A Népbarát, 1865 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1865-12-03 / 49. szám

kodva, az általuk lenézett tartományi gyűlések útján akarják a februári mű- í­vet a birói zár alól kiszabadítani, hogy Ausztriában a confusio és fejetlenség még nagyobb legyen. De a 19-dik paragraph nem oly erős horog, melyre sokat lehessen ag­gatni ; az valóban kevés terhet bír el, és hamar eltörik. Mert Schmerling és a centralisták azt akarták elérni, hogy a nemzetiségi pártokhoz tartozók ne találjanak a tartományi gyűlések alap­szabályai között oly pontra, melylyel a reichsrathnak túlterjeszkedéseit gá­tolhassák , noha a reichsrath alsó há­zának tagjai a tartományi gyűlésekből választatnak, s mintegy oly viszony­ban állanak egymással, mint a küldő a küldöttekkel, kiket az bizonyos te­endőkre megbíz. A tartományi gyűlé­seknek a 19-dik §. szerint csak arra van joga, hogy az állami cselekvények­­nek az egyes országokra való visszahatását megvizsgálhas­sa, annak folytán véleményezhessen és kérvényezhessen, minden szoros ér­telemben vett határozási igény nélkül. A centralisták e szerény jogot egy­kor exorbitánsnak tartották ugyan, azonban arról értesülvén, hogy a kor­­­­mány a septemberi manifestumot tu­domás végett az egyes országgyűlések elébe terjeszti; rögtön elhatározták, hogy a 19-ik §-hoz folyamodnak, s a februári mű felfüggesztésének az egyes tartományokra visszahatását fogják le­rajzolni, hogy kérvényezhessék a visz­­szahelyezést, mint opportunitási ügyet. Megengedjük, hogy különbözők lehetnek a vélemények az alkotmány megszerzése, vagy ha az megszüntetik, visszanyerése iránt. De a magyar nemzet szellemével ellenkeznék azon térről, melyet jogos­nak hisz, lelépve, egyszerű állami cse­­lekvénynek tekinteni az alkotmány­ fel­függesztést, s annak rückwirkungjairól csak egy értekezést készíteni. Nekünk, ha bécsi centralisták is lennénk, még­sem jutna eszünkbe a 19-dik §-hoz ki­segítésért folyamodni. Mi e helyzet elfoglalását lemon­dásnak tekintettük volna. S minthogy bölcs eljárásnak tart­juk a manifestum kibocsátását, nem nem titkolhatjuk el megelégedésünket az iránt, hogy a centralisták ily bal­lépés által kitüntetik, mily agyaglá­bon állott a februári mű, s mily pa­rányiak a volt reichsrath szónokai a nagy kérdésekkel szemben. S ugyan mit hozhatnak fel az úgynevezett, alkotmányhű oppor­tunisták a februári pátens felfüggesz­tésének visszahatásaként ? Fogják-e azt mondani, hogy a ma­nifestum óta szabadabban lélegzett fel a birodalom, — hogy elkezdődött a bureaucratia epurálása s az önkor­mányzás felé vezető irány ? — hogy a Schmerling kormány alatt ismeretlen megkímélések hozattak be az állam­­lamköltségekben ? — hogy a sajtó a februári alkotmány felfüggesztése óta érzi magát szabadnak? — hogy Ma­gyarország hajlandóbbá vált a kibé­külésre ? — hogy az uralkodó iránti rokonszenv fokozódott ? — Larisch gróf oly kölcsönt kötött, mely a Pi­e­n­e­r által előidézett pénzzavar után előnyös­nek tekinthető? — hogy Európa bi­­zodalommal fogadta a manifestumot, s hogy külföldi viszonyainkban már is javulás érezhető? — ismételjük, fog­­ják-e a centralista urak a februári al­kotmány felfüggesztésének visszahatá­sait ily színekbe rajzolni? S ha ellenkezőleg járnának el, nem találná-e műveiket ügyetlen tor­zításnak