A Honvéd, 1867 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1867-08-05 / 1. szám

Azonban az első ágyúszónál — mind a mellett, hogy a tisztek személyes bátorsága világszerte el van ismerve — minden megváltozik. Az ember a veszély perczében előtérbe lép. Az emberi szenvedély túlárad a formákon, míg túl felől hiányzik a nagy nemzeti és hazai vezéreszme, mely a túláradó emberi szenvedélyt az előírt formákba visszanyomja. A csatában a jelszó: „győzünk vagy haljunk meg.“ Miért? fogja a katona kérdezni. Mert így parancsolják — a felelet. Ez a mai korban már nem elég. Most már a parancs mellett az akarat is szükséges a győzelemre vagy halálra. Az akaratot pedig adja a szellem! II. Egy ausztriai tiszt a sadowai csata után így kiáltott fel: „ez az intelligentia győzelme a nyers erő felett.“ Nem volt egészen igaza? Az ausztriai hadseregben temérdek intelligentia van, de mi haszna, ha nem juthat érvényre? Egy ausztriai tiszt csak akkor jut magasabb rangra, ha intelligenciáját a formákhoz idomította és önállóságát tökélletesen elvesztette. Osztrák tábornok pedig csak az lehet, ki a formákat anynyira elsajátította, hogy benne az egyén tökéletesen kihalt, s ő maga nem egyéb mint egy megtört szellemű élő forma. A mondottak után az elfogulatlan olvasóhoz egy kérdést intézek: mit gondol, várjon egy újabb hadjáratnak a poroszok ellen nem volna-e ugyanazon eredménye, mely a múlt évben volt ? Véleményünk szerint, daczára a birodalom újjáalakításának, most is csak verve járnánk, mert először az ausztriai hadsereg az újabb változások által szellemileg érintetlen maradt, és másodszor: mert az ausztriai haditaktika ma is csak az, mely egy évvel ezelőtt volt. Nem szándékunk politizálni s a felett vitatkozni, mennyire része a magyar hadsereg az ausztriai hadseregnek, mennyire nem; de jogunkban áll kifejezni abbeli meggyőződésünket, hogy ha előbb-utóbb ismét egy háború tör ki, és ezúttal is megveretünk, akkor nem csak a magyar vér egész árral, hanem a magyar becsület is minden erünkből folyni fog; mert Európa hite szerint, most a magyar nemzet szabad, és tetszése szerint rendelkezik pénze és vére felett. Első szent kötelességünk tehát e tények állását s azoknak következményeit egész őszinteséggel előadni, javaslatainkat megtenni, és amennyire tőlünk függ jó előre oda hatni, hogy a honvédség szervezése, a hadsereg átalakítása mielőbb megtörténjen és Magyarország ifjúsága és világa, azért, mert az ausztriai hadsereg jelen szervezése elavult, hibás nemzetietlen alapokon nyugszik, ne vitessék többé a bizonyos vereségre és halálra. III. Vegyük először is Konézkés alá a magyar ezredek szervezését és vizsgáljuk meg, hogy minő szellem az, melyet a mostani ausztriai katonai rendszer a magyar ezredekben terjeszteni kíván. A hiányok nagy része az ausztriai hadseregben önkénytelen, és nem az emberi ész gyarlóságának következménye, hogy ezen hiányok megszüntetésébe, a többi európai hatalmak példájára, eddigelé nem fáradoztak, hanem azon sajátságos körülményből folyik, hogy ausztriai hadsereg van, míg ausztriai nemzet nem létezik! A húsz éves magyar ujjonet első gyermekkora óta egész a mai napig nem hallott egyebet úgy szülői házánál, mint másutt, csak fájlalni hazája, Magyarország állapotját és szidni az osztrák kormányt. — Az igy hangolt ifjút elviszik katonának, és azt kívánják tőle, hogy egyszerre lelkesüljön ezen eszméért: Ausztria, és hogy utolsó csepp vérig védelmezze ama feketesárga lobogót, melyre otthon titkos haraggal tekintett. Hogyan lehet kívánni, hogy egy fiatal embernek lelkülete, rokon- és ellenszenvei pár percz alatt átalakuljanak? Túl felől, ha a fiatal magyar megtartja eredeti szellemét, minő lelkesedést várhatni tőle a veszély perczében? Az életösztön, mely a halállal szemben hatalmasan felébred minden ifjú szivében, egy