A Nép, 1921. június (3. évfolyam, 24-48. szám)

1921-06-01 / 24. szám

1921. június 1., szerda. AWIP Európa Magyarország pártján van a bolsevizmus elleni küzdelemben A svájci újságírók világosan látják a valódi helyzetet Magyarországon A svájci újságírók kedden délután há­rom órakor a Budapesti kereskedelmi és ipari ka­marát látogatták meg, ahol a kamara vezetősége részéről Belatiny Artur elnök, Marton Gyula alelnök és Száray Gyula főtitkár fogadta a vendégeket. A kölcsönös be­mutatkozás után a svájci újságírók a ka­mara tagjaival a tanácsterembe vonultak, ahol Belatiny Artur üdvözölte a külföldi újságírókat. A kamarából autókon a Baross­ Szövetségbe mentek a svájci újságírók, ahol nagy elő­zékenységgel fogadták őket a tradíciós magyar kereskedelem és ipar kiváló repre­zentánsai. A vendégeket előbb Rausch Aladár ügyvezető elnök német nyelven, utána dr. Rossalka János igazgató francia nyelven üdvözölte. Mindketten informál­ták a svájci sajtó képviselőit a keresztény és nemzeti szellemű érdekképviselet ala­kulásának okairól és céljairól. Nevükben Schnyder, a svájci újságíróegyesület el­nöke köszönte meg a fogadtatást, hangoz­tatva azt, hogy a Baross­ Szövetség nemes céljai élénk visszhangra találtak náluk. A Baross­ Szövetség magyaros vendégsze­retettel hűsítő italokkal és uzsonnával kínálta meg vendégeit. Lakoma a Hungáriában Este a magyar kormány a Hungária­­szálló fehér termében vacsorát adott a svájci újságírók tiszteletére. A lakomán a svájci vendégeken kívül jelen voltak: Nelky Jenő dr. konzul, a külügyi sajtó­osztály vezetője, Eckhardt Tibor dr. sajtó­főnök, Szudy Elemér miniszteri osztály­­tanácsos, Huber János képviselő, Baranyai Zoltán, a genfi magyar külképviseleti titkárság tagja, valamint a külügyminisz­térium sajtóosztályának és a fővárosi sajtónak több képviselője. Nelky konzul francia nyelvű üdvözlő be­széde után Márkus Miksa a magyar sajtó nevében üdvözölte a svájci, francia és német kollegákat. Kérte őket, hogy a leg­teljesebb tárgyilagossággal írjanak meg min­dent amit Magyarországon látnak és annak a reményének adott kifejezést, hogy semmi olyasmit nem fognak Magyaror­szágon tapasztalni ami igazolná az ellenünk felhozott vádakat. Michael Schnyder a svájci újságíró egye­sület elnöke és dr. Weber a Baseler Nach­richten szerkesztője meleghangú felszóla­lásaikban kifejezést adtak Magyarország iránt érzett rokonszenvüknek és érdeklő­désüknek. A társaság a vacsora után cso­portokra oszolva több órát töltött együtt fesztelen és barátságos beszélgetésben, miközben a magyar sajtó képviselői al­kalma nyílott felvilágosításokkal szol­gálni az érdeklődő külföldi újságíróknak. Nyilatkozatok A Nép számára Munkatársunknak a mai nap folyamán alkalma voolt beszélgetést folytatni több svájci újságíróval, akik a s­aguk kereset­len őszinteségében készségesen feltárták egyéni véleményüket a Magyarországra vonatkozó kérdésekben. Aloys Horat a Sankt­ Gallenban megjelenő Ostschweiz című keresztény újság szerkesztője és a svájci keresztényszocialista mozgalom egyik vezére a beszélgetés folyamán a követke­zőket jelentette ki: — Örömmel látom, hogy a keresz­tényszocialista mozgalom kezd, erősebb hullámokat vetni Magyarországon. Önök­nek egészen más a helyzetük, mint ne­künk svájciaknak. A svájci szociáldemokrácia például nem áll kizárólag zsidók vezetése alatt, mint Magyarországon és a svájci zsidók politikai szempontból jobban asszimilálódtak az állam­eszméhez. Szerencsére mi távol vagyunk attól a keleti reservoirtól, amely állandóan ontja nyugat felé az újabb és újabb asszimilálatlan zsidó tömegeket. Svájc­ba a zsidóság Magyarország, Ausztria és Németország szűrőjén keresztül jut csak el. — A