A Munkás, 1936 (27. évfolyam, 1-44. szám)

1936-01-04 / 1. szám

VOL. XXVII. No. 1. A munkásoknak forradalmi lobogójukra e jelszót kell ir­nuok: "A bérrendszer teljes megdöntései” marx Official Organ of the Socialist Labor Party Single Copies 5c LI*' New York, N. Y. Jan. 4, 1936. A forradalmi szocialista sza­vazat hatalmát a termelő munkások teljes ipari szerve­zettsége adja meg. DELEON A Szocialista Munkáspárt hivatalos lapja. Egyes szám­ára 5. HOZZUNK ÁLDOZATOKAT MOZGALMUNK ÉRDEKÉBEN A DETROITI SAJTÓÜNNEPÉLYÜNK Hónapokkal ezelőtt a szerve­zet bizottságot nevezett meg az ünnepély előkészítésére. A bi­zottság megtudta, hogy a Női Kör fennállásának két éves ju­bileumát abban az időben akar­ja megtartani, amikor az A MUNKÁS jubileuma esedékes. Ezt a bizottság a szervezetnek bejelentette, ami után el lett határozva, hogy a két ünnepélyt együtt tartjuk november 23-án és innen kezdve az ügy közös volt. A női kör tagjai époly de­rekasan kivették részüket a munkából, mint a szervezet tag­jai. Amikor el lett határozva, hogy milyen formában tartjuk meg az ünnepélyt, ekkor napi­rendre került a belépti dij meg­állapítása. E körül hosszú vita folyt. Ajánlatok voltak: $1­ 00, 75c, 50c. A kevesebb belépti dij mellett érvelők azt hozták fel, hogy emellett az ár mellett több vendéget kapunk és így végered­ményben, annyi lesz az anyagi haszon, mintha drágábban ad­nák a jegyeket, az erkölcsi ha­szon pedig több lesz, mert na­­bb számban lesznek az ünne- Ezt az érvelést tette ma­£i^tú ** ni.C*TC7jCt, £1 női kör tagságának többsége. Ezután a közös­ bizottság folytatta a végcélhoz vezető munkát: kibérelte e városrész legnagyobb termét, a Reformá­tus Hallt. Az előkészület folyt. Úgy a belépti, mint a bazártár­gyakra szóló jegyeket árultuk; belépti jegy el lett adva 50 cen­tes 510 és 25 centes gyermek­jegy 23, összesen 533 darab. Az ünnepély étkezéssel kezdődött. Az étkezéshez szükséges anyag előállítását, kolbász, hurka, pe­csenye és töltött káposzta már pénteken reggel megkezdte az erre megválasztott bizottság. A A tálalás 8:30-kor vette kezde­tét. Teríteni kétszer kellett. Tesztmester Mrs. Biró József elvtársnő volt. A vacsora alatt Horváth István és Mrs. Vida, Groma Helén zongora kíséreté­vel magán és páros énekszámok­kal szórakoztatták a hallgatósá­got. Angolul E. H. Culshaw, ma­gyarul Herczeg Lajos elvtár­sak beszéltek, ismertették a munkás sajtó fontosságát. Her­czeg elvtárs lapunk, A MUN­KÁS megalakításával is foglal­kozott. Rámutatott, mi tette szükségessé a lap megindítását, és beszédjét azzal fejezte be, hogy ne érje meg A MUNKÁS a második 25 évet, mert erre a lapra csak a mai igazságtalan rendszerben van szükség, ez pe­dig dűljön össze mentői előbb és helyébe jöjjön a Szocialista Ipa­ri Köztársaság! A közönség úgy az étkezés alatt, mint az asztalbontás után nagyon szépen viselkedett és jól mulatott. A mulatási engedély két óráig szólt, de a jó hangu­latban lévő vendégsereg ezt az időt reggel négy óráig kitolta. Négy új előfizetést szereztünk. A mulatság úgy erkölcsileg, mint anyagilag elég jól sikerült. Az anyagi haszon 290 dollár, mely összeget