A Hon, 1882. május (20. évfolyam, 120-148. szám)
1882-05-11 / 129. szám
Melléklet a HON 129-dik számához. Országgyűlés. A képviselőház ülése május 10-én. (Esti lapunkhoz kiegészítésül.) Legyen tehát szabad t.ház amaz ellenvetések ezen kategóriáját egyszerűen mellőznöm. Sokkal meritóriusabbak és a javaslat pártolói által mindenesetre méltatandók azon ellenvetések, melyek ugyanazon alapból indulnak ki, melyen a jelenlegi javaslat áll, t. i. a közös vámterületi alapból. Ezek az ellenvetések főleg három kategóriába oszthatók. Az első kategória abból indul ki, hogy a javaslat beadásának időpontja nincs helyesen megválasztva, mert az, ami Magyarországnak kompenzáczióként nyújtatik a felemelt védvámokért, az agrárvám, a ma fennálló kereskedelmi szerződések folytán teljesen illuzórius. Miért nem vár a kormány — mondják azok, akik így érvelnek — oly időpontra, midőn az agrárvámokat minden ellenszolgáltatás nélkül nyerhesse el és mikor azok életbeléptetése gyakorlati haszonnal jár. Az ellenvetések második kategóriája, eltekintve az agrárvámok gyakorlati értékétől, azt mondja, hogy az árt, melyet érette adunk, a felemelt ipari védvámokban túlságos drágán fizetjük meg, hogy az agrárvámok esetleges haszna nem éri meg azt a kárt, mely az ipari vámok felemeléséből reánk háramlik. Az ellenvetések harmadik kategóriája perhorreskálja az egész irányt, mely ezen vámtarifában kifejezést nyer. Tévesnek mondja azon felfogást, hogy a vám egyenletesen kiterjesztessék a nyersterményekre is, és többé-kevésbbé az ezen tarifában mutatkozó protektionisztikus jellemvonással szemben ragaszkodik a szabad kereskedelem elméletéhez és annak érvényesítéséhez továbbra is. Első neme az ellenvetéseknek, az agrárvámoknak az adott viszonyok közt állított hatálytalanságából indul ki. Sajnos, hogy némely keleti állammal vannak oly kereskedelmi szerződéseink, melyek az azon államokból behozott nyersterményekre az agrárvámok alkalmazhatóságát kizárják, s az is bizonyos, hogy ezen szerződések fennállása csökkenti az agrárvámok pillanatnyi értékét, és — elismerem — csökkenti igen tetemesen. De ez oly állapot, melyen nem változtathatunk, mert a szerződések által meg van kötve kezünk, s nem áll az, hogy egész nyerstermény-behozatalunk az azon államokkal fennálló viszonyból ítélendő meg. Igen hatályos módja az ezen javaslat elleni küzdelemnek az, ha túlságos követelményeket állítunk fel, ha a hasznot olyannak állítjuk, mely egy vámtarifa revíziójától egyáltalán nem várható. Szóló ezen túlzott vérmes remények vádja alól önmagát felmentheti ; olyan nagyon túlságos eredményt ezen vámtarifa-revíziótól egymagában nem vár soha, nem is várt. Tekinti az mint egyiket azon számos,, más téren is kiegészítendő és folytatandó rendszabályoknak, amelyek hozzájárulhatnak közgazdasági állapotaink javításához. A vámtarifa-reformtól várja nem a már most létező bajoknak megszüntetését, hanem a jövőben beállható bajok meggátlását. Azok a bajok, melyek a mezőgazdaságra, különösen idegen államoknak megváltozott vámpolitikája és ismét más területek fokozott versenye folytán beállhatnak, eddig még nem igen éreztették magukat nyersterményeinknél. Az igaz, hogy piacokat vesztettünk, de ott, ahol az ily változott versenyviszonyoknak kedvezőtlen hatása közvetlenül érezhető volna az árak depressziójában, ez a hatás még eddig nem érezhető. Itt tehát nem oly bajok gyógyításáról van szó, amelyek már léteznek, amelyeket már érzünk, de oly veszélyek elhárításáról, amelyek a változott versenyviszonyok folytán folytonosan és lassanként, de majdnem biztosan előreszámíthatólag be fognak következni, hogy ha eléjök akadály nem gördül. (Helyeslés.) A lisztvámoktól ma nagy eredményt nem várhatni, de ha Németország viszonyaira tekintünk, beláthatjuk, hogy védelemre kell gondolni. Ott elvesztettük a piaczot, az új vámokkal megvédte magát Németország a magyar versenytől, de nem az amerikaitól. Tehát nem pillanatnyi hatást vár ő, hanem biztosítékot a jövőre. Ausztriában ma a pártviszonyok olyanok, hogy a mi érdekeinket is kielégítő reformok vihetők keresztül, de ki áll jól róla, hogy kedvezők lesznek-e három év múlva a politikai s pártviszonyok. (A szélsőbalról: Megint a német van az eszibe!) Nem tehet róla szóló, hanem ez nem ízlés dolga. Mi törvényes szerződésben állunk Ausztriával s a szerződést egyoldalulag fel nem bonthatjuk. (Helyeslés jobbról.) Áttér azon ellenvetésekre, melyek az agrárvámokért adni