Hekler Antal (szerk.): ARCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ ÚJ FOLYAM 42. KÖTET (1928)

TACKENBERG, KURT: Néhány korai germán lelet Magyarországon

21 cm, szélessége pedig 18 cm. Külseje sötét fekete színű. Eltekintve egy-két kisebb sérüléstől a nyakon, az edény teljesen jótartású. A nyak és váll között lévő elválasztó vonal kettős barázdát alkot. Ez alatt pedig horogkeresztekből álló díszítés van, még­pedig fogas­kerék-technikával megalkotva, amely eljárás eddig előttem ismeret­len volt. A horogkeresztek egymás mellett sorakoznak minden össze­kötő vonal nélkül, ahogy ez egyébként is szokásos. A minták négy karjának mindegyikén nem egy, hanem szokatlan módon két­két keresztléc látható. Az egész díszítés elkészítéséhez bizo­nyára egy háromsoros fogaskerekecskét használtak, minthogy legtöbbnyire egymás mellett három beböködött vonal talál­ható. Ha a kivitel nem is mindig a leggondosabb, az egysé­ges benyomást azonban mégis megőrizte. Hogy vájjon a fehér massza, amely most a bemélyítésekben ül, eredeti-e, arról nem merek véleményt nyilvánítani. Ez azonban könnyen lehet­séges, minthogy a díszítés ilyen hangsúlyozása a germán idők­ben gyakran előfordul. Sajnálatos körülmény, hogy sem ennél az edénynél, sem pedig az alábbiakban ismertetendő dara­boknál a pontos lelőhelyet nem lehet megállapítani. Amint azonban mértékadó helyről közölték velem, csak Magyar­ország jöhet, mint lelőhely, tekintetbe. A forma és a fogas­kerék-technikával alkotott díszítés az edényt a nyugatgermán kultúra körébe utalja. Eredete a korai császárkorba, leg­nagyobb valószínűség szerint a Kr. u. sov körül levő sza­kaszba esik, miként például hasonló daraboké, amelyeket 18. KÉP. Csehországban a Dobrichow mellett levő Pichorán leltek.­ Minthogy ebben az időben Csehországban, Északmagyarorszá­gon és Alsóausztriában a nyugat-germán quádok laktak, ezt az edényt is az ő kultúrájukhoz tartozónak kell tekintenünk. Közelebbi lelőhelynek tehát Északmagyarországot tarthatjuk. Egy vas lándzsahegy а Кг. е. I. századba vezet bennünket (18. kép). Kivételesen jótartású darab! Csak a levélen mutatkozik mindkét oldalon egy kis sérülés. Hossza 23 cm, legnagyobb széles­sége 3­3 cm. A lándzsa levele a toktól kezdve egész a hegyéig foko­zatosan keskenyedik, a középborda igen hangsúlyozott, a tokja pedig, amely közel a végéhez egy bordagyűrűvel van díszítve, kör alakú. 3 Pic : S­ie Urnengräber Böhmens, LXX. tábla.

Next