A Hon, 1882. május (20. évfolyam, 120-148. szám)

1882-05-23 / 141. szám

Budapest, május 22. Az egiptomi krízisre vonatkozólag érdekes leleplezéseket közölnek a­­P. Corric­­ben május 12-ről Kairóból. Ezek szerint az ottani legkomolyabb és legjobban értesült körökben átalános volt a hiedelem, hogy A­rabi pasa dictator, sőt esetleg alki­­rály akar lenni. Az egybehívott notabelka­­marától távolról sem hitték azt a relatív szi­lárdságot, melyről tanúságot tett, sőt ellen­kezőleg azt várták, hogy engedni fog Arabi pasa kívánságainak és kimondja Tewfik pasa alkirály trónvesztettségét. Sőt hire járt, hogy Tewfik egész családját is el akarják üt­ni a trón iránti minden igénytől s török vagy európai intervencziónak fegyveres hatalom­mal fognak ellene szegülni. Az alkirály, ki a szultántól bátorító sürgönyöket kapott, sok bátorságról tett tanúságot s egész osztentá­­czióval minden nap nyílt kocsin járt Kairó utc­áin. Mint más sürgönyeink jelentik, a porta azon fölhívást intézte Anglia és Francziaor­­szághoz, hogy hívják vissza hajóikat az egip­tomi vizekről, mert a krízisnek szerencsésen vége lett. Ha nem teszik, kellemetlen konfliktus származhatik belőle. Hitelt érdemlő forrásból vett értesülés alapján jelentik, hogy a kontinentális hatal­mak ragaszkodnak ahhoz, hogy az egiptomi kérdés csak valamennyi hatalomnak — ide­értve Törökországot is — közbenjárása foly­tán oldható meg, s hogy a flottademonstrá­­c­iót előbb a többi hatalmaknak tudtára kell adni. A különböző természetű nehézségek egyre szaporodnak ; egyik oldalról Konstan­tinápolyban tartandó nagykövetségi konfe­­rencziát fognak javaslatba hozni. Olaszország magatartásáról e kér­désben a következőket jegyezhetjük föl : Olaszország minden politikai kérdésben s igy az egiptomi kérdésben is egyetért Ausztria-Magyarországgal és Németországgal; Angolországgal is a legjobb lábon áll. Corti grófnak Konstantinápolyba való hirtelen el­utazása az egiptomi válsággal van összefüg­gésben. Olaszországnak az egiptomi ügyben el­foglalt álláspontja ugyanazonos a legtöbb európai hataloméval. Nem igaz, hogy Olasz­ország a nyugati hatalmak hajórajához saját pánczélos hajóhadával csatlakozni szándéko­zott volna. Az egészből csak annyi igaz, hogy Messzinában egy kisebb olasz hajóhad min­den pillanatban készen várja az egiptomi vi­zekre való indítását. Ez azonban csak akkor fog megtörténni, ha az Egiptomban lakó olasz alattvalók biztossága veszélyeztetve lesz. Arabi pasa nagyravágyásának szo­morú vége lesz, ha a kairói főkonzulok ke­resztülviszik tervüket; ő és társai száműzetni fognak, a notabel kamara is oda küldetik s a két leginkább érdekelt hatalom azon dolgo­zik, hogy a khedive tekintélyét és hatalmát megszilárdítsa.­­ A hivatalos lap mai száma közli a­­ következőket: Igazságügyi magyar miniszterem elő­terjesztésére, a marosvásárhelyi itélő­táblához tanács­elnökké Szentiványi Gyulát, Brassó megye főispánját nevezem ki. Ferencz József, s. k. Dr. Pau­­ler Tivadar, s. k. 14 HON TÁRCZÁJA. Az ismeretlen vértanúk. Irta :­­ Gr­ozlan Léon. Fordította : Szigethy Szalay Erzsi. Valentine s az oly elragadtatással beszélő Blancaster lelke mélyében a tiszta benső örömnek ugyanazon boldogító érzelme támadt fel egyszerre, úgy, hogy pár perczig egyikük sem merte a csendet megszakítani, mintegy félve szétrombolni a szép re­ményt, melynek tünékeny gyarlóságát már mindket­ten eléggé ismerték. Annyiszor voltak azon a ponton, örökre egyesíteni tételeket, és annyiszor odázták el