szándékolt ellenértéket, az iparvédvámot, túl nagynak tartják. Ellenzi a főcsoportokat, a financvámokat, agrárvámokat, vasvámot s a textiliparra vetett vámot s úgy találja, hogy csak a legutóbbinál részesítjük Ausztriát előnyben. De itt is úgy találja, hogy a gyapjúvám tervezett emelése a nagyközönség consumptióját érintetlenül hagyja. Etnikai és kedélyes szempontból könynyen be lehet bizonyítani, hogy Magyarországra nézve az iparvédvám igazságtalan, de vámtarifa létrejövetelénél az érdekek harcza s az érdekek kölcsönös kielégítése az alap, s nem az etnika és kedélyesség. Ha Jury döntene, nem féltené Magyarországot a vesztéstől. Mikor szónok három évvel ezelőtt a vámtarifa revízióját sürgette, hogy recompensatiót kellene adnunk az agrárvámok fejében, a szabadkereskedelmet hirdetőknek azt mondja, hogy az ma akadémiai vitákra tartozik, nézze meg bárki a III. Napóleon-i Francziaország szerződését Angliával, meg fog győződni, hogy a mai védvám nem oly erős, mint az akkori szabad kereskedelmi vámok. Gaál Jenő elvtársának beszédére térve kénytelen kijelenteni, hogy azt nem értette meg, pedig nagyon tanulmányozta. Részeiben fényes volt a beszéd, de nincs benne semmi kereskedelmi irány, határozott terv, positív óhaj, vagy követelés. Nem kíván külön vámterületet, nem a prohibitív rendszert, nem protectiót. Az elsőről csak mint eshetőségről szólt, a többi ellen polemizált. A Szónok nem vérmesebb ma mint három év előtt, hogy jobb szerződések lesznek köthetők, mint a fennállók. De saját kapuinkat őriznünk kell. Ez a leghelyesebb közgazdasági politika, melyet a viszonyok parancsolnak ránk. Az elért eredményekről lemondani nem szabad, pedig az előterjesztett javaslatban haladás van. Magyarországon elsősorban a földművelő és földbirtokos érdeke a fő , ennek javát előmozdítja a tervezett reform. Nagy felelősséget vesz magára, ki útjába áll a reformnak. Ő az irányt az adott viszonyok közt, helyesli, mert szükséges s a szükségesnél nagyobb urat nem ismer. Ismételve kijelenti, hogy a javaslatot elfogadja. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Helfy Ignácz után felszólal dr. Kemény Gábor földmivelési miniszter. T. ház. (Halljuk! Halljuk!) Az épen előttem szólott t. képviselő úr vádul hozta fel a képviselőház ellen, hogy itt közgazdasági kérdésekben nem mutatkozik érdeklődés. Amint közgazdasági kérdések vitattatnak, a figyelem megszűnik, a tüzetes tárgyalásnak nyoma nincs. Engedje meg a t. képviselő úr, de én azt hiszem, hogy ezen vád e percben alapos a szélsőbalt illetőleg is. Nem mintha nem kísérnék figyelemmel a vitát, legkevésbé sem. Nem mintha gátolnák a tárgyalást, mintha meg nem jelennének szorgalmasabban, mint bárki más a képviselőházban, de azon határozati javaslat által, melyet benyújtottak, figyelmen kívül hagyták a tényleges gazdasági viszonyokat. Vájjon a t. szélsőbal határozati javaslatában, melynek tolmácsa volt Madarász J. képviselőtársam, nem teljesen túltette-e magát azon helyzettől, melyben jelenleg ténylegesen vagyunk, és vájjon nincs-e benne egy másik helyzet után való kapkodás, mely legkevésbbé sem involvál ugyan törvénysértést, de amely praktikus becsesel ez idő szerint, méltóztassanak megengedni, nem bír. (Helyeslés a jobboldalon.) Igaz, hogy nagyon óvatosan van fogalmazva a határozati javaslat. Mit mond ? Tegye magát a kormány érintkezésbe a lajthántúli kormánynyal, kísértse meg megváltoztatását a kereskedelmi szerződésnek. Nincs benne semmi törvénysértés, de tökéletesen áll az, amit gróf Apponyi mondott, hogy a jelenlegi viszonyok tekintetbe vételével, ilynemű ajánlat az elfogadásra sem itt, sem amott nem számíthat. Én respektálom a 1. szélsőbaloldal e tekintetbeni álláspontját. Ők, mint az önálló vámterület hívei állandólag kívánnak ez ügyben hatni és működni, de méltóztassanak megengedni, ha azt mondom, hogy mindenesetre fenntartván hazánknak azon jogot, hogy e tekintetbeni szabad elhatározása fennmaradjon, rendkívül nehéz és veszedelmes volna az ilyféle actiót jelenleg tényleg megindítani. Gaál Jenő t. képviselő úr tegnapi hosszú beszédében nagyon kevés van, amit a magam részéről elfogadhatok. Van azonban egy, amit, habár nem is fogadom el úgy , mint azt ő kifejtette, de elfogadom azon eszmét, amely benne van. Azt mondja Gaál Jenő t. képviselő úr, hogy gazdasági constitutiónk nem engedi meg a kísérletet. Igenis, gazdasági viszonyaink és helyzetünk nem engedi meg a próbálgatást. Nem