A Rend, 1926 (6. évfolyam, 1-101. szám)

1926-01-06 / 1. szám

4 rövid idő alatt még mélyebbre süllyed. Jókai Mórral, akinek „Üs­­tökös“-ét adja ki, Heckenast ba­ráti viszonyban él. Megbeszélték hát a dolgot egymás közt, aztán Tisza, Almássy Pál, Podmaniczky báró, Károlyi Sándor gróf és má­sok abban állapodtak meg, hogy az eddig Hajnik Károly (Hajnik Pál, az ismert exképviselő test­vére) által szerkesztett „Magyar Sajtó“ a határozati párt orgánu­ma lesz. Jókai nem feledkezett meg magáról és gondoskodott ró­la, hogy biztos jövedelmet szerez­zen: főmunkatársi állást kétszáz forint havi fizetéssel. Heckenast viszont azt kívánta, hogy a vállalkozásból esetleg szár­mazó anyagi hátrányokért (vesz­teségekért) kárpótolják, amit szá­mára biztosítottak is. Híre terjedt ugyan annak, hogy a „Magyar Sajtót“ formálisan el­adták a határozati párt vezérei­nek, de az én értesüléseim szerint ez a hír alaptalan. A szóban levő ügyben legutóbb ismételten tanácskozás volt a po­litikai pártvezérek közt és több­ször megbeszélést folytattak Pom­­péryvel is, akit a határozati párt érdekeinek igyekeztek megnyerni. Mivel pedig ő arra a meggyőző­désre jutott, hogy a­­Magyaror­szág“ alapítására letett négyezer forintot tőle nem fogadják tússzá, de azzal szemben minden erkölcsi kötelességet el akar hárítani ma­gát­a, célját más közvetett úton véli most elérni. Az a szándéka, hogy egészen új önálló lapot ala­pít és ezért járt fönt pár nappal ezelőtt Pécsben. A ,,Magyarország“ tulajdonjogát azonban teljesen át akarja engedni a társtulajdonos Wodianernek, akivel szemben per­sze nem állnak fönn azok a „te­kintetek“, amelyek a többször em­lített négyezer forint ügyében Pompérynél mértékadók. Az ingerült hangulat, amelybe Pompéry nevezett barátaival szemközt került, nagyon valószí­nűvé teszi a két lapnak kölcsönös harcbaszállását. Bátorkodom ezt, mint e hónap 29-én tett legalázatosabb jelenté­sem kiegészítését, azzal a tiszte­letteljes hozzátevéssel előterjesz­teni, hogy a tényállást a helytartó úr-sz exc­ellenciájával is közlöm. Fogadja Excellenciád mélységes tiszteletem nyilvánítását. Pest, 1862 január 31-én. Wora­fka. A január 29-i jelentés, amelyre Worafka rendőrfőnök hivatkozik, nagy megütközést keltett Bécsben. Veleje az volt, mint a 63—PR számú akta igazolja, hogy a magyar libe­rális pártnak nem tetszik a „Jövő“ új iránya és a nagyobb „Magyar Sajtó“-ban szembe is szállt vele. A „Jövő“ ugyanis „állítólag“ Szilágyi Virgil ismert nevű ügyvéd tollából olyan cikket közölt a nemzetiségi kérdésről, amelyben kínosan szem­beszökő utalás foglaltatik Magyar­országnak a különböző nemzetisé­gek szerint való területi felosztá­sára. A­ pártvezérek nyilatkozatot adtak ki a „Magyar Sajtó“ január 29-i számában, németül a „Pester Lloyd“ aznapi estilapja is közölte és nyíl­tan kiálltak tervükkel a fórumra. Almássy Pál, az idősebb gróf Beth­len János, Beniczky Lajos, Ivánka Imre, Komáromy György, Podma­niczky Frigyes báró, Tisza Kálmán és Jókai Móric vállalták a felelős­séget. Jókai ellen érdekes vád, hogy nem mint egyszerű zsurnaliszta sze­repek, aki a politikusok informá­cióját közli, hanem hosszú éveken át írászt vett a nemzeti mozgalom in­tézésében és az ismert nevű politi­kusok egyike-másika épp az ő ötle­tei és kidolgozott tervei szerint járt el. Megtalálták kéziratait. Okvetle­nül „el kell tenni láb alól“, a­nélkül, hogy