A Hon, 1882. április (20. évfolyam, 90-118. szám)
1882-04-22 / 110. szám
110. szifon. 20-dik (évfolyam. Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza, HIRDETENEK Szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Reggeli kiadás: POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1882. Szombat, April 22. un■ mii« i—iimi i i n u. mmex- -ni—npst., Kííhie-Sií vaioS . Barátok-tere, Athenacum-c pisiét fc’rt ■■ ' KUífizctéNi (ij: Poétán Scaldv, vagy Budapesten házhoz hordva regguli és esti kiadás egy ott , 1 hónapra .....................................................2 it 3 hónapra ........... . » 6 hónapra ........... 12 ». Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint............................. » Az előfizetés az év folytán minden hónapban maga kezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számutatik. Budapest, ápril 21. Oroszországban újult hévvel indult meg ismét a zsidóüldözés. Maga Ignatiev, maga az orosz kormány mutatott erre »jó példát«, kitiltva a zsidókat a gyógyszertárakból, a vasúti szolgálatból stb. Nem is kellett több a fanatikus, buta muzsiknak. Megértette a felülről jött »jó példát« s most tűzzel-vassal pusztítja a zsidót, ahol csak találja. Szentül meg van győződve, hogy ezzel a pétervári kormánynak s magának a czárnak kedves dolgot cselekszik. Ignatiev tudja, hogy az »igazi orosz nemzeti szellem« mennyire gyűlöl minden, ami nem orosz, a mi »idegen« ; a zsidó pedig »idegen« lévén, ráuszítja a felbőszített muszka tömeget s az ó-moszkoviták kedvteléssel nézik a véres játékot, mely még véresen megboszulhatja magát. Most a zsidóság ellen van kiadva a jelszó; azt pusztítja és üldözi tehát a muzsik s meglehet, hogy a hamisítatlan muszka nemzeti szellem, ha végzett a zsidósággal, nem sokára majd a németség ellen fordul, melyet szintén görbe szemmel, irigyen és féltékenyen néz az ó-orosz tábor. Skobelev és »elvtársai« már sokat agitáltak a németek ellen, és pedig nemcsak a birodalombeliek, de az oroszországi németek ellen s így nem volna csoda, ha egy szép napon megindulna a hajsza a németség ellen is, az mint azt most a zsidóság ellen dühöngeni látjuk. Vérlázitó az a barbár erőszakosság, mit a féktelen muszka tömeg a zsidóság ellen elkövet. Százával, ezrével vándorol ki Amerikába az üldözött s megátkozza azt a földet, melyen hajtóvadászatot tartanak ellene, melyen élet- és vagyonbiztossága állatias durva tömeg zsákmányául van oda dobva. Az orosz hatóságok kirukkoltatják ugyan a rendőrséget és katonaságot, de úgy és akkor, midőn a tömeg már elvégezte véres munkáját s hogy e vad baehanaliák nem túlzottak s nem egyes hirlaptudósítók koholmányai, világos abból, hogy az orosz hivatalos lap is tudomást vesz róluk s pontosan regisztrálja hol, mikor és mi történt a zsidók ellen. Ignatiev a zsidóság ellen uszított tömeg vérengző orgiáival egyfelől hizeleg az omoszkovita »nemzeti szellemnek«, másfelől ezáltal el akarja vonni az oroszok figyelmét a nihilizmustól. Persze, most az idők nem kedvezők arra, hogy egy kalakcziót, egy kis háborút lehessen inscensrozni,mely a muszka világot foglalkoztassa, tehát foglalkoztatja a zsidó mészárlásokkal, melyek Oroszországban népszerű dolgok lévén, még azt is reméli Ignatiev, hogy ezertas után közelebb hozza a veszélyeztetett trónhoz a muszka nép zömét, mely a czárt és a trónt megvédelmezze a nihilismus részéről fenyegető veszélyek ellen. És csakugyan híre is érkezik, hogy az orosz nemesség