A Munkás, 1919 (10. évfolyam, 29-38. szám)

1919-09-27 / 29. szám

A MUNKÁS A MUNKÁS A SZO CI AI J STA MUNKÁSPÁRT HIVATALOS LAPJA OFFICIAL ORGAN OF THE SOCIALIST LABOR PARTY Kiadja: A Szocialista Munkáspárt magyar nyelvi szövetsége: a Magyar Szocialista Munkás Szövetség. Megjelenik: MINDEN SZOMBATON Published by The Hungarian Socialist Labor Federation Published: EVERY SATURDAY ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre ........................................$2.00 Fél évre ...........................................$1.00 Csomagos lapok 100 példány ■ • $2.50 Egyes példány ára 5c. Minden levél a következő címre küldendő: A MUNKÁS 411 E. 83rd St., New Yorlf, N. Y. Telephone: Lenox 5550 Központi titkár: Zermann Ferencz. 411 E. 83rd St., New York, N. Y. Telephone: Lenox 5550 New York, N. Y. Sept. 27, 1919 SUBSCRIPTION RATES: For One Year.................................$2.00 For a Half Year............................$1.00 Bundle Order 100 Copies------$2.50 Single Copies 5c. Address all communications to: A MUNKÁS 411 E. 83rd St., New York, N. Y. Telephone: Lenox 5550 Frank Ch. Zermann Natl. Secretary 411 E. 83rd St., New York, N. Y. Telephone: Lenox 5550 New York, N. Y. Sept. 27,1919 A nag'y nap Nagy nap van készülőben a jö­vő hónap hatodikára Washing­tonban, az Egyesült Államok fő­városában. Ugyanis Wilson el­nök a közelmúltban avval a ter­vezettel lépett a nyilvánosság elé, hogy egy konferenciát hiv egybe, amelyen a munkásosztály viszonya a tőkésosztállyal fogja a tárgyat képezni. Örülhetnek a dolgozó milliók! Az ő javukra, tíz ő helyzetük megtárgyalására és enyhítésére fog összegyűlni egy hármas bi­zottság, amely képviselni fogja a munkásságot, a tőkéseket vagy munkaadókat és a nagyközönsé­get. Meg lesz oldva a társadalmi kérdés békésen, telt asztalok mel­lett, nem lesz szükség bérharcok­ra, nyomorra, stb. A Munka konferencia, mert ez a hivatalos neve, célja az, 'hogy a fentebb említett három elem be- —or érdekeit és igyekezze- '-dekek kö­szony megteremtésére, a munkál­tatók és a munkások között. Ha a célt a felszínről nézzük, ez elég elfogadhatónak hangzik. Azon­ban szükséges, hogy az egész kér­dést megbíráljuk és lássuk, váj­jon mi is lehet a célja az igy ösz- szehivott konferenciának és váj­jon lehet-e az igy megszerkesz­tett konferenciának üdvös ered­ménye azok számára, akiket a kérdés legjobban érdekelne. Min­denki meg fog egyezni abban, hogy ami a tőkés osztály helyze­tét illeti, legalább is anyagi hely­zetét, semmi okuk nékik panasz­ra ez irányban nincsen, ha nem lenne egy zavaró körülmény; az, hogy a munkásság is tudatában van annak, hogy ember és eme érzületét különféle módokon ki­fejezésre juttatja. Ha ezáltal a tő­kések az ő pompás helyzetüket veszélyeztetve nem látják, eszük­be sem volna egy ily célú konfe­rencián résztvenni. Ki a második rész? Válasz: a nagyközönség! Kik azok, ákik a nagyközönséget képviselik? Erre a kérdésre igen neíhezen tudnák megadni a vá­laszt azok, akik a konferencia ter­vezői. A fejlődések Amerikában oly rohamosak voltak az utolsó években, hogy a társadalmi ellen­tétek és viszonyok mind inkább élesebbekké váltak. Ezen ellen­tétek a munkásosztály voltában az egyik részen és a tőkésosztály­nál a másik részen nyilvánul meg. Még mindig létezik egy úgynevezett közép, a burzsoázia, de ennek hatalma és jelentősége olyannyira csökkent, hogy nem jelent számottevő tényezőt a je­len társadalmi küzdelem alakulá­saiban. Ami