A Szív, 1938-1939 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1938-09-03 / 1. szám

2. oldal.­­ A végső szentségeket még a klini­kán felvette és azóta is mindennap áldozott, többször kapott feloldozást. Halála napján 7 órára volt kitűzve a Jézus Szíve Népleányok házában szentmise, de külön kérte, hogy ha­a­marább misézzenek, mert áldozni akar. Attól félt, hogy meghal, mielőtt az Úr Jézust még egyszer magához vehetné. Utolsó órái meghatóak voltak. A Jézus Szíve Népleányok körülvették ágyát és régi óhajára kedvenc Jézus Szíve énekeit zengték el neki. Még egyszer feloldozást kapott, amelyet teljes öntudattal fogadott és csende­sen, néhány pillanat alatt kiszenve­dett. Temetése: Az elhunytat halála után lila mi­seruhába öltöztették és ideiglenesen a Jézus Szíve Népleányok Társasága Horánszky­ utcai anyaházában rava­talozták fel. Halottas ágya valóságos zarándoklás színhelye lett. Rendtár­sai, a fővárosi papság, kongregációk, a Jézus Szí­p Szövetség tagjai, fő­kép szűkebb környezete, a Korda személyzete és „A Szív“ újság lap­­terjesztői kegyelettel keresték fel. nap Temetése augusztus 28-án, vasár­délután volt a Kerepesi-temető halottasházából. A szertartást P. So­mogyi Jenő, a Jézus társasága ma­gyar rendtartományának főnöke vé­gezte. Temetésén rendjének intézkedésére nem hangzott el külön be­széd. Ha ugyanis az a sok intézmény, egyesület, mozgalom mindenike el­búcsúzott volna tőle, amelyek alkotá­sai voltak, a beszédek egész sorának kellett volna következnie. Az engesztelő szentmiseáldozatot rákövetkező napon 8 órakor mutatták be nagy résztvevő közönség előtt a jezsuiták Jézus Szíve templomában. P. Biró alkotásai. P. Biró nemcsak a lelkes volt embere, hanem a tetteké. szónak Meg tudta látni, hogy a magyar katholikus területen hol van szükséglet, de nagy élettapasztalattal és gyakorlati ér­zékkel azt is észrevette, hogy hol le­het a megfelelő eszközöket előkeresni és miként lehet segíteni. Volt még egy olyan tulajdonsága, amelyik a vezető emberekben ritka: ki tudta válogatni munkatársait és eze­ket a rajongásig fel tudta lelkesíteni az elébük tárt célokért. _P. Biró az az ember volt, aki nem mindent maga akart csinálni, hanem eszméket adott és az eszmék megvalósítását irányí­totta, a munkára pedig felügyelt. Alkotásainak száma és értéke ak­kora, hogy alig volt az utóbbi korban valaki, aki hasonlót mutathatna fel. A Jézus Szíve Szövetség és „A Szív“ újság. Amikor 1915 január 1-én I. Ferenc József király felajánlotta az országot Jézus Szívének, P. Biró szerette volna elmélyíteni és az egész magyar nem­zet szívébe beleégetni ezt az eseményt. Lapot tervezett, amely teljesen el­ütött az akkori magyar hitbuzgalmi lapok típusától. Könnyed, újságalakú, heti folyóiratot, amely a Jézus Szíve­­tisztelet mellett a vallási élet min­den megnyilvánulását figyelemmel kíséri. Akkoriban a Jézus Szíve Szö­vetséget vezette. Bár eredetileg más alapon akarta megvalósítani a lapin­dítást, de a feltornyosuló nehézsé­gek miatt a Jézus Szíve Szövetség égisze alatt, mint annak heti értesí­tőjét adta ki. Munkájában nagy se­gítségére volt az azóta már elhunyt P. Bernhardt és a lapot a Jézus Szíve Szövetség elnöknője jegyezte, mint kiadó, írói álnéven. Ebből az eredetileg társulati érte­sítőnek szánt hetilapból nőtt azután ki „A Szív“ újság, amely fokozatosan a magyar katholicizmus népszerű egy­házi lapjává