mellékelve kül­dök. Többen adtak bazártárgyakat és az étkezéshez tésztasütemé­nyeket. Az adományokért és a szervezeten, meg a Női Körön kívül álló közreműködőknek ez­úton mondunk köszönetet. Vers József: ÁS A MUNKÁS javára Akron, dec. 26. — Mellékelve küldök egy money ordert $16.15- ről, amely a Berka munkástár­­séknál tartott teaestély jövedel­me. December 14-én volt ez az összejövetel, Berkáék ajánlatá­ra, az ő lakásukon. A Női Gárda elfogadta a meghívást és mivel ez a nap egyúttal Daniel De Leon születésnapja, a Női Gárda gondoskodott előadóról is. Meg­hívtuk Somogyi Mariska elv­társnőt Sprainból, és ő készség­gel teljesítette kérésünket. Az estélyen a jelenlévők mindany­­nyian nagy érdeklődéssel és fi­gyelemmel hallgatták előadását, melyben tömören ismertette De Leon elvtársunk múltját és mű­ködését és hogy mit köszönhet a munkásosztály neki. Anna remé­nyének adott kifejezést az elő­adó elvtársnő, hogy rövidesen az egész világ munkássága is ünne­pelni fogja De Leont, mint a proletárforradalom harci takti­kájának és sztratégiájának meg­­formulázóját és az ipari kor­mányzati rendszer elméletének a megalapítóját. Az estélyen adakozásból be­folyt $13.40, míg Halász Miklós által ajándékozott csirke eladá­sán $2.75, összesen $16.15. Ezen kívül értékesítve lett egy Lorain­­ból hozott tárgy is $6.35 összeg­ben, amit majd a loraini elvtár­sak fognak beküldeni A MUN­­KÁS-ra. Az előadó elvtársnőnknek ez után is elismeréssel adózunk, mert a téli zord időben is szíve­sen jött meghívásunkra, köteles­ségének tartva a megjelenést, sőt az útiköltségének egy részét is saját maga fizette. A Munkás Női Gárdája nevé­ben ez után mondok köszönetet mindazoknak, akik anyagi támo­gatás nyújtása által elősegítik mozgalmunkat. Mrs. J. Farkas. SZERVEZÉSI ALAP GYŰJTÉSE Akron, dec. 21.—Szervezetünk rendkívüli gyűlést tartott e hó 19-én és az országos szervezési alap gyűjtést tárgyalta. Mi az Albizottság által megállapított fejenkénti öt dollár gyűjtést nem lennénk képesek végrehajtani a nagy munkanélküliség miatt, de hogy a kvótánkat mégis előte­remtsük, arra a megállapodásra jutottunk, hogy szervezetünk február 15-én disznótoros vacso­rát rendezzen a Magyar Házban erre az alapra. A tagok figyelme egyúttal föl volt híva a gyűlésen a szervezési alap gyűj­tőivek pontosabb keze­lésére. A gyűlés egyhangúlag magá­évá tette az Albizottság indít­ványát a szövetségi kongresszu­sunk két hónappal való elhalasz­tására, feji a Tor a jós. “Rothadó ifjúság” Tapasztalatok a National Youth Administration leány­táborában, amely bizonyítja, hogy a mai ifjúság helyzete azonos a verembe esett állatokéval. Olvasván a WEEKLY PEOP­LE november 9-iki számában “An Unanswerable Problem’’ cí­mű vezércikket, amely a Nation­al Youth Administration problé­máival foglalkozik, arra vagyok késztetve, hogy további informá­cióval szolgáljak a NYA szándé­kairól. A Weekly People vezér­cikke ugyanúgy látja a helyze­tet, mint azt én személyesen ta­pasztaltam a NYA “szárnya alatt” a munkanélküli leányok táborában, amelyre valóban rá­illik “verembe esett állatok” ki­fejezés. Az elmúlt két hónapban az Egyesült