A Népbarát, 1865 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1865-10-22 / 43. szám
Budapest, 1865. 43-ik szám. Vasárnap, October 22-én. A KIM SARAT. Politikai és szépirodalmi néplap. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon. Szerkesztői szállás Pesten, Egyetemtér Egész évi előfizetési ár .... 7 frt másfél nagy negyedrét ivén. 3-ik szám, földszint. Félévi „ „ .... ” felahasztja, de megváltjuk, nem is tudunk rá példát. Vas Gereben. ÉRDEKEINK AZ ORSZÁGGYŰLÉSEN. A képviselőjelöltek közöl ez alkalommal egyet szemeltünk ki elmélkedésünk tárgyául, azt, aki nagyon érthetőleg kijelenté , hogy: a kibékülés iránt semmi reménye sincsen. Még elengednénk e visszataszító eszmét, ha az illetőnek egyéb szavai között még azon roszul rejtegetett gondolatot nem látnánk, hogy ő a kibékülést nem is akarja. Minden komolyan gondolkodó ember bevallja, hogy szokatlanok lesznek a nehézségek, de a csata előtt a győzelemről egészen lemondani, szoknyába illő gyengeség, — azon szándék pedig , hogy megkisérlés, valamint az előfordulható ép gondolatok meghallgatása előtt azt gyanitatni, hogy minden ellen küzdeni akar valaki, olyan vakmerőség, mely odaillik 1848-nak Augusztus 13-ához, mely Görgeinek szégyennapja. Hát miről is van voltaképen szó ? Véres harcz után egy árulásnak közbenjöttével jogvesztettnek nyilvánitatott a nemzet, s mig 48 előtt az összes jövedelem, mely Magyarországból a közjövedelmeknek minden neméből befolyt, csak harmincznyolcz millió volt, a mai napon egyenes adóban száznegyven milliomot fizetünk, azonkívül van a bélyeg-, öröklésiadók-, dohányegyedárusság-, fogyasztási és más, ki tudja, miből származó, milliókra menő számok, melyekhez még az államadósságnak ijesztő nagysága járul , mint elszegényedésünknek bizonyos föltétele, ehhez kell gondolnunk, mit az ország munkaképes kezekben a hadseregbe emberszámban szolgáltat, ráadásul a rendezetlen viszonyban féltett nemzetiségünknek sorsát említvén meg, kérdjük: hát ennyi nem elég ösztön arra, hogy sorsunk javítását, nemzetünknek fönnmaradását eszközölni legalább megkísértsük? A mi kimért erőnk képtelen meghatározni, hogy miként lehetne a vitás feleket kielégíteni, hisz előbb két félnek utolsó gondolatát kellene ismernünk, azt a szabott árt, melyből már egyik sem enged; de még ez utolsó szó kimondva nincsen, küzdenünk kell azon reményben, hogy értelmiségünknek ereje képes a nagy munkát szerencsésen befejezni. Megdöbbentő ok a megfontolásra hogy szenvedélyesség- vagy elhamarkodással újra Schmerlingek markába adjuk hazánkat, melynek Schmerling és érdektársai szerint semmi joga. Méltán aggódnánk, ha olyan állapotba jutnánk, hogy kis vagyonúnkat csak úgy védelmeznék, mint az ínség ideje alatt a húszmilliomos nyomorult segély, f irtóznánk, hogy nemzetiségünk olyan kockán legyen, mint volt tizenhat esztendeig. A fejedelem tömegesen távolítá el magától azokat, kik utunkba álltak, s békülékenységének olyan átható jeleit adá, hogy aki előre ki meri mondani , hogy nem remél, és azt gyanítatja, hogy eredményt nem is akar , megérdemli, hogy kimondjuk : érdekeink irányában épen az, ami Schmerling volt, ő sem remélt eredményt a magyar országgyűléstől és annak eredménye ellen küzdött is volna. Mi kimondtuk a vádat, és vissza nem vesszük. Az Isten ránk mérheti a csapást, hogy elvesszünk és odáig is még hosszan szenvedjünk, de még idáig amint mutatkoznak a jelek, inkább a sorsnak engesztelődését látjuk, s épen azért mint, az átokkiáltás lep meg bennünket azon fölkiáltás, mely előre arra törekszik, hogy eredmény ne legyen. Nem ilyen kétségbeesés mentette meg a válságos órákra szánt nemzeteket , és nem ilyen akarathiány az, amivel a tettek mezejére szokás lépni. Bocsássa meg Isten az olyan ösztönt, mely a polgártársak buzgalmát A ZAVARNAK OKA. Legalább tiz országgyűlést tudnánk alakítani azon tömegből, mely most országgyűlésre törekszik, és e tömegben annyi a polgva, hogy ugyancsak lenne a rostának dolga. Hogy ennyi ember előretolakodhatik, annak, közelebb tekintve, két oka van , egyik: hogy sok ember szerelmes önmagába, s abba akar kottyanni, amihez nem ért; a másik ok, hogy a nép nem ismeri az embereket. E két oknál hatalmasabb az, hogy tizenhat esztendő alatt be volt zárva előttünk a megyeház ajtaja, nem ismerhette meg a nép megyének jeleseit, és valamint igy az apró dongók szégyen nélkül fölmernek lépni, mert a közvélemény nem találja meg vaktában jeleseit, viszont a nép is csak a sötétben tapogat. Ha a magyar élet megint ránk virrad, s a megyei képviselői testület, melyben a nép küldöttei is ott vannak, évek folytán kiösmeri a tehetségeket, múlhatlan elkövetkezik az idő, midőn minden megye ismerni fogja jeleseit, s akkor már a választókerületek maguk is tudják, hogy melyik az az egyén, ki a bizalomra méltó, de egyszersmint tudni fogja, kik azon jámbor lelkek, kiket el kell utasítaniok? Ehhez járul, hogy a nép többet tudván, már szégyenből sem szavaz olyan könnyű ficzkókra, kik most özönölve rohanják meg a népet, és félig ígérettel, félig pedig mesterséges befolyásokkal szédítik el a népet, s az elég károsan olyanokat is választ, kik a szégyenen kívül, tudatlanságukkal megrontják a jót is. Mi egyetlen érdeket tudunk, melyet mindenki tartoznék szem előtt tartani, a hazának boldogságát; — igen, de vannak emberek, kik maguk