A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-09-01 / 9. szám
403 mit vállánál? hogy sós a tenger de sósabb az emberi könny a vérnek is sós íze van s nem változtat rajt a vak közöny hogy korod semmibe vette mert vérözön volt és könnyözön s végzet volt fölötte csak állsz és hallgatsz és csak félreállsz de ha nem is szólnál a lényedből kisugárzik Hirosima kortársa voltál mert sok halállal meghalni ezerszer kijutott neked kijutott de élni mit naponta elvettek tőled egyetlen élettel adatott. . . 1946 és 1956 között íródtak a Pilisi bukolikák. Hallgatás, tisztulás, egyszerűsödés, tökéletesedés — Európa sorsának, önmaga sorsának megértésében, a verselés technikájában. Jellemzésnek talán a Hegyre menet ritkulnak a fák című háromrészes vers lenne a legjobb. Minden szempontból nagyon szeretem a következő rövidebb költeményt: Dunatáji betlehem Öreg keze el-elvéti Félszeg keresztet rovátkol Az ereszről holdfény csöppen Vihar készülődik távol. .. Közelítő ég a harmadik ciklus, az 1957 és 1967 közötti évekből. Az ember és hazafi hangja mellett egyre többet hallható a hívőé és papé is: egyszerűen, bensőségesen, szépen. Későbbi köteteiben ez a hang egyre gyakrabban megszólal, főleg a közeledő félelmetes bizonyosság, az elmúlás. Admiratio ultissima a gyerekkor tisztára mosott utain kamasz álmaim erdei mellett a férfikor elérhetetlen egei alatt szögesdrótok kifeszített arzenáljai közt vágóhidak máglyák a világ véres arénáján át Galagonyán ül a csillag Jászol előtt ezüst szalma Mária a meleg tűznél A ciberét kanalazza Föl-fölri a kisded Jézus A szegényes vályú-ágyból József az ács kicsi huszárt Farag neki tiszafából