Államokban hat leány­tábort állított föl a NYA. Ezek még mindig kísérletezés állapo­tában vannak. Wisconsin egyike a hat “kiválasztott” államnak, a­hol ily leánytáborokat szervez­nek. Körülbelül öt héttel ezelőtt meglepődtem, amikor egy levél érkezett hozzám a Relief Depart­mental, amelyben egy leánytá­bor megszervezéséről van s­ó a Milwaukee melletti Nagaw ka tó partján. A levél leírta, v­a mily előnyöket lehet szerez telepre való menéssel, — neve­zetesen tanfolyamok a társadal­mi kérdésekről, a házvezetési tu­dományról, stb.; a vidéki levegő egészség felépítő, megfelelő táp­lálkozás és atlétika van. Azt tu­datták velem, hogy én egyike vagyok a “külön kiválasztottak­nak”. Azonkívül, hogy én is “ifjú” és “munkanélküli” va­gyok, egyáltalán nem tudtam és nem tudom még ma sem, hogy mi volt az oka a “kiválasztott”­­ságomnak. Kíváncsiságom fel volt keltve és mivel nem veszt­hettem semmit sem a jelentke­zéssel, lépéseket tettem a beirat­kozásra és hogy meglássam “mi­ről is van szó”. Most azt írhatom, miután már három hetet eltöltöttem 50 más munkanélküli leánnyal a tábor­ban, hogy nem bántam azt meg. A kapitalizmus rothadása ezelőtt még sohasem tűnt fel előttem oly tisztán és láthatóan, mint itt! “Rothadó ifjúság!” Mily bor­zalmasan igaz! Először is megle­pett a leányok között lévő önbe­csülés hiánya; az olvasatlansá­guk és a reménytelenül zavaros gondolkodásuk, ami a munkanél­küliséget és a depressziót illeti. Ezek a szerencsétlen leányok, mint több más milliónyian az egész nemzetben, annyira el vol­tak tiporva a nyomorúság sarkai alatt, hogy gondolkodásuk és testük majdnem elpusztult. Va­lóban patetikus e gonosz terme­lési rendszer ezen terméke. Közben megtudtam, hogy a leányok mindegyike éppoly leve­let kapott, mint én. Anélkül, hogy magam lealacsonyítottnak tartottam volna, kíváncsiság fo­gott el, várjon mi lehet a “kivá­lasztottság” ebben a táborban. Végre arra a meggyőződésre ju­tottam, hogy ez a kifejezés csu­pán “szójárás”, amely divatossá lett. Néhány nap elmúltával a­lá­ írta Julia Schnabel,­á­ bor ápolónője úgy találta, hogy a leányok közül soknak nagy szükségük van orvosi kezelésre. Különösen a fogaik voltak elha­nyagolva. Az ápolónő rögtön fogorvost követelt, hogy küldje­nek ki valamelyik milwaukeei klinikából. A megye nagy kegyesen kikül­dött egy fogorvost. Az egyik há­lószobát kellett használni orvosi szobának. A leányoknak kihir­dették, hogy mindazok, akik fog­fájásban szenvednek és csakis ezek, sorakozzanak föl a 10. szá­mú szobába. És tekintet nélkül arra, hogy a fájós fog megment­hető volt-e vagy nem, kihúza­tott! A fogtömés többe kerül, mint a húzás. Sok leány, akik éjjeleket szen­vedtek keresztül a fájós foguk miatt, nagyon féltek attól, hogy a közönséges hálószoba székbe üljenek fogat huzatni, miután egy leány elájult a fájdalomtól és idegrázkódtatástól. Egy incidens, amely néhány nappal azelőtt történt, hogy a megye kiküldött egy fogorvost, valósággal felháborította a­ leá­nyokat a táborban. Egy leányt el kellett vinni a közeli kisváros­ba egy magán fogorvoshoz, mi­után két megfertőzött fog rögtö­ni kezelést igényelt. A