A Szív, 1919-1920 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1920-02-21 / 26. szám

Budapest, 1920. február 21. V. évfolyam. ,X< 26. szám. © st­­­uérzu­s - szive - s­z­DigHGT1 GfRTe[SlT0361 © SZERKESZT­ŐSEG és KI A BÚD­A PEST. V 111 3d OR An­sz dóhivatal: KY-UTCA 20. k­iadja: faV&UB -föIVQ-ö £ ÖV €(TSéGÍ msinymSmiwm& A Szív eISfizetési ára egész évre 26 korona. Tömeges rendelésnél 50 példánytól kezdve 20 százalék kedvezmény. Kiadóhivatali cím: Budapest, Vili. ker, Horánszky­ u. 20 megjelenik: jíuaD,a­ bzojzb JiTon. Helyben 60 fillér. Vidéken 60 fillér. cMég mindig nem eszmélünk? Hiába minden csűrés-csavarás ! Az ország­nak és a világnak ócska szekerét nem lehet többé visszazökkenteni az 1913-ik évbe. Más világ keletkezett a régi romjain. Nem alakult ugyan még ki, de amint a forrongó mustban a sok használhatatlan anyag között meg lehet állapítani a jókat is s meg tudjuk előre mon­dani, hogy milyen minőségű bor lesz belőle ., úgy a mostani világ társadalmi zűrzavarában előre lehet látni, hogy titokzatos erő h­atja az embereket egy jobb berendezkedés felé. S ez a jobb berendezkedés követel több igazságot, szeretetet minden ember számára a lehető leg­általánosabb átfogással. Az igazságban és sze­­retetben pedig részesüljön kiki az 5 személyi érdemei szerint. Még a bolsevizmus is az ő őrületében és vérengzésében ezt írta piros zászlajára. Hisz neve is szlávból magyarra for­dítva, azt jelenti, hogy „jobb idők“-ért küzd. A jobb idők számára halljuk részletesebben is a követeléseket, hogy az igazságnak és a szüreteinek értelmében egyenletesebben része­süljenek az emberek a föld javaiból. Ne legyenek felül csak néhány ezeren, akik azt sem tudják, hogy millióikkal mittévők legyenek. Az egyenletesebb részesedésre az érdem forrásául ne szolgáljon egyéb tekintet, mint a munka, a becsületes munka érdeme. A munka megítélésében is eltünedezni kezdenek a régi pogány korlátok, a csúnya felfogások, hogy az egyik munka való embernek, a másik csak az ember számba nem menő rabszolgának; hogy az egyik munkát csak az úr végezheti el, a másikat meg csak a cseléd, a paraszt, a mun­kás ; hogy az egyik munka való izmaeli­tának a zsidónak, a cigánynak, a másik csak a ke­­­reszténynek, a magyarnak, a nemesnek. Ezen és hasonló jó eszmék jelzik, hogy az emberek akaratlanul is és öntudatlanul is már közeled­nek Krisztus evangéliumához. Mi magyarok nyíltan a kereszthez tértünk vissza. A munká­ról, az érdemről, a föld javaiban az igazság és szeretet mértéke szerint való részesedésről szóló ama tanítások a kereszt evangéliumának sarka­latos elvei között vannak. Tehát jók, szentek, követendők. Hirdették ezeket a bolsevisták és szociálde­mokraták is, de nem követték. Sokan, tán mindnyájan is, hirdetik a két­ katolikusokból, de már r­­gtenni a legkevesebben teszik. Sok még a prókátor és kevés a praktizáló. Ilyen prókátorok azok, akik a munkát és minden munkát dicsőítenek, de nem dolgoznak, mert nincs szakmunka . Na hát, ezeket össze kell fogdosni és kényszermunkára alkalmazni. A felsőbbségek nagyot hibáznak, ha meg nem teszik. Ilyen prókátorok azok is, akik dolgoznának, de nem látva az erdőtől a fát, — lesik, amíg valaki jő és felfogadja őket bizonyos ingék­­kedvek szerinti munkára, de ők maguk a felé­jük ordító munkaerdőből nem látják a munka­­alkalmakat. Valósággal élhetetlenek. Más