megvan belőle, en­nek nagyrésze feltétlen szolgájá­vá szegült a nagytőkének és en­nélfogva tehát mint a társada­lomnak egy külön eleme nem sze­repel. Ezekből láthatjuk, hogy a nagyközönség fogalom arra a tényre szűrődik le, hogy ennek túlnyomó részét a munkásosztály képezi. Lehet azonban, hog\ azt értik ez alatt, hogy ezen munkás­tömegek, amelyek még nem emel­kedtek ki a burzsoá. gondolkozás posványából, akiket a társadalmi egyenlőtlenség korbácsa még nem kényszeritett ar;a, hogy sa­ját maga is beismerje, hogy a ter­melők táborába tartoznak. Lehet és majdnem biztosak vagyunk, hogy ezt az elemet értik a nagy- közönség alatt, de legyen ez bár- mint, ennek a nem létező elem­nek a szerepe csak oL fontos, hogy ők is képviselve lesznek a konferencián és hogy a fenti állí­tásunk arra nézve, hogy a bur­zsoázia a nagytőke szolgája, az alantabb közölt képviseleti ösz- szetételből fényesen kitűnik. A munkásság volna a harma­dik és talán a legfontosabb tagja ennek a konferenciának. Ők azok, akik szenvednek a jelen társadal­mi rendszer alatt, ők azok, akiket ennek a rendszernek a nyomora arra késztet, hogy ez ellen tilta­kozzanak és eme tiltakozásukat szervezkedésben nyilvánítsák, szervezeteik révén ped;g igyekez­zenek sztrájkok és más megnyi­- rév 1 a tőkóe—•'+41^. kényszeríteni a termelt javak utáni díjazást igazságosabb mó­don intézni. Nem törődne a tőke mindezekkel, ha a régi rendszer uralkodna a munkásság eme moz­galmában, mert ha a munkásság­nak tényleg sikerül a tőkéseket kényszeríteni nagyobb bérek fi­zetésére, ő nekik még mindig meg van az a hatalmuk, hogy evvel szemben képesek felemelni a munkás létéhez szükséges min­dennapiakat. Azonban nem itt rejlik a hajlandóság a konferen- ciázásra, hanem ott, hogy a kon­zervatív szervezetek vezérei, amelyeket a tőkéseknek sikerült a múltakban megvásárolni, mind­inkább tehetetlenebbekké lesznek meggátolni a munkásság nagy zömének azon tudatra ébredését, hogy szervezkedésük mai irá­nyain és céljain változtatniok kell. Kezdik mindinkább jobban megérteni, hogy a munkásszerve­zet hivatásának messzebbreme- nőnek kell lennie, mint puszta béremelés követelésnek és jobb viszonyoknak a gyárban. Kezdik megérteni azt, hogy mindezeket megvalósitani lehetetlen, amig a tőkésosztály jelen 'hatalma érvé­nyesül és ennélfogva mind na­gyobb mértékben kezdenek for­radalmi módszerek alkalmazásá­val foglalkozni, amelynek a vég­célja a jelen tőkésrendszer meg­szüntetését jelentené. És ami­lyen mértékben kezdik ezt felis­merni, épp oly mértékben látják azt is, hogy mindezek végrehaj­tására meg is volna a kellő ere­jük, ha szervezettségüket ily for­mákban kiterjesztik. Ez a válto­zás oly mérvű sok helyen, hogy a munkásság akkor, amikor a ve­zetőik, alkik a tőkések szolgái akarnak lenni, nem hajlandók ki- vánatukra hallgatni, ezeket félre- söprik és kezdenék tanulni saját lábukon járni, a saját ügyükben. Az a tény is megfogamzódik már a munkásság elméjében, hogy a tőkések szervezkedése a maguk részükön országosan és nemzetközileg ipari, tehát viszont nékik is ily módon kell szervez­kedni. A fent felsoroltak azok a tények, amelyek egyrészt már a párisi békekonferenciát és evvel kapcsolatosan Wilson elnököt ar­ra késztette, hogy ily konferen­cián a munkáskérdéssel foglal­kozzanak. A tőkések hajlandók ezen résztvenni, mert főkép az ö javukat szolgálná. A jelen rette­gésüket helyzetükre nézve fel­váltaná a biztonság érzülete, még ha némi