bírunk azon erővel, nem rendelkezünk az ipar oly viszonyaival, a közlekedésnek oly tökélyével, amely az experimentatiókat megengedné. Pedig nagyobb experimentatió nem volna, mintha hirtelen azon közgazdasági viszonyt, amelyben a monarchia túlsó felével állunk, megszakítanánk. És ha nem léteznének közösügyi törvények, és nem volna pragmatica sanctió, méltóztassék meghinni, hogy ha azon százszoros és ezerszeres kereskedelmi viszony, amely a monarchia két felét egymáshoz köti, megbolygattatnék, ez oly nagy mértékben fogna crisisekre alkalmat nyújtani, s a gyengébb félre — pedig e tekintetben mi vagyunk a gyengébb fél — oly könnyen fogna visszahatást gyakorolni, hogy akik ezt jelenleg oly buzgón szorgalmazzák, saját kezük munkájától megijednének, ha azt megtestesítve látnák. Nem kívánok egyébiránt ezen kérdésekben jelenleg tüzetesebben nyilatkozni, csak azt kívánom constatálni, hogy a 1. szélsőbaloldalnak jelenlegi álláspontja nem oda irányul, hogy ezen vámszerződés vagy más fogadtassák el; nem bírálják ők részletesen jó-e ez, vagy jobb-e az 1878-ban megállapított, hanem egyszerűen visszautasítják a törvényjavaslatot, azon utasítás mellett, hogy a kormány kísértse meg az alkudozásokat a közös vámterület megszüntetése tárgyában. Ezt én nem fogadhatom el, s kérem a t. házat, hogy ezt ne méltóztassék elfogadni, hanem fogadja el a jelenleg tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot. Kötelességemnek ismerem azonban némi megjegyzéseket tenni még azokra, amik itt különösen az ellenzék részéről felhozattak. Amint már szerencsém volt említeni, Gaál Jenő t. képviselő úr tüzetesen bírálta ezen törvényjavaslatot hosszú beszédében. Mielőtt e beszédre részletesebben áttérnék, engedje meg nekem a t. ház, hogy némely átalános megjegyzést bocsássak előre. Mindnyájan méltóztatnak tudni azt, hogy a kormány 1878-iki előterjesztéseiben a szabadpolitikának elve vonult végig. Jelenleg nem ez az, ami e tekintetben dominál és bizonyos védvámos irányzat kétségkívül létezik a beterjesztett törvényjavaslatban. Méltóztassanak megfontolni, hogy mily rendkívül nehéz bármily közgazdasági viszonyoknak egyes tételeit, a többieknek tekintetbe vétele nélkül, megbírálni. Ezek egész hálózatát képezik a viszonyoknak, s amint az ember az egyik szálat mozgatja, mindazon szálak, amelyek azzal közvetlen vagy közvetett érintkezésben és kapcsolatban vannak, rögtön mozgásba jönnek. Kétséget nem szenvedő jogosultsággal bír azon tétel, hogy az esetben, ha átalában véve el van fogadva a szabad kereskedés elve, e mellett a legnagyobb mértékű nemzetközi forgalom, kereskedés és ipar és fogyasztási képesség fejlődik ki. Ezen elvet azonban csak azon esetben lehet tanácsos, helyes és indokolt követni, ha mások is követik. Azon esetben, hogy ha mindenki a védvámos rendszerre és netalán egész a prohibitio rendszerére megy át, a szabad kereskedés terén maradni akarni és annyi lenne, mint egyenlőtlen és gyengébb fegyverekkel küzdeni másokkal. Ezen esetben, ha netán az, amit nekünk kivinnünk lehet, nagyobb mértékben produkáltatik, mint arra az országban szükség van, azt azért nem lehet külföldre szállítani, mert a védvámok miatt lehetetlenség azt eladni, mi pedig védvám nélkül lévén, a más helyről talán ideterelt nagyobb mennyiségű productumokat is kénytelenek volnánk piacainkra bocsátani és ezen esetben oly iparok, amelyek pedig különben kifejlődhetnének, a verseny egyenetlensége miatt ki nem fejlődhetnek. E helyzet nagyon hátrányos lenne, innen van az és nagyon könnyen felfogható, hogy míg a 78-iki vámtarifa a szabad kereskedés tételeihez igyekezett legalább is közel járni, addig a mostani vámtarifa attól bizonyos mértékben eltávozik. Egyébiránt, mint mondtam, a vámtarifának minden egyes tétele egész körét érinti az érdekeknek és amikor az ezen érdekszálak egyike mozgásba jön, az összes érdekek szintén mozgásba jönnek, mégpedig nagyon különbözőleg hatásukban. Mindenki saját érdeke szerint kívánja a helyzetet felfogni, s mellette vagy ellene fog állást foglalni. Alig lehet találni kereskedőt, ha saját érdeke szempontjából szól, aki feltétlenül a szabad kereskedésnek volna embere. Nagyon természetes, hogy minden consument mindazt, amit felhasznál, legyen az akár nyersanyag, akár félgyártmány, akár egész gyártmány, a lehetőleg olcsón kívánja. Nagyon természetes az, hogy minden kézműves vagy gyáros, amit előállít, producál, a lehető leg drágán kívánja eladni, míg