A nagy háború írásban és képben 1. Északon és délen 3. (Budapest, 1917)
Kún Vilmos: Az anafortai partraszállás
Q^Q^Q3iC02^Qí>CDQ3iCDG3<D AZ ANAFORTAI PARTRASZÁLLÁS QX£<^5<2XSQXS<2X3Q!X£aXS Augusztus 6-ikán este a sötétség beálltával megkezdődött az úgynevezett »Anzac«különítmény kihajózása a Szuvla-öbölben. (Az »Anzac« elnevezés az »Australian-New-Zeeland Army-Corps« kezdőbetűiből származó rövidített elnevezés. Neve is mutatja, hogy nagyrészt színes társaság volt.) Az »Anzac«-különítmény négy helyen szállott adra, és pedig Bőrük és Kücsük-Kemiklinél, a Tiszla-Göl mellett és az Azmak dere patak torkolatánál. Ugyanekkor az Ari-Burnu hídfőnél táborozó angol tartalékok közül a 13. Kitchener nevét viselő hadosztály először észak felé vonult, majd három oszlopban kelet felé fordulva, az Agil dere, Szatlak dere és Szaszli dere patakok kiszáradt, szakadékos medrében támadásra indult a kiszemelt cél, Kodja-Djemen-Dagh felé. Ezen hadosztály támadása a terep ügyes kihasználására mutatott. A három mély, szakadékos patakvölgy párhuzamosan vezetett a Kodja-Djemen- Dagh tömbje felé, az előrenyomuló szövetséges csapatok úgyszólván észrevétlenül közelíthették meg rohamtávolságra a török állásokat. A Kitchener-hadosztályon kívül minden nagyobb ellenséges zavarás nélkül kerek négy hadosztály új erő szállott partra, úgy hogy az anafortai vállalkozást az antant aránylag óriási tömeggel, körülbelül 50—60.000 emberrel indította meg. A vele szemben álló török haderő alig maroknyi figyelő csapatokból állott, melyek azután a még le nem kötött tartalékok által nyertek megerősítést. Mindent összevéve azonban az 50 — 60.000 főnyi szövetséges csapat támadásával szemben legfeljebb ha 20—30.000 török állott szemben. S hozzá az antant hajótüzérsége, partraszállított nehéz ágyúi óriási fölényben voltak a török nagyrészt csak tábori és hegyi tüzérségével szemben, melynek — összeköttetésünk Szerbián és Bulgárián át még nem lévén helyreállítva — lőszere is nagyon ki volt mérve, holott az ellenfél tüzérsége szinte korlátlan lőszermennyiség felett rendelkezett. Végül el kell ismernünk, hogy a támadó csapatok önfeláldozó hősiességet tanúsítottak, hiszen úgyszólván az angol-francia becsületről volt szó, melyet új kudarccal nem volt szabad beszennyezni. S mindennek dacára az egész vállalkozás kudarcot vallott, amennyiben a hajóágyúk tűzkörletén túl nem jutott. Da okát keressük ennek a szinte valószínűtlen végeredménynek, nem találhatjuk másban, mint a törökök páratlan vitézségének, a német vezetés fölényének. De ne vágjunk az események elé . . .