A Szív, 1949-1950 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1949-09-24 / 4. szám

REVERENDA HELYETT KEZESLÁBAS A dominikánus Loeb­ atya neve ismert és tisztelt név a francia katolikusok körében, sőt, már az egész világon felfigyeltek tevé­kenységére a katolikus szo­ciológusok. P. Loeb egyike azoknak az egyháziaknak, akik nem elégszenek meg a szociális kérdések elmé­leti tanulmányozásával, ha­nem gyakorlatilag, a „saját bőrükön“ is meg akarják tapasztalni ezeket a problé­mákat. A dominikánus atya tehát beszegődött dokk­munkásnak. Itt alább saját elbeszélését közöljük a ra­kodómunkások, a ,,docker“-ek életének viszontagságáról. . Mikor bejelentettem, hogy a rakpartokon akarok dolgozni, rendtársaim és barátaim valóság­gal rámtámadtak: gondoljam meg, hogy a legkeményebb, a legsivá­­rabb munkát választom­, hogy nem­­ fogom bírni, tönkreteszem ma­gam! És ha még éppen Marseille kikötőjében szándékozom munkát vállalni, igazán nem tudják, hová tettem az eszem ... Hiszen a Mar­seille-. ..docker“-eknek kegyetlen rossz hírük van! A kezeslábas, amely megnyitja az új világot Valóban, amint az ember fel­húzza az agyonfoltozott, helyen­ként hatalmas szén- és rozsda­nyomokkal éktelenkedő kezeslá­bast, még a proletariátuson belül is egy egészen sajátos életű sorsba különítődik el. Ha villamosra száll, kissé elhúzódnak mellőle az emberek, hiszen piszkos és — ki tudja — talán tetves is ..? Ha valamilyen hivatalban akad dolga, például a Biztosítóban, alig nyitja ki kis ablakát a tisztviselő, máris lehordta, hogy szegény ember alig áll meg a lábán. Hiszen hocker, és egészen biztos, hogy ..kunyerálni“ jött és a papírjai min­den, bizonnyal nincsenek rendben! Igen, végül én is szinte elvesztet­­tem­ a biztonságomat és önbizalma­mat, annyira, hogy nem is lázadoz­­tam a hivatalnokok gorombasága ellen. Egészen a hatalmába kerített valami alacsonyabbrendűségi érzés. Kárpótlásul­­ azonban meleg együttérzés és barátság fogadott, a munkástársak részéről. Ezt azon­nal megtapasztaltam, ahogy sike­rült munkába állnom.­­ Egy zsák a földre puffan Egy hatalmas termetűs munkave­zető fogadott fel, bár — és ezt mo­rogva vetette szememre — nem lát­szottam éppen erőművésznek. De nem sokat válogathatott, mert nem­igen talált­­ embereket a százkilós da­rés­zsákjaihoz. Az igazat megvallva, kissé nyug­talankodtam, amint az első zsákok előbukkantak a hajó gyomrából. Hatalmasak voltak, ijesztően hatal­masak. Magyarázkodva fordultam szomszédomhoz: „Tudod, még so­hasem dolgoztam ebben a szakmá­ban ....“, aztán menni kellett. Föl­értem az embermagasságú emel­vényre. Megemelték, a hátamra iga­zították a zsákot és — majdnem harmonikává csuklottam össze. Az­tán megembereltem magam és elin­dultam — befordulta­m­ jobbra, be­fordultam balra, aztán... Aztán a zsák hirtelen átbillent a fejemen és lehuppant a földre. Nem verseny­társak — barátok! És ekkor megtanultam, mi a munkás-együttérzés. Ezek a sze­gény hockerek, akiknek az erős verseny miatt oly bizonytalan a kenyerük, nem a versenytársat lát­ták bennem, akire acsarkodni kell. Nem, az ő szemükben egy sze­rencsétlen fickó voltam, aki nem tudja, hogy fogjon a dolgokhoz. A zsákot nyomban négyen ragadták