megye megtagadta a $2­00 foghúzási díj kifizetését. Miután a leány­nak nem volt pénze, amiből kifi­zethette volna a számlát, minket, többi leányokat szólítottak föl néhány centtel hozzájárulni. Azt hiszem, mindannyian örömmel segítettünk a leányon, de föl vol­tunk háborodva a kérelem kicsi­nyessége miatt. A tanfolyamok, amiket ne­künk ígértek a társadalmi prob­lémákról, nyelvtanról, házveze­tési tudományról, gépírásról, gyorsírásról, színművészetről, stb. nagyon szegényes szerve­zésű volt. A valóságban csak na­gyon ritkán volt vezetve, kivéve, amikor befolyásos vendégek, mint a Milwaukee megyei she­riff és az ő két női deputy társa látogatóba jöttek. Különösen a társadalmi prob­léma tanfolyam volt egy komé­dia. A mi nagyon fiatal és fé­lénk tanítónőnk nagyon különös dolgokat sorolt föl, mint a mun­kanélküliség okozóját. Például: az olcsó külföldi munka árucik­kei versenyeznek a belföldi pia­con az itteni termékekkel; védő vámok kellenek; nem elég képzet­tek az árusító ügynökök; a mun­kások nem akarnak más munkát elfogadni, mint saját szakmá­jukba vágót; nincsen kereslet bizonyos árucikkekre; és más olyan “okokat”, melyek említése nevetséges volna, ő nem mulasz­totta el megemlíteni a gépkor­szakot és a munkások termelő­­képességének mai magas fokát sem. De amikor megkérdeztem, hogy mi volna a megoldása, “mi tévők legyünk a gépkorszakkal”, nem tudott rá felelni, legfeljebb azt, hogy ezek a tervezett szövet­­s­­égi kísérletezések bizonyára or­­rvosolni fogják a depressziót. Természetesen én jó hasznát vet­tem a korrekt gazdaságtannak, amit az SLP képző tanfolyamon tanultam és használtam is gyak­ran a tanítónővel való vitában. Én azt hiszem, hogy a tanítónő sokkal jobban félt az iskolaidő közelgésétől, mint a tanítvá­ny­ok. Egyúttal megjegyezhetem itt, hogy a leányok teljesen unalmas­nak találták a tantárgyat és úgy látszott nem értik meg sem a tanítónő, sem az én beszédemet. Nagyon keveset törődnek a poli­tikával és gazdaságtannal. Az ő kedvenc olvasmányuk a Street and Smith és a Macfadden kiad­ványai voltak. Egyszer, amikor láttak engem Bang “Európa tör­ténelmi válágai” című munkát tanulmányozni, hallottam őket reám célozva megjegyezni: “ő egy amolyan nagyzoló dáma.” Míg a fogainkat nem tartot­ták olyannak, mit meg kellett volna menteni, a vezetőség tett arról, hogy úgy katholikus, mint protestáns papok jelen legyenek vasárnaponkint “lelkült meg­ v­iv . uAcn. ch­uDanataiu gentlemenek nagyon aggódtak hogy létünk iránt és azt ajánlot­ták, hogy “bízzuk sorsunkat az Úrra”. A pap elmondta az ő ked­venc prédikációját, “a hegyi be­szédet”, amelyben bennünket a “mezők vadaihoz” hasonlított, a­mikről az Úr napról-napra gon­doskodik, és ezt fogja tenni ve­lünk, gyermekeivel is. A három hét alatt, amíg a N. Y. A. táborban voltam, állan­dóan féltem a tűz­veszedelemtől, miután az épület teljesen fából volt és a hálószobák a második és harmadik emeleten voltak. Borzalmas még rágondolni is, hogy mily tragédia keletkezhet­ne ott éjjel, ha egyszer a tűz lángra kap. A tábor épület Hart­­landdal, a legközelebbi várossal egy rögös úttal van összekötve. E