A nagy háború írásban és képben 1. Északon és délen 2. (Budapest, 1916)
Kún Vilmos: A Dardanellák elleni szárazföldi harcok. Partraszállás és első megrohanás
TOVÁBBI HARCOK A GALLIPOLI-FÉLSZIGETEN QXSQXSQXSGXSQXL felgöngyölítheti az Ari- Burnuval szemben álló egész védősereget, mert annak oldalába és hátába kerülhet. Rendelkezésre állott mindössze a 7. és 5-ik hadosztály, mint egyelőre felhasználható öszszes tartalék. A gondolat, mindezeket lehető gyorsan a veszélyeztetett ponton harcba vetni, közelfekvő dolog volt, de egyszersmind felette veszélyes is. A Szárosziöbölben cirkáló ellenséges hajóraj célja eddig kifürkészhetetlen volt. Ha minden tartalékot a Gallipolifélsziget déli csücskére vet s közben az ellenség a Szároszi-öbölben partraszáll, az egész török védősereget elvághatja összeköttetési vonalaitól. Hisz Gallipoli fölött a félsziget nyaka oly keskeny, hogy azt egy elegendő erejű partraszálló csapat úgyszólván pár óra alatt hatalmába kerítheti s ekkor az egész török hadsereg hátába kerül. A dilemma igen nehéz volt és a legnagyobb mértékben felelősségteljes. Egy hibás húzás s a sakkjátszma elveszett. Várni, halasztani a dolgot nem lehetett, félrendszabályok nem segíthettek. De a gordiusi csomót is egy vágással oldották fel, így cselekedett hát Liman von Sanders is. Habúr mindig a bátornak, a merésznek kedvezett. Liman von Sanders is, nem törődve a Szároszi-öböl felől jövő esetleges veszedelemmel, mindent odavetett, ahol a tényleges veszedelem már tény volt, vagyis a Gallipoli-félsziget déli csücskére. Úgy a 7-ik, mint az 5-ik hadosztály azonnal felriasztatott s előbbi Gallipolinál, utóbbi rövid menet után Gallipolitól északra behajóztatott s vízi úton Maidoszba szállíttatott. A Szároszi-öböl védelmére mindössze alárendelt erők maradtak vissza. A kocka el volt vetve és pedig jól volt elvetve. A következő nap, április 26-ának hajnala a 7-ik hadosztály csapatait már munkában találta. A hadosztályparancsnok, Remsibej személyes vezetése alatt a vitéz 7-ik hadosztály a kora reggeli órákban megrohanta a Hisszarlikmagaslatot, melyet rövid kézitusa után meg is szállott. Kevéssel utóbb a Hellesz-fok felé is megindult a török nyomás s az egyesült 9. és 7-ik hadosztály lépésről-lépésre szorította vissza a támadót. A dühösen támadó anatóliai csapatok egészen a tengerig szorítják a szent földre betolakodott ellenséget, sőt egyesek még a vízbe is követték a menekülőket, mintha csak a hadihajókat akarták volna rohammal megtámadni. A siker, a győzelem megrészegítette a törököket, a visszavonulók üldözése nemsokára megboszszulta magát. A rövidesen ezután reájuk zúduló ellenséges tüzérségi tűz, az óriási hajóágyúk érzékeny veszteségeket okozva mutatták meg a töröknek, hogy az ellenség csak visszavezetett, de megsemmisítve még nincs. Közben az ellenséges hadihajók tüze lassankint tervszerűleg kiterjedt az egész partvidékre. Pontos repülőmegfigyelések irányították a hajóágyúk tüzét, melyeknek segélyével a kockákra beosztott térkép alapján minden felfedezett török üteget vagy állást azonnal tűz alá tudtak venni. A védőnek ezen napokban alig állott még nehéz tüzérség a rendelkezésére, hiszen mindaddig, míg a helyzet, az ellenséges szándék teljesen nem tisztázódott, míg a harc valamely irányban megállapodott jelleget nem öltött magára, az amúgy is nehezen járható terepen nehéz lövegek beépítése igen kockázatos lett volna. A török hadsereg nehéz ágyúkban amúgy sem igen dúskált, azokat nagyon óvni kellett minden veszélytől, mert idő előtti elvesztésük az egész későbbi védelmet megbéníthatta volna, így a nehéz hajóágyúk úgyszólván zavartalanul működhettek, hiszen török részről a Ki- 173 A «Majestic« angol hadihajó.