A Szív, 1943-1944 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1944-07-15 / 46. szám

1944 július 15. e ZSS/MrSsJ>SSSrSSSX^^^^ J&S tzűs «A Szív» új szerkesztője. A jezsuita­rendben az eddigi szokástól eltérően ebben az évben az Apostolfejedelmek ünnepén olvasták fel az 1944—45-re szóló munkabeosztást. Az új munka­­beosztás «A Szív» szerkesztőségében is változást idézett elő. P. Zsíros Ferenc S. J„ aki több mint tizenöt évig szer­kesztette a lapot, más munkatérre került, mégpedig Hódmezővásárhelyre házfőnöknek és plébánosnak. P. Zsí­rost még «A Szív» alapítója, P. Bíró Ferenc tette meg a lap szerkesztő­jének. Nagyon beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Cikkeivel, a Jézus Szíve Szövetség szervezésével minden­hol ismertté tette nevét és nagyon megszerették alázatos, szerény egyéni­­ségét. Alatta lendült fel a lap különö­sen az utolsó években. P. Zsiros helyét P. Kollár Ferenc S. J. veszi át, aki régóta készült erre a hivatalra. Ugyancsak ő lett a Jézus Szíve Szö­vetség országos igazgatója is. A francia püspökök a légiterror ellen. A francia közvélemény heves tiltakozásához a légiterror ellen, ame­lyek a polgári lakosságot érik, most csatlakoznak többen a francia püspöki kar tagjai közül is, így pl. Marseille püspöke, Mgr. D­e 1 a pásztorlevelé­ben írja a következőket: »Az emberi lelkiismeret fellázad az ilyen gyilkos­ságokkal szemben és a keresztény lelkiismeret felháborodik a civilizáció legelemibb alapelveinek a megvetése miatt. Pedig állítólag a civilizációt akarják védelmezni». A «Magyar Kultúra» lapból vesszük át a következő nagyon időszerű soro­kat : «Az erkölcsi törvények örökök és változhatatlanok, amelyek minden időre és akármilyen helyzetre egy­formán kötelező erővel bírnak. Eze­ket nem lehet egyszer meghirdetni, máskor meg letagadni, egyszer zászlót csinálni belőle, máskor meg eldugni. Azért ilyenek, mert alkotójuk és tör­vényhozójuk is ilyen, t. i. Isten, aki örök és változhatatlan. Ezt a tételt azért is jó feleleveníteni, mert újabban a fogadott és fogadatlan prókátorok iparkodnak elködösíteni az örök tör­vények értelmét és alkalmazását Kü­lönösen azt a tévhitet akarják ébresz­teni, mintha az erkölcsi törvények csak az egyéni életre vonatkoznának és a közösségi élethez semmi közük. Jó lesz vigyázni és nem könnyelműs­­ködni az örök törvényekkel, mert azok­nak mindig van szankciójuk, — meg­szegőit, akár egyesek legyenek azok, akár népek, utóléri a végzet». Még mindig kisért a szabadkőmű­ves észjárás. Ugyancsak a «Magyar Kultúra. írja: «Az utolsó évben an­­­nyit beszéltünk és írtunk Galileiről, a híres csillagászról, hogy jogosan kell feltételeznünk, hogy mindenki tisz­tában van már vele. Sajnos, nem így van. A szabadkőművesség régi vessző­­paripáit még azok is meglovagolják, akik pedig képesek volnának önma­gukat megfojtani, ha tudnák, hogy egyetlen szabadkőműves sejt van bennük. Íme, bizonyság rá az «össze­tartás» c. napilap, amely egy csilla­gász meginterjúvolását így kezdi : «Ma már a régmúlt időkbe süllyedt a kö­zépkor dogmatikus tiltakozása a tu­dományos kutatások úttörőinek for­radalmi tanai ellen. Különösen Galilei körül kezdődtek forradalmi viharok. Galilei kényszeredett alázattal, de lel­kében megingathatatlan hittel erő­szakot volt kénytelen elkövetni magán akkor, amikor nyilvánosan megta­gadta tudományos tételeit a Biblia betűihez ragaszkodó tudománytalan­sággal szemben­. Beszélhetett volna egy régi szabadkőműves máskép és a pokolban nem elégedetten dörzsöli a kezét, hogy még a jobboldali újság­írókban is ilyen buzgó követőkre ta­lált?» — Ma t. i. igazán nem kell se nagy csillagásznak, se nagy törté­nésznek lennie senkinek, hogy a Ga­lilei nevével kapcsolatban, egyház­ellenes szándékkal elterjesztett legen­dáknak és irányzatos beállításoknak az értékét ismerje. A közelmúlt évek­ben már-már azt kezdtük