A Nép, 1921. június (3. évfolyam, 24-48. szám)

1921-06-15 / 36. szám

1921. június 15., szerda. Elpusztultak a főváros parkjai Száz sétánya, százezer fája volt a há­ború előtt a fővárosnak — 46 sétány elpusztult — Radó Károly kertészeti főigazgató javaslata — A NÉP tudósítójától — Budapest, június 13. Az «A Nép» nemrég beszámolt arról az óriási, pénzértékben az 50 millió koronát megközelitő kárról, mely a fővárost­­ környékbeli erdőknek a szervezett fatolvajok által véghezvitt megtizedelésével érte. Ehhez a kárhoz csatlakozik — s csak anyagi értelem­ben áll mögötte, de a közegészség hát­rányos befolyása tekintetében nem — az a barbár pusztítás, melyet a forra­dalmak által ránkszabaditott fékevesz­tett elemek s később megint csak a szervezett fatolvajok a főváros parkjaiban és ültetvé­nyeiben véghezvittek. A fővárosnak száznál több kisebb­­nagyobb nyilvános parkja, sétánya és kertje van s ezek a rendkívül értékes faanyagból álló fasorokkal és faisko­lákkal együtt 300 hektárnyi területet borítanak. A parkok közt a legnagyob­bak a Városliget, a Népliget, a Tisza Kálmán-tér és az Erzsébet-tér, kisebb sétányok vannak a Ludoviceum előtt, a hídfőknél s általában mindenütt, ahol fásításra alkalmas tér kínálkozott. E parkok szépségét igen magas fokra emelte volt a kertészet, s a Városliget köröndje, alpinexuma és rózsaligete, a Népliget tájképi szépsége, a kisebb parkok virágban való gazdagsága messze földön híres volt. Ma e parkok sivár és szomorú látványt nyújtanak. Számos szép és értékes — mert ritka fa — kivágva, a ritka fenyőfajok csúcsa a legtöbb esetben megcsonkítva, a sza­bad tereken nincsenek padok, mert azokat is elhordták a korlátfákkal és jelzőtáblákkal együtt a fatolvajok, a gyep letaposva, a bokrok, virágtövek, megtépve, megtépázva. Nem kisebb a pusztulás a fasorokban, melyek közül — különösen a kültel­keken — többet teljesen kivágtak. Ugyancsak a pusztulás képét nyújtja a­­ népligeti faiskola, hol több ezer cse­metefa esett áldozatul a nép féke­vesztett tolvajlási hajlamának. Hogy a pusztulás nagyságáról he­lyes képet adhassunk, az A Nép tudó­sítója felkereste a főváros Vágány­utcai kertészeti telepét, mely a fővá­ros egész kertügyével együtt egy jeles szakember, Radó Károly kertészeti igazgató vezetése alatt áll s ott a kö­vetkező felvilágosítást kapta: A főváros területén — a parkok­ban és fasorokban — a háború ki­töréséig több mint 100.000 értékes, nagyrészt ritka külföldi fa volt, me­lyeknek jelentőségét a porlekötés és levegőtisztítás útján a közegészség­ügyre vitatni felesleges. Ebből a nagy mennyiségből 20.000-nél több fát kipusztítottak. A fatolvajok kocsival jöttek a na­gyobb parkokba, s mivel a rendőr­ség tétlenül nézte a pusztulást, sza­badon garázdálkodtak. A román megszállás alatt, mikor már a tü­zelőid­ és szénhiány is kezdte érez­tetni hatását s az őrszemélyzet és rendőrség fegyvertelen volt, már mi sem tartotta vissza a fatolvajokat a fosztogatástól, mely még az el­múlt télen is nagy arányokat öltött. A legtöbb parkból nemcsak kivágott A HÍJÉI. fákat vittek el, hanem a padokat és korlátfákat is. A főváros száz parkja közül ilykép mintegy 45 csaknem elpusztult. Különösen a Városligetben, Nép­ligetben, Városmajorban és Kő­bányán nagy a pusztulás. A lige­tekben a külföldről importált drága és ritka fenyőfajokat elvitték, vagy ha a fa