A Munkás, 1923 (14. évfolyam, 21. szám)

1924-05-26 / 21. szám

n Pershing és a hazafiság Nyílt levél John Pershing generális, az amerikai hadsereg világháború alatti parancsnokához. Uram! Amint látom, ön is azon emberek között van, akiket ha dróton rángatnak, a nyilvánosság elé állnak, hogy a munkásmozgalom radikális elemei ellen hadakozzanak. Én, mint egy ex-tengerész és a világháború alatti hazafi és most mint Marx művének, a Kaptárnak tanulmányozója, abban a helyzetben vagyok, hogy önnek válaszolhassak, de mielőtt ezt megtenném, szükséges magamról is említést tennem, bár ezt nem valami szívesen teszem. A háborúban szolgáltam és ezt az elbocsájtó levelem, amely 286,412. számmal bír, így foglalja össze: U. S. tengerészeti képző tábor, Charlestown, C. S., Des Moines sorozó hadihajó, New York, és Leviathan, seregszállító hajó. A világháború tapasztalata ébresztett föl. Mint hazafi jelentkeztem szolgálatra, még a kötelező hadi szolgálati törvény előtt. A nyers, keserű valósággal szembenállva, illúzióim fokozatosan, fájdalmasan és lassú biztonsággal eltűntek. Hogy elkezdjem, én azt hittem, minden amerikai azért volt szolgálatban, mert magas eszmék ösztökélték erre és nemcsak saját, hanem a nép érdekeiért is harcoltak. Azonban a “bajtársaim” között jobbára kicsinyes, rosszakaratú, gyűlöletes és gondolatnélküli alakokat találtam. De most úgy találom, hogy ezek sokkal okosabbak voltak, mint a magamhoz hasonló hazafias fajankók. A tiszti rang, úgy találtam, politikai cselszövények ajándékaként járt ki. Az egész a politikai mahinációk rothadt légkörét árasztotta magából és a legnemesebbek és legjobbak estek ennek áldozatául. És ezek a tisztek! Micsoda hamis neveltségű, dogmababonás alakok!• Aztán a kantinoktól kezdve fölfelé, minden nyílt zsarolás volt. Midőn partraszállási kimenőm volt, üzletemberekkel találkoztam, akik nem mertek a kormánynyal üzletet kötni, mert úgy érezték, hogy a sok zsarolás után nem marad haszon az üzleten. Ezek közül többen visszaemlékeztek a spanyol-amerikai háború tapasztalataira. Akárhogy is, mindanynyian azt érezték, hogy az “igazi” zsarolás a nagy vállalkozóknak és a politikai összeköttetéssel rendelkező cégeknek járt ki. És azok, akik a közhivatalokban mint hazafiak tündököltek, s fiaikat szolgálni küldték, mily komédia volt ez! A kabinetbeli McAdoo fiatalabbikfia egy tengeri kirándulást tett meg az “én” cirkálómon, a Des Moines-en, mint “matróz”. Az út Norfolktól New Yorkig tartott és jóval annak előtte, hogy a német búvárhajók föltűntek az amerikai vizen. Ezen “szolgálat” után ifjú McAdoo partra került és megkezdte a fölfelé való kapaszkodást, mint tiszt. Josephus Daniels, a tengerészeti miniszter a hajósokhoz adta be fiát, és háborús szolgálata abban állott, hogy a Potomac folyamon csolnakázott. Bátran védte Washingtont. Hallottam, hogy J. P. Morgan fia, Junius Spencer is “harcolt.” Ha netán valami veszélyes helyen lett volna, bizonyára hallottuk volna azt is. De erről még nem esett szó. Ifjú Davison, amint hírül adták, “over there” mint repülő járt szerencsétlenül. Később az újságok megírták, hogy ifjú Davison valamelyik amerikai repülőtelepen ütötte meg magát. Folytatni lehetne ezt a lisztát tovább is. Ezek és a sokat hangoztatott demokratikus amerikai hadsereg után, milyen ellentét van a német ex-trónörökös szereplése között. Az ő hadiszállása a La Pompelle várban volt és az ütközetet