meg, egyikük hátára tették, s a sor zavartalanul haladt tovább. Néhányan körülvettek, kérdez­gették, nem voltam-e beteg, miért nem bírom a munkát, és elláttak jótanácsokkal, hogyan fogjam a zsákot, hogyan menjek, hogyan gazdálkodjam az erőmmel. Mindez hiábavaló volt azonban, a munkavezető kidobott Nem is na­gyon bántam, mert ha négy órát dolgozom itt, nem tudom, hogyan jutottam volna haza.... Társaim azt ajánlották, menjek szenet kirakni: „Az nem nehéz, a gyengébb alakok is bírják. De pisz­kos munka. Utána már nem is em­ber az ember ... Minden egyes nappal, amit a ki­kötőben töltöttem, közelebb jutottam a docker-sors teljes megismerésé­hez. kezdtem egészen világosan látni ezt a bizonytalan, szomorú életet Emberek, akiket négy órára fo­gadnak fel, s akik reggel nem tud­ják, lesz-e munkájuk délután ... Akár harminc esztendeig dolgoz­hatnak egy kikötőben és még min­dig olyan idegenül érzik magukat, mint három nappal érkezésük után. Eszközök csupán, s ezt ők nagyon is jól tudják. A csendes tragédia: munka nélkül... Hányszor hallottam, milyen kü­lönösen súlyosak a hocker léptei, amikor munka nélkül jön haza... Hányszor játszódott le előttem a csendes kis tragédia: a férfi sarokba vágja üres tarisznyáját, megrándítja vállát, hallgat. Pedig az asszony már úgy reménykedett, hogy sikerül kis kenyeret szerezni, és most — ismét egy nap kereset nélkül. A férfi úgy érzi, nem nyu­godt a lelkiismerete. Pedig, ő a hi­bás? Egy asszony jött hozzám. Erős, termetes nő volt, a lába duzzadt. „Tessék eljönni hozzánk —kért—, igen nagy bajban vagyunk.“ Vele mentem. A lakásban megdöbbentő látvány fogadott. Egy ágyuk és egy szalmazsákjuk volt nyolc ember számára, azonkívül két szék. Ez az egész bútorzat. A gáz lezárva, a lábosok rozsdásodnak a tűzhelyen, résen nem használhat­ják őket. Négyen, közöttük az anya is, alighogy átvészelték a tífuszt. A legidősebb fiú még most is olyan gyenge, hogy alig tud letámolyogni a lépcsőn, mindig kékre-zöldre zúzza magát. Az apa docker. Bizonygatja, hogy szeretne dolgozni, de sehol sem­ kap munkát. Hosszasan elbeszél­getünk. Lehetséges hát, hogy egy mun­kabíró ember, aki akar is dol­gozni, ne jusson munkához? Pár nap múlva kínálkozik egy munkaalkalom. Az apa kapva-kap rajta, és ekkor, ahogy a jöve­delme biztosabb lett, lassanként kezdett magá­hoz térni, talpraállni. Mint egy tikkadt virágcsokor, amelyet vázába tesznek, úgy éledt fel ez a meggyötört család. A gyerekek megerősödtek, az anya ismét főzött, mert volt mit, s nem telt bele egy év, négy ágy került a szobába és minden gye­reknek volt már saját széke... Úgy kezdtem megtanulni, milyen is a munkásélet közelről, s nem a statisztikák számjain és gör­béin keresztül nézve! Mennyi hő­siesség dobog a munkások szívé­ben! Nagyobb a hegyeknél A Salzburg-tartomány katoli­kus ifjúsága elhatározta, hogy a Gastein völgye fölött húzódó Scharckock csúcsára keresztet állít. A kereszt három és fél méter ma­gas, s messze vidéken látható. A felírásban duzzad a megváltásnak boldog öntudata: MI ANNAK AZ URNAK VAGYUNK A FIATALSÁGA AKI URA MINDEN MA­GASSÁGNAK. A katolikus ifjúság ottani lel­késze már meg is áldotta a roppant nagy keresztet. És a kereszt messze ragyogja a világba ölelkező két kar­jával azt az anyagi és lelki mély­séget, amelyet felirata hirdet. A­S­Z IV. 1949 szeptember 24. 