itt-ott felajánlotta védelmét és támogatását a trón számára, ami hálás köszönettel tudomásul vétetett s buzdító például az orosz hivatalos lapban is közzé fog tétetni, az ilyen orosz kiadású »Vitámet sanguinem«féle ajánlkozás. Jellemző nagyon, hogy annyi veszély közepette, mely a muszka trónt eddig fenyegette s fenyegeti még mindig, csak most jut ez eszébe az orosz nemességnek s most is csak nagyon sporadikus módon teszi. Mióta dolgozik a nihilismus? Mindegyre véres életjelt adott magáról, II. Sándort és hívei közül néhányat eltett láb alól . — III. Sándort trónralépése óta remegésben tartja s gazsinai magányában remeteségre kényszeríti ; s mégis csak most nyilatkozik késznek itt-ott egy-egy muszka mágnás a czár védelmére. Mi haszna lesz belőle, majd meglátjuk. De nem volna meglepő, sőt épen természetes , ha a zsidó masszakírozásnak olyan visszahatása lenne, hogy megemlegesse Oroszország. Nem volna csoda, ha a vérig kínzott és üldözött zsidóság egy része hajtva a nihilizmusnak hozzá intézett ismeretes fölhívására és elkeserítve az újult dühöngéssel folytatott brutalitások által, minden kitelhető eszközzel előmozdítná a romboló párt czéljait azon trón ellen, mely nem nyújt, nem tud, vagy nem akar neki személy- és vagyonbiztosságot nyújtani s azon országban, ahol már nincs többé maradása, amelyet csak gyűlölni van oka. Ignatien is e vérengzésekkel utolsó kártyáját játszsza ki s miniszterségét aligha megmentheti vele, mert igen nyomós hangok emelkednek Oroszországban is, melyek azt mondják, hogy Ignatiev rendszerével, az általa ajánlott és alkalmazott eszközökkel nem lehet sikeresen leküzdeni a nihilizmust. Ezt hagyta hátra örökségül egy emlékiratban a nemrég meggyilkolt Sztrelnikov tábornok is , ezt mondják a czárnak azok is, kiknek tanácsát újabb időben kikérte. Az oroszországi zsidóüldözések ellen igen éles czikket közöl Kakon lapja, az orosz moszkvai újság. A lap így ír: »A hivatalos lap a közönséget azzal a jelentéssel torkolta le, hogy idejekorán részletes híreket fog kapni a zsidó kihágásokról. Mintha ezzel minden meg volna téve! Tehát csakugyan nincs eszköz ez égbekiáltó botrány elhárítására, mely a zavart csak növeli és a kormányt kompromittálja? Megelégedhetik-e az események puszta regisztrálásával ? Nyilván az adminisztrácziót magát elragadta ez a mozgalom.« Azután a zsidók kiutasítása ellen fordulva, mely a csőcseléket még felbujtogatja, Kakow így kiált fel: »Egyszerre a legszigorúbb törvényesség szelleme szállt meg; a zsidót kiűzik onnan, ahol régóta élt, nem azért, mert ártalmas vagy gyanús, hanem »mert nem varr csizmákat!« Ezek az indokolatlan kiutasítások, minőket a nihilistákkal szemben se viszünk végbe oly zavartalanul, nem kevésbbé rongálják meg a szegény sújtottak viszonyait, mint a csőcselék dühe.« A »Golosz« éles kritika alá veszi a több lap által a nihilizmus elnyomására ajánlott eszközöket s azt hiszi, hogy repressziv rendszabályok által e tekintetben nem érhetők el eredmények. »Repressziv rendszabálynak — úgymond a lap — csak mint átmeneti rendszabálynak van értelme oly időben, mely valamely nehéz válságot követ. Represszív rendszabályok ideiglenesen elnyomhatják ugyan a rossz fejlődését, de egyúttal gátlólag hatnak a jó fejlődésére és csak pihenést és külső nyugalmat idéznek elő. — De mi fog ama szerencsés nap után következni, melyben látszólagos külső nyugalom mellett lehetségesnek fog látszani a normális viszonyokhoz való visszatérés és ama