személyesen vezette, míg ön, Pershing generális, szépen meghúzódott Páris mögött a veszélynélküli hadiszálláson. Hosszú ideig azt hittem, hogy a tisztek eszményi tudatlansága a fölső körökig nem terjed. De midőn a Leviathan hajón voltam, amely önt és vezérkarát hazahozta, és midőn a tengerészeti parancsnokság az ön tényleges parancsnoksága alá helyezte a hajót az egész út tartamára, egy incidens, mely ez út alatt történt, fölnyitotta a szemem. Nem a közlegénység és tisztek élelmezése közötti óriási különbséget értem. Ez a különbség már nálam nem jelentett újdonságot. Az ön vezérkarával együtt volt több hivatalos fénytépész is. Ön jelen volt azon este a többiek között, midőn ők mulattatták a tiszeteket. Egy mozit vetítetek, amely háborús jeleneteket mutatott be, és amely abból a célból készült, hogy a katonai iskolákban később a tiszteknek mutassák be, mint a történelmi események, taktika és sztratégia illustrációit. A közelebbieket és a jelenetet nem említem meg. Elég az hozzá, hogy kevés kivétellel a fölvétel annyira mesterséges volt, annyira megrövidített, hogy ma aligha menne keresztül egy átlagos moziban, és evvel eleget mondtam. Túlzó karaktertípusok oly nyilvánvalólag kiemelkedtek a vetítésnél, hogy minden pillanatra vártam, midőn a rendező be fogja jelenteni, hogy az egész csak egy tréfa és a nézők mulattatására készült. Ön azonban, Pershing generális megelégedésének és elismerésének adott kifejezést a látottak fölött. Ekkor jöttem rá, hogy a nagy üzlet mennyire befolyásolja önöket, a feudalista iskola gentlemenjeit, s mennyire tudatlanságban tartja önöket a dolgok igazi természetétől s úgyszólván mindentől, ami nem a professzionális embermészárlás technikáját illeti. És az adminisztráció és a rendszer hipokratizmusa! Megnyirbált és megjelzett levelek, jelentések és jegyzékek, valamint titkos szövegek, mind csak a “belül levők” érdekében. Nem csoda, ha az ország ifjúsága keresztül élvén a háború ilyen titokzatosságait, most teljes egészében beleveti magát a Ku Klux Klan és más hasonló mozgalmakba. Mint előbb mondtam, úgy mentem a szolgálatba, mint egy idealista és hazafi. És égő elégedetlenséggel jöttem ki. Anélkül, hogy ezt fölismertem volna, valami megoldás után kutattam. A radikális és az úgynevezett radikális gérülések vonzottak. Mégis, jó ideig, nem találtam, amit akartam. Az American Federation of Laborról tudtam, hogy egy fakkr szervezet, tele sztrájktöréssel és szabotálással. A fizikai erőszak taktikáját hirdető IWW. pedig nevetségesnek és undorítónak tűnt fel katonai szolgálat után. A Socialist Pártban a nyomban fölfedeztem a tőkés pártokból ismeretes korrupt politikusokat, s ami ezt illeti, abból volt részem a katonai szolgálat alatt is. Már majdnem az IWW. felé kezdtem hajlani, midőn szerencsére a Sociaist Labor Party irodalma került a kezembe, amelyből megismertem a Workers International Industrial Uniont. Ez volt az, ami után önkéntelenül is kutattam és amit gyorsan csak tehettem, érdeklődni kezdtem a közelebbiek után, mire beálltam e szocialista ipari szervezet tagjai közé. És így újra jelentkeztem szolgálatra, de ezúttal az egész világ népének az érdekeiért, demokráciáért, mégpedig az iparokban, ahol arra a legnagyobb szükség van és ahol az a legtöbbet jelenti : munkásadminisztrációt a társadalmi jólétért, profit nélkül. Ez alkalommal tudtam, hogy helyes útra léptem és egy terhet tehettem le