A Szív, 1919-1920 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1919-10-18 / 8. szám
2. oldal. gálium édes tanítása, az isteni és felebaráti szeretet rózafája, a keresztény erények májusi virágzása, az Isten Bárányának lakodalmas szent asztala, Úrvacsorája: mindez független a bőségtől, ínségtől, egészségtől, betegségtől, csapástól, felmagasztalástól, örömtől, ürömtől, élettől, haláltól. Csak egytől függ: legyen fehér, lakodalmas ruhád! Érted, ugye? Légy bűntől tiszta, lelkiismeretedben ártatlan Hófehérke. Ez képesít a királyi mennyegzőre. Ott lenni, ott ülni az Úr mellett, ott nyugodni Szivén, vele a szeretet lelkében egybeolvadni, s ezen egybeolvadásban átömlesztve érezni és megtapasztalni, hogy a végtelen isteni Boldogság árama áthatol egész valómon úgy, hogy más szavam nincs is: Én Uram és én Istenem, óh, mily édes a te Lelked! S ez nem lenne itt a földön Isten országában? Kérdezd meg az Isten országa igazi polgárait — a szentek, a boldogok beláthatatlan tömegeit, — királyi mennyegző volt-e lelkekben földi éltükön át? Bizott volt! Ha lesz hited, mennyegzős ruhád, lelkedből, szivedből viseled a keresztény nevet, ott lesz a tiedben is. Adja Jézus Szive! 4 *#❖<>♦ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] Missió. Alkalmas időben jő. Krisztus keresztje küzd az újkori pogányságba. Keresztény marad-e Magyarország, vagy újra pogány lesz? — erről van most szó. A keresztény öntudat felébredt. De ez a kereszténység még távolról sem a krisztusi kereszténység. Valljuk meg őszintén , inkább antiszemitizmus. Ezzel pedig sem a hazát, sem a vallást meg nem mentjük. Sőt a zsidókérdést magát igazán megoldani csakis az igazi kereszténység képes. Az igazi kereszténység pedig visszatérést jelent az eleven Úr Krisztushoz; élet, cselekvés az ő isteni életéből, az ő tanítása és parancsa szerint. Tartalmat kell adni a keresztény névnek. S ha nem tudunk tartalmat adni, úgy nem oldottunk meg semmit. A történelem mutatja, hogy félnie kell a kereszténységnek egyformán a fehér és fekete pogányságtól. A fehér pogány az, akinek neve keresztény, de lelke vallásgyűlölő; fekete pogány az, aki meg sincs keresztelve. Most fog eldőlni hazánk, vallásunk sorsa. Most megláthatja kiki, hogy kinek frázis a kereszténység és kinek élet. Szó sem fér hozzá, hogy a lelkek meglágyultak. Istenhez közelebb jöttünk. Hajlunk a kegyelem befogadására. Reméljük, hogy a szent Szív Ígérete szerint bőségesebb kegyelmet fog kiömleszteni Budapest lelkeibe s befejezi szent működését Az Atya Fiához fogja teljesen vonni eltévedt gyermekeit. A buzgóbbak apostolkodása most sokat tehet. Sokat tehet imádságával. Októberben vagyunk, a rózsafüzér imádság havában. Sokszor, igen sokszor mondjuk el a rózsafüzért Budapest megtéréséért. Szóval is apostolk’odjunk. De a szelíd szívű Jézus szerető hangján., Nem az erőszakoskodás keserűségével, hanem a felvilágosítás édességével. Szeretett hazánk jövője, vallásunk biztosítása, Isten oltalmának leesdése, édes mindnyájunknak boldogulása kell, hogy minden keresztény hazafit odahúzzon az Úr Krisztushoz a kiengesztelődés és megújhodás forró vágyával. A missiós sz. beszédeket minden templomban meg lehet hallgatni. Első beszéd 18-án este 5-kor. Missió ideje: okt.: 18—26. Szent beszéd minden reggel és délután 5 és 7 órakor. Menjünk a hivó szóra: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradoztok és terhelve vagytok és én megenyhitlek titeket." „Goethe 1805. február 12-én, kedden — éppen első ízben kelt fel betegségéből. — Ezen alkalommal szép beszélgetést is folytatott velem a katholikus és protestáns vallás jelességeiről. Teljesen igazat adtam neki abban, hogy a protestáns vallásra neheztelni lehet azért, mert az egyesekre nagy terhet rakott. Valamikor a lelkiismeret súlyát levehette a lélekről egy más valaki, most mindegyik lelkiismeret viseli saját önsúlyát s emiatt elveszti erejét, nem képes önmagában a harmóniát megteremteni. A füli gyónástól — mondd Goethe — soha sem kellett volna az embereket megfosztani " (Voss H. ifjabb. Reclam.) 