A Szív, 1941-1942 (27. évfolyam, 1-51. szám)
1941-09-06 / 1. szám
■itatya a hit közös imáján A Szentatyának az új házasokhoz intézett egyik gyönyörű tteszévét szószerint közöljük övetkező számainkban az Osservatore Romano alapján. iek és feleségnek legnagyobb rmékenyebb egyesülése illat által jön létre. Ebben a ütőjüknek versenyezniük kell egymással. Vannak egyes gyümölcsök, mint pl. a birsalma, amelyek levük fanyarságánál fogva csak cukrozott állapotban élvezhetők. Viszont vannak mások, amelyek csak akkor maradnak ízletesek továbbra is, ha megfelelően elkészítik azokat. Ilyen a cseresznye, meg a barack. Ezért az asszonyoknak meg kell kívánniok, hogy férjük meg legyen hintve az áhítat cukrával, mert az áhítat nélküli férfiú vad, nyers és faragatlan. S a férjeknek is arra kell vágyniok, hogy hitvestársuk áhítatos legyen, mert az áhítatnélküli asszony nagyon törékeny és hajlamos a megbotlásra vagy zavarkeltésre. Nagy erény az áhítat szelleme, ez minden egyéb erény megmentője. Ennek legszebb és legrendesebb megnyilatkozása az imádság. Ez a testből és lélekből álló ember számára a lélek mindennapi kenyere, amint az anyagi értelemben vett kenyér a testnek mindennapi tápláléka. Minthogy egyesülésben az erő, nyilvánvaló, hogy a közösen elmondott imádságnak nagyobb hatása van az isteni szívre. Ezért áldja meg különösen az Úr az együttesen elmondott imádságot, mondván tanítványainak: „Ismét mondom nektek, hogyha ketten közületek megegyeznek a földön bármely dologban, melyet kérnek, megnyerik azt Atyámtól, ki mennyekben vagyon. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük“. (Máté 18, 19—20.) De kik azok a lelkek, akik igazabban és teljesebben egyesülhetnek Jézus Krisztus nevében az imádság által, mint éppen azok, akikben a szent házasság révén Krisztusnak az Egyházzal, az ö jegyesével való fenséges egyesülésének visszfénye tükröződik ? Nagyszerű és termékeny egyesülés ez, kedves ifjú házasok. Ez az, ami egymás mellett térdre késztet benneteket Isten előtt, hogy kérjétek tőle életetek egyesülésének megőrzését, gyarapodását és megáldását. Az összes keresztényeknek, mégha saját maguk számára esdenek is meghallgatásért, helyet kell biztosítaniok a közös imádságnak. Ez ugyanis emlékezteti őket arra, hogy valamennyien Isten gyermekei s lelküket nem elkülönítve, hanem egymást kölcsönösen támogatva tartoznak megmenteni. Ilymódon ne különítsétek el egymástól imáitokat s ne váljék magányos elmélkedéssé, hanem jelenjetek meg gyakran együttesen Isten és az ő oltára előtt! S hol kapcsolódnék mélyebben, erősebben és határozottabban egybe a ti szívetek, értelmetek, akaratotok, mint éppen a kettőtök imádságában? Ebben az isteni kegyelem nyilatkozik meg, hogy összhangba hozza gondolataitokat, érzéseiteket és vágyaitokat! Milyen édes látvány, amikor egy házaspár az angyalok jelenlétében imádkozik és égnek emeli tekintetét, s arra kéri Istent, tekintsen rájuk s terjessze föléjük védő kezét. A Szentírásban kevés olyan jelenettel találkozunk, mint amilyen Tóbiásnak fiatal feleségével együtt elmondott megható imája volt: ismerve azt a veszélyt, amely boldogságukat fenyegeti, a test alacsonyrendű szempontjain felülemelkedve minden bizodalmukat Istenbe helyezik. Ti is — s ekkor a Szentatya atyai hangsúllyal fordult a jelenlevő házaspárokhoz — ismeritek Istent, aki mindig reátok árasztja fényét. Bármennyire is el vagytok foglalva napközben, tudjatok mindig