városból jövő önkéntes tűzol­tók nem volnának képesek a fecskendőiket az épületnek irá­nyítani a vész­jel megadása után huszonöt percre sem. Tűz pedig könnyen keletkezhet, mert a leá­nyok legtöbbje cigarettázik. Az egészet egybevetve, a ta­pasztalatom az volt, hogy a NYA táborbani élettel semmivel sem voltam előnyösebb helyzetben, mint amit otthon kaptam. A “bentlakók”, mint ahogyan egy­mást szomorúan neveztük, majd­nem mindannyian azon véle­ményen voltak, bármily sze­gényes volt az otthonuk. Sokan súlyt vesztettünk a táborban, pedig egyikünk sem volt valami kitűnő egészségi állapotban. A leányoknak egy­harmada elhagy­ta a tábort, mielőtt a nyolc heti terminus elmúlt volna. Az ottma­­radók közül többet az egyik ta­nítónő avval a fenyegetéssel marasztalt, hogy “attól félek, hogy ha ti leányok most elmen­tek, akkor azoknak családjai, a­kik segélylisztán vannak, “rossz színben” tűnnek majd föl a se­­­gélyirodában a télen. Minden . KÜLFÖLDI HÍREK FRANCAOR­SZÁG. — Még mindig nem csillapodott le an­nak a felháborodásnak hulláma, amit a Hoare-Laval “béketerv” indított meg. Párisból jelentik, hogy amikor Laval miniszterel­nök bejelentette a képviselőház­ban a legújabb fordulatot, az él­­jenzéseek közé vegyült határo­zott ellenzés is. Laval szerint az olasz kormány az olajszankció végrehajtását háború üzenésnek tekintené és ez egy európai há­ború kitörését jelentené. Ezért igyekezett a francia kormány azon, hogy valami béke jöjjön létre, — jelente ki Laval. Leon Blum szociáldemokrata képviselő odakiáltott Lavalnak, hogy kövesse az angol külügymi­niszter példáját és mondjon le és tűnjön el a feledékenységben. A jobboldali képviselők erre he­­veskedni kezdtek Blummal és majdnem tettlegességig ment a szóharc. Laval még azt is érvül hozta föl az olaj szankció végrehajtása ellen, hogy ha esetleg Németor­szág megtámadná Francia­or­­szágot, szüksége van szövetsé­gesre. Itt az a kérdés vetődik fel, hogy a francia kormány azért van-e az olaj szankció ellen, mert a Szovjetunió olajat szállít Mus­_ 1 • • 1 r ouiiiiiiieft. eS tsi ne*, megengedése által kívánja megvásárolni a be­ígért szovjet katonai segítséget Franciaország területének vé­delmére ? ANGOLORSZÁG. — Az an­gol kormány nemrégiben meg­kérdezte a Földközi tenger part­jain lévő országok kormányait, hogy milyen álláspontot foglal­nak el, ha esetleg Olaszország valamelyik hatalma megtámad­ná. Egyes országok válaszoltak már, de egyöntetű eljárás meg­határozása végett a közeljövő­ben egy értekezletet terveznek. Eddig Jugoszlávia, Törökország, Görögország és Franciaország kormányai válaszoltak, hogy hajlandók katonai segítséget nyújtani abban az e­stben, ha valamelyik ország megtámad­­tatna Olaszország által. URUGUAY: Attól való félelmében, hogy a szovjet kor­mány emberei forradalmat fog­nak szítani Uruguayban, a kor­ dezertálás hálátlanságnak volna értelmezve.” Azonban egy milwaukeei na­pilapban azt olvastam, hogy örülnek a leány­tábor által elért “csodán”, amit a leányokkal el­értek, hogy a leányok mennyi­re lelkesednek érte. Az újságok azt írják, hogy a National Youth Administration még több leánytábort szándéko­zik felállítani a munkanélküli leányok részére a CCC fiútábo­­rainak mintájára, ha ez a hat tábor sikeres lesz. Kielégítvén kíváncsiságomat, és nem kívánván továbbra is mint tengeri malac szerepelni a szociológiai laboratórium kísér­letezéseihez e rothadó társadal­mi rendszerben, elhagytam a tá­bort, mielőtt a terminus fele idejét “kiszolgáltam” volna.