szívemről. Természetesen nem lehettem a WIIII. tagja, minden további tanulmány nélkül. A napi eseményeket figyelve, gondolatom forradalmasodott. És közben olvastam, tanultam. Lewis H. Morgan “Ancient Society” (Ős társadalom) című műve kinyitotta a szememet. Az ember haladása a munka szerszámainak, eszközeinek fejlődéssel együtt jár. Ez a tanulmány föltárta előttem a politikai, vallási, családi és más intézményeinknek az eredetét. Megmutatta, mint keletkezett a magántulajdon és hogy evvelegyütt osztályuralom járt, a politikai állam. Amily mértékben fejlődött a magántulajdon a föld és termelési eszközök leírásában, úgy fejlődött a politikai állam. Az iskolákban elnyert illúzióim eltűntek. Végre tisztán láttam, hogy úgy a monarchiákban, mint köztársaságokban a politikai kormány egy és ugyanazon célból van: az osztályuralom föntartására, a kapitalizmus kényszerfegyvere gyanánt. A mozgalom még egy kiváló műnek a tanulmányozására bírt. Karl Marx társadalom-gazdaságtani művének, a Kapitálnak az olvasására. Az ő mesteri és részletes bírálata, mellyel a tőkés termelést és szétosztást részleteire boncolja, a modern társadalom mozgató erőit ismertette meg velem és először életemben szilárdnak éreztem magam és az eddigi ingadozás helyett megállok a lábamon. Valamely árucikknek termeléséhez társadalmilag szükséges munkaerő adja meg annak értékét, és a munkásokból az értéktöbbletnek a kisajátítása okozza a munkanélküliséget és a kapitalizmussal járó nyomorúságot, a rendszer jelenlegi elkerülhetetlen düledezését; ezek a forradalmi téllt’k. Csak két nemzet van ma már a földön, Pershing úr, a Munkások és Tőkések nemzete. Ha valaki, akár tudatlanságból, akár másként, saját nemzete ellen szegül, az ellenség és áruló. Az nagyon mindegy, hogy ön-e vagy én, mert hiszen egy egyén nem sokat számít a fejlődés óriási és ellenállhatatlan erőinél. A tény azonban ez. Valamennyi erő között a leghatalmasabb, a gazdasági, a munkások kollektív" kezeiben van; csak az osztálytudatosság szükséges ahhoz, hogy kezüket egészen rátegyék. Ezt az osztálytudatosságot a kapitalizmusnak mai kényszerítő nyomása fejleszti. Semmi sem tarthatja örökké föl a forradalmi haladást. Ma szocializmus nyilvánul meg a termelésben mindenütt, ahol ez modern módszerrel folyik. A közeljövőben meg lesz a szocializmus a szétosztásban is. A gazdasági erők hozzák ezt magukkal. Azok, akik fölismerik a helyzetet, szülésznői szerepet töltenek be, elősegítve az új társadalmi rendszer megszületését. Tanulmányozza e kérdést Pershing úr és tanuljon. Ha ezt megteszi, akkor nem fog mint szamár tündökölni továbbra, hanem radikális lesz, — igazi W. I. I. U.-ista — saját maga is. A Munkások Nemzete mielőbbi fölkelésében hive, Louis Glick, ex-tengerész. (A WIIU. május elsejei emlékfüzetéből.) Búcsú Amerikától “Mielőtt itthagynám ennek a hatalmas világrésznek csodálatraméltó országát, pár szót akarok intézni a régi szép Magyarországitól ideszakadt véreimhez. Ti még nem láttátok a megcsonkított, 1ó ezer sebtől vérző hazátokat. Ti még nem tudjátok tapasztalatból, hogy milyen nézzés most ott élni. Ezer év óta tudtuk, s tudták má ■ sok is, hogy milyen fontos szerep vár ránk ott a Keleten, teljesített pü tük kötelességeinket, megvédtük a nyugatot a keletről jövő ezer bajtól s ezért megbecsültek bennünket, s most mégis reánk mérték a megcsonkítás fájdalmait. De nem csüggedünk; édes Hazánk iránti szeretetből, megfeszített