A Nép, 1921. június (3. évfolyam, 24-48. szám)
1921-06-01 / 24. szám
1921. június 1., szerda. AWIP Európa Magyarország pártján van a bolsevizmus elleni küzdelemben A svájci újságírók világosan látják a valódi helyzetet Magyarországon A svájci újságírók kedden délután három órakor a Budapesti kereskedelmi és ipari kamarát látogatták meg, ahol a kamara vezetősége részéről Belatiny Artur elnök, Marton Gyula alelnök és Száray Gyula főtitkár fogadta a vendégeket. A kölcsönös bemutatkozás után a svájci újságírók a kamara tagjaival a tanácsterembe vonultak, ahol Belatiny Artur üdvözölte a külföldi újságírókat. A kamarából autókon a Baross Szövetségbe mentek a svájci újságírók, ahol nagy előzékenységgel fogadták őket a tradíciós magyar kereskedelem és ipar kiváló reprezentánsai. A vendégeket előbb Rausch Aladár ügyvezető elnök német nyelven, utána dr. Rossalka János igazgató francia nyelven üdvözölte. Mindketten informálták a svájci sajtó képviselőit a keresztény és nemzeti szellemű érdekképviselet alakulásának okairól és céljairól. Nevükben Schnyder, a svájci újságíróegyesület elnöke köszönte meg a fogadtatást, hangoztatva azt, hogy a Baross Szövetség nemes céljai élénk visszhangra találtak náluk. A Baross Szövetség magyaros vendégszeretettel hűsítő italokkal és uzsonnával kínálta meg vendégeit. Lakoma a Hungáriában Este a magyar kormány a Hungáriaszálló fehér termében vacsorát adott a svájci újságírók tiszteletére. A lakomán a svájci vendégeken kívül jelen voltak: Nelky Jenő dr. konzul, a külügyi sajtóosztály vezetője, Eckhardt Tibor dr. sajtófőnök, Szudy Elemér miniszteri osztálytanácsos, Huber János képviselő, Baranyai Zoltán, a genfi magyar külképviseleti titkárság tagja, valamint a külügyminisztérium sajtóosztályának és a fővárosi sajtónak több képviselője. Nelky konzul francia nyelvű üdvözlő beszéde után Márkus Miksa a magyar sajtó nevében üdvözölte a svájci, francia és német kollegákat. Kérte őket, hogy a legteljesebb tárgyilagossággal írjanak meg mindent amit Magyarországon látnak és annak a reményének adott kifejezést, hogy semmi olyasmit nem fognak Magyarországon tapasztalni ami igazolná az ellenünk felhozott vádakat. Michael Schnyder a svájci újságíró egyesület elnöke és dr. Weber a Baseler Nachrichten szerkesztője meleghangú felszólalásaikban kifejezést adtak Magyarország iránt érzett rokonszenvüknek és érdeklődésüknek. A társaság a vacsora után csoportokra oszolva több órát töltött együtt fesztelen és barátságos beszélgetésben, miközben a magyar sajtó képviselői alkalma nyílott felvilágosításokkal szolgálni az érdeklődő külföldi újságíróknak. Nyilatkozatok A Nép számára Munkatársunknak a mai nap folyamán alkalma voolt beszélgetést folytatni több svájci újságíróval, akik a saguk keresetlen őszinteségében készségesen feltárták egyéni véleményüket a Magyarországra vonatkozó kérdésekben. Aloys Horat a Sankt Gallenban megjelenő Ostschweiz című keresztény újság szerkesztője és a svájci keresztényszocialista mozgalom egyik vezére a beszélgetés folyamán a következőket jelentette ki: — Örömmel látom, hogy a keresztényszocialista mozgalom kezd, erősebb hullámokat vetni Magyarországon. Önöknek egészen más a helyzetük, mint nekünk svájciaknak. A svájci szociáldemokrácia például nem áll kizárólag zsidók vezetése alatt, mint Magyarországon és a svájci zsidók politikai szempontból jobban asszimilálódtak az állameszméhez. Szerencsére mi távol vagyunk attól a keleti reservoirtól, amely állandóan ontja nyugat felé az újabb és újabb asszimilálatlan zsidó tömegeket. Svájcba a zsidóság Magyarország, Ausztria és Németország szűrőjén keresztül jut csak