reformok keresztülvitele, melyeket kézbe venni az élet sürgősen követel. A természetes következmény abban fog állni, hogy a csend csak látszólagosnak fog mutatkozni; a sötét, rossz elemek, melyek a represszív rendszabályok ideje alatt rejtve maradnak, új erővel fognak előlépni és mint az előtt, a társaság tehetetlenül fog állni, elítélve, hogy a haza feletti meddő bánatnak adja át magát. Ezután ismét represszív rendszabályok következnek. Valósággal circulus vitiosus! Ez az, ami rémületet kelt bennünk, ami minket felizgat. Nem látható be az anomális viszonyok vége, melyek közt már néhány év óta vagyunk. Mindnyájan érzik ezt, és pedig mi mindnyájan nem kevésbbé, mint legőszintébb népbarátaink.« A »népbarátok« úgy vélekednek, hogy a nihilisták elleni eszközöket kalandokban, külháborúban kell keresniük. Ezzel nem érthetünk egyet, mert külső kalandok nagyon is átmeneti eszközt képzenek, mely határaiban egyenlő az ópiummal. A szervezetet egy ideig élénkíti, de azután ismét gyöngíti s mi a nélkül se vagyunk erősek. Mi az eszközöket belső reformokban keressük, melyek által a társadalom, a jog, a törvényesség, a személyes jogok iránti tisztelet szellemében nevelhető, oly reformokban, melyek a társadalomnak lehetővé teszik, hogy egy eszélyes szabadság föltételeiben közreműködését tanúsítsa. Ha a »mentül rosszabb, annál jobb« jelszónak hódolnánk, csak hangos tetszésünket nyilváníthatnék amaz eszközöknek, melyeket Kakow és elvtársai ajánlanak, mert a dolog akkor tényleg még »rosszabbá« válhatnék. A mi jelszavunk azonban nem ez. Minthogy nem rendelkezünk az eszközökkel, hogy a lázadás ellen harczoljunk, mert ez a kérdés még titokba van burkolva, mely nem tűri meg a nyilvános megbeszélést, erőnkhöz képest fogunk küzdeni a »zavaros viszonyok« ellen, melyek annyira hozzájárulnak minden elégedetlenség, elkeseredés és rossz ösztönök fejlesztésére társadalmunkban.« A németországi valuta-propositio. Debend a német birodalmi bank igazgatója, a »Nordd. Alig. Zeitg.«-ban Bismarck herczeg lapjában praktikus javaslatokat tesz arra nézve, hogy mikép lehetne az ezüst pénz forgalmát növelni. Az ő javaslatára szüntette meg a német birodalmi bank az ezüst eladást, s így valószínű, hogy jelen javaslat is teljes mértékben bírja a német kancellár helyeslését, s így annak megvalósítására kilátás is lehet. Dechend alapeszméje rokon azzal, melyet Thielmann a párisi konferenczián tett, s melyet Thörner Oroszország képviselője tüzetesen kifejtett és pántolt. Thielmann ugyanis kijelenté, hogy a Német birodalom a pénzreformnak jelen előhaladott stádiumában nincs azon helyzetben, hogy az ezüst pénzverést szabaddá tehesse. De hogy más államoknak ez megkönynyíttessék, illetőleg, hogy pénzverdéik a német ezüst beözönlése ellen megóvassanak, hajlandó a kormány: 1. több évre terjedő határidőn belül ezüstöt el nem árusítani, s azontúl is csak meghatározandó kisebb összegben ; 2. az arany 5 márkás pénzeket 283/4 millió márk összegben, s 3. az öt márkás birodalmi pénzjegyeket 40 millió márk összegben a forgalomból kivonni, valamint 4. 