izmokkal, minden erőnkkel békésen munkálkodunk azon, hogy Magyarország újra nagy legyen és boldog, boldogabb mint volt valaha. Kedves testvéreim! ebben a munkában nektek is részt kell vennetek, a bajba jutott édesanyát nem hagyhatja el gyermeke! A jó isten oltotta be a szülők iránti szeretetet a gyermek szívébe, hálátlanság volna azt, kiirtani onnan. Sokat láttam itt édes véreim, sokat tanultam. Magammal viszem az itt tapasztaltakat és a jókat megtartom és igyekezni fogok otthoni véreim lelkébe plántálni azokat.” Munkástárs! Amikor olvasod e sorokat, bizonyára csodálkozva kiáltasz fel, hogy ugyan ki az ördög búcsúzik tőlünk ilyen szívhez szólóan. Sietünk kíváncsiságodat kielégíteni és megsúgjuk, hogy a magyar királyi országos főkapi ■ p tány, Nádasi Imre vesz fájó szívvel búcsút tőlünk. — Erre valószínűleg azt fogod kérdezni, hogy vájjon mi szükség van az ő érzé- ^ . kepy búcsúszavaira, hiszen mi fc?&egy szóval sem hivtuk ide. Azontol a nyomor korbácsával állt/S-^tollgos “szeretett szülő hazánkfiából”, most a jó magyar testvér álig arca alatt folyton háborgatnak bennünket egy kis pénzmag irányában. Igaz ugyan, hogy a fentnevezett Nádasi tekintetes, vagy kegyelmes, vagy milyen címmel ékeskedő úr még ennél is fontosabb ügy miatt fáradt el hozzánk, mert ő meg a rendőrkongreszusra jött, amit a következőképpen bizonyít: ■ “A nemzetközi rendőrkongreszszuson tapasztalt és tanult újabb dolgok ismertetésével nem untatlak benneteket. Csak annyit mondok, hogy hálával emlékezek meg Enright rendőrfőnökről, aki szíves volt meghívni bennünket, s köszönöm a kormányomnak, hogy kiküldött erre a kongresszusra és így alkalmat adott arra, hogy tapasztalatokban meggazdagodva, megújult erővel fogjak hozzá otthon a munkához.” El kell ismernünk, hogy elég szépen hálálkodik az országos főkapitány, de van is oka rá. Mert nem utolsó dolog ám egy két utazást tenni, annál is inkább, mert ha Nádasi úr aligha utazott a fedélig, közön, inkább hihető, hogy az el-ső osztályon. És a hajójegy árát sem az eladott bútorok árából fekedette, mint a legtöbb kivándorló szokta, hanem az ország pénztári árából, annak terhére. És hálával gondol Enright rendőrfőnökre is, mert hát az szintén közköltségen, finoman ellátta, a városban automobiloztatta, stb., stb. Hát hiszen ami éppen azt illeti, volt már akárhány magyar munkás is a vendége Enright úrnak és rendőrtársainak, de hát azért még sem hisszük, hogy hálával gondolnának vissza a vendégszeretetükre. Mert e vendégszeretet esetleg onnan származott, hogy sztrájkoló munkástársainkat no- s ha a rendőrbot segítségével tessékelték be “barátságosan” az autóba aminek a neve “patrolkár” és ezzel vitték no, nem a Commodore Hotelbe, mint Nádosi urat, hanem a rendőrállomásra, ahol olyan szívesen látták őket, hogy akárhányszor 20—30 napig sem engedték elhagyni a vendégszerető házat. Mi úgy hisszük, hogy ez a kéjutazás megéri amibe került, tudniillik azoknak, akik ideküldték Nádosi urat, mert hiszen erősen hangoztatja, hogy tapasztalatokban meggazdagodva, újult erővel fog majd otthon a munkához. Elhisszük kérem. Elhisszük, hogy a tivornyázásban és talán a szeretkezésben leromlott idegeinek igen jót tett ez a kis kirándulás. És azt is elhisszük, hogy most újult erővel fog hozzálátni a kormánya által megszabott kötelessége teljesítéséhez, a munkások kínzásához és üldözéséhez. Másmilyen úton nem tudná meghálálni egy ilyen