3 Menjünk Máriához..."n Százezres hívősereg gyüleke­zett össze Máriapócsott ez idén is, hogy a kisasszonynapi búcsú alkalmából bemutassa a híres könnyező Máriának a Tiszántúl gyermeki hódolatát. A vidék legtávolabbi községei is elküldöt­­ték képviselőiket, tízezrek sereglettek a Nyírségből, Hajdúságból, és — az utóbbi­­ évek érdekes jelensége ez — nemcsak katolikusok, hanem jó számmal protestánsok is. Már az ünnep vigíliájának ájtatosságain is hatalmas töme­gek vettek részt, s a kegy­templom körül felállított nyolc­van gyóntatószék előtt messze kígyózó sorokban várakoztak a hívek. Kisasszony napján haj­nali négy órakor kezdődtek a szentmisék, hogy alkalmat nyújtsanak a szentáldozások zavartalan lebonyolítására. Az áldozók száma meghaladta a húszezret. Kilenc órakor érkezett meg dr. Dudás Miklós hajdúdorogi görög szertartású római katolikus püspök. A főpásztort nagy papi segédlet fogadta és kísérte a tábori oltárhoz, ahol megkezdte az ünnepélyes szentmise ponti­­fikálását. Mise végeztével Dudás püspök szentbeszédet mondott. «Mária születése — hangoztatta a főpásztor — Örömet hirdetett az egész világnak. Mi is örömmel köszöntjük ma Megváltónk Édes­anyját, mi, akik a bűnök és szen­vedélyek örvényében sodródunk, mert ma is csak öreá tekinthetünk reménységgel. Menjünk Máriához, a legnagyobb szenthez és általa Jézushoz, a megváltás, a földi és túlvilági boldogság egyetlen for­­rásához i­s fejezte be szent­­beszédét Dudás püspök. Ezután körmenet indult, majd a főpásztor áldásban része­sítette a híveket és meleg sza­vakkal köszönte meg, hogy ily nagy számban jöttek el a Kön­­­nyező Mária búcsújára. ISTEN ORSZÁGA P. Raile Jakab S. J. — New- Yorkból érkezett jelentés szerint — autószerencsétlenség áldozata lett. P. Raile 1894-ben született, élső fogadalmát 1912-ben, a máso­dikat 1928-ban tette le. Hosszú ideig működött Budapesten. A bécsi katolikus ifjúság vala­mennyi szervezete erélyes hangú beadvánnyal fordult a hatóságok­hoz, hogy vessenek gátat a mind­inkább elharapódzó pornográf iro­dalomnak. Az amerikai rádióállomások jó­része kapcsolódott a napi rózsa­­fü­zér-mozgalomhoz, s augusztus 29-e óta minden este közvetítenek rózsafüzér-ájtatosságot. Lengyelország prímása, Mgr. Stefano Wyszynski, Gnesen és Varsó érseke pappá szentelésének huszonötödik évfordulója alkalmá­ból a lengyel prímások ősi szék­helyén, Gnesenben mutatta be ezüstmiséjét. Xavéri szent Ferenc ereklyéit a japáni ünnepségek után Amerikán keresztül viszik vissza az örök­városba. Az ereklyéket az Egye­sült Államok minden érseki és püspöki székesegyházában kite­szik a hívek tiszteletére.