már, kegyetlen családi körülmények, különösen György részéről az óhajtott egyesülést, hogy csak re­megve gondolhattak kölcsönös ábrándjuk valósulá­­sára. A boldogságnak, mikép a vallásnak is, meg van­nak kétségei, csakhogy azok sem az egyházi átkot, sem a máglyát nem vonják magok után; mert a bol­dogságnak nyilvánulásai nem oly világosak s épen nem gyakran láthatók e földön, mely talán arra van kárhoztatva, hogy soha se ismerje azt. És ki tudja, ki biztosíthat, hogy ha valaha leszállna is a földre a boldogság, találkoznának-e egyének, kik magukkal ragadnák az olajfák hegyére, hogy ott az égi homály­ban keresztre feszítsék ? — Oh, ez a boldogító gondolat engem meg­nyugtat, folytatá Blancastel; legalább feledteti ve­lem az eddigi akadályokat , keserveket, vesztesé­geim s adósságaimat, még a perczeket is, szóval mindent, a­mi fáj. Az imént tértem csak haza egy fáradságos éj után, felzaklatott vérrel és mióta együtt beszélünk, egészen nyugodt vagyok ismét. Oly töké­letes jólétet, derültséget érzek, hogy őszinte öröm tölti el lelkemet, kedves körében, mint a­mily jóté­kony hatását érezzük egy tikkasztó nyári napon az üdítő fürdőnek. — Hát én mit mondjak akkor barátom ? vi­­szonza Valentine, mi mondani­valót hagyott még számomra ? — De ön arról értesített édes György, hogy barátaim jönnek ide reggelizni. — Ezt egészen elfeledteté már velem. Egy szerény kis reggeli lesz az csak, itt a tűz mellett. — Mindamellett az óra közéig. Intézkedéseket kell tennem, elhagyom tehát barátom. György gyöngéden visszatartá Valentinét, ki mondá: — Ön nem eszélyes, semmi se lesz kész a bará­tainak megjelölt órára. — Csak egyetlen pillanatra még. Miután bel­giumi utunkról beszéltünk, be akarom bizonyítni, hogy távol kegyedtől sem csupán a vadászat foglalt el. Blancaster György felkelt, hogy az ablak mélye­désbe elhelyezett rózsafaszekrényt felnyissa és kivett belőle egy oly puha szövetű gyönyörű fehér cad­e­­mbre sált, mely a legeltompultabb nő idegeit is fel­zaklatta volna, felébresztve bámulatát India csodás művei iránt. A nő Valentinében is felébredt egyszerre, a nagyszerű fehér sál láttára, melyet a marquis ölébe tett le; az elismerés, büszkeség, gyönyör és boldog­ság könnyei nedvesíték meg szempilláit. Csak a nők bírnak oly elvitázhatlan ösztönnel, mely megsúgja nekik, ha a megemlékezés szívből ered-e, oly mag­­netizmus rejlik abban, hogy az előkelő nő épen oly kevéssé csalódik e tekintetben, mint az egyszerű pórnő. A nő kitalálja azonnal, megerőltetésbe került-e az összeg, vagy örömmel halmaza-e össze a férfi bő­kezűségét a neki felajánlott tárgyra. És nem az érték gyönyörködteti, hanem a szeretetteljes tekintet, s a gyengédség, melylyel átnyújtják a belejező tárgyat. A szerelem előtt egy rongy is valódi ereklyének tűnik fel. — Mily remek ma ez barátom ! rebegő Valen­tine, a­nélkül, hogy megszűnnék bámulni a szép sált. — Kedves barátnőm, ezt esküvőnk napján fogja viselni; ez a legszebb, mit az indiai társulat hollandi raktáraiban találhattam Antwerpenben ; megbámultam és azonnal elhatározom : ezt Valenti­nénak kell bírnia ! — De hisz ez nagyszerű, királyi ajándék ! — Tetszését megnyerte s az nekem elég. — Ha tetszik-e, és mégis hiheti-e György, hogy nekem még sokkal becsesebb ajándékom van az ön számára. __ — Önnek ? — Nekem, ki szinte gondoltam önre. S Valentine egy medaillont vont ki kebeléből. — Vegye, mondá, átadva a marquisnak a me­­daillon aranykeresztbe zárt kis arczképet. Ki, mi­után meghatottan vizsgálta az