A Népbarát, 1863 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1863-01-04 / 1. szám

Budapest, 1863. 1-ső szám. Vasárnap, január 4-én. A NÉ Politikai Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon, nagy negyedrét­ivén. és szépirodalmi néplap. Szerkesztői szállás Pesten , Magyar­ utcza, 5-dik szám I-sö emelet. Egész évi előfizetési ár Félévi 1 5 ft. o­kr. . 2­50 Kölcsönös türelem Ismételve mondánk lapunk előbbi folyamában, hogy a haza nem az enyim, nem a tied, hanem a mienk, é­s mint­hogy egyik sem merné azt mondani, hogy egyedül az ő gondolata az, melyen legbizonyosabban üdvözölhetünk, első polgári kötelességünk egymás iránt, k­i­­hallgatni egymást, mert az emberi véleményeknek egymásba ütkö­zése épen azt eredményezi, mit az egy­máshoz ütött aczél és tűzkő , a szikrát, melyből a világosság származik. Nem tudunk olyan árverést, hol a hazafiasságot valaki árendába vette vol­­na, mert nincsen olyan ár, a­miért egy embernek oda lehetne adni. Széchenyi­nél többet senki sem tett Magyarország­ért , mégis senki sem hallotta , hogy ő követelte volna magának, hogy az övé az ország, — és ha még Széchenyi is azt vallotta, hogy keveset tett, — hogy hihessem el, hogy az a nagy hazafi, ki a korcsmapadon ordít.­­­­ Nem tudom, mikor lesz alkalmunk az országgyűlés küszöbén megjelenni, de kérünk mindenkit, hogy a hosszú út­ra indultunkban újr­a meggondoljuk , mit viszünk magunkkal , akképen válo­gassuk ki azokat, kik nem az ordítás — hanem a cselekvésben tűntek ki,— hogy azok intézkedjenek hazánk sorsa fölött. Midőn az ember járatlan helyre kerül, ösztönzerűleg óvatosabban lép, s ha van, a­ki messziről inti, bár nem tudja, miért inti, körültekint, nehogy valami nyaktörőbe essék. A múlt évben kétszer szólalt föl Deák az országgyűlés előtt, s­ mindkétszer mérséklőleg, s a vakok leorditani akarták , — nem gya­nítván, hogy a tapasztalt bölcs tudja, hogy sikamlás után járunk. Nem hall­gattunk rá, — isszuk is a levét másfél év folytán türelmetlenségünknek. A hallgatás épen olyan veszedel­mes , mint a nagy orditás: minden em­ber gondolkozik, mindeniknek agyában fogamzik meg valami eszme, — s vala­mint a gazda csak akkor intézheti gaz­daságát helyesen, ha tudja, hogy ládá­jának minden fiókjában mi van? — ha­zánk beteg ügyét is csak úgy gyógyít­juk meg, ha minden agynak jó taná­csát ismerni fogjuk. De akkor a főköte­lesség kihallgatni egymást, mert a haza nem az enyim, nem a tied , hanem: m­i­­enk! Vas Gereben. Mit hisz egy bécsi lap a magyar népről. Nagy megerőltetésünkbe kerül egyet­len lapot annyi figyelemre méltatni, hogy otromba véleménye ellen fölszólal­junk, de tudva azt, hogy vannak körül­mények , midőn nem egy, hanem több bécsi lap is e nótát fújja, nem lehet a szét megállni. Vannak idők, midőn némely bécsi lap minden magyart, legyen az herczeg vagy napszámos, legyen kanczellár vagy esküdt, szeretne egy kanálvízben meg­­mártni, mert nem azon tánczot járja, mit a sógor fütyöl. Azt hiszi az a bizonyos lap, hogy a magyar kormány - és ál­lamférfiak csak alázatos szolgák lehetnek, és nem bírja megfogni, hogy van egy különös magyar jogfoga­lom, melyből egy magyar sem enged el semmit, hívják azt Apponyinak, Deák­nak, Forgáchnak, Szögyényinek, Tisza Kálmánnak, Vaynak vagy igy­á, l, ez rendben akárkinek. E magy­ar jogfoga­lom össze van nőve vérünkkel, és hasz­nunkat csak 8 fogalomban veheti az eu­rópai politika. —E fogalomban vagyunk erősek, bátrak, törvénytisztelő polgárok, és hazát védni tudó katonák. A­mint ezt megtagadnánk, — lennénk elkorcsosult faj, — hitvány szolganép, melylyel vé­deni többé semmit sem lehet. Ezen jog­­fogalomhozi hűség magyarázza meg, hogy Bach rendszere alatt minden ma­gyar zugába vonult, — és bár a hivata­los tudósítások a szent megelége­dést hirdették, még sem merte senki el- s hinni. Most megint nem tetszik némely bé­csi lapnak azon szivósság, melylyel a magyar kormány­ és más államférfiak védelmezik azt a bizonyos magyar fo­galmat, — tehát hogy lábaik alól kiránt­sa a földet, azzal ijeszteget, hogy a ma­gyar néppel le lehet szavaztatni jeleseit és nem tudom, bár gyanítom, e nép va­lami jelszóra be­áll azon sorba, hol a bécsi lapok látni szeretnék őket. .Mit hisz az a jó úr ? az észszel, poli­tikai érettséggel, államférfim bölcsesség­gel lehetne kiegyenlíteni közös bajunkat? vagy egy csoport emberrel , kit senki sem értene meg, ki hasonlóan nem tud­ná, mit akarnak vele ? Meglenne a meg­elégedés a leszavaztatással ? Ausztriának helyzete tizenkét évig nem függött sza­vazattól, Bach parancsolt, mi engedel­meskedtünk,­­ de ezer sértett érdeknek kelevénye dagadt föl a birodalomnak testén. Ez talán érthető magyarázat, s ennek nyomán kétségtelen , hogy kor­mány- és államférfiainknak összes lelki erejére van szükség , hogy a kölcsörös viszonyt szerencsésen megoldhassák az értelemnek javalata, s a viszonyok szük­ségessége szerint. Lehet-e józanon a tömegre hivatkoz­ni ilyen viszonyban ? A magyar népet annyiszor mondák vadnak, emberfalónak, — s íme, — egy­szerre a legmélyebb politikai szerepre hívja meg őket egy jámbor bécsi újság­író. Hagyjanak békét e népnek, hadd szántsa a földet, legyen mértékletes, és elég, ha becsmerendi, hogy Európa min­den népe között ő eszik legjobb kenye­ret és legtöbb húst, — tisztelje a törvé­nyeket, és f­igyje az Istent, kinek kegyel­me neki ily kövér hazát adót". A tör­vényhozást és politikai szereplést hagy­juk azoknak, kik­ a Sybillaféle könyvek titkát értik, — nehogy szerepeket cse­réltetvén velünk, a halmozott bajt még így is szaporítsuk. Vas Gereben.

Next