­­A zarán­dokain jezsuita atyák kísérik az ereklyéket. A Saar-vidék Kolping-szerveze­­tei kongresszust tartottak, melyen igen szép számban jelentek meg idegenből jött küldöttségek: sváj­ciak, franciák, belgák, osztrákok is, hogy megvitassák az újjáéledő szervezet problémáit. Kolping atya, az alapító maga is fizikai munkás volt ifjúkorában, s volt módja gyö­keréig megismerni a fiatal iparo­sok, mesterlegények sanyarú hely­zetét és hitbeli elesettségét. Szer­vezete rohamos gyorsasággal épült ki, s természetesen magára vonta a hitleristák figyelmét is. Az elnyomatás keserves évei követ­keztek, míg végül a nácik bukása után ismét megkezdődött az újjá­szervezés és a régi munka. A most megtartott Illingen­i kongresszus két napja ezzel a jelszóval zajlott le: „Mentsétek meg a családot!" A japán katolikus lexikon má­sodik kötete most hagyta el a je­zsuiták tokiói egyetemének nyom­dáját. Ennek a hatalmas vállalko­zásnak a megindítása, amely japán nyelven foglalja össze az egész keresztény kultúrát, még XI. Pius pápa nevéhez fűződik. A katolikus családi életnek újabb szép példáját mutatja az amerikai Kilian Wolf családja: tíz­­gyermek közül három fiú világi pap, egy szerzetes, öt leány pedig apáca lett. A Szentév központi bizottsága megkezdte a szentévi plakátok tö­meges szétküldését. Az Egyesült Államokba és Kanadába eddig 100 ezer, Dél-Amerikába államonként 30 ezer, Franciaország számára 200 ezer falragaszt indítottak el­. Angol filmvállalkozók elhat­ár­oz­­ták, hogy a jövőben több vallásos­­tárgyú filmet készítenek a mis­­­sziós területek számára, ahol igen nagy érdeklődés mutatkozik a ka­tolikus filmek iránt. Az első ilyen film most került bemutatásra egy­szerre több missziós területen.­­ Címe: Az első húsvét. 1 GYŐR, a katolikus barokk­ város Milyen sok arca van ennek a tündöklő barokk városnak, ennek a hatalmas ipartelepnek, ennek a katolikus múlttal terhes és ma is a vallásos élettől duzzadó püspöki székvárosnak! A nagyon sok kö­zül csupán néhányat vázolunk. Ilab­ Mária a babok felett A karmelita-templom mellett hú­zódik meg szerényen egy nyitott kis kápolna. Benne a Szűzanyá­nak rokokó­ lendületű hatalmas kő­szobra áll. Itt vigyázza a három folyó városát, hogy meg ne ismét­lődjék az, amiről a legenda szól. Egy alkalommal árvíz volt régen Győrött. A Rába, a Rábca és a Duna kilépett medréből, s a várost elnyeléssel fenyegette. Ek­kor jelent meg a legenda szerint Mária és visszaparancsolta a ha­bokat medrükbe. Ennek emlékére emelték Vab­ Mária szobrát. Elhe­lyezték aztán a Rába-híd túlsó híd­főjénél. Mikor azonban az új vas­­hidat építették, nem volt ott helye, így tehát 1891-ben Zalka János püspök felépíttette ezt­ a mostani kis kápolnát, s ide helyezték el Carlone Ferencnek immár 200 éves remek szobrát. Katolikus arcú táj A város szíve ma is a káptalan­­domb. Itt emelkedik a magasba a két csonkatornyú épület: a szé­kesegyház és a püspökvár a Dóczy-kápolnával, körülöttük az egyházi épületek tömbjei. Egy ut­cával lejjebb, az ősi várfal tövé­ben kezdődik a város polgári ne­gyede, a belváros, a piactér, a nagyvárosokra jellemző nyüzsgés, üzlet, a mai élet sokfélesége és mozgalmassága. De mindez ma nem lenne, ha a település ősi magva, a Káptalandomb nem lett volna a városképződés szilárd központja. Hasonlóképpen nyomta rá bé­lyegét a katolikus múlt a közvet­len közelben, legyezőalakban el­terülő tájra is. Révfalu püspöki község volt a középkorban, s azért nevezték Szabadrévnek, mert a püspöktől 1473-ban kiváltságot ka­pott. A püspök révészei bonyolí­tották le a forgalmat Révfalu és Káptalangyőr között A belvárosi temető mellett állt valaha Szent Benedek-falva. Nyil­ván a bencések