arczképet, mondá: — Istenem! mennyire hasonlít . .. — Hozzád, nemde György ! — De hozzád is Valentinem. — György! — Valentine! — Isten veled György, mondá Valentine köny­­nyei között, kirohanva, magammal viszem ajándé­komat. — Én pedig megtartom az enyémet Valentine és soha sem válok meg tőle. Mialatt Valentine előkészületeket tett a regge­lihez, melyben Chabert, Duportail s Fábry veendnek részt, a kapitány egyedül maradva, nyugtalan elfo­gultsága visszatért, nem lévén ott a szeretett lény, hogy enyhítse lehangoltságát. — Igen, mondá magában, ez itt az én egyet­len boldogságom, és valódi örömem. Bájos arczát magam előtt látom, ezen általa csodálatra méltóan festett kis arczképben. De, folytató leszállva ábránd­jai magaslatáról, várjon miért látszék annyira meg­zavarni Valentinét Fábry nevének brüsseli utam említésénél ? Kétkednék talán ? Az lehetetlen, telje­sen lehetlen! Fábry maga sem, még az éleslátású Fábry sem sejti a látszólagos­ok háta megött rejlő valódi indokot, mely engem Brüsselbe vonzott. Va­lentina nem osztja gyengéd rokonszenvemet azon em­ber iránt, kit ő ép úgy, mint mindenki, más is, leg­bensőbb barátomnak tart, miután mindig együtt lát vele. Különös barátok azok, kik közé Fábryt lehet sorozni, ritkán tudhatjuk meg biztosan, ha szeret­nek-e, de annál gyakrabban érezzük, hogy gyűlölnek. A­mi őket illeti, ők soha sem kétkednek a bennünk ébresztett értelemben; ez oly ellenszenves vonzalom, mely soha sem fokozódik. Fábryt már az iskolában ismertem, hol mindig elragadta előlem az első jutal­makat, épen úgy mint Saumureben, hol ismét talál­koztam vele hasonló hideg vetélkedési hajlamával együtt, alattomosan és mindig diadalmaskodva. Az egyetemből kilépve, Algírba küldenek, s Algírban is­mét Fábryt találom, ép úgy kapitányi rangban mint magam, sőt ugyanazon ezredben. Később beadva le­mondásomat, Párisba jövök s ő már megelőzött. Hogy ne gondolhatnának hát bennünket elvárhatlanoknak ? Valóban azok is vagyunk, de mint a lánczczal összefű­­zöttek a gályán, én e barátság gályarabja vagyok, s jobb szeretnék tiz ellenséget nálánál, egy ellennel szem­be szállunk, megverekszünk s megöljük egymást; de az ily baráttal legfeljebb csak a markolatig mehetek, soha a kardpengéjéig. A vadak közt széttéptük volna már egymás valamely erdő mélyében, de a nagy világ­ban, hol az erdőket bársonyos lakosztályok helyette­sítik, hol minden ellenszenv szelídebb, nem tehetek mást, mint fehérkesztyűs kezemmel szívesen meg­szorítani kezét, midőn összezúzni szeretném. A társa­dalom telve van ily engesztelhetlen barátokkal. Én a magamét Fábryban bízom, utolsó s legfőbb óhajom most már csak az, hogy ne temessenek valaha egy sírba, és ne véssék sírkövünkre: »Egyesítve az élet­ben, egyesületek a halálban.« Mert a becsületes já­rókelők elérzékenyülnének! Kedves jó barátom a múlt hónapban tizenkétezer frankot nyert el tőlem a játékban, ma éjjel pedig 10 ezeret, összesen tehát már 22 ezer frankot. Az én Pyladesem ugyancsak romboló. Blancaster Györgyöt elmélkedése közép­ett ina- f­sának hangja ébreszté fel, jelentvén: — Chabert s Duportail urak. A három jó barát megölelé egymást, örülve, hogy egy havi távollét után ismét pár kellemesebb órát tölthetnek el együtt. — Végre, kiáltá Chabert ezredes harsány hangján, melyet alig bírt a társalgó beszédig meg­lágyítani; végre is visszatértél nagyszerű vadásza­todról ! — Igen, barátim, minek jeléül őzet s vaddisz­nót fogunk reggelizni, miket számotokra lőttem. — Helyesen, köszönet