A Honvéd, 1873 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1873-02-21 / 8. szám
Hetedik évfolyam. 8. szám. Buda-Pest, február 21. 1873. ELSŐ MAGYAR KATONAI HETILAP. | Előfizetési ár . | Egy évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt.50. Előfizethetni a „Honvéd“ kiadóhivatalában | Pesten (megyeháztér 9-ik sz.) | hova a felszólamlások is intézendők. | FELELŐS SZERKESZTŐ: A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Buda,, Albrecht-út, Lónyay-ház, 2. emelet, intézendők. HIRDETÉSNEK ára Petit soronkint 10 kr. HALÁSZ KÁROLY. A. honvéd-tüzérség felállításáról II. Vegyük a cs. és kir. sereg szellemét közelebről szemügyre. A történet azt tanítja, hogy ez annak sikereire nézve egy több mint mérvadó tényező volt minden időben. Ezen szellemet egy oly tisztikar ápolta, mely egy egész dicső életen át, sőt több generatión keresztül a katonai állásnak szentelte működését , nemes buzgalommal eltelve a magasztos ügy iránt, ezen szellem a tisztikar által az altisztekhez és a legénységhez is átültettetett, kik maguk is évtizedekig éltek a zászlók alatt, részben a katonák gyermekeiből ujonczoztattak, kik katonai képző intézetekben neveltetvén más hazát nem ismertek, mint az ezredet és ezzel kapcsolatban a hadsereget, így keletkezett azon büszke sereg, melyről mondani lehetett „In deinem Lager ist Oesterreich.“ Mindennemű politikai zavarok a monarchiát alapköveiben ingaták meg, a régi államszervezet kénytelen volt modernebb nézeteknek helyt adni, és így a hagyományos képzetek helyébe a nemzetiségi eszme lépett. Sokat és nehezen kelle Ausztriának ezen iránynak áldozni, mig felocsúdva magának annak hasznos következményeit javára irhatá. A egységi állam elenyészett és a sceptikusok daczára a kétfejű sas felébredt csak látszólagos szunyadozásából, az újonnan felvilágló nap sugarai vidáman ömlék körül a magyar koronát és nemzeti színeinket. Vegyük szemügyre azon befolyást, melyet ezen átalakulás a hadseregre gyakorolt. Az általános védkötelezettség törvénynyélen, a tisztek régi törzse az előbbi fényes időszakból elvérzett Olaszország és Csehország csataterein, a maradék kifáradt a méltatlan háborúban, melyet a sajtó a sereg, az ország legderekabb fiai ellen folytatott és nagyobbrészt nyugodni tért. A nem vélt anyagi fejlődése az országnak, részben az újabb politika következménye, sok tiszttel kínosan éreztető, hogy komolyság, szorgalom, a legszigorúbb kötelességteljesítés, becsvágy, és a halállal szemben bátorság , aránylag igen roszul díjaztatik, azokkal szemben, kik az agrorage által órák alatt oly nyereményeket tesznek, melyek évi illetékükkel érnek fel. Ezen papírbáróknak döntő szavuk volt a közvélemény és parlamentben, hisz mindegyiknek volt valami adnivalójuk az igazgatótagságtól le egész a „douceur“-ig. Elfogadókban bizonyára nem volt hiány, és így a lovagiasság kora szépen átváltozott a papír uralmának korszakára. Az anyagi jólét szolgál kárpótlásul oly erkölcsi javakért, melyek különben nem voltak olcsók, és azok, kik most csak a békének hintenek tömjént, bizonyára a háborút is kívánják, feltéve, hogy nekik abban nem kell részt venniök, és általa többet nyerhetnek mint jelenleg. Az új védtörvények újon azokat hoznak a seregbe, kik a modern nézetek befolyása alatt, vagy a boldog semmiről nem tudás állapotában voltak. Mindketten csak egy törekvést ismernek, és ez azon eszközre vonatkozik, hogy magukat, mihelyt lehetséges a hadseregből kiszabadíthassák. Az úgynevezett intelligenczia, melyet a hadsereg az egyévi önkénytesekből nyert, nem egy tekintetben csalatkozásra vezetett, a fegyelem meglazult, és hogy rövidek legyünk, a jelenlegi állapotok, mint ezek minden hírlapban ecsetelve vannak, s mint ezt a közéletben mindennap látjuk, a józan szemlélődés eredményei mindezt bebizonyítják. Itt közvetlenül senkit se lehet okozni, a kár és befolyása