A Szív, 2001 (87. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-01 / 1. szám
2 2001 .január A SZÍV A Veletek és értetek z új évezred első évében ez a szalagcím olvasható lapunk címoldalán A Szív felirat alatt. Jézus nevében merjük ezt leírni, mert Isten szeretetének jelképe és forráspontja (A Szív) erre bátorít. Velünk és értünk dobog, velünk és értünk örül és bánkódik, velünk és értünk akarja tenni a jót egész éven, sőt, az évezredeken át. Mint ahogyan a Magyar Katolikus Egyházat ábrázoló óriásplakát is iparkodik tudtára adni még nem igazán öntudatos gyermekeinek, hogy velünk és értünk munkálkodik immár ezer esztendeje. Az egyik legnépszerűbb és tekintélyes példányszámú katolikus havilapként, a magyar jezsuiták lapjaként évek óta szeretnénk ápolni és táplálni a magyarul beszélő katolikusokban és minden jó akaratú emberben, hogy Isten velünk és értünk akarja ennek a világnak az üdvösségét, és hogy ez a vágy teljesülhessen, szívesen veszi, sőt nem is nélkülözheti közreműködésünket. Nincs időnk arra, hogy elégedetlenkedjünk, hogy siránkozzunk, és arra sincs, hogy féljünk a jövőtől. Lássunk munkához bátran, közösen, nagy hittel, minden kishitűséget felülmúló reménységgel! A hit meg a remény persze aligha él meg a szeretet ösztönzése nélkül. Minderre sok szép példát szeretnénk fölvonultatni A Szív hasábjain 2001-ben. Közelieket és távolibbakat. Ezúttal ennek a fönt vázolt törekvésnek egy ragyogó ís/co/a példáját kínáljuk szeretettel. (bé) A nyugat-bengáliai Dardzsiling bádogvárosában milliószámra nőnek föl teljesen kilátástalan sorsú gyermekek. Szüleik is írástudatlanok, a legalsó kaszthoz vagy még ahhoz sem tartozók. Ezek a gyermekek nyomorúságos bódéjuk körül tanyáznak addig az életkorig, míg elég nagyok nem lesznek, hogy terheket cipelhessenek, betont keverjenek, és más efféle munkával járuljanak hozzá ellátásukhoz. Közömbös arccal bámulnak a semmibe, éhesen, folyton és egyedül az „itt-és-most-szükség” szorításában. Közülük, a legszegényebbek közül gyűjtöttek össze a jezsuiták húszegynéhányat. A rendszeres étkezés csábításával csalogatták be őket a Gandhiról elnevezett iskolába, amelynek az épületét 1993-ban vásárolták meg. Hat év körüli gyermekeket hívtak, akiken még nem uralkodott el teljesen a kilátástalanság és a reménytelenség. Mégis kérdés volt, hogyan fejlesszék ki az órát, az elektromosságot, vízvezetéket sosem látottakban az önbizalmat és az összpontosítás képességét. Azt, hogy akarjanak figyelni akár egyszerre több dologra is! Nagyszerű ötletük támadt! Zenével, a zenére tanítással és rendszeres gyakorlással ki lehet fejleszteni ezt a képességet! Meghívták ehhez néhány volt diákjukat, vásároltak pár tucat hegedűt és kottatartót, és a Gandhi Ashram iskola ma messze földön is híres arról, hogy kiváló zeneiskola. Az írástudatlan kulik gyermekei Mozartot és Vivaldit játszanak kottából. És figyelmüket megosztják a hegedű húrjai, a vonó, a kotta, a karmester között, sőt, alkalmasint a fényképészre is rácsodálkoznak muzsikálás közben. Akárcsak Bishwakarna Kushmeeta, ez a tizenegy éves kislány, aki már szólót is játszott India legnagyobb állami vezetői és politikusai előtt. Isten minden embernek adott valamilyen tehetséget. Nemcsak akarja, hogy mindnyájan eljussunk a teljes érettségre és a boldogságra, hanem képessé is tett mindnyájunkat azáltal, hogy saját képére teremtett bennünket. Az indiai páriákat sem kevésbé, mint azokat a gyermekeit, akik jó dolgukban nem tudják, mivel üssék agyon az időt. A Gandhi iskola tanulói sohasem láttak televíziót. De hegedülni megtanultak. És Mozart közelebbi ismerősük, mint sok általánosan túltáplált kortársuknak. Az ő tanítóik megértettek és meg is valósítottak valamit Isten akaratából. Edward JAcQ aire. SJ nyomán Egy jezsuita iskola a Himalája lábánál