A Honvéd, 1868 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1868-01-06 / 1. szám

..Háborúra béke idején készülj!“ „Küldjétek jó tiszti kereteket, legénységről majd én gon­­doskodom“ — így ír Moreau 1795-ben a párisi kormányhoz, midőn népsereget kellett, alakítania. És valóban igaza volt. — Egy népsereg főkellékei: lelke­sedés és jó, számos tisztikar. Hogy mi képes nálunk a lelkesedést előidézni, azt a „Hon­véd“ már 5 hónap óta elegendőleg fejtegette, s e tekintetben haza és király iránti kötelességének lelkiismeretesen megfelelt. De azért a második kellék megszerzésének módja sem ke­rülte ki figyelmét, s már három hónap előtt tervezte a tiszti iskolákat, melyeket jelenleg csakugyan saját kö­zségén életbe is léptet. Bécsben sem maradnak azonban hátra s már is a „Vor­städter Zeitung“ egy magán tanintézet megalakulását hirdeti, melyben fiatal emberek, különösen tanulók a hadi pályára elő­­készü­lhetnek. De mily különbözők a körülmények Bécsben és Pesten! Amott a kormány pártolása mellett mégis tandíjak fizeten­dők — itt tiszta hazaszeretet, a kormány minden pártolása nélkül, önérdek mellőzésével díjtalan előadásokat rendez, hogy a végveszély perezében a haza és a királyi szék védelmére sora­kozandó bajnokok majdan tisztek nélkül ne maradjanak ! Bécsben a kezdeményezők díjazásra alapítják szűkkörű vállalataikat, — Pesten a „Honvéd“ szerkesztősége, bízva a nemzet hazafias pártolásába, a lap jövedelméből akarja fedezni a „katonai felolvasások“ elkerülhetlen költségét, mint szállás­bért és világítást. Valóban sajnos, hogy e tekintetben maga a kormány nem ragadta meg a kezdeményezést. Vagy azt gondolja talán mi honvédelmi ügyérségünk, hogy a szükség perezében a tiszti helyekre előkészített egyének csak úgy az égből fognak hullani, mint régente, a jó időkben — a manna ? Eddig háború idején még a rendes sereg sem bírt a sok üres tiszti helyekre elegendő alkalmas egyént találni, ahonnan katonai tudósítások Oroszh­ánból. (Kápolnai.) Az orosz kormány eddig főfigyelmét a vas­­utakra fordította, mert csakis ezek kiépítése teszi képessé rop­pant hadi erejét valóban ki is fejthetni. Vasutak nélkül szerfelett sok idő igényeltetett a csapatok öszpontosítására, — vasutak nélkül a néha 8—9 hónapig né­­petle­n vidékeken keresztül gyalogló ezredek, a menet fáradal­mai által annyit szenvedtek, hogy a kiindult létszámnak néha csak fele érkezhetett a háború színhelyére; vasutak nélkül végre mind a működő sereg, mind a még öszpontosulási menet­ben levő csapatok élelmezése nemcsak hogy szerfelett költsé­gessé vált, de sok esetben még oly hiányos is volt, hogy a sereg éhség és szomjúság által többet veszített, mint a legvéresebb csatában. Azonban a vasúti hálózat kiépítése mellett az orosz kormány a fegyverzeti kérdést sem hanyagolta el, és míg egyrészt 200 Gatling-féle gyalogsági ágyút hozat Amerikából, addig a ki­rendelt fegyverzési bizottmány hátultöltő fegyver­rendszerek­kel folytonosan kísérleteket tétet Az „Orosz Invalide“ czímű hivatalos szt. pétervári lap szerint valamennyi katonai czélokra alkalmazható hátultöltő rendszerek közt, az orosz bizottmány a Kari-félét találta leg­­czélszerűbbnek. Kari fegyvere ugyan „gyufűs“, de nála ez utóbbi csak fél oly hosszú és kétszer oly vastag, mint a porosz fegyvernél, mi­által a tű termész­tesen tartósabbá vált; kicserélése is igen egyszerű módon eszközölhető. A zár gépezete igen egyszerű, szétszedése és összerakása tehát a közharczás által is végre­hajtható. Az e fegyverhez tartozó töltények borítéka bizonyos zsír­ban áztatott közönséges írópapírból készítetik. A töltény hátsó végében fekszik a gutac­, mely a tű által keresztül szúrva fellobban s az elsütést előidézi. A