fejlődött. A magyar la­pot nemsokára követte annak német­nyelvű kiadása, a „Das Herz“ és a tót nyelvű testvére, a „Sidce". P. Biró különös érdeme, hogy a lapnak általános és országos népies egyházi lappá való kifejlődését min­den tekintetben és minden vonalon keresztülvitte. Pedig erős küzdelmei voltak, mert sokan azt követelték, hogy „A Szív“ újság egyedül a Jézus Szíve-tisztelet és egyedül annak mozgalmaival foglalkozzék. P. Biró pasztorális érzéke és nagyvonalúsága szívósan ellentállott és a tények évek után igazat adtak neki. „A Szív“ újság óriási pasztorális érdemeit ma már elismeri mindenki és ennek elérésében legnagyobb része P. Bírónak volt. Korda Rt. Már a háború alatt észrevette P. Biró, hogy a katholikus könyvkiadás terén bizonyos hiányok voltak. Katho­likus kiadóink nagyszerű könyveket nyomattak, de hiányos volt a kolpor­tázs. Különösen a népies munkák el­adásában volt észrevehető a hátra­maradottság. Ismét a Jézus Szíve Szövetséget használta fel kiindulási pontul. En­nek keretében a „Jézus Szíve Szövet­ség Iratterjesztő Vállalata“ először egy kis üzletet nyitott. címen Az összeomlás után azután e vállalatot újraszervezte a Korda Rt. alakjában. A meginduláshoz szükséges részvény­­tőkét cikkeivel, agilitásával, hűséges lapterjesztőinek segítségével három hét alatt összehozta. Nagy érdeme, hogy az egész vállalatot reális alapra helyezte és elkerülte sok egyéb vál­lalkozásunknak eredeti hibáját: a nagyzolást. Az ő segítségével, tanácsai mellett és erkölcsi támogatásával fej­lődött azután a Korda azzá, ami ma: a katholikus irodalom és könyvterjesz­tés egyik igen jelentékeny tényező­jévé. Jézus Szíve Népleányok. P. Bírónak talán­ egyik legnagyobb és szívéhez mindvégig a legjobban hozzánőtt alkotása a Jézus Szíve Nép­leányok Társasága volt. ,,A Szíve körül, a Jézus Szíve Szö­vetségben és a Korda körül csoporto­sult munkaerőket először közös életre vonta össze és lelki irányítása alatt tartotta őket. Munkaterükül a nép kö­zött való apostolkodást írta elő, de új irányának lényege abban állott, hogy a Népleányok megélhetésének alapjául nem egyedül az apostoli munka fizeté­sét, hanem az ipar és kereskedelem korszerű művelését tette meg. A fej­lődő intézménynek azután jogi formát és szabályokat adott. Megérte még a rendalapítóknak azt a ritka örömét, hogy még életében fel­lendült és elterjedt az intézménye. A Jézus Szíve Népleányok Társaságá­nak fennállásuk 18 esztendeje óta 12 háza van már. A Szívgárda. P. Bírónak igen jelentős része van a Szívgárda megalakításában és el­terjesztésében is. Ennek kiinduló pontja szintén „A Szív“ újság volt. Mikor nehéz volt megfelelő számú lapterjesztőt kapni, a zárdák növen­dékeit állította be ilyen iratterjesz­tőknek. A Ranolder-intézet volt az első, amelyikben megindult az apos­tolkodásnak e fajtája és a Miasszo­nyunkról nevezett Iskolanővérek sze­gedi zárdájában szervezték meg őket társulati alapon és nevezték el szív­gárdistáknak. P. Bíró nagy szervezőképességét és helyes irányító készségét mutatja az is, hogy a Szívgárda közvetlen ve­zetésére kitünően alkalmas munka­erőket tudott megnyerni Blaskó Má­ria vezetése mellett. A munka vég­zésében bölcs módon nagy szabadsá­got adott nekik, de egy pillanatra sem engedte ki kezéből az irányítást és minden az ő beleegyezésével történt. Ez a Szívgárda ma Magyarország egyik legnagyobb gyermekszerveze­tévé