érte szent Hubertnek, de mielőtt asztalhoz ülnénk, kérlek Duportaillal együtt, miután magunkra vagyunk, szükséged van e még mindig reánk, mint tanukra házasságodnál ? — Minden esetre! — Akkor hát figyelmeztetlek, hogy már két hónapja tartasz bennünket függőben a közjegyzővel szemben, pedig legkésőbb öt hó múlva nekem vissza kell térnem ezredemhez, és Duportailnek az amerikai konszulátushoz. . — Chabertnek igaza van, mondá Duportail. Én nem akartam neked ez ügyről említést tenni; elő­ször ez személyes ügy és kényes, igen kényes, de mi­után Chabert......... Chabert véget vetendő e hosszadalmas beszéd­nek, heves türelmetlenséggel mondá: — Nincsenek kényes ügyek, rejtélyes, tekervé­­nyes diplomata ! csak is valódi vagy visszás helyzetek léteznek. — Talán a hadseregnél még! — Mindenütt­ ékesen szóltál Machiavelli. — Én nem szenteskedem ezredes. — Pár nap alatt Bernard Valentine kisasszony nőmmé lesz, mondá György. Chabert megfogja György kezét, és Dupotailra tekintve, mondá: — Íme ez az igazság, a való , ez a helyes, gyen­géd férfi. (Folytatása következik.)­­ Az országgyűlési függetlenségi párt tegnap tartott értekezletén felvettetett a kér­dés, hogy folytassa-e a párt a megkezdett érdeklődés­sel a boszniai póthitel felett a vitát, vagy pedig bezárja-e azt, hogy még a pünkösdi ünnepek előtt befejeztessék a házban a vita és megtörténjék a szavazás. Az értekezlet hosszas és beható vita után el­határozta, hogy eddigi eljárásával felhagyni nem fog s folytatni fogja a vitát. És erkölcsi kötelességévé teszi a párt minden tagjának, hogy a pünkösdi ünne­pek utáni szavazáskor j­elen legyen. A Baján pünkösd másodnapján tartandó párt­­gyülésre meghívás következtében a központból kikül­dettek a párt részéről Eötvös Károly, Hermann Ottó és Prónay Gábor b. Győrbe, az ottan szintén pünkösd másodnapján tartandó pártgyülésre kiküldettek: Mocsáry Lajos, Helfy Ignácz, Mednyánszky Árpád és Krisztinkovics Ede. Ezzel az értekezlet véget ért. A képviselőház bizottságaiból. A zárszámadási bizottság ma d. e. 11 órakor Prileszky Tádé elnöklete alatt ülést tartott. A pénzügyminisztérium részéről jelen volt Hilbert oszt. tanácsos. Lukács előadó olvassa a főrendi­háznak az 1876.—1879. évi magyar-horvát leszámo­lásokra, valamint az 1880. évi állami zárszámadásra vonatkozó üzenetét, mely szerint a képviselőháznak ezek iránt hozott határozataihoz a főrendiház hozzá­­járulván, azok országos határozattá emeltetnek. A bizottság az üzenetet tudomásul vette s ezzel az érte­kezlet véget ért. A pénzügyi bizottság tegnap d.u. 6 órakor Szon­­t­a­g­h Pál elnöklete alatt tartott ülésében folytató­lag tárgyalta a közadók kezeléséről szóló tör­vény­j­avaslatot. A kormány részéről jelen voltak: Tisza mi­niszterelnök, Szapáry gróf pénzügyminiszter és M­á­r­f­f­y miniszt. tanácsos. Következett a törvényjavaslat 60. §-a, mely a zálogolás alóli kivételekről szól, mely az előadó észrevételével elfogadtatott. A 61. §-nál (mely a lefoglalt tárgyak irányá­ban támasztandó igényekről szól) előadónak a dolog érdemére nincs kifogása, csak stiláris módosí­tást hoz javaslatba. Rakovszky István óhajtaná, hogy az igény­hirdetmény minden esetben megtörténjék, mert lehet, hogy az, kinek igénye volna, mit sem tud a le­foglalásról, ha az nincs kihirdetve. Azonfelül a vá­rosháznál történő kihirdetést kevésnek tartja. Márffy mint tanácsos megjegyzi, hogy maga a főváros kérte, hogy legyen elégséges egyszerűen a városháznál történő hirdetés. Wahrmann nem sokat ad a hirdetményre, mert azokat senki sem olvassa, de azért pártolja Rakovszky véleményét, hogy a hirdetmény minden esetben megtörténjék, ha pedig megnevezve volna az igénylő, úgy, értessittessék. A bizottság ez értelemben határoz. A 62. §. (az 1876: XV. t. ez. 54. §. b. pontja), a 63. §. (az 1876: XV. t. ez. 54. §. 