A Népbarát, 1865 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1865-01-08 / 2. szám

A KÖZSÉGEK GAZDÁLKODÁSA. A magyar gazdasági egylet kevés vagy épen semmi figyelmet sem fordított idáig az egykori jobbágyi birtokon folyatatott gazdászatra, s a népet figyelmével egészen elkerülte, s még a lótenyésztés sem érdekelte pedig e téren nevezetes tenyező lehetett volna. Évenkint látunk nyomorúságos dijakat a lóverseny téren mezei gazdák számára. Hetvenöt forintot löknek oda, mi ébresztőnek kész nevetség, legfelebb arra való, hogy a lófuttatás végén valami komédia is legyen, s egy pár falusi suhancz megnevettesse a kiváncsi közönséget. S ha még e néhány forint is igazán a nép kezébe jutna, de, fájdalom, Pest környékéből egy pár tekintetes árendás jobb vérű lovára felülteti kocsiját, annak neve alatt fut a ló, s a tulajdonos este aranygyűrűs ujjaival csörgeti a fényes húszasokat. Vessünk véget e tréfának, fogják 14 félhivatalos lapok, hogy a magyarok mesterkedése cselt vetett, s a februári alkotmánynak újoncz szónokait mi puskaporoztuk föl. Még e vádtól is mentve vagyunk, a vitát teljes nyugalommal nézhetjük,s még csak lelkesítést sem várnak tőlünk. Ez uj állapotból vonjunk ki némely tanulságot, hogy ha valamikor a megyei és országgyűlési termek ajtajai megnyílnak, mi az alkotmányos életnek edzett bajnokai jókor lánczra kössük a szenvedélyt, nehogy elhamarkodott szóval visszariasszuk a lajthántali népek rokonszenvét. Az örökös tartományok népeinek tartozunk azon megismeréssel, hogy a megélhetésnek alkalmas módjait buzgón keressük; mert sokszor megsértett jogainkért nem bünhödtethetjük a nemzedéket, mely megértette és kijelentette, hogy józanon ellenségek nem maradhatunk ! A nép megtette magáét, nem fenyegeti nemzeti és jogi életünket, nem kellenek neki fényes remények a mi rovásunkra, csak az, ami velünk közös érdek, a kölcsönös megélhetés. Amelyik magyar szónok karzati tapsokért tréfájának vagy gúnyjának élét a lajthántali népek felé irányozná, a megvetést nyerné feleletül. Vas Gereben, meg komolyan az ügyet, s a versenydíjakat emeljék fölebb, hála Istennek, a magyar főurak egyéb kedvteléseinek föláldozása nélkül tűzhetnek ki évről évre jobb dijakat, s a felügyelőség kivánjon hatósági bizonyítványt, hogy jó módú bérlők be ne csempészhessék lovaikat a földmivelők neve alatt. E mellett sürgetjük, hogy a községi gazdálkodást komolyan vegye szemügyre a gazdasági egyesület, s az ébresztés , valamint ösztönzésnek minden hatásos módját kísértse meg, hogy a gazdasági értelmiség falán is fokosztassék. A nemzetgazdászatba férnek a milliók, azoknak vagyonossága közös érdek, melynek fejlesztésére kötelesek vagyunk. Hát ha még azt is meggondolnánk, hogy amúgy is szaporotlan népünknek egészségügyi állapotával mit sem törődünk. A születettek száma szerint biztosítva volna elszaporodásunk, ha népünknek némely megrögzött hanyagsága mellett a halandóság annyira ki nem pusztítaná az újszülötteket. A községeknek élete és gazdálkodása egészen elkerülte figyelmünket, — semmit sem teszünk, nem szemlélődünk, nem kutatunk, hogy a bajon segíthessünk. Ó, de könnyen osztogatjuk a hazafiasczimeket, két forintos adomány az ujdonságírók tollát élénk mozgásba hozza, de nagy tettekről, melyek a közre hatnak, ritkán írhatunk. A magyar nemzet befolyása elkerültetnék ilyen nevezetes ügyben.“ Itt ott hallunk szavakat, melyek hivatalos körökből szivárognak ki, s arra mutatnak, hogy a rendezésnek alkalmazását igen elkésettnek ismerik be, — s inkább óhajtanák a drága időt az országgyűlésre fölhasználni. A végelhatározás nem maradhat messze, —• az év elkezdődött, bármi czélja legyen az államiniszter úrnak az országgyűléssel el kell kezdenie a cselekvést, t. i. vagy a rendezést, melytől segédeszközt vár , — vagy' fölhagyni a rendezéssel, és a nemzetet megkímélve a próbálgatástól , a kiegyezkedésre fölszólítani. A rendezésnek keresztülvitelére kell teljes hat hónap, s akkor a nyár végére kezdődhetnék meg a próbálgatás. Már így is határozni kell valamit. A birodalmi tanács egy hét alatt újra megkezdi munkálatait, akkor élénkebb leszen a politikai élet, s a válság , mely hetek óta tart, végéhez közeledik. I. A TÖRVÉNYKEZÉSI RENDEZÉS, mely szakadatlan tárgya a hírlapi czikkeknek és mindennapi társalgásnak, még mindig függőben van, s legalább e pillanatban azon remény mutatkozik, hogy még elmaradhat. A birodalmi tanács nem fogadná édes gyermekként az octrogált rendezést , és a kivitelre szükséges kétnyolczmilliócskát aligha megadná, mert annyira óhajtja a kibékülést, hogy a kedélyek elkeserítéséhez járulni nem fogna. Igen jól mondja egy bécsi lap: „Ha a magyar országgyűlés a királyi előterjesztvény alapján bemutatandó tervezetet elfogadja, ahhoz semmi közünk, sőt reméljük, hogy a törvénykezés végleg rendezését az újabb idők kívánalmai szerint fogja elintézni, de nem szeretnénk, ha a A JEGYZŐI HIVATAL, Testületi közösség. Egyről nem lehet szó, az egészet illeti a gond, hogy a jegyzőségnek fontossága kihasson a községi életre, s az történjék , aminek történni kell. A jegyző uraknak érdekükben áll, hogy kellőleg rendeztessenek. Tapasztalataikat közöljék egymással, értessék meg, hogy mi minden tartozik körükhöz, és közmegegyezéssel állapítsanak meg bizonyos rendszert, mely a hasonló munkálatokban szükséges. Erre elmulaszthatlan első lépés, hogy főbírói járásokként összecsoportoslva, például midőn meghatározott időben a főbírónál megjelenve, tanácskozzanak. Tanácskozmányuknak tárgya kétféle lehet általában: 1-er Mindennemű hivatalos teendőben meghatározandó egyöntetűség. 2-ér. Állásuknak személyeiket illető részei. Az elsőre vonatkozólag tapasztalásból tudhatják a jegyző urak, menynyi bajuk van részint a hivataloknál, részint egymás között, hogy egy vagy más ügyben eltérőleg járnak el. Temérdek irkafirkát megkímélnek, ha a jegyzői tanácskozmányban megállapítják az egyenlő eljárást. Erről majd tüzetesebben fogunk