A Honvéd, 1871 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1871-01-26 / 4. szám
Ötödik évfolyam. Előfizetési ár : II Egy évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt.50. I Előfizethetni a „Honvéd“ kiadóhivatalában Pesten (megyeháztér 9-ik sz.) hova a felszólamlások is intézendők. 4. szám. Pest, január 26. 1871. ELSŐ MAGYAR KATONAI HETILAP. SZERKESZTI ÉS KIADJA:I EGY HONVÉD-TISZTI TÁRSULAT. ! **••*, — — A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Angol királyné czímű szállodába intézendők. Lapunk e számtól kezdve kisebb nyomatú betűkkel jelenik meg. Czélunk ezáltal is előnyben részesíteni t.ez. előfizetőinket. Az apróbb betűk használata által majdnem harmadrésznyi tért nyerünk, s igy olvasóink több olvasmányt kapnak, s dolgozótársaink működésére — kik legújabban örvendetes számban szaporodnak — nagyobb tér nyílik. Szerk. Egy kérelem Deák Berenczhez a honvédtisztek érdekében. Kerkápolyi bizonyára bölcs és jeles férfiú, de azért teljességgel nem búsulunk, hogy másokat s nem a honvédeket boldogítja bölcsességével. Ő három hét alatt az összes katonai tudományt magába szívta, hanem persze nem maradt ideje megtanulni, minő sors jutott egy szegény honvédtisztnek. Ha ismerte volna a különbséget, mely létezik egy államhivatalnok és egy katonatiszt életsorsa közt, bizonyára nem léptet oly rendszabályt életbe , mely által a honvédsereg jelesebb tisztjeitől megfosztatik. Ugyanis Kerkápolyi úgy ítéli, ami az első pillanatra helyesnek tetszik, hogy a katonatiszt ne részesüljön kiváltságban és ha adóssága van, ugyanazon sors érje, mint az állam hivatalnokot, t. i. 300 porton túl lehessen fizetését a hitelezőnek lefoglalni. Első tekintetre ez igazságos rendszabálynak látszik, de csak olyan ember előtt, ki egy katonatiszt életsorsát nem ismeri. A katonatiszttől azt követeli a szolgálat, hogy aranyos ruhában járjon. Neki csak az egyenruhának megfelelő helyeken szabad megjelenni és piszkos adósság végett elbocsáttatik. Egy államhivatalnok éveken át járhat egy rossz kabátban , elmegy a legolcsóbb kurta kocsmákba és a mosónénak adós maradhat a nélkül, hogy azért hivatalát veszélyeztetné. Észszerű dolog-e egy oly rendszabályt hozni, mely a katonatisztnek lehetetlenné tesszi, hogy a szolgálat követeléseinek megfeleljen, mert 300 pjból lehetetlen aranyos ruhában járni és olykor a kurta kocsmában adósnak nem maradni. Egy katonatiszt, ki 300 pftra van redukálva, kénytelen előbb-utóbb a katonaságot elhagyni s más életmódhoz látni. Ezt mindenki belátja. Azonban, midőn Podmaniczky Frigyes interpellácziót volt e tárgyban benyújtandó, a jobboldal nem mutatkozott elég hajlandónak az ügyet felkarolni s az interpelláczió elmaradt. A jobboldal nem akart kivételes helyzetet teremteni a katona számára s ez elvben igen helyes. Azonban nem gondolta meg, hogy a katonatiszt kivételes helyzetben lévén, az igazság azt kívánja, hogy a fentebbi rendszabály ezen kivételes helyzethez alkalmaztassék. Valóban szomorú dolog, ha a jobboldal csupán a demokratikus polgárias látszatért az egész honvédsereg tisztikara ellen igazságtalanságot követ el és jeles erőket kényszerít a honvédségtől megválni. Őszinte bizalommal felkérjük Deák Ferenczet, mint a többség vezérét, használja fel pártjánál befolyását, hogy amaz igaztalan rendszabály