A Népbarát, 1865 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1865-12-03 / 49. szám

Budapest, 1865. 49-ik szám. Vasárnap, deczember 3-án. A­­­N­I Politika T BAIJÁI­­ és szépirodalmi néplap. r. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon, másfél nagy negyedrét ivén. Szerkesztői szállás Pe 3-ik szám , f­sten, Egyetemtér ]­öldszint. ] Egész évi előfizetési ár . . "élévi „ „ . . . . 7 frt. — kr . . 3 „ 50 kr A VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYE azt bizonyítja, hogy Deák nézetének többsége van, s ha szám szerint kel­lene is határozni, az észszerű mérsék­let , mely az igazságot indulatosság nélkül akarja érvényesíteni, teljes mér­tékben ura a helyezetnek. De ennél többet, vigasztalóbbat mondhatunk. Az 1861-iki határozati párt nem fog puszta ellenkezésből lépésről lé­pésre gátokat emelni, beismervén, hogy Deákra sem vár a sült galamb, ha­nem összes erejét meg kell feszítenie, hogy a polgári tisztet sikerrel koro­názhassa ; mert Bécsben hatalmas párt van, mely sem a fejedelem, sem a né­pek érdekét nem tekinti, hanem küzd azon befolyásért, mely egyeseknek úgy ad hatalmat, hogy mások foly­vást sintődjenek. Míg a fejedelem Erdély- és Hor­vátországban a kiegyenlítésre szólítja föl a honpolgárokat, addig a bécsi centralista lapok oly vakmerőn izgat­nak, hogy előre kétségbe kellene esnünk a kibékülés fölött, s ha a tapaszta­lat azt nem bizonyítaná, hogy ez éhes varjak csak étvágyuk miatt kárognak, s hogy az a kormány, mely a hatal­mat gyakorolja, e kiabálásokra nem is hederüt. Szerencsére odáig jutott Schmer­­lingnek próbálkozási rendszere, a ho­va a sajtkukacz, midőn a sajtot meg­ette , — hogy mindent elpusztított, — igy az örökös tartományok tulajdon nyomorúságukon látják, hogy a régi nyomon tovább haladni nem lehet. — A bécsi centralista lapoknak izgatása tehát mindeddig sikertelen magában Bécsben is, a tartományokban pedig által­ában. Az ilyen szándéklatokkal szem­ben ránk nézve életszükség, hogy az országgyűlés a modorban hibát ne kövessen el,­­ az az: úgy tanács­kozzék és úgy határozzon, hogy a hibaleső részakarat ránk ne foghasson makacsságot, elszakadási vágyakat és a birodalom népei iránti méltányta­lanságot. Ha egykor rendezve lesznek a nagy politikai kérdések, s a belü­gyek­­ben a magunk dolgairól szólhatunk, Isten neki, legyünk hangosak, vé­rünknek melege habozzék ; de paran­csoljunk önmagunknak ott, hol a mér­séklet sem biztos a győzelemben. A választások eredménye meg­nyugtató , — s e pillanatban tapasz­taljuk, hogy van bennünk önbecs és önuralom, é­s azért reméljük, hogy ennyi mérsékletnek jutalma is meg­kerül. Vas Gereben. A FŐ KÉRDÉS. A tizenhat évi politikai kormány­zásnak eredménye az volt, hogy többe került, mint a bevétel, s ez arányta­lanság a birodalomnak hitelét, az egye­seknek tőkéjét végkép elfogyasztja. Hogy e gazdálkodásban mi a hiba, könnyű kitalálni: a kormány a né­pekre erőszakosan parancsolta a hall­gatást , s e miatt ő maga is mindig félt s nagy tömeg katonát kelle tar­tania. Mindenki tudta, hogy Magyaror­szágra esett legtöbb erőszak, s igy attól leginkább kelle félni, — azért ha már a kiegyezkedésről van szó, mit jelent a kibékülés? A kibékülésnek értelme ránk néz­ve az, hogy megelégedettek legyünk, — az az­ alkotmányunkban biztosított önállásunk meg ne csonkitassék, az az, hogy a mi dolgainkba más ne szólhasson. — Ezen értelemben tör­vény az lesz, miben a nemzet és a fejedelem megegyez, s ugyan ilyen alapon nemzet és fejedelem együtt ha­­tározandja meg, mennyi katona és mennyi pénz kell a kormányzatra? s ha így fog történni minden, fölösleges katona, és fölösleges költség nem lesz, s az évi bevétel födezni fogja az évi kiadásokat is. Igen, de a kibékülés nem azt je­lenti csupán, hogy mi legyünk meg­elégedettek , hanem a fejedelemnek ér­dekei is kielégítessenek úgy, hogy sem a fölségi, sem a birodalom nagyha­talmi tekintélye ne csonkítassék. Erre való nézve bátran merjük mondani, hogy Magyarországban teljes mérték­ben megvan a készség, mind a föl­ségi, mind a nagyhatalmi tekintélynek eleget akarunk tenni,­­ és mégis ne­héznek találja mindenki a kiegyez­kedést. Miért ? Mert a bécsi centralista párt har­madik tényező akar maradni, folyvást pingálja a falra az ördögöt, bizalmat­lanságot gerjeszt a magyar nemzet ellen, elszakadási szándékkal vádolja, s olyan befolyást akar, hogy a ma­gyar ősalkotmány mellőzésével foly­vást dolgainkba avatkozh­assék, s a­mit mi alkotmányos után úgyis meg­adnánk, azt ők akármikor kicsikarhas­sák tőlünk,­­ az az: mi folyvást az ő markukban legyünk. Mi magyarok belátjuk, hogy ha alkotmányunk szerint magunk kormá­nyozhatunk, a kormányzás a múlthoz képest oly olcsóba kerül, hogy amit a birodalom nagyhatalmi tekintélye végett adóznunk kell, sokkal kevesebb lenne, mint a­mennyit a félelmi rend­szerben fizettünk. Tizenhat esztendőn át viselt nagy terhek tanítottak meg a számvetésre, és a­ki higgadtan gon­dolkozik , könnyen kitalálja, hogy nincsen okunk a kellőt megtagadni, — hisz ha a félelmi rendszernek nagy kiadásai elmaradnak, mi is milliókat nyerünk. Pénz és katona kell ? Ennek meg­adásában nincsen nehézség, — hanem van nehézség abban, hogy midőn min­den alkotmányosságnak az az alapja, hogy csak az a törvény, a­mit egy nemzet és fejedelme együtt akar,­­ engedhető-e befolyás egy harmadiknak, még­pedig olyan harmadiknak, kinek befolyása idáig nemzet és fejedelem

Next