svájci keresztényszocialisták túlnyomó része katolikusokból kerül — A NÉP tudósítójától , ki. A protestáns munkások között még ma is sok a szociáldemokrata, úgy hogy főtörekvésünk odairányul, hogy ezeket a protestáns szociáldemokratákat is meg­nyerjük a keresztényszocialista eszmé­nek. Ami Svájcnak a népszövetséghez való viszonyát illeti, a svájci nép, kü­lönösen pedig az őskantonok katholikus és keresztényszocialista lakossága, hatá­rozottan ellenezte a népszövetséghez való csatlakozást. A szociáldemokraták nagy propagandát fejtettek ki a népszava­zás alkalmával és ennek dacára is csak kevés szótöbbséggel járult hozzá a svájci nép a népszövetséghez való csatlako­záshoz. Ha még néhány napjuk lett volna a keresztényszocialistáknak, hogy ellensúlyozzák a szociáldemokrata pro­pagandát, a svájci nép hangulata vég­érvényesen a népszövetség ellen fordult volna. •­ Nemrégiben írtam egy hosszabb tanulmányt, amelyben rámutattam arra, hogy mekkora csalódást hozott a népszövetség, amelynél kiderült, hogy nem is a népek szövetsége, hanem tulajdonképen nem más, mint az ántánt kibővítése elsősorban a kis ántánt államaival.­­ Abból a gazdasági jólétből, ame­lyet a szociáldemokraták a népszövet­ségtől vártak Svájc számára, nem lett semmi. És Svájc politikai befolyása ha­tározottan csökkent Európában. Külö­nösen Franciaországgal szemben, amely birtokába jutva a Rajnának, most sokkal erősebben érezteti gazdasági befolyását Svájcban, mint azelőtt. Megemlítettük a szant-galleni szerkesztő előtt, hogy Magyarországot legendás tör­ténelmi kapcsok fűzik Sant-Gallenhez. — Igen, emlékszem — mondotta Horat — Scheffel Eckehardt című regé­nyéből a magyarok sant-galleni jele­netére. Úgy látszik a magyarok még mindig szeretik a jó bort — tette hozzá barátságosan mosolyogva. Felkerestük dr. Edmond Fueter egye­temi tanárt is, a Neue Zürcher Zeitung külpolitikai szerkesztőjét, aki a követ­kezőket mondotta: — A svájci közvélemény igen rokon­szenvesen van hangolva Magyarország iránt, amióta kitűnt, hogy a magyarság erős kézzel leveri a belső bolsevizmust, úgy vettem észre, hogy Magyarorszá­gon általában túlbecsülik annak a rá­galmazó hadjáratnak a jelentőségét, amelyet a bolsevista emmigránsok intéznek külföldön Magyarország ellen. A svájci közvélemény tisztában van ezeknek a tendenciózus bolsevista híresz­teléseknek az értékével. Mint világtör­ténész (Fueter professzornak éppen most jelent meg 600 oldalas Világtör­ténelme a legutóbbi 100 esztendőről) Magyarországnak nagy fellendülést jósolhatok. Magyarország agrár­állam és az agrárállamok könnyeb­ben kiheverik a háborút, amely tulajdonképpen a kisbirtok győzel­mét hozta meg a nagybirtokkal és az ipari termeléssel szemben. — Magyarország remélhet valamit a népszövetségtől, mert a népszövetségben legalább szóhoz jutnak a kisebb államok is. A reményeket azonban nem szabad túl magasra felcsigázni.­­ Tény, h­ogy Magyarországot még mindig kevéssé ismerik a külföldön és ez az oka annak is, hogy a népfajok eloszlása Magyarország régi határain be­lül még mindig nem részesül olyan meg­ítélésben a külföld részéről, mint ahogy Svájcot a különböző­­népfajok ideális együttműködésének tekintik. Ma még mindent Bécsen keresztül tud meg Magyarországról a külföld. Most is, mikor jöttünk, azt mondották nekünk Bécsben, hogy Magyarország félvad, barbár és műveletlen ország. Természe­tesen mindent el fogunk követni, hogy ezt a hazugságot odahaza megcáfoljuk. Dr. Weber, a Baseler Nachrichten szer­kesztője a következőket mondotta magyar­­országi élményeiről: — Minden jót kívánunk a magyar optimizmusnak, amelynek megnyilat­kozását minduntalan tapasztaljuk. Lát­tuk, hogy ez az ország mennyire