el. — A svájci keresztényszocialisták túlnyomó része katolikusokból kerül — A NÉP tudósítójától , ki. A protestáns munkások között még ma is sok a szociáldemokrata, úgy hogy főtörekvésünk odairányul, hogy ezeket a protestáns szociáldemokratákat is megnyerjük a keresztényszocialista eszmének. Ami Svájcnak a népszövetséghez való viszonyát illeti, a svájci nép, különösen pedig az őskantonok katholikus és keresztényszocialista lakossága, határozottan ellenezte a népszövetséghez való csatlakozást. A szociáldemokraták nagy propagandát fejtettek ki a népszavazás alkalmával és ennek dacára is csak kevés szótöbbséggel járult hozzá a svájci nép a népszövetséghez való csatlakozáshoz. Ha még néhány napjuk lett volna a keresztényszocialistáknak, hogy ellensúlyozzák a szociáldemokrata propagandát, a svájci nép hangulata végérvényesen a népszövetség ellen fordult volna. • Nemrégiben írtam egy hosszabb tanulmányt, amelyben rámutattam arra, hogy mekkora csalódást hozott a népszövetség, amelynél kiderült, hogy nem is a népek szövetsége, hanem tulajdonképen nem más, mint az ántánt kibővítése elsősorban a kis ántánt államaival. Abból a gazdasági jólétből, amelyet a szociáldemokraták a népszövetségtől vártak Svájc számára, nem lett semmi. És Svájc politikai befolyása határozottan csökkent Európában. Különösen Franciaországgal szemben, amely birtokába jutva a Rajnának, most sokkal erősebben érezteti gazdasági befolyását Svájcban, mint azelőtt. Megemlítettük a szant-galleni szerkesztő előtt, hogy Magyarországot legendás történelmi kapcsok fűzik Sant-Gallenhez. — Igen, emlékszem — mondotta Horat — Scheffel Eckehardt című regényéből a magyarok sant-galleni jelenetére. Úgy látszik a magyarok még mindig szeretik a jó bort — tette hozzá barátságosan mosolyogva. Felkerestük dr. Edmond Fueter egyetemi tanárt is, a Neue Zürcher Zeitung külpolitikai szerkesztőjét, aki a következőket mondotta: — A svájci közvélemény igen rokonszenvesen van hangolva Magyarország iránt, amióta kitűnt, hogy a magyarság erős kézzel leveri a belső bolsevizmust, úgy vettem észre, hogy Magyarországon általában túlbecsülik annak a rágalmazó hadjáratnak a jelentőségét, amelyet a bolsevista emmigránsok intéznek külföldön Magyarország ellen. A svájci közvélemény tisztában van ezeknek a tendenciózus bolsevista híreszteléseknek az értékével. Mint világtörténész (Fueter professzornak éppen most jelent meg 600 oldalas Világtörténelme a legutóbbi 100 esztendőről) Magyarországnak nagy fellendülést jósolhatok. Magyarország agrárállam és az agrárállamok könnyebben kiheverik a háborút, amely tulajdonképpen a kisbirtok győzelmét hozta meg a nagybirtokkal és az ipari termeléssel szemben. — Magyarország remélhet valamit a népszövetségtől, mert a népszövetségben legalább szóhoz jutnak a kisebb államok is. A reményeket azonban nem szabad túl magasra felcsigázni. Tény, hogy Magyarországot még mindig kevéssé ismerik a külföldön és ez az oka annak is, hogy a népfajok eloszlása Magyarország régi határain belül még mindig nem részesül olyan megítélésben a külföld részéről, mint ahogy Svájcot a különbözőnépfajok ideális együttműködésének tekintik. Ma még mindent Bécsen keresztül tud meg Magyarországról a külföld. Most is, mikor jöttünk, azt mondották nekünk Bécsben, hogy Magyarország félvad, barbár és műveletlen ország. Természetesen mindent el fogunk követni, hogy ezt a hazugságot odahaza megcáfoljuk. Dr. Weber, a Baseler Nachrichten szerkesztője a következőket mondotta magyarországi élményeiről: — Minden jót kívánunk a magyar optimizmusnak, amelynek megnyilatkozását minduntalan tapasztaljuk. Láttuk, hogy ez az ország