1919. október 25. Vigasztaló szeretet. Van a lelki fájdalomnak egy csodás hatású orvossága. Legalább nekem még mindig bevált. Először egy virághullásos szeptemberi napon próbáltam ki. Amikor hulló könnyeimet nem tudta elállítani semmi sem, amikor éjszakákon át álmomból följajdultam és lelki szemem nem tudott mást látni, mint egy frissen hantolt sírt: az édesanyám sírját. Hiába dédelgettek, hiába vigasztaltak, nem használt semmi. Akkor küldte el hozzám a jó Isten a vigasztalás angyalát. És kinek a képében? Egy másik szomorú ember alakjában. Az nem akart vigasztalni, mulattatni, felejttetni. Az nem is tudta, hogy én is zokogok. Ő csak a maga bánatával jött és elpanaszolta nekem. Próbáltam megvigasztalni. És aközben megfeledkeztem a magam bánatáról. Épp úgy, mint egyszer régen kis gyermek koromban. Akkor az eltört játékszeremet sirattam. Mindaddig, amíg testvérkém is megtudta a balesetet és ő is rázendített. Erre én elhallgattam és őt kezdtem vigasztalni. Most is úgy volt. Vigasztaltam és megvigasztalódtam. Mert olyan csodás valami az a szeretet. Ha odasugározza fényét a testvérszivre, akkor visszaverődik és saját szeretetének visszaverődő fényében derül ki újra önszivünk beborult ege. Azóta hányszor próbáltam ki! Amikor a saját szivemet tapogatom, hogy hol fáj, — amikor a saját lelkemet hordom körül, hogy gyógyírt kérjek számára, — amikor én vagyok a központ és azt várom, hogy engem vigasztaljon a többi. — olyankor nem találok vigaszt és néha úgy érzem, hogy elviselhetetlen az élet Mert ember nem tud megvigasztalni soha sem. — De amikor mások szivét tapogatom meg szerető érintéssel, — amikor én járok a beteg telkek között, — amikor nem az én bajom körül forgatom a világot, hanem én sürgök-forgok a világ bajai körül, — akkor megkönnyebbül a lelkem és keresetlenül talál vigaszra a szivem. Mert akkor megvigasztal az Isten. Testvérek, most oly sok a szenvedés! Ti szenvedő testvérszívek, próbáljátok meg ezt a receptet. Mások vigasztalásában keressétek a saját vigasztalástokat. Ahogy Jézus szent Szive tett. Ő vitte a keresztet és nem őt vigasztalták, hanem Ő vigasztalt még a keresztfán is. Jézus Szivének tisztelői, legyetek érzékenyek mások szenvedései iránt, nagylelkűen elfeledve a magatok baját. És meglássátok, hogy mialatt mást vigasztaltok — ti is vigasztalást nyertek. Mert akkor a ti vigasztalótok nem ember lesz, hanem maga a szerető szitü Isten. Képek A Szív életéből. (A kommunisták uralma idején.) Azon az egy éjszakán két helyen is voltam. A direktórium őrszobájában töltöttem át az éj legnagyobb részét, vörös katonák között. Az egyik volt csak durva — a többi békén hagyott. Fáradt emberek voltak, olyanok, mint én. Akkor is, láttam mennyire egyformán ember és ember vagyunk. A vörös ősze fehér. Olyan nagyon egyformák. Olyan szeretettel néztem azokra a képem mása embertestvérekre és fájt a szivem, hogy miért nem tudnak szeretni ők is engem ? — Arra sem tudtam haragudni, aki durva volt. Arra sem, aki az egész üldözést kezdte, aki elfogattatok és többször eljött hozzám megismételni a fenyegetést: „Életével játszik“. Arra gondoltam, hogy sokat szenvedhetett az emberektől, amig ennyire át tudta adni szívét a gyűlöletnek. Hogy mi, a krisztusi szeretetnek hirdetői, mindnyájan felelünk azokért a szenvedésekért, amelyek embertársainkat a gyűlöletbe kergettél. — És lélekben bocsánatot kértem tőle. — így készültem a halálra, amig el nem aludtam az asztalra borulva. Reggel már nem gondoltam a halálra. Annyira bíztam a Szent Szívben, hogy nem történik bajom. Hiszen nem azért hívott az Ő szőlőjébe, hogy olyan hamar el is bocsásson munkásai közül. — Egész jó kedvem lett. — És mikor mellém sorakoztatva három nőt (akiknek az volt í a bűnük, hogy a lezárt Szent Szív templom előtt hangosan tiltakoztak a vallásüldözés ellen), megindultunk fényes nappal végig a Fő utca kocsiútján, két fegyveres vörös katona kíséretében, elkezdtem magamban dúdolni. Fél magyar, a drága Szív ... A vörös katonák biztosan azt hitték, hogy bolond vagyok. Vagy . . . Vagy talán megszólalt bennük is a szív? — Nem tudom. Csak azt tudom, hogy a Szent Szív megoltalmazott és aznap estére hazaengedtek mind a négyünket. Otthon eleirt karokkal fogadtak a társak: Ugye, a Szent Sziv nem hagy el ? Egy szép napon arra ébredtünk, hogy fogház lett az Otthonból. Az ellenforradalmár ludovikásokat telepitették be több napra a házba, kézigránátos vörösőrség felügyelete alatt. Velük együtt mi is pár napig fogságba kerültünk, csak engedéllyel járhattunk ki-be a kapun. A gondnok szigorúan megparancsolta, hogy nem szabad szóba állni a foglyokkal. Igen ám, csakhogy nem volt hova tenni a sok fiút A Szív alkalmazottai ajánlották fel szobáikat, maguk meg összeszorultak. Némán vezettük be a „foglyokat“ a gondnok felügyelete alatt. Ők azt hitték, hogy a kommunisták alkalmazottai vagyunk. Csak akkor változott meg a komor arcuk, mikor odasúgtuk: — Hála Istennek, hogy életben maradtak ! És akkor sejthettek többet is a fehér kis hősök, amikor lefekvés előtt puha kenyér, méz, cigaretta került elő a takarók alól. A proletárkonyha egyetlen kincsei, amit a Szív nyújtott a sokat szenvedett, kicsi hőseinknek. Később tudtuk meg, hogy azokon a napokon terroristák jártak arra és kis híjja, hogy vérengzés nem történt a szentelt falak között Jézus Szive óvott meg tőle. * Egész könyvet lehetne az apró képekből összeírni. Nincs itt arra hely. Majd időnként még vissza-vissza térünk rá. Most csak röviden összefoglalom. Ez eset óta sokat zaklattak minket. Különféle gondnokokat rendeltek ki a házba őrizetünkre. Az egyik bolond volt. A másik anarchista, — a harmadik . . . arról nem beszélek. Pisztollyal jártak köztünk, — felírták bútorainkat ötször is, hogy elveszik, halállal, lelövéssel fenyegettek, — elhatározták, hogy beszüntetik a konyhát és kidobnak minket. És mégsem következett be egyik sem. Mi dolgoztunk, szenvedtünk és szerettünk. Szerettük őket is, a gondnokokat és szeretettel szolgáltuk ki őket. A vége az lett, hogy ők is békén hagytak, — sőt tudtak már szeretettel is szólni. — Persze, közben folyton mondtuk a kilentcedeket leengedett függönyök mögött Jézus szent Szivéhez és Szent Józsefhez, a családok védőjéhez. Különösen egy kilenced emlékezetes. Akkor egészen biztosan úgy volt, hogy kitesznek mindnyájunkat. A kilencedik nap estéjén jött le a gondnok hozzánk azzal: Maradhatunk mégis.... Nem sejtette szegény, hogy Jézus Szivének hírhozója volt, így múlt el a négy hónap. A fenyegetések közül csodálatos képen egynek beváltására sem került a sor Nem vittek el semmit, nem bántottak senkit. És amikor négy hónap múlva megdőlt a kommunizmus, A Szív helyiségei régi helyükön, épségben megnyíltak újra , és A Szív személyzete bántatlanul térdelte körül Jézus szent Szívének képét. A kommunizmus első dühének áldozatul esett Szent Szív szobor helyett e képet emelte trónra, hogy megújítsa előtte felajánlását. Amiben négy és fél hónap előtt bíztunk, azt most már tudtuk. Hogy Jézus Szive beváltja ígéretét: „Megáldom a házakat, hol Szivemnek képét tisztelik, megáldom vállalkozásaikat, megvigasztalom szenvedéseikben és békességet szerzek nekik !“ — Eddig csak hittük, most már tapasztaltuk csodával határos nagyszerűségben. És szivünknek most még forróbb vágya: mindenki Hozzá jöjjön — a szerető Szívhez. Azok is, akiktől négy hónapon át szenvedtünk, akik üldöztek, akik halállal fenyegettek, akik pisztolyt szegeztek nekünk, akik tönkre akartak tenni. Feléjük tárjuk most a Szent Szív képe alól ölelő karjainkat. Mi megbocsátottunk tiszta szívből és a Szent Szív szeretetében vál’juk őket is, mint megtérő bűnösöket Hiszen a Szent Szív ígérete nekik is szól: „A bűnösök Szivemben az irgalomnak kimeríthetetlen forrását nyerik 1“ Ez az epedő vágyakozás a Szent Szívhez visszatérő eltévedettekért a négyhónapi szenvedéseknek eredménye. Hogy akik egymás ellen voltunk, most mind egymás mellett legyünk a Szent Szívben és az Ő segítségével tartsunk ki a még következő nehéz napokban, együtt dolgozva, együtt szenvedve és szenvedve is egymást szeretve,-