Világ, 1989. szeptember-december (1. évfolyam, 16-32. szám)
1989-09-07 / 16. szám
46 Fórum Folynitis a 2. oldalról a II. világháború előtt épült, az összállomány 47%-a pedig még az első világháború előtt. Erkölcsitlen és elfogadhatatlan, hogy az államosítással ingyen szerzett, négy évtized alatt elhanyagolt és tönkretett épületekben lévő lakásokért ezután többszörös - piaci lakbért akarjanak szedni. Erkölcstelen és elfogadhatatlan, hogy eközben az eddig számos jogszabályban garantált és a tőkés világban a háztulajdonos által természetesen biztosított szolgáltatásokat megszüntetni akarják, s hogy ily módon a többszörösére emelt lakbérért az öreg, tönkrement, elhanyagolt házak pusztalatait kapnák a bérlők. 1s. Megengedhetetlen, hogy, miként e koncepció tervezi, adminisztratív úton, lakbéremeléssel vagy bármi módon embereket otthonaik feladására kényszerítsenek. Az embereknek elidegeníthetetlen joguk van arra, hogy a dolgos életük eredményeként megteremtett otthonaikat az oda kötődő emlékeikkel egyetemben megtarthassák. 7. A tervezett lakbéremelésnek egyszerűen nincs indoka. Többek között: - magának a koncepciónak a 4. számú mellékletében, a volt Ingatlankezelési Főigazgatóság 1988. októberi - a kerületi tanácselnököknek szóló - kiadványában elismerték, hogy a befolyó bérek fedezik az üzemeltetés és karbantartás költségeit. Ezt egyébként a birtokunkban lévő egyéb házkezelői elszámolások is tanúsítják. Ugyancsak ezt állapította meg az időközben megszűnt ÁJSH - az Országos Tervhivatal ez év márciusában mellékletként közreadott - tanulmányában, kimutatva, hogy az azonos méretű és komfortfokozatú szövetkezeti lakás üzemeltetési és fenntartási költségei lényegesen - ese- Megrendelőlap Megrendelem a Vilács c. politikai hetilapot ........... példányban, és kérem az alábbi címre kézbesíteni. Megrendelő neve:................................................................................... Címe: (Város, község, kerület)............................................................ utca, tér, Itp............................................................................................... emelet, ajtó............................................................................................... irányítószám............................................................................................ Az előfizetés díja 1 hónapra 76 Ft 1/4 évre 228 Ft 1/2 évre 456 Ft 1 évre 912 Ft Az előfizetési díjat a nyugtával jelentkező kézbesítőnek fizetem. aláírás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítés nélkül az alábbi címre kérjük feladni! Vidékre Postahivatal helyben Budapestre Budapest, Postaigazgatóság Hírlaposztály Bp. 4. 1360. Tizenegy hónapot fizet, tizenkettőt kap! 1989. szeptember 7. VIIA. A Pest Megyei Hírlap az alábbiak közlésére kérte fel szerkesztőségünket: „Hetilapunk július 17-i számában a Koszik Gáborral megjelent interjú kérdései - utalásunk ellenére - csak kis részben azonosak a Pest Megyei Hírlapban megjelentekkel. Az utóbbiak közül néhányat nem tettünk fel, másokat pedig átfogalmaztunk, illetve összevontunk. Téves értelmezésre adhat alapot az az állításunk, hogy az ellenzék közös jelöltje a Pest Megyei Hírlap kérdéseire tagadta meg a választ. A valóság az, hogy Koszik Gábor - a kérdések ismerete nélkül - az interjút általában utasította el.” Elismervén, hogy a kérdések megfogalmazása önmagában is szellemi, termék, eleget teszünk a Pest Megyei Hírlap kérésének. De nem igazán értjük - Ifiként Roszik Gábornak a megválaszolatlan kérdések mellett közzétett elutasító levelének ismeretében, mely szerint „a Pest Megyei Hírlap hitele számomra kétségessé vált, ezért személyemre nézve méltatlannak találom a lapban való nyilatkozattételt, hogy miért előnyösebb a Pest Megyei Hírlapnak, ha Roszik Gábor nem a kérdésekre, hanem a lapra mond nemet. A szerkesztőségenként 30-40%-kal - alacsonyabbak a jelenlegi állami lakbéreknél. Mindezzel csak ellenérzésünket és ellenvetésünk legfőbb indokait sorakoztattuk fel. A vitatott koncepciót az ingatlankezelési struktúra átmentésének szándéka jellemzi. Meg kell állapítsuk, hogy a Fővárosi Tanács és apparátusa iránt a bizalom csakis akkor állítható helyre, ha a szándékok, valamint végrehajtások sorrendjében - végre egyszer - a lakosság helyzetét javító tervezetek és intézkedések kerülnek az első helyre. Megállapítjuk, hogy a lakásprobléma megoldására - beleértve a fiatalok lakáshoz juttalását is a csődhöz vezető eddigi utat el kell hagyni, és a megoldást új úton elindulva, de feltétlenül az emberiesség elvét nem feledve kell megtalálni. Ehhez felajánljuk a lakásbérlők Egyesületének - kiinduló alapként már átadott, valamint egy új, kidolgozás alatt lévő koncepcióját. Hangsúlyozzuk azonban, hogy bármely elgondolást csakis a lakosság legszélesebb köre bevonásával és az országgyűlés által alkotott törvénnyel lehet gyakorlatba tenni. Hangsúlyozzuk szilárd meggyőződésünket, hogy kizárólag olyan megoldást szabad alkalmazni, amelyet egy új, választott országgyűlés is elfogad és amely valóban hosszú távon maradandó lesz. Kötelességünknek tartjuk figyelmeztetni a Fővárosi Tanács tagjait arra, hogy mint választott testület nem fogadhatnak el olyan tervezetet, nem alkothatnak olyan jogszabályt, amely a főváros lakóinak felét, választópolgárainak 51%-át sújtaná. Meggyőződésünk, hogy a jelen koncepciót elfogadó testülettől az érintett lakosság azonnal megvonná bizalmát. A lakásbérlők Egyesülete Elnöksége