A Szív, 1994 (80. évfolyam, 1-12. szám)

1994-01-01 / 1. szám

AZ IMAAPOSTOLSÁG SZÁNDÉKAI 1994-BEN JANUÁR: Hogy a családok a keresztény közösségeknek és az egész társadalom­nak lelki növekedéséhez adják hozzá saját, nélkülözhetetlen segítségüket. Hogy az ökumenikus dialógust és keresztény egységért való imádságot járja át a missziós lelkűlét. FEBRUÁR: Hogy a Betegek Világnapja segítse a beteg embertársat, felismerni a szenvedésben a szenvedő és megdicsőült Urat. Hogy a fejlődő országokban a haldoklók, a ragályos betegségben lévők, az AIDS-fertőzöttek alkalmas segítséget és ápolást kaphassanak. MÁRCIUS: Hogy a nemzetek eredményesen működjenek együtt a minden földrészen éhínségben és nyomorúságban élő emberek megsegítésére. Hogy a menekültek és bevándorlók a vendéglátó országokban testvéries és nincstelen állapotuknak megfelelő befogadásban részesüljenek. ÁPRILIS: Hogy a papok Krisztusnak szentelt férfiakként hiteles életmódjukkal Isten embereinek bizonyuljanak és példaadóan éljenek, készen mindenki szol­gálatára. Hogy a helyi egyházak a Szentlélek vezetésével bátran mozdítsák elő a hithirdetést az egész világban. ( MÁJUS: Hogy az egység köteléke erősödjön a világban élő krisztushívők és papok, a papok és püspökök, a püspökök és a pápa között. Hogy a Mária-kegyhe­­lyeken tapasztalt népi vallásosság buzgóságában a missziók ügyére is kiterjedjen. JÚNIUS: Hogy a papjelöltek, szerzetesek és világiak kiképzésében Krisztus Szívének tisztelete elsőbbséget kapjon. Hogy Boldog Giuseppina Bakhita megélt tanúságtétele és közbenjárása Szudánban és a többi iszlám országban a ke­resztényeket és muzulmánokat egymás iránti kölcsönös megbecsülésre és nyílt párbeszédre serkentse. JÚLIUS: Hogy minden nép komolyan vegye és támogassa az emberi élet értékét, annak minden fázisában és formájában. Hogy a keresztény szülők gyerme­keiket missziós buzgóságra és szolidaritásra neveljék. AUGUSZTUS: Hogy az ifjúság egy barátságosabb világért és a természet szépségének megőrzéséért síkra szálljon. Hogy a modern hírközlési eszközök is az evangéliumot hirdessék és a missziós munkát érezhetően és hathatósan segítsék. SZEPTEMBER: Hogy az emberiség nagy családja határozottan vesse el a fajgyűlölet és az idegengyűlölet minden formáját. Az afrikai népek és népcsoportok közötti általános megbékélésért és békéért. OKTÓBER: Hogy a szerzetesek azáltal, hogy közösségeikben ápolják a testvéri és közösségi érzést, az egyházban és a világban mindinkább hatékony jelei legyenek a szeretetnek, amely egyesíti Krisztus tanítványait. Hogy a Püspöki Szinódus segítse a rendeket és kongregációkat abban, hogy a missziós kiképzés és tevékenység értékét újból felfedezzék. NOVEMBER: Hogy a politikusok felelősségteljes elhivatottságukban megerősödve önzetlenül szolgálják a közjót. Hogy Ázsiában a hit hirdetését nyílt szívvel elfogadják, és hogy az jó gyümölcsöt teremjen. DECEMBER: Hogy az imaapostolság fennállásának 150. évi ünnepségei felébresszék minden keresztény lelkében az evangelizálás iránti apostoli lelkületet. Hogy a rendkívüli afrikai szinódus e kontinens egyházaiban is az egységet és együttműködést mozdítsa elő, és nyissa meg az utat egy megújuló missziós lelkidet [dőlt betűvel a missziós imaszándékot jelöltük!

Next