A Népbarát, 1863 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1863-01-04 / 1. szám

2 A somogy-, Veszprém- és zalai községek lakóihoz. Eddig minden községi laknak ka­puján, sőt a korcsmaajtón is ki leszen szegezve a hirdetmény, mely szerint a nevezett három megyében a katonai rög­­tönitélőszékek állítattak föl, a szerfölött elharapózott rablások miatt. Megdöbbentő szigor, de ezerszer­te nagyobb azon féktelenség, mely a bé­kés polgárok életét és vagyonát támad­ja meg, és elszégyenli magát az ember, hogy nem a vadállatoktól kell félni az embernek, hanem az embertől. Virtussá lett Patkót és bandáját takargatni, mert hisz a „szegény embert“ nem bántja, de sőt annyira ment a szemérmetlenség, hogy a rablókról ki hitték , hogy csak a rosz hazafiakat bántják. Boldog Is­ten ! nem a törvény, nem a hit emberei osztják az igazságot, hanem rablók, — és akad hitvány ember, ki ebben meg­nyugszik. Fájdalommal kell mondanunk , hogy legtöbbnyire a bitang cselédség volt oka azon nyomorúságnak, melyben a neve­zett három megye két év óta sintődik. Be­bizonyul ez állítás abból, hogy Patkóék rendesen tudták, ki mikor adott el bort, gabonát, gyapjút? mikor jött meg és mennyi pénzt hozott? a rablók megjöt­tek a zsákmányra, s nem azt kérdezték, van-e pénze, hanem előszámlálták az eladás napját, a termény minőségét és az árt. Nem sokára hisszük, hogy a cse­lédrendezés valamivel szigorúbb lesz,­­ addig is most már a fönforgó körülmé­nyekben gondolja meg kiki, hogy a­mint a rablókn­k vétkes szándékkal ad menedéket, a rablótt portékát rejtegeti, s nekik egyetértőleg segédkezet nyújt, fölfedöztetés esetéb­en áldozatul esik a közhatalom szigorának. A községek elöljárói figyelmeztesse­nek mindenkit, főleg a cselédeket, pász­torokat, kik legtöbbször a „nem tu­d­­tam“-mal akarják takarni a dolgot, hogy ez olcsó mentség igen vékony ta­karó lesz, ds azért jobb lesz előre „tud­ni“, mi sors vár a vétkes részvételre. Még az oskolákban is jó lesz megma­gyarázni a rendkívüli szabályokat, hogy a gyermek, mint rendkívüli hírt vi­gye haza, és élénk természetével közlé­kenykedvén, minden ember megtudhat­ja, s az óvakodásra szánja magát. Szü­k­séges lenne az is, hogy mind a község­ben a cselédek és pásztorok előtt külön megmagyaráznák a fenyegetést, mert szent kötelességünk, hogy embertársun­kat a szerencsétlenségtől óvni igyekezz­­ünk. R. Bécsi levél. Levelemet ön még az ó évről kap­ja , a­mit sem tesz, mi már érezzük az uj évnek fuvalatát, az uj évtől itt is vár­ják, hogy az olajágat megho­za. A múlt­ évnek hibái közé tatozott az is, hogy a bi­rodalmi tanácsnak több tagja régen ki­­mondá bizalmas körben, hogy a magyar jog­fogalmat be kell ismerni, — és mi­dőn ezt mon­dák, örömest hallották vol­na , hogy nyilakozatként a hit asszo­nya elviszi Magyarországba is, — csak azt ne kívánják a magyarok, hogy a birodalmi tanács nyílt üléseiben szánom és bánommal kelljen ezt kimondani. Önök oda lenn azt szeretnék tudni, mikor lesz már országgyűlés? Némileg önöktől függ, nem azon modorban , hogy önök szíveskedjenek a bécsi centralista lapok tányérát kinyalni, hanem a han­gulatban, melyből gyanítani lehetne,hogy a politikai elismert erők készségüket mutatnák a „szóba állásra.