A Honvéd, 1868 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1868-01-06 / 1. szám
..Háborúra béke idején készülj!“ „Küldjétek jó tiszti kereteket, legénységről majd én gondoskodom“ — így ír Moreau 1795-ben a párisi kormányhoz, midőn népsereget kellett, alakítania. És valóban igaza volt. — Egy népsereg főkellékei: lelkesedés és jó, számos tisztikar. Hogy mi képes nálunk a lelkesedést előidézni, azt a „Honvéd“ már 5 hónap óta elegendőleg fejtegette, s e tekintetben haza és király iránti kötelességének lelkiismeretesen megfelelt. De azért a második kellék megszerzésének módja sem kerülte ki figyelmét, s már három hónap előtt tervezte a tiszti iskolákat, melyeket jelenleg csakugyan saját községén életbe is léptet. Bécsben sem maradnak azonban hátra s már is a „Vorstädter Zeitung“ egy magán tanintézet megalakulását hirdeti, melyben fiatal emberek, különösen tanulók a hadi pályára előkészülhetnek. De mily különbözők a körülmények Bécsben és Pesten! Amott a kormány pártolása mellett mégis tandíjak fizetendők — itt tiszta hazaszeretet, a kormány minden pártolása nélkül, önérdek mellőzésével díjtalan előadásokat rendez, hogy a végveszély perezében a haza és a királyi szék védelmére sorakozandó bajnokok majdan tisztek nélkül ne maradjanak ! Bécsben a kezdeményezők díjazásra alapítják szűkkörű vállalataikat, — Pesten a „Honvéd“ szerkesztősége, bízva a nemzet hazafias pártolásába, a lap jövedelméből akarja fedezni a „katonai felolvasások“ elkerülhetlen költségét, mint szállásbért és világítást. Valóban sajnos, hogy e tekintetben maga a kormány nem ragadta meg a kezdeményezést. Vagy azt gondolja talán mi honvédelmi ügyérségünk, hogy a szükség perezében a tiszti helyekre előkészített egyének csak úgy az égből fognak hullani, mint régente, a jó időkben — a manna ? Eddig háború idején még a rendes sereg sem bírt a sok üres tiszti helyekre elegendő alkalmas egyént találni, ahonnan katonai tudósítások Oroszhánból. (Kápolnai.) Az orosz kormány eddig főfigyelmét a vasutakra fordította, mert csakis ezek kiépítése teszi képessé roppant hadi erejét valóban ki is fejthetni. Vasutak nélkül szerfelett sok idő igényeltetett a csapatok öszpontosítására, — vasutak nélkül a néha 8—9 hónapig népetlen vidékeken keresztül gyalogló ezredek, a menet fáradalmai által annyit szenvedtek, hogy a kiindult létszámnak néha csak fele érkezhetett a háború színhelyére; vasutak nélkül végre mind a működő sereg, mind a még öszpontosulási menetben levő csapatok élelmezése nemcsak hogy szerfelett költségessé vált, de sok esetben még oly hiányos is volt, hogy a sereg éhség és szomjúság által többet veszített, mint a legvéresebb csatában. Azonban a vasúti hálózat kiépítése mellett az orosz kormány a fegyverzeti kérdést sem hanyagolta el, és míg egyrészt 200 Gatling-féle gyalogsági ágyút hozat Amerikából, addig a kirendelt fegyverzési bizottmány hátultöltő fegyverrendszerekkel folytonosan kísérleteket tétet Az „Orosz Invalide“ czímű hivatalos szt. pétervári lap szerint valamennyi katonai czélokra alkalmazható hátultöltő rendszerek közt, az orosz bizottmány a Kari-félét találta legczélszerűbbnek. Kari fegyvere ugyan „gyufűs“, de nála ez utóbbi csak fél oly hosszú és kétszer oly vastag, mint a porosz fegyvernél, miáltal a tű természtesen tartósabbá vált; kicserélése is igen egyszerű módon eszközölhető. A zár gépezete igen egyszerű, szétszedése és összerakása tehát a közharczás által is végrehajtható. Az e fegyverhez tartozó töltények borítéka bizonyos zsírban áztatott közönséges írópapírból készítetik. A töltény hátsó végében fekszik a gutac, mely a tű által keresztül szúrva fellobban s az elsütést előidézi. A