A Népbarát, 1863 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1863-11-22 / 47. szám
meg Oroszország és Persia az angol befolyást Ázsiában.“ „A „Nord“ e kérdéses röpiratban éles belátást talál. Mi ellenkező nézetben vagyunk.“ „Éles ítélő tehetség hiányában az egyszerű józan ész meggyőzhette volna e névtelen szerzőt arról, hogy Oroszországnak semmi érdeke sincs az angol ázsiai befolyásának megsemmisítésében, se szándéka ily czélra törekednek.“ „Párhuzamos után közös czél felé haladva, mely semmi egyéb, mint a mi terjedelmes continensen a civilisatio előmozdítása, az ott elrejtett kereskedelmi gazdagság hasznossá és gyümölcsözővé tétele, Oroszország és Anglia Ázsiában kölcsönösen segíthetik egymást, de semmi okuk sincs egymásnak ártani s még kevésbbé egymás befolyását megsemmisíteni akarni.“ „Sajnos, hogy ily igazságokat, szembetűnő világosságuk daczára, a sajtó közlönyei félreismernek. Feladatuk a közvélemény vezetése. E helyett tévutakra vezetik, igy vétvén legkomolyabb kötelességek ellen.“ E czikk a „Wiener Zig“ esti lapjában, a „Winer Abendpost“-ban jelent meg német fordításban, s ama lap nagyon fontosnak s rendkívüli correctséggel fogalmazottnak tartja az orosz hivatalos lap czikkét. — Egy bécsi lapnak Szt. Pétervárról, nov. 1- ről írják, hogy Gorcsakoffky egy diplomatiai sürgönyt külde Drouyn de Lhuysnek, melyen értesíti, hogy Sándor czárnak a fővárosba leendő visszaérkeztével mindjárt el fog küldetni a beleegyező válasz a franczia császár congressusra hivó erejére.—-----------------------------------------— — Az orosz kormány engedékenyebb szelleméről szállongott híreket a tények megcáfolják. Alig távolították el a bitókat, melyeken Ammer és Dombrowski kiszenvedtek, két nappal utánna újabb kivégzés történt, Truczowski Ferencz lengyel nemest 14-én lőtték agyon. A boldogult végzett orvos és orosz alezredes fia. Az orosz ítélet szerint állítólag tagja lett volna a nemzeti kormánynak; mint ilyen, több halálos ítélet fogalmazásában részt vett volna, melyek egyike saját atyja ellen szólott. Azon hít ellenében, mintha Varsóban a gyászruha miatt senkit sem büntetnének, mivel senki sem hordja, azt állítja a „Csaj“, hogy az öltözet újabb ürügyül szolgál az erőszakoskodásnak. Száznál többet fogtak el amiatt. Valósul, hogy a megvizsgálandók értékes tárgyai a vizsgálók zsebébe vándorolnak. Uj az, hogy a nők alsószoknyáit és harisnyakötőit is revideálják.— A templomot is megrohanták 10-kén az oroszok, hogy az öltözeteket megvizsgálják. — Ágnes napján, mint minden évben, a paulinusoknál requiem volt és feketébe öltözött leánykák vették körül a ravatalt. A katonák ezeket istentisztelet alatt a templomban elfogdosták. A ferencziek zárdája 11-én végleg bezáratott; a szerzeteseket börtönbe vitték. — Oroszországban — irja az „Őst. Ztg.“ — az alatt erősen fegyverkeznek s az előkészületek olyanok, mint ha maholnap, kezdetét venné a harcz. Roppant hadoszlopok érkeznek Éjszak felől, erődítések eszközöltetnek és szállítmányok rendeltetnek meg. A hadastyánokat, kiknek már rozsdás kardjuk, zászló alá szólítják. A Don síkjai s a kozák telepitvények néptelennekké válnak, minden fegyverfogható férfi Lengyelországba s az európai határra megyen a szent harcz vívására. A jövő láthatárán terhes felhők tornyosulnak. Francziaország, Napóleon hg a császár kivonatára nem fog Lengyelországról beszélni. Ha érdekében állott a császárnak, hogy a közfigyelmet a lengyel ügytől elvonja, úgy ez, utolsó lépése által teljesen sikerít neki. Nagyon kelemetlen volna, ha öszszesen újra felizgatná a szenvedélyeket; e szerint jobbnak tartották, hogy hallgasson. Bizonyos körökben azt hiszik, a lengyelek fölötte sokat bíznak Napóleonban, s ez nem fogja valósítni tereiket. Ha ez lenne szándéka, rost megtehető, mert a háború Lengyelországért nagyon