A Honvéd, 1867 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1867-12-09 / 19. szám

150 munkák, emlékiratok s szemtanúk előadása nyomán az 1848- 49-ben ős alkotmányunkért vitt hadjáratot írja le. E nehéz vállalatot mindenkinek pártolásába ajánljuk. Az egész munka előfizetési ára 3 forint. Kiadó Heckenast Gusztáv (egyetem-utcza 4-dik szám). III. Ugyanezen kiadónál megjelent: „A forradalom költészete szerkesztve Áldor Imrétől, ára 2 forint. Áldor Imre e munkában élénkbe vezeti nemzetünk buzdító lantosainak legérdekesebb költeményeit. — Petőfi aczélra met­szett szép arczképe után Jókai, Arany, Czuczor, Petőfi, Sárosy, Szász K., Tóth K., Vörösmarty M. és sok más jeles költőnk válo­gatott műveiben gyönyörködünk. Jó ízlés a választékosság­ és összeállításban jellemzi e művet, melynek kedves hangjai újra visszavarázsolnak bennünket ifjúságunk küzdelemteljes kor­szakába. IV. Poldini Ede könyvnyomdájában most került a sajtóból „Honvédtiszti koszorú az 1848-49-dik évből,“ melyben Virányi Vilmos a „Közlöny“ és a „Komáromi hirlap“ alapján a honvéd­tisztek neveit betűszerint rendezve sorolja fel, minden név mellett még az illető utolsó tisztségét s a „Közlöny“ számát, melyben a kinevezés hirdettetik, találjuk. E művet később még egy pótkiadás fogja követni, hol azon kinevezések lesznek közölve, melyek a honvédelem végnapjaiban történve, már sem a„Közlöny,“ sem a „Komáromi hirlap“-ban föl nem vétethettek. Vetter Antal honvéd altábornagynak pozsonyi m­eg­­tisztelőjeih­ez intézett szavai. A pozsonyi derék szőlőmives nép, mely a pozsonyvárosi polgár­ságnak tősgyökeres magvát képezik, f. hó 24-én Vetter Antal altábor­­nagynál egy 50 tagból álló küldöttség által tisztelegvén, rövid lelkes magyar szónoklat kíséretében, érdemeinek elismerése s mély tiszteletük jeléül egy izletteljes nagy ezüst billikomot és három óriás nagyságú üvegben pozsonyi finom ó­ bort, mint tulajdon szorgalmuk jelét, nyúj­tottak át. A többnyire német ajkú ugyan, de magyar és szabadérzelmü polgártársainak ezen elismerését a tábornok mélyen megindulva körül­belül következőleg köszönte meg: Kedves honfitársaim! Önök megjelenése lelkem mélyét érinti. Fogadják önök uraim — azon lelkes polgártársakkal együtt, kiknek nevében voltak szívesek idejönni, rokonszenvüket irányomban nyilváni­­tandók — legőszintébb köszönetemet. Azon részvét, mely az elmondott szónoklataiknak szép szavaiban rejlik, nem vonatkozhatik egyedül sze­mélyemre. Oh nem­ a haza, az elv, és a politikai hitvallás az, melynek én életemet szentelem, s mely szent ügyért — ha a mindenható úgy akarja — hátralevő napjaimat is odaáldozni kész vagyok; ezen hazafiul tettek s érzetek — mondom — azok, melyekért kívánják önök uraim az elismerés adóját leróni. Önök szónoklataiban egy érzelem kifejezése lappang, és ez­ egy boldogabb jövő utáni vágy. Legyenek nyugodtak uraim, sok történt egy fél év óta, és remél­jük, hogy ezentúl legforróbb kívonataik is teljesülésbe jönnek, hanem csüggednünk nem szabad. Követeljük a törvényes után politikai s anyagi jólétünk haladását, és megélhetjük elvégre kedves hazánkban is az aranykort; az utókor számára pedig egy szabad s független Magyar­­ország örökölhetését. Azon emlék, melyet önök és társai jelenleg nekem felajánlottak, előttem nagybecsű. Tekintetem valahányszor rajta megnyugszik, min­denkor köszönettel fogok emlékezni a pozsonyi lelkes szőlőmíves polgá­rokra....................És most kedves uraim! igyunk e nemes italból, mely szorgalmuk gyümölcse, önök és küldötteik egészségére­ éljenek! Ezen zárszavaknál az ünnepélyes jelenet bizalmassá változott át, és miután végre a küldöttségnek tagjai a honvédegylet alelnöke által a tábornoknak egyenként bemutattattak, eltávoztak. Azon mély tisztelet s ragaszkodás, mely városunkban az ősz bajnok Vetter Antal irányában napról-napra jobban nyilvánul, csak­nem leirhatlan. F. évi december 2-án városunk derék polgárai, a már több ízben tanúsított nemes érzetüknek, ismét egy új jelét adák; — ugyanis az említett napon képviseleti gyűlést tartván, Vetter Antal altábornagyun­­kat az 1848-49-iki függetlenségi harczban szerzett bokros érdemeiért ez. kir. Pozsony város díszpolgárává egyhangúlag megválaszták. T­Á R C­Z A.