mártírszerepet játszhasson A leghasznosabb spionok egyike Heckenast volt. Ez a jámbor külse­­jű nyomdász mint áldozatos hazafi tűnt fel néha, de a mellett ravasszul bebiztosította magát minden ehie­­tőséggel szemben. Jókai tehető­sebb barátai garanciát adtak, hogy nem fog károsodni, ha a lapot be­tiltják. Viszont Bécsből is jutalmat kapott az állandó szolgálatokért. Ez így folyt esztendőkön át. V. A pesti utcák képét a forgalom rendszerbe — de határozott és nem kivételektől hemzsegő rend­szerbe — szorítása tudná a legelő­nyösebben megváltoztatni. A rend­szeretetnek s a kultúra magas fo­kának a forgalmi rend igen szá­mottevő tényezője, úgyannyira, hogy valósággal nemzeti érdeknek kell tekintenünk azt, hogy főváro­sunk utcái a közlekedéssel is il­lusztrálják azt, aminek az ellen­kezőjét oly szívesen hirdetik el­lenségeink. Annyi bizonyos, hogy nagyon sokféle érdeket kell ma már figye­lembe venni és összeegyeztetni ezen a téren, de ezeknek az érde­keknek csak másodrendű jelentő­sége lehet az állami érdekek mel­lett s végeredményében, ha a gya­korlati kivitelben e szerint fog a közeljövő utcarendje kialakulni, nem szenvedhet lényeges sérelmet egyik érdekcsoport sem. Amíg nincsenek azonos rend­szerű és azonos méretű utcáink, addig nem kínálkozik főbb voná­saiban elfogadhatóbb megoldás, mint hogy az azonos h­ajtóerejű járműveket a teljesítmény ará­nyában irányítsuk erre vagy arra. A gyorsabb menetsebességű sze­mélykocsik és motorkerékpárok részére természetesen a szélesebb, nagyobb lehetőségeket nyújtó utak és utcák jönnének számí­tásba s ezek mellett aztán vita tárgyát képezhetné, hogy a többi jármű hol, mikor, milyen sorrend­ben közlekedhetik. Azt a rend­szert nevezhetjük megnyugvással a legjobbnak, amelynél a bizton­ság és a gyorsaság a legmesszebb­menő módon érvényesül, tehát ne­künk is erre kell törekednünk. Az a sokat kárhoztatott „őrült tempó“, ahogyan állítólag a mi gépkocsivezetőink száguldanak, el­törpül sok más, nyugati állam for­galmához képest s van benne va­lami, ami bizonyos gyakorlati előnyt is rejteget. Az a remek he­gyi út, amely Abbáziából a Monte Magig­iore-b­a vezet, olyan kanyaro­­dókkal van tele, hogy a gépkocsi­­vezető alig láthatja pár lépésnyire az úttestet. S úgy hajt, mintha csak ő járna az egész útvonalon. Pedig szembe is robognak kocsik s mégis hajszálpontosan el tudják kerülni egymást s még a gyalogo­sok részére is marad egy sáv. A legritkább esetek közé tartozik, hogy ezen a kanyargós úton bal­eset történjék. Ha most ugyanezt — természetesen az itteni lehető­ségekhez mérten — itt is megte­hetnék s nem volna gúzsba kötve a gépkocsi, ha indokolt, ha nem, akkor az úttestekről eltűnnének azok a kényelmesen bandukoló új­ságolvasók s keresztül-kasul ődön­­gők, akik ma valósággal leterrori­zálnak minden gépjárművezetőt, hanem szépen megvárnák az utca­­keresztezésnél, amíg leáll a for­galom, hogy a gyalogjárók átme­hessenek. Kapcsolatos, megoldásra váró feladat volna a gyermekek kiokta­tása az utcán való magatartásra, közlekedésre. Nemcsak a taní­tókra vár ennek a feladatnak a megoldása, hanem elsősorban a szülőkre, mert már az iskolaköte­les koron aluli gyermeknek is tud­nia kell azokat a kötelességeket, amiket az ucca élete egyaránt megkövetel mindenkitől. Az ucca élete, lüktetése, az összességnek az életjelensége s így azonos felada­tok várnak mindenkire, akik az azonos