A Honvéd, 1867 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1867-12-09 / 19. szám
150 munkák, emlékiratok s szemtanúk előadása nyomán az 1848- 49-ben ős alkotmányunkért vitt hadjáratot írja le. E nehéz vállalatot mindenkinek pártolásába ajánljuk. Az egész munka előfizetési ára 3 forint. Kiadó Heckenast Gusztáv (egyetem-utcza 4-dik szám). III. Ugyanezen kiadónál megjelent: „A forradalom költészete szerkesztve Áldor Imrétől, ára 2 forint. Áldor Imre e munkában élénkbe vezeti nemzetünk buzdító lantosainak legérdekesebb költeményeit. — Petőfi aczélra metszett szép arczképe után Jókai, Arany, Czuczor, Petőfi, Sárosy, Szász K., Tóth K., Vörösmarty M. és sok más jeles költőnk válogatott műveiben gyönyörködünk. Jó ízlés a választékosság és összeállításban jellemzi e művet, melynek kedves hangjai újra visszavarázsolnak bennünket ifjúságunk küzdelemteljes korszakába. IV. Poldini Ede könyvnyomdájában most került a sajtóból „Honvédtiszti koszorú az 1848-49-dik évből,“ melyben Virányi Vilmos a „Közlöny“ és a „Komáromi hirlap“ alapján a honvédtisztek neveit betűszerint rendezve sorolja fel, minden név mellett még az illető utolsó tisztségét s a „Közlöny“ számát, melyben a kinevezés hirdettetik, találjuk. E művet később még egy pótkiadás fogja követni, hol azon kinevezések lesznek közölve, melyek a honvédelem végnapjaiban történve, már sem a„Közlöny,“ sem a „Komáromi hirlap“-ban föl nem vétethettek. Vetter Antal honvéd altábornagynak pozsonyi megtisztelőjeihez intézett szavai. A pozsonyi derék szőlőmives nép, mely a pozsonyvárosi polgárságnak tősgyökeres magvát képezik, f. hó 24-én Vetter Antal altábornagynál egy 50 tagból álló küldöttség által tisztelegvén, rövid lelkes magyar szónoklat kíséretében, érdemeinek elismerése s mély tiszteletük jeléül egy izletteljes nagy ezüst billikomot és három óriás nagyságú üvegben pozsonyi finom ó bort, mint tulajdon szorgalmuk jelét, nyújtottak át. A többnyire német ajkú ugyan, de magyar és szabadérzelmü polgártársainak ezen elismerését a tábornok mélyen megindulva körülbelül következőleg köszönte meg: Kedves honfitársaim! Önök megjelenése lelkem mélyét érinti. Fogadják önök uraim — azon lelkes polgártársakkal együtt, kiknek nevében voltak szívesek idejönni, rokonszenvüket irányomban nyilvánitandók — legőszintébb köszönetemet. Azon részvét, mely az elmondott szónoklataiknak szép szavaiban rejlik, nem vonatkozhatik egyedül személyemre. Oh nem a haza, az elv, és a politikai hitvallás az, melynek én életemet szentelem, s mely szent ügyért — ha a mindenható úgy akarja — hátralevő napjaimat is odaáldozni kész vagyok; ezen hazafiul tettek s érzetek — mondom — azok, melyekért kívánják önök uraim az elismerés adóját leróni. Önök szónoklataiban egy érzelem kifejezése lappang, és ez egy boldogabb jövő utáni vágy. Legyenek nyugodtak uraim, sok történt egy fél év óta, és reméljük, hogy ezentúl legforróbb kívonataik is teljesülésbe jönnek, hanem csüggednünk nem szabad. Követeljük a törvényes után politikai s anyagi jólétünk haladását, és megélhetjük elvégre kedves hazánkban is az aranykort; az utókor számára pedig egy szabad s független Magyarország örökölhetését. Azon emlék, melyet önök és társai jelenleg nekem felajánlottak, előttem nagybecsű. Tekintetem valahányszor rajta megnyugszik, mindenkor köszönettel fogok emlékezni a pozsonyi lelkes szőlőmíves polgárokra....................És most kedves uraim! igyunk e nemes italból, mely szorgalmuk gyümölcse, önök és küldötteik egészségére éljenek! Ezen zárszavaknál az ünnepélyes jelenet bizalmassá változott át, és miután végre a küldöttségnek tagjai a honvédegylet alelnöke által a tábornoknak egyenként bemutattattak, eltávoztak. Azon mély tisztelet s ragaszkodás, mely városunkban az ősz bajnok Vetter Antal irányában napról-napra jobban nyilvánul, csaknem leirhatlan. F. évi december 2-án városunk derék polgárai, a már több ízben tanúsított nemes érzetüknek, ismét egy új jelét adák; — ugyanis az említett napon képviseleti gyűlést tartván, Vetter Antal altábornagyunkat az 1848-49-iki függetlenségi harczban szerzett bokros érdemeiért ez. kir. Pozsony város díszpolgárává egyhangúlag megválaszták. TÁ R CZ A. Életrajzok. Közli: Cseresnyei József, honvéd őrnagy. I. Aulich. Az 1848/9-ki magyar hadjáratnak egyik legkitűnőbb tábornoka. Katona a szó teljes értelmében, határozott jellem, a végrehajtásoknál ügyes tapintatu hadvezér. Egyéni modorában volt valami vonzó kedvesség, melylyel mindenkit megnyerni s alattvalóit lekötelezni tudá. Született Pozsonyban 1792. A bekövetkezett hazai események őt a Főherczeg Sándor nevet viselő gyalogságnál mint alezredest találák; hazafiai hivatását teljesítve, mint ezredes ezredének élén az altáborba ment, honnan több jelentéktelen csaták után a változott hazai körülmények által egy nagyobb szerepre hivatott. 