71 millió 5 márkás ezüst pénzeket és 101 millió két márkásokat átvezetni az 1lödhöz viszonyban. Thörner ezután e javaslatot kitágítá oda, hogy minden 20 franknál kisebb aranypénz bevonassák a forgalomból. Dechend most ezzel összhangban azt javasolja, hogy Németország a 20 frankosnál kisebb arany és papírpénzeket mielőbb vonja ki a forgalomból, úgy, hogy 20 franknál kisebb fizetésekre ezüst pénzt kelljen használni. Dechend abban a reményben van, hogy ez intézkedést más államok is utánozni fogják. Számítása szerint azon államokban, amelyek a párisi pénzkonferenczián képviselve voltak, még ha Ausztria-Magyarország és Oroszországtól eltekintünk is, a 20 frankos arany és papírpénzek összege 2550 millió markra rúg. Ily nagy mennyiségű ezüst pénznek helye lehetne ekkor a forgalomban. Az aranyhiány — mondja Dechend — mindenütt érezhető, de legkisebb mértékben szenvednek ettől azon országok, ahol a kettős pénzérték van érvényben, mivel ezek a belföldön teljesítendő fizetésekre az ezüstöt használhatják. Sokkal inkább érezhető az aranyhiány az oly államokban, amelyek papírpénzt használnak, mivel ezek a külföldnek csak aranynyal fizethetnek és ezt sokkal drágábban kell venniök mint előbb, amikor arany és ezüst közt választhattak. Leginkább érezhető rájuk nézve az aranyhiány akkor, ha a papírpénzekkel való garázdálkodásról át akarnak térni a készfizetésre. Bizonyságul szolgál e részben épen most Olaszország. Daczára azon nagy áldozatoknak, amelyeket államháztartási egyensúlyának helyreállítása óta a készfizetés megkezdése érdekében hozott, és daczára a legnagyobb erőfeszítéseknek, amelyeket az arany beszerzésére vállalkozott konzorczium tett, csak részben érhetett meg czélt, mivel mindenütt hiányzik az arany. Azon államokat, melyekben arany pénz forog, legközvetlenebbül érinti az arany hiány, így Angliát érinti legerősebben, Németország kevésbbé van veszélyeztetve, mivel a birodalmi banknak még megvan azon joga, hogy jegyeit tallérokkal válthassa be, melyről tényleg csakis a főbankra nézve mondott le. Mihelyt azonban a régi tallérok bekivántatnának, vagy váltó pénzül nyilváníttatnának ez megváltoznék és a német birodalom bankja kénytelen volna aranykészletét az ország legnagyobb kárára a kamatlábnak még kíméletlenebb emelése által megvédeni. Anglia, meggyőződése szerint, soha nem fog a kettős pénzértékre átmenni, mivel nem teheti ki magát annak a veszélynek, hogy ezüst pénzzel elárasztassék, s ennek következtében arany pénzét elveszítse. Németország is ki van téve e veszélynek, de nem nagy mértékben, mert már több ezüst pénze van, mint Angliának. Dechend ezen nézeteivel szemben többféle kifogást hoznak ugyan fel az arany metallista lapok. A »Neue Fr. Pr.« nevezetesen helyteleníti azt, hogy Dechend papír valutát is említ, szerinte papír valuta nem, hanem csak papírpénzforgalom létezik. De ez oly szőrszálhasogatás, mely komoly szóra is alig méltó. Tény az, hogy a törvényes fizetési eszköz pénzértéket vagyis valutát képez. Aztán kifogásolja mondott lap azon állítást, hogy érezhető az aranyhiány. Szerinte Olaszország a készfizetés megkezdésére megkívánt aranykészletet nehézség nélkül beszerezheti, s ezzel az aranypiacon nem is okoz válságot. Igaz, hogy a jelen időpontban az aranynak az előbbeni időkhöz viszonyítva nincs túlságosan magas agrója vagyis az arany beszerzése nem jár Európában legyőzhetetlen nehézségekkel Olaszországra nézve. Csakhogy nem szabad feledni, hogy most az arany hiány azért nem érezhető, mivel nagy mérvű kiözönlése Amerikába megszűnt, azon egyszerű oknál fogva, hogy Észak-Amerikának tavaly igen rosz aratása volt, úgy, hogy aránytalanul csekélyebb mennyiségű terményeket, búzát, lisztet, gyapotot küldhet Csak Angliába, mint a megelőző években s mint küldeni fog ismét, mihelyt a jelen rész aratási évad lejár. Ekkor ismét megered az