7.) és a 64 §. (1876: XV. az 54 §. 8. pontja) elfogadtattak. A 65.§-nál Rakovszky szerint hiányzik az, hogy a foglalás alkalmával is lehessen az adóhát­ralékot fizetni és arról sincs határozva, hogy a fog­laláskor kimutatta a végrehajtást szenvedett, hogy adóját már kifizette; s azonkívül a zárlat feloldásáról is óhajtaná szóló, hogy erről az illető értesíttessék. Szapáry dr. miniszter előtte szólóval szem­ben megjegyzi, hogy a felhozottakról a javaslatban részben van intézkedve, de nincs ellene határozottabb intézkedés, a­mit a bizottság a zárlat feloldására nézve akkép formulát, hogy az a foglalási jegyző­könyvbe irassék rá utólag a fél kérésére. A 66. §-nál (az árverés) Rakovszky István felhívja a bizottság figyelmét azon tömérdek vissza­élésekre, melyek a foglalások alkalmával felmerül­nek, melyekkel szemben óvőintézkedésre mélhatlanul szükség van. Éles Henrik úgy emlékszik, hogy a javaslat­­ban ez iránt már van intézkedés. Hegedűs Sándor szerint attól függ minden, hogy megbizzunk-e a becsüsökben mert ellen esetben alig lehet sikeres óvóintézkedést gondolni. Éles Henrik utal a pénzügyi bíróságra, mely épen arra lesz hivatva, hogy e visszaélések ellené­ben igazságot szolgáltasson. Rukovszky István szerint a bíróság csak arról fog határozni, hogy törvényes volt-e az eljárás vagy nem és csak formailag fogja azt elinté­zés alá venni. Hegedűs Sándor utal a javaslatnak ezt tár­­gyazó szakaszára, mely szerint a bíróság nemcsak a Rukovszky által említett esetben van hivatva ha­tározni. K­r­e­­­i­t­z Béla nem menne tovább a ma­gánjog intézkedéseinél, hol a perrendtartásban szin­tén nincs semmi intézkedés téve a becsüsök vissza­élései ellen. Szontagh Pál elnök fölemlíti, hogy a be­csüsök hit alatt fogadják, hogy becsületesen és lelki­­ismeretesen fognak működésükben eljárni s igy ilyen valamit tárgyazó szakasz semmi különös jelen­tőséggel nem bir. Rakovszky István csak a közönség ér­dekében szólal föl s nem a becsüsök irányában, de a közönséggel szemben akar biztosítékot. W­ahrmann Mór szerint nem lehet ki­tudni sohasem, hogy a becsüs, ki saját véleménye szerint határozza meg a becsűt, a tényleges becsér­téket hamisan állapította meg. A bizottság e kérdés felett a napirendre tér. A 67. §-nál (az árverés helye) Hegedűs Sándor azt véli, hogy lehetne intézkedni a felett, hogy az adófelügyelő beleegyezése legyen szükséges min­den esetben, midőn az árverés nem a foglalás hely­színén történik. A bizottság ez értelemben fogadja el a szakaszt. A 68. §-nál (az 1876. XV. t. sz. 55. §-a) H­e­­g­e­d­ü­s Sándor kimondatni kívánja, hogy bizonyos összegen pl. 500 írton felül a járásban köröztessék az árverés. Szapáry gr. pénzügyminiszter nem hiszi, hogy ez a praktikus életben előfordulhatna. A bizottság a szakaszt változatlanul fogadja el. A 69. §-nál (az árverési hirdetményről,) Hege­dűs Sándor indítványára a bizottság azon módosí­tást fogadja el, hogy elárverezendő tárgyak azon sor­ban kerüljenek árverés alá, a­mint azok lefoglaltat­tak, a már elfogadott szakaszok értelmében. E módo­sítás azonban magánál az árverésnél fog az illető szakaszba felvétetni. A 70. §-nál (az árverésről) a fent elfogadott módosítás Szontagh Pál elnök és Wahrmann felszólalására, kik semmi előnyt nem várnak e módo­sítástól, utólag elejtetett. A 71. §. (az árverési jegyzőkönyvről) és a 72. § (az 1876. XV. t. sz. 55 §. 