népszerű Francziaországban, — tehette volna Angolország és Ausztria közreműködése nélkül is. — Azon szemrehányás, hogy a franczia kormány szándékosan tartotta vissza magát ama két hatalom által, talán nagyon is alapos s az emberek hajlandók elhinni, midőn látják, menynyire el van halasztva a lengyel kérdés, mialatt Oroszország minden erejével azon van, hogy a lengyelek végellenszegülését megtörje. — Murathy a császár parancsára egy, Viktor Emanuelhez intézett levélben kijelenté, hogy jogairól a nápolyi királyságra lemond s Olaszország egységét minden következésével elismeri. E lépés jól megfontolt jelentőséggel bir a jelen körülmények között s tán kezdetét képezi azon áldozatoknak, melyeket hatalmak Napoleon kivonata szerint az európai béke oltárára le Tá r c í a. Magyar jellemisme. Rónai Jáczinttól. (Folytatás.) Megvallom, e részben különös ellenmondásban látom nemzetünket; az angolt és a francziát tán kivéve, egy nemzet sem buzog oly bőn nemzetisége mellett, mint a magyar; és mégis, egy sem fogadja oly könnyen, mondhatni könnyelműen az idegent és mindent, mi idegen, mint épen a magyar. Irodalmunkat, társalgásunkat, divatunkat idegen szellem lengi által, s még életkérdéseinkben is idegennek van elsősége. Példás kivételek, kivált újabb időkben vágynak, de az angol és franczia sok magyarnak szivére még mindig varázserővel hat, s az idegen oly lelkesedéssel pártoltatik, mintha saját magunk iránt a rokonszenvnek utolsó szikrája is elhamvadt volna kebelünkben, mintha mindennek, mi másutt jó, hazánkban is szükségkép jónak kellene lenni. Igaz, míg szomszédaink előre siettek, mi elmaradunk a pályán, s a legvérmesebb honfinak is meg kell ismerni, hogy Európa miveltebb nemzetei nagyon is túlszárnyaltak bennünket, hogy sokat tanulhatunk tőlök. Mi még mindig kezdők vagyunk, és minden kezdő műveltség utánzó. Kövessük a műveit külföldet, de ne majmoljuk, haladjunk, de ne nemzetiségünk rovására. Váljon áldana-e bennünket az utókor, ha a magasabb műveltég fokai valamelyikét kivívnék, és nem lennénk többé magyarok ? Ne legyünk igaztalanok nemzetünk iránt, s irtsuk ki mindenek előtt önmagunk iránti előítéleteinket. Különös népfaj vagyunk mi magyarok, egyik kezünkkel égig emeljük dicső magyarságunkat, a másikkal ostorozzuk. Lássuk a mondottakat példában. A magyar és idegen mesteremberek közt nem csak szokás, még törvényeink is különbséget tesznek. Legmagyarabb városainkban, ugyanazon mesterembereknél találandunk német és magyar czéheket, és ez utóbbiak magas és alantabb körökben mondhatlanul roszul hangzanak. A magyar mesterember csak durva munkát készít, műhelyét csak szegény emberek — magyarok — látogatják, hiszen a magyar másnak nem is képes dolgozni? — Miért ne lehetne Magyarországban minden mesterember, minden czéh magyar? Nem rég tás, gyökeres magyar helyt hallam: „búzámat magyarra küldöm őrletni“ kiváncsi valók a magyar lisztre, azt hívom valami új, honi készítmény, de gondolhatni csudálkozásomat, midőn válaszul ezt nyerem: magyarra őrleni annyit tesz, mint — durvára —, vagy miként dunántúl sok helyt mondani szokták — parasztra! Ilyen a magyar; magát sem kíméli, saját nevét, ez egyetlenét gúnyképen aljas érzeményezésre használja. És most térjünk a szeretet honába. Szerelem, szeretet egyiránt hangzanak az életben, pedig különbözők: a szerelem indulat, a szeretet szenvedély. A szerető józan, állhatatos; a szerelmes gyönyörittas, ingatag. A szeretet csendes, de tartós; a szerelem zajgó, de rövid. A szeretet viszonyos becsülésen alapszik, azért ritkán csalódik, s csak akkor csal, ha nem volt az, minek mondatott; a szerelem alapja állatiság, csalódik, míg két ringatja lágy ölén, és csal, ha felriad mámorából. A magyar inkább szerelmes, mint szerető. Népdalainkban több mint fele szerelmi dal. — Könnyű érzelmeinek első 367