koncessziókat kellene is ezért adni. A munkásosztály ma­ga semmi módon huzamosabb időre nem volna segítve. Sókat hallunk manapság arról, hogy le­hetséges a tőke és a munka kö­zött a megértés és ennek alapja az úgynevezett közös alku a két elem között. Aki hajlandó a kö­zelmúltban történtekre gondolni, aki hajlandó ezek tanulságait megérteni, azolk azt is meg fog­ják érteni, hogy ez a frázis med­dő, értéktelen valami a munkások számára. Hisz ott van a közel­múlt példája, a tőke ígérete a há­ború alatt, hogy: “a munkának nagyobb jogot kell biztosítani, a béke bekövetkeztekor jobb élet és társadalmi viszonyokat és na­gyobb jogokat és ezen jogok ki­fejezésére ehhez mért képvisele­tet.” Mindezt a munkásság elhit­te és örömmel várta azt az időt, amikor mindeme Ígéretek be lesz­nek váltva. De vájjon be lettek-e váltva? Nem! Alig, hogy az ideig­lenes béke meg lett kötve, a tő­kés elfeledte mind az ígéreteit, a gazdasági béklyót duplázott erő­vel kezdé megszorítani, politikai képviselőit pedig arra késztette, hogy fosszák meg a munkásságot egyik vagy máik ürügy alatt a leg elemibb jogoktól. Nem csoda ezek után, hogy a nyugtalanság elér­te a tetőfokát és az sem csodálan­dó, hogy' a tőkés hajlandó evvel szemben helyzetét biztosítani. A munkásságnak ettől a konferen­ciától nincs sok várni valója. Az ő'helyzetük változása saját erejük müve lehet csak. Ezen kell, hogy épüljön hatalma és ebből kell, hogy falkadion győzelme. Mindezek dacára, mégis aján­latos lesz tükör elé állítani azo- k-i- akik ki leszi-“k nwprv' vagy már nagyrészt ki is vannak nevezve, akik a nagy napon ösz- sze fognak gyűlni a konferenciá­ra. A munkásságot ki fogja képvi­selni. Legyen ez az első kérdés. Egész bizonyos, hogy a tőke régi barátja az A. F. of L. lesz az, akit evvel meg fognak bízni. Nos, azt fogja mondani az olvasó, hogy fentebb azt mondottuk, hogy a tagság kezdi útból eltenni a reakcionárus vezéreit és saját lábán kezd járni, ennélfogva te­hát meg fogja választani saját embereit, akiket érdekeik védésé­re legallkalmasabbaknak tart! A tény az, hogy az A. F. of L. ha­talma még mindig elegendő arra, hogy ily apró-cseprő ügyeket leg­főbb hivatalnokai úgy intézzenek el, ahogy ők ezt legjobbnak lát­ják. Eszük águkban sincs a kon­ferencia képviselőit a tagság ál­tal jelöltetni és ezek által megvá­lasztatni. Sammi bácsinak, az A. F. of L. Grand Old Manjének lesz elég esze, hogy ezt meg ne tegye. Majd kinevezi ő azokat, akik ezt a szolgálatuk által ki­eszközölték. Lesz majd ott képvi­selve Hutcheson, az ácsoktól: Lewis, a bányászoktól; Tobin, a cipészektől, és még több ezekhez hasonló munkásvezérek. Eddig a teljes Iképviseleti lisztát erről a részről nem tudjuk, de akik is­merik a néhány felemlített szere­pét a munkásmozgalomban, azok tudni fogják, hogy az ő kezükben úgy lesz letéve a munkások érde­kének az ügye, mintha az ember az egeret a macska őrizetére bíz­ná. Nincs ezelknek természetük­ben, épugy, mint a macskának nincs, hogy az egeret őrizze, hogy ők a munkásság érdekében tényleg valami értékeset cseleked­jenek. Ha akad közöttük néha mégis egy fehér holló, ezt rögtön kiüldözik körűikből a radikaliz­mus érvei alapján. Nos, vegyük a másik részt, a tőkéseiket. Kik fogják őket képvi­selni? Azt hiszem, alig szükséges erre a kérdésre a felelet. Csak természetes, hogy a nagytőke legtekintélyesebbjei, támogatva a truszt-ügyvédettc legeszesebbjeivel Ennek a résznek a képviseleti összetételét sem ismerjük