6. pontja) Hegedűs és Márffy min. tanácsos felszólalásai után elfogad­­tatták A 73. §. (az 1876. XV. t. ez. 55. §. 7. pontja) styláris módosítás után elfogadtatott. A 74. §-nál (Budapestre vonatkozó intézkedé­sek) Szontágh Pál az »érték« szót az itt egyedül helyes »becsérték« szóval kéri felcseréltetni, mit a bizottság el is fogad. A 75. §-nál (a végrehajtás költségeiről) H­e­­g­e­d­ü­s Sándor ismerteti a különbségeket az új javas­lat és a régi törvény közt, s nem tartja igazságosnak, hogy illetékek szedessenek olyan cselekmények után, melyek nem történtek meg. Szapáry gróf pénzügyminiszter fontosnak tartja ezt, mert óriási összegre mennek az adóbehaj­tási költségek, mikkel szemben igen csekély a vissza­térítés. Czélszerűnek tartja már csak ezen okból is ez intézkedés fentartását. Hegedűs Sándornak nem az ellen van kifo­gása, mit a pénzügyminiszter érintett, de az ellen, hogy mikor p. o. nem történik végrehajtás, mégis kell a javaslat szerint ezért is illetéket fizetni. Kérdi egyúttal, hogyan történik itt az elszámolás ? Márffy min­­tan. felvilágosításokkal szolgál s igazságosnak tartja a §. intézkedését, mely azon érte­lemben módosíttatik a bizottság által, hogy az illeték az esetben is követeltessék a végrehajtás vagy árve­réstől, ha az csak elrendeltetett. A 76. §-nál (az intési és behajtási illetékekről) Hegedűs felvilágosításokat kér a § értelmére vo­natkozólag, mit Márffy min. tanáczos meg is ad, a mely után a § elfogadtatott. A 77. §-nál az ingatlanokra vezetendő végre­hajtásról­ Hegedűs felemlíti, hogy a §-ban idé­zett 1881: LX. t. sz. szerint a végrehajtás csakis bí­rói közegekkel volna teljesítendő, mi nagy fontosságú intézkedés, melyre nézve felvilágosítást kér. Márffy min. tanácsos megjegyzi, hogy a bírói közegekre megy át a fentemlített esetben a végre-A­z változatlanul elfogadtatván, az ülés fél 9-kor véget ért. Közelebbi ülés holnap d. u. 6 órakor. Országgyűlés. A képviselőház ülése május 23-án. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Baross, Rakovszky, Duka. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, gr. Szapáry Gyula, Pauler Tivadar, Trefort Ágoston, Szende Béla, Bedekovich Kálmán, b. Ke­mény Gábor, b. Orczy Béla. Elnök az ülést 10 órakor megnyitván, a jegyző­könyv hitelesítése után bemutatja a beérkezett kér­vényeket. Szende Béla honvédelmi miniszter benyújtja a megszállt területen és a monarchia déli részében fölmerült zavargások alkalmából elesett, megsebesült vagy a fáradalmak következtében elhalt, és a hadse­reg, hadi­tengerészet és honvédség kötelékébe tar­tozó legénység ideiglenes segélyezéséről szóló tör­vényjavaslatot. A pénzügyi bizottsághoz utasíttatik. Rakovszky István előadó bemutatja a pénzügyi bizottság jelentését a cs. és kir. közös hadsereg ka­tonai nevelő és tisztképző intézeteinél magyar ifjak részére adományozandó 120 alapítványi hely fölállí­tására vonatkozó törvényjavaslatról. Napirendre fog tűzetni. Csávossy Béla előadó bemutatja a gazdasági bizottság jelentését az országházban a nyári szünidők alatt eszközlendő tatarozási és átalakítási munkála­tokról. Napirendre fog kitüzetni. Berzeviczy Albert előadó bemutatja a kérvé­­nyi bizottság 17-ik sorjegyzékét. Tárgyaltatni fog a javaslat befejezése után. Következett a napirend : az 1882-dik évi