találni egy pillanatot, hogy együttesen letérdeljetek s úgy kezdjétek a napot, hogy szíveteket az égi Atya felé fordítjátok, segítségét és áldását kérve. Reg.5 .. itt is elválaszt miteteket, sohotse feledkezzetek meg arról, hogy mielőtt dyugovóra tértek, ha nem is egyebet, de egy rövid Miatyánkot vagy Üdvözlégyet mondjatok el s köszönjétek meg az égnek a kenyeret, amelyet nektek juttatott. A nappal, amely hosszú, sokszor terhes, elválaszthat benneteket, egymástól; de akár közel, akár távol vagytok, mindig Isten tekint le reátok: s vájjon nem fog-e szívetek áhítatos odaadással ö felé emelkedni, akiben egyesülve maradtok s aki felettetek és boldogságtok fölött őrködik? S amikor leszáll az este s befejeződött a nehéz napi munka s a boldog viszontlátás örömében lakástok falai között találkoztok ismét s megtárgyaljátok a napi eseményeket, az édes bensőségnek és nyugalomnak ezekben a perceiben adjátok meg Istennek a magáét. Isten nem fogja megzavarni édes bizalmas beszélgetésieket, éppen ellenkezőleg, ő, aki meghallgat benneteket s szívében előkészítette számotokra ezeket a pillanatokat, atyai gondoskodásával még kellemesebbekké és vigasztalóbbakká teszi azokat. Urunk nevében arra kérünk benneteket, kedves ifjú házasok, őrizzétek meg szívetekben érintetlenül a keresztény családoknak ezt a szép hagyományát: a közös imádságot. Ez minden napnak befejeztével egybegyűjti azokat, akik egyazon tető alatt alszanak ti ketten, s mellettetek a kicsinyek is imára kulcsolják kezüket, ugyanígy a cselédek és a munkatársak is, akiket az Úr segítségül mellétek állított, hiszen ők is testvéreitek Krisztusban és szükségük van Istenre. Ha a modern élet kemény és kérlelhetetlen követelményei nem is teszik könnyűvé, hogy egy hosszú hálaadó időközt iktassatok be s ahogy atyáink cselekedtek, egy szentnek az életéből egy rövid részt olvassatok, mégse áldozzátok fel azt a pillanatot — bármily gyors legyen is az —, amikor Istent együtt dicséritek és eléje viszitek vágyaitokat, szükségleteiteket, bajaitokat, jelenlegi és jövőbeli gondjaitokat. Jtia Mdoyteschy íwmepe. Szeptember 8. Az egyháznak az a szokása, hogy szentjeinek nem a földi születésnapját ünnepli, mikor e siralom völgyébe léptek, hanem a mennyei születésnapjukat, vagyis haláluk napját, amikor a mennyország számára élni kezdettek. Kivételt tesz azonban Keresztelő Szent Jánossal, aki már anyja méhében megtisztult az áteredő bűntől és így nem bűnben született és méginkább a boldogságos Szűzzel, akinek szeplőtelen fogantatása miatt már a születése is örvendetes nap, hiszen létének első pillanatától kezdve tiszta volt az áteredő és minden egyéb bűnnek szennyétől, ö születésétől kezdve a legszentebb az összes teremtmények között. Az egyház már a hetedik századtól kezdve megüli ezt a napot és úgy tekinti, mint a megváltás előkészítésének napját és olyan rangot ad neki, mint Gyümölcsoltó Boldogasszony napjának, mely az Úr Jézus megtestesülésének a napja. A hívek nagy szeretettel ünneplik meg ezt a napot, habár most már nem parancsolt ünnep, mert nagyon közel áll a szívünkhöz és úgy tekintik, mint, családi ünnepet. Hiszen ez mennyei anyjuk születése napja. Mária ugyanis mint Jézus anyja, mindnyájunk anyja, mert, Jézus testvérünk akart lenni, mikor felvette az emberi természetet. »lmasság, njeszto, <le ^ , gondolat, hogy%<*.szti^ gyöngéit és felöl^wftwV'ét szolgaltatta az erőseknek és irgalmukra bízta őket. Ez annyit