lövedékeket a régi golyók képezik. A bizottmány e rendszer szerint átalakított fegyvereket számos, pontosan ellenőrzött kísérleteknek vetette alá,s miután, ezek fényes eredménye a rendszer czélszerűségét kétségen kívül helyező, egy egész ezred legénysége láttatott el ily fegyve­rekkel. Bár a harczosok azelőtt soha hátultöltő fegyverekkel nem . Végül pedig fordulunk honvéd bajtársainkhoz! Épen 20 éve lesz, hogy fegyvert ragadtunk hazánk védel­mére, melyet a bécsi reactio akkor fegyveres kézzel megtá­madott. A félénkek és kislelküek a nemzet jogainak feladását tanácsolták, mi az­onban felvettük a harczot, mert éreztük hogy a nemzet csak akkor veszhet el, ha ön maga adja meg magát; tudtuk hogy még akkor is ha legyőzetü­nk megmentettük a nemzetet, mert Európa látni fogja hogy Keleten egy erő van, melylyel a keleti kérdés megoldásakor számolnia kell. Nemzeti ösztönünk vezérelt és mi megtettük kötelessé­günket. Akkor rögtön kellett nemzeti hadsereget teremtenünk, míg ma van még időnk a tanulásra és az előkészületekre. Kívánjuk tehát honvéd-bajtársainknak, hogy ők, kik a veszély perezében tudtak harczolni, ma az előkészülés perczében tudjanak önmegtagad­ással várni és tanulni. Habár a honvédek eddig a sorsnak csak mostohai fiai voltak, azért a magyar nemzetnek — azon nemzetnek, mely 1848/9-ben mint egy ember harczolt, mely 18 évig tűrt és lánczot csörtetett - - éd°s gyermekei maradtak. A láthatár borús és a vihar nincs messze! Mint 1848 ban úgy 1868-ban is bátran nézünk a közeledő veszélynek elébe. Anyagi erővel ugyan még nem birunk, de teljes öntudatá­ban vagyunk a magyar nemzet szellemi erejének. A Duna és a Tisza közt egy nép lakik, melylyel Európának mindig számolnia kell, és bár­mit hozzon 1868, annyi bizonyos, hogy a m­agy­ar nemzet sorsa saját kezei közt van, hog­y nemzeti hadserege lesz, és a mely nemzet egy fél millió nemzeti harczost bir talpra állítani, annak nincs mit tartani a kül ellenség táma­dásaitól Azon kérdésre pedig, valjon lesz-e nemzeti hadsereg? — egyszerűen azt feleljük: „Ha akarjuk, lesz,“ mert ugyan ki leend elég erős, azt tolunk megtagadni? ____ Bethlen Olivér, vesszük azokat majdan a honvédelmi sereghez, pedig ez utóbbi lenne az utolsó horgony, mely egy második Sadowa után az államhajót megmenthetné. Furcsa, hogy épen azon emberek, kik a népseregek legna­gyobb ellenségei s azokat mint valami tökéletesen feleslegest akarnák feltüntetni, a veszély peremén mégis mindig csak ren­desen a népfelkeléshez fordulnak, de természetesen akkor már nem nagy sikerrel, mert midőn az ellenség már határainkat túl­lépte, nincs többé idő tiszteket kiképezni és az embertömegből harczászati testületeket alakítani. Pedig ha körül­tekintünk államunk szomszédjai közt, bizony meggyőződhetünk, hogy hadi készülésre nincsen vesz­teni való időnk. Mi által emeltetett 1866 óta az állam ellentállási te­hetsége ? Talán a hátultöltő fegyverek és a Gatling-féle gyalogsági ágyúk megszerzése által ? Ez nem elegendő, ugyanez Európa többi hadseregeinél is történt, és így a régi arány nem változott. Pedig védelmi rendszerünkben más lényeges változás nem történt. Különben is győzelemre soha bizonyosan nem lehet szá­mítani, s az­ előrelátó államférfia még béke idején kell hogy előkészítse mind­azt, mi egy szerencsétlen hadjárat alkalmá­val az állam végvédelméhez megkivántatik. — E közt első helyet foglal a népfelkelés, mely ha kellőleg kiképzett tisztek által vezényeltetik, honvédsereggé válik. Tiszti helyek betöltésére alkalmas egyéneket kiképezni, jelenleg tehát égető szükség és a kormány kötelességeihez tar­toznék erről gondoskodni, nehogy azt a történelem­részt elő­idézett hanyagsággal méltán vádolhassa Kápolnai István.

Next