aranyözön Európából Amerikába, ha csak gondoskodva nem lesz arról, hogy Európa tartozását a vett árukért ezüstpénzzel is kifizethesse. Európának mondhatjuk, most csak pillanatnyi respikuma van, amikor arany pénzét saját czéljaira fordíthatja, de ha ez lejár, az arany kiözönlés a legkomolyabb pénzválságot hozhatja úgy Angliára, mint az egész európai kontinensre. Speczializer monarchiánk szempontjából nagyon kívánatosnak kell tartanunk azt, hogy a Deckend-féle propositió, melyet most már Németországnak a párisi konferenczia elé terjesztendő propositiója gyanánt tekinthetünk, a nemzetközi pénzkonferenczia által elfogadtassák. Azon kifogás, hogy e javaslat elfogadása esetén a közönségre nézve nagy kényelmetlenséggel járna 10 forintig menő ezüst pénzt hordozni magával, nem jelent semmit, szemben a kettős előnnyel, melylyel a valutának ez után való rendezése járna, hogy ugyanis elenyésznék az arany agrója az ezüsttel, s tehát a vele most már egyenértékű papír pénzzel szemben, s másfelől azon előnnyel, hogy pénzintézeteink szükségkép kényszerítve látnák magukat arra, hogy a banküzletnek legegészségesebb ágát a letétüzletet, s ezzel kapcsolatos cheque-üzletet kifejleszszék. Kívánatosnak tartjuk tehát, hogy intézzen kormányunk kérdést a külügyi hivatal útján a német kormányhoz, várjon Dechend propozíczióját a párizsi konferenczia elé szándékozik-e hozni, és ha igen, terjessze e propozícziót egy külön e czésre egybehívandó enquette elé, hogy az ekkér kiderített érdekeknek megfelelő utasítással láthassa el a még ez év folyamán újra egybeülő párisi pénzkonferencziára küldendő képviselőjét. Az országos iparegyesület tegnap délután 6 órakor tartotta első igazgatósági ülését. Jelen voltak: Zichy Jenő gróf elnök, Keleti Károly és gömöri Szontagh Pál alelnökök, Mudrony Soma igazgató, Jálics Kálmán, Posner K. L, Eöry Farkas Kálmán, Ungár Ignácz, Krámer Sámuel, Kauser Ferencz, Ullmann Emil, Kránik Sámuel, Vaiser Jakab, Hüttl Tivadar, Adler Károly, Faik Zsigmond, Steinacker Ödön, ifj. Kölber Fülöp, Havas Sándor, Huber Antal, Buschardt Konrád, Leipziger Vilmos, Lederer Sándor, Thék Endre, Gellért Mór jegyző. Zichy Jenő gróf örömét fejezve ki a fölött, hogy az országos iparegyesület igazgatósági ülésére a tagok oly nagy számmal megjelentek, bejelenté, hogy b. Kochmeister Frigyes, Lukáts Antal és Oetl Antal nagy elfoglaltságaik miatt az igazgatóságba történt megválasztatásukat el nem fogadták. Bejelenté továbbá, hogy József főherczeg ő fenségét, az egyesület védőjét, az ápril 16-ki közgyűléstől nyert megbízatása szerint táviratilag értesítette a két iparegyesület fuzionálásáról s fölkérte a főherczeget, hogy fogadja el az uj egyesület védnökségét s kérje föl Rudolf trónörökös ő fenségét a fővédnökség elfogadására. József főherczeg még aznap táviratilag adott örömének kifejezést az egyesülés létrejötte fölött és kijelenté, hogy mihelyt az igazgatóság e részbeni átirata kezei között lesz, a trónörökös ő fenségénél megteszi a lépéseket az iránt, hogy az egyesület fővédőségét elfogadja. Mudrony Soma igazgató előterjeszté a József főherczeghez intézendő felterjesztést, mely jóváhagyatván, az elnök és az igazgató megbizattak annak elküldésével. Az igazgatóság tárgyalásainak előkészítésére és határozatainak végrehajtására az új alapszabályok 17. §-a egy 5 tagú végrehajtó bizottság alakítását rendelvén, a tegnapi ülésen a bizottságot megalakították. Tagjai lettek: Lipthay Béla báró, Havas