A nagy háború írásban és képben 1. Északon és délen 2. (Budapest, 1916)

Kún Vilmos: A Dardanellák elleni szárazföldi harcok. Partraszállás és első megrohanás

TOVÁBBI HARCOK A GALLIPOLI-FÉLSZIGETEN QXSQXSQXSGXSQXL felgöngyölítheti az Ari- Burnuval szemben álló egész védősereget, mert annak oldalába és hátába kerülhet. Rendelkezésre állott mindössze a 7. és 5-ik hadosztály, mint egy­előre felhasználható ösz­­szes tartalék. A gondo­lat, mindezeket lehető gyorsan a veszélyeztetett ponton harcba vetni, közelfekvő dolog volt, de egyszersmind felette veszélyes is. A­ Szároszi­­öbölben cirkáló ellenséges hajóraj célja eddig kifür­készhetetlen volt. Ha min­den tartalékot a Gallipoli­­félsziget déli csücskére vet s közben az ellenség a Szá­­roszi-öbölben partraszáll, az egész török védősereget elvághatja összeköttetési vonalaitól. Hisz Galli­poli fölött a félsziget nyaka oly keskeny, hogy azt egy elegendő erejű partraszálló csapat úgy­szólván pár óra alatt hatalmába kerítheti s ekkor az egész török hadsereg hátába kerül. A dilemma igen nehéz volt és a legnagyobb mér­tékben felelősségteljes. Egy hibás húzás s a sakkjátszma elveszett. Várni, halasztani a dol­got nem lehetett, félrendszabályok nem segít­hettek. De a gordiusi csomót is egy vágással oldották fel, így cselekedett hát Liman von Sanders is. Habúr mindig a bátornak, a merész­nek kedvezett. Liman von Sanders is, nem törőd­ve a Szároszi-öböl felől jövő esetleges veszedelem­mel, mindent odavetett, ahol a tényleges vesze­delem már tény volt, vagyis a Gallipoli-félsziget déli csücskére. Úgy a 7-ik, mint az 5-ik had­osztály azonnal felriasztatott s előbbi Galli­­polinál, utóbbi rövid menet után Gallipolitól északra behajóztatott s vízi úton Maidoszba szál­líttatott. A Szároszi-öböl védelmére mindössze alá­rendelt erők maradtak vissza. A kocka el volt vetve és pedig jól volt elvetve. A következő nap, április 26-ának hajnala a 7-ik hadosztály csapatait már munkában találta. A hadosztályparancsnok, Remsi­bej személyes vezetése alatt a vitéz 7-ik hadosztály a kora reggeli órákban megrohanta a Hisszarlik­­magaslatot, melyet rövid kézitusa után meg is szállott. Kevéssel utóbb a Hellesz-fok felé is megindult a török nyomás s az egyesült 9. és 7-ik hadosztály lépésről-lépésre szorította vissza a támadót. A dühösen támadó anatóliai csapa­tok egészen a tengerig szorítják a szent földre betolakodott ellenséget, sőt egyesek még a vízbe is követték a menekülőket, mintha csak a hadi­hajókat akarták volna rohammal megtámadni. A siker, a győzelem megrészegítette a törököket, a visszavonulók üldözése nemsokára megbosz­­szulta magát. A rövidesen ezután reájuk zúduló ellenséges tüzérségi tűz, az óriási hajóágyúk érzékeny veszteségeket okozva mutatták meg a töröknek, hogy az ellenség csak vissza­ve­zetett, de megsemmisítve még nincs. Közben az ellenséges hadihajók tüze lassan­­kint tervszerűleg kiterjedt az egész partvidékre. Pontos repülőmegfigyelések irányították a hajó­ágyúk tüzét, melyeknek segélyével a kockákra beosztott térkép alapján minden felfedezett török üteget vagy állást azonnal tűz alá tudtak venni. A védőnek ezen napokban alig állott még nehéz tüzérség a rendelkezésére, hiszen mindaddig, míg a helyzet, az ellenséges szándék teljesen nem tisztázódott, míg a harc valamely irányban megállapodott jelleget nem öltött magára, az amúgy is nehezen járható terepen nehéz lövegek beépítése igen kockázatos lett volna. A török hadsereg nehéz ágyúkban amúgy sem igen dúskált, azokat nagyon óvni kel­lett minden veszélytől, mert idő előtti elveszté­sük az egész későbbi védelmet megbéníthatta volna, így a nehéz hajóágyúk úgyszólván zavar­talanul működhettek, hiszen török részről a Ki- 173 A «Majestic« angol hadihajó.

Next