a fogyasztó ez ellenében a lehető legnagyobb olcsóságnak biztosítékait kívánja kinyerni. Már ha ezt figyelembe vesszük, merem mondani, hogy nincs vámtarifa és nincs annak egyetlen tétele, amelyre nézve ne volna ember, aki azt helyeselné és ne találnánk olyant, aki az ellen nem szólana, és ha ezen irányban belebocsátkozunk a részletekbe, nem fogunk soha eligazodni tudni. És azt hiszem ebbe a hibába esett tegnap Gaál Jenő t. képviselő úr, aki annyi figyelmet fordított az egyes részletekre, az egyes fákra, hogy e miatt magát az erdőt, a jelen esetben e törvényjavaslatnak egész befolyását, amelyet mint tariftaszerződés van hivatva gyakorolni, felfogni képes nem volt, nem is lehetett. Mégpedig e tekintetben nem csak az individuális felfogással kell számolnunk, hanem nagyon könnyen kitesszük magunkat azon tévedéseknek és hibáknak is, amelyeket egyes ember e tekintetben elkövet. Bátor leszek példaképen egyetlen egy tételt felhozni e tekintetben Gaál Jenő t. képviselő úr tegnapi beszédéből, amely illustrálni fogja azt, hogy mily nehéz a megbírálás, hogyha az általános vitában valamely vámtarifa felett annak a részleteibe megyünk, és az egyes részletek szempontjából akarjuk megbírálni azt, hogy a vámtarifa meg fog-e felelni azon czélnak, amely hozzákötve van, jó vagy rész hatása lesz-e annak. Mondom, bátor leszek ezt egy példával illustrálni, mégpedig a bőrre vonatkozólag. A t. képviselő úrra következőket mondta a bőrre vonatkozólag: »A bőriparnál kiválóan magyar érdek a cserzett juh- és kecskebőrök behozatalára vetett vámemelés, kiválóan osztrák érdek a bőrbehozat egyik legfontosabb részét képező felső bőrre vetett vám. Nem kívánok vitatkozni a felett, hogy vájjon melyik a magyar ipar érdeke, és mennyire az, a felett sem, melyik és mennyire osztrák érdek. Annyit azonban merek mondani, hogy e tekintetben alig lehetséges valakinek biztos tudomással bírnia, ha egészen correctnek, helyesnek vesszük is fel a forgalmi statistika adatait, melyek, miután az adatok csak néhány hónapra terjednek, biztos útmutatást a múltra és a jövőre nézve alig képesek adni. De ám legyen, elfogadom, csak azt kívánom megjegyezni, hogy a felhozott felső bőr, kétségkívül a czipőbőrt jelenti. A talpbőröknél a vámemelés jelentékeny, és azt lehetne mondani, hogy ez tán magyar érdek. A képviselő úr felhozza, hogy a talpbőrök vámja 8 írtról 18 írtra emeltetik s ezen emelést megelőzte a magyar és az osztrák iparosok kérvénye a t. kormányhoz, melyben sürgették, hogy a tengerentúlról behozott talpbőrök vámja emeltessék. És most a t. kormány az összes talpbőrök vámját emeli, indokolásában azt mondja, hogy időközben más viszonyok is merültek fel, de hogy melyek azok, azt nem mondja. Engedelmet kérek, a törvényjavaslathoz csatolt indokolás 86. lapján meg van mondva. Az indokolás megemlíti előbb a kérvényt, melyet már régebben 1881-ben benyújtottak a házhoz a bőripar, némely hivatott őrei, művesei és azután így szól az indokolás: »Ezen indokokra támaszkodva, és utalva továbbá a német vámterületen és Francziaországban is az ezen bőrnemük kizárása ellen irányzott mozgalomra, bőriparosaink kérik, hogy a hemlock, — valdivia — és mimosa bőr vámja 20 írtban állapíttassák meg. Bőriparosainknak az említett bőrnemek felemelése iránt támasztott követelése annál is inkább figyelembe veendő, mivel azóta ezen czikkek forgalmi viszonyaira befolyás nélkül nem mondható, oly faktorokkal kell számolnunk, melyek a beadvány alkalmával tényleg még nem léteztek.« Mindazon kereskedelmi tarifák értetnek itt, melyek rendre hozattak be Európában, és melyekben ezen bőrnemek behozatala vám alá vettetett. Hátrább igy szól a jelentés: »A leglényegesebb változás, mely ezen szakaszban eszközöltetett, az, hogy a talpbőr és a hulladék talpbőr a közönséges bőr tételeiből kivézetett és külön tarifaszám alá soroltatik. A talpbőrt illetőleg a vámemelés indoka már előbb részletezve lett; itt még csak a hulladék talpbőrről kell némi megjegyzést tenni. Ez nem bőrhulladék, hanem azon tengerentúli bőrök maradványdarabjai, melyek megmaradnak, miután az egész bőrök más czélra már részben felhasználtattak. Angliában ugyanis az amerikai bőrökből nagy mennyiségben géphajtó szíjakat készítenek, melyekhez azonban az egész darabokból csak a középső hosszú szelet (a derék) metszetik ki, s többi része a bőröknek pedig a kontinensre szállíttatik és itt talpbőrnek használtatik fel. Indokolva van tehát, hogy micsoda más viszonyok állottak elő a bőrre nézve, és hogy a talpbőr vagy a hulladékbőr miért vétetett fel azok közé, melyeknek a vámja felemeltetik. Egyébiránt tovább megyek. Ezeket mondja továbbá a képviselő úr: »Én azt elismerem, hogy az amerikai nagyobb behozatallal szemben, ha minden más európai állam teszi, védekezni nekünk szintén tanácsos. De midőn ezen a tengeren túli árukra vám vettetik, miért emelik a többi talpbőrök vámját ? Hiszen ezáltal a fogyasztás nagy mérvben drágíttatik, anélkül, hogy a belföldi iparnak biztosítaná azon előnyt, mely kilátásba van helyezve.