A Rend, 1926 (6. évfolyam, 1-101. szám)
1926-01-06 / 1. szám
4 rövid idő alatt még mélyebbre süllyed. Jókai Mórral, akinek „Üstökös“-ét adja ki, Heckenast baráti viszonyban él. Megbeszélték hát a dolgot egymás közt, aztán Tisza, Almássy Pál, Podmaniczky báró, Károlyi Sándor gróf és mások abban állapodtak meg, hogy az eddig Hajnik Károly (Hajnik Pál, az ismert exképviselő testvére) által szerkesztett „Magyar Sajtó“ a határozati párt orgánuma lesz. Jókai nem feledkezett meg magáról és gondoskodott róla, hogy biztos jövedelmet szerezzen: főmunkatársi állást kétszáz forint havi fizetéssel. Heckenast viszont azt kívánta, hogy a vállalkozásból esetleg származó anyagi hátrányokért (veszteségekért) kárpótolják, amit számára biztosítottak is. Híre terjedt ugyan annak, hogy a „Magyar Sajtót“ formálisan eladták a határozati párt vezéreinek, de az én értesüléseim szerint ez a hír alaptalan. A szóban levő ügyben legutóbb ismételten tanácskozás volt a politikai pártvezérek közt és többször megbeszélést folytattak Pompéryvel is, akit a határozati párt érdekeinek igyekeztek megnyerni. Mivel pedig ő arra a meggyőződésre jutott, hogy aMagyarország“ alapítására letett négyezer forintot tőle nem fogadják tússzá, de azzal szemben minden erkölcsi kötelességet el akar hárítani magáta, célját más közvetett úton véli most elérni. Az a szándéka, hogy egészen új önálló lapot alapít és ezért járt fönt pár nappal ezelőtt Pécsben. A ,,Magyarország“ tulajdonjogát azonban teljesen át akarja engedni a társtulajdonos Wodianernek, akivel szemben persze nem állnak fönn azok a „tekintetek“, amelyek a többször említett négyezer forint ügyében Pompérynél mértékadók. Az ingerült hangulat, amelybe Pompéry nevezett barátaival szemközt került, nagyon valószínűvé teszi a két lapnak kölcsönös harcbaszállását. Bátorkodom ezt, mint e hónap 29-én tett legalázatosabb jelentésem kiegészítését, azzal a tiszteletteljes hozzátevéssel előterjeszteni, hogy a tényállást a helytartó úr-sz excellenciájával is közlöm. Fogadja Excellenciád mélységes tiszteletem nyilvánítását. Pest, 1862 január 31-én. Worafka. A január 29-i jelentés, amelyre Worafka rendőrfőnök hivatkozik, nagy megütközést keltett Bécsben. Veleje az volt, mint a 63—PR számú akta igazolja, hogy a magyar liberális pártnak nem tetszik a „Jövő“ új iránya és a nagyobb „Magyar Sajtó“-ban szembe is szállt vele. A „Jövő“ ugyanis „állítólag“ Szilágyi Virgil ismert nevű ügyvéd tollából olyan cikket közölt a nemzetiségi kérdésről, amelyben kínosan szembeszökő utalás foglaltatik Magyarországnak a különböző nemzetiségek szerint való területi felosztására. A pártvezérek nyilatkozatot adtak ki a „Magyar Sajtó“ január 29-i számában, németül a „Pester Lloyd“ aznapi estilapja is közölte és nyíltan kiálltak tervükkel a fórumra. Almássy Pál, az idősebb gróf Bethlen János, Beniczky Lajos, Ivánka Imre, Komáromy György, Podmaniczky Frigyes báró, Tisza Kálmán és Jókai Móric vállalták a felelősséget. Jókai ellen érdekes vád, hogy nem mint egyszerű zsurnaliszta szerepek, aki a politikusok információját közli, hanem hosszú éveken át írászt vett a nemzeti mozgalom intézésében és az ismert nevű politikusok egyike-másika épp az ő ötletei és kidolgozott tervei szerint járt el. Megtalálták kéziratait. Okvetlenül „el kell tenni láb alól“, anélkül, hogy mártírszerepet