A Munkás, 1924 (15. évfolyam, 1-7. szám)

1924-01-05 / 1. szám

Az amerikai munkásmozgalom A viszonyok igazolják le az S. L. P.-t? Írta: KUDLIK SÁNDOR (Folytatás) 1 AZ S. L. P. MEGERŐSÖDÉSE 2 De Leon elvtárs mondta egyszer, hogy bár az S. P. 1 számbelileg nagy, az S. L. P. számbelileg kicsiny, mégis az­­ S. L. P. az erősebb. Ezt a mondatot most kibővíthetjük:­­ Az L. P. mellékhajtásainak, a Farmer-Labor pártnak,­­ az American Labor pártnak, a Workers Pártnak, no meg s a papíron létező Federated Farmer-Labor pártnak lehet­­­­nek állítólagos “tömegei”, még­sem erősebbek az S. L. P.-­­ nél. Az S. L. P. tiszta, forradalmi, a szocialista tudo­­­­mány neveltje és ennélfogva szilárd, erős, mint a szikla. Míg pártok keletkeztek és eltűntek, nagynak képzelt­­ mozgalmak meginogtak és szerteoszlottak, vagy dara­­­­bokra törtek, addig az S. L. P. megerősödötten áll. A II.­­ International összeomlott a háború kitörésekor a benne­­ lévő ellentmondások folytán. Az amerikai L. P. meg-­­ hasonlott önmagával, a “tömegek” összetartás helyett­­ széthúztak, majd egymástól elszakadva, egymást kezdték­­ támadni. Az S. L. P. sem volt mentes ugyan belzavar­­tól, de ez csak természetes folyamatnak tekinthető, mint­­ mikor test kilöki magából a tisztátalanságot. Az S. L. P.-nek zsidó szövetsége teljesen ki lett­­ zárva. A svéd szövetség kettészakadt. Az angol pártban­­ több pártszervezet lett felfüggesztve, teljesen kizárva,­­ avagy újjászervezve. Eleinte ugyan sokunknak úgy tűnt fel, hogy mindezek taktikai nézeteltérések következ-­­ ményei voltak, és sok esetben hibáztattuk a pártvezető-­­ séget, hogy summásan, erélyesen intézett el egyes párt­­szervezeteket, azokat teljesen kizárva. Ma visszatekintve a történtekre, megállapítható, hogy nem taktikai kifo­gásuk volt a belzavart okozóknak a pártunk ellen, nem a mozgalom őszinte szolgálása, nem a forradalom érdeke indította, őket, hanem saját egyéni érdekük. Tekintsünk csak vissza. New Yorkban a pártlap szerkesztője, Edmund Seidel, az S. P. felé kezdett dör­­zsölődzni, arról azt tartva, hogy forradalmasodott. Eb­ben a véleményében osztozott Basky Lajos, az “A Mun­kás” szerkesztője is. Azt kezdték magyarázni, — termé­szetesen nem a lapokban, hanem magánúton — hogy ne­künk kellene közeledni a nagyobb párthoz és ott a forra­dalmi elemmel egyesülve, átfúrni a pártot. Midőn szo­rítva lettek, beismerték, hogy az S. P. nem ér semmit, azt ugyan másra, mint elhantolásra nem érdemesítik. Újabb “érv” kellett nekik. Azt kezdték hangoztatni, hogy a párt, illetve a pártvezetőség, elhanyagolja az ipari szer­­­vezet, a W. I. L­­. kiépítésén Rasky e­nnek hangoztatását v­iselie volna-e jobb­al egyesülni.­ezetőség elmozdította a szer­­b párttaktikát nem képes hűen utasaiban. Basky Lajos ellen viszont el­fyújtási kérelem lett küldve a magyar szövetséghez. A nem teljesítés esetén az “A Munkás”-tól megvonták volna az S. L. P. hivatalos jellegét. Seidel rövid idővel ké­­­­sőbb a pártból is ki lett zárva s hamarosan elfelejtve az­ ipari unionizmust, az S. P.-be ment, ahonnan mint “De T .pan neveltre” reklámozva, a Bronxban meg lett választva állami szenátornak. Politikai hivatalának kitöltése után teljesen kiállt az S. P.