« No hát, tehát, hogy ezzel emelkedik a készáruk ára, nem tagadom, de legyünk tisztában a dologgal. Abban az esetben, ha a nyers bőrre vetünk vámot, rokonszenvével találkozunk a nyers bőrt produkálóknak , de ellenünk fordulnak azok, akik a bőrt feldolgozzák, mint a tímárok és a cserzők. Ha pedig a gyártmányt adóztatjuk meg, a konzumens szólal fel és a bőrgyáros meg van elégedve, így tehát folytonos érdekellentétek állanak elő, amelyek közt csak akkor igazodhatunk el, ha a főbb és a kiemelkedőbb szempontokat tudjuk követni. Egyébiránt leszek bátor a bőr és bőrárukra vonatkozó tételeket, amelyekre Gaál képviselő úr szerintem nem helyesen nyilatkozott, felolvasni. »213. tétel. Közönséges bőr.« Ezek azok, amelyekből a legdurvább csizmákat és bőrnemüeket lehet készíteni. Ezek vámja 8 írtról 9 írtra emeltetik. Talpbőr és hulladékbőr, amiről szó volt »8 írtról 18 írtra.« Finom bőr, ez képezi a bőrnek azon legnagyobb részét, amelyet leginkább a csizmadiák, czipészek és szíjgyártók dolgoznak fel, marad úgy, amint volt, azaz »18 frt.« A közönséges bőráruk 16 frtról 25 frtra emeltetnek. De ne tessék ám azt gondolni, hogy amikor emelkedés történik, ez csak a lajthántali iparosoknak van előnyére. Hát nekünk nincsenek iparosaink, akik e félét készítenek, akik ilyesmit exportálnak, pl. Háromszékről, Udvarhely megyéből Oláhországba. Ezen emelkedést nem kell valami jelentéktelennek tekinteni. Hogy mennyire megy azon előny, amelyet ebből az osztrák vagy a magyar iparos nyer, ezt, amint dr. Apponyi képviselő úr helyesen megjegyezte, nehéz megmondani. Hogy mindkettőnek jut előny, az kétséget nem szenved. A finom bőráruknál emelés történik, azonban ez már bizonyos neme a luxus articulusnak, itt az áremelkedés viszonyítva a durvább bőröknél mutatkozó tarifa emeléshez, indokolva volt. A czipész áruknál, bőrkertjüknél az áremelkedés szintén jelentéktelen, de azt már egészen lehet luxusczikknek tekintetni. Nem egyébért hoztam fel ezen tétel részleges bírálatát, minthogy azt igazoljam, hogy úgy amint említettem, nincs egyetlenegy tarifatétel még a pénzügyi vámokra vonatkozó tételeket sem véve ki szóljon az akár nyersanyag, akár fél, akár egész gyártmányról, amely valakit ne terheljen és valakinek előnyére ne legyen. Ha tehát folytonosan azt keressük, hogy ki az, akinek e miatt panaszkodnia kell, meg fogjuk találni, ha azt keressük ki az, akinek előnyére válik, azt is meg fogjuk találni, de ha nem akarjuk találni, és csak a panaszkodót helyezzük folytonosan előtérbe, akkor nem lehet egyebet mondani, minthogy e törvényjavaslat el nem fogadható. Tehát ! Itt kétségkívül azon főbb szempontot, melyek a kormányt előterjesztések indokolásában foglaltatnak és amelyekre nézve magamévá teszem a bizottság indokolását, melyekben ezen törvényjavaslatot főbb vonásaiban megvizsgálni és annak úgy hiányait, mint előnyeit mérlegelni kell, és ezek egyfelől a pénzügyi vámok egy egész nagy csoportja, melynek igen jelentékeny jövedelme van és melyet, hogy ha képesek vagyunk, az ország lakosainak nem nagy terheltetésével megnyerni, az országos budgetünkben évenként mutatkozó hiánynak részbeni pótlására kütforrást nyitunk és kétségkívül hasznos intézkedést hozunk be. Egy másik, az agrárvámok kérdése. Az agrárvámok ügyét részletesen, tüzetesen ismertette. barátom, Apponyi gróf. Nagyon sokan vannak, kik ettől igen keveset várnak, némelyek egyenesen félnek tőle, én megvallom, azon helyzetben vagyok, hogy hiszem, hogy jó hatású lesz ez, részben közvetlenül, részben mintegy villámhárító, amely a jöhető bajoknak veszi elejét, mint t. barátom ezt meg- jegyezte. Hogy most közvetlenül nem lehetne már hatása, ezt tagadom. Való ugyan, hogy a román fejedelemségekből a gabonát ez idő szerint vámmentesen lehet behozni, mindaddig, míg a vámszerződés Romániával tart, de méltóztassék meggondolni azt, hogy a