szerzette Charles Lecoco. Don Bolero Aurora, neje Viola . , Ibolya , leáni­ai Marasquin Murzuk Matamagor A nagybácsi A koma A komaasszony Ujvári Csatai Zs. Blaha L. Kápolnai Solymosi Márton Komáromi J. V. Kovács Szöcs K. Kezdete 7 órakor. Felelős szerkesztő : Jókai Mór Nyílt tér. GIESSHÜBLI LEPÉNYKÉK digestives és peetorales emésztési bajok és köhögés ellen. Raktár Budapesten. Ferencz József t­ér 3 sas, a. 109

Next