még, de biztosak lehetünk abban, hogy a képviseletek a lehető legtehet­ségesebb lese. És most következik a fent le­irt tisztelt D igyközönség. Ennelk a félnek a képviselőit már kine­vezték. Lássunk csak egy néhá­nyat a 22 k -pviselő közül, hogy kicsodák. Gtt van Bernárd Ba­ruch, egy nagytőkés, a volt hadi ipari tanács feje. Ifj. J. D. Rocke­feller, nagytőkés bányatulajdo­nos és el nem foglalt óráiban fi- lantrófus, alkinek nevéhez a kö­zelmúltban lefolyt ludlowi vé­rengzés, az otani sztrájkból való emléke fűződik. Azután Dr. Chas. Eliot, a Harward egyetem taná­ra, a tőkések rendszerének egyik leglelkesebb üdvözítője, aki arról is emlékezetes, hogy a sztrájktö­rők Ikoponyé ja köré a hősök ko­szorúját fonva. Ezt követi egy csoport bankár, nagybirtokos, ta­nár és gyáros és végül van a bur­zsoázia felfogásnak is két képvi­selője. \ alószinüleg ezek akarnák képezni a bizottság radikális ele­meit. Ezek Charles E. Russel és John Spargo, a Szocialista Párt­nak (két hir’.iedt renegátja, akik­nek elmei felfogásukkal már igen régen tisztában voltunk, de akik­nek áruló álláspontját az emlí­tett párt nem volt ‘hajlandó elis­merni, amig végül saját maguk kiléptek és megalakították a tő­kés hirlapoikból ismert Amerikai Szocialista Pártot. Hogy ennek a pártnak, hol vannak a tagjai, még nem voltunk képesek meg­tudni. Valószínűleg ott tanyáz­nak a new yorki Fifth Ave. vagy a chicagói Lake Shore Drive kö­rül valahol. De elég ebből ennyi. Világos, hegy a tisztelt nagykö­zönség képviselete megfelelő és hatásos szekundása lesz a tőké­sek képviseletének. Egy ilyen összeállítású bizottsággal fog majd tárgyalást folytatni az amerikai munkásosztály érdeké­ben az A. r. of L.-t képviselő bi­zottság. H< ry a tárgyalásnak mi pitani nen '1 nagy ész. A tőké­sek támoga fogják erélylyel a munkásvezi Jket, akik ennek el­lenében ka.öltve fogják üldözni a szabadabb irány és helyes irány fejlődését. A munkásmozgalom jelen helyzetében ezen törekvé­sük egy ideig valószínűleg siker­rel fog járni, de amint a fizika tu­dományából tanultuk, hogy nyo­más hatalmas ellennyomást gya­korol vagy idéz elő, épugy ez a tudományi igazság meg fog való­sulni a munkásmozgalom hala­dásában is. El fogja söpörni a gá­takat, amelyek útját állják a hala­dásnak. Az ilyen körülmények között- megtartandó Munkakonferenciá­hoz az ultra-kapitalista irányzatú New York Times szeptember 18-iki számában ráadja az áldá­sát a bizottság munkálkodására egy jó hosszú vezércikkben, amelynek magva az, hogy felma­gasztalja a;. A. F. of L. vezéreit, megdicséri bölcs vezetésüket és tanácsaikat a munkásügyek keze lésében. Figyelemre inti őket, hogy ne engedjék meg, 'hogy a fe­lelőtlen radikális elemek ebből az országunkból egy bolshevista or­szágot csináljanak. Legyenek azon, hogy a radikális elemeket űzzék ki a unionokból, mert ha ezt most nem teszik, a gyeplő könnyen kihullhat a kezükből. Még Gompersnek is. De amig igy beszél a Termes ezekről, addig a radikálisok, az agitátorok, stb. el­nevezések alatt értett amerikai munkásoknak a hőrét ugyancsak alaposan elpáholja. Csak arról fe­ledkezik. meg a Times, legalább is nem mondja meg a cikkében, hogy mik azok az okok, amik a fenálló helyzetet megteremtették, mik továbbá annak okai, hogy eme konferencia összehívásával Wilson elnök tényleg elismerte, hogy a munkásság jelen helyzete olyan, hogy ezen némileg változ­tatni kell. Mi azt mondjuk, hogy a létező helyzetnek a tőkés rend­szer alatt, nint a milyen itt Ame­rikában is létezik, nincsen szük­sége az agitátorra. A rendszer maga az, ani az agitátor szerepét betölti. 