jelent, hogy ő maga áll ezek mögött az elesettek mögött csendben és láthatatlanul, de a valóságban, egész isteni fölségével és védelmezi a szegényeket, elhagyottakat és gyöngéket. Aki őket megsérti, Isten fönsége ellen vétkezik. Aki velük jót tesz, azt Neki teszi. Az irgalmasságnak tehát nagy tekintélye van Isten előtt és korántsem lealacsonyító, mint némelyek gondolják. Az emberi szív nagyon jól megérti ezt és szívesen megőrzi magában a résztvevő szavak és irgalmas cselekedetek, a kíméletes és szíves bánásmód emlékét. A pogányság csak sejtette ennek az erénynek a szépségét, azért az isteneket gyakran mint szegény vándorokat és koldusokat jelenteti meg, hogy így ismerjék ki az emberek szívét, vájjon gyakorolják az irgalmasságot ... Az evangélium megvalósította ezt a sejtett, szebb világot. Tudjuk, hogy az irgalmasság megjutalmazása majd a vileg, amikor az Emberfia eljön az ő igazi dicsőségében és kiosztja a legnagyobb jutalmat, az örök mennyországát azoknak, kik az irgalmas szeretet törvényét megértették. „Jöjjetek Atyám áldottál és bírjátok az országot, mely kezdettől fogva nektek készíttetett; mert ... amit az én legkisebb testvéreimmel tettetek, azt nekem tettétek.“ Hogy az irgalmasság állandó gyakorlására buzdítson bennünket az Úr, hivatkozik boldogság után törekvő természetünkre is. A nyolc boldogság közt erősen hangsúlyozza: „Boldogok az irgalmasok, mert irgalmasságot nyernek“. Igen, itt a földön is érezni fogják az irgalom boldogító édességét, mert bárki juthat olyan körülmények közé, hogy rászorul mások irgalmára; de még jobban, amikor Isten színe előtt kell számot adni az egész életről, akkor az isteni irgalmasságot fogja önmagán tapasztalni. Aki nem fogná fel eléggé az irgalmasság szépségét, gondolja meg, mily rút és kegyetlen az ellentéte: a szívtelenség és irgalmatlanság. igazi megismertetése tágítéleten történik OLVASSUK EL P. Lányi S. J : KASSAI VÉRTANUK című könyvét. Ára csak —.60 P. Ünnepük szeptember 7-én. Kapható: A SZÍV kiadóhivatalában. Budapest, VIII., Mária-u. 23. -v-roí-'rrmtrrrw» .................... testvéreimet nyékben Krisztusban ■i v plpftfttt f C -mikor lássam, az elesett föUositácénél Jézus jusson eszembe. TMkor a kereszt ■ n.o aUtt v-icomszor is leroskadt. Vigasztalásom Isten szellemében történjék, bátorságomhoz Istenből merítsek erőt. Szelídségemhez, alázatosságomhoz Jézus szent Szíve legyen a „minta“, amelyet minden erőmből le kell másolnom, egész életemen keresztül. Ha ilyen módon átváltottuk, átalakítottuk magunkban természetes jó tulajdonságainkat olyan valutává, amely Isten országában van forgalomban, nyugodtak lehetünk, Isten beváltja értékeinket, ő megfizet nekünk tetézett mértékkel, bőkezűen, mert Isten végtelenül jó és igazságos! Még a légynek sem árt... Sok emberre mondják ezt, mint a jóság netovábbját. Pedig, de sokan közülük a legyet ugyan nem bántják, de Istent és felebarátaikat bántják — bűneikkel, életükkel Hogyan lehet, kérdezzük magunktól, hogy sokszor adakozó, csupa szív emberek Istennel, teremtőjükkel mit sem törődnek, tetteik Isten előtt nem (mindig) érdemszerzők? Hogy lehet esetleg elkárhozni is olyannak, aki külsőleg jó, nemes tetteket hajt végre? A felelet nagyon egyszerű: természetes jó tulajdonságaink — a jószívűség, áldozatosság, bátorság, hűség stb. — értékek ugyan, de ha nem Istennel és Istenben, nem a kegyelem állapotában tesszük, csak földi elismerést, jutalmat érdemelnek. Ha