fő-fővéreb azokat a jófajta izgalmakat amikkel egy ilyen kéjutazás jár. Magyarország dolgozó népe bizonyára szorongó szívvel gondol arra, hogy miféle újszerű kínzási módok tudásával terhelten ér haza a Horthy-pribék. Mert több fej, többet tud. A rendőrkongreszszuson pedig a lapok szerint jó néhány ország küldöttje vett részt. No már most együk küldött is tanult a másiktól valamicskét a munkásüldözés terén, a másik is, Nádasi hóhér úr is, tehát az ő összeszedett tudása alapján elkészülhetünk rá, hogy még néhány munkástestvérünk fog nyomorékká válni a kezeik között. Azt azonban nem hisszük, hogy Horthynak ez a hálás szolgája beszámolt volna a kongreszszusnak az igazságnak megfelelően a magyarországi rendőrségen és csendőrségen dívó szokásokról. Tudjuk azt nagyon jól, hogy egyik országrendőrsége sem szokta az elfogottakat szórakoztatni és hogy ne unatkozzanak, esetleg egy kis kártyázásra felszólítani, de mégis meg vagyunk győződve arról, hogy ha a magyarországi rendőr és csendőr urak viselt dolgait az igazsághoz híven mutatta volna be a magyarországi gyilkosok képviselője, még a rendőr kongresszus tagjai is kirúgták volna maguk közül. De hát a madár sem piszkolja el saját fészkét, azonképpen e jómadár sem árulta el kollégiáinak — legalább is úgy hisszük, — hogy hogyan szokták a delikvenseket, különösen ha azok a munkásság, vagy a zsidók köréből kerülnek ki, rövid uton a másvilágra expediálni, — vagy pediglen nyomorékká verni, szép Magyarországon. Ha e dolgokat el is felejtette említeni a rendőrségen Rab Mihálynak eme díszes szaktársa, de nem felejti el búcsúsoraiban nekünk a lelkünkre kötni, hogy: “Ne felejtsétek el szülőhazátokat. Mi reátok gondolunk.” Hát hiszen efelől nyugodtan alhatik a herélő társaságnak eme díszes tagja, az amerikai magyarság értelmes része nem is fog elfeledkezni Magyarországról és különösen nem fog elfeledkezni a Horthy-bestiákról. És ha ők gondolnak mi ránk, hát mi is gondolunk ő rájuk. És megígérjük, hogy ha a magyarországi munkástestvéreinknek alkalma nyílik lerázni magukról a Horthyakat, a Nádosiakat, mi minden erőnkből támogatni fogjuk őket. így gondolunk rájuk és hisszük, hogy ezt a rájuk való gondolást a Nádosiak aligha fogják megköszönni. J. F. P HELYREIGAZÍTÁS. Múlt heti lapszámunkban a Pittsburgh-ban lezajlott Munkás Betegsegélyző Szövetség konvenciójával kapcsolatban írt cikknek egyik paragrafusába értelmi hiba csúszott be, amelyet itt ismételten, helyreigazítva közlünk: “Ezek a vádak azt eredményezték, hogy a Munkás Betegsegélyző Szövetség tagsága még szorosabban összeforrt és sajnos, a becsületes egyesülés ösvényét is betemette egy időre.” A MUNKÁS -------—--------- PIKNIK BRIDGEPORTON. Bridgeport és környékének magyarsága az idek első kirándulását a Bridgeporti Szocialista Munkásszervezet által rendezendő piknikre teszi meg május 30-án Decoration Daykor. A Forest Parkban kellemes szórakozás vár mindenkire, aki megjelenik. Jó zenéről gondoskodva. Villamossal bármely helyről könnyen a Forest Parkig lehet menni. North Main Street átszállójegy kérendő. Az *“S” táblás, Bethany Chapel jelzésű villanyosra kell átszállni és a Testing Streetnél leszállni, ahonnan a Forest Park egy perc séta. -----------------— HIBÁZOTT-E AZ S. L. P.? A Bridgeporti Szocialista Munkás Szervezet saját helyiségében június 2-án, szombaton este 8 órakor vitagyűlést tart. Napirend : Lassu-e az S. L. P. és követett-e el