fejlődött. A Ward Kollegium. Kevesen tudják, hogy a hitoktató­nőket képző Ward Kollegium esz­méje és beállítása is legnagyobbrészt P. Biró munkája. Amikor a paphiány miatt kevés volt Budapesten a hit­oktató, P. Biró vetette fel a gondo­latot, hogy pótlásukra laikusokat kellene beállítani. Akkoriban az An­­golkiszasszonyoknál működő Tanár­nők és Tanítónők Kongregációjának volt a vezetője (és alapítója) és ezek segítségével állította be az intéz­ményt. Ettől azonban később vissza­vonult. Ugyancsak P. Biró kezdemé­nyezte a hitoktatónők egyesületét, a Sodalitium-ot. 1938 szep­tem­ber 3- •hogy e fakultás növendékei szá­mára az utódállamok magyar kispap­­jait is megkaphatja. Ez a terv is csak részben valósulhatott meg. Ezeken kívül egész sor még azok­nak az eszméknek száma, amelyeket P. Bíró vetett föl, át és amelyet mások másoknak adott jól (például a „Kisegítő Kápolna Egyesület“-et) vagy kiforgatva megvalósítottak. Női lelkigyakorlatos ház. P. Bíró sok-sok terve között egyik volt a női lelkigyakorlatos ház. Évek óta foglalkozott ennek megvalósításá­val és mihelyt a Jézus Szíve Népleá­nyok intézménye valahol házat szer­zett, első munkaterükül a női lelki­gyakorlatok tartását állította be. Társulat tagjai közül többeket kikép­­­zett erre a munkára. Életének utolsó öröme volt, hogy eszméjének valóra válását láthatta. Pécelen, a fővárosba is beillő, hatal­mas épületet emeltek és ennek min­den helyisége a legmodernebb köve­telményeknek megfelelően e célt szol­gálja. Halálos betegen ment el ennek felavatására és megható volt, milyen sugárzó arccal vonszolta hogy vé­gig testét a gyönyörű épület folyo­sóin. A sikertelen törekvések, P. Biró fenti alkotásai időállóknak és maradandóknak bizonyultak. Foly­ton új terveket kigondoló agya, min­denen segíteni akaró lelkesedése és fáradhatatlan ügybuzgalma , ezeken kívül még a mozgalmak és intézmé­nyek egész sorát kezdte meg. Ezek azonban kivétel nélkül P. Birón kívül álló okokból nem sikerültek. Meg kell azonban állapítanunk, hogy e tervei is egytől-egyig életre­­valóak voltak és a magyar katholiciz­­musnak hiányait akarták pótolni. Részben az anyagiak hiánya, részben pedig korunk sok más hibája és mos­­tohasága volt oka e sikertelenségek­nek. Ezen mostoha sorsra jutott kí­sérletezései közül a nevezetesebbek a következők: „Fényszóró“ címmel képes hetila­pot alapított. A Tolnai Világlapjának típusát tartotta szem előtt és ilyent akart katholikus szellemben létre­hozni. Sajnos, azonban sem megfelelő szerkesztőt, sem­­ megfelelő munkatár­sakat és főkép lapterjesztőket nem talált hozzá. Azután anyagi eszközök sem állottak rendelkezésére és így a lapot egy idő múlva be kellett szün­tetnie. Pedig ez az eszme még ma is aktuális és bizony ilyen képes, érde­kes, szépirodalmat és eseményeket egyaránt felölelő, igazán népies hetilapra nagy szükség lenne. Másik vállalkozása volt a lapterjesz­tők megszervezése. A háború alatt a rikkancsolás teljesen egyházellenes ke­zekben volt. A katholikus újságokat egyszerűen nem árulták. P. Biró hi­vatásos katholikus lapterjesztőket akart szervezni éspedig úgy, hogy egy intézetben közösen éltek volna. Itt is az anyagi eszközök hiánya és még más körülmények gátolták tervét. Ez a terv, ha nem is egészében, de legalább töredékében megvalósult. A Szív újság szervezte meg Budapest összes templomai előtt a lapelárusító­­kat és