játszhasson A leghasznosabb spionok egyike Heckenast volt. Ez a jámbor külsejű nyomdász mint áldozatos hazafi tűnt fel néha, de a mellett ravasszul bebiztosította magát minden ehietőséggel szemben. Jókai tehetősebb barátai garanciát adtak, hogy nem fog károsodni, ha a lapot betiltják. Viszont Bécsből is jutalmat kapott az állandó szolgálatokért. Ez így folyt esztendőkön át. V. A pesti utcák képét a forgalom rendszerbe — de határozott és nem kivételektől hemzsegő rendszerbe — szorítása tudná a legelőnyösebben megváltoztatni. A rendszeretetnek s a kultúra magas fokának a forgalmi rend igen számottevő tényezője, úgyannyira, hogy valósággal nemzeti érdeknek kell tekintenünk azt, hogy fővárosunk utcái a közlekedéssel is illusztrálják azt, aminek az ellenkezőjét oly szívesen hirdetik ellenségeink. Annyi bizonyos, hogy nagyon sokféle érdeket kell ma már figyelembe venni és összeegyeztetni ezen a téren, de ezeknek az érdekeknek csak másodrendű jelentősége lehet az állami érdekek mellett s végeredményében, ha a gyakorlati kivitelben e szerint fog a közeljövő utcarendje kialakulni, nem szenvedhet lényeges sérelmet egyik érdekcsoport sem. Amíg nincsenek azonos rendszerű és azonos méretű utcáink, addig nem kínálkozik főbb vonásaiban elfogadhatóbb megoldás, mint hogy az azonos hajtóerejű járműveket a teljesítmény arányában irányítsuk erre vagy arra. A gyorsabb menetsebességű személykocsik és motorkerékpárok részére természetesen a szélesebb, nagyobb lehetőségeket nyújtó utak és utcák jönnének számításba s ezek mellett aztán vita tárgyát képezhetné, hogy a többi jármű hol, mikor, milyen sorrendben közlekedhetik. Azt a rendszert nevezhetjük megnyugvással a legjobbnak, amelynél a biztonság és a gyorsaság a legmesszebbmenő módon érvényesül, tehát nekünk is erre kell törekednünk. Az a sokat kárhoztatott „őrült tempó“, ahogyan állítólag a mi gépkocsivezetőink száguldanak, eltörpül sok más, nyugati állam forgalmához képest s van benne valami, ami bizonyos gyakorlati előnyt is rejteget. Az a remek hegyi út, amely Abbáziából a Monte Magigiore-ba vezet, olyan kanyarodókkal van tele, hogy a gépkocsivezető alig láthatja pár lépésnyire az úttestet. S úgy hajt, mintha csak ő járna az egész útvonalon. Pedig szembe is robognak kocsik s mégis hajszálpontosan el tudják kerülni egymást s még a gyalogosok részére is marad egy sáv. A legritkább esetek közé tartozik, hogy ezen a kanyargós úton baleset történjék. Ha most ugyanezt — természetesen az itteni lehetőségekhez mérten — itt is megtehetnék s nem volna gúzsba kötve a gépkocsi, ha indokolt, ha nem, akkor az úttestekről eltűnnének azok a kényelmesen bandukoló újságolvasók s keresztül-kasul ődöngők, akik ma valósággal leterrorizálnak minden gépjárművezetőt, hanem szépen megvárnák az utcakeresztezésnél, amíg leáll a forgalom, hogy a gyalogjárók átmehessenek. Kapcsolatos, megoldásra váró feladat volna a gyermekek kioktatása az utcán való magatartásra, közlekedésre. Nemcsak a tanítókra vár ennek a feladatnak a megoldása, hanem elsősorban a szülőkre, mert már az iskolaköteles koron aluli gyermeknek is tudnia kell azokat a kötelességeket, amiket az ucca élete egyaránt megkövetel mindenkitől. Az ucca élete, lüktetése, az összességnek az életjelensége s így azonos feladatok várnak mindenkire, akik az azonos jogokból