mulasztást, különös tekintettel az orosz forradalomra? A vitán úgy a tagok, mint vendégek szívesen látottak és a napirendhez hozzászólhatnak. WILLIAM MONTGOMERY BROWN PÜSPÖK AJÁNDÉKA SZÖVETSÉGÜNK RÉSZÉRE, örömmel értesítjük elvtársainkat és olvasóinkat, hogy Brown püspök teljesen Ingyen ajánlott fel Szövetségünknek annyi angol “Communism and Christianism” című füzetet, amennyit csak el tudunk adni s az eladási árból befolyó összeget a sajtó alapra használjuk fel. Kérjük a szervezeteket, elvtársainkat és munkástársainkat ezekből a füzetekből minél nagyobb mennyiségben rendelni, hogy az amerikai származású vagy az angol nyelvet bíró más nemzetiségű munkástársaikat mindenkor elláthassák ezekkel az értékes füzetekkel. Ára 25c., 6 drb. $1.00 Megrendelhető az A Munkás Könyvkereskedésben 419 E. 83rd St. New York s Szerkesztői üzenet: A. A., Akron, O. A levelében foglaltakkal nem értünk egyet, sőt csodálkozásunknak kell kifejezést adni, hogy tudományos, szocialista könyvek és részben pártirodalmunk elolvasása után is olyan helytelen megállapodásra jutott a bérrabszolgaság megszüntetését illetőleg. Munkástárs ezt írja: “Itt volna egyetlen itt a munkásságot felszabadítani, csak hogy kevés reményt fűzök ahhoz, hogy ön ezt megtenné, mert ez csakis kárára lenne a kiptalistáknak. Én igen szépen felkérem önt egy munka megkezdéséhez, amellyel a szegény munkásnép igazán ki lenne segítve. Magyarázzuk meg nekik hírlapilag minden héten, hogy elég lenne az, ha minden szegény munkás házaspárnak egy gyerek születne. Ez untig elég, többre nincs szüksége a világnak. A második gyerek megszületése máris felesleges az én nézetem szerint.” * Munkástárs még azt is megemlíti levelében, hogy olvasója az A Munkásnak és bizonyára lapunk olvasása folytán jutott arra a következtetésre, hogy nem fogunk eleget tenni kérésének. De nem azért ignoráljuk kérését, mert annak teljesítése “kárára volna a kapitalistáknak”, hanem azért, mert kárára volna a munkásosztálynak. Előttünk érthető, ha egyes munkások ilyen téves megállapodásokra jutnak. Ezek a munkások csak figyelőképességgel, de nem ítélőképessséggel rendelkeznek. Miután kezdenek részt venni a munkásmozgalomban és figyelemmel kísérik a tőkés rendszerben végbemenő kizsákmányolást, azt látják, hogy a tőkések már nemcsak a férfiakat juttatják korai sírba a munkában való agyonhajszolás által, hanem a szent profit érdekében a nőket, az anyákat és a gyermekeket is bérrabszolgaságba fogják. Ezt látva, egyes munkások arra a megállapodásra jutnak, hogy nem érdemes gyermeket szülni csak azért, hogy nyomorúságosan felneveljék és azután a tőkéseknek oda adják kizsákmányolás végett. A nyomort és kizsákmányolást tehát úgy vélik megszüntetni, hogy nem szülnek gyermeket, vagy legfeljebb csak egyet. Azoknak a munkásoknak, akik így gondolkoznak, figyelmébe ajánljuk a következőket: A gyermekszülés csökkenése által a kizsákmányolás egy pillanatra sem fog megszűnni. A tőkés, aki nem a közszükséglet kielégítése céljából termeltet, hanem haszonra, a kizsákmányolás terén nem tesz különbséget családos és nem családos munkások között. Igaz ugyan, hogy a nagyobb családdal rendelkező munkásnak nagyobb küzdelmet kell folytatnia a megihetésért, mint akinek csak önmagáról kell gondoskodnia, a tény azonban mégis az marad, hogy amikor válság áll be a termelés terén és szünetel a munka — ami egyre gyakrabban fordul elő — akkor a magányos