módosítassék. Vannak a jobboldal körében elég honvédtisztek, kik ez iránt interpellácziót tehetnek, s ha Deák igazságérzete a népszerűség hajhászás felébe emelkedik, bizonyára megérti a többség, hogy üres phrasisokért nem lehet szélnek bocsátani a honvédsereg képzett és jeles tisztjeit, kik a lefolyt sanyarú időszak alatt eladósodtak s ama rendszabály miatt újra kénytelenek más pályát keresni. A katonai felvétel. A katonai felvétel (Mappirung) a gyakorlati méréstől azáltal különbözik, hogy csak katonai czélokra, csapatok felállítására, elhelyezéseikre és mozgásaikra vonatkozólag, vitetik keresztül. Tekintetbe vészén tehát minden tárgyát, mely a fennebbi czélokra befolyást gyakorol, és igyekszik azokat a helyszínelésben észrevehetővé tenni, holott a gyakorlati mérés az egyes birtokrészletek nagyságát, határait és osztályzatát a legnagyobb pontossággal igyekszik kieszközölni és helyszínelni. Tárgyak, melyeket a földmérő teljesen mellőzni fog, a katonai helyszínrajzolónak (mappeurnak) a legfontosabbak lesznek, és azoknak a legnagyobb figyelmet és legszorgalmatosabb előállítását kell hogy eszközölje, így például egy folyónak martjait a földmérő a legszigorúbb pontossággal fogja minden egyes kanyarulataiban felmérni, miután ezáltal az egyes birtokok határait akarja pontosan kieszközölni, de egész figyelmen kivül hagyja, vájjon azon folyónak martjai magasak vagy lapályosak-e. A helyszinrajzoló azonban, a folyó kanyarulatait sokkal könnyedebben fogja megjelölni, de a partok egymáshozi fekvését, a meredekség fokozatát, azokon való áthatolást stb. a legnagyobb pontossággal megjegyezendő, mert neki ezen tárgyak sokkal fontosabbak, mivel a folyón való könnyebb vagy nehezebb átkelést feltételezik. Éppen így fog eljárni a földmérő, és egy hegyoldalon fekvő minden egyes földdarabot termesztés neme után a legnagyobb gonddal fogja megmérni, anélkül, hogy azon hegyoldalnak lejtékét még csak tekintetbe is vegye, holott a mappeller a különféle termesztésnemek megjelölése mellett még a hegy formációját idő és fáradság feláldozásával kénytelen vonalozni, mert éppen az bír hadi czélokra a legnagyobb fontossággal. Ebből kitűnik, hogy a katonai fölmérésnél a kijelölendő tárgyak, hadtanilag kell hogy tekintetődjenek és helyszínrajzoltassanak. A hadtani felvételekről igen sok becses és sikerült munka jelent meg eddig különféle nyelvekben kivéve a magyart, miután hadügyéről nem rendelkezett önállólag, de a legtöbb munka, vagy a tisztán száraz mathematikai részével, t. i. a háromszegelő pontok meghatározásával, részint mérőasztallal, vagy részint különféle műszerek általi szögméretekkel foglalkozott kimerítőleg, de a tisztán hadtani részét, t. i. a tárgyak fekvésének meghatározását, a terepek vázlatát, körülírását és berajzolását s a hadtani tárgyak helyes kitüntetését csak néhány útmutatással érintik, mások megint bevezetik a kezdőt a legbonyolultabb és legnehezebb részében, és ott egészen magára hagyva, a legrövidebb idő alatt térvázlatot készíttetnek vele, anélkül, hogy könnyen megérthető magyarázatok által a nehézségek tömkelegéből kisegítenék. A mérőasztallal a különféle feladatoknak való megoldása, és a szögeknek különféle műszerek általi megmérése a száraz mértan tárgyai, melyek minden mértani könyvekben feltalálhatók, és annál, a ki