-ből és ma már hallani sem akar a munkásmozgalomról. Basky Lajosnak könyvkiadói hajlama, illetve mellékkereseti vágya lett a párttaktikai vita közben. Kiadta Trotzky egyik könyvét és terjeszt­­tette a párttagokkal. A tagság mit sem tudva arról, hogy a könyv Basky magánvállalkozása, rögtön terjeszteni kezdte. Ezenközben “Marx: Bérmunka és tőke” című füzet is készült, ugyancsak Basky magánvállakozásaként. Az albizottság tiltakozott ez ellen. A bridgeporti szerve­zet pedig indítványt küldetett széjjel, amely a szövetség fizetett alkalmazottjának megtiltotta a magánkönyv­kiadói tevékenységét. Ez az indítvány Baskyt távozásra késztette. Nemcsak a hivatalától, amelyet évekig betöl­tött, hanem a párttól is. Ez is elfelejtette a fáradalmi­­ságot, beállt az Előre szolgálatába, ahol, úgy látszik, nem tudva elfelejteni a párt tagságának, hogy az nem csapott föl könyvei terjesztőinek, időről-időre megereszt egy-egy rágalommal teli cikket az S. L. P.-ről. Az orosz forradalom kétségen kívül felvillanyozott pihenőben lévő elvtársakat és erélyesen munkához láttak. Nagyon sokat forradalmi türelmetlenség fogott el és sze­rették volna, ha Amerikában vörös zászló leng, jelezve a szocializmus győzelmét. Ez a hangulat segítette a bel­zavart okozókat alattomos munkájukban a párt mozgal­mának megbénítása felé. Kétkedés, vonakodás kezdte el­fogni a tagságot. Talán mégis igaza van Seidelnek és Baskynak? Talán módosítani kellene a párt taktikáján? És amikor könnyen ki lehetett volna használni a tömegek hangulatát a forradalmi szocializmus, az S. L. P. érdeké­ben, akkor azon kezdtek tanakodni egymás között inkább, hogy érdemes-e még a választási kampányban résztvenni, hiszen a forradalom a nyakunkon van. A tömegek szalmalángja azóta kialudt. A megtévedt párttagok fölhevülése csillapult. Tisztán látják a hely­zetet. Nem a tömegek, hanem a párttagok. Bebizonyult, hogy a belülről való fúrás fölmelegített taktikája nem segíti az A. F. of L.-t közelebb a munkásmozgalomhoz; az S. P. elhíresztelt tömegei nem érnek semmit, sőt egye­nesen útjában vannak a forradalomnak; a fattyúhaj­tások, mint a földalatti úgynevezett “kommunista” pár­tok, csak a rendőrség embereit szervezhették, nem pedig a munkástömeget; a reform­mozgalom továbbra is csak ideig-óráig tud tömegeket együtt tartani; a Workers párt által legjobbnak elhíresztelt ama taktika, hogy ’’egy­ségfrontra” kell lépni még a burzsoák befolyása alatt lévő kis pártokkal és az A. F. os L. “radikális” vezéreivel is, csak folytonos kudarcot, nem pedig sikert jelent. Akik az S. L. P.-t elhagyták, belátva tévedésüket, visszajönnek és erélyesebb munkával kezdik pótolni az okozott mulasztást. Akik nem folytattak kellő tevékeny­séget, látva a viszonyok által való igazolását annak, hogy az S. L. P. helyes úton halad, hozzáfognak a párt kiépíté­séhez. Szóval az S. L. P. megtisztultan, megerősödve föl­fogásában és álláspontjában, halad az amerikai proletá­­rciátus forradall­mosítása felé. Pártlapok angol, svéd, bolgár, délszláv, ukrán, gör­­ és magyar nyelven hirdetik a forradalmi szocializmust. Igyekeznek a tőkés lapok által megtévesztett és az ál­­munkásszervezetek által elbolondított munkások gondol­kodását a helyes mederbe irányítani. Ez nehéz feladat, mindezt önerőből, minden külső befolyás, segítés nélkül kell végezni, sőt megindokoltam rosszakaratú támadások­kal is megküzdve. A III. Internacionálé az amerikai mozgalomba való beleavatkozásával egyik akadályát képezi a tömegek he­­t­i éves irányú megszervezésének. Anélkül, hogy kellő tanul­mányozás alá vette volna az itteni viszonyokat, s az ame­rikai munkásmozgalmat kellőleg megértette volna, jóvá­hagyólag, sőt támogatólag karolta föl az amerikai forra­dalmi munkásmozgalom egyenes ellenségeit, a politikai kalandorokat, hivatalvadászokat. Az S. L. P. bizonyítékai erre vonatkozólag ellenforra­dalmi cselekvésnek lesz nyilvánítva, a