A Népbarát, 1865 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1865-12-03 / 49. szám
kodva, az általuk lenézett tartományi gyűlések útján akarják a februári mű- ívet a birói zár alól kiszabadítani, hogy Ausztriában a confusio és fejetlenség még nagyobb legyen. De a 19-dik paragraph nem oly erős horog, melyre sokat lehessen aggatni ; az valóban kevés terhet bír el, és hamar eltörik. Mert Schmerling és a centralisták azt akarták elérni, hogy a nemzetiségi pártokhoz tartozók ne találjanak a tartományi gyűlések alapszabályai között oly pontra, melylyel a reichsrathnak túlterjeszkedéseit gátolhassák , noha a reichsrath alsó házának tagjai a tartományi gyűlésekből választatnak, s mintegy oly viszonyban állanak egymással, mint a küldő a küldöttekkel, kiket az bizonyos teendőkre megbíz. A tartományi gyűléseknek a 19-dik §. szerint csak arra van joga, hogy az állami cselekvényeknek az egyes országokra való visszahatását megvizsgálhassa, annak folytán véleményezhessen és kérvényezhessen, minden szoros értelemben vett határozási igény nélkül. A centralisták e szerény jogot egykor exorbitánsnak tartották ugyan, azonban arról értesülvén, hogy a kormány a septemberi manifestumot tudomás végett az egyes országgyűlések elébe terjeszti; rögtön elhatározták, hogy a 19-ik §-hoz folyamodnak, s a februári mű felfüggesztésének az egyes tartományokra visszahatását fogják lerajzolni, hogy kérvényezhessék a viszszahelyezést, mint opportunitási ügyet. Megengedjük, hogy különbözők lehetnek a vélemények az alkotmány megszerzése, vagy ha az megszüntetik, visszanyerése iránt. De a magyar nemzet szellemével ellenkeznék azon térről, melyet jogosnak hisz, lelépve, egyszerű állami cselekvénynek tekinteni az alkotmány felfüggesztést, s annak rückwirkungjairól csak egy értekezést készíteni. Nekünk, ha bécsi centralisták is lennénk, mégsem jutna eszünkbe a 19-dik §-hoz kisegítésért folyamodni. Mi e helyzet elfoglalását lemondásnak tekintettük volna. S minthogy bölcs eljárásnak tartjuk a manifestum kibocsátását, nem nem titkolhatjuk el megelégedésünket az iránt, hogy a centralisták ily ballépés által kitüntetik, mily agyaglábon állott a februári mű, s mily parányiak a volt reichsrath szónokai a nagy kérdésekkel szemben. S ugyan mit hozhatnak fel az úgynevezett, alkotmányhű opportunisták a februári pátens felfüggesztésének visszahatásaként ? Fogják-e azt mondani, hogy a manifestum óta szabadabban lélegzett fel a birodalom, — hogy elkezdődött a bureaucratia epurálása s az önkormányzás felé vezető irány ? — hogy a Schmerling kormány alatt ismeretlen megkímélések hozattak be az államlamköltségekben ? — hogy a sajtó a februári alkotmány felfüggesztése óta érzi magát szabadnak? — hogy Magyarország hajlandóbbá vált a kibékülésre ? — hogy az uralkodó iránti rokonszenv fokozódott ? — Larisch gróf oly kölcsönt kötött, mely a Piener által előidézett pénzzavar után előnyösnek tekinthető? — hogy Európa bizodalommal fogadta a manifestumot, s hogy külföldi viszonyainkban már is javulás érezhető? — ismételjük, fogják-e a centralista urak a februári alkotmány felfüggesztésének visszahatásait ily színekbe rajzolni? S ha ellenkezőleg járnának el, nem találná-e műveiket ügyetlen torzításnak egész Magyarország, úgyszintén Galliczia, Cseh- és Morvaorszá nagy többsége ? S nem vették-e észre már is a centralisták, hogy a specificus német tartományokban is az országgyűlési tagok igen tekintélyes része köszönő iratot akar intézni a trónhoz a februári pátens felfüggesztéséért. Mit fognak tehát ők bebizonyítani a 19-dik §-ra támaszkodva? Legfeljebb azt, hogy hat millió német lakos közt többségben vannak, s tehát a legvérmesebb számítás szerint, a birodalom hatodrésze nem bánná a februári alkotmány felfüggesztésének megszüntetését. De várjon ily törpe minoritást vehet-e a kormány tekintetbe, s nincs-e az opportunitás, melyet a centralisták a 16-dik paragraph által provocáltak, a felfüggesztés mellett? Szóval, hasznosabb lett volna a centralistáknak délczeg hévvel nem menni a jégét tánczolni. (P. N.) Horváthország. A horvát bán azon nyilatkozata után, hogy a határőrvidéken új választások nem fognak elrendeltetni, a most kitört viszály előre látható volt. A lapok tudósításai szerint a követi igazolással foglalkozó bizottmány a határőrvidéki 55 követ közül huszonhárom a polgári követek közöl huszonegynek megválasztása ellen tesz kifogást. Sok helyen a törvény által kijelölt formák nem tartottak meg, másutt a választás szabadsága volt megakadályozva. Hasonló kifogás történt a báni tábla tagjai ellen, a kiknek szavazati joga 1861-iki országgyűlésen elvétetett, s kiket a követigazoló bizottmány az igazolt követek sorából kihagyatni indítványozott. A másod-elnök választását elrendelő kir. leirat felolvastatván, a Jusiopárt kivánta, hogy ez azonnal megtörténjék, miután az országgyűlés tagjainak két harmadrésze verifikálva van. Követelte továbbá, hogy a nem verificált követek, valamint a báni tábla tagjai is, a szavazástól kizárassanak. Többen a határőrségi összes követek szavazási jogát is tagadták, miután az ügykezelési rend szerint ezek átalában csak a közjogi kérdések tárgyalásakor bírnak szavazattal. Az elnök, Lokcsevics bán, e kivonat teljesítését megtagadta. Mazuranics volt horvát cancellár által vezetett párt, a báni tábla tagjaival s az igazolás rostáján át nem ment határőrségi követekkel egyesülve, kívánt a másodelnök választásához fogni. A fusiopárt e törekvés czélját megértvén, s hihetőleg attól is félvén, hogy az ily elemekből alakult többség a verificatiók bevégzése előtt is érdemleges tárgyak vitatásába bocsátkozhatik, erélyesen lépett fel indítványa mellett. Horvát Péter az elnök eljárását a nemzet ellen elkövetett erőszaknak nevezte. Az elnök rendreutasította a szónokot, aki ily szavaival a báni méltóságot lábbal tiporta. Perkovácz (a „Pozör“ tulajdonosa) erre azt felelte, hogy e rászólás nincs indokolva, mert Horvát Péter nem a báni méltóságot sértette meg, hanem a mostani bán eljárásában talált hibát. A zaj növekedvén a bán az ülést feloszlatta. Este a 99 tagból álló Jusiopárt elhatározta, hogy e naptól fogva nem jelenik meg az ízlési teremben. E pillanatban a baloldal küldöttségileg szorgalmaz Bécsben igazságszolgáltatást, míg a Zágrábban maradtak nem tarthatnak ülést, mert összevéve sem képeznek oly számot, mely a határozathozatalra okvetlenül szükséges. Szóval, a viszály oly természetű, hogy a sérelem orvoslása nélkül az