román gabonának egy igen jelentékeny részét, mi itt szintén feldolgozzuk, hasznosítjuk , egy részben válik szalonnává, zsírrá, hússá, mert hizlalnak vele, részben szesszé, végül lisztre is, bár keveset lehet belőle e czélra használni, mert ez a búza rendesen nem elég finom arra, hogy finomabb tésztaneműtekre lehessen használni, de azért a malmok még is használják. Tehát, hogy a gabona és lisztnemekre tett vámok egyáltalán eredménytelenek fognának maradni a közelebbi években, ezt egyáltalán el nem fogadhatom, különösen nem fogadhatom el azon lisztre nézve, amely Németországból jött be, közelebbről az osztrák-magyar monarchia észak-nyugati szélére, és melynek mennyisége egynéhány ezer mázsára is volt képes egyes oly években emelkedni, mikor Amerikában és Németországban jobb termések, itt meg roszszabbak voltak. Azt az okoskodást, amelyet Helfy képviselő úr e tekintetben felállított, hogy ez malmainknak védelmére lehetne, nem fogadhatom el. Magának Magyarországnak van utóvégre még rossz esztendőben is nagy termelő képessége, azt fokozni, feladatunk. A malmoknak, különösen ha nem tenger mellett állanak, mint a szettini, vagy más malmok, legelsősorban az a hivatásuk, hogy saját környéküknek terményeit dolgozzák fel, nem pedig messze földről nyerjék, a gabonának behozatala által az anyagot. Ezen kívül volt még Fiuméban igaz, két malom, mely nem egyszer használt fel őrlésre orosz gabonát. Ennek a helyzete valamivel meg fog nehezíttetni, de azon könnnyítések következtében, melyek az innen Fiumébe való szállításnál a közelebbi időben elérettek, ez is nagy mértékben kompenzációul fog e malmoknak szolgálni. Az agrárvámok után mindenesetre figyelmet érdemelnek, aminthogy figyelemre is méltattatok és a legkülönfélébb megbecslésben részesítettek, az ipari védvámok. Ezekről azt mondotta egyebek közt Gaál Jenőt, képviselő úr, hogy ezek nálunk tulajdonképen a jövő zenéje lévén, alig lehetnek érdekünkben, mert nekünk nincs iparunk, megerősítjük vele az osztrák ipart s mentül erősebbé tesszük azt, annál kevésbbé leszünk képesek azzal a versenyt kiállani. Már, t. hát, ezen okoskodás nem áll. Hiszen tulajdonképen bizonyos mérvben minden védvám egyszersmind a jövő zenéje s részben oly iparnak megteremtésére szolgál, mely még valamely országban nincs meghonosítva, vagy oly iparnemeknek az emelésére, melyek még a maguk erejéből az idegen iparral nem képesek a versenyt kiállani, tehát mindegyik mindig számít a jövőre, mindegyik iparkodik magának a jövőt biztosítani és nem egészen a jelent tartja csupán szem előtt. E tekintetben kétségkívül elfogadhatom a jövő zenéjeképen, de azt, hogy ezen iparvédelem magyar hazánkra nézve hatással egyáltalában ne lehetne s azt egészen és kizárólag az osztrák ipar lenne hivatva kizsákmányolni, ezt meg nem engedhetem, nem engedhetem pedig meg annál kevésbbé, mert már a legközelebbi években mutatkozik az e tekintetekben való fejlődésnek sok jele. És meg vagyok győződve, hogy ezen ipari védelemben részesíttetvén, ami ezen törvényben van, csak jelentékenyen fog még fokoztatni, ez iparunkat. Nem kívánom a t. ház türelmét hosszasan igénybe venni, úgy is tulajdonképen ellenkező nézeteket a törvényjavaslattal szemben csak két képviselő úr hozott fel, Gaál Jenő és Helfy Ignácz képviselő urak. Mindazonáltal legyen szabad még csak egy pár megjegyzést tennem a Gaál J. képviselő úr előadására (Halljuk!) Gaál J. képviselő úr a lenézésnek bizonyos nemével tekinti azon mozgalmat, mely a textilipar meghonosítását és fejlesztését illetőleg az országban mutatkozik. Meg lehet, hogy én tévesen fogom fel szavait, de mindjárt megmondom, mi az, ami engem ezen védelemre indít. A képviselő úr ugyanis azt mondotta, hogy nagyon szép dolog, hogy a kormány buzgólkodik a textilipar emelésében és azon gyermeteg örömmel, melylyel a földmivelési miniszter úr azt felfogja, nagyon jó benyomást tehet, de a hazafiságból magából ipart előállítani nem lehet. Én is megengedem, tehát, hogy hazafiságból és csupán hazafiságból ipart teremteni és azt fejleszteni nem lehet ; azonban azt hiszem, nem tudom csalódom-e, vagy nem, hogy a t. képviselő úr magát demokratának tartja, méltóztatik tudni, én nem bánom, ha nem is az, nem fogja azonban megtagadni azt, hogy akkor, mikor országos mozgalom kezdődik, bizonyos irányban, mely a nemzeti fejlődésnek akármely mozzanatát jelzi, mikor ő a legteljesebb jó hitben, a lelkesedés bizonyos nemével egy nemes czél