Sándor, Fáik Zsigmond, Eőry Farkas Kálmán, Hüttl Tivadar. A pénzügyi bizottság tagjaiul megválasztottak: Králik Sámuel, Posner K. Lajos, Ungár Ignácz, Kramer Sámuel és Leipziger Vilmos. A szakosztályi és vagyonkezelési, illetőleg pénzügyi bizottsági ügyrendnek kidolgozásával a végrehajtó bizottság bízatott mag. A magyar ált. iparegylet és az orsz. magyar iparegyesület vagyonának átvételénél a végrehajtó bizottság tagjai, az igazgató és pénztárnok bízattak meg s elhatároztatott, hogy a két egyesületnél a számadások a tegnapi nappal lezárassanak s az országos iparegyesület számadásai április 21-én nyittassanak meg. A szakosztályok működésének rendszeresítése czéljából az igazgatóság szükségesnek látja, hogy a kidolgozandó ügyrenddel kapcsolatban a szakosztályok beosztása és ügyköre alapos megfontolás tárgyává tétessék s egy rendszeres tervezet dolgoztassák ki; addig is azonban, míg e tervezet létesül, a két egyesületnél eddig fennállott szakosztályok, ez év végéig tartó érvénnyel, ideiglenesen megalakulnak. Mindenekelőtt a mindkét egyesületnél fennállott kézműipari, gyáripari, szeszes-itali, kiállítási, ipartársulati, malomipari és kereskedelmi szakosztályok alakulnak meg. Az építésipari, kertészeti, háziipari, valamint az orsz. gyáripari értekezlet alkalmával alakult speciális szakosztályoknak a tagok teljes névsorát meg fogják küldeni, hogy abból az olyan tagokat, kiket szakosztályukba valóknak ismernek, válogassák ki s szólítsák fel az illetőket a szakosztályba belépésre. Az orsz. magyar iparegyesület közlönyei, a »Magyar Ipar« és »Industrie-Zeitung für Ungarn«, mint az orsz. iparegyesület közlönyei, egyelőre a jelenlegi alakban és módozatok mellett fentartatnak. Az egyesületi helyiség ügyében egy külön bizottságot küldtek ki, mely az igazgatóságnak javaslatot fog tenni. A költségvetés kidolgozásával a pénzügyi bizottság bízatott meg. A fővárosi tanfelügyelő a szedőinasok részére létesítendő szakiskolára nézve véleményt kér az egyesülettől, főkép oly irányban, hogy e szakiskolát látogató inasok felmenthetők-e a rendes ipariskolák látogatásától. Az igazgatóság véleménye az, hogy a szedő gyerekek, ha a szakiskolát látogatják, az ipariskolába járás alól felmenthetők. A földművelés-, ipar- és kereskügyi miniszter átiratilag megkereste az egyesületet, hogy az amster ———iimit in—«vb ^ A HON TÁRÓZÁJA. Tudósok harcz». Regény. Irta: I*. Szathmári Károly. I-ső KÖTET. 5 Ezenfelül az egészen ünnepélyes szin és gyöngéd női ízlés nyomai látszottak, mert egyik felől a félkörben felállított öreg karszékekkel szemben, melyek a fejedelmi párnak és főúri vendégeknek voltak szánva — és mintegy rang szerint különböző fényességű párnákkal vagy szőnyegekkel, s többnyire a Rákóczy czimerével, a kereken álló szárnyas fekete sassal díszítve , túl ezekkel szemben virággal koszoruzott két karszék volt előbbre téve a padsoroknál a két »urfi« számára s ezek háta megett szintén nagy danczkai rózsákkal — Lorántffy Zsuzsanna kedvencz virágaival — voltak földiszitve mindkét collegium most végző ifjúsága számára a hosszú padsorok. Közbül pedig a tanárok számára zöld posztóval bevont asztal állott, nagy ezüst virágedényekkel, melyek illata az egész termet betölté. — A fejedelmi pár helyet foglalt s Rákóczy a maga mellé ültetett legyei követhez fordulva monda.’] — Ez érdekes verseny lesz. A régi Bethlen-kollegiumot hírneves német tanárok oktatták, az én kis udvari iskolámat Keresztury nevű hírneves magyar