részt kérnek maguknak. A pesti utcával kapcsolatban gyakran felmerült az a kérdés is, hogy helyénvaló-e fenntartani a régi „balra tartó“ rendszert s mi akadálya volna annak, hogy az általános nemzetközi gyakorlatnak megfelelően jobbra haladjon a forgalom? Annyi bizonyos, hogy nagyon régi s nagyon beidegződött ez a rendszer, de nem volna lehetetlenség a megváltoztatása, ha ugyan szólnának ennek szükségessége mellett számottevő érdekek. A villamossíneknek a jobb- és baloldalon való megoszlása aránylag kevés átalakítással lehetségessé tenné ezt a rendszert is, egyéb járművek pedig nincsenek kötve a menetirány jobb- vagy baloldalához. Maga a magyaros jelleg sem ebben, sem abban nem jut kifejezésre s inkább nemzetközi viszonylatokhoz kapcsolódó érdek dönthetné el egyéb problémákkal együtt ezt is. Ezzel a kérdéssel együtt szokták emlegetni azt is, hogy hol álljon az őrszemes rendőr? Amióta magát a közlekedési forgalmat külön rendőrök látják el , a lovas és kerékpáros rendőrök (talán nemsokára a motorosok is) azt a szolgálatot látják el, ami szorosan véve az úttesttel van kapcsolatban, bizonyos fokig megérett nálunk is a kérdés, hogy nem volna-e helyesebb, ha az őrszemes rendőr a járda szélén állva teljesítené a szolgálatát. Kétségtelen, hogy az egyre növekvő forgalom valósággal elzárja az őrszemet a gyalogközlekedőktől s minél jobban növekszik a járművek forgalma, annál nehezebb az úttest közepén álló őrszemet megközelíteni. Márpedig a forgalom irányításán túl az se lehet közömbös, hogy mi történik a gyalogjárdákon s az itt veszedelmes méretekben elszaporodott kihágásokra ugyancsak mérséklőleg hatna az őrszem közelléte. Talán megszűnne a járda oktalan és igen gyakori bepiszkítása, szennyvizek kiöntése a gyalogjárók elé s ez utóbbiaknak lépten-nyomon tapasztalt, bár meg nem engedett zaklatása. Szolgálati szempontból ellene szól ennek az ellenőrzés kevésbé áttekinthető volta, de megfontolás tárgyát kell hogy képezze az a sok előny is, amit az ekkér keresztülvitt változás jelentene, nevezetesen az, hogy a közönség minden akadály nélkül megközelíthetné az Őrszemet, útbaigazítást kérhetne, tájékozódhatna s nem volna kitéve annak, hogy az úttest közepére menve, maga is forgalmi akadállyá váljon, de még a tapasztalatlan, fiatal rendőrnek se jutna eszébe, hogy szabálytalanul haladó járművek vezetőit az úttesten állítsa le, ott végezné az igazoltatást, ahol áll a járda szélén. Viszont, ami az ellenőrzések nehézkességét illeti, azt meg a gyakoribb és polgári ruhában való ellenőrzéssel lehetne kiegyenlíteni, így legalább az ellenőrzésre hivatottak sokkal fokozottabb mértékben tudnának meggyőződni az egyes rendőr szolgálati buzgalmáról, rátermettségéről, fellépéséről, észjárásáról stb. Erős a meggyőződésem, hogy ez előbb-utóbb úgyis bekövetkezik, mert idáig még minden bekövetkezett, ami csak alkalmas volt arra, hogy a közönség érdekeit szolgálja. Ha mindezek testet öltenek, megvalósulnak, nyugodtan állíthatjuk: valóságos propaganda lesz. De menjünk egy kissé keletre. Az oláh vasutakról mindenikünknek megvan a magunk véleménye, különösen ott, ahol személy- és vegyesvonatok járnak s egy-egy vasúti kiskirálytól függ, hogy Alvinctől annyiba kerül-e a jegy Kolozsvárig, mint Kolozsvártól Alvincig? De azt el kell ismernünk, hogy a külföldiek által oly gyakran