egész Magyarország, úgy­szintén Galliczia, Cseh- és Morvaor­­szá nagy többsége ? S nem vették-e észre már is a centralisták, hogy a specificus német tartományokban is az országgyűlési tagok igen tekintélyes része köszönő ir­atot akar intézni a trónhoz a febru­ári pátens felfüggesztéséért. Mit fognak tehát ők bebizonyí­tani a 19-dik §-ra támaszkodva? Legfeljebb azt, hogy hat millió német lakos közt többségben van­nak, s tehát a legvérmesebb számítás szerint, a birodalom hatodrésze nem bánná a februári alkotmány felfüg­gesztésének megszüntetését. De várjon ily törpe minoritást vehet-e a kormány tekintetbe, s nincs-e az opportunitás, melyet a centralis­ták a 16-dik paragraph által provo­­cáltak, a felfüggesztés mellett? Szóval, hasznosabb lett volna a centralistáknak délczeg hévvel nem menni a jégé­t tánczolni. (P. N.) Horváthország. A horvát bán azon nyilatkozata után, hogy a határőrvidéken új válasz­tások nem fognak elrendeltetni, a most kitört viszály előre látható volt. A lapok tudósításai szerint a követi iga­­zolással foglalkozó bizottmány a ha­tárőrvidéki 55 követ közül huszonhá­rom a polgári követek közöl huszon­egynek megválasztása ellen tesz kifo­gást. Sok helyen a törvény által ki­jelölt formák nem tartottak meg, más­utt a választás szabadsága volt meg­akadályozva. Hasonló kifogás történt a báni tábla tagjai ellen, a kiknek szavazati joga 1861-iki országgyűlésen elvétetett, s kiket a követigazoló bi­zottmány az igazolt követek sorából kihagyatni indítványozott. A másod-elnök választását elren­delő kir. leirat felolvastatván, a Jusio­­párt kivánta, hogy ez azonnal meg­történjék, miután az országgyűlés tag­jainak két harmadrésze verifikálva van. Követelte továbbá, hogy a nem veri­­ficált követek, valamint a báni tábla tagjai is, a szavazástól kizárassanak. Többen a határőrségi összes követek szavazási jogát is tagadták, miután az ügykezelési rend szerint ezek átalában csak a közjogi kérdések tárgyalásakor bírnak szavazattal. Az elnök, Lok­­csevics bán, e kivonat teljesítését meg­tagadta. Mazuranics volt horvát cancellár által vezetett párt, a báni tábla tagjai­val s az igazolás rostáján át nem ment határőrségi követekkel egyesülve, kí­vánt a másod­elnök választásához fog­ni. A fusiopárt e törekvés czélját meg­értvén, s hihetőleg attól is félvén, hogy az ily elemekből alakult többség a verificatiók bevégzése előtt is érdem­leges tárgyak vitatásába bocsátkozha­­tik, erélyesen lépett fel indítványa mellett. Horvát Péter az elnök eljárá­sát a nemzet ellen elkövetett erőszak­nak nevezte. Az elnök rendreutasította a szónokot, a­ki ily szavaival a báni méltóságot lábbal tiporta. Perkovácz (a „Pozör“ tulajdonosa) erre azt fe­lelte, hogy e rászólás nincs indokolva, mert Horvát Péter nem a báni mél­tóságot sértette meg, hanem a mostani bán eljárásában talált hibát. A zaj növekedvén a bán az ülést feloszlatta. Este a 99 tagból álló Jusiopárt elha­tározta, hogy e naptól fogva nem je­lenik meg az ízlési teremben. E pilla­natban a baloldal küldöttségileg szor­galmaz Bécsben igazságszolgáltatást, míg a Zágrábban maradtak nem tart­hatnak ülést, mert összevéve sem ké­peznek oly számot, mely a határozatho­zatalra okvetlenül szükséges. Szóval, a viszály oly természetű, hogy a sérelem orvoslása nélkül az

Next