hinni, hogy elmúlt az ál-tudományoskodás ideje,— vagyis nem támadják többé az Egy­házat, vagy intézményeit a «tudo­mány» nevében. Újabban azt kell látnunk, hogy tévedtünk. Mert úton­­útfélen jelentkeznek tollforgatók, akik hittani, erkölcstani, egyháztörténelmi és bölcseleti előképzettség nélkül fel­­lebezhetetlen «hozzáértéssel» tesznek kijelentéseket kérdésekről, amelyek semmiképen se tartozhatnak rájuk. Még szomorúbb tünete korunknak, hogy nagyközönségünk jó része, min­den bírálat nélkül, elfogadja az ilyen felelőtlen kijelentéseket, vagy szellemi műveletlenségen alapuló felfogásokat A KALÓT vezetők beszámolója a szombathelyi püspök előtt. Kovács Sándor szombathelyi püspök a püspökvár nagytermében fogadta a szombathelyi egyházmegye espereske­rületeinek, agrárifjúsági vezetőit, hogy meghallgassa évi beszámolójukat. A szombathelyi megyéspüspök nagy örömmel hallgatta a beszámolót és a további munkára buzdította az ország egyik legnagyobb mozgalmának ve­zetőit. Hulljon le a lepel! — címmel a Nemzeti Újság vasárnapi számában kitűnő cikk jelent meg azokkal a jós­lásokkal kapcsolatban, amelyeket titokzatos kezek terj­esztettek szerte az országban «40 szentéletű szerzetes és apáca» elragadtatásáról, a háború be­fejezéséről és az Egyház diadaláról. A cikk írója bebizonyítja, hogy az egész írás közönséges csalás, a könyv, amelyre hivatkozik, selejtes pamflett, az a nagy lelkesedés pedig, amellyel egyesek és sokak esküsznek rála, saj­nálatos háborús hisztéria. Csak az az egy igaz benne, hogy az Egyház dia­dalmaskodni fog minden ellenségén, de ezt nem a «40 szentéletű apáca» jósolta meg, hanem maga az Úr Jézus és sokszorosan igazolta ezt már a tör­ténelem. A ceglédi r. kat. egyházközség fel­ajánlása. P. Gologi Lajos jézustársasági atya hat napon át tartott Cegléden bűnbánati és engesztel­ésre indító be­szédeket. A beszédsorozat végén az egész egyházközséget felajánlották Jé­zus Szívének. A felajánlási imádságot Dr. Hübner Emil m. kir. kor­­mányfőtanácsos, egyházközségi világi elnök végezte.­­ Ugyancsak felaján­lotta magát a rozsnyói Dr Kósa-Schopper r. kat. Közkórház is az orvosokkal, ápolókkal és betegek­kel együtt. . 7. oldal. i Pünkösd alán hetedik vásáros és szent evangélium Szent Máté (7, 15—21.). Az időben: Mondá Jézus tanítvá­nyainak : Óvakodjatok a hamis prófé­táktól, kik juhok ruházatában jönnek hozzátok, belül pedig ragadozó far­kasok; gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon szednek-e tövisbokorról szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt nem teremhet. Minden fát, mely jó gyümöl­csöt nem terem, kivágnak és tűzre vetnek. Azért tehát gyümölcseikről is­meritek meg őket. Nem mindaz, aki mondja nekem: Uram, Uram, m­egyen be mennyek­­ országába, hanem aki Atyám akaratát cselekszi, ki mennyek­ben vagyon, az megyen be mennyek országába.­­ A mi korunk — sok szempontból! — a vallásos felbuzdulás korának nevez­hető. És én mégis úgy érzem, hogy soha annyira nem volt égető szükség, mint éppen ma, hogy egy pillanatra se tévesszük szemünk elől az evangéliumi szakasz zárószavait: «Nem mindaz, aki mondja nekem: Uram, uram! megyen be a mennyek országába, hanem aki Atyám akaratát cse­lekszi...» A királyi zsoltárost is foglalkoztatta a kérdés: «Ki mehet fel az Úr hegyére? Ki állhat meg az ő szent helyén?» És a válasz? Már a következő vers mondja is nagyon érthetően: «Az, akinek keze ártatlan, kinek szive tiszta, ki magát hiúságra nem adja és nem tesz hamis esküt társának . ..» (23. 3. és 4.) Be az ég olyan magas és a menny­ország olyan messze van. Hogyan lehetne itt a földön élvezni már belőle valamit? Mi boldogítja úgy igazán a siralomvölgy vándorát? 1. Erre a kérdésre megfelelt a leg­illetékesebb M­ester, mikor felsorolta tanítványai előtt a nyolc bol­dogságot­. Boldogok a szegények, a szelídek, a tisztaszívűek ... Boldo­gok, akiket méltánytalanul üldöznek és elitélnek, mert nagy lesz az ő jutal­muk a mennyekben . . . Hanem, valljuk be őszintén, a mai kor gyermekének a boldogság ilyen meg­fogalmazásához igen kevés az érzéke!