A Szív, 2018 (104. évfolyam, 2-12. szám)

2018-09-01 / 9. szám

ALAPGONDOLAT zett az árulkodó nevű Pharmakeia nimfával. A pharma­­kon varázsszer, orvosi vagy mágikus célokra használt ital. Szókratész efféle varázsszernek nevezi a könyvbe foglalt be­szédeket is, hiszen azok bűverejét jóra és rosszra egyaránt fel lehet használni. Játszadozhatunk a szavakkal úgy, hogy képesek legyenek gyógyítani, de tudunk velük mérget fecs­kendezni a másik lelkébe. Phaidrosz a beszéddel, mégpedig az írott beszéddel játszik, amikor Szókratész Boreászként elragadja, hogy figyelmét a szövegtől önnönmagára irányít­sa, elvezesse önmaga megismeréséhez. Az írott beszéd más értelemben is varázsszer. Szókratész elmesél egy, talán Platón által kitalált, azóta híressé vált tör­ténetet, miszerint az írást feltaláló egyiptomi Theuth úgy vélte, találmánya bölccsé és tartósabb emlékezetűvé teszi az embert. Thamasz király azonban figyelmeztette, hogy bár nagyszerűnek látszik, ez a vívmány inkább feledést hoz „azok lelkében, akik megtanulják, mégpedig az emlékezet elhanyagolása miatt. Az írásban bízva ugyanis kívülről, ide­gen jelek által, nem pedig belülről, önmaguktól emlékeznek majd vissza.” Theuth igazából nem az emlékezet, hanem az emlékeztetés varázsszerét találta fel, és nem valódi bölcses­séget nyújt, csupán annak látszatát kínálja a tanulni vágyók­nak. Amit leírunk, és ily módon tárgyiasítunk, az legfeljebb emlékeztető lehet arra, amit már úgyis tudunk. Papiruszra, palatáblára, papírra, a számítógép memóriakártyájára bí­zott szövegeink önmagukban érzéketlen halottak, a valódi beszéd tudással vésődik be az ember lelkébe. Az írott szó kiszolgáltatott az értelmezőknek és értetlenkedőknek, a lé­lekbe vésődött beszéd viszont képes megvédeni magát, vá­laszt ad a kérdezőnek, a hozzáértőhöz szól, és a hozzá nem értő előtt elhallgat. Az írott beszédek varázslatos játékok, félig komoly, félig tréfás játszadozások, mondja Platón, s így az ő Phaidroszán végighúzódó játékmotívum tekinthető az író ars poeticá­jának is. Ő az, aki „a betűk kertjeit játékból veti be és írja tele, valahányszor ír valamit, emlékeztetőül raktározva el a maga számára is, a feledékeny öregség idejére, ha eljő, s mindazok számára is, akik ugyanezen a nyomon járnak. Aztán majd örvendezik, ha szemléli zsengévé érő vetését. S amikor mások egyéb játékokkal töltik az időt, lakomá­kon elázva és más, ezzel rokon szórakozásokkal, akkor ő ezek helyett [...] az említett módon játszva üti el az időt.” Nagyon valószínű, hogy az írás-varázsszer-játék metafo­ra Platón saját művészetével kapcsolatos véleményét hiva­tott megvilágítani, de hozzátehetjük, hogy ez a játék talán Platónnak a történeti Szókratész előtti mély tiszteletéről is tanúskodik. A valódi filozófus ugyanis csak személyesen, élőszóban taníthat, ahogyan Szókratész és még sokan má­sok, köztük maga Platón is tették. Amire viszont az írott dialógusok szerzője vállalkozik, nem más, mint az írásmű­vészet lehetőségeinek végső határáig menve játékosan kife­jezni az írásban kifej­ezhetetlent. ■ ► SZÓKRATÉSZ 39

Next