A Szív, 1943-1944 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1944-08-12 / 50. szám
Budapest, 1944 augusztus 12. XXIX. évfolyam, v 50. szám. © Sl ^ZUS 6ZIVG 8 HGTI GRTGS1TÖ36 O Előfizetési év 1 évre 8 P, »/, évre 4 P. Tömeges rendelésnél 50 pld-tól kezdve 25 u/„ kedvezmény. Postatalcpt. csekkszfa u. 8857. Bpest, Vill., Mária u. 23. Tel: 135—233 megjelenik: ImriDein* szoJHBJiTon, SZeOKES2TOSEG és KIAOOHIVATAl: BUDAPEST, VJ 11, MARJA UTCA 23 Ara 16 fillér KIPX DJ P!JiaŐZl8-62W8 £ 0V6T9elG Skx elutasított kereszténység Nem egyszer hangzott már el a szó a mai kor emberének ajkáról, akit más szellemi megmozdulások igézete rabul ejtett: a kereszténységnek nincs már számunkra mondanivalója; kereszténység betöltötte szerepét a a világtörténelemben és most más szellemi áramlatok hajnala virradt fel az emberiség számára. — Ezek és ehhez hasonló kijelentések mennyiben jogosultak vagy mennyiben igazságtalanok ? Ezzel a kérdéssel szembe kell néznünk és meg kell adnunk rá a helyes választ, mert különben elvesztjük a tömegeket és a vezető embereket a kereszténység számára. HOL VAN MOST a kereszténységnek a hatása a lelkekre, amely a szeretetet és még az ellenséggel szemben is a megbocsátást prédikálja, mikor ma a technika és a tudomány vívmányait, a tőke egész anyagi erejét a keresztény nemzetek arra fordítják, hogy minél biztosabban és minél tömegesebben pusztítsák egymást, akik ugyanazt a keresztény nevet viselik ? A szellemi és a lelki értékek valóságos romhalmaza kíséri végig a háború borzalmas útját anélkül, hogy a népek vezérei keresztény voltuk miatt a legkisebb lelkiismeretfurdalást éreznének ? Lehet-e ilyen körülmények között a kereszténység hódító szelleméről beszélni? Lehet, hogy igaz ez a tanítás, de nem hódít! Ma nem a béketűrő, szenvedő, vagy pláne a szelíd gyermek alakjában mutatkozó Krisztust kellene az emberek elé állítani eszményképül, hanem az ellenségeire villámot szóró Krisztust, akinek erejét minden erős fajnak utánoznia kellene !... Amik elmúlnak... — néha egy vagy két század lefolyásával a történelmi múlt sivatagjába ne temetkeznék vagy legalább is a tehetetlenség holt vizeire ne evezne. Ezzel szemben a kereszténység, még ha sokat veszített is hódító erejéből, ott él századokon át mindig, mint újból nagy szellemeket megigéző, mindig új lelki megújhodást, új szellemi nekilendülést előidéző vezető hatalom. Ha nem is mint hódító, de mint ellenfél és ellenállásában egész világmozgalmakat és hadseregeket felmorzsoló erősség. Észrevétlenül is a kereszténységből táplálkoznak, azonkívül nagyrészt még a vele szemben álló szellemi mozgalmak is és a kereszténység szelleme dolgozik ott, ahol ezekben a mozgalmakban nem puszta hiányokat, hanem építést, szociális és társadalmi megújítást keresünk . A kereszténységet tehát elutasítani nem lehet. Aki mereven ellene szegül, az előbb-utóbb elbukik vele szemben, aki pedig nélküle akar új világot létrehozni, annak a kereszténység igazságaiból kell legalábbis néhányat magáévá tennie. De éppen mivel nem teszi magáévá az egészet, hiábavaló lesz minden próbálkozása. Nincs más választásunk : vagy felismerjük a katolikus Egyháznak világraszóló küldetését és belekapcsolódunk munkájába — vagy elhamvadunk és dicstelenül elpusztulunk. Feleletként kockáztassunk meg előbb egy kérdést. Meddig tartott más, a világot mozgató szellemi áramlatoknak a hatása? Van-e köztük csak egy is, amely az egész világtörténelem során csak megközelítőleg is versenyezni tudott volna a kereszténységgel? Valamikor az egyik legnagyobb eretnekség, az arianizmus végső csapást látszott mérni a kereszténységre. És ma a sivatag homokja fedi azokat a helyeket, melyeken Arius tana hódította a lelkeket. Később Mohamed tanáriá félelmetesebb szellemi mozgalmat el sem lehetett képzelni, — és ma a mohamedánizmus mint tan, de még mint harci és kulturális tényező sem képvisel világot mozgató jelentőséget. — Nem is olyan régen a francia forradalom eszméire és utána a szabadelvűség zászlajára egész országok, hatalmak, világrészek esküdtek — és ma mindig jobban hanyatlik, sőt mindig jobban megszűnő fényben áll előttünk a múlt század istenített