mennyire ragaszkodik ezeréves múltjához és mi tiszteljük ezt a ragaszkodást. Annyit már is mondhatunk, hogy a svájci újságírók lelkiismeretét felébresztették a Budapesten látott és hallott dolgok. —Szívünkből kívánjuk, hogy a milleniumi emlék szimbolikus falakja, megtegye azt a csodát, amelyet a legyőzött és szétdarabolt Magyarország oly hőn óhajt. — Már az első benyomásunk nagyon kedvező volt, mi svájciak mindig harcos hívei voltunk a sajtó szabadságának és a gondolat szabad terjesztésének, de azt is nagyon jól tudjuk, hogy a legnagyobb visszaéléseket és a legnagyobb zsarnokságot éppen a sajtószabadság ürügye alatt követték el. Éppen ezért nagy örömünkre szolgált, mikor a bécsi hajón megjelentek a magyar rendőrök és elkobozták azokat a mételyező bolsevista lapokat, amelyeket a bécsi magyarellenes propaganda akar becsempészni Magyarországba. Egész Európa Magyarország párt járt van a bolsevizmus elleni küzdelemben. A svájci újságírók ma délelőtt az óbudai hajógyárat tekintették meg. A polgáriasított munkásság írta: Gosztonyi Jenő. Sohasem csináltunk titkot belőle, hogy A NÉP a dolgozó keresztény társadalom lapja. A munkájukból élő dolgozó, verejtékező, kínlódó és bizony ma lerongyolódott, kiéhezett magyaroké. A mi szemünk meglátja az ínséget, a hiányt nemcsak a várvárosokban és a falu szegényei között, anem a kívülről felcsipkézett, de a nyomorúságot eltakaró miniszteri főtisztviselők ablakain át is. A mi szavunkat felemeljük az eddigelé állami segédkezéssel elnyomott kisiparososztály mellett is és felhasználjuk tollunkat a becsületes földművesek érdekében is. Nem osztályokat és foglalkozási ágakat, hanem a munkát akarjuk megbecsültetni azok által, akik ennek a munkának gyümölcsét élvezik. Annál csodálatosabb, hogy egyes helyeken kisebb műveltségű emberektől azt halljuk, hogy A Nép túl sokat foglalkozik a munkásság dolgaival és így nem való úgynevezett polgári emberek kezébe. Eltekintve attól, hogy maga a tény sem áll helyt — hiszen lapunk minden társadalmi osztály ügyével egyformán törődik- szeretnénk végre leszámolni azzal a tévhittel, nemzetgyilkos felfogással, hogy a munkásság ügye nem érdekel a munkáson kívül senkit és hogy a munkásságtól el kell zárkóznia minden kabátosabb embernek. A munkáskérdés ma az egész művelt világ forrongásának gyújtópontja. A civilizált nyugat, Anglia, Németország, Franciaország, sőt az Egyesült Államok és ma már Olaszország is a munkásmozgalmak sodrában hánykolódik. A tőke és a munka közötti igazságos békekötés módját kutatják ma a civilizált emberiség lángelméi mindenütt és az, hogy rajtuk kívül őrjöngök a marxi és lenini vérfáklyák tüzével gyújtogatnak, vagy hogy a köldöknézők túlzó konzervativizmusukkal a paralitikus nemtörődömségbe sülyednek vissza, lehet időleges akadálya a kibontakozásnak, de semmiesetre sem végleges gátja a kérdés megoldásának. Amint valamikor Európa a népvándorlási törzsek elhelyezkedésének borzalmait nyögte, vagy később a dinasztiák versengésének nyűge alatt sínylődött, avagy a vallási kérdések megoldásának végzetes szükségszerűsége előtt állott és mindezen kérdésekben megtalálta a kiegyezések alapját, épp úgy a kapitalizmus, illetőleg a szocializmus véres nagy vitájában is békét kell kötni és pedig a köz és az érdekelt felek teljes megnyugvására. A munkáskérdés megoldásával szemben különösen mi magyarok nem lehetünk közömbösek. Nálunk a szociális háború az osztályok csatáján kívül még erősen faji kérdés is. A mi munkásosztályunkat a marxi eszméken kívül még külön minden más ország példájánál erősebben befogták a pánjudaikus imperializmus szekere elé. A mi középosztályunk nyugodt lélekkel