ragasz­kodik ezeréves múltjához és mi tiszteljük ezt a ragaszkodást. Annyit már is mondhatunk, hogy a svájci újságírók lelkiismeretét felébresztették a Budapesten látott és hallott dolgok. —Szívünkből kívánjuk, hogy a mil­­leniumi emlék szimbolikus falakja, meg­tegye azt a csodát, amelyet a legyőzött és szétdarabolt Magyarország oly hőn óhajt. — Már az első benyomásunk nagyon kedvező volt, mi svájciak mindig har­cos hí­vei voltunk a sajtó szabadságá­nak és a gondolat szabad terjesztésé­nek, de azt is nagyon jól tudjuk, hogy a legnagyobb visszaéléseket és a legnagyobb zsarnokságot éppen a sajtószabadság ürügye alatt követ­ték el. Éppen ezért nagy örömünkre szolgált, mikor a bécsi hajón meg­jelentek a magyar rendőrök és el­kobozták azokat a mételyező bol­sevista lapokat, amelyeket a bécsi magyarellenes propaganda akar be­csempészni Magyarországba. Egész Európa Magyarország párt járt van a bolsevizmus elleni küzdelemben. A svájci újságírók ma délelőtt az óbudai hajógyárat tekintették meg. A polgáriasított munkásság írta: Gosztonyi Jenő. Sohasem csináltunk titkot belőle, hogy A NÉP a dolgozó keresztény társadalom lapja. A munkájukból élő dolgozó, verej­tékező, kínlódó és bizony ma lerongyoló­dott, kiéhezett magyaroké. A mi szemünk meglátja az ínséget, a hiányt nemcsak a várvárosokban és a falu szegényei között, anem a kívülről felcsipkézett, de a nyo­morúságot eltakaró miniszteri főtisztvise­lők ablakain át is. A mi szavunkat felemel­jük az eddigelé állami segédkezéssel elnyo­mott kisiparososztály mellett is és felhasz­náljuk tollunkat a becsületes földművesek érdekében is. Nem osztályokat és foglalko­zási ágakat, hanem a munkát akarjuk meg­­becsültetni azok által, akik ennek a mun­kának gyümölcsét élvezik. Annál csodálatosabb, hogy egyes he­lyeken kisebb műveltségű emberektől azt halljuk, hogy A Nép túl sokat foglalkozik a munkásság dolgaival és így nem való úgynevezett polgári emberek kezébe. El­tekintve attól, hogy maga a tény sem áll helyt — hiszen lapunk minden társa­dalmi osztály ügyével egyformán törő­dik­­- szeretnénk végre leszámolni azzal a tévhittel, nemzetgyilkos felfogással, hogy a munkásság ügye nem érdekel a munkáson kívül senkit és hogy a munkás­ságtól el kell zárkóznia minden kabáto­sabb embernek. A munkáskérdés ma az egész művelt világ forrongásának gyújtópontja. A civilizált nyugat, Anglia, Németország, Francia­­ország, sőt az Egyesült­ Államok és ma már Olaszország is a munkásmozgalmak sodrában hánykolódik. A tőke és a munka közötti igazságos békekötés módját ku­tatják ma a civilizált emberiség lángelméi mindenütt és az, hogy rajtuk kívül őr­jöngök a marxi és lenini vérfáklyák tüzével gyújtogatnak, vagy hogy a köldöknézők túlzó konzervativizmusukkal a paralitikus nemtörődömségbe sülyednek vissza, lehet időleges akadálya a kibontakozásnak, de semmiesetre sem végleges gátja a kérdés megoldásának. Amint valamikor Európa a népvándorlási törzsek elhelyezkedésé­nek borzalmait nyögte, vagy később a dinasztiák versengésének nyűge alatt síny­lődött, avagy a vallási kérdések megoldásá­nak végzetes szükségszerűsége előtt állott és min­dezen kérdésekben megtalálta a ki­egyezések alapját, épp úgy a kapitalizmus, illetőleg a szocializmus véres nagy vitájá­ban is békét kell kötni és pedig a köz és az érdekelt felek teljes megnyugvására.