tanár. Amazok latinul tanítottak nemez anyanyelvünkön; de mindnyájan latinul fognak felelni s igy kegyelmed is megítélheti a különbséget. — Hallottam már erről — monda a lengyel orator — és pedig Keresztury uram iskoláját kiemelve. Mindenesetre uj dolog ez s méltó nekünk is a megfontolásra. Nagyságodnak különösen kisebb fiát dicsérik roppant emlékező tehetségéről; de György urfiról is sok szépet hallani. — Meglehet, hogy Zsigmond szorgalmasabb — mond a fejedelem, — ki első fia iránt elfogult volt — de György a férfias foglalkozásokban jóval fölötte áll; híres bajnok s alig van jobb lovas Erdélyben; esze is gyorsabb a föltalálásban; szóval amaz inkább tudósnak, emez fejedelemnek való. — Akadt ott nagyságos uram — mond Geleji püspök — a szegény legények között is egy-egy — kivel sehol sem fogjuk magunkat megszégyelni. — Hallottam — mondja Rákóczy — különösen dicsérnek valami Apáczai nevűt. — Apáczai és Csernátoni két csillaga lesz valamikor a Bethlen-Rákóczy collegiumnak. Én professorokat és pedig híres tanítókat várok belőlök. — Én pedig — mondja Lorántffy Zsuzsanna — szívesen viselem tanítási költségeiket, ha Svéziába vagy Angliába is akarnak kimenni. — Nem első istenes tette lesz nagyságodnak, fejezi be a püspök. A két tisztes német tanár Bisterfeld és társa Piscator, ki Fischer nevét a kor tudós szokása szerint latinra változtatta, helyet foglaltak a zöld asztal mellett. S most egy kisded, már ősz hajú, de villogó szemű férfiú lépett elő, sötét, de finom posztójú magyar öltözetben. Ez volt a híres Keresztúri Pál, korábban a Bethlen iskola tanára, az utóbbi években az udvari iskola vezére. Közötte s a Bethlen iskola tanárai között bizonyos ellentét fejlett ki s Kereszturynak aligha része nem volt a versenyvizsga előidézésében, mely alkalmat nyújtott neki tanmódszerét a német uraké fölött kitüntetni. Geleji püspöknek, ki adott a hittani tudományokat, mintegy kegyképen adta elő, — nem is volt egészen ínyére; meg is monda ezt a mellette álló Kemény Jánosnak. — Keresztury uram, ma megint excellálni akar, még pedig a mi rovásunkra ; majd meglátjuk, hány zsákkal telik. Először természetesen a fejedelem fiai feleltek minden tudományból, s a tudományok között szintoly természetesen a hittan volt az első. Keresztury a fejedelem elé lépett s alázatosan, de arczáról visszasugárzó önérzettel két iratot nyújtott át, melyek egyikén a vizsga programmja, másikán 1000 bibliai idézet volt följegyezve. Ekkor a protestáns fejedelmek nagy hittani jártassággal bírtak. A vallás vezette a politikát s gyakran támadtak a vallásos ügyekben kérdések, melyeket mint legfőbb véduruknak nekik kellett elintézniök. Maga Rákóczy György is nagy jártassággal birt ezen dolgokban; s még ma is látható az a biblia, melyre sajátkezüleg jegyezte föl, hogy harminczkétszer olvasta át. — Az elsőt, tudom mire való Keresztury uram; de a másodikat nem. — Lesz szerencsém nagyságodat e felől felvilágosítani. Ezzel intett György urfinak, ki fölállva igen ékes latin prologot mondott fel: egy versekbe foglalt búcsút a gyermekkortól, melynek végén enyhe ítéletre hívta föl a hallgató közönséget. Az ifjú szemei lángban égtek, anyjáé és atyjáé is, melyek elsőszülöttjük délereg termetére és férfias arczára voltak szegezve, örömkönyükben. A prolog tetszéssel találkozott; a lengyel követ hízelgő szavakat súgott a boldog fejedelmi atyja füleibe. Most lépett elő Keresztury a felvilágosítással. — Most nagyságos uram a