A Munkás, 1919 (10. évfolyam, 29-38. szám)
1919-10-04 / 30. szám
A MUNKÁS A SZOCIALISTA MUNKASSRUT HIVATALOS LAPJA OFFICIAL ORGAN OF THE SOCIALIST LABOR PARTY Kiadja: specialista Munkáspárt magyar nyelvi szövetsége, a Magyar Szocialista Munkás Szövetség. Megjelenik: MINDEN SZOMBATON ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre.......................................$2.00 Fél évre ..........................................$1.00 Csomagos lapok 100 példány • • $2.50 Egyes példány ára 5c. Minden levél a következő címre küldendő: A MUNKÁS 411 E. 83rd St., New York, N. Y. Telephone: Lenox 5550 Központi titkár: Zermaim Ferencz. 411 E. 83rd St., New York, N. Y. Telephone: Lenox 5550 New York, N. Y. Oct. 4, 1919. Published by Tne Hungarian Socialist Labor Federation Published: EVERY SATURDAY SUBSCRIPTION RATES: For One Year.................................$2.00 For a Half Year............................$1.00 Bundle Order 100 Copies . .. .$2.50 Single Copies 5c. Address all communications to: A MUNKÁS 411 E. 83rd St., New York, N. Y. Telephone: Lenox 5550 Frank Ch. Zermann Natl. Secretary 411 E. 83rd St., New York, N. Y. Telephone: Lenox 5550 New York, N. Y. Oct. 4, 1919. A Szocialista Munkáspárt elvi nyilatkozata Egy párt működésének irányát, célját az elvi nyilatkozata határozza meg. Ha egy pártnak tagjaivá akarunk lenni, annak a pártnak elvi nyilatkozatát kell ismernünk, helyesnek tartanunk és elfogadnunk. Csak úgy csatlakozhatunk valamelyik párthoz, ha céljait ismerjük s magunkévá tesszük. S egy pártnak viszont csak azokat lehet igazán tagjainak nevezni, kik elvi nyilatkozatával tökéletesen tisztában vannak. Az Egyesült Államokban csak egy párt van, melyet elvi nyilatkozata érdemessé tesz minden becsületes ember támogatására. A SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT. Ennek a pártnak elvi nyilatkozatát kell megismerni minden munkásnak, hogy a pártnak céljait megismerje s azokat saját érdekében megvalósítani igyekezzen. ÁLTALÁNOS EMBERI JOGOK. Vannak bizonyos önmaguktól értetődő jogok, melyeket épp úgy nem lehet kétségbe vonni, mint amennyire fölösleges a civilizált ember előtt bizonyítani. A Szocialista Munkáspárt elvi nyilatkozata a legsarkalatosabb jogokat a következőleg határozza meg: A Szocialista Munkáspárt országos gyűlésén egybegyűlve, megerősítvén előző évi nyilatkozatait, újra kinyilatkoztatja az embernek jogát az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez. A Szocialista Munkáspárt elvi nyilatkozatának ez a része, alegsarkalatosabb jogoknak ez a meghatározása benne van a függetlenségi nyilatkozatban, melyben az amerikai gyarmatok kimondták, hogy Angliától elszakadnak, független országot alkotnak, ahol az élethez, a szabadsághoz s a jóléthez való jogot mindenkinek megadják. Ezek a jogok lelkesítették a gyarmatosokat a hosszú küzdelemben, ezekre a jogokra volt legbüszkébb az Egyesült Államok népe. Hogy a Szocialista Munkáspárt elvi nyilatkozatának ez a része helyes, ahhoz szó sem férhet. A kérdés az, hogy egy pártnak, mely ezt a rendszert meg akarja változtatni, szükséges-e meghatározni azokat a jogokat, melyeket ez a rendszer sem tagad? Szükséges, mivel a Szocialista Munkáspárt azt tartja, hogy ezek a jogok a társadalom tagjainak többségére elvesztek. JOGTALANSÁG A MAI RENDSZERBEN. Igaz, hogy a függetlenségi nyilatkozat s az annak szellemében készült alkotmány elismerte ezeket a jogokat, azonban a gazdasági élet fejlődésének folyamán elvesztek ezek a jogok. Ezt állítja a Szocialista Munkáspárt elvi nyilatkozata, midőn ezt írja: Azt tartjuk, hogy a kormányzat célja az, hogy e jognak élvezetét minden polgár részére biztosítsa, de a tapasztalatokon okulva, azt is tartjuk hogy ez a jog a nép többségének, vagyis a munkásosztálynak részére csak látszólagos a gazdasági egyenlőtlenség jelenlegi rendszerében, mely valójában lerombolja a munkásosztály