0-A. A gazdasági zűrzavar megoldása A kapitalista lapok nagyban tárgyalgatják, mi is az egyedüli megoldása a kapitalista termelési rendszer zür-zavarának. Az elvi­selhetetlen drágaság egy másik kérdés, amivel foglalkoznak kell állandóan. A maguk hipokrata módjukon igyekeznek azon, hogy a kérdést a lehető legnagyobb ho­mállyal födjék. És ebben nagy mesterek Felsoroltatnak minden látszólagos indokot, ami a kapita­listáknak kedvező, amivel ki tud­ják magyarázni a nagy drágaság okait. A legtöbben egyeznek abban hogy a munkások béreinek emel­kedése az oka mindennek. Evvel azt kivánják elérni, hogy a mun­kások elhigyjék, hogy minél ma gasabb béreket követelnek, annál inkább fel fognak szökni az árak ismét, még nagyobb drágaságot idézve elő. Tehát elégedjenek meg a munkások jelenlegi béreikkel, hanem valami más utón próbálja­nak megküzdeni a drágasággal. Mi ez a más ut? A kapitalista la­pok nem várakoztatnak soká, ha­nem mindjárt meg is mondják, hogy melyik az a másik ut, ame­lyen haladva a kérdést meg lehet oldani. A “New York Evening Mail” szeptember 3-i számának vezércikke foglalkozik e kérdéssel és felsorolja a különböző nemzetek államférfiainak véleményeit. Ezek majd mindegyike egy és ugyanazt a nótát fújja, tudniillik szerintük a gazdasági káosz megszüntetésé nek egyedüli útja a termelés növe­lése. Végül az Evening Mail hozzá teszi: “Az a munkás, aki megfeszí­tett erővel dolgozik az ország ipara termelésének növelésén, éppen olyan hazafias cselekede­tet végez a rekonstrukció ideje alatt, mint amilyent végzett a háború ideje alatt.” Az a munkás, aki elhany ■ ja e i 'pBsségét, oly csapás szágra nézve, mint'amilyen le,1 volna akkor hasonló cselekedete, midőn ka­tonáink a harctéren küzdöttek a szabadságért. A termelés növekvésének szükségességére tragikusan mu- tarthatunk rá az ipartermékek­nek a háború ideje alatti óriási elfogyasztására és a tömérdek elpusztítással. A háborús országoknak költ­ségei összesen nem kevesebb, mint 165,000,000,000, dollárt tettek ki. Ez az összeg legna­gyobb részben azon termékek­nek az értékét képviseli, melye­ket az ágyuk torkából röpítet­tek széjjel, vagy amelyet lőve- gekkel, vagy más romboló esz­közökkel pusztítottak el. Ehhez hozzávehetjük még azt, hogy nem kevesebb, mint 60 milliónyit a világ emberi terme­lő erőiből az iparok termelő pro­cesszusaiból kivittek és a rom­bolás terére soroztak be. A világ készletének eme óriá­si pazarlását úgy élelemben, mint gyári cikkekben, vegyi szerekben, ércben és tüzelő anyagokban, mostan jóvá kell tenni, mielőtt a világ visszatér­hetne a rendes kerékvágásába. Mi, Szocialista Munkáspárt, él­ve az alkotmány adta jogunkkal, az ok alapját, gyökerét akarjuk eltávolítani. Propagálással tanít­juk erőnkhöz mérten a munkáso­kat arra, hogy gazdaságilag szer­vezkedve ipari szervezetekben » munkásság képes elérni azt a pon­tot a fejlődésben, amidőn Lehetet­lenné tudja tenni az osztályok lé­tezését, felváltva ezt az egy hasz­nos osztálylyal, a termelő emberi­ség osztályával. Amig a konfe­rencia tárgyalását érdekkel vár­juk, tudjuk azt, hogy ez nem Lesz képes megoldani a dolgozó mil­liók számára a társadalmi kérdést. Ez a hivatás betöltése pusztán a munkásosztály történelmi hivatá­sa lehet csak. Z. Ezekből nyilvánvaló, hogy a veszteséget nem lehet jóváten­ni redukált