A Népbarát, 1866 (6. évfolyam, 1-32. szám)

1866-01-07 / 1. szám

ház megválasztott elnöke, s a törvé­nyesség első­ és legbuzgóbb védelme­zője, Deák Ferencz iránt viselte­tik, újév ünnepének reggelén a kö­veti kör helyiségeiben igen nagy szám­mal gyülekezett össze, hogy innét ter­­ületileg kiindulva, bizalma és szere­­tetének férfiait szállásukon felkeresse, s őszinte tiszteletének adóját szemé­lyesen vigye meg. Az ily szándékkal összegyüleke­zett tisztelgők hosszú sorban vonultak a váczi utczán végig Szentiványi Károly elnöknek kigyó utczai szállá­sára, hol is a testületileg megjelent képviselők nevében erre felkért szó­nokuk, Bezerédy László, a követ­kező beszédet mondá: „Midőn a múltnak már már tünedező emlékét egy szép jövő hajnalként haladó reménye váltja fel , komoly gondolatok lepik meg a melegebben érző emberi keb­let, hogy számba véve a múltnak változ­­hatlan eseményeit, felkeresse a helyes irányt a jövőnek — a mennyire tőle függ — ala­kítására. „Ily komoly gondolatok foglalkoztat­nak minket is, tisztelt férfiú — kiket feje­delmi kezdeményezés nyomán a nép bizo­dalma hivott fel, hogy hazánk szebb jövő­jének alakítását megkísértsük, mi pedig át­hatva magasztos hivatásunk nagyszerű fon­tosságától, feladatunk küszöbén jövő eljá­rásunk irányát azzal kívántuk legbiztosab­ban kifejezni, hogy tégedet osztatlan biza­lommal emeljünk tanácskozásaink elnöki székére — kiben a tiszta hazafiaságot, ön­zéstől ment szilárd jellemet, soha meg nem ingatott függetlenséget hosszú évek során tisztelni tanult az összes haza — meg lé­vén győződve, hogy akkor biztosítjuk leg­jobban eljárásunk reménythető sikerét, a midőn azt részrehajlatlan vezetésednek, bölcs és tapintatteljes elnökösködésednek rendel­jük alája. „A midőn tehát az év fordultával leg­szívesebb kivánataink nyilvánítása végett testületileg jelenünk meg előtted, ezt azon tiszta öntudat sugallatából teszszük, hogy valamint te változhatlan bizalmunk ez is­mételt nyilvánításából csak újabb erőt fogsz meríteni a minő fényes, oly nehéz tiszted­nek minél kielégitőbb betöltésére, melynek készségteljes elfoglalásában vettük hazafias áldozatkészségednek legfényesebb tanúbi­zonyságát — úgy mi is legédesebb köteles­ségünket teljesítjük akkor, midőn i­ántadj őszinte szeretetünknek és ha ragaszkodá­sunknak újabb kifejezést adunk, s legmele­gebb óhajtásunkat abban fejezzük ki, hogy benned az isteni gondviselés hazánknak hű­séges bölcs fiát — nekünk a páratlan jó barátot, hosszú évek során át ép egészség­ben megtartsa. Éljen.“ A jelen voltak szívélyes éljenzé­sei közt végződött üdvözlő beszéd után a megtisztelt elnök mondott néhány köszönő és viszont üdvözlő szót, kérve képviselő­társait a megválasztásakor nyilatkozott bizalom tovább folytatá­sára, s az egyetértő kölcsönös támo­gatás fenntartására, e közös vállvetés biztosítván a czélt, mely küldetésünk alapja, s a sikert, mely hazafias tö­rekvéseink tárgya. A bizalom és ba­rátság szavait a jelenvoltak helyeslő nyilatkozata viszhangozá, s egyenként meleg kézszoritást váltva a szeretett elnökkel, szállásától búcsút venek , s most már a ház csatlakozott elnöke által vezettetve, ugyanazon után vo­nultak díszes sorban az „Angol Ki­rálynőhöz® czimzett szállodába, hol is Deák Ferencz nagy hazánkfia lak­szobáiba lépve, az országos bizalom nagy emberét a házelnök következő rövid, de szívből fakadó beszéddel köszönte : „Tisztelt hazánkfia és képviselőtársunk ! „Nem­ puszta szokás, hanem szeretet, tisztelet és bizodalom hozott bennünket ide, néked az év fordulatának első napján üd­vöt és boldogságot kívánni. „Valahányszor hosszú évek során át szüksége volt e nemzetnek szabadságainak