A Népbarát, 1866 (6. évfolyam, 1-32. szám)

1866-01-14 / 2. szám

14 lomnak pénzbeli hitelét, 3-ot a birodalomban azoknak vagyonát, kik állampapírokat bírtak. Mi azt mondtuk: nem köteleztük magunkat az államadósságok fizetésére, és ezen kijelentéssel a fejedelemben bizalmatlanságot keltettünk, azokat pedig, kik az állampapírokat bírták, halálos ellenségeinkké tettük. Igazság szerint nem tartoztunk a fizetéssel; de hogy méltányosságból nem nyújtottunk segédkezet, oktalanul cselekedtünk! Sokszor voltunk nagylelkűért a megerőltetésig, — egyszer voltunk szűkmarkúak, a legszerencsétlenebb órában, midőn a fejedelem két kézzel megadott mindent. No, meg is adtuk az árát. Számítsunk egy kissé. 1848 előtt évenkint nem fizettünk többet adóban, posta, harminczad, bányamivelés és egyéb mindebben,harmincznyolcz millió forintnál. Most többet fizetünk évenkint kétszázmilliónál, azon kívül a birodalom most már háromezer millióval adós, és temérdek érték elköltetett. Mi ehhez az a kétszáz millió, mennyivel magunkat megválthattuk volna? S mennyit fizettünk tizenhat év óta? Könnyű a kiszámítás, s bebizonyíthattam , hogy méltánytalanságunkat drágán fizettük meg , de csak hát megfizettük volna, és jogainkat teljes mértékben bírhatnánk. Nagyon kérem az olvasót, előadásomat úgy tekintse, mint a múltra vonatkozót, s ezen előadást is úgy ítélje meg. Midőn már látták Bécsben, hogy mi a pénzügyekben elhagyjuk őket, a fejedelem tudni akarta, mennyi igaz abból, amit hatalmas emberek, természetesen, a mi kész, csinált vagy szűkmarkúságunk által vagyonukban sértett ellenségeink beszéltek, hogy Magyarország el akar szakadni Ausztriától. E kérdésre kényszerítve volt a fejedelem két okból. Bécsben a fejedelem megsokallta a zajt, — az ottani mozgalom veszélyesnek mutatkozék, s e miatt a fejedelem Bécsből távozni, vagy helyesebben: menekülni akart olyan helyre, hol bizton megnyughatik. Kétfelé ágazott a vélemény. — Egyik azt tanácsolá, vesse magát a fejedelem a csehek karjai közé, s a másik, Magyarországra mutatott. Ezen részen volt a fejedelem, támaszkodva a múltra, erősen számitva azon körülményre, hogy a 48-iki pozsoni országgyűlésnek mindent megadott, s e miatt erősen hitte, hogy örömujjongással fogadandjuk. Az államadósságok iránti merevségünk még nem rontott el mindent, még a fejedelemnek bizalma nem veszett el, sőt remélni tudott, s e miatt titkon érett az elhatározás, hogy az uralkodó és az uralkodócsalád Budára fog lehúzódni. Mielőtt ez sikerült, ügyes kezek Magyarországon tapogatózni kezdtek, s miről a nagy közönség mai napig keveset tud, megadta a csapást az üdvöt hozó eszmének, — s azon kérdésre, hogy Magyarország talán elszakadni vágyik, igennel felelt egy számitáshiány, — mely ekkér következik. Vas Gereben: A NAPI HELYZET. Több országgyűlést láttunk, igen emlékezünk az akkorri benyomásokra, a mai benyomások pedig igenis élénkek , de az összehasonlításban azon kedvező körülményt vesszük észre, hogy az ennyi óvatosság egy alkalommal sem mutatkozott, mint most, és a nagy többséget elhamarkodásról vádolni senki sem foghatja. Háromféle nézet uralkodik ugyan, — s hogy más nevet ne mondjunk, az egyik Deák pártjáé, a másik az, mely Deáknál kevesebbet akar, a harmadik az, mely Deáknál élesebb hangon szólna, — és mégis olyan uralgó a gondolat, hogy Deákot zavarni nem szabad, — hogy ennyi tartózkodást a politikai életben sohasem reméltünk. Igen korai lenne a különböző szándékokat előre találgatni, a fölirati tervezetet négyöt hét alatt meghalljuk, addig az élénken jelenkező tényt mondjuk el, hogy a követigazolásoknál minden személyválogatás nélkül szigorú leend a képviselőház, hanem annál gyorsabban folyand a tanácskozás, hogy minél előbb a fő kérdésnek megfejtéséhez kezdhessenek. Más időben félhettünk volna, hogy egyik kéz a másikat mosván, így jó barátságból többen igen könynyen átcsúsznak, most azonban a legjobb barát azt mondja a kétséges állású képviselőnek, — magasabb érdekek azt kívánják, hogy a népben visszaállítsukaz az ORSZÁGGYŰLÉSI TUDÓSÍTÁS. A képviselőház ünnepi szünetelése után ma tarta első nyilvános ülését a múzeumi teremben, melyre a képviselők — csekély kivétellel — teljes számban jelentek meg. Az ülés megnyittatván, először is a decz. 21-kén tartott országos ülés jegyzőkönyve olvastatott fel és hitelesíttetett meg. Ezután elnök bemutatá azon lepecsételt kir. levelet, mely a megnyitás ünnepélyekor Ő Felsége parancsából megőrzés, és majdan átszolgáltatás végett prímás ő eminentiájának kézbesittetett. A kir. levél a ház kívánatéra kibontatván, azonnali felolvasása rendeltetett el. Első és alaprészét azon kir. leirat képezi, mely, eddigi szólásmód szerint, kir. propositiónak nevezhető. Ezen okirat a jegyzőnek átadatván, azt felolvasá ; tartalma következő : Mi Első Ferencz József, Isten kegyelméből Ausztriai Császár, Magyar- és Csehország, Lombardia és Velencze, Dalmát, stb. stb. adjuk tudtára ezennel mindenkinek . Birodalmunk államjogi viszonyainak rendezése tekintetéből, a pragmatica sanctio alapján s teljhatalmunk erejénél fogva 1860. mindszenthó 20- kán kibocsájtott oklevelünkben úgy Minmagunk, valamint az uralkodásban. Utódaink számára szolgálandó zsinórmértékül elhatározandónak és elrendelendőnek találván, miszerint a törvény alkotási, megváltoztatási vagy megszüntetési jog egyedül az országgyűlések, illetőleg a birodalmi tanácsvények iránti tiszteletet, a hibákat ki kell igazítani. Ezen elhatározásból látható, hogy az országgyűlés komolyan és méltósággal fog a dologhoz, s Deák, ki nagy tömegével a középponton áll, ura a helyezetnek, és az ő elővigyázata döntőleg hat jobbra és balra. Mit reménylünk tehát? Reménységünk eddig azon szent hit, hogy a Gondviselés csak jó kedvében és véghetlen kegyelmével teremthetett olyan embert, mint Deák, kit mindenki tisztel úgy , hogy még ilyen tiszteletre nincsen példánk a történetben, és hogy ezt a Gondviselés számítás nélkül intézte volna így , képzelhetlen. Vas Gereben.