A Honvéd, 1869 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1869-01-05 / 1. szám

i 2 És miért szükséges, hogy égi hadsereg szervezete az állam­alkotó elveknek megfeleljen 1 Azért, mivel különben a hadsereg államot képez az állam­ban, s ekkor két eset fordulhat fel: 1) a hadsereg vagy gyenge,a tehetetlen s ekkor felesleges. 2) A hadsereg erős, hatalmas és ekkor az állam alapelvét magához idomítja. A történelem ezen állítást számtalan példákkal illustrálja, így a f­ranczia forradalmárok forradalmi hadserget alakítottak, és a Bonapartok gárdákat és praetoriánus csapatokat hoztak létre. A Caesarismus, a forradalom, az alkotmányos monarchia, mindnyájan azon törekednek, hogy a hadserget az állam alap­elveivel öszhangzásba hozzák. De minek oly meszsze menni. A példa előttünk fekszik. Az osztrák hadsereg egységes, ma még gyenge és tehetet­len­­, számtalan vereség érzete nyomja. És mégis mit látunk ! Ez az elgyengült egységes hadsereg, orgánumának pro­­grammjában ,,Grossösterreiche­-ot — más szóval az egységes Ausztriát — hirdeti, és így indirecte ezen mai tehetetlen állapo­­ban a Státus dualistikus alapelvét megtámadja. Persze ezen támadás ma tehetetlen, mint maga a hadsereg, de mihelyt a hadsereg erősbödik, program­jának is nagyobb súlya lesz. Ha pedig ezen egységes hadsereg győzne, ki gátolhatná meg, hogy programmját ne létesítse ? Ha pedig bizonyosan megverik az egységes hadsereget, akkor minek fizet a nép fenntartására évenként száz milliót ? Még furcsább Somssich azon állítása, mely szerint a dolgok természetszerű fejlődése a jelen védrendszerb­ől a militrendszert fogják kifejteni. Ez akkor volna igaz, ha a honvédelem mellett nem létezne egy 800.000 emberből álló egységes hadsereg. Egy ily roppant katonai erő győzelem esetében vagy a Schmerling féle egységes alkotmányos Ausztriára vagy pedig az Absolutismusra vezet, de militrendszerre bizonyára nem. Vagy talán Somssich is azt hiszi, hogy az egységes hadse­reg veresége háború esetében bizonyos, és ezen meggyőződés idé­zett beszédjének indokai Somssich diplomata is azt hiszi, „majd háború után beszé­lünk még e tárgyról.“ És csakis ezen benső és titkos meggyőződés menthetné ki Somssich hazafiságát. Azonban az opportunitás és diplomatizálásnak is van határa. Ez pedig azon pont, hol a nemzet életének alapelve van megtámadva. Ilyenkor legjobb diplomáczia az őszinteség. Rázzon le magáról a magyar­ nemzet minden solidaritást az egységes hadsereggel, még­pedig jó előre, különben nem sokára nemcsak Magyarország pénze és vére hanem Magyarország be­csülete is minden ereinkből folyni fog. Bethlen Olivér: Az osztrák-magyar „Kamerad“ czikke a Deákpárt ellen. Midőn Somssich Pál választói előtt a közös hadsereg esz­méje mellett síkra szállt, bizonyára még nem olvasta volt a bécsi szabadelvű reformátor Kuhn orgánumának a Deákpárt ellen intézett fulmináns czikkét. Míg a „Honvéd“ a politikát kerüli és tisztán a hadsereg szervezéséről elmélkedik, addig ellenlábassá nem szűnik meg a „Grossoesterreich“ eszméjét a hadseregben politikai vezérczik­­kei által terjeszteni és megérlelni. A „Grossoesterreich“ képviselője nagy megütközéssel ol­vasta a „Pester Lloyd“-nak egy deákpárti czikkét, melyben Ausztria befolyása Németországban nem tartatik „magyar ér­dek” -nek. . Erre a „Kamerad“ haragra gyúl, miután „Grosspester­reich“ csakis úgy képzelhető, ha Ausztria újból Németország ügyeibe avatkozhatik. Íme a magyar pénzen is fizetett „Grossoesterreich“ apos­tola így kiált fel: „Ilohó, uraim, még semmi kedvünk az önök diktálása sze­rint cselekedni, különösen akkor, ha Pesten oly dolgokról álmo­doznak, mineknek a „ 1.1.“ czikke ad kifejezést. A 67-ei kiegyez­kedés szerint „magyar érdek“ nem létezik, hanem mindenek fe­lett áll a birodalom méltósága és hatalmi állása, mint az a nemzetközi szerződések által elismertetett. Ily szerződés a prágai béke, mely Ausztria és Poroszország között köttetett. Aztán tiltakozik a „Kamerad“ az ellen, hogy Poroszországnak szabad volna átlépni a Majna vonalat.