én csak azért adok, mert természetes jószívűségem, esetleg hiúságom késztet rá, ha azért segítem az elesett embert talpra állítani, mert udvariasság vagy sajnálat visz rá — jót teszek ugyan, de csak földi, emberi módon. Ha külföldre megyek, pengőimet át kell váltani, mert bár hazámban értéke megvolt, idegenben még sincsen vásárlóereje. Tehát átváltom az illető országban forgalomban lévő pénznemre, így kell tennünk természetes jó tulajdonságainkkal is. Át kell váltani időálló, érdemszerző értékekre. Az átváltás művelete egyszerű: mindent, de mindent Istenért, Istennek, Istenen keresztül tegyünk. A szegé lőknek és élőkről megemlékezés a misében. A szentmise szertartásainak ismertetésénél elérkeztünk a tulajdonképpeni áldozati cselekményhez. A mise legszentebb részének — a keresztáldozat vérontás nélküli megújításának — bevezető imája az élőének: prefáció. A szokott köszöntés: „Az Úr veletek“ után a pap áhítatra hív fel e szavakkal: „fel a szívekkel! („Sursum corda“). Adjunk hálát a mi Urunknak, Istenünknek“. Azután szétterjesztett karokkal imádkozza — énekes miséknél énekeli — azt a gyönyörű dallamú hálaadó s dicsőítő éneket, melynek befejezése: „Szent, szent, szent a seregek Ura, Istene“. (Sanctus 1.) E szavaknál a ministráns csenget, hogy ezzel figyelmeztesse a híveket: lélekben egyesüljenek a pappal Isten dicsőítésében. Ezzel kezdődik a szentmise „kánoninak nevezett azon legszentebb része, melyben az Üdvözítő az oltárra jő s ott jelen van szentségi színeiben. Tiszteletből e rész alatt halkan imádkozik a pap. Ezek az imák e elentétben a változó részekkel minden szentmisében legtöbben ugyanazok. (Innen a neve „kár amely görög szó és szabályt jl nem változik.) A kánon im élőkről való megemlékezéssel krnek s aztán a Szent Szüznek apostoloknak és vértanuknak benjárásáért imádkozik a miséző. Az élőért a következő sorrend imádkozik: a pápáért, az egri megye püspökéért, valamennyi élért, majd különösen azokért, akiké, azt a misét felajánlja és a misén jelenlévőkért. S itt tegyünk egy kis kérést, mielőtt magához az Átváltó tatáshoz érnénk. Ugyanakkor, amikor a miséző pap imádkozik az élőkért — imádkozzunk mi is értük, mert hathatósabb így, amikor belekapcsolódik imánk az Egyház imájába. Éspedig imádkozzunk a pápáért, papokért, mindenkiért, — azután emeljük ki szeretteinket és azoknak lelki-testi szükségleteit. Képzeljük csak el, ha világi nagyúrhoz mennénk kihallgatásra és elérkezik az a pillanat, amikor feltárul előttünk a nagyúr szőnyeges ajtaja s szemtől-szembe állnánk azzal, akitől sokat akarunk kérni. Ugyebár, hogy kihasználnánk ezeket a perceket, milyen odaadással — milyen könyörgő bizalommal mondanánk el kéréseinket; hogyan esedeznénk gyerekeinkért, hozzátartozóinkért, önmagunkért — akikért esedezni jöttünk! Mennyivel inkább kell ezt átérezni és megtenni ott, a szentmise azon részében, midőn itt vannak a percek, hogy az Egyház hatalmas szószólásaival megerősítve esedezhetünk a Királyok Királyához, aki szeret, minket és aki minden kérést teljesíteni tud és akar is, ha javunkra válik Jusson eszünkbe, hogy most értünk — akik jelen vagyunk — különösképpen könyörög a pap. Illetve nem is a pap, hanem maga Krisztus, mert a miséző pap őt helyettesíti! Már ez maga is milyen erős ok arra, hogy ott legyünk a szentmisén, ne csak akkor, amikor súlyos bűn terhe alatti szigorú parancs, hanem máskor is, minél többször, amikor csak módunk van rá.