theologiával kezdjük meg és pedig először azon részszel, mely a polemikával foglalkozik. A nagyságod kezében lévő 1000 lokást tanítványaim jobbjai könyv nélkül tudják és pedig úgy, hogyha nagyságod a helyet megmondja, felelnek reá a szöveggel és megfordítva. Lássuk tehát először is Zsigmond urfit. Zsigmond fölállva s szelíd szemeit könnyező anyja arczán nyugtatva, várta atyja megszólítását. Rákóczy több, mint ötven kérdést tett föl s ezekre fia legnagyobb könnyűséggel felelt meg. — Praestanter! Eminentissime! — kiáltja a lengyel követ, mig a körül állók a legnagyobb bámulatot fejezték ki. — Valójában ez meglepő ! — mondja a fejedelem ; én is átolvastam néhányszor a szent igéket, de ekkora helyismeretre szert tenni nem tudok; száz helyet sem tudnék talán pontosan megjelölni. — Kegyelmedet Keresztury uram a katholikus státusokban, mint boszorkányt megégetnék — mondja Geleji püspök . — Megégetnének? kérdi Keresztury. Hátha a nagy tisztelendő uram tanítványai között szintén találnak lenni olyanok, kik emlékező tehetségeiket annyira gyakorolni tudták. Akkor szintén ily szigorú lenne az ítélet. Geleji fölütötte fejét. — Azt nem gondolnám, mondja. — Tessék csak őket fölszólítani. Én biztos vagyok benne, hogy akad köztök egy pár olyan. — Halljátok! — mondja a püspök a sötét deák csoporthoz fordulva. Van e közöttetek olyan, ki képes lenne annyi bibliai helyre emlékezni! A ki bízatja magát, álljon föl. — A püspök nagy meglepetésére két legjelesebb tanítványa, Apáczay és Csernátony csakugyan fölállottak. — És ti tudnátok ezer bibliai locust ilyeténképen emlékezetből idézni ? — Igen nagytiszteletű uram — mondja. Csernátony — én emlékezem ezerötszáz — hatszáz helyre. — Én nem számoltam meg — mond Apáczay — de az ismertebbek közül azt hiszem meg tudok nevezni két ezeret. A püspök nem akarta hinni. — Tamás vagyok benne — mond. Rákóczy átnyujtá a kezében levő hosszú ivet s a püspök több kérdést intézett a két ifjúhoz, kik azt minden nehézség nélkül megfejték. — Ez bírbájosság — én tőlem nem tanultátok! — Annál szebb, hogy privata diligentia (magánszorgalom) által ily sokra vitték — mondja mosolyogva Keresztury. A ravasz tanár pedig jól tudta e bűvészet titkát, mely abban állott, hogy a két ifjút, kik egykor különben is kedves tanítványai voltak — az ars lulliánára — melyet nagy uraknak csak száz aranyért szokott volt betanítani, — titkon és ingyen begyakorolta volt. Állott pedig ez az »Ars lulliána« egy bizonyos módjából az emlékezett annak, melyben torzképekhez kötötték a megtartandó emlékezeti tárgyakat. , — És ti többiek ? kérdi a püspök. De erre nem jött felelet és Keresztury uram folytatta a többi urfiak vizsgáját a hittanból, melyből azonban a katholikusok kimaradtak. Most a lehangolt Gelejin volt a sor s ő is több kérdést intézett tanítványaihoz, de azok bizony kivált az emlékezeti dolgokban jóval hátrább maradtak. Mind a mellett az eredménynyel e tárgyban az adott feleletekkel mind a fejedelem, mind a hallgatóság meg volt elégedve ; csak egy eset keltött fel nagyobb figyelmet azoknál, kik a tárgyat mélyebben értették. A protestáns egyházak szerkezetéről volt szó s épen Apáczay felelt. Miután nagy részletességgel és Geleji tanítása szerint előadta az anyaszentegyház szerkezetét, a végén hozzáfüggeszté: — Szükségesnek látszik pedig, magának a vallásnak jó voltára nézve is, hogy a világi hivek az egyház belső kormányzásában is buzgóan részt vegyenek. (Folytatódés következik.)