“ A „Hon“ pedig a közös ügyes czím alatt megjelenő osztrák­magyar „Kamerad“ ezen nyilatkozatára következő megjegy­zést tesz: „Azon lapok, melyek a bécsi úgynevezett felsőbb körökből sugal­­maztatnak, természetesen csak mosolyognak, valahányszor látják, hogy Magyarország is erőlködik jelenlegi közjogi állása mellett a külügyek­­ben szavát hangoztatni. Bécsben van a hatalom s Pesten beszéljenek bármikép, a külügyi kérdések eldöntésére az ily üres beszédek semmi befolyással sem lehetnek.“ „Mikor — folytatja a „Hon“ — a közös hadügyminiszter, azon hadügyminiszter, a­kinek a 800.000 katona kezében van, így beszél, akkor csakugyan nevetséges Magyarországnak, melynek egyetlen ka­tonája és egyetlen puskája sincs, külügyi politikáról álmodozni. Bécsben nem akarják komolyan a békét ; az ő béke­hirdetéseik merő ámítás. Ausztria nagyhatalmi állása, Ausztria befolyásának visszaszerzése Németországban — ez a czél, a­mire minden kigondol­ható álutakon törekednek. E czél elérésére mi rendelkezésükre adtuk Magyarország pénzét és vérét, s azért rettenetes együgyű embernek kell annak lenni, a­ki azt hiszi, hogy ily „P. Lloyd“-féle újság­czikkek által most megakadá­­hatjuk őket e hazánk sorsára nézve végzetes politika követésében. Ragaszkodtunk volna a nemzet jogaihoz, követeltük volna a ma­gyar önálló hadsereg létesítését, ne adtuk volna ki országgyűlésünk kezéből a költség megszavazását, akkor szólhatnánk most, hogy mily politikát akarunk követni künn, de így csak gúny tárgyává leszünk a világnak mindannyiszor, valahányszor felnyitjuk szánkat, hogy a kül­­ügyek vezetéséhez hozzászóljunk, mert tudja, a ki ismeri helyzetünket, hogy nem vagyunk egyéb, mint eszköz egy idegen kormány kezében, mely akkér használ fel a mint politikája kivánja. Ezek után mit mondjunk Somssich Pálnak „természetszerű fejlődési theóriájához“ ? Mi itt a természetszerű fejlődés? Hol van itt a garanczia, hogy egy szép reggel nem ébre­dünk ép úgy a reakczióra, mint ébredtünk a lefolyt században 1791. vagy a linzi béke után, vagy Mária Terézia idejében vagy végre 1848-ban? Hogy milyen változandó minden politika Ausztriában, azt bizonyítja számtalan eset; elmondunk egyet, melyet bizo­nyára Somssich Pál is ismer. Az 1848-ki szabadságharcz után Schwarzenberg volt mi­niszterelnök. Sikerült Jósika Sámuelnek az udvar kegyét meg­nyerni s magát Magyarország kormányzójának kineveztetni. Ez annyit jelentett, mint a germanizáló Bach bukását. Azonban történt, hogy Jósika anyja nehéz beteg lett. Az új kormányzó 48 órára anyjához utazott. Midőn visszajött, már minden megváltozott — Bach 48 óra alatt a tért visszafoglalta és Jósika kormányzósága vissza­vonatott. — 48 óra alatt a súlypont Budáról ismét Bécsbe vándorolt. Ez esetet Somssich Pálnak ajánljuk méltó megfontolásra. Higgye el nekünk, hogy míg nincs „magyar nemzeti had­sereg,“ addig minden párt Magyarországon eltörpül a „Kame­rad“ hatalma előtt, s akkor van az egész magyar szabadságnak vége, midőn a „Kamerad“ elöljáróinak tetszeni fog egy trombi­tást leküldeni a budai várból egy plakáttal, melyen e szavak lesznek olvashatók: „Die Verfassung ist systirt.“ Előre tudjuk, hogy ez esetben Somssich Pál és a „Pesti Napló“ igen szép szavakban fognak protestálni, mely protestá­­cziókat a „Kamerád“ elöljárói lelkiismeretesen azon levéltárakba fognak zárni, hol a hasonnemű protestácziók 300 év óta és 10 hadjárat után halomra vannak gyűrve. Történelmi rész. A német hadierő történelmi fejlődése. (A­ müncheni katonai társulat elnökének megnyitó beszéde ) Bécsben és Berlinben katonai társulatok alakultak, melyek a katonai tudományok fejlesztését tűzték ki maguknak czélul.

Next