­­ A munkáskérdés megoldásával szem­ben különösen mi magyarok nem lehetünk közömbösek. Nálunk a szociális háború az osztályok csatáján kívül még erősen faji kérdés is. A mi munkásosztályunkat a marxi eszméken kívül még külön minden más ország példájánál erősebben befog­ták a pánjudaikus imperializmus szekere elé. A mi középosztályunk nyugodt lé­lekkel tűrte, hogy a magyar munkást politikai igavonójává sülyessze az a faj, amely egyébként sajtójában, még a sza­badkőműves kapitalista Világ­ban is nem­­mulasztott el és nem mulaszt el ma sem a «nagy cél» érdekében egy alkalmat sem az akolba terelés útján. A magyar gen­­tryk a munkásosztály választójoga ellen acsarkodtak, míg «amazok» a kávéházi barrikádok mögül süvöltöttek a könnyen hívők felé : «Ti és mi egyek vagyunk.» És mi lett a vége? A kicsapott temesvári tanárkákból népbiztosok lettek, a Holla­­nok pedig a «reakciós burzsoázia» hulla­áldozatai. Németországban 1913-ban 8000 egye­temi hallgató működött a keresztény munkás­szakszervezetekben : ma a birodalom ment­és nagy munkájában 2 millió szervezett ke­resztény,szocialista munkás állja a sarat a destrukcióval szemben, de az ifjúmunkások 75 százaléka már keresztény és nemzeti szervezetek tagja. Hollandiában a keresz­tény kormánypárt vezérei voltak a szo­ciális reformok úttörői: 243 ezer keresztény­­szocialista munkás áll szemben 225 ezer forradalmárral. Az olasz keresztény nép­párt a szociális reformok dolgában még a szociáldemokratákat is megelőzte, ma egy milliónál több munkást állít a nemzeti eszme mellé. Csak Magyarországon volna szégyen karöltve dolgozni keresztény ma­gyar polgárnak és munkásnak? Csak a nyugati kereszténység kulturharmóniáját magába szívó és a magyar nép lelkébe árasztó A NÉP-nek volna bűne, hogy a dolgozók társadalmából egyaránt keblére öleli a polgárt és munkást? " A magyarországi keresztény munkás­­mozgalomnak, amely két héttel ezelőtt vonultatta fel százezernyi tömegét egy nagy lelki kongresszusra, a legnagyobb érdeme abban van, hogy korunk legna­gyobb problémáját a szociális béke alap­ján igyekszik megoldani. Hogy a hazafias keresztény munkásság ma már nem a bur­­zsujti, hanem fajtestvérét látja a dolgozó polgárban. Hogy a munkájukból élők között lelki harmóniát teremtett és a munkást polgáriasította, természetesen a teljes emberi és polgári jogok megadásá­nak feltétele­ mellett. Nos, hát amikor ez a polgáriasított ke­resztény munkásság nyújtja békés jobb­ját A Nép hasábjain keresztül a fajtestvér­e polgárságának, a legnagyobb bűn volna azt visszautasítani. Amikor a nagy világ­kialakulás legszebb megnyilvánulása hull teljesen éretten ölünkbe és ezzel a lépé­sünkkel elébe tolhatjuk nemzetünket is a szociális békeszülésben vajúdó európai népeknek, nem szabad továbbra is kicsi­nyes megszokottságuknak áldozni. Min­denki saját műveltségéről ad bizonyságot, a világfejlődés iránti érzéketlenségét árulja el és tehetetlen, keleties ál-büszkeségével a magyar feltámadást ássa alá és a magyar faji küzdelem csatasoraiba üt őket, ami­kor azzal érvel, hogy nem neki való az az újság, amely a munkásság ügyével, a szociális világproblémával is foglalkozik, a politikai pletykavásáron és az unalom­űző színes riportokon kívül. Olvassa csak minden polgár nyugodtan továbbra is ezt a lapot, amelynek ha «nép» is a neve, de a «magyar» nép, a «keresztény» nép lapja és amely a címén keresztül is össze akar forrasztani minden magyart és csak azt az elzárkózottságot szünteti meg, amellyel egyszer már tönkre tettünk egy országot, sajnos, a saját hazánkat. 8 Korfanty nem teszi le a fegyvert —­­A NÉP tudósítójától. — Berlin, május 31. Hivatalos jelentés szerint nem igaz a Korfanty fegyverletételéről szóló hír. A lengyelek ezzel a híreszteléssel elébe akartak vágni az angol csapatok kiküldetésének. Szó sincs róla, hogy az inzurgensek beszüntették a hadmű­veleteket. Tüzérséggel és páncélvona­tokkal folyton támadnak, Srosenherg­­ben a pályaudvart és Szent Anna tem­plomát a levegőbe röpítették. Lands­berg táján a lengyelek átlépték a had

Next