kellő vizsgálat és széjjeltekintés helyett. Pedig nagyon jól tudják Moszkvá­ban is, hogy nem mindig azok az őszinte forradalmárok, akik folyton forradalmat és cselekvést kiabálnak. Ameri­kában jól tudott dolog, hogy a leglármásabbak voltak a leggyávábbak, akik jól elrejtőzve, farmra menekülve kia­bálták, hogy az S. L. P. nem mer cselekedni. Nos, lássuk, miként is Lenin a cselekvésre vonat­kozólag. .. ! LENIN IGAZOLJA A S. L. P. ÁLLÁSFOGLALÁSÁT A Bécsben megjelent “Proletár” kommunista lap 1921 augusztus 11-iki számából idézzük Lenin beszédének egy részét, amelyet a III. Internacionálé harmadik kon­gresszusán mondott: “Ha van sorainkban olyan elvtárs, aki kételkedik abban, hogy egy forradalmi párt általában kezdhet-e támadást, azt azonnal ké­szek vagyunk opportunistának nyilvánítani és kérlelhetetlen harcot kezdünk ellene. Nálunk már 15 évvel ezelőtt megtörtént ez. De hogy most, a forradalom három és fél évének eltelte után kezdjünk vitatkozni a támadásra való áttérésről — bizony, szégyen és gyalázat. “Az tehát a kérdés, hogy mikor is kell és lehet hát átmenni támadásba? "A márciusi események (a közép-németországi munkásság fel­kelése) nagy előrehaladást jelentenek. Ha valaki, még ha anar­­c­hista is, forradalmi harcot kezd a burzsoáziával — az már nagyon sokat jelent. Hát még mikor munkások ezrei és ezrei veszik fel az aljas szociálárulók minden intrikája dacára is a burzsoáziával a har­­cot, ez csak az igazi előrehaladás. “A márciusi harcokban mi volt az elkövetett hiba? Az, hogy a burzsoázia megtámadásáról beszéltek, de nem készítették azt elő kellőképpen. Igen fontos a hibákat megbírálni, de hogyha valaki százezreknek a küzdelmével szemben lép fel kritizálólag, azt ki kell zárni a pártból. ELMÉLETI HARC AZ ELLENSÉGGEL “Rendkívül fontos és szükséges, hogy a munkásosztály mind­azon többi politikai pártok elméletével és működésével tisztába jöj­jön, amelyek befolyásuk alá igyekeznek keríteni a munkásosztályt. E tekintetben sokat tapasztaltunk. 14 év óta harcolunk a mense­­vikiekkel, a szociálforradalmárokkal és a félanarchista elemekkel. Sokan feleslegesnek tartották ezt a harcot, türelmetlenséggel, szű­k­­ké­bliséggel és önképzőkörösdiséggel vádoltak bennünket. Az igazság pedig az, hogy ha nem tettük volna meg ezt, akkor nemcsak h­ogy három és fél esztendeig, de három és fél hétig sem tarthattuk v­olna meg a hatalmat. “Igen sok párt beszélt és követelt már forradalmi tényeket. de valójában csak a bolsevikiek értettek a forradalmi célok megvaló­sításához a becsületes, valódi forradalmi elmélet alapján. A szociál­­forradalmárok is forradalmi lépést követeltek, csakhogy ezek nem voltak rá képesek. Mi elméletileg harcoltunk a szociálforradal­­m­árokkal, csakhogy azt komolyan is vettük és a gyakorlatban is megvalósítottuk. És hogyha nem is néhány nap, de néhány hét alatt megnyertük azt a parasztságot, amelyik 1917 novemberében, tehát a bolsevik forradalom győzelme után, nagy többségben még szociál­­forradalmárokat választott a képviselőházba. A­KKOR GYŐZHET EGY KICSINY PÁRT? “A mi pártunk Oroszországban kezdetben tényleg igen kicsiny v­lt. De ennek dacára megnyertük a munkások és a parasztok és­z­ek tanácsainak nagy többségét. Mutassanak erre példát a külö­ö­­dön! Ezenkívül, legenyhébben szólva, egy tízmilliós hadsr­egnek­­ a feje m­ellettünk állott. Mutassanak másik ország sereg fele a kommunisták mellett van! Mutassanak Európa- s­tb. olyan országot, ahol a kommunista párt néhány hét alatt képes a parasztok nagy többségét oldalára vonni? “Akik arról beszélnek, hogy az orosz bolsevikiek győztek, bár a csíny párt voltak, azok csak azt árulják el, hogy ezek az elvtársak egy betűt sem értettek meg az orosz forradalomból, nem értették meg, miként kell előkészíteni a forradalmat. “Európában csaknem az egész munkásság szervezett. Aki nem é­li meg, hogy Európában meg kell nyernünk a munkásosztály nagy tö­bbségét, az a kommunista mozgalomra nézve elveszett, az soha se fog okulni. “Tehát összefoglalva: Oroszországban azért győztünk, mert n .