életét, szabadságát és boldogságát. Azt tartjuk, hogy az igazi gazdasági elmélet az, hogy a termelés eszközei a nép tulajdonában, kezelésében és ellenőrzése alatt legyenek. Az ember nem gyakorolhatja az élethez, a szabadsághoz s a boldogság keresésérel, jogát, ha nem birtokosa a földnek, amelyen dolgozik és a szerszámnak, amelylyel dolgozik. Ezektől megfosztván, élete, szabadsága, sorsa attól az osztálytól függ, mely a munkának és termelésnek e feltételeivel rendelkezik. j i „ , i ; • Lássuk, hogy a munkásosztály érvényesítheti-e az élethez, a szabadsághoz s a jóléthez való jogot? A társadalom két osztályra oszlik. A kapitalista osztályra, mely birtokában van a termelés eszközeinek, bár nem végez munkát; s a munkásosztályra, mely bár a munkát végzi, nem tulajdonosa a termelés eszközeinek. A munkásosztály tagjai, a bérrabszolgák, kénytelnek eladni munkaerejüket azoknak, akik rendelkeznek a termelés eszközeivel. Mivel azonban a munkaerő a munkástól elválaszthatatlan, önmagukat bocsájtják áruba a munkások, s arra az időre, melyre munkaerejüket eladták, megszűntek önálló, független, szabad lények lenni. Kiegészítő részei a termelésnek csak úgy, mint a gép, vagy nyersanyag. A termelési eszköz tulajdonosa rendelkezik velük kénye-kedve szerint. Igaz, hogy a munkát semmiféle törvény nem kötelezi, hogy munkaerejét eladja; az is igaz, hogy válogathat bizonyos mértékben, hogy melyik kapitalistának adja el munkaerejét. Azonban tény az, hogy a szükség rákényszeríti a munkást, hogy valamelyik kapitalistának eladja munkaerejét s az ipar koncentrációja, a termelés eszközeinek egyre kevesebb kézben való fölhalmozódása egyre nehezebbé teszi a válogatást, sőt egyes teljesen centralizált iparágakban már lehetetlenné tette, mert az egész iparág egyetlen társulat kezében van. Ebben az esetben a munkás már csak ennek az egy társulatnak adhatja el munkaerejét, még urat sem válaszhat magának. A bérrabszolgaság rendszerében a bérmunkás a szabadsághoz való kétségbevonhatatlan jogát semmi esetre sem érvényesítheti. Nincs különben a munkásosztály a jóléthez való joggal sem. Azok az alapelvek, melyekre ennek az országnak alkotmányát építették, megadják ugyan ezt a jogot, de a mindennapi életben a gazdasági viszonyok lehetetlenné teszik e jognak érvényesülését. Nézzük először azt a bérmunkást, akinek sikerül munkaerejét eladni. A kapitalista, ki munkaerejét megvette, abból, mit a munkás megteremt, csak egy csekély részt ad vissza a munkásnak, mint munkabért. A többit magának tartja meg. A munkának gyümölcse két részre oszlik: az egyik rész a munkásé, s ez nemcsak kevés, hanem egyre kevesebb; a másik rész a kapitalistáé s ez nemcsak sok, hanem egyre több is lesz. Mig ezelőtt félszázaddal a munkás majdnem felét megkapta munkája gyümölcsének, addig ma csak egy ötödrészét kapja meg s négy ötöd része pedig a kapitalistáé lesz. A dolgozó amerikai proletár átlag nem kap vissza munkája gyümölcséből annyit, amennyi a rendes életmód folyatásához szükséges, annál kevésbbé kap elegendőt ahhoz, hogy a jóléthez való elidegeníthetetlen s eltagadhatatlan jogát érvényesítse. A másik rész (s ennek a résznek a száma folyton növekszik) az, melynek nem sikerül munkaerejére vevőt találni. Hogy érvényesíthetnék ezek a jóléthez való jogot, mikor még azok sem képesek erre, akik munkában vannak. Hogyan gondolhatna a jóléthez való jognak érvényesítésére az a bérmunkás, aki egyetlen jövedelmi forrásából nem tud meríteni, aki munkaerejére nem talál vevőt. Úgyszólván bizonyítani is fölösleges, hogy a mai rendszerben a bérmunkás nemcsak a szabadsághoz, hanem a JÓLÉTHEZ való kétségbevonhatatlan jogát sem képes érvényesíteni. Így vagyunk az ÉLETHEZ való joggal is. Már maga az a tény, hogy a bérmunkás elveszti szabadságát s nem érvényesítheti a jóléthez való jogát, kétessé teszi az élethez való jogot. Az élet föntartásához föltétlenül szükséges a kellő