nagy volt, a csúcsát levágták karácsonyfának. Az anyagi kár csak szerény számítással négy—öt millió korona, ehhez járul, hogy ezidőszerint mun­kaerő- és pénzhiány miatt a rekon­struálás lehetetlen s évtizedekbe fog kerülni, míg parkjaink visszanyerik régi szépségüket. A kertészeti veze­tőség azért már megkezdte az újjá­építés munkáját és huszonhat kisebb parkot helyre­állított, a kivágott fákat új csemetékkel pó­tolta, az ellopott padok helyére újakat állíttatott. Úgy tudjuk különben, hogy a főváros sétányügyi bizottságának leg­utóbbi ülésén Rüde igazgató konkrét javaslatot nyújtott be a parkok re­konstruálására , hogy a bizottság jó­indulatúan foglalkozik e fontos kér­déssel. Belgium munkássága békejobbot nyújt a német testvéreknek •A keresztény szolidarismus nem ismer határokat­: — Nyolcórai munkaidő Hollandiában — A hollandi keresztény szakszervezetek kongresszusa — A NÉP tudósítójától —• Utrecht, június 12. Most folyt le Utrechtben a hollandi keresztényszocialista szakszervezetek kongresszusa, amelyen képviseltette magát Franciaország, Németország, Belgium, Ausztria és Magyarország ke­resztény munkássága is. A kongresszus azokkal a kérdésekkel (így a 8 órai munkaidő visszaállításával­ foglalko­zott, amelyek közelebb hozzák egy­máshoz a munkaadót és a munkást. A kongresszus elfogadta azokat az alapelveket, amelyeket egy bizottság­ban dr. Nolens, dr. Aalberse munkás­ügyi miniszter, Verrart egyet, tanár, van Dijk nagygyáros, dr. Raagmakers, Serrarens, van Rijzewyk de Bruijn meg­állapítottak s lefektették azokat az irányelveket, melyeknek követése biz­tosíthatja a kölcsönös megértést és az egymás közti szociális békét. A megegyezésben szerepel a nyolc­órai munkaidő visszaállítása is. A gyűlésen az óriási tömeg lelkese­dése közben a belgák küldötte nyíltan kijelentette, hogy a keresztény szolidarizmus nem is­mer határokat és ő­szivel és lel­kének egész őszinteségével az ál­tala képviselt kétszázezer belga munkás nevében testvéri jobbot nyújt a német keresztény munkás­milliók képviselőjének. A belga keresztényszocialisták ki­küldöttének ez a bejelentése annál is inkább nagyobb értékű, mert ebből is kiderül, hogy a belga munkásság nem ért egyet a belga nemzetközi szociáldemo­krata miniszterekkel, akik a mi­nisztertanácson a Ruhrvidék el­foglalása mellett szavaztak. Az általános elvi kérdések tisztázása után elhatározták, hogy e hatalmas munkásorganizációban rejlő tömeg-, erőt külsőleg is dokumentálják. Hasonló demonstrációs felvonulás Hollandiában még nem volt. 32.000 ember, csupa munkás és munkásnő vett részt a fel­vonulásban, 20 zenekarral, 800 zászló­val és feliratokkal a következő sorrend­ben : 1. földmivelő munkások, 2. bá­nyászok, 3. transzportmunkások, 4. kőmunkások, 5. bőrmunkások, 6. ten­gerészek, 7. elüljárósági személyzet, 8. altisztek, 9. textilmunkások, 10. fa-, 11. föld- és üvegmunkások, 12. bizto­­sítószemélyzet, 13. dohány-, 14. fém­munkások, 15. technikusok, 16. mé­szárosok és henteslegények, 17. varró­nők és szabók, 18. szállodai személyzet, 19. gyári munkások, 20. pékek, 21. üzletvezetők, 22. vasutasok, 23. gyé­mántcsiszolók, 24. betűszedők és ön­tők, 25. építőmunkások, 26. irodai személyzet, 27., 28. Zuivel­ (tej, vaj, sajt) munkások. Az ünnepség az ut­­rechti érsek előtt történt elvonulással végződött. — Sok utcának még ma is teljesen