­.csak a munkásosztály, hanem a hadsereg és a parasztság több­sége a mi oldalunkon volt. Európában ez sehol sincs meg. Itt még mindenütt elő kell készíteni a munkásosztály diktatúráját. - -toltg az ittfeni helyzettel­­ autózva, alo­­sztály ellen sorakoztatj­uk a tömeget. A szer­vezett t­őkésosztály ellen a szervezett proletariátust. Mi ebben munkálkodunk. Ideig-óráig sikerülhet egyes mozgalmaknak orosz elvtársaink megtévesztése és a mi mozgalmunk ignorálása, az idő azonban meg fogja hozni, hogy az árulók, a színjátszók, megérdemelt meg­vetéssel a feledés homályába esnek. Ekkor fog nagggyá fejlődni pártunk, hogy történelmi feladatát, az amerikai proletariátus forradalmi vezetését betölthesse. (Vége következik) . Az események nyomában sok áldozata van a karácsonyi alkoholnak. Igaz ugyan, hogy a prohibiciós törvény életbelépte­tése óta az év majdnem minden napján szedi áldozatát a különfé­le zagyvalékból, méregszerű szeszből és alkoholból összeállí­tott pootlegg pálinka, de rend­szerint ünnepek alkalmával for­dul elő a legtöbb italmérgezés, vagyis halálozás. Ez év karácsony napján csu­pán New Yorkban 9 ember pusz­tult el az italtól. A kórházak úgy­szólván tömve vannak olyanok­kal, akik alkoholmérgezésben szenvednek. Egyedül a Bellevue kórházban több mint 100 ilyen beteg van. Ezek között vannak olyanok, akiknek felépülésükhöz az orvosok nem fűznek reményt Természetesen ezek között nincs egy milliomos vagy bur­­zsoá sem.­­ Ezek egyáltalán nem kaphatnak alkoholmérge­zést rossz italtól, mert ha ebben a “száraz” országban nem tehet­nek szert a legfinomabb italra, ak­kor külföldről hozatják azt be, de e tekintetben még­­sem szen­vednek hiányt. Hogy ez így van, bizonyítja az a tény, hogy több italcsempész hajó lefoglalásával kapcsolatban egy listát találtak, amelyben 1400 ital­rendelőnek a neve van fel­tüntetve. A tőkés lapok ugyan kertelnek ezeknek a nevek­nek nyilvánosságra hozásával, azonban az eddigi jelentéseikből eléggé ki lehet venni, hogy azok között nem kis számban szere­pelnek magas állású politikusok, államférfiak, bírók, sőt kormány­tagok is. Nagy italraktárt talál­tak Lengyelország nagyköveté­nek, Venceslas Sokolowski wa­shingtoni épületében, ami szintén nagyban hozzájárul az italbot­rány felfújásához. Amikor New­ton képviselő erről tudomást szerzett, azonnal a következő le­velet küldte a Metropolitan rend­őrséghez és Hughes államtitkár­hoz : “Állandóan hallani, hogy pri­vát egyének hogyan szerzik be italraktárukat diplomatikus for­rásból. Szerintem minden lehetőt el kellene követni ennek megaka­dályozására. Továbbá, ha mindez bebizonyítást nyer, úgy minden tétovázás nélkül vissza kell kül­deni az ilyen diplomatikus képvi­selőket oda, ahonnan jöttek.” Szóval a külföldiekkel,­­bármit tegyenek is azok, könnyen el tud­nak bánni az amerikai “demokrá­cia” sérthetetlenségére felvigyázó tőkés politikusok: egyszerűen de­portálják őket. De várjon, mi fog történni azokkal az amerikai ál­lamférfiakkal, akikre szintén rá­­bizonyul majd, hogy nagyban ér­dekelve vannak az italbotrány­ban? Ezeket