termeléssel. Hasonlólag, minden értelmes egyén előtt az is nyilvánvaló, hogy a veszteséget csakis a ter­melés növekvésével lehet hely­rehozni, és lehetőleg a legmesz- szebbmenő mértékben. Ez a legelső kötelesség, amely előtt találja magát minden ame­rikai, aki dolgozik.” A kapitalista lap szerkesztője ennyiben foglalta össze azokat, amelyek szerinte a gazdasági élet jelenlegi zavarának megoldásához szükségesek. A fent idézett sorokban láthat­juk beismerését a kapitalista rend­szer rendszertelenségének, ameny- nyiben nyíltan bevallja, hogy mily tömérdek mennyiségben, mily óriási mértékben pazarolták el a négy éves öldöklés alatt a vi­lág munkássága által termelt java kát, nem is szólva arról a több milliónyi ifjú emberéletről, amely pótolhatatlanul elveszett a kapita­lizmus kiterjeszkedése oltárán. Pótolni kell a veszteséget! — mondják. — Megfeszített erővel dolgozni. Mindez nagyon jól hang­zana, ha azokhoz címeznék, akik­hez kellene, a henyélő kapitalis­tákhoz. Ha pazaroltak, elfecsérel­ték a termelt javakat, tegyék jó­vá mostan hibájukat azáltal, hogy a termelésben is részt vegyenek. Azonban a kapitalisták nem abból az anyagból vannak gyúrva, akik dolgozni szoktak. Mostani felszó­lalásaik, amelyekkel a baj tényle­ges okairól akarják elterelni a fi­gyelmet, azonosak az azelőtti fel­szólalásaikkal. A munkássághoz appelálnak, hogy megfeszített erő­vel dolgozzanak, mert ez szüksé­ges a gazdasági zür-zavar megol­dásához. . És sok felvilágosulatlan mun­kás, vagy osztálytudatlan mun­kás-szervezet beugrik az ily meg­tévesztések ik egyes munkásvezéi. kijelentéseit, me­lyeket valamely szervezet sztrájk­ra készülő tagjaihoz intéznek, hogy tartózkodjanak a sztrájktól a jelen válságos időben. Midőn a háború volt, szerintük szintén “válságos idők” voltak. Az azelőt­ti időben, midőn a felkészülődések voltak, szintén “válságos idők” voltak. Állandóan készek voltak a kapitalisták parancsait végrehaj tani, állandóan dolgoztak és dol­goznak azon, hogy a “tőke és munka közötti harmóniát” semmi­féle zavar meg ne háborítsa. Az A. F. of L. kis üzleti ügynö­keitől kezdve fel egészen Gompers- ig, mind hűen szolgálják a kapi­talizmust, minden időben készek a kompromisszum megkötésére, a munka jogos követeléseinek az el­adására. Nincsen olyan nap, hogy ne lehetne arról olvasni a lapok­ban, hogy ez, vagy az a munkás­vezér, a Wall Street “jó munkás hadnagya”, miként szorította visz- sza az elégedetlen sztrájkoló mun­kásokat a bányákba, ipartelepek re, vagy más munka körbe, az “amerikaizmusra” való apellálás- sal. Ugyanazt végzik, mint a kapita­lista lapok. Elterelik a figyelmet a minden baj okozójáról, a termelés eszközeinek magántulajdoni rend­szeréről. Elhitetik továbbá azt, hogy a tőke és munka között sze­rintük egyezség létezhet. Az örökös harc a tőke és munka kö­zött szerintük az egymás meg nem értésének következménye. Meg­próbálják tehát a tőke és munka összeegyeztetését, egymás megér­tésére. Próbálhatják, akárörökké! Mert a tőke és munka között nem létez­het egyezség, állandó harc fog folyni mindaddig, mig győzelem­re nem jut az újabb rendszer, amelyben a termelés nem profit- hajhászás céljából, hanem az em­beriség szükségleteinek kielégíté­se céljából fog folyni. A jelen kapitalista termelési rendszerben az élet javainak elő­állításához szükséges «szközök a tőkések magántulajdonában van­nak. Ők rendelkeznek azon eszkö­zök felett, amelyek nélkül az élet­hez szükséges javak termelése