“ Min­denki tudja Bécsben, hogy a magyar ember nem fog koldusszerepet ölteni,­ ha az a tiszteletre méltó önérzet, mely a magyar nemzet tulajdona, csak annyit nyilvánítana: Félre a kicsinyes­kedéssel, a­mely pillanatban óhajt velünk a fejedelem dolgainkról értekezni, polgári hódolattal járulunk a trónhoz, és kérjük a magyar királyt, a magyar jogot velünk együtt vé­d­j­e meg! Hol legyen ilyesmi kinyilatkozha­tó? Ott és úgy, amiképen hat­ évvel ez­előtt a „petitio“ jön aláírva. Ismét nem mondom, hogy épen azon forma tartas­sák meg, — ilye­smlit nem oly nehéz ta­lálni , — de önök ne kivánj­anak büsz­kébbek lenni a magyar királynál, — adják meg önök neki azon tiszteletet, mely e pillanatban egész Európában je­lentékeny lenne, s a­mely pillanatban­­ önök a lovagias őszinteség és mégis a szívből eredt melegséggel nyilatkoznak, ledőlt a válaszfal, az itteni tartózkodásnak jege megolvad, és készen a leh­etség, hogy a magyar király fölhívó érzi ma­gát a közeledést hasonlóval viszonozni. Bizonyos lehet ön, hogy teljes év óta várnak ehhez hasonló pillanatra, sze­ressék önök annyira a hazát, hogy ver­gődni ne engedjék, — s ha majd a szív ki lesz elégítve, s a fejedelem önök nyilatkozatából azt az erőt meríti, mely a külföldet megösmerésre kényszeríti, — az ész a kölcsönös érintkezésben gyorsan megtalálja a megnyugtatót. Erkölcsi erőt várnak itt Magyaror­szágtól , a­mint azt megadják önök, bi­zonyosak lehetnek,­­ hogy azon nye­remény csak úgy lesz az életnek fo­lyó pénze, ha az fölülről is bizalommal leszen viszonozva, mert a kölcsönös bi­zalom az a hatalom, me­lyet Európa mér­legelni kénytelen. Ki tagadná, hogy a­mikor e kettős tény egész lesz, midőn a közeledés ki van jelentve, s a fejedelem a magyarok körében megjelenhet, — a magyar ki­rály nem alamizsnával megyen le, — ha­nem a szent, jogokkal, — melyek közül a még szükséges magyarázat a kölcsönös megnyugtatásra kész hangon lévén el­mondva, — a féltékenység semmit sem ronthat el. A bécsi minisztérium hangulata e pillanatban teljesen békülékeny, és hogy egyenesen nem ők hívják föl a közele­dést, szabad arra magyaráznunk , hogy a kezdeményezést magunknak hagyják, s nem akarják zavarni, hogy a magyar nemzet királyával találkozzék. Ha az érintkezések órája közeleg, igen is, a fejedelem körül állnak, hogy az osztrák császár tanácsosainak véleményét kikér­hesse. Boldog új évet, boldogabbat a múlt­nál. . . _______ 4^% Budapest A NAGY VILÁG JÁRÁSA. Saját szemeivel kisérte : Haragos András. A világ most látja azt a komédiát, hogy Palmerston nem másnak a zsidaját üti, hanem a kocsist, Napóleon császár képében , ki a törökországi viszonyok­ban sohasem hagyta Palmerstont a zsá­kon elalulni. Az annyiszor vádolt, gya­núsított, szennyes érdekek miatt tűnődő Anglia kapta ki Görögországot a fran­cia és muszka gyámság alól, most neki adja a róniai szigeteket, külön még azt is megígérte, hogy a török szélek felőli bizonytalan határt kiigazíttatja. Ez az, a­mit Palmerston nyíltan teszen, titokban pedig tanítja a görögöket, arra a magyar nótára: Kicsiny vagyok én, majd megnőlök én, mint a tüdő a fa­zékból, kidagadok én, — és ha eddig az orosz méltóztatott éhes szemmel nézni Konstantinápoly felé, most Pal­merston a görögökkel is nézet, — mert könnyebb a keleti kérdést úgy védel­mezni, hogy a görögök is segéljenek

Next