is deportálni fog­ják? Hallgatnak a “szeretet”-akció vezérei. Az amerikai munkásság minden valószínűség szerint tud­ja, hogy itt Berkóról és Marcin­kóról van szó, akik miután egy hajóstársaságtól ingyen csomag­­szállítást eszközöltek ki, szeretet­­akció címen egy új vállalatot kezdtek pénzforrásuk szaporítá­sának érdekében. Az első csomag­szállítás, amelyet egy dollárért követtek el csomagonként, csu­pán annyi utóhangot hagyott ma­ga után, hogy Berkó & Marcinké Co. pár ezer dollárt vágtak zseb­re és egyes lapok folytonos fel­szólítására sem akartak elszámol­ni a pénzzel. Hanem a második szállítás el­követésénél a küldők iránti sze­­retet annyira megérett bennük, hogy “ráfizetés” elkerülése végett egy dollár ötven centet számítot­tak csomagonként. Még ez magá­ban véve nem lett volna felhábo­rító, mert a Berkó és Marcinkó­­féle alakoknak könnyen bedülő amerikai munkások szó nélkül fi­zették meg ezt az összeget is, hogy az otthon nyomorgó hozzá­tartozóikon segítsenek. Azonban ezt azon ígéret folytán és abban a tudatban tették, hogy az álta­luk küldött csomagok minden to­vábbi ráfizetés nélkül biztosan és hiánytalanul eljutnak a címzet­tekhez. A csomagok feladása után a küldők boldog megelégedett­séggel várták hozzátartozóiktól a hálaleveleket, amelyekben meg­köszönik a csomagokat. Pár hét múlva tényleg megérkeztek a levelek, de azoknak egy része kö­szönetén kívül felháborodást is tartalmazott, nem a küldő iránt, de azért, mert a csomag átvétele­kor még egyszer meg kellett fi­zetni a szállítást. Aztán egy része a csomagoknak vagy eltűnt, vagy meg lett dézsmálva. De nemcsak az ilyen levelek­ből tűnik ki a “szeretet”-akció körüli svindli, hanem több ma­gyarországi lap is foglalkozik ve­le és megírják, hogy több mint 100 millió dollárt utánvételeztek otthon a csomagokért és a szál­lítás költségeire beszedett össze­gek egy tekintélyes részét elsik­kasztották a mozgalom irányítói. A károsultak most közös akció­ra készülnek a “szeretet”-csoma­­gok küldésével üzérkedő hiénák ellen. Ez az újabb zsarolás talán hozzá fog járulni ahhoz, hogy a beugratott munkások egy része kiábránduljon a Berkó-Marcinkó társaságból. A munkásságnak nemcsak károsulás esetén kell az ilyen alakok ellen harcolni, de minden alkalommal, hogy lehetet­lenné tegyék e­zeknek káros mű­ködésüket. Katonák a bónus ellen. Mint ismeretes, a kongresszus ez évi ülésszaka elé került javaslatok között legelső helyen áll az adó­­csökkentés és bónus-kérdés. Ez utóbbi már évek óta a legnagyobb port veri fel az amerikai politikai életben. A kongresszus már egy­szer elfogadta a bonus kiutalásá­ra vonatkozó törvényjavaslatot de abban az időben Harding el­nök megvétózta. Most ismét ki­látás van arra, sőt Smoot szená­tor, a szenátus pénzügyi bizott­ságának elnöke szerint biztos hogy meg lesz a két­harmad több­ség, amely szükséges a törvény­­javaslat elfogadásához, hanem ugyancsak kilátás van arra és biz­tos az is, hogy a Harding nyom­dokain haladó Coolidge elnök megvétózza azt. Ezt egyébként a kongresszusi üzenetében is kije­lentette. Hogy miért olyan nehéz ke­resztülmenni a törvényjavaslat­nak, mint tevének a tű fokán, az jelenleg az adócsökkentés kérdé­sében rejlik. Ha az amerikai tő­kés állam megjutalmazza a kato­nákat, amiért azok megmentették a “világcivilizációt,” akkor a “szegény” tőkéseknek nem lehet leszállítani az adójukat. Már­pe­dig ez sokkal fontosabb és előbb­­revaló, mint a katonák megjutal­­mazása. Hogy a tőkések nagy része, vagyis a Mellon-féle adótörvény­javaslatnak hívei ellenzik a kato­nák megjutalmazását, az érthető, de hogy ugyanezt ellenezzék a veteránok egyes csoportjai is, az kissé furcsán hangzik és sokak előtt bizonyára érthetetlen. A bo­nus körüli kérdés legérdekesebb pontját ugyanis az, képezi, hogy az American Legion-nek egyes csoportjai nemcsak nyíltan a bo­nus ellen foglalnak állást, de ha­talmas agitációt is kezdenek elle­ne. A Bronxvillei Legion Post egy nagy anti-bonus bizottságot ala­kított abból a célból, hogy az pro­pagandát folytasson a bonus ellen és tiltakozzon úgy a kongresszus­ban, mint a szenátusban és az el­nöknél a bonus törvényjavaslat elfogadása ellen. Roger W.Thom­­pson, e bizottságnak elnöke kije­lentette, hogy a Leonard S. Mo­­range Post, No. 464 csoport már régebb idő óta teljesen ellene van a bonusnak és ki is akart lépni a Légióból, de később úgy találta, hogy mégis jobb lesz bent marad­ni és­ az ő oldalára megnyerni a többi csoportokat is. Szóval be­lülről fúrnak. (Alighanem Foste­­réktől sajátították el ezt a takti­kát.) Col. Moore, ki a napokban lé­pett ki az American Legion-ből, mert az készpénz bónust kért a háborús veteránok részére, a kö­vetkező levelet küldte Royal S. Copeland szenátorhoz: “A lelkiismeretének megkérde­zése után őszintén és nyíltan ál­­líthatja-e, hogy a bonus kiutalása előnyös volna? Kétségkívül egyet­ért velem abban hogy mennyire amerikai ellenes elv az, hogy a nép pénzével ajándékozzuk meg a nép egy bizonyos osztályát........ Ha a bonus jutalom akar lenni, hányan lehetnek közöttünk, akik hajlandók fizetést elfogadni azért hogy alkalmuk nyiltott a hazá­nak szolgálatot tenni?” Ennyit elég idézni Moore ezre­des leveléből, mert ebből is kitű­nik, hogy a bonus ellen agitáló “veteránok” egy jelentős­ részét ezredes urak, tisztek és jómódú katonák képezik, akik bizonyára nincsenek rászorulva a bonusra. Egész bizonyos azonban, hogy azok a munkás veteránok, akiket különféle hazafias jelszavakkal és ígéretekkel, avagy akaratuk el­lenére vitték az európai sáncár­kokba és akik azóta már kiábrán­dultak a hazafias maszlagokból, nem fogják erénytelennek tartani a jutalom elfogadását már csak azé­rt sem, mert amikor a “de­mokrácia” megvédése után visz­­szakerültek, itt munkanélküliség és a legnagyobb nyomor várt re­ájuk. Ezeknek már hiába magya­rázza Moore ezredes, hogy a haza szolgálásáért nem illő fizetést elfogadni; hiába írják egyes tő­kés lapok vezércikkben, hogy jó hazafiak nem fogadhatnak el ju­talomdíjat, mert az­ részben egyenlő a hazaellenességgel. Sőt a kiábrándult veteránok már az elnök karácsonyi üzenetével sem elégednek meg, amelyben Coolid­ge kijelentette, hogy ő és az or­szág népe velük érez. Egy­ közmondás szerint az em­ber a saját kárán tanul. Váljon a kisemmizett veteránokra alkal­mazható lesz-e ez a közmondás? Érdemes volt-e? Dickstein kép­viselő New­ Yorkból egy javas­latot terjesztett az amerikai kor­mány elé, amely 200,000 dollár kiutalását foglalja magába a Gold Star Mothers (így nevezik azokat az anyákat, akiknek egy vagy több gyermekük elesett a francia harctéren) részére. Ez a 200,000 dollár nem jutalom akar lenni azért mert ezek az anyák gyermekeiket a “haza” oltárán feláldozták, hanem útiköltségül szolgálna Európába. Ugyanis ilyen összegre volna szükség, hogy 6—8000 anyát Francia­­országba szállítsanak megtekin­teni gyermekük sírját. A francia temetőkben 30,369 amerikai ka­tona fekszik, akik közül 6 ezer­nek még mindig nem tudták meg­állapítani kilétét. Ha a­ tőkések még egyszer lángba borítják a világot és meg­próbálják ismételten a különböző harcterekre vezényelni