A Kerék, 1935 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1935-01-01 / 1-3. szám

kedvezményezett svájci teherautó és egy olasz személyautómárkát állítanak bel­földön össze, horribilis magas áron, ami a fejlődést, amelyet pedig az olcsó üzem­anyag elősegítene, lehetetlenné teszi. Olaszország kétirányú autópolitikát folytat, utait, nyilván elsősorban idegenfor­galmi meggondolásokból kiindulva, fejleszti, az üzemanyagokban azonban súlyos terheket ró az automobilizmusra. Természetes, hogy ilyen körülmények között az automobilizmus fejlődése sok kívánnivalót hagy maga után, mely nehéz helyzetet egyes kocsikategóriákra nyújtott kedvezmények némileg ellensúlyoznak. Németország súlyos gazdasági helyzetében és nemzetközi izoláltságában a motori­­zálást a gazdasági megújhodás egyik kardinális programmpontjává tette és úgy egy nagyszabású útépítési programot megvalósításával, min­t az autóipar és az autótartás terheinek könnyítésével nagyfokú lendületet tudott adni automobilizmusának. Ausztria szintén az ellentétekkel küzdő autópolitika béklyóiban vergődik. Egyik oldalon az útfejlesztés kedvezően befolyásolja az automobilizmust, másik oldalon az autózás terhei bizonyos stagnációt eredményeznek. Középeurópa, benne hazánk is és a Balkán országai, az automobilizmus terén való nagyfokú visszamaradottság képét mutatják. A kardinális okok szintén a rossz utak é­s a súlyos adóterhek. Külföldi szemszögből nézve, fájdalommal kell látnunk, hogy Magyarország minden autós vonatkozású összeállításban és statisztikában, az egyéb tekintetben sokkal visszam­aradottabb Balkán-államok között foglal helyet. Ebből a szégyenteljes pozícióból való kiemelkedésünk nemcsak erkölcsi érdeke, hanem gazdasági létérdeke is a magyarságnak. Ha a fenti rövid áttekintés tanul­ságait kívánjuk a belföldi helyzet javítása érdekében leszűrni, meg kell állapíta­nunk, hogy a két leglényegesebb tényező, ami a motorizálás fejlődését szolgálja, a jó út és a méltányos adóteher. Adva van tehát a magyar autóprogramm két alapvető pillére. Áldoznunk kell az utak építésére, a meglévők karbantartására és csökkenteni kell az automobilizmusra nehezedő adóterheket. Túl szegények vagyunk ahhoz, hogy megengedhessük magunknak a rossz utak luxusát. Amilyen paradoxonnak hangzik ez, olyannyira igaz. A rossz utakkal tönkretesszük a gépkocsiállományban rejlő nemzeti vagyont és elriasztjuk a nem­zetközi idegenforgalom legértékesebb részét, az autós idegenforgalmat. Köztudo­mású tény, hogy Magyarország kilométerenként alig több, mint 300 pengőt áldoz utai karbantartására, míg a nagy nyugati államok ugyanerre a célra 4-5000 pengő körüli összegeket költenek, sőt még Ausztria is 3000 pengőn felüli összeget, tehát a mienknek tízszeresét költi egy kilométer karbantartására. A külföldi példák is igazolják, hogy a túlzott adóterhek megelői az automobiliz­musnak. Kétségbevonhatatlan tény, hogy a legigazságosabb adóalap a benzinnek megadóztatása, ami az igénybevétel arányában terheli a gépjárműtartókat, de viszont nem sújtja akkor a gépkocsit, ha azt tulajdonosa nem használja. Ha azon­ban meg is maradunk mostani adórendszerünk mellett, arra kell törekedni, hogy azoknak a kategóriáknak a terhei, amelyek ma is te­l vannak adóztatva, csökken­tessenek és az adófizetés módozatai enyhíttessenek. Be kell végre a kormányzatnak látnia, hogy egy deficites államgazdálkodásnak nem lehet az automobilizmusban rejlő rendkívüli gazdasági és biztonsági érdekeket áldozatul odadobni. Belföldi személyautóipar híjján arra kell az autóvámok mérséklése révén is töre­kedni, hogy minél több új gépkocsi jöjjön be az országba. Devizagazdálkodásunk sem szenved ezzel csorbát, mert az autóforgalom a gazdasági élet bármely ágában, a mezőgazdaságban, iparban és kereskedelemben elhelyezkedve, túlnyomórészt meg­tartja devizatermelő erejét. A külföldi példák azt tanúsítják, hogy a kiskocsiépítés szélsőséges szünőben vannak és a strapabíróbb középkocsié a jövő fejlődés útja. A kocsik behozatalánál tehát szelektálni kell és lehetővé kell tenni mennél több egyforma típusú kocsi behozatalát. Az egységes típusok használata olcsóbbá, racio­nálisabbá teszi az autótartást az alkatrészpótlás, a javítás egységesítése és könnyebb­sége révén. Beteges tünetnek kell minősít­enünk olyan autómárkák feltü­nedezését a belföldi piacon, melyeknek gyökerük az országban nincsen. Különben megismétlődnék a konjunkturális időknek az a jelensége, amikor hirtelen felbukkant autóképviseletek, exotikus márkákból helyeztek el néhány darabot, hogy azután az ismeretlenségben tűnjenek el ismét, hátrahagyva néhány autótulajdonost, akinek számára egy-egy alkatrész utólagos beszerzése nem ritkán alig legyőzhető nehézségeket okozott. Magyarország idegenforgalma az utóbbi években az örvendetes fejlődés képét mutatja. Ezt a megindult fejlődést minden lehető eszközzzel fokozni és különösen az autós

Next