A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-08 / 45. szám

Tizedik évfolyam. Budapest 1891. november 8. 45. szám. V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendő­k. Dr. RÉVAI LAJOS — Dr. STILLER MÓR ü­gyvédek. Felelős szerkesztő : Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap, helyben vagy vidékre bér­mentve küldve : negyed évre 1 frt 50 kr. fel » 3 » — » egész * 6 » — » Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautal­vány­nyal Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) HFÍILAP Az IGAZSÁGD­r ÉRDEKEISEK MIETER­ A UAGTAR ŐGIVÉDI, BÍRÓI, UfiTÉSZI ÉS KÖZJEGÍZŐI Ш KOZlfiNYE. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják : Előfizetési árak: küldendők. Tartalom : Az új királyi táblák s az ügyhátralékok. Irta : C­s­a­n­á­d­i István kir. járásbiró Szent-Endrén. — Az elévülési és záros határidők a magyar kereskedelmi jogban. Irta : dr. D­o­b­a­i Győző budapesti ügyvéd — Az árverési vevő bírói birtokba helyezésének kérdéséhez. Irta : Gyarmathy Ernő, kir. közjegyzőjel. Nagy-Enyeden.— Ausztria és külföld. (A német császár az ügyvédek ellen. — Német jogászgyűlés.) — Nyílt kérdések és feleletek. (Az örökösödési jog köréből. Irta : R. M.) — Irodalom (Felsőbíróságaink elvi határozatai. Készítette : dr. Márkus Dezső. — A bölcsészeti jogtudomány történelme. Irta : dr. Werner Rezső. — Az örökség megszerzéséről. Irta : dr. T­­­u­m Béla. — Beküldettek.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Hirdetések. TÁRCA: Nóta per. Közli: Késő Ensel Sándor, budapesti ügyvéd. Melléklet: Jogesetek tára. Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a­­Budapesti Közlönyéből. (Csődök. — Pályázatok.) Az új királyi táblák s az ügyhátralékok. Irta: CSANÁDY ISTVÁN, kir. járásbiró Szent-Endrén. Ezen cím alatt a »J­é­g« folyó évi 41. és 42-ik számaiban megjelent közlemények az ügyhátralékok folytonos emel­kedésének okai kipuhatolásával tüzetesen foglalkozván, a cikkek írója igen nagy és hasznos szolgálatot teend az igazságügy érdekének, ha a már állandóvá vált baj forrásaira rámutat ,és a bekövetkezhető veszély elhárítására alkalmas módozatokat ajánl. Igen helyes irányt követ a cikkíró úr, midőn a decentra­­lisatio művét, a támadások ellenében védelme alá veszi és az újonnan szervezett ki­. táblákat az ügyhátralékok emelkedése okozóinak nemcsak el nem ismeri, hanem azokról a vádnak még gyanúját is elhárítani törekszik. Mert sokkal újabb keletű ezen intézmény, mintsem annak hasznos vagy káros volta már­is észlelhető volna, és az új ki­. táblák életbeléptetése óta sokkal rövidebb idő telt el, semhogy az új felebbviteli fórumok működését tapasztalati tények alapján, kellőleg megbírálni lehetne. Az idő és tapasztalat fogja majdan igazolni azt, hogy azoknak volt-e igazuk, kik az egységes kir. tábla fentartása mellett harcoltak, vagy azoknak, kik a decentralisatio keresztül­vitele mellett törtek lándzsát. A szegedi kir. ítélő táblánál közelebb előfordult sajnos esetből azonban, az igazságszolgáltatás hitelének megrendí­­tésére vagy aláásására épp úgy nem lehet következtetést levonni, a­mint nem lehet abból az új intézmény megbuk­tatására tőkét kovácsolni. De annyit az igazság megsértése és elfogultság nélkül ki lehet mondani, hogy az ott követett eljárás egyáltalában nem alkalmas mód sem a munkakedv emelésére, sem az ügy­hátralékok apasztására. Mert az önérzetes bírót még az is bántja és nagyon el­kedvetleníti, ha őt munkálkodásra serkentik; mivel a ki hivatásának megfelel és kötelessége érzetétől át van hatva, azt nem szükséges és nem kell teendőire figyelmeztetni, a ki pedig az intelmeket bevárja, azt már a fenyegetés sem tereli jobb útra. Szükséges tehát, hogy az 1891. évi XVII. törvény­cikkben letett legfőbb felügyelet az ideje korán felmerült sajnálatra méltó eseményre is kiterjedjen és jövőre annak ismétlődését