jogokból részt kérnek ma­guknak. A pesti utcával kapcsolatban gyakran felmerült az a kérdés is, hogy helyénvaló-e fenntartani a régi „balra tartó“ rendszert s mi akadálya volna annak, hogy az ál­talános nemzetközi gyakorlatnak megfelelően jobbra haladjon a for­galom? Annyi bizonyos, hogy na­gyon régi s nagyon beidegződött ez a rendszer, de nem volna lehe­tetlenség a megváltoztatása, ha ugyan szólnának ennek szükséges­sége mellett számottevő érdekek. A villamossíneknek a jobb- és baloldalon való megoszlása arány­­lag kevés átalakítással lehetsé­gessé tenné ezt a rendszert is, egyéb járművek pedig nincsenek kötve a menetirány jobb- vagy baloldalához. Maga a magyaros jelleg sem ebben, sem abban nem jut kifejezésre s inkább nemzet­közi viszonylatokhoz kapcsolódó érdek dönthetné el egyéb problé­mákkal együtt ezt is. Ezzel a kérdéssel együtt szokták emlegetni azt is, hogy hol álljon az őrszemes rendőr? Amióta ma­gát a közlekedési forgalmat külön rendőrök látják el , a lovas és ke­rékpáros rendőrök (talán nemso­kára a motorosok is) azt a szolgá­latot látják el, ami szorosan véve az úttesttel van kapcsolatban, bi­zonyos fokig megérett nálunk is a kérdés, hogy nem volna-e helye­sebb, ha az őrszemes rendőr a járda szélén állva teljesítené a szolgálatát. Kétségtelen, hogy az egyre nö­vekvő forgalom valósággal elzárja az őrszemet a gyalogközlekedők­től s minél jobban növekszik a járművek forgalma, annál nehe­zebb az úttest közepén álló őrsze­met megközelíteni. Már­pedig a forgalom irányításán túl az se le­het közömbös, hogy mi történik a gyalogjárdákon s az itt veszedel­mes méretekben elszaporodott ki­hágásokra ugyancsak mérséklőleg hatna az őrszem közelléte. Talán megszűnne a járda oktalan és igen gyakori bepiszkítása, szennyvizek kiöntése a gyalogjárók elé s ez utóbbiaknak lépten-nyomon ta­pasztalt, bár meg nem engedett zaklatása. Szolgálati szempontból ellene szól ennek az ellenőrzés kevésbé áttekinthető volta, de megfontolás tárgyát kell hogy képezze az a sok elő­ny is, amit az ekkér keresztül­vitt változás jelentene, nevezete­sen az, hogy a közönség minden akadály nélkül megközelíthetné az Őrszemet, útbaigazítást kér­hetne, tájékozódhatna s nem volna kitéve annak, hogy az úttest köze­pére menve, maga is forgalmi aka­dállyá váljon, de még a tapaszta­latlan, fiatal rendőrnek se jutna eszébe, hogy szabálytalanul ha­ladó járművek vezetőit az úttesten állítsa le, ott végezné az igazolta­tást, ahol áll­ a járda szélén. Vi­szont, ami az ellenőrzések nehéz­kességét illeti, azt meg a gyako­ribb és polgári ruhában való el­lenőrzéssel lehetne kiegyenlíteni, így legalább az ellenőrzésre hiva­tottak sokkal fokozottabb mérték­ben tudnának meggyőződni az egyes rendőr szolgálati buzgalmá­ról, rátermettségéről, fellépéséről, észjárásáról stb. Erős a meggyőződésem, hogy ez előbb-utóbb ú­gyis bekövetkezik, mert idáig még minden bekövet­kezett, ami csak alkalmas volt arra, hogy a közönség érdekeit szolgálja. Ha mindezek testet öltenek, megvalósulnak, nyugodtan állít­hatjuk: valóságos propaganda lesz. De menjünk egy kissé keletre. Az oláh vasutakról mindenikünk­­nek megvan a magunk véleménye, különösen ott, ahol személy- és ve­gyesvonatok járnak s egy-egy vas­úti kiskirálytól függ, hogy Alvinc­­től annyiba kerül-e a jegy Kolozs­várig, mint Kolozsvártól Alvin­­cig? De azt el kell ismernünk, hogy a külföldiek által