elérésére működik, annak fontossága van. Én nem bánom, ha a t. képviselő úr kevésbbé tartja fontosnak a házi- és kézműipar terjedését,,de még ebben az esetben is fontosnak kell tartania. Én megvallom a legnagyobb tisztelettel, elismeréssel, rokonszenvvel viseltetem ezen mozgalom iránt, mint amely, meg vagyok győződve, alapját fogja megvetni egy későbbi nagy iparnak. Ha kész kezet, munkás embereket találnak, akkor lehet számítanunk nagy ipar kifejlődésre. Én egyébiránt nem tartozom azok közé, akik a boldogságot csak a nagy iparban találják, sok százezer munkás kéz, amely otthon a maga tűzhelyén dolgozik, mindmegannyi tényezője a közgazdasági viszony fejlődésének. Ezt akartam megjegyezni a t. képviselő úr beszédére. Ami Helfy J. képviselő úr egyes megjegyzéseit illeti, nagy kifogása van a juta-vám felemelése ellen. T. hát ! Nem volna egészen lehetetlen, hogy a juta vámjának felemelése a zsákoknak némi drágulását vonja maga után, ámbár megint az is nagyon könnyen lehet, hogy minden vámemelés daczára a zsákok ára nem fog emelkedni, miután a juta-productió annyira emelkedett, hogy talán túlterhelés van benne és az árak folyton hanyatlanak. Egyébiránt azzal látom magamat szemben: vagy emelkedni fog a zsákok ára és akkor egy jelentékeny gyár lesz az országban; vagy olcsóbb lesz a zsák gyár nélkül és bár előbb jeleztem, hogy nem vagyok imádója a gyáriparnak mint olyannak, habár nagy tisztelettel viseltetem iránta, mindamellett én arra határoztam el magamat, hogy javaslatba hozom a t. háznak a juta vámjának felemelését, habár mondom, hogy emelkedni fog a zsákok ára. Egyébiránt ez tényleges hatást alig fog gyakorolni a lisztkivitelre és erre talán kevesebbet, mint lehetne gondolni, mert ez a kivitelben vámvisszatérítésben részesül. A lisztet igaz, zsákkal adják el és így a zsák ára is belemegy a lisztbe, de már a gabonakereskedésben alig fog változást idézni, mert ott a zsákot visszaadják. Ha helyesli azon intézkedéseket, melyek a tengeri kereskedés számára vannak biztosítva, méltóztassék elfogadni a juta felemelését is, mint amely szintén nem okoz veszélyt. Egyébiránt ismételhetem és ezzel befejezem a beszédemet, hogy nem egyes részletek kikapása, hanem a főbb vonásoknak egymás mellé állítása adhatja csak helyes képet valamely tarifa törvény minőségének. Ha a főbb vonások helyesek, akkor a részleteknek minden kicsinyes megvitatása, mondhatnám fölöslegessé válik, és azon esetben, ha az nemzetközi tárgyalásoknak az eredménye, mint akár ezen törvényjavaslat, az alig vezetne czélhoz, mert vagy elfogadni, vagy elvetni, más választás nincs. Újabb tárgyalásoknak megkezdése, keresztülvitele alig volna lehetséges, és így még egyszer visszatérve Gaál Jenő t. képviselőtársam beszédére, aki azt mondotta, hogy az egész törvényben nem lát egyebet, mint füstölgő áldozatot és tiszteletteljes lebomlást, azt mondom, hogy nem mint füstölgő áldozatot, nem mint tiszteletteljes lebomlást, hanem mint olyat, amely viszonyainknak megfelel, és amely az 1878-i tarifa törvényhez képest erős meggyőződésem szerint nevezetes haladást jelez és a közgazdasági viszonyokban rejlő jólét gyarapodását biztosítja; kérem a t. háztól a javaslatban levő törvény elfogadását. (Helyeslés a jobboldalon.) Győry Elek pártolja Madarász határozati javaslatát. Dessewffy Aurél gr.: Tekintve azon irányt, mely a jelen javaslatban foglaltatik, ki kell jelentenie, hogy azt magáévá nem teheti, de nem tagadhatja azt sem, hogy szemben azon közgazdasági válsággal, melyet egész Európában tapasztalunk, lehetetlen, hogy a monarchia, miután közös vámterületen állunk, ez elől tökéletesen elzárkózzék. Apponyi beszédére reflektálva megjegyzi, hogy ő is azok közé tartozik, kik a földmivelésben látják ma még az ország főerejét, de tisztán a magyar földmivelés szempontjából az átalános vámtarifa irányát meg nem lehet bírálni, mert habár határozottan a földmivelés képezi a magyar termelés zömét és erejét, minthogy ipari termelés még alig létezik, de a főczél, amelyre törekszik, és amelynek elérését óhajtja, az, hogy Magyarország ne tisztán földmivelő állam maradjon, hanem hogy legyen viruló iparunk és kereskedelmünk, amelynek alapját természetesen viruló földmivelés képezze. Nem látja sem az agrár, sem a pénzügyi, valamint a vas és textil vámokat Magyarország érdekében levőknek, s ez okoknál fogva nem látja indokoltnak e tarifa jogosultságát reánk nézve, és ezért nem fogadja el