táplálkozás. Része van ebben a munkásosztálynak? Lehet-e része ott, ahol munkája gyümölcsétől megfosztják, vagy ahol, ha nem fosztják meg tőle, csak azért nem teszik, mivel nem is engedték, hogy munkát végezzen ? Az élet föntartásához szükséges az egészséges hajlék. Részesül-e ebben a munkásosztály? Elég egy pillantást vetni a nagy városok, ipari centrumok túlzsúfolt bérkaszárnyáira, megadják azok a feleletet. Az élet föntartásához szükséges a megfelelő ruházkodás. S lehet-e ott megfelelő ruházkodásról beszélni, ahol még kenyérből sem jut elegendő? Az élet föntartására szükséges, hogy egészséges műhely és lakásviszonyok legyenek, hogy a betegségek pusztításának gátat lehessen vetni. Ebben a rendszerben lehetetlen. Csak a tüdővésznek évente átlag negyed millió ember esik áldozatul. Mindenekfölött nem érvényesítheti a munkásosztály az élethez való jogot azért, mert a létföntartás előállásához szükséges eszközök nincsenek birtokában. Ezért hangsúlyozza a Szocialista Munkáspárt elvi nyilatkozata, hogy a szabadsághoz, a jóléthez s az élethez mindenkinek joga van, azonban ezeket a jogokat a munkásosztály a mai rend-szerben nem érvényesítheti. Nem elég ezt megállapítani, az okára is szüveges rámutatni. S ezt meg is teszi az elvi nyilatkozat következő szakasza. Azt tartjuk, hogy a jelenlegi ellenmondás a társas termelés és a kapitalista kisajátítás között, amely utóbbi onnan ered, hogy a természeti és arsadalmi alkalmak magántulajdonban vannak, — két osztályba osztja a népet: a kapitalista és a munkásosztályba; a társadalmat az osztályharc orgatagába taszítja; a kormányzatot a kapitalista osztály érdekében megbontja így a munkásosztály megraboltatik azoktól a javaktól, melyeket csak termel, meg vanosztva az önfoglalkoztatás eszközeitől; a bérrabszolgasággal járó munkanélküliség folytán még az élet szükségleteitől is meg a fosztás A Szocialista Munkáspárt e rendszer ellen emeli forradalmi zászlaját követeli a kapitalista osztály feltétlen megadását. A Szocialista Munkáspárt ezt a rendszert a termelési eszközök társas tulajdonának rendszerével akarja helyettesíteni, melyet a munkásosztály parilag kormányoz, melyben a munkások ellenőrzik, irányítják, kezelik pari ügyeiket. És ezzel az elvi nyilatkozat meg is határozza, hogy a munkásosztálynak mi a teendője, ha azokat a jogokat, melyek elidegeníthetetlenek, érvényesíteni akarja. Az Egyesült Államok alkotmánya nem tesz kivételt a politikai jogokat illetőleg. A politikai demokrácia alapelve szerint az állam kormányzásának az egész néptől, a polgárok összességétől kell függnie s a nép ellenőrzése alatt kell állni az egész állami gépezetnek. De amint a nép többsége képtelen az élethez való jogának érvényt szerezni, épp úgy képtelen arra, hogy az ország kormányzását kezébe vegye. Hiába van például a munkásoknak választójoguk, hogy képviselőiket a parlamentbe küldjék s az államot úgy igazgassák, amint a nép akarja. A gyárosok bármely percben lezárhatják a gyárkapukat, kiéheztethetik a népet s rákényszeríthetik, hogy azország kormányzásáról mondjon le a kapitalisták javára. Ilyen kiéheztetésre, mesterségesen fölidézett munkanélküliségre van már több példa az Egyesült Államok történetében. S alig van választás, ahol meg ne történne, hogy a gyárosok kiakasztják gyáraikban a hirdetményt. Ha ez, vagy az a jelölt nem fog győzni a választásban, úgy a gyárat kénytelenek leszünk lezárni. Ami más szavakban annyit jelent: Ha nem szavaztok úgy, amint azt mi akarjuk, kidobunk benneteket a gyárból. Egy ember, aki gazdaságilag rabszolga, nem lehet szabad politikailag. Egy osztály, amely gazdaságilag a másik osztálytól függ, attól az osztálytól függ politikailag is. Azért kell az egész népnek lefoglalni a termelés eszközeit, hogy ezáltal gazdaságilag fölszabaduljon, független legyen. Csak ezátal érvényesítheti az egész nép az élethez, a szabadsághoz s jóléthez való