munkás úgy ki van téve a legnagyobb nyomornak és az esetleges éhenhalásnak, mint a családos munkás. És ezeket a válságos időket, amelyek a tőkés rendszerben oly gyakran élnek bennünket, nem lehet születések korlátozásával elkerülni. Munkástárs levele megírásakor talán arra is gondolt, hogy ha nem tennénk eleget a természet követelményeinek és nem nevelnénk új generációt, illetve nem szaporítanánk a munkások táborát, akkor egy-egy munkásnak több jutna a termelt javakból és mivel kevesen volnánk, a munkáltatók jobban megbecsülnének bennünket. Ezzel a téves felfogással szemben a tény az, hogy ezáltal a tőkéseknek nem sokat vagy, mondhatjuk, semmit nem ártanának és a munkásosztályon sem lenne segítve. Ha ön, vagy esetleg más munkások ennél a pontját a kínálat és kereslet törvényére hivatkoznak,és azt tartják, hogy ha kevesebb lesz a munkások száma, akkor nagyobb lesz a munkaalkalom és munkabér — akkor ebben a feltevésükben is nagyon csalódnak. Mert tekintetbe kell venni, hogy a gépipar fejlődése folytán egyre kevesebb munkásra van szükség. Amerikában a bányászok három hónap alatt termelnek annyi szenet, hogy az országnak elég egész évre, sőt még külföldre is jut belőle. Ez tehát azt jelenti, hogy" az amerikai bányabáróknak négyszer annyi bérmunkás áll rendelkezésükre, mint amennyire szükségük van. És többé-kevésbbé ilyen a helyzet a többi iparokban. Ha az iparbárók egyszerre foglalkoztatják az összes munkásokat, akkor párhónap alatt annyi javakat képesek termelni, hogy hoszszabb időre nincs szükségük a munkásokra. Aztán, ha be is következne valamikor munkáshiány, a tőkések értik a a módját, hogyan lehet — a törvény ellenére is — külföldi munkásokat importálni vagy becsempészni. Amikor tehát ilyen a helyzet, milyen kárára lehetne az a tőkéseknek és milyen hasznára a munkásoknak, ha a munkásanyák egy vagy két gyermekkel kevesebbet szülnének, mint jelenleg A legutóbbi világháború alkalmával a munkásság száma 35 millióval redukálódott (ebbe beleszámítva a születési arány csökkenését a háború alatt) Tehát, hogy a munkásság száma 35 millióval kevesebb lett, megszűnt-e ezáltal a kizsákmányolás és nyomor? Ugye, ahogy nem. És ezt ön is beismeri a levelében, amikor azt írja, hogy: “A szegény ember helyzete napról-napra roszszabbodik és javulásra nincs kilátás. A munnkanélküliek száma szaporodik Akronban, stb.” Miután tehát érthetően kimutattuk, hogy a születések csökkentése által nem szűnik meg a kizsákmányolás és a munkásság nyomora, ajánljuk önnek és a többi hasonlóan gondolkozó munkásoknak, hogy tovább tanulmányozzák a szocialista könyveket és pártirodalmunkat. Igyekezzenek azt megérteni, és akkor rövidesen megváltoztatják jelenlegi felfogásukat. A tőkés rendszer megdöntését és a munkásosztály felszabadítását nem azáltal küzdhetjük ki, ha lemondunk a családalapításról, hanem azáltal, hogy" miután öntudatos munkásokká képeztük ki önmagunkat és szervezkedtünk a kapitalizmus megdöntésére, minden igyekezetünkkel oda törekszünk, hogy a már meglevő családtagokat, úgy a kis-, mint nagykorú gyermekeket is öntudatossá neveljük. Az ilyen öntudatos gyermekek és felnőttek számát tehát nem csökkenteni kell a szülések korlátozása által, hanem szaporítani, minél nagyobbá tenni. Mert minél nagyobbra növekedik ezeknek az öntudatos munkásoknak, munkásnőknek és gyermekeknek a száma, annnál közelebb jut a kapitalizmus a sírhoz, amely örökre eltemeti.