Világ, 1989. szeptember-december (1. évfolyam, 16-32. szám)

1989-09-07 / 16. szám

VILÁG-KÉP 4 Krishiia-frigy AKTUÁLIS KÜLPOLITIKA 10 ( Börtön )napló Prága, 1989. augusztus 21., 17.30 - augusztus 29., 17.45 12 A per Prága nem fogadhatta el a bocsánatkérést azért a jogtalanságért, mely létének alapja 13 Mi legyen a gagauzokkal? 14 Átkelés a folyón 15 A Palme-rejtély Itt a gyilkos, hol a gyilkos? BELPOLITIKA 17 Munkásörinduló A katolikus papot is kimentették 18 Gellérthegyi ámok Nem puccsisták társasága 19 Válás előtt Miről hallgat a többség? 20 Borítékolt ügy „A téma tovább irritálná az amúgy is agyonirritált lakosságot” 22 Transzport A magyar a kongresszusok hivatalos nyelvévé léphetne elő GAZDASÁG 23 Paradicsom vagy pokol „Nem tudok helyes megoldást a konvertibilitáson kívül" 24 Titkos tulajdonreform „Ami most megy végbe Magyarországon, az a legrosszabb múltra emlékeztet” 25 Miért a nagy sietség? KÖRNYEZETVÉDELEM 29 Kombinált tehetetlenség 30 Kamionok a sínen A közutakra kényszerített forgalom TÁRSADALOM 33 Az 50 éves háború Tamás Gáspár Miklós írása 37 Az eszme mint varázsszer? „Ha a demokráciát eszmeként akarnánk megválasztani, abból minden lenne, csak demokrácia nem" KULTÍRA 40 Ködben utazunk Nagy-Britannia üdvözli Magyarországot 42 A Fidesz pózol 43 Mostohagyerekek A fiatal írókat csak az irodalomtörténet ismeri, a jelen kulturális gyakorlata nem 44 Vágyálom vetítőgép nélkül? Nem foci-ma­i: MSZMP Szabadegyetem 6 Az MSZMP keresztrejtvény­­hadjárata 7 Élő antiszemitizmus 8 Király Zoltán javaslata 9 A birodalom védelmében VIZÁG 1989. szeptember 7. Éljen a Szovjetunió! - mondom, és teljesen magamnál vagyok, bár még korán van, az a fajta őszi hajnal, amelyen az ellenkor­mányok Megyesi Gusztáv szerint vissza szoktak térni. Mégis, lehetek akár optimista is: úgy tűnik, Nyers és Pozsgay kiegyeztek, mehet tovább a kibontakozás. Ez utóbbiból persze semmi sem lesz, ha a peresztrojka nevű folyamat megreked, és hát ez sem kizárt. Amikor a peresztrojkát Mihail Szergejevics beindította, nem­csak minket engedett el, igen hosszú pányván, kóvá­lyogni a közös akol körül, hanem az övéinek is több szabadságot adott. És lám, azok neki is indultak, forrong a Baltikum, az örmények, a grúzok, az abházok, a gagauzok, az azerik Irán felé kacsingatnak, sőt már Moldávia sem a régi. (Én mindezeknek eddig drukkoltam, még a moldovánoknak is, pedig ők alapjában véve románok, és hogy úgy mondjam, így a dolog kissé izés.) Az a baj, hogy Mihail Szergejevicsnek, ha övéi tovább szutyongatják, előbb vagy utóbb oda kell vágnia, és attól alighanem mi is megbékülünk kissé, ne adja Isten. Ha ő nem teszi meg, van rá jelentkező bőven, azok, akik a gyalásókat Tbilisziben üzembe helyezték, sőt némely gázpalackok csapjait is kinyitot­ták. Ha ezek az utóbbiak akcióba lépnek, még maga Mihail Szergejevics is jócskán kutyaszorítóba kerül­het, s ezt pillanatnyilag egyáltalán nem kívánom neki. Én azt kívánom, legyen nyugta, legalább addig, amíg mi idehaza jutunk valamire, és félek, mert ehhez a magyar vezérkar szerint is kell vagy húsz év. Kibírnak húsz évet az azerik? Nem bírnak. Hogyha Mihail Szergejevicsnek mégis összejön valami, az olyasféle lesz, mint annak idején a kései Rómában. Hatalommegosztás a túlélés érdekében, időnként szigor, megint zendülések, társcsászárság, jó császá­rok, katonacsászárok, és a végén eset­leg újabb abszo­lút hatalom, félelmetes dolog egy ilyen beteg óriás szomszédsá­ga. Vergődik, lázas, és ha delirálni kezd, esetleg kiszámíthatatlan lesz. Vagy éppenséggel újra a régivé válik. Rómában nem lehetett akkora felfordulás, hogy a dákokat, kvádokat, markomannokat, gólokat időn­ként meg ne rendszabályozták volna. És persze minden jót kívánok azoknak is, akik miat Mihail Szergejevicsnek most a feje fáj. Tíz éve tudom, hogy rokonaink, a vogulok íjas csapdával, farkasvere­­mel vadásznak az oroszokra, akik viszont az ő elrejtett prémjeikre pályáznak. Valami igazuk azoknak is lehet, akiknek már a peresztrojka (szabad fordításban: „vágjunk bele, aztán meglátjuk!") sem elég, és Svájcot szerelnék az Ob partján. Most azonban mint önző magyar mégis azt mondom: éljen a Szovjetunió! Szóval, némileg zavarban vagyok, és látszik ez a fenti sorokon is. Amúgy is nehéz úgy cikket írni, hogy az ember közben nem tudja, szabadságát télti-e Mihail Szergejevics, vagy éppenséggel a lemondóbe­szédét tanulja, házi őrizetben.

Next