­­Ha az Úr manapság mondaná el valami népes közgyűlésen, amit annak­idején a Hegyi beszédben elmondott tanítványainak, azt hiszem, igen kön­­­nyen megtörténnék, hogy hallgatói köz­bekiáltanának nem is Hevesen és bizony elmondanák, hogy az általa hirdetett boldogságokat igen vékonyaknak tart­ják. Boldog a mai ember szemében, aki két kézzel vájkál a földi jókban, mert így kielégítheti érzéki ösztöneit: boldog, akit minduntalan kiemelnek, kitüntetnek, mert így méltósághoz és tekintélyhez jutva érvényesítheti a saját akaratát; boldog, aki fegyelmezetlen­ségében összeütközésbe került a törvény szavával, de sikerül ballépésének el­törölni minden nyomát és így elkerülni a megérdemelt büntetést. .. Hát igen! Ezek boldogságok, de a szegénység, a sírás, az üldöztetés .. .? Kinek kell ebből?! 2. Tegyük fel, hogy ezeknek a közbe­szólóknak igazuk van. De akkor a bol­dog embernek még csak ezután kell majd megszületnie. Mert eddig — azóta, amióta Ádám megbírságolt ter­mészete öröklődik az emberre ■— olyan ember nem született, ki a saját tapasz­talatából is ne tudta volna, hogy mi a könny, a nyomor, a nélkülözés, a betegség, szenvedés, meghurcoltatás ... Valamilyen keresztje min­den földi halandónak van. Hát akkor nincs is boldog ember a földön? Hát akkor a jó Isten tréfál, rossz játékot űz az emberrel, mikor egyrészt bele­oltotta a keblébe a boldogság után való vágyat és másrészt úgy intézi a sorsát, hogy ez a vágy soha teljesedésbe ne mehessen? Ezt állítani mégis nagy vakmerőség volna, sőt egyenesen isten­­káromlás. A dolgok nyitja tehát bizonyára máshol keresendő. Ott, hogy nem abban áll a boldogság, amibe a természetes emberi bölcseség helyezi! Földi, tehát múló javak nem boldo­gíthatják igazán az örök életre teremtett embert! Csak egy kicsit le kell higgadni és érezni fogjuk, mennyire igaza volt Szent Ágostonnak, mikor azt írta: «Magadnak teremtettél bennünket, ó Uram és nyugtalan a mi szívünk, míg Benned meg nem nyugszik». 3. Hog­yan nyugszik meg az ember szíve az Urban? Erre a kérdésre meg­felelt Tauler püspök koldusa: M­i­n­­dig azt akarom, amit Is­ten akar! Tauler igen mély gon­dolkodású ember volt és tovább faggatta a boldog koldust: De ha az Isten aka­rata az volna, hogy téged a kárhozatba döntsön? Ebbe is bele tudnál nyugodni? A koldus készen volt a felelettel. Ebben az esetben olyan szorosan kapaszkod­nék a jó Istenbe, hogy neki is velem kellene jönnie a pokolba. És így jobb volna Istennel a pokolban lenni, mint nélküle a mennyekben! A püspök látta, hogy itt egy természetfelettileg magas fokban megvilágított emberrel van dolga és tovább kérdezte: Barátom, ki vagy te? Honnan jöttél ide? A jó Istentől — felesé a koldus —, aki min­den emberben lakik, ha az ember jó­szándékú. Hogy ki vagyok? Talán el sem hiszed. Király vagyok, még pedig a legboldogabb király a föl­dön! Országom a lelkemben van és ott minden engedelmeskedik nekem, én pedig az Istennek. Ilyen módon én mindig boldog vagyok, mert mindenem megvan, amit csak akarok és mindig az történik, amit én akarok, mert én mindig azt akarom, amit Isten akar. — Ez az Úr Jézus szava: Az megyen be a mennyek országába, ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. SZERKESZTŐI A ÜZENETEK Négy testvér: Nagyon sajnáljuk az esetet, de nem tehetünk érdekükben semmit.­­— Éljen Krisztus Király! A jóslások iránt érdeklődő levelére lapunk «Hírek» c. rovatában megkapja a választ. — özv. H. V.