meggátolja. Cikkíró úr a decentralisatio védelmében gondosan összegyűjtött statistikai adatokkal határozott számokkal mu­tatja ki azt, hogy az ügyhátralék már a decentralisatiót meg­előző években is nagy mennyiségben fel volt szaporodva, és ezen állítás valóságát sem megcáfolni, sem meggyengíteni nem lehet. Igazat mond cikkíró abban is, hogy a munkaszaporo­dással a bírói személyzet létszáma is emelkedett, de nézetem szerint a munka emelkedésével a személyzet szaporítása nem mindig tartott lépést. Mert ha lépést tartott volna, semmi esetre sem követ­kezett volna be a hátralékos ügyeknek túlszaporodása, mely ma már ijesztő mérvet öltött és vele megbirkózni alig lehet. A bírói létszám időnkénti szaporítása többnyire el­késetten és akkor vétetett foganatba, midőn az követelőleg lépett fel és az elől már kitérni nem lehetett. Ez az egyik alapja a hátralékok növekedésének. Mert a restantia olyan természetű, mint a folyón keletkezett zátony, melyet ha idejekorán el nem hárítanak, szigetté növekedik és állandó helyet foglal. Az ügyhátralékok emelkedésének másik fő forrását pedig nézetem szerint is a perek folytonos szaporodása képezi. Mindenki tudja, ki azzal foglalkozik, hogy a perek időről-időre szemlátomást szaporodnak, melyekre egyfelől az ipar, kereskedelem és gazdászat fejlődésével megváltozott viszonyok, másfelől pedig a szőlők elpusztulásával előállott általános elszegényedés következményei szolgáltatnak alapot. De nagy befolyással van a perek szaporodására népünk ter­mészetében fekvő perlekedési vágy és viszketeg is, miről a feleket saját káruk érzete és tapasztalata mellett sem lehet leszoktatni. Nagyon természetes aztán, hogy a perek szaporodásával, a bíróságok munkája is nagy mértékben emelkedik. Fokozza a létező bajt a felebbezési jog használhatásának korlátlansága is, mely szabadalmat a felek nem mindig a szükség kényszerhelyzetében, nemcsak megsértett jogaik védelmére és nem csupán az igazság kiderítésére használnak fel, hanem élnek azzal igen gyakran kedvtöltésből, bosszúból, dacból, vagy az ügyek végnélküli húzása és halasztása cél­jából. Tudok rá több esetet, hogy a felek a meghozott ítélet ellen, beismerésük mellett és még akkor is felebbeztek, midőn más bizonyíték hiányában saját akaratukból főesküvel kívánták az ügyet eldönteni; mások pedig felfolyamodást adtak be a végrehajtási ügyekben beadott előterjesztéseknek helyt adó végzések ellen is, míg mások az 1881. évi LX. t.-cikk 228. §-ára támaszkodva, a biztosítási végrehajtást rendelő végzések ellen folyamodtak fel, midőn a biztosítás ingó és ingatlanokra együttesen a per bíróságánál kéretett és rendeltetett el, azt állítván az előző vagyis a 227. §. intézkedésének figyelmen kívül hagyásával, hogy ingó és ingatlanokra biztosítást a birtok­­bíróság van jogosítva elrendelni. Midőn ilyen s több­­féle alaptalan felebbezések és fel­folyamodások szabadon adhatók be és büntetlenül maradnak, nem csoda, ha a jogorvoslatok felebbviteli jogrendszerünk gyengéjének felhasználásával, a felsőbb bírósági ügyhátralékok túlszaporodására vezetnek. A baj forrásául hozza fel cikkíró, hogy a peres eljárás szabályai alkalmazásánál nemcsak a judicaturában, hanem más­nemű eljárásban is nagymérvben nyilvánul az első bírósági gyöngeség és tökéletlenség, melyeknél fogva tömegesek a semmiségi esetek, mik a feloldások köpönyegébe burkolatnak. Ezen állítás jogosultságát és helyességét azonban már nem ismerhetem el. Mert meg vagyok róla győződve, hogy a felek által felhasznált jogorvoslatok — melyek a felsőbb bíróságoknál a munkát oly nagy mértékben szaporítják — nem annyira az első bírósági ítélkezés és eljárás gyenge­ségének és tökéletlenségének tudhatók be, mint inkább részint egyes törvények homályos tartalma és fogyatékosságára, részint pedig a feleknek a törvény kijátszására irányzott Lapunk mai száma 12 oldalra terjed.

Next