jogát, csak ezáltal válhatik valóra a politikai demokrácia. A termelési eszközöknek ez a lefoglalása a munkásosztály feladata. A Szocialista Munkáspárt olyan célokért küzd, melyeknek előbb vagy utóbb meg kell valósulniok, melyeknek megvalósulását lehet ugyan siettetni vagy hátráltatni, azonban végkép megakadályozni nem lehet. S éppen ezért, mivel a célok megvalósítását lehet siettetni, vagy hátráltatni, szervezkedni kell a munkásosztálynak, hogy a győzelem napját siettesse, harcra kell szállni a kapitalista osztály ellen, mely a mai rendszer bukásának napját szeretné késleltetni, a munkásosztályt szeretné örökösen a bérrabszolgaságban tartani. Bár ez nem fog sikerülni a kapitalista osztálynak, a szervezetlen munkásosztálynak harcait leverheti s a szervezetlen munkásokra ezernyi szenvedést zúdíthat. Hogy a munkások minél kevesebb áldozat árán érjék céljukat, szervezkedni kell, ezért mondja az elvi nyilatkozat: E szükségszerű megoldáshoz a munkásosztálynak, mint osztálynak arradalmi politikai és ipari szervezkedése kell Felhívjuk tehát a bérmunkásokat, szervezkedjenek foradalmi politkai szervezetben a Szocialista Munkáspárt zászlaja alatt, éppúgy szervezkedjenek az ipari téren forradalmi ipari unionban, lépést tartva politikai céljaikkal. Felszólítunk minden más értelmes polgárt is, helyezkedjék egyenesen a munkásosztály érdekeinek alapjára, csatlakozzék hozzánk az emberi felszabadítás hatalmas s nemes munkájában, hogy rövidesen véget vethessünk a jelenlegi barbár osztályharcnak, úgy a földet, mint a termelésnek szállításnak, szétosztásnak eszközeit a népnek, mint közös testületnek tuajdonába helyezvén, a jelenlegi rendszertelen termelést, ipari harcot, társadalmi rendszertelenséget a közös munka társadalmával helyettesítvén "Iván társadalommal, melyben minden munkás szabadon gyakorolhatja a cvilizáció minden tényezője által sokszorozott képességeit s azoknak minden előnyét élvezheti. Miként az elvi nyilatkozat utolsó szakaszából kitűnik, a Szocialista Munkáspárt nemcsak a munkásosztályt, nemcsak a bérrabszolgát, de minden értelmes embert fölszólít, hogy segítsen a szocializmus megvalósításának, az emberiség fölszabadításának nagy munkájában. És ez természetes. Mert igaz ugyan, hogy ez a harc elsősorban a munkások harca s a győzelem a munkásosztály győzelme s a munkásosztály fölszabadítása a munkásosztály műve lehet, azonban az is igaz, hogy a győzelemnek eredménye, a szabadság s a jólét minden embernek közös kincse lesz s a szocialista társadalom áldásaiból nem fognak kizárni egy embert sem. Tehát minden értelmes embernek, akár bérmunkás, akár nem, érdekében áll a mai barbár rendszer megszüntetése s az igazi civilizációnak útját megnyitó rendszer megteremtése. * A Szocialista Munkáspárt elvi nyilatkozata szerint, hogy összefoglaljuk: A mai társadalom két osztályra oszlik: a munkásosztályra s a kapitalista osztályra. A kapitalista osztály birtokában van a termelés eszközeinek s ezáltal megszerezte a gazdasági hatalmat s megsemmisítette a munkásosztály legelemibb jogait. A két osztály között osztályharcnak kell folyni, melyben a munkásosztálynak célul azt kell kitűzni, hogy a termelés eszközeit lefoglalja s az egész nép közös tulajdonává tegye. A mai társadalmi rendszernek a saját gyöngeségeinél s hibáinál fogva meg kell ásni a saját sírját, fejlődésének iránya pedig a szocialista társadalomra utalja az emberiséget. Akik a Szocialista Munkáspárt elvi nyilatkozatát megértik, helyeslik s a bennük kitűzött célért küzdenek: azok harcosai a legnagyszerűbb törekvéseknek, melyek valaha embereket lelkesítettek. A MUNKÁS ~ i. ■ ■ I I - I I .....