a Jézus Szíve-templom három derék, legrégebbi lapelárusítójának szeniorátusa alatt ma is nagy ténye­zője a katholikus lapok eladásának. E tervnek meg nem valósulását P. Biró hosszú éveken keresztül különös módon fájlalta és felpanaszolta. A szegedi teológiai főiskolát P. Biró más alapon gondolta el. Az innsbrucki egyetemi fakultás mintá­jára ő is egy nemzetközi szemináriu­mot tervezett, ahol rendjének kiváló külföldi teológusai működtek volna tanárokul. Különösen azt remélte, Grandi, a híres olasz Sascista a Boldogságos Dino Grandi jelenleg Olaszország­nak londoni nagykövete. Egy időben Itália külügyminisztere is volt. Azok közül való, akik Mussoliniról megalapították a fascista pártot, és kezdettől, fogva nagy szerepet vittek munkájában. Grandi a Bologna közelében fekvő Mordano községből származik, amely­­­nek templomában a messze földön hí­res Mordano kegykép van, amelyet a köznép „Kegyelmek Anyja“ címen is­mer. Most lesz száz esztendeje, hogy e kegykép nagy tiszteletnek örvend és ez alkalommal Mordano plébánosa egy kis könyvet akart kiadni, amelyben a környéken ismert férfiaknak nyi­latkozatát is összegyűjtötte volna az egyik fejezetben arról, hogy micsoda emlékeik fűződnek a mordanoi kegy­képhez. Egy ilyen kérést intézett Grandi nagykövethez is, mint dano szülöttjéhez. A nagykövet Mor­az alábbi levélben válaszolt és ezt a le­velet „Vita Nuova“ című olasz folyó­irat szóról-szóra leközölte. Magyar fordítása a következő: „Kedves Esperes Úr! Ön arra kért, hogy a mi „Kegyelmek Anyja“ képünk száz éves jubileuma alkalmá­val néhány sort írjak Önnek. Szíve­sen írnék én többet is, mint ez a né­hány odavetett sor, mert ez a jubi­leum olyan emlékeket hív életre ben­nem, amelyek mélyen meghalnak. A Kegyelmek Anyját én mindig a mi családunk jóságos védelmezőjének tekintettem. Ilyennek gyermekkoromban és még tekintettem most imádkozom hozzá életem nehéz órái­m­­ban. Szűz Mária kísért és oltalma­zott engem életem első lépéseiben és tőle várom az utolsó kegyelem kiesz­­közlését is, ha majd befejezem e föl­dön életemet és utána — amint sze­retném — a mordanoi temetőben ten­nének nyugalomra. Mikor néhány héttel ezelőtt hos­­­szú idő után ismét Mordanoban vol­tam és beléptem templomunkba, újra átéltem gyermekkoromnak boldog em­lékeit. Egy pillanatra ott, a Boldog­ságos Szent Szűz képének közelében úgy éreztem, mintha régen elhalt édesatyám mellettem állana vidáman, mint ahogyan életében állt. Mondja meg, Esperes Úr, Mordano minden kedves lakójának, hogy az el­következő jubiláris ünnepségek al­kalmával lelkileg velük együtt le­szek. Szívélyes üdvözlettel: Dino Grandi.1' Recept nehéz órákra. Palotti Vince, egy nálunk kevéssé ismert szerzetesrendnek alapítója, Rómában élt az ottani forradalmi időben. Az események intézményé­nek és zárdájának életét és biztonsá­gát fenyegették. Rendtársai már me­nekülni akartak, de Palotti Vince rá­mutatott a Boldogságos Szent Szűz képére és így szól hozzájuk: — Helyezzünk mindent Anyánknak oltalma alá. A templomot, házunkat, mindenünket, amink csak van. Anyánk majd gondot visel mind­ezekre. Reményében nem is csalatkozott. A forradalom minden vihara és ne­hézsége­­ elkerülte őket. Minden vesz­teség nélkül átélték a nehéz időket. Az életben sokszor tapasztaltuk már, hogy a Boldogságos Szent Szűz bámulatos módon megsegíti azokat, akik bizalommal hozzá folyamodnak.

Next