védelmére, jogainak megőrzésére, régi, a kor igényeivel meg nem férő törvényeinek és intézményeinek megváltoztatására vagy bővítésére, mindannyiszor növekedő bizoda­­lommal fordult feléd. Most is, midőn rend­kívüli bonyodalmakból kell kibontakoznunk, őszinte bizodalommal sorakozunk körülötted. Működésünknek kedvező sikert óhajtva, nem titkolhatjuk el a létező nehézségek fontosságát. Hozzon azonban a jövő bármit, akár reményeink kívánt teljesítését, akár az akadályok legyőzésének lehetetlenségét, mitől Isten mentsen, mi véled­ örülni, vagy lankadhatatlan bizodalommal veled tűrni fogunk, kérve a mindenhatót, hogy tégedet számos évekig tartson meg boldogul a ha­zának.“ A képviselők hangos éljenek kell fejezék ki, hogy az elnöki kívánat mindnyájok őszinte óhajtása, s a meg­tisztelt nagy hazafi a ragaszkodás és szeretet e szép nyilatkozását megkö­szönve, mintegy ezekbe foglalható vá­laszának értelme. Képviselő­társainak, kikkel ugyan­azon megbízatásban és egy téren áll, köszöni megemlékezését ; egyesített erővel fog velük a haza jóléte előmoz­dítására törekedni, s ha e törekvést sikeres eredmény kíséri, velük együtt fog örülni. A jövő áldozatokat fog tő­lünk kivánni, miket meg kell adnunk, de két dolog az, mit áldozatul hozni semmi esetben sem lehet: a haza füg­getlensége és a becsület. A közlött jó kivánatokat szívélyesen viszonozza. Ezzel a testületi üdvözlés befe­jeztetvén a képviselők búcsút véve vezérektől, eltávoztak. A NÉPNEVELÉSRŐL. Soha sem volt a népoktatás szük­ségesebb, mint korunkban, midőn, hogy úgy fejezzem ki magamat, az anyag a szellem ellen küzd. A társadalom, úgy látszik, roppant rázkódásoknak lesz kitéve. Jaj azon országoknak, me­lyek a haladás intő szózatát meg nem értve, a népet, mely az emberiség na­gyobb részét teszi, tudatlanságban en­gedik felnőni. — Anyja, a haza ellen emelendi az majd megerősödött kar­ját, mint a roszul nevelt gyermek. A házat alulról kell építeni, hogy tartós legyen. A nemzet nagy részét a köznép teszi; ha ez tudatlan, na­gyobb részében tudatlan a nemzet is, mert egy pár tanult még nem teszi a nemzetet műveltté. Nézzünk szét a világban, s tapasz­talni fogjuk, hogy a népnevelés vagy­is népoktatás ügye foglalkoztatja a legnagyobb elméket. E félszázadnak valószínűleg ez lesz eszméje, melyért küzdeni fog. Oroszhonban, hová a mű­veltség sugarai csak igen gyéren hat­nak, a felvilágosítási és oktatási mi­nisztérium legújabb intézményei sze­rint a néptanítók állami hivatalnokok, kik az államtól illendően fizettetnek, még pedig 10 szolgálati év után fize­tésük %-dal­, 20 év után 2/s-dal sza­­porittatik, 25 szolgálati év után pedig kivánatuk szerint vagy nyugdíjaztat­­nak, vagy ha van még kedvük és erejük működni , megkettőztetik évdi­­jukat; — nálunk pedig a tanító fize­tése oly kevés, hogy valóban csodál­ni lehet, mikép találkoznak még fér­fiak, kik tehetségöket ily göröngyös, tüskés és háládatlan pályára áldozzák, miután minden más hivatal mellett jobb és könnyebb életet élhetnének. Nemes és magasztos a tanítónak hivatása, és kevély is lehet arra, hogy Isten gondviselése által a halandók között csak kevesen vannak meghiva szellemi és kedélyi hajlamuknál fogva magukat ezen nehéz, de szép és szent hivatásnak átadni. Elvitázhatlan tény, hogy a tanító hivatása a szellemi ki­fejlődés, úgy mint az erkölcs­ és az üdvösségre való hatása következtében azonos a lelkészével, de, fájdalom, még­is történik nem ritkán, hogy mind­kettőnek nehéz, fáradságos működése daczára nemcsak háládatlanság, hanem aggodalom és nyomor a fizetése. Például szolgáljon a szükséggel és élelmezési hiánynyal küzködő csalá­dos néptanító, kinek gyakran oly

Next