rend­kívüli költségek fedezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Pauler Tivadar igazságügyminiszter: T. ház! A jelen vita folyamában, a­mely rendkívüli hadi költség megszavazása felett már hosszabb idő óta foly, mint főkérdések ismét Boszniának megszállása, a keleti politika és a delegációknak illetékessége me­rült fel. Habár alig van érv és ellenérv, a­melyet az első kérdésre nézve már a többszörös vita alkal­mával fel nem hoztak volna, mégis némely észrevéte­lekre saját nézeteimet kifejteni kötelességemnek tar­tom. (Halljuk!) A külpolitikának döntő momentuma nem a ro­­konszenv, hanem az érdekek. Az érdekek, nevezetesen az európai egyensúly érdeke tette szükségessé a múlt század utolsó évtizede óta Törökország fentartását. Aggódtak az európai hatalmak és méltán, hogy ha a Hagia Sophia kupoláján a hanyatló félhold helyét a megváltás jele foglalná el, az oly auspiciumok és körülmények közt történhetnek, melyek a felszabadí­tást még a Balkán félsziget keresztény lakóira nézve is igen kétes értékűnek tüntetné fel, a többi nemze­tekre nézve pedig az egyensúly megingatása által világrendítő bonyodalmakra szolgáltatna alkalmat. (Élénk tetszés a jobboldalon.) És épen ez volt oka, hogy, míg az európai ha­talmak a monarchia és országunknak is politikája előbb arra irányult, hogy a török birodalom hatalma Európában megtöressék, annak azóta épen ellenke­zőjét vette czélba. Ezen politikának mintegy utolsó kifolyásakép a krimiai háború és a párisi kongresz­­szus mutatkozott. De miután mindezen törekvések daczára mindinkább bizonyossá vált, hogy a török birodalmat Európában jelen alakjában fentartani nem lehet és ezen sejtelmet az utolsó háború esemé­nyei bizonyosságra emelték, kötelessége merült te­hát fel az európai hatalmak és különösen monar­chiánknak arról gondoskodni, hogy az alakulások, melyek a Balkán-félszigeten életbe lépnek, oly mó­don történjenek, hogy míg egyrészről az ottani népek jogosult aspirác­iói kielégítést nyernek, addig más­részről Európának, de különösen monarchiánknak életérdekeit ne veszélyeztessék. (Helyeslés jobbfelől.) Gondoskodni kellett ezen életérdekek megóvá­sának eszközeiről, oly eszközökről, melyek épen úgy a dynasztia, mint pedig saját országunk érdekeinek megfelelnek, mert habár a miniszterelnök úr beszédé­ben már is kifejtette, hogy országunk és dinasztiánk érdekei ez időben is átalában azonosak, mégis hang­súlyoznom kell, hogy ez különösen a keleti kérdésre nézve áll. (Igaz ! Úgy van­ jobb felől.) E két érdek egymással elválaszthatatlan kap­csolatban van, elválaszthatlan kapcsolatban, mert a dynasztia biztos támaszát a keleti kérdésben abban a nemzetben találja leginkább, mely nemzet hazájá­nak integritásával első­sorban van veszélyeztetve, azon hazának integritása, melyen kívül azon nemzet­nek számára nincs hely. (Igaz! úgy van­­ jobbfelől.) Más részről e nemzet érdekeinek legbiztosabb garancziáját szoros ragaszkodásban a törvényes alap­hoz, szoros ragaszkodásban a koronához tartja, azon koronához, mely századok óta legerősebb kapcsát képezi azon különböző vallású és nemzetiségű népek­nek, melyek e birodalmat lakják és mely a törvé­nyességnek varázserejével leghathatósabb ellensúlyát képezi minden centrifugált törekvéseknek. (Igaz! ügy van­ jobbfelől.) Erős meggyőződésem te­hát, hogy a legve­szélyesebb körülmények között legerősebb támasza e nemzet és országnak a szoros ragaszkodás a tör­vényességhez ; az azon tér, mely téren erejét úgy, mint hajdan