A nagy háború írásban és képben 1. Északon és délen 3. (Budapest, 1917)

Kún Vilmos: Az anafortai partraszállás

Q^Q^Q3iC02^Qí>CDQ3iCDG3<D AZ ANAFORTAI PARTRASZÁLLÁS QX£<^5<2XSQXS<2X3Q!X£aXS Augusztus 6-ikán este a sötétség beálltá­val megkezdődött az úgynevezett »Anzac«­­különítmény kihajózása a Szuvla-öbölben. (Az »Anzac« elnevezés az »Australian-New-Zeeland Army-Corps« kezdőbetűiből származó rövidí­tett elnevezés. Neve is mutatja, hogy nagyrészt színes társaság volt.) Az »Anzac«-különítmény négy helyen szál­lott adra, és pedig Bőrük és Kücsük-Kemikli­­nél, a Tiszla-Göl mellett és az Azmak dere patak torkolatánál. Ugyanekkor az Ari-Burnu hídfőnél táborozó angol tartalékok közül a 13. Kitchener nevét viselő hadosztály először észak felé vonult, majd három oszlopban kelet felé fordulva, az Agil dere, Szatlak dere és Szaszli dere patakok kiszáradt, szakadékos medrében támadásra indult a kiszemelt cél, Kodja-Djemen-Dagh felé. Ezen hadosztály tá­madása a terep ügyes kihasználására mutatott. A három mély, sza­kadékos patakvölgy párhuzamosan veze­tett a Kodja-Djemen- Dagh tömbje felé, az előrenyomuló szövet­séges csapatok úgy­szólván észrevétlenül közelíthették meg ro­hamtávolságra a tö­rök állásokat. A Kitchener-had­­osztályon kívül min­den nagyobb ellensé­ges zavarás nélkül ke­rek négy hadosztály új erő szállott partra, úgy hogy az anafor­­tai vállalkozást az antant aránylag óriási tömeggel, körülbelül 50—60.000 emberrel indította meg. A vele szemben álló török haderő alig maroknyi figyelő csapatokból állott, melyek azután a még le nem kötött tartalékok által nyer­tek megerősítést. Min­dent összevéve azon­ban az 50 — 60.000 főnyi szövetséges csa­pat támadásával szemben legfeljebb ha 20—30.000 török ál­lott szemben. S hozzá az antant hajótüzér­sége, partraszállított nehéz ágyúi óriási fö­lényben voltak a török nagyrészt csak tábori és hegyi tüzérségével szemben, melynek — összeköttetésünk Szerbián és Bulgárián át még nem lévén helyreállítva — lőszere is nagyon ki volt mérve, holott az ellenfél tüzérsége szinte korlátlan lőszermennyiség felett rendelkezett. Végül el kell ismernünk, hogy a támadó csapa­tok önfeláldozó hősiességet tanúsítottak,­­ hiszen úgyszólván az angol-francia becsületről volt szó, melyet új kudarccal nem volt szabad beszennyezni. S mindennek dacára az egész vállalkozás kudarcot vallott, amennyiben a hajóágyúk tűzkörletén túl nem jutott. Da okát keressük ennek a szinte valószínűtlen végeredménynek, nem találhatjuk másban, mint a törökök páratlan vitézségének, a német vezetés fölényének. De ne vágjunk az események elé . . .

Next