- —.1 I—... i" T — - ~ ■■ i. A lelki pásztorokról Nem is sokat kell bizonyítgatnunk azt, hogy a lelki pásztorok, bármely egyházhoz tartozzanak is, mindig készek a kapitalisták szekereit tolni. Ők ugyan hevesen tiltakoznak az ellen, ha róluk ilyen formán nyilatkoznak a szocialisták. Többnyire azt szokták mondani, hogy ők “egyaránt szolgálják a szegényeket is, meg a Rockefellereket is.” Ezen kívül szabad óráikban még talán az Istent szolgálják. De minek folytassuk tovább a magunk mondanivalóját? Erre nincsen szükség, ime itt van a világi Baptisták Országos Bizottságának, 200 Fifth Ave., New York City, egyik hirdetése, amely a New Yorki Timesban jelent meg a múlt héten: “Viseljük az ön terhét. Segédkezünk nyugodtabbá tenni az ön üzletét és életét; le-emeljünk vállairól egy súlyos terhet, aminek megmozdításához nincsen ereje. Bárhol legyen is az ön érdeke, ott vannak oly emberek munkában, akik fontos munkát végeznek az ön érdekében. Ezek az emberek ellátogatnak országunk otthonaiba, bölcs tanácsokat adnak, megnyugtatást, buzdítást, lelkesítést és jó reményt visznek magukkal mindenhová, ők sokkal közelebb férkőznek a munkáshoz és munkáltatókhoz, mint azok egymáshoz. Ők terjesztik az ipari béke gazdasági értékét. Ők az ország prédikátorai, ők képviselik az ország egyházait. Ezek a prédikátorok dolgoznak az amerikai élet nyugodttá tételén. Nappal és éjjel az ön szolgálatában vannak és mégis az övéké a legsilányabbul fizetett valamennyi más professzió között. Ők sokkal jobban érezték a megélhetés nehézségének emelkedését, mint mely más osztálybeliek , mert az ő bevételeik oly kicsinyek, míg a szükségeik óriásiak. Mr. John D. Rockefeller is megvizsgálta ezt a helyzetet s jóváhagyta a baptisták programmját. ő tudja a prédikátorok magasabb fizetésének, az agg és beteges prédikátorok állandó segélyalapjának szükségességét; a jelen különleges helyzet ama követelését, hogy elegendő eszköz legyen országunk külföldijeinek megamerikaiasítására, amit ezek a prédikátorok már megalapított módszerek szerint végeznek. Mr. Rockefeller kötelezte magát két millió dollár adására, ha a baptisták hat milliót gyűjtenek. Valamivel kevesebb, mint egy fél millió dollár gyűjtése hiányzik még, aminek gyorsan össze kell jönnie. Az idő már majdnem letelik. Két millió dollár van kockára téve, a baptista testület nagy műve van kockára téve. Pénzre van szükségünk, készpénzre, vagy checkekre. Más nem fogja elvégezni az ön részét maga helyett. Ez az ön alkalma ahhoz, hogy segítsen az amerikai élet nyugodttá tételén. Az állandó prosperitásához adja mostan befektetését, s tegye azt érdemessé önmagához.” * * * Az istent szolgálják tehát a lelkészek ? Az emberiség lelki üdvének közbenjárói ők? Hogyan volnának, hiszen maguk megmondják, nyíltan, hogy a prosperitás biztosításának közbenjárói. Kik számára járják ki a prosperitást? Hogy nem a munkások számára, meg még a saját számukra sem, annak bizonyítéka a mostani bérmozgalmuk, aminek hatása alatt Rockefeller hamar segített a baptista papokon két millió dollárral, nehogy éhen pusztuljanak, s elvesszen az az “eszköz”, amely szükséges a munkásság millióinak rabszolgaságban tartásához. A prédikátorok addig prédikálták a lelki malasztokat, míg észrevették, hogy avval bizony, lehet, hogy sok üres fejű munkást jól lakattak, de az ő gyomruk csak üres maradt, forgott. Ezt a gyomorkorgást juttatja el a fent idézett hirdetés most a kapitalistákhoz, hogy tegyék meg a “befektetést az állandó prosperitásukhoz. ’ ’ A lelkipásztorok tehát azért vannak munkában, hogy levegyenek egy terhet a kapitalisták válláról. Tudniillik, hogy munkásaik helyzetével törődjenek. Ők elküldik a lelkipásztorjaikat az “országunk otthonaiba, lelkesítést és jó reményt” szállítva a kizsákmányolt munkásmilliókhoz. Lelkesítik a már elkeseredett munkásságot, hogy csak bízzon a jó Istenben, majd az megsegíti. Jó reménynyel kecsegtetik, hogy majd ha már minden földi szenvedésüknek vége, akkor egyenlő sorsuk lesz még a Rockefellerekkel is, mert “ott fenn, mindenki egyenlő, sőt ‘Elsőkből lesznek majd az utolsók, utolsókból elsők!’ A dologban csak az a különös, hogy ezek a lelkipásztorok, akik a földi lemondás apostolai, és mindent az Istenben bízással és ahhoz való folyamodással kívánnak elintézni, mostan maguk mégsem az Istenhez folyamodtak segítségért, hanem az üzletemberekhez, akiknek pénzük van, míg Rockefellernek tudtára adták, hogy éhes gyomorral nem képesek megelégedést hirdetni másoknak. Rockefeller pedig, mint élelmes kapitalista, hamarosan két millió dollárt ajánlott fel hűséges szolgáinak, mert utóvégre neki csak úgy juthat állandó prosperitás, ha a lelki szolgák életben maradnak és teljesítik hivatásukat, a nép ámítását, bolondítását. De talán már későn van az egész! Vagy még vannak munkások, akik nem veszik észre, hogy kikkel állanak szemben? Statement of the Ownership, Management, Circulation, Etc., Required by the Act of Congress of August 24, 1912. Of A MUNKÁS published weekly at New York, N. Y. for October 1, 1919. State of New York County of New York. Before me, a Notary Public in and for the State and county aforesaid, personally appeared Frank Ch. Zermann, who having been duly sworn according to the law, deposes and says that he is the Managing Editor of the A MUNICÁS, and that the following is, to the best of his , knowledge and belief. rue staieetc., of the afórc-saíd publication for the date shown in the above caption, required by the Act of August 24, 1912, embodied in section 443, Postal Laws and Regulations, printed on the reverse of this form, to wit: 1. That the names and addresses of the publisher, editor, managing editor, and business managers are: Publisher: Hungarian Socialist Labor Federation, 411 E. 83rd St., New York, N. Y. Editor: Alex Kudlik, 411 E. 83rd St., New York, N. Y. Managing Editor: Frank Ch. Zermann, 411 E. 83rd St., New York, N. Y. Business Managers: none. 2. That the owner is (Give names, and addresses of individual owners, or, if a corporation, give its name and the names and addresses of stockholders owning or holding 1 per cent or more of the total amount of stock) Hungarian Socialist Labor Federation, composed of about 650 members; represented by an Executive Committee: Frank Ch. Zermann, National Secretary, 411 E. 83rd St., New York, N. Y.; A. Izsák, 312 Easton Ave., Peoria, 111., S. Kiss, 115 Auburn St., Bridgeport, Conn., Chas. Erhardt, 588—6th St., Milwaukee, Wis. L. Markus, P. O. Box 900, Kenmore, O., L. Herczegh, 154 Harbaugh Ave., Detroit, Mich., J. Hovantzi, 711 Willow St., Chicago, 111., J. Buchbauer, 720 Myrtle Ave., Brooklyn. N. Y. 3. That the known bondholders, mortgagees, and other security holders Owning or holding 1 per cent or more of total amount of bonds, mortgages, or other securities are: none. 4. That the two paragraphs next above, giving the names of the owners, stockholders, and security holders, if any, contain not only the list of stockholders and security holders as they appear upon the books of the company but also, in cases where the stockholders or security holders appears upon the books of the company as trustee or in any other fiduciary relation, the name of the person or corporation for whom such trustee is acting, is given; also that the said two paragraphs contain statements embracing affiant’s full knowledge and belief as to the circumstances and conditions under which stockholders and security holders who do not appear upon the books of the company as trustees, hold stock and securities in a capacity other than that of a bona fide owner; and this affiant has no reason to believe that any other person, association, or corporation has any interest direct or indirect in the said stock, bonds, or other securities than as so stated by him. Frank Ch. Zermann. Signatur of editor, business manager. (Seal) Sworn to and subscribed before me this 25th day of September, 1919. Alex Lefkovits, Notary Public. Bronx Co. 10, Filed in N. Y. County, No. 194. (My commission expires March 30, 1920.