Anteus a földből­­ nyeri. (Igaz! Úgy van­ jobbfelől); és ha sikerülne őt e térről elsodorni vagy eltávolítani, a legnagyobb veszélyeknek és végzetes eseményeknek martalékává lehetne. (Igaz! Úgy van­­ jobbfelől.) Gondoskodni kellett tehát oly eszközökről, me­lyek a dynastia és az ország érdekeinek egyaránt megfelelőleg a jövőnek oly alakulásait akadályozzák meg, melyek mindkettőre nézve veszélyesek. Ily esz­köznek ismerte fel Európa a berlini mandátumot és azt a monarchia a maga részéről elfogadta ; elfogadta, mert ha nem fogadta volna el, azzal más hatalmat kellett volna megbízni, mely megbízás ránk nézve nagyon végzetessé válhatott volna. (Zajos helyeslés jobbfelől.) És ha a szolnoki választókerület 1. képviselője a tegnapi napon azon történeti előzményekre muta­tott, melyek bennünket és Boszniát egyiránt érdek­lik : én az ő beszédéből azt a tanúságot merítettem, hogy Magyarország királyai a legrégibb időktől min­den bajok, minden barcrok, vérontások daczára is Boszniát oly pozícziónak tekinthették, melynek fen­­tartása Magyarországnak érdekeiben áll. (Igaz! Úgy van­ jobb felől.) És ha azon eseményeket vesszük tekintetbe, melyek azóta is végbe mentek a keleten, ha figyelem­mel vagyunk azokra, mik Bolgárországban, Ruméliá­­ban és a török birodalom más világrészeiben is tör­ténnek, akkor azon meggyőződésre kell jutnunk, hogy ezen pozíczió elfoglalása, a mi befolyásunk megóvá­sára szükséges és czélszerű volt. (Igaz! ügy van­ jobbfelől.) Az volt ugyan mondva, hogy ezen állítás testi­monium paupertatis a mi diplomácziánkra nézve, Angolország és Francziaország diplomácziái tudtak maguknak befolyást gyakorolni a török birodalom ügyeire megszállás nélkül. Hogy a mi monarchiánk diplomatiája tudott magának befolyást szerezni annak idején a török bi­rodalom egész politikájára nézve, azt a történet ta­núsítja, de ha tényleges törekvések meggátlásáról van szó, akkor a dalmácziai befolyás többé nem elég­séges, akkor azt tényleges eszközökkel támogatni és erősíteni kell. (Helyeslés jobb felől.) És hogy ezt nem csak a mi monarchiánk, ha­nem más államok, különösen Angolország és Fran­­cziaország is teszik, azt a történet tanúsítja; nem ál­lított ki testimonium paupertatist magának TIT. Napóleon, mikor Syriát megszállotta; nem állított ki magának ily testimoniumot Francziaország most, mikor nem elégedett meg diplomatiai befolyásának érvényesítésével Tunisban, hanem hadcsapataival azt elfoglalta; és végre nem állított ki magának tes­timonium paupertatist Anglia és Francziaország, midőn most Egiptomban konsulainak befolyása mel­lett oda még hadihajóikat is megindították. A diplomatiai befolyást tehát megszerezni és fentartani, minden államnak kötelessége és hivatása, de ha az elégtelen, ha ellenkező tényleges törekvések nyilvánulnak, azok ellen tényleges eszközöket kell al­kalmazni. (Élénk helyeslés jobbfelől) »Bosznia meg­ ■fei Kiadó­hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra...................................... • • ■ 2 írt 8 hónapra 8 » 6 hónapra 18 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenkint.................................... 1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­­t ai ak­kor a hó első napjától számittatik. 141. szám. 20-dik évfolyam. Esti kiadás. Budapest, 1882. Kedd, május 23. Szerkesztési iroda.: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. nillatiÉSEE szintúgy mint előfizetések a kiadó­ hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP.

Next