oly gyak­ran igénybevett gyorsvonatokra vigyáznak. Azokon a határra ér­kezésnél valóságos nagytakarítást végeznek, mindent rendbehoznak, takarítónőt és hordárt utaztatnak, szóval mindent megtesznek, ami csak alkalmas arra, hogy meg­győzze a külföldieket a rendszere­sésről és tisztaságról. S mondha­tom, hogy ez a „mindent a szem­nek“ intézkedés egész jól bevált szemfényvesztő módszer. Hát erre a szemfényvesztésre mi sohasem voltunk és nem is le­szünk berendezkedve, nem is aka­runk, de viszont ott sem állhatunk meg, hogy: hja kérem, vesztett há­ború, forradalmak, oláh invázió, nem lehet máskép, stb. Lehet és kell is máskép: mindent meg kell­ tennünk, ami csak egy lépéssel is előbbre vihet. El se képzelhetően sok szem függ ma rajtunk s előt­tünk fel se tűnő, jelentéktelen ap­róságokat színeznek ki, fújnak fel, kürtölnek szét. Ezeknek a rosszakaratú terjesz­tése korlátlanul az ellenségeinké. De az a feladat, hogy nemzeti lé­tünket, életrevalóságunkat s e rosszakaratú híresztelések ellenke­zőjét az acélgömb szilárdságával mutassuk meg a külföldnek, ez egyedül csak ránk hárul s az őr­szemes rendőr udvarias megszólí­tásától kezdve végig az egész vo­nalon nem foganhat egy jó gondo­lat, egy jó ötlet, egy ügyes terv, amit valóra ne kellene váltanunk a jövőnk érdekében, hiszen oly végtelenül sokat ártottak már ne­künk, hogy ha minden magyar szív csak szép, nemes és üdvös dolgot tud kidobogni, talán még az is kevés volna arra, hogy minden kárt jóvá tegyünk. Lehetetlensé­gek nincsenek, mondja az ameri­kai közmondás. Erős, vállvetett, tervszerű munka s eljön majd mindnyájunk álma: Nagym­agyar­or­szág! A pesti írta Benedekk Géza rendőrfelügyelő A REND Szerda, 1926 január 6. Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság 397—1935. clm. sz. Az Országo­s Mozgóképviz­sgáló Bi­zottság 1925. évi december hó 17-étől de­cember hó 34-ig tartott­­illésein nyilvá­nos előadásra alkalmasnak találta a következő képszalagokat: 1. Bandita banditája. 2. Egy asszony 24 órára. 3. Detektív Híradó 5. sz. 4. Rejtve nyíltán G. sorozat. 5. Aranyláz. 6. Mi van eladó. 7. Sicc és a banán. 8. Sicc mint forradalmár. 9. Piot­ta a­z egyház­ban. 10. Dárius leánya. 11. Pilotti a hős torreádor. 12. Harry a hős-szerelmes. 13. Péter Pán. 14. A gyönyör muzsikusa. 15. A kétszívű ember. 16. Üldözött leány. 17. Úri divat. 18. Alborák házasodik. 19. Alborák és Bé neje. 20. Sico filmszínész lesz. 21. Sico, akinél az éhség nem vicc. 22. Fox Journal 22. 23. Magyar Híradó 96. 24. Alom hercegnő. 25. Egyszer volt, hol nem volt. 26. G­au mi­ont Híradó 100. 27. Angol Híradó 729. 28. Detektív Hír­adó 6. 29. Corvin Híradó 17. 30. Grau­­stark. Továbbá előadásra alkalmasnak talál­ta, de eltiltotta, hogy 16 évnél fiatalabb korúak az előadáson megjelenhessenek, a következő képszalagokat: 1. „Józsi, ne csalsz!“ (Star) vígjáték 8 felvonásban, mely a First National­­gyárban 1924. évben készült s 2316 m. hosszú. 2. „A zenés pokol“ (Cosmos) dráma 10 felvonásban, mely a First National­­gyárban 1925. évben készült s 2477 méter hosszú. 3. „A primadonnáik iskolája“ (Cosmos) drám­a 7 felvonásban, mely a Warner Brothers-gyárban 1925. évben készült s 1626 m. hosszú 4. „Ballépés jobb lábbal“ (Radius) bo­hózat 2 felvonásban, mely a Paramount­gyárban 1924. évben készült s 613 méter hosszú. Budapest, 1925 december 28 Horváth Elek almek, ny. min. tanácsos.

Next