igénybevett gyorsvonatokra vigyáznak. Azokon a határra érkezésnél valóságos nagytakarítást végeznek, mindent rendbehoznak, takarítónőt és hordárt utaztatnak, szóval mindent megtesznek, ami csak alkalmas arra, hogy meggyőzze a külföldieket a rendszeresésről és tisztaságról. S mondhatom, hogy ez a „mindent a szemnek“ intézkedés egész jól bevált szemfényvesztő módszer. Hát erre a szemfényvesztésre mi sohasem voltunk és nem is leszünk berendezkedve, nem is akarunk, de viszont ott sem állhatunk meg, hogy: hja kérem, vesztett háború, forradalmak, oláh invázió, nem lehet máskép, stb. Lehet és kell is máskép: mindent meg kell tennünk, ami csak egy lépéssel is előbbre vihet. El se képzelhetően sok szem függ ma rajtunk s előttünk fel se tűnő, jelentéktelen apróságokat színeznek ki, fújnak fel, kürtölnek szét. Ezeknek a rosszakaratú terjesztése korlátlanul az ellenségeinké. De az a feladat, hogy nemzeti létünket, életrevalóságunkat s e rosszakaratú híresztelések ellenkezőjét az acélgömb szilárdságával mutassuk meg a külföldnek, ez egyedül csak ránk hárul s az őrszemes rendőr udvarias megszólításától kezdve végig az egész vonalon nem foganhat egy jó gondolat, egy jó ötlet, egy ügyes terv, amit valóra ne kellene váltanunk a jövőnk érdekében, hiszen oly végtelenül sokat ártottak már nekünk, hogy ha minden magyar szív csak szép, nemes és üdvös dolgot tud kidobogni, talán még az is kevés volna arra, hogy minden kárt jóvá tegyünk. Lehetetlenségek nincsenek, mondja az amerikai közmondás. Erős, vállvetett, tervszerű munka s eljön majd mindnyájunk álma: Nagymagyarország! A pesti írta Benedekk Géza rendőrfelügyelő A REND Szerda, 1926 január 6. Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság 397—1935. clm. sz. Az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság 1925. évi december hó 17-étől december hó 34-ig tartottillésein nyilvános előadásra alkalmasnak találta a következő képszalagokat: 1. Bandita banditája. 2. Egy asszony 24 órára. 3. Detektív Híradó 5. sz. 4. Rejtve nyíltán G. sorozat. 5. Aranyláz. 6. Mi van eladó. 7. Sicc és a banán. 8. Sicc mint forradalmár. 9. Piotta az egyházban. 10. Dárius leánya. 11. Pilotti a hős torreádor. 12. Harry a hős-szerelmes. 13. Péter Pán. 14. A gyönyör muzsikusa. 15. A kétszívű ember. 16. Üldözött leány. 17. Úri divat. 18. Alborák házasodik. 19. Alborák és Bé neje. 20. Sico filmszínész lesz. 21. Sico, akinél az éhség nem vicc. 22. Fox Journal 22. 23. Magyar Híradó 96. 24. Alom hercegnő. 25. Egyszer volt, hol nem volt. 26. Gau miont Híradó 100. 27. Angol Híradó 729. 28. Detektív Híradó 6. 29. Corvin Híradó 17. 30. Graustark. Továbbá előadásra alkalmasnak találta, de eltiltotta, hogy 16 évnél fiatalabb korúak az előadáson megjelenhessenek, a következő képszalagokat: 1. „Józsi, ne csalsz!“ (Star) vígjáték 8 felvonásban, mely a First Nationalgyárban 1924. évben készült s 2316 m. hosszú. 2. „A zenés pokol“ (Cosmos) dráma 10 felvonásban, mely a First Nationalgyárban 1925. évben készült s 2477 méter hosszú. 3. „A primadonnáik iskolája“ (Cosmos) dráma 7 felvonásban, mely a Warner Brothers-gyárban 1925. évben készült s 1626 m. hosszú 4. „Ballépés jobb lábbal“ (Radius) bohózat 2 felvonásban, mely a Paramountgyárban 1924. évben készült s 613 méter hosszú. Budapest, 1925 december 28 Horváth Elek almek, ny. min. tanácsos.