le­hetetlen. A tőkéseknek teljesen ér­téktelenek azok a szerszámok, mert nem tudják kezelni azokat, nem tudnak vele termelni. Hogy hasznuk legyen a termelés eszkö­zeinek magántulajdonban tartásá­ból, azokat üzembe kell hozniok, aminek elvégzésére a vagyontalan munkásokat veszik fel. A munká­sok munkaerejüket igy eladják a tőkéseknek, akik azért bizonyos bért fizetnek. Ez a bér azonban nem egyenlő a munkások által termelt javak ér­tékével. A statisztikai megállapí­tások szerint a munkásság a ter­melt javaknak csak egy csekély részét, 17 százalékát kapja vissza munkabér fejében. A nagyobbik rész, a 83 százalék a tőkéseknél marad. Ebből következik, hogy a munkásság nem is tudja-visszavá­sárolni mindazokat a javakat, amiket termelt. A tőkések, miután megtömtt raktáraikat a termelt javakkal, azt nem tudva eladni a termeié helyén, vagy lezárják a gyáraika vagy pedig kutatnak újabb piacok után. Hogy mivel jár az ily piacok megszerzése, arra meg van az elmúlt négy éves háború borzal­mas példája, a tömérdek pazarlá­sával, rombolásával. A tőkések keresztülviszik cél­jaikat gazdasági és politikai ha­talmuknál fogva. A munkásság ki­zsákmányolása folyik állandóan. Legyen az úgynevezett ‘‘békés” idő, vagy háborús, avagy a rekon­strukció ideje, mint a mostani. A rekonstrukció a tőkések értelme­zésében a termelés növesztése, hogy a világpiac keresletét hamar kielégíthessék. Amelyik ország tő­kései előbb képesek szállítani áruikat a kereslet helyére, az fog­fogja uralni a helyzetet, az lesz képes a munkásság nyomorúságos bérein megszerzett árukat érté­kesíteni. •tők' ’ Ar k. ei?v céljuk van: minex • ’ ‘ ..-ama. Eme céljuknak szavalatába állí­tanak mindent. Hogy ez a céljuk csak a munkásságnak végtelen ki­zsákmányolása és szenvedése árán érhető meg, avval ők mit sem tö­rődnek. Amig a jelenlegi rendszer fen- áll, nem lehet tehát megegyezésre jutni a tőkésekkel, miután azok osztályérdekei teljesen ellentéte­sek a munkásosztály érdekeivel. A rekonstrukciónak tőkés értel­mezésben vett véghezvitele semmi javulást sem jelenthet a munkás- osztályra. Ha a termelés haszonra fog folytatódni, mint mostan, ak­kor elmaradhatatlanul ismét meg kell történni egyes tőkés csopor­tok piacért való összecsapásának. Béke a tőkés termelési rendszer­ben ki van zárva. Ez a rendszer tehát veszélyezteti az emberiség békéjét. Hogy békesség uralkod- hassék az emberiség között, meg kell szüntetni azt a rendszert, a mely a békét feldúlja. A gazdasági válság megoldása csak egy módon lehetséges. A tár­sadalomnak szocialista alapon t ló rekonstrukciója által. Az élet javainak előállításához szükséges termelési eszközöket a munkásság közös tulajdonába véve, azokat az egész emberiség javának előmoz­dítására tartva üzemben. Ebben a rendszerben nem lesznek elnyo­mottak, kizsákmányoltak, mert minden egyes hasznos munkával foglalkozó munkás megkaphatja munkájának teljes ellenértékét. A termelés nem profitra fog folytatódni, nem lesznek piacok utáni véres versenyek, hanem igazán békességben, boldogságban élhet majd az emberiség. Hogy ez a rendszer elérhető le­gyen, kíméletlen harcot kell foly­tatnunk a tőkések mindennemű hatalmával úgy a gazdasági, mint a politikai téren. Szervezkednünk kell forradalmi szocialista politi­kai pártban és ipari unionban, az SLP.-ben és a WIIU.-ban. MUNKÁSTÁRS! Az nem elég hogy velünk érzel, szerveze­teinknek tagja is kell lenned.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék