A Munkás, 1924 (15. évfolyam, 1-7. szám)
1924-01-05 / 1. szám
Az amerikai munkásmozgalom A viszonyok igazolják le az S. L. P.-t? Írta: KUDLIK SÁNDOR (Folytatás) 1 AZ S. L. P. MEGERŐSÖDÉSE 2 De Leon elvtárs mondta egyszer, hogy bár az S. P. 1 számbelileg nagy, az S. L. P. számbelileg kicsiny, mégis az S. L. P. az erősebb. Ezt a mondatot most kibővíthetjük: Az L. P. mellékhajtásainak, a Farmer-Labor pártnak, az American Labor pártnak, a Workers Pártnak, no meg s a papíron létező Federated Farmer-Labor pártnak lehetnek állítólagos “tömegei”, mégsem erősebbek az S. L. P.- nél. Az S. L. P. tiszta, forradalmi, a szocialista tudomány neveltje és ennélfogva szilárd, erős, mint a szikla. Míg pártok keletkeztek és eltűntek, nagynak képzelt mozgalmak meginogtak és szerteoszlottak, vagy darabokra törtek, addig az S. L. P. megerősödötten áll. A II. International összeomlott a háború kitörésekor a benne lévő ellentmondások folytán. Az amerikai L. P. meg- hasonlott önmagával, a “tömegek” összetartás helyett széthúztak, majd egymástól elszakadva, egymást kezdték támadni. Az S. L. P. sem volt mentes ugyan belzavartól, de ez csak természetes folyamatnak tekinthető, mint mikor test kilöki magából a tisztátalanságot. Az S. L. P.-nek zsidó szövetsége teljesen ki lett zárva. A svéd szövetség kettészakadt. Az angol pártban több pártszervezet lett felfüggesztve, teljesen kizárva, avagy újjászervezve. Eleinte ugyan sokunknak úgy tűnt fel, hogy mindezek taktikai nézeteltérések következ- ményei voltak, és sok esetben hibáztattuk a pártvezető- séget, hogy summásan, erélyesen intézett el egyes pártszervezeteket, azokat teljesen kizárva. Ma visszatekintve a történtekre, megállapítható, hogy nem taktikai kifogásuk volt a belzavart okozóknak a pártunk ellen, nem a mozgalom őszinte szolgálása, nem a forradalom érdeke indította, őket, hanem saját egyéni érdekük. Tekintsünk csak vissza. New Yorkban a pártlap szerkesztője, Edmund Seidel, az S. P. felé kezdett dörzsölődzni, arról azt tartva, hogy forradalmasodott. Ebben a véleményében osztozott Basky Lajos, az “A Munkás” szerkesztője is. Azt kezdték magyarázni, — természetesen nem a lapokban, hanem magánúton — hogy nekünk kellene közeledni a nagyobb párthoz és ott a forradalmi elemmel egyesülve, átfúrni a pártot. Midőn szorítva lettek, beismerték, hogy az S. P. nem ér semmit, azt ugyan másra, mint elhantolásra nem érdemesítik. Újabb “érv” kellett nekik. Azt kezdték hangoztatni, hogy a párt, illetve a pártvezetőség, elhanyagolja az ipari szervezet, a W. I. L. kiépítésén Rasky ennek hangoztatását viselie volna-e jobbal egyesülni.ezetőség elmozdította a szerb párttaktikát nem képes hűen utasaiban. Basky Lajos ellen viszont elfyújtási kérelem lett küldve a magyar szövetséghez. A nem teljesítés esetén az “A Munkás”-tól megvonták volna az S. L. P. hivatalos jellegét. Seidel rövid idővel később a pártból is ki lett zárva s hamarosan elfelejtve az ipari unionizmust, az S. P.-be ment, ahonnan mint “De T .pan neveltre” reklámozva, a Bronxban meg lett választva állami szenátornak. Politikai hivatalának kitöltése után teljesen kiállt az S. P.-ből és ma már hallani sem akar a munkásmozgalomról. Basky Lajosnak könyvkiadói hajlama, illetve mellékkereseti vágya lett a párttaktikai vita közben. Kiadta Trotzky egyik könyvét és terjeszttette a párttagokkal. A tagság mit sem tudva arról, hogy a könyv Basky magánvállalkozása, rögtön terjeszteni kezdte. Ezenközben “Marx: Bérmunka és tőke” című füzet is készült, ugyancsak Basky magánvállakozásaként. Az albizottság tiltakozott ez ellen. A bridgeporti szervezet pedig indítványt küldetett széjjel, amely a szövetség fizetett alkalmazottjának megtiltotta a magánkönyvkiadói tevékenységét. Ez az indítvány Baskyt távozásra késztette. Nemcsak a hivatalától, amelyet évekig betöltött, hanem a párttól is. Ez is elfelejtette a fáradalmiságot, beállt az Előre szolgálatába, ahol, úgy látszik, nem tudva elfelejteni a párt tagságának, hogy az nem csapott föl könyvei terjesztőinek, időről-időre megereszt egy-egy rágalommal teli cikket az S. L. P.-ről. Az orosz forradalom kétségen kívül felvillanyozott pihenőben lévő elvtársakat és erélyesen munkához láttak. Nagyon sokat forradalmi türelmetlenség fogott el és szerették volna, ha Amerikában vörös zászló leng, jelezve a szocializmus győzelmét. Ez a hangulat segítette a belzavart okozókat alattomos munkájukban a párt mozgalmának megbénítása felé. Kétkedés, vonakodás kezdte elfogni a tagságot. Talán mégis igaza van Seidelnek és Baskynak? Talán módosítani kellene a párt taktikáján? És amikor könnyen ki lehetett volna használni a tömegek hangulatát a forradalmi szocializmus, az S. L. P. érdekében, akkor azon kezdtek tanakodni egymás között inkább, hogy érdemes-e még a választási kampányban résztvenni, hiszen a forradalom a nyakunkon van. A tömegek szalmalángja azóta kialudt. A megtévedt párttagok fölhevülése csillapult. Tisztán látják a helyzetet. Nem a tömegek, hanem a párttagok. Bebizonyult, hogy a belülről való fúrás fölmelegített taktikája nem segíti az A. F. of L.-t közelebb a munkásmozgalomhoz; az S. P. elhíresztelt tömegei nem érnek semmit, sőt egyenesen útjában vannak a forradalomnak; a fattyúhajtások, mint a földalatti úgynevezett “kommunista” pártok, csak a rendőrség embereit szervezhették, nem pedig a munkástömeget; a reformmozgalom továbbra is csak ideig-óráig tud tömegeket együtt tartani; a Workers párt által legjobbnak elhíresztelt ama taktika, hogy ’’egységfrontra” kell lépni még a burzsoák befolyása alatt lévő kis pártokkal és az A. F. os L. “radikális” vezéreivel is, csak folytonos kudarcot, nem pedig sikert jelent. Akik az S. L. P.-t elhagyták, belátva tévedésüket, visszajönnek és erélyesebb munkával kezdik pótolni az okozott mulasztást. Akik nem folytattak kellő tevékenységet, látva a viszonyok által való igazolását annak, hogy az S. L. P. helyes úton halad, hozzáfognak a párt kiépítéséhez. Szóval az S. L. P. megtisztultan, megerősödve fölfogásában és álláspontjában, halad az amerikai proletárciátus forradallmosítása felé. Pártlapok angol, svéd, bolgár, délszláv, ukrán, gör és magyar nyelven hirdetik a forradalmi szocializmust. Igyekeznek a tőkés lapok által megtévesztett és az álmunkásszervezetek által elbolondított munkások gondolkodását a helyes mederbe irányítani. Ez nehéz feladat, mindezt önerőből, minden külső befolyás, segítés nélkül kell végezni, sőt megindokoltam rosszakaratú támadásokkal is megküzdve. A III. Internacionálé az amerikai mozgalomba való beleavatkozásával egyik akadályát képezi a tömegek heti éves irányú megszervezésének. Anélkül, hogy kellő tanulmányozás alá vette volna az itteni viszonyokat, s az amerikai munkásmozgalmat kellőleg megértette volna, jóváhagyólag, sőt támogatólag karolta föl az amerikai forradalmi munkásmozgalom egyenes ellenségeit, a politikai kalandorokat, hivatalvadászokat. Az S. L. P. bizonyítékai erre vonatkozólag ellenforradalmi cselekvésnek lesz nyilvánítva, a kellő vizsgálat és széjjeltekintés helyett. Pedig nagyon jól tudják Moszkvában is, hogy nem mindig azok az őszinte forradalmárok, akik folyton forradalmat és cselekvést kiabálnak. Amerikában jól tudott dolog, hogy a leglármásabbak voltak a leggyávábbak, akik jól elrejtőzve, farmra menekülve kiabálták, hogy az S. L. P. nem mer cselekedni. Nos, lássuk, miként is Lenin a cselekvésre vonatkozólag. .. ! LENIN IGAZOLJA A S. L. P. ÁLLÁSFOGLALÁSÁT A Bécsben megjelent “Proletár” kommunista lap 1921 augusztus 11-iki számából idézzük Lenin beszédének egy részét, amelyet a III. Internacionálé harmadik kongresszusán mondott: “Ha van sorainkban olyan elvtárs, aki kételkedik abban, hogy egy forradalmi párt általában kezdhet-e támadást, azt azonnal készek vagyunk opportunistának nyilvánítani és kérlelhetetlen harcot kezdünk ellene. Nálunk már 15 évvel ezelőtt megtörtént ez. De hogy most, a forradalom három és fél évének eltelte után kezdjünk vitatkozni a támadásra való áttérésről — bizony, szégyen és gyalázat. “Az tehát a kérdés, hogy mikor is kell és lehet hát átmenni támadásba? "A márciusi események (a közép-németországi munkásság felkelése) nagy előrehaladást jelentenek. Ha valaki, még ha anarchista is, forradalmi harcot kezd a burzsoáziával — az már nagyon sokat jelent. Hát még mikor munkások ezrei és ezrei veszik fel az aljas szociálárulók minden intrikája dacára is a burzsoáziával a harcot, ez csak az igazi előrehaladás. “A márciusi harcokban mi volt az elkövetett hiba? Az, hogy a burzsoázia megtámadásáról beszéltek, de nem készítették azt elő kellőképpen. Igen fontos a hibákat megbírálni, de hogyha valaki százezreknek a küzdelmével szemben lép fel kritizálólag, azt ki kell zárni a pártból. ELMÉLETI HARC AZ ELLENSÉGGEL “Rendkívül fontos és szükséges, hogy a munkásosztály mindazon többi politikai pártok elméletével és működésével tisztába jöjjön, amelyek befolyásuk alá igyekeznek keríteni a munkásosztályt. E tekintetben sokat tapasztaltunk. 14 év óta harcolunk a mensevikiekkel, a szociálforradalmárokkal és a félanarchista elemekkel. Sokan feleslegesnek tartották ezt a harcot, türelmetlenséggel, szűkkébliséggel és önképzőkörösdiséggel vádoltak bennünket. Az igazság pedig az, hogy ha nem tettük volna meg ezt, akkor nemcsak hogy három és fél esztendeig, de három és fél hétig sem tarthattuk volna meg a hatalmat. “Igen sok párt beszélt és követelt már forradalmi tényeket. de valójában csak a bolsevikiek értettek a forradalmi célok megvalósításához a becsületes, valódi forradalmi elmélet alapján. A szociálforradalmárok is forradalmi lépést követeltek, csakhogy ezek nem voltak rá képesek. Mi elméletileg harcoltunk a szociálforradalmárokkal, csakhogy azt komolyan is vettük és a gyakorlatban is megvalósítottuk. És hogyha nem is néhány nap, de néhány hét alatt megnyertük azt a parasztságot, amelyik 1917 novemberében, tehát a bolsevik forradalom győzelme után, nagy többségben még szociálforradalmárokat választott a képviselőházba. AKKOR GYŐZHET EGY KICSINY PÁRT? “A mi pártunk Oroszországban kezdetben tényleg igen kicsiny vlt. De ennek dacára megnyertük a munkások és a parasztok észek tanácsainak nagy többségét. Mutassanak erre példát a külöödön! Ezenkívül, legenyhébben szólva, egy tízmilliós hadsregnek a feje mellettünk állott. Mutassanak másik ország sereg fele a kommunisták mellett van! Mutassanak Európa- stb. olyan országot, ahol a kommunista párt néhány hét alatt képes a parasztok nagy többségét oldalára vonni? “Akik arról beszélnek, hogy az orosz bolsevikiek győztek, bár a csíny párt voltak, azok csak azt árulják el, hogy ezek az elvtársak egy betűt sem értettek meg az orosz forradalomból, nem értették meg, miként kell előkészíteni a forradalmat. “Európában csaknem az egész munkásság szervezett. Aki nem éli meg, hogy Európában meg kell nyernünk a munkásosztály nagy többségét, az a kommunista mozgalomra nézve elveszett, az soha se fog okulni. “Tehát összefoglalva: Oroszországban azért győztünk, mert n ..csak a munkásosztály, hanem a hadsereg és a parasztság többsége a mi oldalunkon volt. Európában ez sehol sincs meg. Itt még mindenütt elő kell készíteni a munkásosztály diktatúráját. - -toltg az ittfeni helyzettel autózva, alosztály ellen sorakoztatjuk a tömeget. A szervezett tőkésosztály ellen a szervezett proletariátust. Mi ebben munkálkodunk. Ideig-óráig sikerülhet egyes mozgalmaknak orosz elvtársaink megtévesztése és a mi mozgalmunk ignorálása, az idő azonban meg fogja hozni, hogy az árulók, a színjátszók, megérdemelt megvetéssel a feledés homályába esnek. Ekkor fog nagggyá fejlődni pártunk, hogy történelmi feladatát, az amerikai proletariátus forradalmi vezetését betölthesse. (Vége következik) . Az események nyomában sok áldozata van a karácsonyi alkoholnak. Igaz ugyan, hogy a prohibiciós törvény életbeléptetése óta az év majdnem minden napján szedi áldozatát a különféle zagyvalékból, méregszerű szeszből és alkoholból összeállított pootlegg pálinka, de rendszerint ünnepek alkalmával fordul elő a legtöbb italmérgezés, vagyis halálozás. Ez év karácsony napján csupán New Yorkban 9 ember pusztult el az italtól. A kórházak úgyszólván tömve vannak olyanokkal, akik alkoholmérgezésben szenvednek. Egyedül a Bellevue kórházban több mint 100 ilyen beteg van. Ezek között vannak olyanok, akiknek felépülésükhöz az orvosok nem fűznek reményt Természetesen ezek között nincs egy milliomos vagy burzsoá sem. Ezek egyáltalán nem kaphatnak alkoholmérgezést rossz italtól, mert ha ebben a “száraz” országban nem tehetnek szert a legfinomabb italra, akkor külföldről hozatják azt be, de e tekintetben mégsem szenvednek hiányt. Hogy ez így van, bizonyítja az a tény, hogy több italcsempész hajó lefoglalásával kapcsolatban egy listát találtak, amelyben 1400 italrendelőnek a neve van feltüntetve. A tőkés lapok ugyan kertelnek ezeknek a neveknek nyilvánosságra hozásával, azonban az eddigi jelentéseikből eléggé ki lehet venni, hogy azok között nem kis számban szerepelnek magas állású politikusok, államférfiak, bírók, sőt kormánytagok is. Nagy italraktárt találtak Lengyelország nagykövetének, Venceslas Sokolowski washingtoni épületében, ami szintén nagyban hozzájárul az italbotrány felfújásához. Amikor Newton képviselő erről tudomást szerzett, azonnal a következő levelet küldte a Metropolitan rendőrséghez és Hughes államtitkárhoz : “Állandóan hallani, hogy privát egyének hogyan szerzik be italraktárukat diplomatikus forrásból. Szerintem minden lehetőt el kellene követni ennek megakadályozására. Továbbá, ha mindez bebizonyítást nyer, úgy minden tétovázás nélkül vissza kell küldeni az ilyen diplomatikus képviselőket oda, ahonnan jöttek.” Szóval a külföldiekkel,bármit tegyenek is azok, könnyen el tudnak bánni az amerikai “demokrácia” sérthetetlenségére felvigyázó tőkés politikusok: egyszerűen deportálják őket. De várjon, mi fog történni azokkal az amerikai államférfiakkal, akikre szintén rábizonyul majd, hogy nagyban érdekelve vannak az italbotrányban? Ezeket is deportálni fogják? Hallgatnak a “szeretet”-akció vezérei. Az amerikai munkásság minden valószínűség szerint tudja, hogy itt Berkóról és Marcinkóról van szó, akik miután egy hajóstársaságtól ingyen csomagszállítást eszközöltek ki, szeretetakció címen egy új vállalatot kezdtek pénzforrásuk szaporításának érdekében. Az első csomagszállítás, amelyet egy dollárért követtek el csomagonként, csupán annyi utóhangot hagyott maga után, hogy Berkó & Marcinké Co. pár ezer dollárt vágtak zsebre és egyes lapok folytonos felszólítására sem akartak elszámolni a pénzzel. Hanem a második szállítás elkövetésénél a küldők iránti szeretet annyira megérett bennük, hogy “ráfizetés” elkerülése végett egy dollár ötven centet számítottak csomagonként. Még ez magában véve nem lett volna felháborító, mert a Berkó és Marcinkóféle alakoknak könnyen bedülő amerikai munkások szó nélkül fizették meg ezt az összeget is, hogy az otthon nyomorgó hozzátartozóikon segítsenek. Azonban ezt azon ígéret folytán és abban a tudatban tették, hogy az általuk küldött csomagok minden további ráfizetés nélkül biztosan és hiánytalanul eljutnak a címzettekhez. A csomagok feladása után a küldők boldog megelégedettséggel várták hozzátartozóiktól a hálaleveleket, amelyekben megköszönik a csomagokat. Pár hét múlva tényleg megérkeztek a levelek, de azoknak egy része köszönetén kívül felháborodást is tartalmazott, nem a küldő iránt, de azért, mert a csomag átvételekor még egyszer meg kellett fizetni a szállítást. Aztán egy része a csomagoknak vagy eltűnt, vagy meg lett dézsmálva. De nemcsak az ilyen levelekből tűnik ki a “szeretet”-akció körüli svindli, hanem több magyarországi lap is foglalkozik vele és megírják, hogy több mint 100 millió dollárt utánvételeztek otthon a csomagokért és a szállítás költségeire beszedett összegek egy tekintélyes részét elsikkasztották a mozgalom irányítói. A károsultak most közös akcióra készülnek a “szeretet”-csomagok küldésével üzérkedő hiénák ellen. Ez az újabb zsarolás talán hozzá fog járulni ahhoz, hogy a beugratott munkások egy része kiábránduljon a Berkó-Marcinkó társaságból. A munkásságnak nemcsak károsulás esetén kell az ilyen alakok ellen harcolni, de minden alkalommal, hogy lehetetlenné tegyék ezeknek káros működésüket. Katonák a bónus ellen. Mint ismeretes, a kongresszus ez évi ülésszaka elé került javaslatok között legelső helyen áll az adócsökkentés és bónus-kérdés. Ez utóbbi már évek óta a legnagyobb port veri fel az amerikai politikai életben. A kongresszus már egyszer elfogadta a bonus kiutalására vonatkozó törvényjavaslatot de abban az időben Harding elnök megvétózta. Most ismét kilátás van arra, sőt Smoot szenátor, a szenátus pénzügyi bizottságának elnöke szerint biztos hogy meg lesz a kétharmad többség, amely szükséges a törvényjavaslat elfogadásához, hanem ugyancsak kilátás van arra és biztos az is, hogy a Harding nyomdokain haladó Coolidge elnök megvétózza azt. Ezt egyébként a kongresszusi üzenetében is kijelentette. Hogy miért olyan nehéz keresztülmenni a törvényjavaslatnak, mint tevének a tű fokán, az jelenleg az adócsökkentés kérdésében rejlik. Ha az amerikai tőkés állam megjutalmazza a katonákat, amiért azok megmentették a “világcivilizációt,” akkor a “szegény” tőkéseknek nem lehet leszállítani az adójukat. Márpedig ez sokkal fontosabb és előbbrevaló, mint a katonák megjutalmazása. Hogy a tőkések nagy része, vagyis a Mellon-féle adótörvényjavaslatnak hívei ellenzik a katonák megjutalmazását, az érthető, de hogy ugyanezt ellenezzék a veteránok egyes csoportjai is, az kissé furcsán hangzik és sokak előtt bizonyára érthetetlen. A bonus körüli kérdés legérdekesebb pontját ugyanis az, képezi, hogy az American Legion-nek egyes csoportjai nemcsak nyíltan a bonus ellen foglalnak állást, de hatalmas agitációt is kezdenek ellene. A Bronxvillei Legion Post egy nagy anti-bonus bizottságot alakított abból a célból, hogy az propagandát folytasson a bonus ellen és tiltakozzon úgy a kongresszusban, mint a szenátusban és az elnöknél a bonus törvényjavaslat elfogadása ellen. Roger W.Thompson, e bizottságnak elnöke kijelentette, hogy a Leonard S. Morange Post, No. 464 csoport már régebb idő óta teljesen ellene van a bonusnak és ki is akart lépni a Légióból, de később úgy találta, hogy mégis jobb lesz bent maradni és az ő oldalára megnyerni a többi csoportokat is. Szóval belülről fúrnak. (Alighanem Fosteréktől sajátították el ezt a taktikát.) Col. Moore, ki a napokban lépett ki az American Legion-ből, mert az készpénz bónust kért a háborús veteránok részére, a következő levelet küldte Royal S. Copeland szenátorhoz: “A lelkiismeretének megkérdezése után őszintén és nyíltan állíthatja-e, hogy a bonus kiutalása előnyös volna? Kétségkívül egyetért velem abban hogy mennyire amerikai ellenes elv az, hogy a nép pénzével ajándékozzuk meg a nép egy bizonyos osztályát........ Ha a bonus jutalom akar lenni, hányan lehetnek közöttünk, akik hajlandók fizetést elfogadni azért hogy alkalmuk nyiltott a hazának szolgálatot tenni?” Ennyit elég idézni Moore ezredes leveléből, mert ebből is kitűnik, hogy a bonus ellen agitáló “veteránok” egy jelentős részét ezredes urak, tisztek és jómódú katonák képezik, akik bizonyára nincsenek rászorulva a bonusra. Egész bizonyos azonban, hogy azok a munkás veteránok, akiket különféle hazafias jelszavakkal és ígéretekkel, avagy akaratuk ellenére vitték az európai sáncárkokba és akik azóta már kiábrándultak a hazafias maszlagokból, nem fogják erénytelennek tartani a jutalom elfogadását már csak azért sem, mert amikor a “demokrácia” megvédése után viszszakerültek, itt munkanélküliség és a legnagyobb nyomor várt reájuk. Ezeknek már hiába magyarázza Moore ezredes, hogy a haza szolgálásáért nem illő fizetést elfogadni; hiába írják egyes tőkés lapok vezércikkben, hogy jó hazafiak nem fogadhatnak el jutalomdíjat, mert az részben egyenlő a hazaellenességgel. Sőt a kiábrándult veteránok már az elnök karácsonyi üzenetével sem elégednek meg, amelyben Coolidge kijelentette, hogy ő és az ország népe velük érez. Egy közmondás szerint az ember a saját kárán tanul. Váljon a kisemmizett veteránokra alkalmazható lesz-e ez a közmondás? Érdemes volt-e? Dickstein képviselő New Yorkból egy javaslatot terjesztett az amerikai kormány elé, amely 200,000 dollár kiutalását foglalja magába a Gold Star Mothers (így nevezik azokat az anyákat, akiknek egy vagy több gyermekük elesett a francia harctéren) részére. Ez a 200,000 dollár nem jutalom akar lenni azért mert ezek az anyák gyermekeiket a “haza” oltárán feláldozták, hanem útiköltségül szolgálna Európába. Ugyanis ilyen összegre volna szükség, hogy 6—8000 anyát Franciaországba szállítsanak megtekinteni gyermekük sírját. A francia temetőkben 30,369 amerikai katona fekszik, akik közül 6 ezernek még mindig nem tudták megállapítani kilétét. Ha a tőkések még egyszer lángba borítják a világot és megpróbálják ismételten a különböző harcterekre vezényelni az emberiség színe-javát, az anyák hajlandók lesznek-e ugyanolyan könnyelműen feláldozni gyermekeiket, mint azt a múltban tették, csak azért, hogy később ingyenes úti jegyet kapjanak a gyermekeik sírjához ? A MUNKÁS A “TÖMEG" FOGALMA "A tömeg fogalma a harc előfeltételeivel együtt változik. A harc kezdetén néhány ezer ember is elég, hogy tömegről beszélhessünk. Tudunk esetekről, amikor jelentéktelen kis csoportok is “tömeget’’ alkottak. Ámde mikor a mozgalom kiszélesedik, megnövekszik, amikor az igazi forradalom közeledik — akkor a tömeg fogalma is megváltozik. Itt már nem pár ezer ember a,“tömeg”. A tömeg most már — a munkásosztály többsége — de nemcsak a munkásosztályé, hanem az összes kizsákmányoltaké, a gazdagok által leigázottaké. Aki ezt nem érti, — az nem forradalmár. Kicsiny párt is kivívhatja a tömegek bizalmát és megnyerheti őket a maga részére. Csakhogy ehhez érteni is kell. Szükséges tehát a valódi forradalmi harc vezetését megtanulni. A német munkásság már el is kezdte ezt. A német proletárok ezrei harcoltak hősiesen. Tanulni kell az elkövetett hibákból, nem félve az ellenség előtt való leleplezéstől. Nyíltan meg kell mondani a munkásoknak: ebben hibáztunk, ez pedig azt jelenti, hogy a legközelebbi alkalommal már nem fogjuk elkövetni ezeket a hibákat, így tehát a munkások és a kizsákmányoltak nagy többségét bevonván a harcba, győzni fogunk.” Ezeket mondotta Lenin s teljesen azonosak az S. L. P. fölfogásával. Mert miről is van szó Amerikában ? Itt előbb a munkásságot osztálytudatra kell ébreszteni. A szocializmust kell megérttetni velük. Megmagyarázni nekik a többi politikai pártok mibenlétét és azok céljait. A beléjük nevelt reformhitből kell őket kiábrándítani. A szocializmusról alkotott hamis fogalmakat szétoszlatni. Legeslegelölről kell kezdeni, már amennyire az a munkásság többségét illeti. Hogy Lenin szavaival éljünk: elő kell készíteni a munkásosztályt a forradalomra. Mi azt tartjuk, amit Lenin. Olvassa el bárki pártirodalmunknak évtizedekkel ezelőtt megjelent példányait, ugyanolyan tiszta marxizmus fog azokból feléje csillogni, mint Leninnek fent idézett beszédéből. Mi ugyanazt tettük, amit a bolsevikiek. Küzdöttünk a “mensevikiekkel, a szociálforradalmárokkal és a fél-anarchistákkal”. Már ugyanis a szavak értelmét tekintve, nem a szószerintit, mert Amerikában ugyanezen elemek más néven ismeretesek. Például Szocialista Párt “bolseviki” volt, mert számbelileg több volt a Szocialista Munkáspártnál, elvi tekintetben az igazi bolseviki pártnál. A szociálforradalmárok az S. P. belsejében voltak, szocializmust színlelve, a valóságban pedig — mint a háború kitörésekor kitűnt — a tőkések lakájai voltak, semmi egyebek. Ily elemek ellen küzdött pártunk és küzd még ma is, mert osztálykötelességének tartja. Mint a bolsevikiekről, ugyanúgy rólunk is azt tartják, hogy felesleges munkát végzünk, önképzőkörösködünk, holott a forradalom a nyakunkon van. És mit csinálnak a kritizálóink? Komédiáznak. Az orosz forradalmat akarják utánozni, ami pedig, mint Lenin is kimutatja, a lehető legnagyobb bűn. Utánzásról lehet csak szó, mert ténylegesen képtelenség az amerikai forradalmat megcsinálni. Más viszonyok más cselekedeteket követelnek. Nemcsak beszélni kell a forradalmat, mint amerikai kritizálóink teszik, hanem azt elő is kell készíteni. Ez alatt pedig nem érthetünk mást, mint a proletáriátusnak zárt sorokba való tömörítését úgy a politikai, mint az ipari téren. A tömeget11 megnyernünk. Ez ’verr csakis úgy ’hét, ha az