ok­nélküli elnevezése van. Nekem az volt a Célom, hogy történeti kutatások, mondhatni muzeális emlékek, hagyományok alapján úgy nevezzük el az utcákat, hogy annak az elnevezésnek történeti alapja, értelme legyen. Különösen a budai, sokszor lehetetlen nevű utcákat, a német nevű utcákat akar­tuk megmagyarosítani és én különösen nagy figyelemmel voltam arra, hogy a régi magyar költők, írók jussanak utcához. Ez a kollegialitásom megbocsátható, hi­szen ezeknek a magyar társadalom, az utó­kor úgysem állított semmiféle emléket. Utcát akartam juttatni például Pósa Lajosnak, Inczédy Lászlónak, Cholnoky Viktornak, a Kisfaludy-utcát, amelyben a költő sohasem lakott, át akartam he­lyezni a belvárosba, a Koronaherceg-utcát el akartam nevezni Szent Margit-utcának, az Eskü-térnek azt a részét, amely most az Apponyi nevet kapta, akkoriban Kos­­suth-térnek akartuk elnevezni stb. Százával, sőt ezrével jöttek a levelek a közmunkatanácshoz és hozzám, amelyekben a főváros polgárai, a mindenhez hozzá­szóló ötlettulajdonosok, de különösen házi­urak és a társadalom minden osztályából származó levélírók ajánlottak nekünk utcaneveket. Ezek közül a levelek közül még ma is őrzök egynéhányat, van köztük egy, egy budai háziúré, aki még ma is él és aki százezer koronát kínált, ha az utcát, amelyben neki öt háza volt, az ő nevé­ről nevezzük el. Talán felesleges megemlí­tenem, hogy a háziúr kívánsága, aki semmiféle érdemeket a közélet terén nem szerzett, azonkívül, hogy öt házat sikerült összevásárolnia, nem teljesült. Ötször vagy hatszor ültünk össze, ha jól emlékszem és feldolgoztuk Budapest egész területét, még a kültelkeket is. Lehet, hogy a közmunka­­tanács valamelyik poros iratcsomója még őrzi ezeket az aktákat­, azonban sajnálattal kell megállapítanom, hogy­­egy-kettő kivé­telével egyáltalán nem valósultak meg a mi ötleteink. A háború utolsó szakában történt ugyan néhány utcaelnevezés, például a Ferdi­­nánd bulgár király­ut, a Mehmed szultán­­át, amelyekhez azonban nekem semmi kö­zöm s amelyeket később vissza is csinál­tak, mikor a­­külpolitikai orientáció” úgy kívánta, — tette hozzá szelíd gúnnyal — de azután jöttek a forradalmak s a köz­munkatanácsnak is, az embereknek is ezer más gondjuk támadt és a dologgal senki se törődött többé. Talán majd, ha nyu­­godtabb idők jönnek, sor kerül a mi elfele­dett bizottságunk ötleteinek a megvaló­sítására is. Külpolitika és fővárosi utcanevek Egy elfelejtett bizottság — Krúdy Gyula a fővárosi utcanevek meg­­magyarosításáról —• A NÉP tudósítójától — Budapest, június 13. Talán négy-öt esztendeje annak, hogy a közmunkatanács, amelynek elnöke ak­kor Polónyi Géza volt, tervbe vette, hogy a budapesti utcák és terek nevei közül azokét, amelyeknek elnevezése divatja­múlt vagy idegen hangzású, magyar ne­vekkel cseréli fel. Emléket akartak állí­tani egyrészt a főváros régi jeleseinek, akik Budapest életében, felvirágzásában egykor vezető szerepet vittek és másrészt névhez akarták juttatni a magyar köz­élet, irodalom és művészet ama elfeledett nagyságait, akiknek emlékét még csak egyetlen utcanév sem őrizte eddig. Buda­pesten utcája van már úgyszólván az egész állatvilágnak : a nyúlnak, medvének, oroszlánnak, sasnak, a galambnak, a ka­csának, a csalogánynak, a kígyónak, a tigrisnek, a pávának; utcájuk van az égi testeknek, a napnak, a holdnak, a fény­nek, a