em­bertársaik milliókat szereznek, lázas munkában fukosva mellettük, ezek meg várják tátott száj­jal a sült galambot. Itt van az ezer alkalom a kereskedelem száz­féle elágazásával. Hej, azok a lateiner pályák­tól elesett művelt osztálybeliek mennyire bol­dogulhatnának ezen a területen ! Szidják a zsidót. Hát bánom is, szidják, ha kedvük telik benne, akár a jégverés. Hanem ez nem hasz­nál sem nekik, sem a szegény országnak. Kö­vetnék már egyszer a zsidót. Régesrégen nem ilyen volt a magyar. Régesrégen — majd írunk erről is — világkereskedelmet folytatott a szín­­magyar. Tanuljuk meg ezt és csináljuk. Csak a közvetítő kereskedelemből jól megélhetne Nagymagyarországon (1912-iki statisztika) 3 millió család, személyenként évi 12.000 koro­nával ! * Pl. Nem lehet kapni cselédet és az elbocsátott irodakisasszonyok száma végtelen. cAz Ur szívszorongása az Olajfák hegyén. Mily fájdalom dúlta fel az Ur Szivét, saját szavai jelzik: „Szomorú az én szivem mindhalálig“ (Mt. 26., 38.) Remegett és elborzadott, szorongott szivében és szomorkodott. A belső kínok oly nagyok voltak, hogy vért izzadott Bőségesen csurgott vére, úgy, hogy sürü csöppekben a földre hullott. „a­s­son az ő verejtéke mint a földre folyó vérnek cseppjei (Lk. 22., 44.) Egyedül szenved az Úr. Egy kőhajításnyira távol tőlé hű barátai alusznak. Judás elpártolva tőle, éppen rendezi a hóhércsapatot, amely el­fogja elárvult Mesterét. Édes­anyja sincs mel­lette. Még szeretett tanítványa János is alszik. Én szegény Uram ! De el vagy hagyatva ! Pedig alig van ember országodban, akivel jót nem tet­tél volna. Most nincs senkid, aki veled jót te­gyen. Aki hozzád egyetlen vigaszaló szót szó­lana, nincsen. Engedd meg, hogy lélekben, mintha akkor élnék, közeledjem hozzád. Vedd szívesen, hogy a Libanon havával megmosott hófehér kezemmel, szent karjaid alá nyúlva, gyenge teremtményed segítse Teremtőjét roskadozásában. Engedd meg, hogy bánatos könnyemtől megfehérített lelkem keszkenőjével letörölhessem hideg véres verej­tékedet isteni homlokodról, bágyadozó szemeid­ről, szentséges ábrázatodról. Hidd el, Uram, ha ott lettem volna, szivem résztvevő szeretetével megtettem volna. Megkérdeztelek volna, mi bánt, miért sajtolja Szived vérét a kínok malomköve? Nem kérdezte meg senki. A szentirók sem írták le. Nekem hagyatott, hogy hitem világositson ama sötét kínok éjjelébe, a te meggyötört Szived Vérfürdőjébe, lelked haláltusájába s megtaláljam a te titokzatos kegyelmed sugallatában a választ, miért szenvedsz te ily szívszorongásokat ? Miért ? Mert akartál szenvedni. Istenséged vég­telen uralma ezen órában mintegy visszahúzza magát és engedi szent emberségedet alámerülni a kínokban. S hogy teljesen átérezzed a szenve­dést, elhagyatottan akarsz szenvedni és minden vigasztalás nélkül. Az Istenség csak ,annyiban se­gít, hogy életben tart, hogy kibírd, — amíg min­den „beteljesedett Miért? Mert csak pár óra választ el a halálod­tól. És az ut a Golgotára véres keresztül teli stá­ciókkal, amelyek képeiben látod elevenen magadat rettentő testi s lelki kinok, gyötrelmek között s a végén mint lator függesz a bitófán. Te tudtad, Uram, hogy ártatlan vagy; tudtad, hogy isteni felség vagy, azért megrendült egész szent emberi valód, amikor előre látod azt az égbekiáltó igaz­ságtalanságot, azt a kimondhatatlan meggyaláz­­tatást, amely rövidesen