szelleme hatott a községben. A Rába jobbpartján, a Nádorváros felé feküdt Király­földe, valószínűleg a Szentdomon­­kos­ utca helyén. Ennek folytatása­ként Kertesszer húzódott, itt meg a kamillánus szerzetesek teleped­tek le valaha, a templomuk II. József feloszlató rendelete után plébá­niatemplommá alak­ult. S amerre a szem ellát, az egész Kisalföld magán hordozza a kato­licizmus arcvonásait. A kövek lent a földben, s a kövek fent a föld színén az Egyház építő ked­vét testesítik meg. Püspökök karddal és kereszttel­ ­ székesegyház mellett ma is látható Szent Mihály megdöbbentő : barokk szobra. Villámló kardját a­­ magasba lendíti a főangyal, lábá­val az alázuhanó Lucifert taszítja a pokolra. Ilyen szent — nemzeti és vallásos szempontból egyaránt szent — csatákban vettek részt századról-századra a nagy győri püspökök is. 1189-ben Ugrón püspök Barba­­rossa Frigyes német császár har­caihoz csatlakozik 2000 vitéz ma­gyarjával, hogy segítsen a Szent­földet felszabadítani az előnyo­muló török alól. A gyászos emlékű mohi csatá­ban, 1241-ben Gergely püspök vesz részt és el is esik. Hunyadi János és Kapisztrán is toboroznak Győrött 1455-ben a török ellen. 1526-ban, a még gyá­­szosabb végű mohácsi csatában Paksi Balázs győri püspök vitéz­kedik és áldozza életét aarege élén a hazáért 1594—98 között ugyan a töröké Győr vára, majd Teleky Mihály erdélyi hadai ostromolják meg, de a török elűzése után végre béke száll a városra és a nagy újját építő kor építő lendülete meg­szabja Győrnek mai napig barok­kos jellegét Mária a piac felett A Széchenyi-tér ma Győrnek legnagyobb piactere. Szerdán és szombaton hetipiac, más napokon kispiac néven nyüzsög itt az élet Árusok, környékbeli termelők ra­kodnak ki hosszú padokra és kí­nálják ízletes kisalföldi áruikat A háziasszony boldogan viszi haza kosarában családjának az elemó­zsiát Nem is sejti, hogy micsoda iszonyatos emlékű helyen alkudott a cserfes nyelvű árusokkal. Hiszen itt a közelben állt a tö­rök időkben a „mazmorra azaz a szűk tömlöc, amelyben az elfo­gott keresztény rabok csak a felső testüket tudták mozgatni, annyira szűk volt A Kazinczy-utca sarkán pedig 1751-ig állt a pellengér, a bűnösök nyilvános megszégyenítő helye. A pellengért elszállították, a török kínzókamrákat pedig el­sodorta a történelem. 1686-ban, a felszabadulás évé­ben Kollonits Lipót győri püspök emlékoszlopot emeltetett ezen a té­ren, szemben a bencés templommal. Az oszlop felirata elmondja, hogy hálából és kegyeletből emelték, akkor, amikor Budát a török fél­holdtól visszavették a magyarok. Az oszlop kőtömbjén szobrok állottak, alattuk domborművek az Oltáriszentségről. A kőoszlop tete­jén pedig a török félholdat tiporja Magyarország koronás Patróniája, akinek a katolikus közhit tulajdo­nította Buda visszavételét s az ország felszabadítását A Szűzanya m­a is ott emelke­dik az árusok zsibongó sátrai fe­­­­lett. A nagy történelmi küzdelem régóta elviharzott De az élet apró­­cseprő küzdelmei ma is tartanak. És a Boldogasszony őrt áll a győri piac felett ma is, a minden­napi élet kavargó gondfelhői köze­pette. Erőt, bizalmat békességet­ sugároz áhítatos arca végesvégig", a piacokra, utcára és terekre^ —

Next