-né Budapest, Ferenciek­ tere. Levelében —sajnos — sok az igazság, csak azért tessék óva­kodni az általánosító túlzástól. Van­nak köztük is jók is, rosszak is és köztünk is. — Zalaapáti. Szomorúan írja, hogy ott a gyerek csak hátrányt jelent. Hiába van nyolc gyereke, nem kapnak ruhajegyet, míg mások, akik talán nincsenek is rászorulva és gyer­mekük sincs, többet is kapnak. Bizo­nyára égbekiáltó lelkiismeretlenség van mögötte és a ma annyira visszataszító protekció. Szerezzen jogainak érvényt az illetékes szociális felügyelőségen ke­resztül. — F. M. Kecskemét. Nagyon köszönjük levelét, örülünk, hogy ön is a Nagyasszony táborához tartozik és nem akar lelki közösséget a mester­ségesen naggyá tett, rövid ideig tün­döklő és nagyon kétes értékű fényt maguk köré szóró «sztárok» tisztelői­vel. — S. M. Alsógöd. Köszönjük so­rait. Szóvá tesszük az esetet. — A Ha­záért, K. K. Bélyeges válaszboríték ellenében mindenre kiterjedő, részle­tes választ kaphat a Márta beteg­ápolónői egyesülettől, Budapest, VIII., Eszterházy­ u. 44. — B. I. Kérje el kölcsön a ft. plébános úrtól a Kat. Lexikon III. kötetét. Ott a 254. la­pon «Magyar szentek és boldogok» címszó alatt megtalálhatja és kiírhatja az összes magyar szentek és boldogok neveit és legfontosabb adatait. — U. M. Jászapáti. Két vérrokon házas­ságáról van szó. Az egyiknek szülei, úgy látszik, első, a másiké pedig másodunokatestvérek. Ilyen esetben a házasulandók közt nem forog fenn egyházi akadály. — Missziós nővér. E három cím bármelyikére írhat: 1. A Páli Szent Vincéről nevezett szatmári irgalmasnővérek, Szatmár­németi. 2. A Miasszonyunkról ne­vezett iskolanővérek, Kalocsa. 3. Fe­rences Mária missziósnővérek társu­lata, Budapest, XIV., Hermina-út 12—21. — Szenvedő lélek. Nem csoda, hogy most féljaj dúl a lelkiismerete, mert bizony szívtelenül viselkedett édesanyjával szemben. Tudnia kell, hogy a szeretet főképen a türelemben és a jóságos tettekben áll, nem az ér­zésekben. Mit használ, ha valaki lán­golóan szeret, de közben kínozza azt, akit szeret? Nincs más hátra, mint imádkozni érette és ha észrevenné, hogy rokonai, ismerősei közül valaki szívtelen, kegyetlen volna édesanyjá­hoz, figyelmeztesse, hogy tűrjön, mert csak egy anyja van az embernek és ha azzal szemben nem hálás, keserűen kell bűnhődnie. — Hűséges Szív­olvasó. Maradjon otthon és iparkodjék buzgón élni. Ha máshová lép is be, kitör belőle a rossz természet, mert úgy látszik a közös életet nem bírja. Magától függött, hogy bennmaradjon, miért nem tette meg? — T. M. Bpest. Tartson ki az imában, bízzunk Jézus Szívében, hogy meghallgatja kérését.— É. P. F.-né Pnádasd. Nem azért történt az eltűnés, mert egy gonosz ember azt kívánta. Férjére szabad gondolnia. Az óvszer használata halálos bűn minden esetben. Jobb, ha a kilencede­ket külön végzi. — Irm. M. Budapest. Nagy részvéttel olvastam sorait, így csapja be az ördög az embert. Bele­viszi a szégyenletes bűnbe, azután pedig gyötri, kínozza és még mélyebbre akarja süllyeszteni. Fogjon ki rajta! Menjen el valamelyik szerzetestemp­lomba és oly őszintén, mint ahogyan megírta, gyónjon meg mindent. Ne féljen ! Bocsánatot kap és csodálatos boldogság tölti be a szívét. El ne hall­gasson semmit, a közbeeső dolgokat is meg kell mondani. Bízzék Jézus Szívében, megbocsát 1 Dr. K. J.-né, Pécs. Az esetet elég irgalmatla­nul állították be. A tény ez. A fiú be­lépett és mikor beteg lett, egy ideig gyógyíttatták, de mert próbaidőben volt és a betegség nem szűnt meg, el kellett bocsátani, mert a rendnek nem beteg emberekre, hanem egészséges munkásokra van szüksége. Az össze­köttetés megmaradt végig és ha fel­­­ gyógyult volna, nyitva állott előtte az út. Nem küldték el véglegesen. Amit­­ a papok, mint isteni parancsot hirdet­-­­nek, akkor is igaz, ha volna köztük« olyan, aki azt nem tartaná meg. — — Lelki nyugalom. Azokat a dolgokat felhasználhatja, de adjon olyan arány­ban alamizsnát. — W. E., Budatétény, Ha bűn terhe alatt fogadta meg és tu­datosan nem tartotta be, akkor vétke­­­zett. De ha nem is gondolt reá, mikor fogadalmát megszegte, akkor ninc­s bűne.

Next