reád zúdul. Úgy elgon­dolom, ha velem holnap délután 3 óráig ugyanaz­­ megtörténnék, nem őszü­lnék-e bele, nem ver­gődnék-e szívem szorongó haláltusában, nem rogynék-e össze élettelenül? Pedig én még­sem­ mondhatom, hogy ártatlan vagyok, sem valami kiválóságnak nem szabad tartanom magam. Miért? — Szemem előtt van az a tömérdek erkölcsi piszok, bűn, gonoszság, amely csak egyetlen napon is e világon összegyülemlik­. Te pedig, te szentséges Isten Fia, látod Ádámtól az utolsó emberig a világtörténés utján az egész emberiség életének szennyes, bűnös élettengerét, amely hozzád tapad, reád nehezedik, mint ha a tied lenne s amelyért mindért neked kell lakol­­nod, mindért eleget tenned. Isteni szűzi szentség, értem undorodat, irtózatodat, rémületed, iszonyo­dat. Nyomja szived az egész világ bűne. Miért? A csalódás, a háládatlanság összeszo­­rítja a kebledet, az a legfeketébb bűn fojtogatja szivedet. A csalódás, a háládatlanság szeretete­­dért, am­­elyet el nem ismernek, megvetnek, meg­tagadnak, meg is átkoznak. Látod, hogy gyötrel­meid dacára hányan kárhoznak el. Mi hasznod véred hullásából ?! Látod a jövő tudásokat, Pilá­tusokat, Heródeseket; látod a benned hívők aluszékonyságát; látod a kiválasztott lelkek gyá­vaságát. Mit tettél te mindegyesért, hogy boldo­gulhasson földön és égben és mennyire­ semmibe sem veszik haláltusád gyötrelmeit. Ennyi lelki kin között vért izzadtál, ily elha­­gyatottságodban térdre estél, arcodra borultál és úgy imádkoztál Atyádhoz, aki egyedül volt veled. Oh, mily megrendítően szólt az imádság ajkad­ról. Veled volt Atyád és még­sem hallgatott meg, mert velem is volt, szegényke bűnössel. S mert te ráhagytad, hogy az ó és nem a te aka­ratod legyen meg, azért velem maradt Atyád, az én Atyám is, neked értem meg kellett halnod, mert az Atya igy akarta, de te is. Mily kegyesség! Odatérdelek melléd, leborulva csókolom meg véres ruhád szegélyét s örökké áldalak, ki igy szerettél engem. Viszont szeretlek az én szivem gyötrelmeiben, mert vannak bőven e nehéz napok háborús viszontagságai között, de kitartok veled, imádkozom veled: „Atyám, ha lehetséges, múljék el e pohár tőlem, mindazáltal ne az én, hanem a te akaratod legyen meg.­ Nem az teszi ... — Én bizony nem böjtölök. Kevesebbet eszem amúgy is azzal az egy tál bablevessel, ha kol­bász van is benne, mint a plébános úr a három tál ételes bőjtös ebédjével ! — Megállj csak, mondok valamit. A Timárék tehene ott legelt a réteden, aztán még­sem bán­tad. A Juhásznét pedig hogy lepocskondiáztad, s mert átengedte a kotlóját, hogy az udvarodon szemelgessen. Nem fogyott-e több a tulajdonod­ból azzal, amit a tehén lelegelt, mint az a pár szem ocsu? — Mit tartozik az ide? De különben is. A. Timáréknak megengedtem, a Juhásznénak nem engedtem meg. Én volnék a mizda, vagy rhci! ! Nem vagyok én olyan fukar. Nem is az teszi, hogy mennyi fogy az enyémből, hanem hogy megengedtem-e, vagy sem. — No látod, hogy mégis csak ide tartozik, j Mert hát az Úr Istennel is igy van. ő a gazda mindenek fölött. És pedig nem fukar, hanem jó­ságos, áldott szivü gazda, ő sem azt nézi, hogy mennyi fogy a tulajdonából, hanem hogy meg­tartsák a parancsolatját Azt nem parancsolta meg, hogy három tállal egyél vagy egy tállal hanem azt igenis, hogy a hét egyetlen egy nap­ján tagadd meg magad éppen a húsételtől való­­ tartózkodással

Next