bálványa. Ami megmarad... A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy nincs szellemi áramlat a világtörténelemben, amely néhány Emberek a rádiónál, utcasarkon, vasárnap a padkán várják a jó hírt. De hiába: bombák, uszítások, rémhírek idegünket s reményünket széjjel tépdesik. Most azonban jó hírt mondunk, szomorú emberek! Minden harci és politikai esemény mögött titokzatos Szív dobogását halljuk. Annak a Szívét, aki már 1917-ben aggódó anyai szeretettel előre megmondta Fatimában, hogy a ra világot a sok bűne miatt újra megrázkódtatja a háború, az éhség és az üldözés az "Egyház és a Szentatya ellen". Tudjuk tehát a bombák süvítése közben, az ellenséges fenyegetések ellenére, a menekülések hontalanságában, hogy valaki mégis gondol ránk. A Világ Királynője Szívébe zárta ügyünket: az ő kedves Magyarországát, katonáinkat, gyermekeinket, otthonunkat. Fáj neki szenvedésünk, mint ahogyan fájt egyszülött Fiának gyalázata a kereszten. SZÍVÉBE ZÁRT MINKET! És ő, akit Szent Bernát «könyörgő mindenhatóságnak» nevezett, — engesztelve gyermekei bűnét — ezt a Szívet felajánlja mennyei Atyánknak: «Nézd Atyánk, én a te választott leányod, Fiadnak szülője, a Szentlélek mátkája, az embereknek édesanyja, kérlek, könyörülj szenvedő gyermekeimen. Nézz szeplőtelen Szívemre, amelyet hajlékul tisztelt meg szent Fiad, kiben néked kedved telik. Megtagadhatnád az Én és a velem egyesült tiszta szívek engesztelő kérését...? Irgalmazz, Atyánk, irgalmazz!» Lucia, a kis fatimai látnok, miután előre látta a mostan pokolba vesző tömeget, a jelen pillanatok borzalmát, a hivatalos bíróság előtt hozzáfűzte: Egyre sötétebb lesz a jövő, de egy fénysugár mégis csak felragyog a végén. <v Végezetül is az én szeplőtelen Szívem fog győzedelmeskedni. Jó hírt mondunk, emberek: nem veszünk el, bár súlyosan vezekelnünk kell, mert áldott Szívébe zárt a Világ Királynője, Krisztus Király édesanyja és a szeplőtelen Szíve győzni fog! Jótettek az óvóhelyen iiiiiiimiiiiiiiiiiittinitiiHimiiímgiimiiiiiinnuiniilUHtnii Az óvóhelyen is tehetünk jót ! Jót teszünk, ha imádkozunk, nemcsak magunkért, de azokért is, akiket szerencsétlenség ér. Jót teszünk, ha másokat vigasztalunk, bátorítunk. Jót tesznek azok is, akik segédkeznek a mentőmunkálatoknál. De mindezenkívül a kis szívgárdisták leleményessége még valamit kitalált. Riadó alatt gyűjtöttek az óvóhelyen a bombák árusoltak javára! Ez adta a következő eszmét : kövessük a kis szívgárdisták példáját! A parancsnok gyűjtse össze az óvóhelyen a riasztás alatt ottlévők önkéntes adományait. És akik adakoznak, ajánlják fel filléreiket arra a szándékra, hogy a jó Isten őket és övéiket ez alkalommal megőrizze, a szerencsétlenül jártaknak pedig irgalmazzon. A légó-parancsnok kezelje két tanúval a pénzt és időnként (vol havonként) küldje be a Katolikus Karitász Bombakárosultakat Segélyező Osztályának. (Budapest, IV., Veres Pálné u. 9.) Szép volna, ha ezt az eszmét az egész társadalom felkarolná ! Hajnali négy óra... ... A város még álomba merül. De ő már fölkel, hogy mielőtt munkához látna, elimádkozza a Boldogságos Szűz örvendetes, fájdalmas és dicsőséges olvasóját. Engesztelésül a világ bűneiért. Azt hisszük talán, hogy valamely szigorú szerzet tagjáról van szó ? Nem, a foglalkozása : vasúti pályaőr. Kezébe került egy fölhívás, melyben a magyar engesztelő templom jelentőségéről olvas. Azonnal ír: (Szeretettel tudomásukra hozom, hogy az Erdélyi Nyereménykölcsön kötvényemet az Engesztelő-templom javára ajánlom fel». Mivel érzi, hogy az ilyen kötvény nem nagy érték, ha sürgős segítségre van szükség, ezért hozzáfűzi: «Addig is szerény filléreimet a legnagyobb szorgalommal gyűjtöm. Egyelőre csak 50 P-t tudok küldeni azzal az elhatározással, hogy ezentúl is dolgozni akarok ezért a szép célért». * Honnan ez a nagylelkűség? Erre is magyarázatot ad levele, mely véletlenül kezünkbe került. «Mindig készséggel állok a római katolikus Anyaszentegyház szolgálatára, mert benne található fel teljes igazában az Úr Jézus.» Most már értjük. Ez az ember szereti az Úr Jézust. Aki pedig őt szereti, annak semmi se sok, ha áldozatról van szó, soha sem elég, ha valami jót lehet tenni !