A Szív, 2018 (104. évfolyam, 2-12. szám)
2018-09-01 / 9. szám
ALAPGONDOLAT zett az árulkodó nevű Pharmakeia nimfával. A pharmakon varázsszer, orvosi vagy mágikus célokra használt ital. Szókratész efféle varázsszernek nevezi a könyvbe foglalt beszédeket is, hiszen azok bűverejét jóra és rosszra egyaránt fel lehet használni. Játszadozhatunk a szavakkal úgy, hogy képesek legyenek gyógyítani, de tudunk velük mérget fecskendezni a másik lelkébe. Phaidrosz a beszéddel, mégpedig az írott beszéddel játszik, amikor Szókratész Boreászként elragadja, hogy figyelmét a szövegtől önnönmagára irányítsa, elvezesse önmaga megismeréséhez. Az írott beszéd más értelemben is varázsszer. Szókratész elmesél egy, talán Platón által kitalált, azóta híressé vált történetet, miszerint az írást feltaláló egyiptomi Theuth úgy vélte, találmánya bölccsé és tartósabb emlékezetűvé teszi az embert. Thamasz király azonban figyelmeztette, hogy bár nagyszerűnek látszik, ez a vívmány inkább feledést hoz „azok lelkében, akik megtanulják, mégpedig az emlékezet elhanyagolása miatt. Az írásban bízva ugyanis kívülről, idegen jelek által, nem pedig belülről, önmaguktól emlékeznek majd vissza.” Theuth igazából nem az emlékezet, hanem az emlékeztetés varázsszerét találta fel, és nem valódi bölcsességet nyújt, csupán annak látszatát kínálja a tanulni vágyóknak. Amit leírunk, és ily módon tárgyiasítunk, az legfeljebb emlékeztető lehet arra, amit már úgyis tudunk. Papiruszra, palatáblára, papírra, a számítógép memóriakártyájára bízott szövegeink önmagukban érzéketlen halottak, a valódi beszéd tudással vésődik be az ember lelkébe. Az írott szó kiszolgáltatott az értelmezőknek és értetlenkedőknek, a lélekbe vésődött beszéd viszont képes megvédeni magát, választ ad a kérdezőnek, a hozzáértőhöz szól, és a hozzá nem értő előtt elhallgat. Az írott beszédek varázslatos játékok, félig komoly, félig tréfás játszadozások, mondja Platón, s így az ő Phaidroszán végighúzódó játékmotívum tekinthető az író ars poeticájának is. Ő az, aki „a betűk kertjeit játékból veti be és írja tele, valahányszor ír valamit, emlékeztetőül raktározva el a maga számára is, a feledékeny öregség idejére, ha eljő, s mindazok számára is, akik ugyanezen a nyomon járnak. Aztán majd örvendezik, ha szemléli zsengévé érő vetését. S amikor mások egyéb játékokkal töltik az időt, lakomákon elázva és más, ezzel rokon szórakozásokkal, akkor ő ezek helyett [...] az említett módon játszva üti el az időt.” Nagyon valószínű, hogy az írás-varázsszer-játék metafora Platón saját művészetével kapcsolatos véleményét hivatott megvilágítani, de hozzátehetjük, hogy ez a játék talán Platónnak a történeti Szókratész előtti mély tiszteletéről is tanúskodik. A valódi filozófus ugyanis csak személyesen, élőszóban taníthat, ahogyan Szókratész és még sokan mások, köztük maga Platón is tették. Amire viszont az írott dialógusok szerzője vállalkozik, nem más, mint az írásművészet lehetőségeinek végső határáig menve játékosan kifejezni az írásban kifejezhetetlent. ■ ► SZÓKRATÉSZ 39