1849 tavaszán már mint tábornok jelent meg hadtestével Pest előtt, folytonosan küzdve a túlnyomó erő ellen. Többb csatározások után bekövetkezett ápril 11-re, a magyar hadjárat egyik legjelentékenyebb napja. A túlnyomó erőt kényszerüté a főváros elhagyására, mely által visszaadó a főváros szabadságát s nyugalmát, visszaállítá a nemzet központi tevékeny működését. Leirhatlan volt a lelkesedés, melyben a tábornok hadtestével együtt részesült, Pest lakossága e napi örömmámorát feledni nem fogja tudni soha! A nemzeti színház közönsége tisztelet kifejezését az ősz tábornok irányában megjelenésekor a legünnepélyesebb lelkesedésben tünteté. Budavár ostroma után — melynél tevékeny részt van hadtestével — a rohamosan jövő eseményeket csakhamar Szegedre a hadügy vezetésére rendelék, hol hazafias tevékenységének s ügyes tapintatának fényes jeleit adá, különösen a hadcsapatok parancsnokaihoz intézett kiáltványában. Ez volt utolsó tevékenysége, ez volt utolsó szava a nemzet érdekében. 1849-ben október 6-án egyik történeti emlékű áldozatja lön hazájának Aradon. II. Visóczky. A lengyel menekültek között egyik legtevékenyebb s a szabadság eszméjétől lelkesült katona. Rút, törpe külsejének legnagyobb ellentéte, honfitársainak valóságos bálványa. Megérkezésekor mint lengyel őrnagy a lengyel légió alakításával bizatott meg, mit a legnagyobb erélylyel hajtott végre. Ha csapata előtt kis lovon megjelent, mindannyiszor új életet tudott önteni katonáiba; villogó szemének tüze átjárá soraikat s fölgyulasztó lankadni kezdő bátorságukat. Tevékeny részt ven Arad ostrománál. Több csatározásai után — mikről a hazai történelem egykoron a legnagyobb elismeréssel fog emlékezni — a szegedi csatánál találjuk őt mint tábornokot hatalmas dandára élén. A szerencsétlen végzetű temesvári csata következtén csapatával a törökhonnali közlekedhetés fenntartása végett Orsován von hadállást, és fedezve Kossuth kivonulását, Törökhonba menekült. Utolsó kiáltványát a nemzethez a következő sorokban bocsátta ki: A lengyel légió főparancsnoka a magyar nemzethez! Nem a magyar kormányhoz, a magyar nemzethez szólunk, melyet az eddig fennállott szolgálat-kötelezettség Magyarhon szabadságharczában összecsatolt. Nem a kormányhoz, mert a nemzetgyűlés által törvényesen alkotott kormány megszűnt. Tábornokaitokegyike túlhatalomnak engedett, és az ellenséggeli alkudozás által a szerencsétlen harcznak véget vetni remélt. Ez alkuban nem vehetünk s nem veszünk semmi esetre részt. Éppen úgy nem akarunk ily tractatus létrejöttének akadályai lenni, ha a magyar nemzet megmentését ily alkuk által vélte eszközölhetni. Föladatunk volt az egyetlen közlekedést, mely Magyarhont Orsová által idegen hatalmakkal összeköti, elfoglalni s fedezni. E föladatot híven teljesítők. De a körülmények akkép állanak, hogy a múlhatlan szükség nyilvánul Magyarhon földét elhagyni s letenni szomszédaitok kezébe azon fegyvert, melylyel egy évig ügyötökért küzdünk. Veletek harczolánk, tudjátok azt, nem mint zsoldosok, nem személyes vagy önző nézetekből, hanem a reményben, hogy szabadságtok kiküzdése s abban vett részünk egy további harcz alaposzlopait képezendik éltünk folytonos czéljának, Lengyelhon szabadságaérti harcznak, mely nélkül Magyarhon függetlensége sem megtartható, sem kivihető elérésében. Ügyötökérti harczban czélunk volt az is, hogy köztetek s a szláv és román törzsek között közbejárók legyünk, kik egy szerencsétlen politika által elleneitekké lettek, de kik bölcs belátás s igazságszeretet által — bizton reméljük — álladalmatok hű, ragaszkodó polgártársai leendnek. Őrizzétek meg nemes szigetekben fenyegetett földetekre jöttünk emlékét! őrizzétek meg, mint mi, a haza iránti hűséget, annak jövője e megszabadításbani hitet, s a nagy áldozatok nem veszendnek el, és