érvényessé tették magukat, és csak egy kérdést kell mint a lelkiismeretes katona felállítanunk , hogyan lehetséges ezen javítani, mely javításnak szükségességét senki nem tagadhatja. Egy a közelmúltból vett példa erre tán elegendőkép megfelel: a porosz napóleoni confliktus kezdeténél Németországban elégületlenséget, a teendők feletti bizonytalanságot, a Separatismus jeleit, és a trónfosztottak reményeit látjuk újra felmerülni. Francziaországban minden a háborúra utal, hogy a gloire az elromboláshoz közel levő trónnak újabb fényt adjon, és emellett a már évszázadok óta álmodott vágyat a Rajna határt illetőleg valósítsa. Azonban ami az egyik részen csak monarchikus vágyakodás, Németországban egy szendergő érzetet kelt fel, a nemzet mint egy férfi érzi magát és a még mindig elég tarka kinézésű államokban egy fogalom támad: „erős, egységes és ezáltal legyőzhetlen Németország.“ Németország fiai felkelnek, és egyetlen egy ütésre oda van Napóleon büszke építménye; az eszme, mely két évtized óta a földtekét uralá, meg van semmisítve és földre tiporva. A franczia sereg el van fogva és minden oldalról azt hiszik, hogy ezzel a háború is be van fejezve. Azonban most felkel az új respublikában a nemzet, még él Francziaország polgáraiban a büszkeség, dicsőséges hírnevük és nemzetük felett, ez lép most a küzdhelyre, nem kor és állás, nem respublikánusok,napóleonisták vagy legitimisták, csak francziák küzdenek még. Nem voltak képesek a győzelmet zászlóikhoz fűzni, azonban a világ mindig bámulni fogja a látványt, melyet a két nemzet harcra nyújtott. Távol legyen tőlem véleményt mondani a harcz kimenetele felől azon esetre nézve, ha azon elemek kezdték volna azt meg Francziaország részéről, melyek azt végével küzdték, megelégszem azzal az egyetlen tény felhozásával, hogy Francziaország ezen háború viseléséhez hallatlan áldozatokat hozott, és miért, mivel a nemzet, mint ilyen, saját ügyéért síkra szállt. Történelmi hagyományok, országok nyerése, egy állam hatalmi spházátának kiterjesztése mind elégtelennek bizonyult, azonban a nemzeti szellem ébredése képes volt csudát tenni. Evégből jövőben is csak azon hadseregek fognak tartós sikert felmutathatni, áldozatképesen és halál megvetéssel harczolni, melyek nemzeties alapokon vannak szervezve és összeállítva. Ezen nézetből ered azon kívánság, hogy honvéd-tüzérség állíttassék fel, mert ilyen nélkül az egész intézménynek nincsen valódi értelme, egy oly gerincz, melyhez a karok és lábak hiányzanak, mely mozdulatlan és tevéketlenségre van kárhoztatva. Értekezésemben a kérdés pénzügyi pontjához érek, melynek procisirozására egyelőre megállapítandó, mennyit tesz ki első (ezt hangsúlyozom) tüzérségi szükségletünk. A jelenlegi szervezés megtartása mellett a m. kir. honvédség 7 hadosztályban mozgósíttathatnék, melyek közül tánk mint vár-megszállási csapat, tartalék, helyőrség stb. volna alkalmazható, és mint második vonal magában az országban maradna, míg az öt más hadosztály a mozgósított hadsereget követhetné. Minden hadosztály tüzérséggel látandó el, és egyelőre a tüzérosztály 2 nyolczfontos üteggel elegendő erősségű lehetne, mi összesen 14 nyolczfontos üteget 112 löveggel tenne ki. A magyar honvédlovasság, lájd a 10 m! csak 40 századból áll, ezeknek tán fele a hadosztályokhoz mint hadosztály-lovasság lesz osztandó, a fenmaradó 20 lovasszázad pedig egy könnyű lovashadosztályba egyesítendő. il.: A könnyű ütegek ennélfogva mind mint lovassági ütegek volnának felszerelendők, és egyelőre 6 ütegben megállapítandók, ami a fentebbiekkel 20 üteget, azaz 160 löveget tenne ki. Ezen számok felvilágosítására szolgáljon a következő : elv szerint és a Magyarország által elfogadott törvényeknél fogva az egymással együttműködő cs. kir. közös hadsereg és a m. kir. honvédség felfegyverzése egyenlő kell, hogy legyen épen úgy, valamint harczászati tago