csillagoknak, a szivárványnak ; ut­cájuk van az iparosoknak , a kádároknak, a mészárosoknak, bognároknak, kerék­gyártóknak, asztalosoknak, bérkocsisok­nak, csak épen azoknak nincs, akik egy­­egy lehetetlen nevű utcában látva nap­világot, indultak el onnan országos hír­név szerzésére, közéleti babérok aratására. A hálátlan utókor megfeledkezett régi nagyjairól­ dám közmunkatanács le akarta vezekelni e bűnöket és bizottságot állí­tott fel, amelynek feladatává tette a régi módi, avult nevű utcák megmagyarosí­­tását, olyan névvel való ellátását, amelyet megindokolt az utcához fűződő hagyo­mány, a helyi történelem és amellyel ki­engesztelhetők lennének valamiképp a könnyelműen elfelejtett régiek. Mindez hosszú évekkel ezelőtt történt. A bizottság elnöke akkor Joanovics Pál nyug­­államtitkár lett, referensül pedig sikerült Krúdy Gyulát, a kitűnő írót meg­nyernie, akinél jobban kevesen ismerik a régi Budapest történetét, polgárait, is­meretlen «nagyjait.» A bizottság össze is ült egynéhányszor, vetődtek is fel ott ötletek, tervek, amelyek közül azonban alig vált valóra egy kettő. Kiváncsiak lettünk arra, várjon él-e még és működik ez a bizottság és munkájának volt-e va­lami komolyabb eredménye? Felkerestük tehát Krúdy Gyulát, aki kedves közvet­lenséggel beszélt arról a «hivatali műkö­désről», amelyet referensi tisztségében ki­fejtett : — Az egész dolog elaludt, úgy látszik — legyintett mosolyogva. Azt hiszem, tulaj­donképpen ma is él ez a bizottság, hiszen azt nem szüntette meg senki sem, csak egyszerűen megfeledkeztek róla az idők folyamán. Ha jól emlékszem, a Wekerle­­kormány alatt kaptam a referensi megbí­zást, amely természetesen csak amolyan nobile officium volt, amelyért semmiféle tiszteletdíj, vagy költség nem járt, de amelyet én nagyon szívesen és nagy öröm­mel vállaltam,­mert kedvemre való volt a munka, hiszen jómagam is, amikor a kis budai utcák köveit róttam, sokszor bosz­­szankodtam egyes lehetetlen utcaneveken. Mi értelme van például még ma se a Gyors­kocsi-utcának? 5 A banktisztviselők a megosztott munkaidő ellen Tiltakozó nagygyűlés lesz a régi képviselőházban — A NÉP tudósítójától. — Budapest, jan. 14. A Nép volt az első, mely síkraszállt a banktisztviselők osztatlan munka­ideje érdekében. Megindított akciója széles rétegben visszhangra talált. A Keresztény Pénzintézeti Tisztviselők Országos Szövetsége legutolsó tanács­ülése szintén foglalkozott a TÉBE ide­vonatkozó határozatával s ez ellen a leghatározottabban foglalt állást. Egy­úttal elhatározta, hogy június 16-án délután fél hét órakor a régi képviselő­házban tiltakozó nagygyűlést hív össze, melyen a további teendők felől is fog­nak határozni. Egy bankérdekeket szolgáló reggeli lap megemlékezik arról, hogy a meg­osztott munkaidő egyelőre nem kerül megvalósításra, egyrészt a nyári hó­napok miatt, másrészt pedig azért, mert a legtöbb bankban külön díja­zás ellenében dolgoznak a tisztviselők. Ezzel szemben arról értesültünk, hogy a megosztott munkaidőnek be­vezetését a bankvezetők már eredeti­leg is ,szeptember tizenötödikére ter­vezték, hogy így megtakaríthassák a különórázással járó költségeket az amúgy is gyengén fizetett tisztviselő­kön. Brilliánsokat, gyöngyüket, ékszereket mindenkinél drágábban VESZEK: SZÉKELY EMIL, KIRÁLY­ UTCA 51. 106 Tern-tMutonaal (zenbeit, Totóba, Jézeuf 10M).

Next