percz alatt eszébe hozza hazáját, szüleit, gyermekkorát! a halál percze közelget, már ott lobog egész pompájában — a fekete-sárga lobogó------— — vagy azt hiszik, hogy a szegény közembernek nincsen szíve és úgy hal meg mint a birka ? A világ minden hadtudománya a különböző fegyvernemek minden bölcsesége és hadgyakorlata nem fog e válságos perezben ama magyar ifjúba lelkesedést önteni és nem fogja végbe vinni, hogy ez ifjú a dicsőséges halált keresse egy eszméért, melyet nem ért és egy zászlóért, mely előtte idegen. (Folytatása következik.) A különböző fegyvernemek a franczia, porosz és ausztriai hadseregben. (Changarnier, Trochu és mások irataiból.) I. A lovasság Mielőtt a lőszerek lettek volna a csatákban főtényezők, az első hely a hadseregekben a lovasságot illette. A gyalogság inkább csak támaszul szolgált a lovasságnak s csak a lőfegyverek tökéletesítése által nyerte meg lassan kint a főjelentőséget. A taktika kifejlődésének mérvonala a lövések száma, melyet egy gyalog katona képes volt adni azon perczig, hogy a lovasság valamely támadást megkezdvén, azt keresztül vitte. Ebből származott az osztályozás nehéz és könnyű lovasságba. A nehéz lovasság feladata volt az ellenséges vonalakon keresztül törni, míg a könnyű lovasság részint mint „portyázó“ a hadseregek élén járt, részint pedig a megtört és futó ellenséget üldözte és a megveretést egészen befejezte. Azon arányban, hogy a lőfegyver tökéletesedett, a lovasság vesztette hatását, mindig nagyobb távolságra kellett vén felállania. Egy példa legjobban felvilágosítja állításunkat. Képzeljünk egy felől egy osztály nehéz lovasságot, mely az ellenségtől 600 lépésnyi távolságról ügetve megindul. A másik oldalon képzeljünk egy a múlt század, kovacszár fegyverével ellátott gyalogságot, mely csak három lövést tehetett egy perez alatt és fegyverének hordereje legfeljebb 300 lépésre terjedt. Tehát a fennebbi esetben ezer ember 3000 lövést adhat, mielőtt a lovasság megérkezett. Tegyünk a kovácsosfegyver helyébe már 600 lépésre hordozó Percussions fegyvert, ekkor a támadó lovasságot 2-szer annyi golyó érendi, s ez alig fog más Carrét megtámadhatni, mint a mely az ágyutűz által már meg van ingatva Tegyük végre fel, hogy a gyalogság a legújabb fegyverekkel van fegyverkezve, melyek 8—12 lövést adnak egy perez alatt és még messzebb hordanak, ekkor a lovasság alig a 600 lépésnyi távolságot lefutja egész golyózápornak teszi ki magát, ide nem számítva, hogy a roppant távolságra hordozó ágyuk már felállításában zavarják és megingatják. A Solferino és Sadovánál szerzett tapasztalatokból némelyek azt következtetik, hogy a lovasságnak nincs jövendője, különösen, hogy a nehéz lovasság lejátszta szerepét. Azonban Trochu, Changarnier, Aumale herczeg és mások nem osztják ezen véleményt. Mindhárman egyet értenek abban, hogy inkább ama változásokról, melyek a lovasság taktikájában és alkalmazási módjában behozandók, lehet szó, mint a lovasság tetemes leszállításáról. Changarnier e tárgyról így szól: „A lőfegyver 30 év óta folytonosan tökélyesül, ami azon véleményre adott alkalmat, hogy a lovasság elvesztette fontosságát. Azonban ezen állítás alaposságát kétségbe lehet vonni. Igaz, hogy a lovasság a Krim hadjáratban keveset tett, Olaszországban majd semmit sem, mindazáltal ezért nem játszta ki egészen szerepét. Két feladata mindig megmarad: a hadsergek előnyomulását tisztázni és könnyíteni, és a győzelmet az üldözés által befejezni.“ Trochu tábornok sem tartja a legújabb találmányok s azok következése által, a lovasság jelentőségét mellőzve. E fegyvernem most is, mint jövendőben, a rögtöni és meglepő csapások, valamint a mindig nagy következésű erkölcsi hatások eszköze marad. A lőfegyverek tökéletesítése által csak a lovasság feladata legnehezebb; támadását nagyobb távolságból kell kéz-