ajavaslatot. (Helyeslés balról.) György Endre. A kérdés szerinte itt az, hogy várjon az agrárvámban találtatik-e kompenzáczió az iparvámokért vagy nem ? Ez a döntő momentum. Az agrárvámoknak, a mint behozatnak, főtétele a gabona. A gabonavám ellen, a mint kontempláltatik, kifogásom az, hogy annak hatása nem lesz. Több oldalról is hangsúlyoztatott, hogy a román szerződés 1886-ig szabad behozatalt enged a román gabonának. A román behozatal igen jelentékeny is, a kormány kimutatása szerint a tengerinél ez többet tesz, mint az összes gabonabehozatalnak a felét A többi czikkeknél ez idő szerint is már igen jelentékeny, hogy ha pedig csak Románia felől lesznek nyitva határaink, kétségkívül még jelentékenyebb lesz. A román behozatal tehát előreláthatólag emelkedni fog és azon mértékben fog a többi behozatal fontossága elenyészni. Azon kivételre, mely a malmoknak igen jelentékeny előnyt biztosít a gabona vámmentes behozatalára nézve, megjegyzi, hogy amikor a monarchiába legnagyobb volt a gabona behozatala, a kormány előterjesztése szerint három millió métermázsánál többre alig ment. Ezzel szemben csak a budapesti malmoknál az évenként feldolgozott cerealék mennyisége, 4 millió métermázsán felül van. Ha tehát a malmok ezen mennyiséget vámmentesen hozhatják be, szóló nem hiszi, hogy mi módon lehet az ily theoretikus vámot a földművelésre nézve oly nagy haszonnal feltüntetni. Polemizál ezután Apponyi gróffal s majd kijelenti, hogy azon kérdésre várjon a földmivelési vámokban találunk-e az ipari vámok ellen kompenzációt ? Könnyen felelhet ezek után, hogy: nem. Hogyha Magyarország nem képes exportálni gabnát, ha a termés nagyon alacsony, azt hiszi akkor, hogy már a monarchia másik részében, azon tartományokban, melyek nem termelők, az ínség köpenye alatt igen nehéz lesz kitérni a gabona vámmentes behozatala megengedésének. Határozottan ki meri mondani, hogy úgy mint ezen törvényjavaslatban a gabonavám kontemplálva van, ezen gabonavám behozatala egyetlenegy krajczárral sem fogja felemelni Magyarország terményeinek árát. Szomorú állapotnak tartja a jelenlegit, hogy mi Hezitálunk Ausztriával a nyers terményvám és iparvám tekintetében, mert minden ilyen Hezitálás csak komolyan veszélyezteti a vámszövetséget. Erős meggyőződése, hogy ezen irányban a vámszövetségben levő két állam sokáig nem haladhat. Ezen iránynak természetes következménye, mely reánk nehezedik, azon alternatíva lesz, hogy vagy képes lesz a monarchia két törvényhozása gyökerestül megváltoztatni, felforgatni azon irányt, mely a vámok fokozatos emelésében nyilvánul, vagy, hogy ha arra nem lesz képes, akkor a helyzet fokozatosan fog romlani, az érdekek ellentéte fog életbe lépni és akkor a közös vámterület napjai meg vannak számlálva. Ezeknél fogva a javaslatot nem fogadhatja el. (Élénk helyeslés balról). Ülés végződik 1 óra 55 perckor. Baross Gábor beszéde a képviselőház máj. 9-én tartott ülésén. T. ház ! Közgazdasági fejlődésünket közelről érdeklő tárgy az, melyet a tisztelt ház a jelen törvényjavaslatban bölcs bírálása és eldöntése alá vesz. Rövid három év alatt másodízben fekszik előttünk az osztrák-magyar vámterületnek általános tarifája és bizony most sem állíthatja senki, hogy a benn foglalt megállapodások az állandóság értékével bírnak. Az 1878-iki tarifa egyszerűen túlszárnyaltatok, az, ami benne vár, már nem elégséges mezőgazdasági és iparérdekeinknek megvédésére. És így azt, hogy átdolgoztassék, szükséggé tették az időközben fejlődött külviszonyok és ezekkel kapcsolatban a közgazdasági és pénzügyi tekintetek. Alig van ma állam, mely inkább a szabadabb kereskedelmi irány felé hajlanék. Franczia-, Olasz-, Angol és főleg Németországszigorú védelmi álláspontra helyezkedtek, melyre az egymás közti verseny, de főleg az amerikai egyesült államoknak óriási, mindinkább fejlődő versenye, csak megerősítőleg hat. Ily körülmények között, midőn a kereskedelmi szerződéseknek kötése nagyon is háttérbe szorult, és kellett a létező tarifát dolgozni, nehogy annak további fenntartása által mezőgazdasági és ipari érdekeink jelentékeny megkárosítást szenvedjenek. A tarifának az adott viszonyok között átdolgozása igen nehéz feladatot képezett , a kormányoknak hosszú fáradságos tárgyalásai hozhatták csak létre az eredményt. Ha az eredmény nem kedvezőtlen, s bátran állíthatom, hogy az előttünk fekvő tarifa jobb annál mely 1878-ban készült. Jobb közgazdasági, jobb pénzügyi szempontból.