lövedékeket a régi golyók képezik. A bizottmány e rendszer szerint átalakított fegyvereket számos, pontosan ellenőrzött kísérleteknek vetette alá,s miután, ezek fényes eredménye a rendszer czélszerűségét kétségen kívül helyező, egy egész ezred legénysége láttatott el ily fegyverekkel. Bár a harczosok azelőtt soha hátultöltő fegyverekkel nem . Végül pedig fordulunk honvéd bajtársainkhoz! Épen 20 éve lesz, hogy fegyvert ragadtunk hazánk védelmére, melyet a bécsi reactio akkor fegyveres kézzel megtámadott. A félénkek és kislelküek a nemzet jogainak feladását tanácsolták, mi azonban felvettük a harczot, mert éreztük hogy a nemzet csak akkor veszhet el, ha ön maga adja meg magát; tudtuk hogy még akkor is ha legyőzetünk megmentettük a nemzetet, mert Európa látni fogja hogy Keleten egy erő van, melylyel a keleti kérdés megoldásakor számolnia kell. Nemzeti ösztönünk vezérelt és mi megtettük kötelességünket. Akkor rögtön kellett nemzeti hadsereget teremtenünk, míg ma van még időnk a tanulásra és az előkészületekre. Kívánjuk tehát honvéd-bajtársainknak, hogy ők, kik a veszély perezében tudtak harczolni, ma az előkészülés perczében tudjanak önmegtagadással várni és tanulni. Habár a honvédek eddig a sorsnak csak mostohai fiai voltak, azért a magyar nemzetnek — azon nemzetnek, mely 1848/9-ben mint egy ember harczolt, mely 18 évig tűrt és lánczot csörtetett - - éd°s gyermekei maradtak. A láthatár borús és a vihar nincs messze! Mint 1848 ban úgy 1868-ban is bátran nézünk a közeledő veszélynek elébe. Anyagi erővel ugyan még nem birunk, de teljes öntudatában vagyunk a magyar nemzet szellemi erejének. A Duna és a Tisza közt egy nép lakik, melylyel Európának mindig számolnia kell, és bármit hozzon 1868, annyi bizonyos, hogy a magyar nemzet sorsa saját kezei közt van, hogy nemzeti hadserege lesz, és a mely nemzet egy fél millió nemzeti harczost bir talpra állítani, annak nincs mit tartani a kül ellenség támadásaitól Azon kérdésre pedig, valjon lesz-e nemzeti hadsereg? — egyszerűen azt feleljük: „Ha akarjuk, lesz,“ mert ugyan ki leend elég erős, azt tolunk megtagadni? ____ Bethlen Olivér, vesszük azokat majdan a honvédelmi sereghez, pedig ez utóbbi lenne az utolsó horgony, mely egy második Sadowa után az államhajót megmenthetné. Furcsa, hogy épen azon emberek, kik a népseregek legnagyobb ellenségei s azokat mint valami tökéletesen feleslegest akarnák feltüntetni, a veszély peremén mégis mindig csak rendesen a népfelkeléshez fordulnak, de természetesen akkor már nem nagy sikerrel, mert midőn az ellenség már határainkat túllépte, nincs többé idő tiszteket kiképezni és az embertömegből harczászati testületeket alakítani. Pedig ha körültekintünk államunk szomszédjai közt, bizony meggyőződhetünk, hogy hadi készülésre nincsen veszteni való időnk. Mi által emeltetett 1866 óta az állam ellentállási tehetsége ? Talán a hátultöltő fegyverek és a Gatling-féle gyalogsági ágyúk megszerzése által ? Ez nem elegendő, ugyanez Európa többi hadseregeinél is történt, és így a régi arány nem változott. Pedig védelmi rendszerünkben más lényeges változás nem történt. Különben is győzelemre soha bizonyosan nem lehet számítani, s az előrelátó államférfia még béke idején kell hogy előkészítse mindazt, mi egy szerencsétlen hadjárat alkalmával az állam végvédelméhez megkivántatik. — E közt első helyet foglal a népfelkelés, mely ha kellőleg kiképzett tisztek által vezényeltetik, honvédsereggé válik. Tiszti helyek betöltésére alkalmas egyéneket kiképezni, jelenleg tehát égető szükség és a kormány kötelességeihez tartoznék erről gondoskodni, nehogy azt a történelemrészt előidézett hanyagsággal méltán vádolhassa Kápolnai István.