az embe­riség színe-javát, az anyák haj­landók lesznek-e ugyanolyan könnyelműen feláldozni gyerme­keiket, mint azt a múltban tették, csak azért, hogy később ingyenes úti jegyet kapjanak a gyermekeik sírjához ? A MUNKÁS A “TÖMEG" FOGALMA "A tömeg fogalma a harc előfeltételeivel együtt változik. A harc kezdetén néhány ezer ember is elég, hogy tömegről beszélhes­sünk. Tudunk esetekről, amikor jelentéktelen kis csoportok is “tömeget’’ alkottak. Ámde mikor a mozgalom kiszélesedik, meg­növekszik, amikor az igazi forradalom közeledik — akkor a tömeg fogalma is megváltozik. Itt már nem pár ezer ember a,“tömeg”. A tömeg most már — a munkásosztály többsége — de nemcsak a munkásosztályé, hanem az összes kizsákmányoltaké, a gazdagok által leigázottaké. Aki ezt nem érti, — az nem forradalmár. Kicsiny párt is kivívhatja a tömegek bizalmát és megnyerheti őket a maga részére. Csakhogy ehhez érteni is kell. Szükséges tehát a valódi forradalmi harc vezetését megtanulni. A német munkásság már el is kezdte ezt. A német proletárok ezrei harcoltak hősiesen. Tanulni kell az elkövetett hibákból, nem félve az ellenség előtt való leleplezéstől. Nyíltan meg kell mondani a munkásoknak: ebben hibáztunk, ez pedig azt jelenti, hogy a leg­közelebbi alkalommal már nem fogjuk elkövetni ezeket a hibákat, így tehát a munkások és a kizsákmányoltak nagy többségét bevon­ván a harcba, győzni fogunk.” Ezeket mondotta Lenin s teljesen azonosak az S. L. P. fölfogásával. Mert miről is van szó Amerikában ? Itt előbb a mun­kásságot osztálytudatra kell ébreszteni. A szocializmust kell megérttetni velük. Megmagyarázni nekik a többi po­litikai pártok mibenlétét és azok céljait. A beléjük nevelt reformhitből kell őket kiábrándítani. A szocializmusról alkotott hamis fogalmakat szétoszlatni. Legeslegelölről kell kezdeni, már amennyire az a munkásság többségét illeti. Hogy Lenin szavaival éljünk: elő kell készíteni a munkásosztályt a forradalomra. Mi azt tartjuk, amit Lenin. Olvassa el bárki párt­irodalmunknak évtizedekkel ezelőtt megjelent példá­nyait, ugyanolyan tiszta marxizmus fog azokból feléje csillogni, mint Leninnek fent idézett beszédéből. Mi ugyanazt tettük, amit a bolsevikiek. Küzdöttünk a “men­­sevikiekkel, a szociálforradalmárokkal és a fél-anarchis­tákkal”. Már ugyanis a szavak értelmét tekintve, nem a szószerintit, mert Amerikában ugyanezen elemek más néven ismeretesek. Például Szocialista Párt “bolseviki” volt, mert számbelileg több volt a Szocialista Munkáspárt­nál, elvi tekintetben az igazi bolseviki pártnál. A szociál­­forradalmárok az S. P. belsejében voltak, szocializmust színlelve, a valóságban pedig — mint a háború kitörésekor kitűnt — a tőkések lakájai voltak, semmi egyebek. Ily elemek ellen küzdött pártunk és küzd még ma is, mert osztálykötelességének tartja. Mint a bolsevikiek­­ről, ugyanúgy rólunk is azt tartják, hogy felesleges mun­kát végzünk, önképzőkörösködünk, holott a forradalom a nyakunkon van. És mit csinálnak a kritizálóink? Komé­­diáznak. Az orosz forradalmat akarják utánozni, ami pe­dig, mint Lenin is kimutatja, a lehető legnagyobb bűn. Utánzásról lehet csak szó, mert ténylegesen képtelenség az amerikai forradalmat megcsinálni. Más viszonyok más cselekedeteket követelnek. Nemcsak beszélni kell a for­radalmat, mint amerikai kritizálóink teszik, hanem azt elő is kell készíteni. Ez alatt pedig nem érthetünk mást, mint a proletáriátusnak zárt sorokba való tömörítését úgy a politikai, mint az ipari téren. A tömeget­­11 megnyer­nünk. Ez ’verr csakis úgy ’hét, ha az

Next