­ ­ Életrajzok. Közli: Cseresnyei József, honvéd őrnagy. I. Aulich. Az 1848/9-ki magyar hadjáratnak egyik legkitűnőbb tábornoka. Katona a szó teljes értelmében, határozott jellem, a végrehajtá­soknál ügyes tapintatu hadvezér. Egyéni modorában volt valami vonzó kedvesség, melylyel mindenkit megnyerni s alattvalóit lekötelezni tudá. Született Pozsonyban 1792. A bekövetkezett hazai események őt a Főherczeg Sándor nevet viselő gyalogságnál mint alezredest találák; hazafiai hivatását teljesítve, mint ezredes ezredének élén az altáborba ment, honnan több jelenték­telen csaták után a változott hazai körülmények által egy nagyobb szerepre hivatott. 1849 tavaszán már mint tábornok jelent meg hadtestével Pest előtt, folytonosan küzdve a túlnyomó erő ellen. Többb csatározások után bekövetkezett ápril 11-re, a magyar hadjárat egyik legjelentéke­nyebb napja. A túlnyomó erőt kényszerüté a főváros elhagyására, mely által visszaadó a főváros szabadságát s nyugalmát, visszaállítá a nem­zet központi tevékeny működését. Leirhatlan volt a lelkesedés, mely­ben a tábornok hadtestével együtt részesült, Pest lakossága e napi örömmámorát feledni nem fogja tudni soha! A nemzeti színház közön­sége tisztelet kifejezését az ősz tábornok irányában megjelenésekor a legünnepélyesebb lelkesedésben tünteté. Budavár ostroma után — melynél tevékeny részt van hadtestével — a rohamosan jövő események­et csakhamar Szegedre a hadügy vezetésére rendelék, hol hazafias tevékenységének s ügyes tapintatának fényes jeleit adá, különösen a hadcsapatok parancsnokaihoz intézett kiáltványában. Ez volt utolsó tevékenysége, ez volt utolsó szava a nemzet ér­dekében. 1849-ben október 6-án egyik történeti emlékű áldozatja lön ha­zájának Aradon. II. Visóczky. A lengyel menekültek között egyik legtevékenyebb s a szabadság eszméjétől lelkesült katona. Rút, törpe külsejének legnagyobb ellentéte, honfitársainak való­ságos bálványa. Megérkezésekor mint lengyel őrnagy a lengyel légió alakításával bizatott meg, mit a legnagyobb erélylyel hajtott végre. Ha csapata előtt kis lovon megjelent, mindannyiszor új éle­tet tudott önteni katonáiba; villogó szemének tüze átjárá soraikat s fölgyulasztó lankadni kezdő bátorságukat. Tevékeny részt ven Arad ostrománál. Több csatározásai után — mikről a hazai történelem egy­koron a legnagyobb elismeréssel fog emlékezni — a szegedi csatánál találjuk őt mint tábornokot hatalmas dandára élén. A szerencsétlen végzetű temesvári csata következtén csapatával a törökhonnali közle­­kedhetés fenntartása végett Orsován von hadállást, és fedezve Kossuth kivonulását, Törökhonba menekült. Utolsó kiáltványát a nemzethez a következő sorokban bocsátta ki: A lengyel légió főparancsnoka a magyar nemzethez! Nem a magyar kormányhoz, a magyar nemzethez szólunk, melyet az eddig fennállott szolgálat-kötelezettség Magyarhon szabadság­har­­czában összecsatolt. Nem a kormányhoz, mert a nemzetgyűlés által törvényesen alkotott kormány megszűnt. Tábornokaitok­­egyike túlha­­talomnak engedett, és az ellenséggeli alkudozás által a szerencsétlen harcznak véget vetni remélt. Ez alkuban nem vehetünk s nem veszünk semmi esetre részt. Éppen úgy nem akarunk ily tractatus létrejöttének akadályai lenni, ha a magyar nemzet megmentését ily alkuk által vélte eszközölhetni. Föladatunk volt az egyetlen közlekedést, mely Magyarhont Orsová által idegen hatalmakkal összeköti, elfoglalni s fedezni. E föl­adatot híven teljesítők. De a körülmények akkép állanak, hogy a múl­­hatlan szükség nyilvánul Magyarhon földét elhagyni s letenni szom­szédaitok kezébe azon fegyvert, melylyel egy évig ügyötökért küzdünk. Veletek harczolánk, tudjátok azt, nem mint zsoldosok, nem sze­mélyes vagy önző nézetekből, hanem a reményben, hogy szabadságtok kiküzdése s abban vett részünk egy további harcz alaposzlopait képe­­zendik éltünk folytonos czéljának, Lengyelhon szabadságaérti harcznak, mely nélkül Magyarhon függetlensége sem megtartható, sem kivihető elérésében. Ügyötökérti harczban czélunk volt az is, hogy köztetek s a szláv és román törzsek között közbejárók legyünk, kik egy szerencsét­len politika által elleneitekké lettek, de kik bölcs belátás s igazságsze­retet által — bizton reméljük — álladalmatok hű, ragaszkodó polgár­társai leendnek. Őrizzétek meg nemes szigetekben fenyegetett földetekre jöttünk emlékét! őrizzétek meg, mint mi, a haza iránti hűséget, annak jövője e megszabadításbani hitet, s a nagy áldozatok nem veszendnek el, és

Next