tűrte, hogy a magyar munkást politikai igavonójává sülyessze az a faj, amely egyébként sajtójában, még a szabadkőműves kapitalista Világban is nemmulasztott el és nem mulaszt el ma sem a «nagy cél» érdekében egy alkalmat sem az akolba terelés útján. A magyar gentryk a munkásosztály választójoga ellen acsarkodtak, míg «amazok» a kávéházi barrikádok mögül süvöltöttek a könnyen hívők felé : «Ti és mi egyek vagyunk.» És mi lett a vége? A kicsapott temesvári tanárkákból népbiztosok lettek, a Hollanok pedig a «reakciós burzsoázia» hullaáldozatai. Németországban 1913-ban 8000 egyetemi hallgató működött a keresztény munkásszakszervezetekben : ma a birodalom mentés nagy munkájában 2 millió szervezett keresztény,szocialista munkás állja a sarat a destrukcióval szemben, de az ifjúmunkások 75 százaléka már keresztény és nemzeti szervezetek tagja. Hollandiában a keresztény kormánypárt vezérei voltak a szociális reformok úttörői: 243 ezer keresztényszocialista munkás áll szemben 225 ezer forradalmárral. Az olasz keresztény néppárt a szociális reformok dolgában még a szociáldemokratákat is megelőzte, ma egy milliónál több munkást állít a nemzeti eszme mellé. Csak Magyarországon volna szégyen karöltve dolgozni keresztény magyar polgárnak és munkásnak? Csak a nyugati kereszténység kulturharmóniáját magába szívó és a magyar nép lelkébe árasztó A NÉP-nek volna bűne, hogy a dolgozók társadalmából egyaránt keblére öleli a polgárt és munkást? " A magyarországi keresztény munkásmozgalomnak, amely két héttel ezelőtt vonultatta fel százezernyi tömegét egy nagy lelki kongresszusra, a legnagyobb érdeme abban van, hogy korunk legnagyobb problémáját a szociális béke alapján igyekszik megoldani. Hogy a hazafias keresztény munkásság ma már nem a burzsujti, hanem fajtestvérét látja a dolgozó polgárban. Hogy a munkájukból élők között lelki harmóniát teremtett és a munkást polgáriasította, természetesen a teljes emberi és polgári jogok megadásának feltétele mellett. Nos, hát amikor ez a polgáriasított keresztény munkásság nyújtja békés jobbját A Nép hasábjain keresztül a fajtestvére polgárságának, a legnagyobb bűn volna azt visszautasítani. Amikor a nagy világkialakulás legszebb megnyilvánulása hull teljesen éretten ölünkbe és ezzel a lépésünkkel elébe tolhatjuk nemzetünket is a szociális békeszülésben vajúdó európai népeknek, nem szabad továbbra is kicsinyes megszokottságuknak áldozni. Mindenki saját műveltségéről ad bizonyságot, a világfejlődés iránti érzéketlenségét árulja el és tehetetlen, keleties ál-büszkeségével a magyar feltámadást ássa alá és a magyar faji küzdelem csatasoraiba üt őket, amikor azzal érvel, hogy nem neki való az az újság, amely a munkásság ügyével, a szociális világproblémával is foglalkozik, a politikai pletykavásáron és az unaloműző színes riportokon kívül. Olvassa csak minden polgár nyugodtan továbbra is ezt a lapot, amelynek ha «nép» is a neve, de a «magyar» nép, a «keresztény» nép lapja és amely a címén keresztül is össze akar forrasztani minden magyart és csak azt az elzárkózottságot szünteti meg, amellyel egyszer már tönkre tettünk egy országot, sajnos, a saját hazánkat. 8 Korfanty nem teszi le a fegyvert —A NÉP tudósítójától. — Berlin, május 31. Hivatalos jelentés szerint nem igaz a Korfanty fegyverletételéről szóló hír. A lengyelek ezzel a híreszteléssel elébe akartak vágni az angol csapatok kiküldetésének. Szó sincs róla, hogy az inzurgensek beszüntették a hadműveleteket. Tüzérséggel és páncélvonatokkal folyton támadnak, Srosenhergben a pályaudvart és Szent Anna templomát a levegőbe röpítették. Landsberg táján a lengyelek átlépték a had