— (Weekly People, dec. 28, 1935.) mány megszakította a diplomá­ciai kapcsolatot a Szovjetunió­val és átadta az útlevelet Alex­ander Minkin orosz nagykövet­nek. Uruguay volt az egyetlen délamerikai ország, amely elis­merte a szovjet kormányt. Montevidoi híradás szerint az uruguayi kormány azt hiszi, hogy a brazíliai lázadás a Ko­mintern ezt idéző emberének, Louiz Carlos Prestersnek a mű­ve volt, így a kiutasítás által biz­tonságot kíván elérni. OLASZORSZÁG. — Hogy Mussolini milyen hipokrata mó­don beszél az afrikai hadjárata igazolására, idézünk egy beszé­déből, amit akkor mondott, ami­kor december 18-án Pontiana városban beszélt. Ez a város volt posvány felett épült, és erre a művére nagyon büszke. Többek között ezeket mondta: “Azt kívánom mondani önök­nek, hogy nem fogjuk népünk egyetlen virágját sem elküldeni távoli és barbár országba anél­kül, hogy biztosak­ ne legyünk abban, hogy őket védi országunk zászlója. Azt is kívánom monda­ni önöknek, hogy az az olasz nép, amely képes a megélhetését ki­szorítani a földből a fáradalmas napi munkával, az képes­ lesz ki­bírni hosszú ideig tartó táma­dást is, különösen akkor, amikor tudatában van annak, hogy a jog az ő oldalán van, míg a jogtalan­ság Európa azon oldalán, melyet a jelen események becsmérelnek. Ez a nép háborúja. Ez a szegé­nyek, a kitagadott proletárok háborúja. Ellenünk egységfront­ban sorakozik föl a konzervatiz­­mus, az egotizmus és hipokrita­­ság. Ezen egységfront ellen mi kemény harcba fogtunk. Ezt folytatni fogjuk annak végéig.” A régi plebsvezérek mintájá­ra tehát Mussolini az uralkodó osztály ügyének harcosaiként lelkesíti a jobb sorsra érdemes proletárokat. Pedig az olasz pro­­letáriátus ma is méltán mond­hatja el, amit a Gracchusok ide­jében : “Italia vadjainak barlangjaik vannak, ahol megvonulhatnak, de a bátor férfiaknak, kik érte vérüket ontották, nem maradt egyebük, mint levegő és a nap­fény. Otthon nélkül, lakás nélkül kóborolnak nőikkel és gyerme­keikkel, egyik helyről a másikra, és tábornokaik csak gúnyolják őket, holott a hadsereg élén arra buzdítják embereiket, hogy har­coljanak kriptáikért és isteneik­ért; pedig nincs köztük talán egy római sem, hinem oltára vol­na, mely elődeiké volt, vagy kriptája volna, ahol hamvai nyu­godhatnának. Az egyes katonák harcolnak és elesnek, hogy a na­gyok vagyonát és fényűzését nö­veljék; a világ urainak nevezik őket, holott nincs egy talpalatt­­nyi föld sem birtokukban.” Ahogyan az orosz parasztság is rájött a világháborúban, hogy az elfoglalt terület földje nem lesz az övé, úgy fognak előbb­­utóbb rájönni majd az olasz pro­letárok is arra, hogy az afrikai háború nem az övéké, hanem el­nyomóiké. Ha erre a tudatra éb­rednek, akkor jaj lesz Mussoli­­ninek és fajtájának!

Next